Azt írtuk a szakítóskönyvben, hogy a gyerekek a gólyatáborba dugni mennek, lassan ez a kollégiumról is elmondható.

A héten a szép képeket Kutasi Kovács Zoltán blogjából lopjuk

Sziasztok!
 
Már vagy két hónapja olvasgatom a blogot, és hatalmasakat röhögök. Gondoltam, soha a büdös életben nem írok nektek, de hát a napokban szembesültem az egyik egyéjszakás kalandom utóéletével, amit nem állhatok meg szó nélkül. Hogy ki szopatott kit, azt azóta sem tudom eldönteni, de ez talán nem is fontos. A történet klasszikus értelemben vett nagy érzelmeket és romantikát még nyomokban sem tartalmaz. 
Az utóélet akkor még olyan 20 éves leányzó, én akkor szintén olyan 20 éves fiú. Az egyetemen történt az eset, természetesen egy buli alkalmával.
Én minden romantikát mellőzve, nemes egyszerűséggel beittam, mint a gőte. Teljes filmszakadás (ez persze akkoriban elő-előfordult).
Reggel kelek a koliban az ágyamon: másnapos döglött macska az arcomban, homokot köpnék a dehidratációtól, és szétdobált ruhadarabjaim mellett női ruharabok hevernek. Jesszusom! Óvatosan másik oldalamra fordulok, és valóban! Ott ébredezik mellettem őszőkesége, formás meztelen testtel és oly bü nagy görbe orral, mint egy kétkezes kozákpisztoly. Na ezen még túl is tudtam volna magam tenni, hiszen az én orrszervem is finoman szólva görögös metszésű, és amúgy is, egye fene, a formás test kárpótol ezért az aprócska hibáért, és hát senki sem tökéletes. De hát mégis: hogyan került ő ide, és vajon hogyan hívhatják, és amúgy is, mi történt tegnap este?!
Próbáltam tapintatosan faggatózni, mintha majdnem minden részletre emlékeznék, de másnaposan széthullva, csikorogva forgó agytekervényekkel pofátlanul hamar rákérdeztem a lényegre: Mégis hogyan jöttünk össze? (mert ugye valószínű, tegnap este nem szellemi brillírozásommal bűvöltem el őt).
Kérdésemre elég furcsa választ kaptam: Én ültem a barátnőmmel az asztalnál, mikor te sajt részegen odajöttél, és szó nélkül leültél közénk egy üres székre (hü de úriember vagyok). Aztán valamit kissé érthetetlenül magyaráztál, majd azonmód székestül hátraestél, és elterültél a földön. Én megsajnáltalak, és felhoztalak a koliba. Amindenit - esett le, ez a fenemód segítőkész terézanya, mint egy rossz ribancot, simán felcsípett. De vajon továbbiakban mi történhetett? A szétdobált ruhák azért valamit elárulhattak, de hogy vajon nekem működhetett-e az ütvefúró, vagy csak olyan hobbikategóriás, akciós kínai kéziszerszámmal dicsekedhettem, azért erre mindenképp kíváncsi voltam (vajon melyik férfi ne lett volna az én helyzetemben?). Most már nem tapogatóztam, simán rákérdeztem. Persze, állt, mint a karó - volt a válasz természetes nyugodtsággal. Hű a mindenit, dagadt a májam, hogy milyen király csóka vagyok, még szellemre ivott állapotban is.
Rövid beszélgetés után a hercegnő öltözködni kezdett, majd a következő beszélgetés zajlott le közöttünk:
-         Ha kimész a mosdóba, hozzál már nekem egy korsó vizet, mert vattát köpök.  vetettem oda neki szörnyű másnapos fejfájás közepette.
-         Ki mondta, hogy a mosdóba megyek? Megyek vissza a szobámba, mert fél óra múlva jön a barátom.
-         Mármint a pasid? kérdeztem elképedve.
-         Persze mondta nyugodtan, és ez volt az utolsó szó.
He? Hi? Köpni-nyelni nem tudtam. Ez a szende arcú szép szűz nagyobb ordas ribanc, mint én tökrészegen.
-         Ha sietned kell, hagyjad, majd hozok én magamnak vizet. mondtam előzékenyen, de ő már nem halotta, csukódott mögötte az ajtó.
Valóban sietnie kellett, mert még csak annyit sem mondott, hogy cső, szia, pá, vagy valami És még csak a nevét sem.
Hát mégse voltam olyan király csóka? meglehet.
Aztán természetesen később megtudtam a nevét is, haverok lettünk, de már soha többet nem kamatyoltunk. Azóta ha találkozunk, ezen a sztorin mindig jót röhögünk. Ő azon, hogy mekkorát taknyoltam részegen a székkel, meg hogy már állni nem tudtam a két lábamon, ellenben a harmadik lábam az állt a másik kettő helyett is. Én meg azon, hogy mekkora nagy természetes ordas szajha.
A gumit nem tudom ki vette, és ezekben az időkben még csak épült a Tuskó.
Tanulság nincs, esetleg annyi, hogy ne higgyünk a meséknek: hiszen lelkük mélyén a szőke angyalkák is csak hatalmas paráznák.

Még több szakítás a szakítóskönyvben!