Egy párkapcsolat vagy két évig tart, vagy örökké.

A kép innen

Szép napot mindenkinek!

 

A rövid történetem elmesélése előtt annyit mondanék a kapcsolatomról, hogy nem sírtam, mert vége lett, inkább mosolyogtam, mert megtörtént.(Persze megviselt, mert lezárult egy rövid korszaka az életemnek…)

Szóval, egy több mint 2 éven át tartó párkapcsolatom tapasztalatait és furcsa lezárását szeretném megosztani veletek.

Az elején, mint minden nagy szerelem, perzselő lánggal lobogott hónapokon át, és csak egymásnak éltünk… Mindennél és mindenkinél fontosabb volt, hogy lássuk egymást és hogy együtt lehessünk. Aztán történt valami, és szép lassan ez a láng kezdett kihunyni, aminek persze mi, de leginkább Ő volt az oka. Most azt hihetitek, hogy ez is egy olyan történet, ahol a lány a fiút okolja a szakítás miatt, pedig nem. Ha egy párkapcsolatból kivesznek az örömteli percek, az egymásnak való örülés, a bókok, a kedveskedés és nem marad más, csak az a boldogság, amit a párnák közt kapunk, az régen rossz…

Így történt ez velünk is, mert amit kezdetben annyira szerettem, az a figyelmesség és törődés, amit kaptam, az szép lassan megszűnt és kezdtem úgy érezni már csak megszokás a kapcsolatunk. Mikor eljutottam addig a pontig, hogy szakítsak vele, kiderült, hogy ő már szeretett volna, de attól félt, hogy idézem „nem szerettelek volna összetörni”. Hmm, milyen kedves, inkább tovább játszotta a szerelmest, ami valójában igaz volt, de valahogy üresnek érezte már azt a szót, hogy „szeretlek”. Egyszerűbb volt neki hazudni, és addig húzni, míg már egyikünk sem érezte jól magát a kapcsolatban. S ez részéről nagy hiba volt, mert becsültem volna, ha elém áll és megmondja őszintén, hogy mit érez..

Javaslom minden párkapcsolatban élőnek, aki szereti és párját és fontos számára, mindig érzékeltesse azt, és ezalatt nem ajándékokat értek, nem. Sokszor a kedves szavak többet érnek mit bármilyen értékű tárgy.

 

Üdv: Kicsi patak