Egy fiú tanitásával kezdjük a hetet: a szerelem fontos, becsüljük meg. (Egy elmélet szerint egy kapcsolat kiheveréséhez az együtttöltött idő felét <más elméletek szerint a dupláját> kell leülni, utána szabadul az ember.)

 

Megtalálni és elveszíteni a nagy Ő-t.

Az én történetem nem egyedi. Miért írom le mégis? Azért, mert csak kevesen merik felvállalni, hogy saját maguk tették tönkre a kapcsolatukat, és ezért csakis ő és nem az a másik a hibás. Én most megosztom veletek a történetem, hátha valaki tanul belőle, és nem követi el ugyan azt a hibát, amit én elkövettem.

Aki egyszer már megtalálta, de elveszítette azt a bizonyos nagy Ő-t, az tudja mit érzek, az megérti amit átéltem, amit átélek. A veszteség mellett nekem szembe kell néznem azzal is, hogy csak magamnak köszönhetem, hogy elhagytak. Megérdemeltem. Nincs ezen mit szépíteni, de ettől még rohadtúl fáj.

A story  6 éve kezdődött, én akkor 19 éves jóképűnek mondott, főiskolás â01Emacsóâ01D srác, számos futó kalanddal a hátam mögött, Ő 16 éves csinos középiskolás lány, eddig komoly kapcsolat nélkül. Szórakozó helyen ismerkedtünk meg, hetekig tartó udvarlás után csattant el az első csók. Innen kezdve, egy párt alkottunk, olyan két testben egy lélek voltunk. Minden szabadidőnket együtt töltöttük, közös programok, ugyanaz a baráti társaság, mozi, rengeteg buli, családi ünnepek, nyaralás, síelés, szóval éltük a szerelmes fiatalok mindennapjait. Három év felhőtlen szerelem, mind a ketten nagyon boldogok voltunk, imádtuk egymást. A kisebb veszekedések persze minket se kerültek el, de ezeket mindig megoldottuk. Minden szempontból jól kijöttünk, jól kiegészítettük egymást.
Ezért nem értem, hogy annak ellenére, hogy, szerettem őt, és semmi okom nem volt rá, mégis egyre több veszekedést provokáltam. Néha minden ok nélkül kötözködtem vele, semmi nem volt jó, folyton kritizáltam, a barátaink előtt megjegyzéseket tettem rá. Egyre többet jártam el a haverokkal, és egyre kevesebb időt töltöttem vele. Ne kérdezzétek, hogy miért tettem, miért viselkedtem így, még most se tudom. Nincs rá magyarázat. Nem volt másik lány, őt szerettem, nem volt rá okom, hogy bántsam, egyszerűen megváltoztam. Azt hittem, bármit megengedhetek magamnak, kihasználtam, hogy tudtam, hogy szeret, és úgy sem fog otthagyni. Az gondoltam, akkor se lesz gond, ha szakítunk, mert van egy csomó barátom, bulizunk ezerrel, és pillanatok alatt találok majd egy másik lányt, mert választék van bőven. Most már tudom, hogy mekkorát tévedtem.

Persze a megváltozott viselkedésem miatt rendszeressé váltak a veszekedések. Hol összeveszetünk, hol kibékültünk. Ő többször szakítani akart, de ilyenkor persze mindig megijedtem, ezért mindent megígértem, csak hogy kibékítsem. Ez így ment egy ideig, aztán az egyik összeveszés után már hiába ígértem, tettem bármit, már nem tudtam kibékíteni. Egyszerűen elege lett a be nem tartott ígéreteimből, a fájdalomból, a könnyekből, a csalódásokból, amiket én okoztam. És vége lett.


Azóta eltelt közel két év, de nem tudom őt elfelejteni. Megismerkedtem lányokkal, próbálkoztam új kapcsolatokkal, de senkivel nem érzem azt az érzést, amit vele, amit mellette éltem át. Mindenkiben őt keresem, a mai napig hiányzik. Jelenleg is van barátnőm, de tudom, hogy ő sem az igazi, ezért néha inkább befejezném, és mennék tovább, hátha megtalálom azt, aki mellett újra szerelmes lehetek. És mi ebben a legszörnyűbb? Az, hogy volt egy lány, akivel szerelemmel szerettük egymást, és én tönkretettem azt, ami a legfontosabb volt mindkettőnknek. A szerelmünket.

Sajnos megnehezíti a felejtést, hogy közel lakunk egymáshoz, a baráti társaságunk egy része is megmaradt, így akarva-akaratlanul összefutunk néha. Ilyenkor úgy érzem, a szívem megszakad, mosolygok rá, de belül ordítok a fájdalomtól. Közel két éve szenvedek, nem találom a helyem.
Ismerem már az összes közhelyet, legalább ezerszer hallottam, hogy az idő begyógyítja a sebeket,â026â026â026 meg majd jön másik lány, aki feledteti velem stbâ026â026 Nem vitatom, biztos leszek még szerelmes, hiszen 25 éves, mások szerint jóképű, srác vagyok, előttem még az élet, de most szenvedek.

Visszagondolva a viselkedésemre, megértem őt, hogy nem hitt nekem, és nem akart sokadszorra is kibékülni. Őt nem hibáztatom, mert őszintén szeretett és nem akart semmi mást, csak boldognak lenni. Egy idő után azonban én már nem adtam meg neki. És ez az, amit soha nem fogok magamnak megbocsátani.

Két ok miatt írtam le a történetemet. Először is, hátha valaki hasonlóan rossz úton jár, de még idejében észbe kap, és okulva az én hibámból, nem teszi tönkre az élet egyik legnagyobb kincsét a szerelmet.
Másodszor, hátha olvassa ő is, és magára ismer. Neki nem fog újat mondani a levél tartalma, mert pontosan tudja, hogy ezerszer megbántam mindent, de sajnos nem tudom visszatekerni az idő kerekét.
Tudom, nem gyakori, hogy egy 25 éves srác ország-világ előtt felvállalja és elismeri, hogy a kapcsolatát ő tette tönkre, de nekem már nincs veszteni valóm, mert elveszítettem a legnagyobb kincset â013 Ő-t.
Ítélkezzetek, vagy okuljatok.
M
 

Még több szakítás a szakítóskönyvben!