A pasik szemetek.
Kedves Szakítós!
Valamint kedves Kommentelők!
Már egy ideje magamban tartom az egyik legszánalmasabb szakítós-szöveget, amivel néhány éve örvendeztetett meg az egyik exem.
Nem szeretnék hosszas elemzésekbe, meg felesleges részletekbe bocsátkozni, előre is bocs, ha mégis terjengősre sikerül (hajlamos vagyok ilyesmire...)
23 éves voltam akkor (lány). Közel egy évvel korábban ért véget életem első, 4 évesre sikerült kapcsolata, és már teljesen késznek éreztem magam egy újabb (komoly) kapcsolatra. Össze is akadtam egy sráccal (nevezzük D-nek... vicceltem, legyen Dénes :))), aki igen lelkesnek bizonyult, heves udvarlásba kezdett. Nem igazán láttam át akkor még ennek a rizikóját, de Déneske mindössze 20 éves volt. Nem foglalkoztam ezzel, mert akármilyen számot mondhatott volna, teljesen lenyűgözött az "érettségével", a világképével, a látszólagos felelősségtudatával, hogy normálisan lehetett vele beszélgetni szinte bármiről, odafigyelt, meg ilyesmik. Elmondta, hogy legtöbbször a néhány évvel idősebb lányokkal érti meg jobban magát, mert a kortársaival nem tud mit kezdeni, mivel szegénykék éretlenek.
Szóval. Fél év tömény rajongás és felhőtlen boldogság következett, nyaralással, hónapforduló-ünnepléssel (az Ő kezdeményezésére!), mindenféle jósággal. Persze, persze, volt szex is. A maga tapasztalatlan módján (állítólag második voltam neki) mégis tudott újat mutatni nekem, amit az előző kapcsolatomban 4 év alatt nem ismertem (magyarul én sem voltam rettentő tapasztalt).
Elhangzott részéről mindenféle "Téged kerestelek egész életemben", "Nem megyek sehova, mert megtaláltam, amit/akit kerestem" (még most, évekkel később is sírva verem a fejem a falba, hogy ezeket 23 évesen bevettem...), meg hogy 2 év múlva szívesen elvesz, aztán jöhet a gyerek... Néhány bátortalan kísérletet azért tettem, hogy megkérdezzem, ezt most jól végiggondolta-e, nem érzi-e magát túl fiatalnak az ilyesmihez, de biztosított róla, hogy ő MÁS, mint a többi férfi (jáááájjj), és nem szükséges kiélnie magát, mivel egész életében az Igazit kereste, és most hogy megtalálta, minden rendben.
Időközben éltünk is a csodás lehetőséggel, amit az egyik rokona biztosított, hogy a hétvégéket az ő üres lakásában töltsük. Tényleg örültem, nemcsak mert mindkettőnk családja és otthona viszonylag ritkán tette lehetővé, hogy bármelyikünknél felhőtlenül elszórakozzunk, hanem mert jó is volt minden péntek este lelépni kicsit a világból, és csak vasárnap visszatérni bele.
Nos, fél év után csak beütött a szar. Akkor kezdett el először olyasmiket mondani, hogy már nem olyan biztos magában és az érzéseiben, talán mégiscsak túl fiatal még az elkötelezettséghez, vagy lehet, hogy nála fél évre van limitálva az az idő, amit képes egyetlen nő mellett, szerelmesen eltölteni... és hogy valóban, mindaz, amiket az elején mondott, az mind igaz volt, és akkor azt ő tényleg úgy gondolta, "CSAKHÁT"... valamint "DE"...
Részemről gyors pánik, mély kétségbeesés, így gyorsan leszerveztem egy szilveszteri pár napos wellnesskedést, naivan reméltem, hogy majd ha szépen elmegyünk kettesben valahova, levegőváltozás, meg minden, az majd újra közelebb hoz bennünket egymáshoz, és visszatalál hozzám. Eszébe jut majd, miért szeretett meg/belém, és rájön, hogy tulajdonképpen nem is akar elveszíteni... Ez is megvolt, jó is volt (bár megtudhattam, hogy az a termálfürdő, ahol mi voltunk, korántsem olyan színvonalas, mint ahol ő előző évben volt az exével :)), de nem mondhatnám, hogy a helyzeten sokat javított...
Végül kb. 3 hónaposra sikerült elhúznunk ezt az időszakot, ami lényegében már csak a vekengésről szólt. Ezalatt megosztotta velem párszor a következő 10-15 éves tervét, hogy úgy érzi, ezalatt az idő alatt ki kell élnie magát, csajoznia kell, amennyit csak lehet (basszus, erre én ébresztettem rá?! :)), de ettől függetlenül a hétvégéket együtt töltöttük Rokon lakásában, szex volt... de a kapcsolat már közel sem volt az igazi.
Az utolsó hétvégénk (persze akkor én még nem tudtam, hogy az az utolsó) legvégére időzítette a szakítást. Illetve még most sem vagyok biztos benne, hogy ha nem kérdezek rá, akkor magától szólt volna, hogy mire jutott.
A szombatunk a szokásos 15 éves terv taglalásával zajlott, de aztán ezen valahogy túllendültünk, és még vasárnap is maradtunk. Vasárnap este még szex, utána nekiálltam összepakolászni a holmimat. Miután már egy fél éve minden hétvégét ott töltöttünk, így voltak dolgok, amiket nem hurcolásztam magammal folyton haza, Rokon lakásában voltak rendszeresítve. Ezért hát gondoltam, megkérdezem, mit tegyek ezekkel: itt hagyjam őket, tehát visszajövünk következő héten, vagy jobb lesz, ha hazaviszek mindent... (magyarul: hogy állunk?)
A válasz: először egy emberi szavakkal leírhatatlanul értetlen arckifejezés, ezután pedig a következő szavak hagyták el a száját:
- Jaaaaaa, hát én… azt hittem, hogy neked tegnap lejött… hogy akkor… akkor ennek most vége!
Persze, fiacskám, naná, hogy "lejött", ennél mi sem természetesebb. És miután "lejött", még ott töltöttem vele egy éjszakát, egy teljes másnapot, valamint még szexeltem is vele, hogy utána hülyeségeket kérdezgessek.
Mindenki szeret tanulságokat levonni, úgyhogy én is megosztanám veletek, mire jutottam a szakítás utáni időszakban.
Soha, soha nem szabad feltétel és fenntartások nélkül, naivan mindent elhinni, amit a másik állít (főleg nem a legelején). Nem kell idegesítően gyanakvónak lenni, csak észnél, és nem árt mindvégig ébernek maradni.
Soha, soha nem szabad olyan mértékben azonosulnunk valakivel, illetve a saját kapcsolatunkkal (a másiktól, illetve a kapcsolattól függővé téve a boldogságunkat), hogy ha az véget ér, gyakorlatilag a talajt veszítjük el a lábunk alól. Velem ezután ez történt, és nagyon sokára, nagyon nehezen találtam újra magamra.
Sokkal, sokkal, sokkal korábban el kellett volna engednem. Az is nagyon fájt volna, de pontosan 3 hónappal több méltóságom maradt volna a végére.
És végül: SOHA, SOHA, semmilyen körülmények között nem kezdünk kapcsolatot 23 éves lány létünkre 20 éves (kis)fiúkkal. Főleg, ha azzal kezdi, hogy ő nem olyan, mint a többi férfi. :D
Illetve egy következmény: azóta is, valahányszor megtapasztaltam akár az előszelét is ennek a fajta rajongásnak, amit ő tanúsított az elején, azonnal menekülhetnékem támadt. Egyszerűen nem bírom elviselni.
Én őt ezzel nem kívánom minősíteni, ilyen egyszerűen megesik, és nem csak 20 évesekkel, hogy egyszercsak, valami miatt elmúlik a szerelem (vagy fellángolás), vagy másra vágyik, mint amit az adott kapcsolattól kap. És lényegében tényleg úgy érzem, én voltam a hülye. Ő csak tette, amit 20 évesen tennie kellett: mondott mindenféle hülyeséget :) Én meg mindent bevettem...
De a "szakítósmondat"... volt az, ami nálam kiverte a biztosítékot...
De végül összejött a happy end. Neki is, ha jól tudom, huzamosabb ideje van egy kapcsolata (bár még nem telt el 10-15, csak összesen 3 év :)), de ami ennél sokkal jobban foglalkoztat, hogy már mi is több mint másfél éve boldogítjuk egymást a jelenlegi Párommal. És ha el kellett követnem ezeket a hibákat az életemben, akkor most már örülök, hogy mindezt az exemmel követtem el, és a mostani kapcsolatomat már nem veszélyeztetik :)
Az utolsó 100 komment: