Délutáni szabály: ne csókolózz gondolkodás nélkül.

Nekem tetszik ez a levélíró lány, most sajnálom, hogy nincs olyan szolgáltatás, hogy képet is küldtök a levélhez. Minden sokkal könnyebb lenne.

Sziasztok,

Mostanában elég sok szivatós sztori került a napvilágra, úgyhogy
elmondanám én is a történetemet. De a másik oldalról…én voltam aki
szívatta azt a szegény srácot. Nincs rá mentség, bánom is, de akkor az
úgy történt valamiért.

Szóval egy közel 7 éves kapcsolaton voltam túl, 2 hét után már egy
másik srác oldalán feszítettem. Sejthető, hogy nem azalatt a két hét
alatt alakult ki a szerelem, de becs szó nem csaltam meg az első
delikvenst. Aztán a sors úgy hozta, hogy viszonylag hamar – 1,5 hónap
után- egy lehetőség végett elköltöztünk egy másik városba édes
kettesben. Új város, új munka, új emberek. Kaposvár szép város, de az
én szívem mindig Budapesté lesz. Na szóval ott éldegélünk, de valami
nem volt rendben. Sokat gondolkodtam ezen, hogy mi lehetett a baj, és
arra jutottam, hogy szerintem túl gyorsan jött a váltás a két fiú
között, és nagyon egyedül voltunk ott. Ugyanakkor belehaltam volna, ha
nem próbálom meg vele.

Na de ennyit az előzményekről….

Az egyik ottani sráccal igen jóba lettem, és igen…az egyik buli
alkalmával elcsattant a csók. És igen…részegek voltunk. Másnap rögtön
mondtam neki, hogy nagyon sajnálom, meg hogy nem akarok tőle semmit, ő
mondta is, hogy ok megérti, minden rendben. Teltek múltak a hetek,
jóban voltunk, mintha mise történt volna. Közbe nekem hatalmas
lelkiismeret furdalásom volt, nem bírtam már elviselni annyira a
barátom közeledését, mert nem bírtam a szemébe nézni. Szegény nem
értette, hogy mi a baj, mi változott meg, de képtelen voltam neki
elmondani.

Még egy buli, sajnos megint elcsattant az a csók. Na de utána a srác
már mondta, illetve nem is, hanem írta, mert mi is chateltünk. És ezt
utálom! Miért nem lehet az ilyet szóban megbeszélni?! Mindig csak
írásban mondta, hogy mit érez, ha szemtől szembe voltunk, sose mondott
semmit. Na akkor már írta, hogy az ő kis fejében megfordult már, hogy
több is lehetne köztünk, de hogy nem akarja erőltetni, mert hogy nekem
barátom van. És az a vicc, hogy nem is erőltette. De annyira, hogyha
mástól nem hallom vissza, akkor nem is sejthettem volna, hogy mit
érez. Őszintén bevallva kényelmes volt ez így nekem, hogy nem kellett
vele foglalkoznom. Nem akartam vele visszaélni szándékosan, de én is
azt csináltam vele, amit csak akartam. Gyakorlatilag semmit.

A vége az lett, hogy visszaköltöztünk, őt meg otthagytam. Azóta kb
havonta egyszer beszélünk, küldjük egymásnak a vicces maileket, de
ennyi. A barátom szakított velem, mert nem bírta már elviselni a
nemtörődömségemet, ami a hatalmas lelkiism.furdalásból adódott.

Tudom, hogy nem volt szép dolog, amit csináltam, de megtörtént. Két
fiút is megbántottam, úgyhogy legközelebb tudom, hogy én jövök. Nekem
„jó" lecke volt, mert több mint valószínű, hogy még egyszer nem fogok
ilyet csinálni.

Akit meg átvernek annak azt tudom üzenni, ahogy Apukám is mondja
„Annak hazudnak, aki elvárja". Ha kell, legyünk kicsit rámenősebbek,
de tudjuk azt is, hogy ahol kétszer bebukunk, oda nem megyünk
harmadszorra is. Lehet utálni mindenkit, -engem is- hogy átvert
minket, de akkor magunkat is, hogy már megint hülyék voltunk.

A srác valószínűleg nem így mesélné el a dolgot, na de ez az én történetem volt.

káoszka