Mai szabály: hajnali 3-kor ne hívjuk a párunkat részegen azzal, hogy eddig dolgoztunk, és pont lekéstük az utolsó metrót, mert az nem szerencsés.
Kedves szakítós blog!
Mint annyian, én is sokat gondolkodtam, hogy érdemes e megírni az én kis történetem, de aztán úgy döntöttem hátha érdekesnek találjátok... Nem tudom kirakjátok e, nem fontos, de mivel még elég friss a dolog, hát megosztom másokkal...
Szóval, a kettőnk meséje 2007 decembere körül kezdődött, amikor is megismertem egy új társaságot ahova ez a bizonyos lányka is tartozott. Ez a társaság bulikat szervezett, és elhívtak engem is játszani. Szóval még decemberben találkoztam vele egy ilyen buli keretein belül, később msn-en sokat beszéltünk és úgy tűnt hogy itt lesz valami. 2007 Szilveszterén fel jött Pestre, mert nem Pesten született, viszont itt dolgozik és hazament az ünnepekre, de itt több buli volt így ide jött. Ment minden ahogy annak kell, átmentünk hozzájuk, elcsattant az első csók meg lila köd meg amik ilyenkor vannak. Pár hónapig jól mentek a dolgok, és boldogok voltunk aztán jöttek a gondok. Én még a szüleimmel élek, és különböző okok miatt felszabadult a házban elég sok hely. Ez csak azért fontos, mert én elég lusta voltam és ő meg folyton azt akarta hogy legyünk náluk. Elkezdtünk gondolkodni hogy ide költözik, szüleim nagyon szeretik, neki is jó lett volna blabla.. Először nem akartam és ezt mondtam is neki, de annyira kiakadt, hogy szakítani akart. Jó mondom oké, akkor próbáljuk meg. Eleinte tök jó volt, később úgy éreztem hogy elkezdett hazudozni... Tudjátok a szokásos átlátszó dumák, hogy elaludt a munkahély ezért jött haza 4-5 órával később meg ilyesmi. Egyre jobban megviselt a sok hazugság, főleg hogy én tényleg próbáltam minden megtenni. Meg kell jegyeznem azt, hogy ez előtt a kapcsolat előtt nem igazán tartottam ki senki mellett, és pont mielőtt megismerkedtünk elhatároztam hogy a következő akárki is lesz de kitartok mellette...(ez nagy hiba volt) Szóval jöttek a gondok, de állandóan azt mondta hogy neki nincs senkije meg a szüleivel sincs jóban és hogy nélkülem meghalna, meg öngyilkos lenne. Tényleg voltak durva ilyen deperessziós dolgai, szóval még meg se lepődtem volna... Na de, teltek az hónapok éldegéltünk kettecskén, de érződött hogy hamarosan ennek vége lesz. Már rengeteg hazugság után egyszer kiderült, hogy valóban hazudozik( hozzá kell tenni, hogy előtte amikor megkérdeztem kiabálva azt mondta hogy forduljak orvoshoz a paranoiámmal...) és akkor azt mondta megváltozik. Hát b*szott megváltozni, és már mindketten tudtuk hogy ennek annyi. Aztán egyszer úgy volt, hogy tesómmal meg ezzel a lánykával elmegyünk valahova, és ő nem jött... Telefon kikapcsolva, este 10ig dolgozott, megbeszéltük hogy találkozunk de semmi... Tesómmal végülis nem mentünk sehova, aztán hajnali 3-kor felhívott matt részegen, hogy a lekéste az utolsó(?)metrót és mindjárt jön. Felkaptam a vizet, habár sok ilyen volt már, de lehet indulatos voltam amikor azt mondtam neki, hogy azt csinálsz amit akarsz ( azt is csinálta :D ). Hazajött elég csúnyán, majd mondta hogy vége. Mondom gondoltam, pakolj össze. El voltam keseredve közel egy évet voltunk együtt, de ez van. Viszont ami ez után jött az szíven ütött... Mondta, hogy nem talál máshol helyet, csak annál a srácnál aki annó hívott zenélni és akiről kiderült hogy titokba találkozgatnak expárommal ráadásul ő olyanokat mondott nekem(mármint exem) hogy a barátnőjénél alszik...Mindennek a tetejébe ez már jó ideje ment... Az egészbe igazándiból az a durva, hogy rengeteget hazudott nekem és emelett végig azt a látszatot keltette, hogy meghalna nélkülem.... Tény, balek voltam, csak nem értem hogy "miért kell azt a kezet harapni amelyik kaját ad". Ami jó az egészben, hogy felszedtem pár kilót mióta szakítottunk és jobban is alszom... :) Na puff, most ott tartunk hogy én megígértettem vele, hogy nem keressük egymást meg semmi, de meglepően sokszor feledkezik meg róla... Na mind1, kicsit unalmas sztori, de szerintem tanulság van benne
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Muha 2008.12.06. 11:23:56
Muha 2008.12.06. 11:27:24
Lunatica 2008.12.06. 11:29:23
Muha 2008.12.06. 11:32:34
Lunatica 2008.12.06. 11:33:49
Én ezt így elsőre nem értem teljesen, totál káosz hogy ki kivel van:D
Muha 2008.12.06. 11:38:55
Az látom a dolgokba, hogy itt van ez a lusta fiú (ő mondta magáról) meg a hazudós lány, meg a nevető harmadik szintén zenész fiú.
Ilyen felálláshoz még nem volt szerencsém, hála a magasságosnak. Valahogy mégis azt látom, hogy egy olyan hazug háromszög alakult ki, ami ideig-óráig mind a három szereplőnek nagyon kényelmes volt. Főhősünknek, mert nem kellett mennie sehova, a lány tudott hol lakni ingyen, főztek mostak takarítottak rá, szintén zenésznek meg ott volt az izgalmas punci, akivel lehetett dugni meg bulizni.
Mégis azt látom, hogy a két malomkő közt őrlődőnek lehetett a legnehezebb talán, ha volt benne egy kis érzés, (ez persze megkérdőjelezhető)mivel mindig a búzaszem örlődik fel, miközben a kövek lassan, de biztosan kopnak.
Egyébként főszereplőnk meg lolboy.
Volt az a mese, ha valaki tudja, hogy mi a címe árulja el, mikor a hülyegyerek elmegy mittudom én kézikocsiér aztán hazahúzza, mondják neki nehúzd bazmeg azt tolni kell. Erre elmegy korbászér, azt meg hazatolja. Persze nem így pontosan, csak a lényege volt valami ilyen.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 11:39:28
2008.12.06. 11:42:15
na most ezt és idáig értem:
"Mondom gondoltam, pakolj össze. El voltam keseredve közel egy évet voltunk együtt, de ez van. Viszont ami ez után jött az szíven ütött..."
Innen meg nem és persze van fantáziám, de pont a lényeget így elcseszni, művészet!!!:
"Mondta, hogy nem talál máshol helyet, csak annál a srácnál aki annó hívott zenélni és akiről kiderült hogy titokba találkozgatnak expárommal ráadásul ő olyanokat mondott nekem(mármint exem) hogy a barátnőjénél alszik...Mindennek a tetejébe ez már jó ideje ment... Az egészbe igazándiból az a durva, hogy rengeteget hazudott nekem és emelett végig azt a látszatot keltette, hogy meghalna nélkülem...."
Szal, ne fogadj meg semmit előre, csak a lényeglátást, és ha csak egyszer, de csak egyszer nem jön haza időben aki megígérte és le se szar a magyarázattal, akkor vágd ki a fenébe, mert hülyének néz, de nagyon...MNK, nem kétséges.
Lunatica 2008.12.06. 11:44:57
De most megin lépnem kell picimamámhoz kajolni. Majd délután re, bár a család nemtudom mikor gyün:D
Muha 2008.12.06. 11:46:06
Itt a lényeg. Ennek a csajnak nem volt hova mennie. Lehet nem futotta volna. Meg el is szólja magát, hogy igazából, mint lehetőség számára az van. Persze lehet, hogy ezek után szinténzenész váltotta volna lolboyt.
A csaj kihasználós, lehúzós. Azt meg ki kell önteni az utcára. Mennyen ahova akar meg tud. Nincs ingyen vacsora.
2008.12.06. 11:46:49
Jó étvágyat!:)
Muha 2008.12.06. 11:47:51
ez azt akarja jelenteni, hogy:
lehetősége van. egy darab. szinténzenésznél, aki ugyanakkora pre-lolboy volt valszeg
zsákafoltját
2008.12.06. 11:48:30
Muha így van, nincs potyázás...azért micsoda pofátlanság, lakom valahol, és mással kavarok...micsoda kurva...
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.12.06. 11:49:44
www.youtube.com/watch?v=zurxnFdNcUk
2008.12.06. 11:54:11
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 11:57:30
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 12:03:44
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2008.12.06. 12:06:36
storyline :) 2008.12.06. 12:06:52
Hát mer' barétom, rajtad vezeti le a feszültséget! Mer' veled azonnal jelentkező következmények nélkül megteheti. Szerintem egyszer verd meg, de úgy rendesen!
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 12:07:09
mütyür 2008.12.06. 12:07:50
kár, hogy a posztíró nem árulta el az életkorokat...
storyline :) 2008.12.06. 12:10:47
Pedig vízBEN reszelni sokkal izgalmasabb!
lIlIlI! 2008.12.06. 12:15:17
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 12:18:24
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 12:20:00
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 12:21:07
Fiatalok, nagyon kora huszonévesek.
mütyür 2008.12.06. 12:21:34
jesszusom...
mütyür 2008.12.06. 12:22:07
Akkor még van hova alakulniuk:))
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 12:25:39
Van ilyen, nem is ritka, de nem gondolják komolyan.
mütyür 2008.12.06. 12:27:02
bár mondjuk én elég sokmindent nem értek:D
KiNG 2008.12.06. 12:31:49
Mert belekeveredtem, ki kivel...
"nélkülem meghalna, meg öngyilkos lenne"
Hát, nem is értem, ilyen szuicid hajlamúakkal minek barátkozol. Vettél volna neki egy szép, hosszú tőrt ajándékba, és rábíztad volna a döntést. De így, hogy szétváltatok, kezdd el nézegetni a gyászjelentéseket. Ha nem hazudott, lesz olvasnivalód.
alone 2008.12.06. 12:33:32
mütyür 2008.12.06. 12:33:53
nem kell a gyászjelentéseket olvasnia. biztos, hogy nem lesz öngyilkos, csak a hely kellett neki, ahol aludhat. valszeg ismerte annyira a srácot, hogy tudta, ilyen zsarolással eléri, amit akar.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 12:34:23
mütyür 2008.12.06. 12:36:41
igen, ez így szokott lenni:)
pedig olyan egyszerű...ha félrekavarsz, akkornem szereted, akivel együtt vagy, tehát fogod magad és elbúcsúzol tőle.
szerintem ennyi.
Agent Cooper 2008.12.06. 12:40:18
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 12:41:03
mütyür 2008.12.06. 12:48:40
:DDD bocs, de ez szörnyűűű, remélem nagyon komoly meggyőződéssel küldted el a fenébe:D
wino 2008.12.06. 12:49:10
2008.12.06. 12:51:20
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 12:54:08
A szerelmes ember, mármint aki nagyon szerelmes, fogékony a bullshitre.
hoel 2008.12.06. 12:55:09
2008.12.06. 12:56:38
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 12:59:00
Letike, édes, van az elmebajnak olyan minősített változata, amikor az ember saját maga keres mentséget és enyhítő körülményeket annak a számára, aki össze-vissza szopatja. Mert elvakultan szereti.
mütyür 2008.12.06. 13:01:09
ez így van. de egy idő után azért csak felébred az ember és kiáll magáért.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 13:02:35
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 13:07:11
A kiscsaj vidéki. Befejezte a gimnáziumot, szakközepet, szakmunkást, és mivel ő élni, pörögni akar, elköltözött a szüleitől, és a városából Pestre. Valszeg ebben a törekvéseiben a szülei nem támogatják, vagy egyáltalán nem támogatják, de valszeg pl. a továbbtanulást sem forszírozza egyik fél sem, anyagi és egyéb okokból. Kénytelen eltartani magát, ezért dolgozik, de benne is ugyanúgy tombolnak azok a hormonok, mint bármelyik 18+ emberkében, bulizni, válogatni szeretne, de mögötte nincs meg az a háttér, ami egy pesti, vagy egyetemista mögött megvan. Ezért csapódik. A társaságot, az életmódot nem akarja elereszteni, nyilván körülötte egy csomó hátteres kvázi független ember van, akiknek meg akar felelni, de egy-egy függetlenségi kiruccanás után neki nincs olyanhoz mennie, aki szexuális, kapcsolati téren nem kéri számon, mégis biztonságot ad. Vegyük hozzá, hogy lány. Nem akarok MNK-zni, de azért fogadjuk el, hogy a lányoknak könnyebb ilyen életet élnie, mindig lesz egy kan, most más kérdés, hogy milyen, aki sorbaáll (egy darabig míg a virág el nem hervad). Ilyen módon elég nehéz a csajnak azt megvalósítania, hogy kövesse az érzéseit, hajlamait, hormonjait, stb biztonságot is kapjon, és ne is kúrja át a delikvens fejét. Ráadásul a munka, pörgés, alkohol, pasi stb életmód nem a legnyugisabb kombináció, a csaj érzései nyilván úgy hullámzanak mint az Atlanti óceán télen. Nyilván a látszólag legegyszerűbbet választja, megvezethető pasit egy darabig még kaphat, az aktuális élmények viszont gyorsan szállnak. Gondolom még mindenki emlékszik a mindent akarok, de most azonnal élményére ifjúkorából. Hogy észrevegye magát egy ilyen ember, hogy mit tehet meg a másikkal és mit nem, arra nem igazán alkalmas egy szerelmes elfogadó társ. Igazából tényleg azok kellenének ilyenkor, akik a kapcsolati szabályszegést rögtön büntetik. De ő egyáltalán nem ilyet keres. Nos azzal fejezném be ezt az eszmefuttatást, hogy szerintem. Azért a csajt semmiképpen sem mentem fel, de biztos vagyok, hogy szarik erre.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 13:08:34
azt én is értem, hogy nem gondolja komolyan... csak nem értem, hogy csinálhat egy ember a másikkal ilyet.
Ja a fenti elmemenés ennek szólt.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 13:11:08
xk2spv 2008.12.06. 13:12:31
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 13:14:06
mütyür 2008.12.06. 13:14:16
:DDDD jó, persze, majd az ember fia/lánya eldönti, kibe lesz szerelmes:)))
bármikor belefuthatunk a "nem megfelelőbe", a lényeg az, hogy ha vége, akkor már ne siránkozzonunk. vannak olyanok, akik nem érdemlik meg a könnyeket.
mütyür 2008.12.06. 13:16:02
:)))
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 13:16:46
airmazs (törölt) 2008.12.06. 13:16:50
Borsószem 2008.12.06. 13:16:57
mütyür 2008.12.06. 13:17:46
hát?:)
szió mazs:)
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.12.06. 13:19:21
"félrekavar, de közben öngyilkossággal fenyegetőzik??"
Van ilyen, nem is ritka, de nem gondolják komolyan. "
Nono, aztán elvágja a nyakát Pomázon a bokor alatt, akkor meg lesel, mint Rozi a moziban...
:-P
Borsószem 2008.12.06. 13:19:44
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 13:21:21
Sztív, ott nem az halt meg, aki félrekavart.
airmazs (törölt) 2008.12.06. 13:22:14
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 13:23:21
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 13:25:05
mütyür 2008.12.06. 13:25:13
én nem sírok magamért ilyenkor, csak iszonyatosan dühös vagyok magamra:))
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.12.06. 13:25:26
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 13:25:37
Sztravinszka 2008.12.06. 13:26:22
Sajnálom ezt a fickót, meg a soronkövetkezőket is. Következő hazudóst azonnal kivágni.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 13:26:24
mütyür 2008.12.06. 13:27:25
ajjajj, akkor nekem már lehetne pár virgácsom, mert én folyamatosan használom:) mondjuk tényleg nem értem, minek:))
Szelid sunmalac 2008.12.06. 13:28:10
mütyür 2008.12.06. 13:29:04
jólvanna!! csak elmondtam, hogy én hasonló helyzetben mit csinálok.
nem mondtam, hogy a helyedben vagyok, na:P
airmazs (törölt) 2008.12.06. 13:29:27
Szelid sunmalac 2008.12.06. 13:29:35
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 13:32:55
Itt van egy hasonló "Kislány aki boldog akart lenni", csak a jobbik fajtából.
Hogy senki se veszítse el a reményt :)
Muha 2008.12.06. 13:34:56
Még annyi. Szvzszvzszs amikor vki beír hogy mennyi álszent van itten, az az a korosztály mint lolgirl a történetben.
Na megyek a dolgomra, mert bár szombatnak szabadja van, muhának meg sosem.
Szia mindenkinek. Mentem el, aztán csak a sors lesz, aki azt mondja, hogy Vájola, vagy lófasz. De ez már a jövő zenéje.
sziasztok
mütyür 2008.12.06. 13:34:58
airmazs (törölt) 2008.12.06. 13:35:31
Borsószem 2008.12.06. 13:36:27
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 13:39:40
hoel 2008.12.06. 13:39:42
Igazából leszarom az egészet. Viszont az 'elcsattant egy csók' kifejezés tiltását beemelném a BTK-ba, halálbünti terhe mellett. Hogy a faszba lehet ilyet leírni?
Kb úgy, ahogy a meleg barna szempár kifejezést.
Vane a posztiróknak itt magyarból érettségije? Éshaigen, hányas lett?
nem várt fordulat 2008.12.06. 13:40:07
ej ej, az a végén van, mármint a lila köd, az elején az még rózsaszín köd :)
Muha 2008.12.06. 13:40:48
Borsó!
Az ilyen lány felnő, kinövi a baromságait, szerez egy állást, ahol maga lehet és nem kell áruba bocsátania magát azért, hogy lakás meg miegymás legyen.
muha most tényleg elment. :)
Szia Mazsi!
Borsószem 2008.12.06. 13:42:21
Remélem igazad van! Mindenesetre a lány remekül beleillik a fővárosba érkező vidéki kislány toposzába.
hoel 2008.12.06. 13:42:24
hoel 2008.12.06. 13:43:26
Lunatica 2008.12.06. 13:44:24
Nem másítom meg az előbbi hosszászólásomat, ez a poszt egy szar. Az előttem írókkal egyetértek abban, hogy rég ki kellett volna rakni a lányt, de még jobb lett volna össze se költözni:D
airmazs (törölt) 2008.12.06. 13:46:01
Persze, a fővárosba érkező vidéki kislányok már csak ilyenek.
Lunatica 2008.12.06. 13:47:19
Ilyen dolgaim nekem is voltak anno, csak hát én nem csüngtem ugyebár senkin, a koliban nem féltékenykedtek a szobatársaim:D
Borsószem 2008.12.06. 13:48:22
Mazsi, ez egy toposz! Nem evidencia.:D
Lunatica 2008.12.06. 13:49:35
Szelid sunmalac 2008.12.06. 13:50:01
airmazs (törölt) 2008.12.06. 13:50:15
Borsószem 2008.12.06. 13:51:18
Dehogy hülyeség! Én is csak azért nem vagyok kurva, mert Pesten születtem! :D
Lunatica 2008.12.06. 13:52:39
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 13:53:36
"miért kell azt a kezet harapni amelyik kaját ad"
Bár az alaplényegsolidground jogos, azért ez mégsem így működik. Mit akar ez magának, kutyát, rabszolgát, privátkurvát? Egy kapcsolatban az is benne van hogy megcsalhatnak rosszabb esetben, jobb esetben csak simán elhagynak. Kőtözz Arabba bazd meg, vegyé magadnak rabszolgát, korbácsold meg minden héten, vagy dugjál kutyát!
Borsószem 2008.12.06. 13:53:38
airmazs (törölt) 2008.12.06. 13:54:04
2008.12.06. 13:54:42
Cak halkan kérdezem: amiben az van, hogy "elcsattant az első csók", azokat a posztokat mind ugyanaz a bértollnok írja? Csak máshová teszi a helyesírási hibákta? Meg a "csókcsata", meg a "lila/rózsaszín köd" a többi szokásos fordulat. Ilyeneket fiúk nem szoktak írni, vagy de?
Szelid sunmalac 2008.12.06. 13:55:43
Borsószem 2008.12.06. 13:55:54
Vagy de. Honnan tudod, hogy a bértollnok nem hímnemű? :)
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 13:56:10
Hűűű, posztírónk milyen egyszerű lélek, jesszum. A lolboy meg kifejezetten tetszik :)))
hoel,
a meleg mélybarna hang is BTK-s? :))
Kifejezetten hiányolom szörcsendzsin-t, hol van a para című szó? :D
Na, senki nem akar jönni hozzánk? Ill. Hanszival? Vagyis ... :)))))
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 13:57:30
Basszus, nekem se vérzik, ha nem dugom még meg is rugdosnám amilyen rohadék vagyok. Viszont a jelenség valós, és semmi akadálya, hogy megértsük.
pazola 2008.12.06. 13:58:04
Lunatica 2008.12.06. 13:59:05
Szelid sunmalac 2008.12.06. 13:59:35
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 14:01:33
Ez egy oltári nagy baromság, már bocsi. Sok ilyen van, de én még azt se mondanám, hogy többségében .
Lunatica 2008.12.06. 14:02:39
Ha neki az jó...az ilyennek úgyse lehet segíteni. Azért remélem valami rendes mókust kapott ki véletlenül:)
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:03:54
En csak a "barna hangot" ismerem. Allitolag az USA hadserege kifejlesztett egy olyan hangot, aminek a frekvenciaja megegyezik az emberi belmozgaseval, igy ha radiranyitjak a hangsugarat, osszeszard magad :D
Hova hozzatok Zsit?
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:05:52
1. Mit jelent az a szó, hogy bcsillagszott?
2. miért, hogy itt mindenki lila ködben úszik? Én ilyet nem bírtam még látni, mifelénk, ha köd van, az olyan tejfehérszínű, mintha a gecit párologtatnák, deviszont sosincs benne semmi lila. Lehet, hogy ahol van, ott menstruál a picsa, és a szifiliszes alvatt vért keverik bele?
Egyelőre ennyit értettem a történetből, de lehet, hogy lesssz még kérdésem.
2008.12.06. 14:06:28
Mazs: dettó
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:06:33
Na ilyenrol meg nem hallottam. Pedig volt neki parszaz. Szerintem egyreszt csak azokat keresi, akik kihasznaljak es megalazzak, masreszt meg eleve ugy viselkedik, hogy egy normalisabb ferfibol is ezt valtaj ki "Igeeen?! Akkor gyere b*szd meg, kihasznallak!"
airmazs (törölt) 2008.12.06. 14:07:26
2008.12.06. 14:07:41
Szóval, nem igaz, hogy "Budapest, feketére fest!". Aki fekete, az máshol is az. Ebben biztos vagyok.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:07:59
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:09:08
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:09:24
Mi koze a szifilisznek az alvadt verhez? Ember! Az raadasul inkabb melybordo es nem lila! Olyan "330 000" szinu, vagy meginkabb #800000
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 14:09:53
Malac,
hát ide, a nyugati határszélre :))))
Amúgy nem "arra" a hangra gondoltam. A fene se érti, úgy látszik nekem az a gyengém, a zengzetes-szépséges-mélységes barna férfi-hang :DDDD
Borsószem 2008.12.06. 14:10:26
www.kislexikon.hu/toposz.html
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:10:39
Sztravinszka 2008.12.06. 14:10:55
Valahogy én csak olyan vidékieket ismerek, akik tanulni vagy dolgozni jöttek ide. Albérletben laknak esetleg kalákában vagy szülők segítségével lakást vettek. Jó kis ambíciózus, szorgos hangyák, kiszámítható gondolkodással és életvitellel. De én csak jó helyekre járok :D
2008.12.06. 14:11:29
2008.12.06. 14:12:07
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:12:11
Akkor megintcsak egyazon lovon ulunk. Nyereg nelkul a munka musztajaban ugetve. Rohadtul tori a seggem!
Strici 2008.12.06. 14:07:59
Lunapicsa a csajom! Szakmabeliek vagyunk: kikezdenel magaddal? Ugye nem? Na, akkor engem se akarj kihozni a sodrombol, mer lenyulom a csajaid.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:12:22
airmazs (törölt) 2008.12.06. 14:13:11
De attól még faszság, nagyarcú fővárosiak agyából valamikor kipattant dolog, hogy toposz, az a szégyen.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 14:13:34
A Keleti pályaudvarnál, hol sok zúgó vonat jár
Él egy kislány, Marcsi, évek óta már.
Vidékről jött a városba, hogy zenész legyen, zenész!
De nem ment át a vizsgán, így kurva lett és kész.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:14:13
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:14:36
En itt vagyok kozel. Majd egesz heten. Na jo, a feleig. Amugy foglamam sincs nekem milyen szinu a hangom. Meg arrol sem, hogy vajon tempera, olaj, vagy inkabb vizfestek. Szerintem tempera...
Strici 2008.12.06. 14:10:39
Vazz. Probalni nem eleg. Ezt neked kene tudni a legjobban. Probalni az egyenlo a nullaval :D
KiNG 2008.12.06. 14:15:00
Valami van ebben a megállapításban. Egy ideje én sem olvasok el minden posztot, talán éppen azóta, amióta ugyanaz a valaki írja a posztok nagy többségét.
Ja, és jobb hozzá tenni, nem csak férfiak és nők küldhetnek be sztorit. Hanem travik, hermafroditák, jótollú melegek is ;)
Na meg ugye Karafiáth művésznő-istennő.
_____
Zsit, volt egy nagyon őrült ötletem. De lebeszéltem magamat róla :)
airmazs (törölt) 2008.12.06. 14:15:12
Lunatica 2008.12.06. 14:15:27
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 14:16:03
Nem Mazs nem tudja, mert Paul nagyon buta.
Vagy tudja, de nem kommenteli, mert okos.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:16:56
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:17:03
Addig vagy szabad amig fel nem nyomlak a rendorsegnel, a civil szervezetekenl es a vam- es penzugyorsegnel. Nem beszelve az arabokrol.
Lunatica 2008.12.06. 14:17:15
2008.12.06. 14:18:07
én még akarok hinni abban, hogy vannak igazi sztorik is. Meg van Mikulás is ugye, ezt konstatáltam reggel:))
hoel 2008.12.06. 14:18:26
csók: micsinál?: elcsattan, csókcsata, meleg, barna SZEMPÁR ,( nemám 1 db meleg, barna szem !), sms hegyek. Egyenlőre.
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:19:20
Ugyanez van nalam is. Bar jovo heten szabin vagyok. Illetve meg nem, mert felsobb utasitasra csak akkor mehetek szabira, ha kesz vagyok par dologgal. Igy aztan a hetvegen dolgozom, hogy ezt a ket napot megkapjam szabikent :) De az elobb lazitottam egy picit. Engedtem a csabitasnak es kiugrottam a mokuskerekbol. Atutaltam a szamlakat :D Meg a gyerekenk autos ujsagokat rendeltem, meg az asszony bunteteset befizettem. :/
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:19:21
Lunapicsa: Pék nem is dug, pék süt.
Lunatica 2008.12.06. 14:19:24
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 14:19:35
milánói lesz, karajból :), meg egy kis húsleves. De vacsorára, mert egymagamnak nem főzök.
Stricikém,
ha ez lenne a helyzet, akkor nem itt tölteném az időm, hanem valami nyugatipasi karjaiban. Nem gondolod? Mert tudod, én tudok ám :))))
Malac, akkor gyere, ha ráérsz. Csak szójjjá, mert hívnom kell akkor Hanszit!
Kinga,
neked csak őrült ötleteid vannak. Ehhh....
DPaul, te nem jössz? ;) (bocccsssss :D)
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:20:08
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 14:21:00
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:21:28
Mit hinted itt a port asszony? Ebedido van vazze, te meg itt flortolsz mindenfele stricikkel! Nyomas a konyhaba fozni!
hoel 2008.12.06. 14:18:26
En ismertem szempart. Gyerekkoromban mikor meg jartam karatera, mert olyan akartam lenni, mint a karate-kolyok, akkor ott volt egy fura ficko fekete ovvel a derekan, aki mindenaron azt akarta, hogy szemparnak hivjuk.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:21:34
2008.12.06. 14:22:47
Lunatica 2008.12.06. 14:23:03
Strici, én csak azzal dugok aki szerelmes belém.Mikulás ide vagy oda:D
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:23:57
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:24:14
A pek bedugja a kiflijet a kemencebe. Amugy van ilyen vers, hogy hogyan dugnak a kulonbozo mesteremberek valami klasszikustol. Erdemes rakeresni. Tenyleg nagyon otletes.
Strici 2008.12.06. 14:20:08
Azert nalam van ami ellentetelezi ;) Hulye nem vagyok.
Lunatica 2008.12.06. 14:24:27
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:24:38
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:25:20
Hadd pontositsak: a megfelelo partnerrel.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:25:54
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:26:21
Mily kegyes vagy! Nem azt mondod, hogy azzal dugok, akibe en szerelmes vagyok, hanem azzal, aki belem szerelmes.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:26:28
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:27:16
Lunatica 2008.12.06. 14:27:18
Jajj van egy videjó a neten, abba azt mondja a bácsi a zasszonynak : "te büdös kurva, csak egy valakivel nem csaltál meg, az is a Lenin szobor vóóót" :D:D:D
airmazs (törölt) 2008.12.06. 14:27:50
Preis · http://www.glasso.hu 2008.12.06. 14:28:10
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:28:11
??? Ha nagy leszel, kertesz leszel? Azok max gyujtosnak jok. Nem azzal egeted a gazt, te butus. Eg az magatol is!
Lunatica 2008.12.06. 14:28:25
Az alap, akkor meg minek írjam le külön?:P
2008.12.06. 14:28:53
Gyere, beszéljük meg hogyan születik a gyerek! - mondja az apa a fiának.
Erre az befogja a fülét és sírásban tör ki:
- Nem akarom hallani! Nem! Nem! Nem!
- Na de miért, kisfiam?
- Mert négyéves koromban elmondtad, hogy a Mikulás nem létezik. Ötéves koromban meg azt, hogy a Jézuska sem létezik. Ha most azt mondod, hogy a dugás sem létezik, nem marad semmi, amiért érdemes lenne élnem!
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:29:11
2008.12.06. 14:29:26
Isteni marhahúslevest főztem...hm...ha így folytatom, gurulni fogok...:D
airmazs (törölt) 2008.12.06. 14:29:41
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:29:51
Ne csodalkozz, mikor folyton reszeg vagy. Nem is vagy az exem, oszt megis kuldozgecc hajnalban sms-eket.
Preis · www.repulojaratok.hu 2008.12.06. 14:28:10
Megis mire szamitottal, hogy pont most, csak az unnep miatt szakit a Mikulas a fo renszarvassal es megirja a tortenetuket?
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:30:43
airmazs (törölt) 2008.12.06. 14:30:47
(én sem sokáig gályázom már a jelenlegin, ha minden jól megy :)
2008.12.06. 14:31:36
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:31:42
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:32:14
Jol lattam? Itt most valami szovicc volt Leti edes?
hoel 2008.12.06. 14:32:27
Ha én karateedző lennék, Jenőnek hivatnám magam, nem szempárnak.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 14:32:31
Itt ülök egy üres lakásban, csak a gép van itt, meg pár szottyadt kóró.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:33:10
mütyür 2008.12.06. 14:33:26
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:33:45
Jol van, mert te rendes lyanyka vagy. De azert lattam en mar karon varnyut.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 14:34:27
2008.12.06. 14:34:40
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 14:34:42
Stric, minek?
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:35:11
airmazs (törölt) 2008.12.06. 14:35:15
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:35:19
hoel 2008.12.06. 14:32:27
Jeno? Ne mar! Ez remiszto! senki nem merne hozzad jarni ilyen nevvel.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:36:04
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 14:36:11
2008.12.06. 14:36:14
Lunatica 2008.12.06. 14:36:31
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:36:56
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 14:37:52
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:37:54
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:38:24
Attol meg megontozhetned szerencsetleneket. Ha odamegy hozzad egy kedves kislany, hogy olyan regen raktak mar helyre, es bar van baratja, te nagyon szimpatikus vagy, ugyan segitenel-e mar rajta, akkor is azt mondod, hogy bocs, nem az enyem?
Letícia · erolenduletenergia.blog.hu 2008.12.06. 14:36:14
Az ok-okrol...
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:38:26
Lunatica 2008.12.06. 14:38:56
2008.12.06. 14:39:02
airmazs (törölt) 2008.12.06. 14:39:05
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:39:08
Luna tuzet csak okadni szokott. Foleg ha sokat iszik.
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 14:39:31
éljen. Akkor még el tudsz indulni erre :)
DPaul,
Oké, akkor már csak zsupszkulcsot kéne találni! Teleport :))))
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 14:39:48
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:40:02
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:40:30
A szomszedban van eleg. Stricinek kivalogatom a szebbeket, te meg fozhetsz belole levest. Aztan keresunk valakit, aki feltuzi Stricit a karojara.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 14:40:37
2008.12.06. 14:40:47
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:41:18
Mert satnyak. De ha megontozod oket, gyonyoru tropusi orchidea kert no a szobaba meglasd.
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.06. 14:41:37
Lunatica 2008.12.06. 14:41:50
2008.12.06. 14:42:27
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:42:28
Tudom en. A varnyu is csak hus. Beledobhatod gyorsan, bar annak kicsit tobb ido kell, mert ha idosebb a varnyu, akkor kicsit ragos a husa.
Lunatica 2008.12.06. 14:42:36
2008.12.06. 14:43:45
Lunatica 2008.12.06. 14:43:55
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:44:12
Nocsak! Ismered te a dorgest! Megiscsak maradt benned azert videki tudas meg ennyi ido utan is. Latod Strici mire jo videkinek lenni?!
Lunatica 2008.12.06. 14:44:51
2008.12.06. 14:45:25
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 14:45:31
Jóvan, nem kaptok húslevest :P :)
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:45:39
Te megint mirol beszelsz? A boci talan nem aranyos? Meg a kismalac? Vagy egy csibe? Esetleg egy kis bari? Akkor megis mit eszel te? De ugyanugy bevagom a gonosz disznajat is. Igazabol teszek en ra, hogy milyen kedelyu volt az allat.
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:46:19
Ez jo volt! :DDD
KiNG 2008.12.06. 14:46:54
Mert ha a kiskedvencem azt mondta, bármilyen összejövetelen, bármikor megjelenhet, akkor rám is igaz, bármikor bárkinél bármilyen alakban megjelenhetek mint Mefisztó :)
Lunatica 2008.12.06. 14:47:01
2008.12.06. 14:49:01
Szelid sunmalac 2008.12.06. 14:49:24
borjút se - A boci is bambafejű
Azt se tudod mit beszelsz! A kiskacsa edes, a kiscsibe balfaszfeju. Borjut nem eszel, bocit igen.
2008.12.06. 14:49:35
www.youtube.com/watch?v=CziDAoRSZbg
Lunatica 2008.12.06. 14:49:39
2008.12.06. 14:51:56
"Nocsak! Ismered te a dorgest! Megiscsak maradt benned azert videki tudas meg ennyi ido utan is. Latod Strici mire jo videkinek lenni?!"
Lunatica 2008.12.06. 14:53:32
Borjút meg kiskacsát nemeszek.
2008.12.06. 14:53:58
Lunatica 2008.12.06. 15:00:08
Szelid sunmalac 2008.12.06. 15:01:10
Igen, megneztem :) Koszi!
Lunatica 2008.12.06. 14:53:32
Miert, szerinted a borju es a boci kozt mi a kulonbseg?
Lunatica 2008.12.06. 15:01:56
hoel 2008.12.06. 15:09:41
2008.12.06. 15:10:33
hoel 2008.12.06. 15:11:44
2008.12.06. 15:18:14
Szelid sunmalac 2008.12.06. 15:18:46
Az egyiknak hatalmas szaja es feneke van, a masik meg aranyosan mozgatja a fuleit mikor kijon a vizbol...hehe
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 15:19:20
Szelid sunmalac 2008.12.06. 15:20:37
akarom mondani EZ az utolso: Mi a kulonbseg ket krokodil kozt? Egyik zoldebb, mint hosszabb!
2008.12.06. 15:20:54
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 15:21:46
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 15:22:17
Szelid sunmalac 2008.12.06. 15:25:51
www.youtube.com/watch?v=2hLDniTOxWE&feature=related
nyanyanya 2008.12.06. 15:33:44
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 15:33:53
még fő, de ha kész lesz, küldöm :D
DP,
a hal jó! Sőt, nagyon jó. De a borjú is :)
2008.12.06. 15:35:25
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 15:41:34
KiNG 2008.12.06. 15:43:20
2008.12.06. 15:45:04
www.youtube.com/watch?v=dvgZkm1xWPE
megyek enni, megjött a kaja:)
nyanyanya 2008.12.06. 15:48:35
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 15:48:59
Pink,
bocsesz :)
Nyanyanya,
kérlek, szólj hozzá érdemben! Nekem nem támadtak magvasabb gondolataim a poszttól, bocs :)
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 15:49:40
nyanyanya 2008.12.06. 15:53:22
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 16:02:23
2008.12.06. 16:08:23
én bocs, nem tudtam h coldplay nem jön be:) nem ismerem a zenei ízlésedet. Linkelj vmit, amit szeretsz!
baraka 2008.12.06. 16:14:01
amúgy meg egyszerű lélekre vall, nagyon egyszerű lélekre ez a poszt. unalmas, kusza, és még ezt is megtetézi onmegalázós sztorival. szőrnyű!
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 16:37:21
DPaul,
asszem én kinyírlak :)))))))
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 16:46:48
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 16:53:16
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 16:56:41
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 17:00:17
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 17:03:59
bagolybagoly 2008.12.06. 17:06:50
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 17:10:07
airmazs (törölt) 2008.12.06. 17:12:11
mütyür 2008.12.06. 17:12:17
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 17:14:23
Erotikusan? :))))))
Szemtelenség, hogy ott annyi minden olcsóbb...., na, majd egyszer, ha rám szakad a bank, elmegyek oda is. Basszus, most nézem, egészen hosszú a lista, amit teljesítenem kell a bankszakadásból :)
Ne fájjon a fogad! Tessék azonnal pálinkával öblögetni!
Múgy mééééééé nem válaszolsz, teeeeee? He?
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 17:14:56
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 17:16:57
airmazs (törölt) 2008.12.06. 17:17:09
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 17:17:55
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 17:19:10
airmazs (törölt) 2008.12.06. 17:21:35
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 17:23:41
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 17:27:06
KiNG 2008.12.06. 17:34:38
Az énblogok értékesek ugyan, de nem arra termettek, hogy sokan olvassák, csak legfeljebb a közeli ismerősök.
Értékteremtő blogot szintén nem sokan olvassák, csak a hasonló érdeklődésűek.
De a minőségibb, olvasottabb publicisztikai blogok (pl. TWÁ) mögött meg sok munka áll.
A vitaindító blogokhoz meg minden qualitásnélküli nulla hozzászól.
Talán az egészet vegyíteni kellene.
Egyszer írtam én is, kb. 15-16 hosszú, értékes és mély bejegyzésekkel, nem magamnak. Hiba volt.
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 17:38:15
Isteni illatok vannak errefelé, ki kér enni?
Szelid sunmalac 2008.12.06. 17:38:24
Szelid sunmalac 2008.12.06. 17:39:44
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 17:46:08
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 17:48:38
Szelid sunmalac 2008.12.06. 17:53:11
airmazs (törölt) 2008.12.06. 19:16:17
airmazs (törölt) 2008.12.06. 20:04:01
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2008.12.06. 20:10:42
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 20:35:25
www.youtube.com/watch?v=Z7PCpe1Y-sY
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.12.06. 20:47:55
airmazs (törölt) 2008.12.06. 20:49:04
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 20:50:44
airmazs (törölt) 2008.12.06. 20:54:16
Én voltam, jó volt :)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 20:55:14
mütyür 2008.12.06. 20:56:43
jó a jútúbos linked... illik a hangulatomhoz:)
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 20:57:05
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 20:57:57
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 20:59:35
mütyür 2008.12.06. 21:02:00
akkor linkelj többet:)
2008.12.06. 21:02:27
www.youtube.com/watch?v=KjShV-3VLIg
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:03:15
www.youtube.com/watch?v=UaBSCUFj4Fs
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:03:51
2008.12.06. 21:05:39
mütyür 2008.12.06. 21:06:31
neeeem, olyat linkelj, ami most illik...:)
túl sok most a gondolat és érzés bennem, terelj linkekkel:)
ez is jó:)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:09:10
Mütyür, tudok esetleg valamiben...?
www.youtube.com/watch?v=j15jgDRHJFM
2008.12.06. 21:10:31
www.youtube.com/watch?v=6X8n-EwICzU
mütyür 2008.12.06. 21:11:42
nem éri meg agyonütni:D a válás könnyebb és gyorsabb, elhiheted nekem:D
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.12.06. 21:11:58
www.youtube.com/watch?v=IUatMHbs3RQ
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:14:39
2008.12.06. 21:15:28
Hangulatjavításként fürdőruhás lányok:)
www.youtube.com/watch?v=8sQYiRFqQ9U
mütyür 2008.12.06. 21:15:57
:DDDD
akkor ma végülis szerencsés napod volt:D
mütyür 2008.12.06. 21:16:56
inkább küldenél pasikat:D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:17:07
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:17:43
mütyür 2008.12.06. 21:18:20
mondhattam volna mást is, de minek még jobban rontani egymás kedvét:)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:19:58
mütyür 2008.12.06. 21:21:36
nem sok...csak tévedtem:) és sajna ez a tévedés most nagyon fáj:)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:22:54
Egy soha meg nem szólalt dalban
Megtudnád, hogy mit is akartam.
www.youtube.com/watch?v=X96YeK5A_AY
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2008.12.06. 21:23:12
www.youtube.com/watch?v=sbFEnoITiWE
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:23:25
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:24:16
2008.12.06. 21:25:13
Topo: sokkal jobb, ha ügyes leszek és nem dolgozom szét magam hétfő, kedd, akkor megyek síjelni. Addig, holnapis ágy+teja
mütyür 2008.12.06. 21:26:04
ne mosolyogj, ez nem vicces:))
najó, tényleg vicces, majd talán kicsit később röhögök majd magamon:))
ez a link is jó:)
"a fekete is fehér volna talán..."
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:26:52
mütyür 2008.12.06. 21:27:14
:P
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:28:30
Mütyür!:)
Küldhetek neked egy mélt?
mütyür 2008.12.06. 21:29:43
hogy a pipaszárba ne külhetnél:)))
és tudom, hogy nem kinevettél, csak pimaszkodtam egy picit:)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:31:27
www.youtube.com/watch?v=CG6INjVFWdM
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:43:40
www.youtube.com/watch?v=ok6vuPq-2AU
mütyür 2008.12.06. 21:45:51
The King & Kinga (törölt) 2008.12.06. 21:45:53
2008.12.06. 21:46:42
írtam mailt, szólj ha nem ment át, qva blogmotor kivágott
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:46:57
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:48:07
mütyür 2008.12.06. 21:48:17
kétszer is átjött, válasz ment:)
Topo
neked is:))
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:49:51
2008.12.06. 21:50:10
elköltözős video:D (egyszer már linkeltem, de őket nagyon szeretem), de ne legyél szomorú tőle:)
www.youtube.com/watch?v=kkBVHDdhLDM
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 21:52:35
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 21:58:50
küldőjének vágya
hogy átmegy eme trágya
levél csatolmánya
KiNG 2008.12.06. 21:58:57
Szervusz, Ál-Kinga! :)
Csak átvettem a Palinak annak a leveléből, amit a Gerő Andrásnak írt. Legelőször, amikor min0ritynek is beszóltam "tudománytalan röfögés, látszólagos felszín, mélységek nélkül", ez is a Palitól jött :)
Tud az ürge, becsülöm :)
2008.12.06. 22:00:09
Eddigi tapasztalat: mindig jobb jön:))
Síelés joo, tessék megint menni..
Villanyszerelés rendes dolog volt:)
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 22:00:43
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 22:05:04
Naná, hogy megcsináltam, a gyerekeim is ott fognak lakni.
KiNG 2008.12.06. 22:05:17
Kismütyür ilyen kelendő? Mit árulsz? :D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 22:06:47
www.youtube.com/watch?v=2eMh-SOvx8U
mütyür 2008.12.06. 22:10:40
hogy mit árulok? ezentúl csak rosszat...:/
KiNG 2008.12.06. 22:12:01
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.06. 22:12:40
2008.12.06. 22:13:37
mütyür 2008.12.06. 22:16:24
áhhhááá, semmi, csak követem az általános emberi hozzáállást másokhoz:D
mütyür 2008.12.06. 22:20:40
legyen ez... feldobós, kis dzsemejikön fíling:D
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 22:22:15
der alarm ist rot
www.youtube.com/watch?v=JZDg6VXdb94
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 22:23:44
mütyür 2008.12.06. 22:25:39
KiNG 2008.12.06. 22:27:42
2008.12.06. 22:28:06
Véletlenül megint fürdőruhások..de most kerestem meg először a klippet
www.youtube.com/watch?v=mBtCJn6Wf9Q
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 22:29:49
www.youtube.com/watch?v=b46d_zk5CKI
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 22:31:41
2008.12.06. 22:36:42
jó is az:) most pont ideje van Kubának. Meg a síelésnek is juhéééj
2008.12.06. 22:37:52
The King & Kinga (törölt) 2008.12.06. 22:38:18
Caddy 2008.12.06. 22:40:53
mütyür 2008.12.06. 22:44:15
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 22:47:12
2008.12.06. 22:47:32
jéé, ez anyukám lemeze:D Micsoda fejmozgása van a csajnak:)))
2008.12.06. 22:48:05
te mért nem bulizol ilyenkor? :))
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 22:51:19
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 22:54:43
www.youtube.com/watch?v=oH6mw2Rc3DQ
Caddy 2008.12.06. 22:55:24
Bejelentkeztem, majd abban a pillanatban beszart a netem. :)
Pink, ma úgy alakult, hogy nincs buli.Tegnap volt. Hanssal meg Kanával zárásig parázsoltunk. :)
Caddy 2008.12.06. 22:56:15
mütyür 2008.12.06. 22:56:54
áááááááá
kedvencem, csak így:
www.youtube.com/watch?v=j5RKy0mVSYo
:)))
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 22:59:42
Mütyür, alighanem éppen ennyivel vagy nálam fiatalabb, nem?:)
mütyür 2008.12.06. 23:02:16
hááát, matekban sosem voltam jó:D deee gyermeki lelkem nincs összhangban teljesen az életkorommal:D
Caddy 2008.12.06. 23:03:02
airmazs (törölt) 2008.12.06. 23:04:16
Caddy 2008.12.06. 23:04:56
2008.12.06. 23:05:11
két hét múlva énis megpróbálok lemenni:)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 23:05:26
Caddy, én is szívesen találkoztam volna veled, de villanyásztam, meg vizet gányoltam a mosógéphez, meg segítettem csomagolni, meg szétszedtem a nagyobb bútorokat.
Caddy 2008.12.06. 23:05:55
Király Odett
Tina levele a Télapóhoz
Kedves Télapó! Először is bocsánat,
hogy tizenöt éve nem írtam semmit.
Tudod, dolgom volt, nem értem rá, mindegy.
A körülményeken ez úgysem enyhít.
Szóval most újra kérek (ahogy szoktam),
hisz ismersz, pofátlanul optimista
vagyok, ha hozzád fordulok, s – mint mindig –
a szabadkozás után itt a lista:
Szeretnék hízni úgy öt-hat kilót
s annyit enni, hogy ne maradjon télre.
Szeretnék pénzt, hogy tudjak fizetni
albérletet barátaim szívébe.
Szeretnék családot: apát, anyát,
testvért, nagymamát, inkább nagymamákat.
Szeretnék egy naplót, egy teleírtat,
elolvasnám, hogy mikor mit csináljak.
Kellene egy srác, egy olyan ékszer,
rám feküdne úgy hetente kétszer.
Kéne egy-két flört, mondjuk a boltban
(kis szem cseresznyék a krémtúróban).
Út kellene vagy út helyett sínek.
Kellene Isten, mint mindenkinek.
El kéne néha menekülni bátran,
egyedül a félelem mozdonyában
s mint húsz éves kislány, újra egy régi,
egy elfelejtett állomásra érni.
Pár jó hely kéne, páratlan helyek,
ahová befúrhatom fejemet:
kispárna, homok és egy latrina.
Előre is kösz! Majd írok! Tina.
2008.12.06. 23:08:14
Caddy 2008.12.06. 23:08:17
Pink, két hét múlva örökké. :)
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 23:08:49
airmazs (törölt) 2008.12.06. 23:09:09
Caddy 2008.12.06. 23:10:20
Örülök, hogy sikert aratott.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 23:10:37
A babáim fognak nagyon hiányozni csak.
és hívj bátran!
2008.12.06. 23:12:47
Caddy 2008.12.06. 23:14:22
Reméljük lesz a héten olyan nap, amikor eszmefuttatunk.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 23:15:42
Caddy 2008.12.06. 23:16:06
2008.12.06. 23:17:11
bár a kortárs irodalomban a "heti kétszer", az nem hangzik soknak:))
airmazs (törölt) 2008.12.06. 23:18:59
Sosem díszítem fel a lakást.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 23:19:01
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 23:20:01
Caddy 2008.12.06. 23:21:36
Péntek a szabd napom, meg lehet még a szerda is jó lesz. :)
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 23:22:17
Hans tök jó fej :) Most indult el hazafelé, és tényleg sokat dumál, de abszolút nem überelehetetlen :)
2008.12.06. 23:22:41
2008.12.06. 23:23:44
Caddy 2008.12.06. 23:24:33
Én azt hittem lent is marad, és csak holnap jön vissza. Egyedül volt?
Nem beszél sokat, illetve de, csak bánni kell vele. :)
mütyür 2008.12.06. 23:25:10
Caddy 2008.12.06. 23:25:16
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 23:26:53
Caddy 2008.12.06. 23:27:13
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 23:27:57
Caddy 2008.12.06. 23:29:33
airmazs (törölt) 2008.12.06. 23:29:37
Meg amikor már október végén elkezdik a karácsonyi zenéket nyomatni a boltokban, rosszul vagyok tőlük, főleg a gagyi amerikai "rockin" around the christmas tree"-típusú cukrozott taknyoktól.
Hányinger. Bemész egy kenyérért és akkor is ezt tolják a pofádba.
2008.12.06. 23:30:14
mütyürt el kell vinni bulizni:)
mütyür 2008.12.06. 23:32:13
ne tudd meg, hol tartok az ajándékvásárlással....:(
Pink
hagggyyááá máá :DDD
Caddy 2008.12.06. 23:33:25
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 23:33:59
2008.12.06. 23:34:10
jojo, bocs:)
Caddy 2008.12.06. 23:36:17
2008.12.06. 23:36:51
akinek az előbb nem tetszett Kaleidoscopió, ne nyomjon rá (kép nincs):P
www.youtube.com/watch?v=bLt-LksBalY&feature=related
Caddy 2008.12.06. 23:38:16
airmazs (törölt) 2008.12.06. 23:38:39
Szerintem értelmes ember eleve a szeretet, család, barátok vonalra figyel, de én az év 365 napjában, szóval nekem ez olyan, mint az év többi napja a szeretetet és a szeretteket tekintve :)
Viszont akkor sem lehet a taknyot kizárni, emberek közé járok, időnként be kell menni üzletekbe is, ömlik ez mindenkire, akármit gondol.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 23:38:46
2008.12.06. 23:40:26
Én asszem pakolni fogok idegbetegen másnapí sízésre
faék 2008.12.06. 23:41:25
mütyür 2008.12.06. 23:42:16
2008.12.06. 23:42:21
mindenféle kívánságokat is teljesítel?
faék 2008.12.06. 23:45:15
Tőlem garantáltan jól megkapja az, aki valamit is mer kívánni.
:D
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 23:45:19
aha, képzeld :), még az isteni blognaimból is evett! (gombás, karajos, házi paradicsomos... fokozzam még? :D)
Hi Topo!
Caddy,
ja, egyedül jött, senki nem vállalta vele a látogatást. Mondjuk el is gondolkodtam, hogy ez most miatta vagy miattam volt :)
Ja, elindult haza, mert elvileg korábban érkezett volna, nem is készült ittalvásra. Meg mit is csináltam volna vele :)))), bár szálláshelyet tudtam volna pár perc alatt keríteni, de végül mégis arra jutott, hogy jobb lesz neki otthon!
Én is kezeltem, ügyesen.
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 23:46:34
2008.12.06. 23:48:14
2008.12.06. 23:49:18
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 23:49:49
nem haragszom, most méééé' haragudnék?
Hello grincs :DDDDDDDDDD
A karácsony jó, én szeressem, de csak a magam tempójában!
El Topo (Sgt. Elias) 2008.12.06. 23:50:44
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.06. 23:54:11
Caddy 2008.12.06. 23:56:58
zsit,én nem tudtam több infot erről az útról, minthogy hívott délután kettő körül, hogy megyek-e, mert ő megy. :D
mütyür, nem járunk hétköznap,soha, csak tartunk rockcsütörtököt, meg most véletlenül becsúszott ez a kedd. :D
faék 2008.12.06. 23:57:07
Késő bánat, eb gondolat.
:D
Na jó, karácsonyra úgyis megjavulok, addig talonba teszem a kívánságodat, és majd mást boldogítok.
:D
Helló Zsit, neked segíthetek valamiben?
:D
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.06. 23:58:53
mütyür 2008.12.06. 23:59:00
:D rendben, elhiszem, hogy hétköznapok csakis munkásan telnek:)))
Caddy 2008.12.06. 23:59:32
2008.12.06. 23:59:37
nemjó..De tegnap erős voltam és nem mentem el bulikba, és most legalább jobban vok:)
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 00:00:49
2008.12.07. 00:01:32
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 00:01:43
Caddy 2008.12.07. 00:03:35
Pink, Hans attól mázlista hogy szeretjük. :)
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 00:05:49
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 00:06:33
Caddy 2008.12.07. 00:09:01
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.07. 00:11:04
bizony, ízlett neki. Nem igényelt semmi plusz fűszerezést (értsd: só :D), és belapátolt egy egész tányérral, annak ellenére, hogy közölte, nem is szokott nagyon vacsorázni. Tésztát is evett :)
grincs,
ja, tudnál, de ide nem írom le :D
2008.12.07. 00:14:02
megyek, de kéthétmúlva, joo? Addig sielni kell mennem sajnos:)
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.07. 00:15:08
akkor sürgősen gyógyázd magad!
Sajnos, mi? :))))
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 00:16:21
Pink: na jó, most sajnállak egy kicsit. Nagyon kényelmes fekvő alkalmatosságok vannak parázsban. Nekem teteszett...
mütyür 2008.12.07. 00:17:18
Caddy 2008.12.07. 00:17:22
2008.12.07. 00:19:26
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.07. 00:19:29
el voltál, mi? ;)
2008.12.07. 00:21:08
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 00:22:01
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.07. 00:22:14
Bársonyost.
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 00:23:20
2008.12.07. 00:23:21
2008.12.07. 00:23:51
Caddy 2008.12.07. 00:24:09
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 00:26:48
Szerintem én is megyek aludni, jo éjt mindenkinek.
Caddy élmodj szépeket ;)
2008.12.07. 00:28:02
Én meg eszem vmi vacsorát. Ha addig mindenki eltűnne, akkor gúd nájt:))
Caddy 2008.12.07. 00:28:39
Caddy 2008.12.07. 00:38:51
vallatas 2008.12.07. 00:56:58
Jóéjt
storyline :) 2008.12.07. 08:51:17
2008.12.07. 09:54:05
Szép napom van. Nektek is?:)
2008.12.07. 10:09:43
www.youtube.com/watch?v=SmFMipZ3VwA
Strici · http://birkanep.blog.hu 2008.12.07. 10:11:10
A francba. Mi a fasz ütött belém, hogy ilyeneket írok egy picsának? Lehet, az a baj, hogy ma még nem szopott le senki? na, mindgyá intézkedek.
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 10:14:29
2008.12.07. 10:23:13
nyunyuli 2008.12.07. 10:24:32
Strici, mindig megmosolyogtatsz:)
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2008.12.07. 10:25:38
2008.12.07. 10:39:16
airmazs (törölt) 2008.12.07. 10:48:16
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.07. 10:53:09
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.07. 10:54:23
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.07. 10:55:56
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 10:56:32
2008.12.07. 11:00:17
De ha akkor jutott eszedbe, hogy a két héttel ezelőtti lencsefőzeléket leégette és te ezért kurvára dühös vagy még mindig, akkor nem!:DDD
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.12.07. 11:00:32
Sikerült abszolválnom az éjszakai vezetési gyakorlatot. 8-kor már fenn voltam. De dolgom volt, most befejezzük amit egész héten nem sikerült :)
Látom jól kibeszéltetek, de jön még kutyára úthenger :D
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:00:43
2008.12.07. 11:01:45
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:02:19
2008.12.07. 11:02:56
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:04:22
jaja, de úgysem jönne össze :DDDD
2008.12.07. 11:04:31
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.07. 11:04:34
Mér nem volt jó, ezt csak úgy mondod, mi, hogy ne szomorkodjak :)
2008.12.07. 11:05:28
2008.12.07. 11:06:48
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:08:00
ááááá, dehogy........ ;)
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.12.07. 11:10:25
A foteleket tegnap Ricsi megoldotta, most a konyhán dolgozik. Délelőtt megvettem minden hiányzó mütyürt. Sőt boros és sörös pohrakat is.
Én a laptop - TV - Videokamera projekten dolgozom , de jön a fiam is segíteni :)
Leti én a Keleti Mikulás voltam, a Parázsban is :)))
Most egy kicsit dolgozom , de néha vigyázó szemeimet rátok vetem!
:))
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:10:47
nincs bélyeggyüjteménye, a serleggyüjteményre meg nem igazán kiváncsiak. Fotelszerelésre csábítja őket, de én voltam az egyetlen aki nálla szerelt is vmit. Iggy nem tudom mit szerelt nálla..... :D
Caddy viszont elmosogatott neki... :D
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:13:43
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.12.07. 11:14:35
Nincs kedved átjönni ?
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.07. 11:16:34
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:16:56
ja ha jó az erősítő jó, űgy könnyű.....nem megyek, van dolgom, lassan megyek vásárolni: Tesco, Lidl...meg ilyenek.
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.07. 11:17:05
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:17:51
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2008.12.07. 11:19:48
Ki fog szatyorba pakolni? :D
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:20:43
Nem vele megyek, ha erre gondoltál, de a gumit én vettem :)
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:22:15
és szombaton nem értünk rá vásárolni....
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.07. 11:23:59
Lunatica 2008.12.07. 11:27:57
Nu leugrok boltba azt szétcsapok közöttetek:D
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:28:03
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.07. 11:30:16
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.07. 11:32:08
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:32:32
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.07. 11:38:34
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:43:54
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.07. 11:52:46
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.07. 11:55:46
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 11:58:05
DarthPaul-something wicked this way comes - 2008.12.07. 12:12:10
airmazs (törölt) 2008.12.07. 12:13:30
Nem tudom, számomra alap, ha megyek egy társaságba, ahol még nem ismernek és én sem ismerem az embereket (és ennél az asztalnál foglalok helyet), akkor bemutatkozom az ott ülőknek.
"Can't Stop The Signal..." 2008.12.07. 12:23:24
airmazs 2008.12.07. 12:13:30 én bemutatkoztam? :)
airmazs (törölt) 2008.12.07. 12:33:13
De az asztal egyik végén ült olyan, akinek kilétét máig homály fedi :D
mütyür 2008.12.07. 20:36:17
ő volt tuti a beépített ügynök...vagy az x faktor:))