Szombati szabály: Mindenki néz pornót, kivéve, akinek nincs bekötve. Vagy akinek UPC-je van.

Szolgálati közlemény: a maradék szakítóspólót 2000 HUF-ért gyorsan elosztogatnám. Van piros, fekete, néhány XL-es és L-es, valamint sok M-s és S-es, férfi és női változat vegyesen. AKi szeretne, az írjon emailben, megkapja az eléretőségem, és jövő héten van egy tuti karácsonyi ajándéka, imádni fogják.

Sziasztok, Kedves Szakítósok!

Korábban már írtam nektek, le is hoztátok, kaptam hideget, meleget, MNK-t. Volt minden.

Gondoltam, megörvendeztetlek titeket egy újabb sztorival, hátha néhányan felismerik benne a saját problémájukat is.

22 éves lány voltam, és öt éve voltam együtt "M."-mel, aki harmincadik évét taposta ekkor. Az öt évből négy együttéléssel telt. Azért csak négy, mert fél év után költöztünk össze, és a szakításunk előtt szintén fél évvel költöztem én el tőle - már nagyon elegem volt.

Szenvedélyes, se veled, se nélküled típusú kapcsolat volt, hetente háromszor szakítottunk (vagyis szakítottam), majd könnyek és érzelmek között tipródva, mindig visszataláltunk egymáshoz. Se társadalmilag, se ideológiailag, se értékrendben nem voltunk szinkronban, de valahogy mégis azt gondoltam, hogy benne van meg az a "szpájsz", ami nekem kell, és ami másból hiányzik. Belőle csak egy van. Diversos diversa iuvant, nincs mit tenni.

A család, a barátaim nem értették, mit látok benne, mert amit én előadtam, azt ők nem bírták felfedezni "M."-ben, és ennek másik feleként, természetesen én meg azt a "szörnyet" nem láttam benne, amit ők nekem vázoltak, mint realitást. Szerintük bunkó, agresszív, proli és ronda volt, és mindemellett nem győzték ismételgetni (az anyám), hogy "a legszebb almákat a disznók eszik".

Én lettem volna ebben a remek mondásban az alma, ő meg a disznó. Fejedelmi...

Miután "M." és a családom között rossz volt a viszony, a barátaimnak meg közelébe sem engedtem, mert teljesen más világok voltak, egy idő után leredukálódott kettőnk kapcsolattartási helyszíne és felülete a közös lakásra, a közös programokra (néha mozi, színház, együtt vacsorázás, nyaralás), illetve az ágyra, mert ez utóbbiban nem volt hiba. Ennek következtében kialakult egy párhuzamos életem, amelyben én voltaképpen egyedülálló nőként funkcionáltam, hiszen az életvitelem jelentős részéből "M." kiszorult, mivel nem volt ebbe integrálható.

A barátaim egy idő után már nem tudták, együtt vagyok-e vele, vagy külön, én meg nem beszéltem róla, mert úgy éreztem, mindenki csak okoskodik a semmire, tehát felesleges a problémáimat elébük tárni, nem használ semmit. A bajaival az emver amúgy is egymaga van.

A nagy függetlenedéstől titkon azt is vártam, hogy esetleg gyengül az a kettőnk között lévő, és részemről (is) nagyon erős érzelmi szál, amely a megváltozott, totálisan független életemben és imidzsemben már-már abszurdnak és valószerűtlennek hatott. De nem gyengült. Ha hetente egyszer láttuk csak egymást, akkor hetente egyszer omlottunk egymás karjaiba (nyál), ha meg egy hónapig nem mentem hozzá, és nem vettem fel a hívásait, akkor mardosott a hiánya (nyál+).

Aki tapasztalta már, az tudhatja, hogy a külvilág behatásainak és ingereinek ellenében elég nehéz harmonikusan fenntartani egy kapcsolatot, mert a ránk nehezedő elvárások, kritikák és okoskodások indukálta stressz egyszerűen lenyomja az embert, és a partnere felé is érződni fog ez a fajta idegi és érzelmi változás. Ennek megfelelően a konfliktusok egy idő után tovább szaporodtak (pedig addig se volt kevés, mert mint mondtam, állandó pozíció- és véleményharc volt közös életünk - folyton vitáztunk valamin, hogy aztán az ágyban kikötve megadhassuk magunkat a másiknak), én meg egyre kevesebbszer mentem haza aludni. Inkább barátoknál, vagy a régi szobámban szunyókáltam, otthon, mintegy elodázva a problémát, és a döntést, amit ez sürgetett.

Hirtelen feltűntek olyan apróságok is, hogy habár ő a hűség szobra (tényleg az volt, meglepő is volt a férfiakról alkotott korábbi tapasztalataimhoz képest), azért pornót azt rendszeresen néz (hetente egyszer-kétszer), és - bárhogy próbáltam, okos nő módjára magamnak elmagyarázni, hogy ez "normális" - ez engem irtózatosan zavart, sőt, kikészített. Fórumoztam, olvastam, érdeklődtem a problémakör iránt, mert tudni akartam, hogy én vagyok kevés, vagy egyéb gondok vannak. Egybehangzónak tűnt az a vélemény, hogy "minden férfi néz pornót", de azért én továbbra is vörös lepedőként tekintettem erre a témára.

Végül - én egy ilyen temperamentumos, begurulós és feldúlós típus vagyok - úgy döntöttem, hogy amit érzek, az csak valami gyermeki ragaszkodás, és a magánytól való félelem keveréke lehet (mert tényleg nehéz normális partnert találni, szellemileg), de ez nem annyira erős, hogy ellensúlyozni bírja a csomó problémát, és azt, hogy valójában nem veszem ezt az egészet igazán komolyan, mert se gyereket nem akarok tőle, se férjhez menni nem szándékozom hozzá (míg ő ezt szerette volna).

A pornós témakörrel kapcsolatos önidegelésem volt az utolsó csepp a pohárban, amikor is azt mondtam, hogy elegem van, költözöm. És költöztem. Ő meg járt engesztelni az ajtómhoz, hívogatott, és előadta, hogy mehetek akármerre, vagy akármilyen messzire, minket eltéphetetlen szál köt össze, ami nem tud elszakadni, és nem elszakítható. Ezen jót mosolyogtam, és nem hittem el.

Külön telt a tavasz, külön telt a nyár, és az ősz is külön telik, ám ő még mindig hív, keres, vár, és rendszeresen magyarázza, hogy ő addig vár, amíg én nem találok mást. Ha találok, szóljak, de én vagyok az ő Párja, és hűségesen megvár, mert ez a kötelessége.

Csodásan hangzik mindez, csak éppen magamban rendszerint a "demagóg fasz" jelző szokott gondolatként átvillanni, mikor ezt előadja. Ha ennyire nagy szerelme vagyok neki, miért nem békül a családommal, miért nem képes összeszedni magát, és normálisan viselkedni (diplomás, értelmes ember létére olyan, mint valami felelőtlen kölyök - nem bír bánni a pénzzel, azzal se amit ő keres, és a többivel se, és néha az értékrendje egy ötéves gyerekére emlékeztet, márpedig az értékrend fontos, lényegében azzal éljük végig az életünket, az határoz meg mindent). És legutolsósorban, minek akkor az a pornó?

Ja, hogy a férfiak szívvel képesek kizárólag egy nőt szeretni, farokkal meg nem? Vagy esetleg a szerelem és a szőke lufibabára maszturbálunk dolgok náluk nem függnek össze? El lehetne ezt intézni azzal, hogy "érthetetlenek a hapsik", de szerintem érthetetlen dolgok nincsenek, csak kevés információ.

Én meg nem fogok visszamenni egy félig jó, félig szar kapcsolatba, csak azért, hogy pár hétre ismét úgy tűnjön, hogy rendben van minden. Maradok külön, és majd elhal. Ő meg talán egyszer megunja - így, több, mint fél év után -, hogy utánam koslat, aztán amikor "megvagyok", akkor meg hangoztatja, hogy elviselhetetlen vagyok. Egy ilyen "héjanász az avaron" kapcsolat egy ideig izgalmas, sőt, szórakoztató, de utána már maga a pokol, és nem hagyja az embert továbblépni.

Megy az élet, megy az idő, én meg itt szórakozom ezzel a majommal, és közben nem tudok másfelé koncentrálni, pedig az agyammal már otthagytam. Botrány.

Hogy mi ebből a tanulság? Mondjuk, az, hogy ha az ember azt érzi, hogy egy kapcsolat elkezd kötélhúzássá változni, a lehető leghamarabb lépjen ki belőle, mert minél később, annál nehezebb.

Üdv.,
Sz.