Történet egy kedves pszichopatáról, aki nem tud leszállni senkiről.

A kép innen

Sziasztok!
Ígértem posztot, könnyed lesz és remélem vicces, bár lehet hogy kicsit hosszú, kitartó volt az illető. =) Már jópár éves a történet, én akkoriban 17 (lány), ő 21, mindketten sose-volt-még-kapcsolatunk állapotban. Megismerkedés teaházban karácsony előtt, én barátnős pletykapartin, ő egyedül a szomszéd asztalnál, kitartóan néz (mint később megtudtam közben a naplóját írta...). Barátnők diszkréten el, srác felteszi a nagy kérdést: akarok-e vele ímélezni. Lányos zavaromban nemet mondtam, mondván én így nem ismerkedek, de nem volt veszve a helyzet, elfelé menet a kezembe nyomta a címét rózsás levélpapíron. Paff... Ettől erősen gondolkodóba estem, de barátnőim lelkesedésétől is áthatva írtam neki. Egy darabig ment a levelezés, én vagyok az ő karácsonyi ajándéka stílusban, majd találkozgatások. Kézenfogásnál tovább sosem jutottunk. Tavasz felé már láttam hogy ebből nem lesz semmi, a barátnőim is lelkesebbek mint én, meg nem is jött be a srác stílusa, nem szeretem pl ha valaki folyton azt mondja mennyire cuki vagyok. =) Meg is mondtam a srácnak hogy ő többet akar tőlem mint én tőle, nem működik, sajnálom. Erre a legjobb ellenérvet sikerül felhoznia amit valaha hallottam, azóta is nevetek ha eszembe jut: dehát a szerelem egy döntés! És én döntsem el hogy szerelmes leszek belé! Mondtam neki hogy ez nem így megy nálam, és jobb lesz ha egy darabig nem leszünk kapcsolatban egymással, úgy könnyebb felejteni. Hát ez nem tartotta vissza a srácot attól hogy ímélezzen, legyünk barátok, amit én először kedvesen, majd kevésbé kedvesen, majd nem reagálva próbáltam elutasítani, de nem adta fel! Minden sátoros ünnepkor kaptam tőle képeslapot ímélben meg postán, édibédi nyuszikkal meg cicákkal, "te is pont ilyen cuki vagy" szöveggel... Karácsonykor még a legjobb barátnőmet is felhívta (nem tudom hogy jutott a számához), hogy a tesóm nevét megkérdezze, hadd kívánjon neki is boldog karácsonyt a képeslapon... majd köszönőlevelet küldött a barátnőmnek... Ez a levélküldözgetés vagy két évig ment, de azóta is minden karácsonykor lesem a postát... =) De a legjobb az volt, mikor egy évvel a randizgatásaink után próbált hívni itthon, írt mélt, és még sms-t is küldött, mondván egy évvel azelőtt találkoztunk először. Mindezt valahogy egy Micimackóról és Malackáról szóló történettel próbálta elmagyarázni... A számát persze már rég kitöröltem, és annyira zavaros volt az sms amit írt hogy visszakérdeztem, ki az, majd mikor rájöttem elhitettem vele hogy már másé a telefonszám, bizonyos "Andor"-é. Gondoltam fiúkat nem zaklat... tévedtem. Még azon a nyáron írt "Andornak" sms-t, nem ismer-e engem véletlenül, merthogy érdeklődne, hogy sikerült nekem az érettségi. Pff... Megkértem egy barátomat hogy hívja vissza mint "Andor", és magyarázza el hogy rossz helyen jár, azóta nem telefonált szerencsére. =) A levelek is elmaradtak (vagy élből kidobják őket az ősök =D), iwiwen se jelölt be, sőt nem ugrott rám egy sötét sikátorban, bár anyukám ettől erősen tartott. =) Azért megkérdezném a blognéptől, mit lehet egy ilyen helyzetben csinálni, amikor semmi sem hat? Volt már valakinek ilyen? Én nem tudtam vele mit kezdeni...
Remélem nem untátok nagyon =)
Nihil