Levélírónk választ vár, de addig is rögzítsük az örök vasárnapi szabályt: interneten nem ismerkedünk. Tényleg, szerintetek viccből írtuk a szakítóskönyvet?

Internetes társkeresésre adtam a fejem. Első „élményem” igen negatív, ezt osztom meg most veletek. Mai napig nem értem a történteket, nem is valódi szakítós-sztori, hisz nem is volt klasszikus értelemben vett kapcsolat. Csúnyán átvertek, nnna. Vagy nem is tudom.

Szóval, a pasi első levele számomra igen figyelemfelkeltő volt, leírta, mennyire várta már egy ilyen karakter feltűnését, mint én. Erre rá is kérdeztem rögtön, miféle karakternek lát engem, ami így felkeltette az érdeklődését? Válasz erre a konkrét kérdésemre nem érkezett, de azért elkezdtünk levelezgetni. Kicsit úgy éreztem, sikerült meglátnia az adatlapom mögött engem is... Valahogy értettük egymást a sorok közt olvasva. Legalábbis, én így éreztem. Bár nem volt a srác kifejezetten az én esetem, valahogy mégis magával ragadott a személyisége, na meg legyezgette a hiúságomat az érdeklődése, mi tagadás. Pár nap után megesett az első randi. Lehengerlő volt, túlságosan közvetlen és egyszerűen el volt ájulva tőlem. Ezt a fajta lelkesedést kicsit furcsának és túlzónak éreztem így kvázi ismeretlenül, de túltettem magam rajta. Sőt, utólag még kicsit lelkiismeret-furdalásom is volt amiatt, hogy nem tudtam ezeket a heves érzelmeket viszonozni. Nálam az ilyesmihez azért több idő szokott kelleni… Pár nap múlva újból találkoztunk. Addigra eldöntöttem magamban, hogy végülis, milyen jó, hogy ez a pasi ennyire közvetlen és lelkes… Nnna, ezen a randin már olyanokat mondott, hogy mindig engem keresett, állandóan csak rám gondol, megérintettem a szívét végre, satöbbi. Tetszett az udvarlása, nnna. Ja, meg hogy az ominózus netes oldalra már csak azért megy fel néha (napi több óra, ahogy láttam….), hogy elküldje a visszautasító üzeneteit… Meg hogy „nem akar sok lenni”, ezért nem telefonálgat meg üzenget állandóan. Hittem is, meg nem is. De inkább nem, mint igen. Tétovázásomat jeleztem is felé. No reakció. Másnap ismét találkoztunk, eljött hozzám, és pár órát együtt töltöttünk, ismét áradt belőle minden szép és jó énfelém. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ez velem történik… Hogy valaki ennyire ismeretlenül ennyire el van ájulva tőlem. De nem tagadom, jólesett. És még azon is túltettem magam, hogy amúgy külsőre nem tetszik igazán, elvégre a külső nem minden. Akkor már úgy éreztem, simán bele tudnék szeretni. Nos, erre nem került sor. A lakásomon együtt töltött este után nem láttam többet. Hozzáteszem, szex nem volt. Bár, mivel meglehetősen messze lakunk egymástól, simán felajánlottam neki, hogy aludjon nálam, de szexre valóban nem gondoltam én sem. Valahogy nagyon közelinek éreztem magam hozzá, és egyszerűen jólesett volna a közelsége. Az ottalvást visszautasította, mondván, úgy érzi, ez még korai, és elrontana kettőnk közt mindent. Na, ettől a hozzáállástól estem hanyatt végleg. Meglehetősen kevés férfiember reagálna így, szerintem. Pár nap múlva jött egy névnapos telefon tőle, igazán kedves volt, meg minden és egyszer váltottunk pár levelet a neten, tulajdonképpen érdektelenül. Próbáltam rákérdezni, hogy tulajdonképpen mi is a szitu, érdemleges válasz nem érkezett, de szívélyesen elcsevegtünk… Nem láttam többet. Se sms, se telefon, se üzenet a neten. Mai napig nem tudom hova tenni a történetet, kíváncsi vagyok a kommentelők véleményére… Ha a vélemény az, hogy hülye picsa vagyok, arra is J Ja, és ha olvasod a blogot, kincsem, magyarázd már meg, mi volt ez az egész.