Talán a 16 ezres sztorinkat is veri ez a novellafüzér.  A konferenciaturizmus a legjobb dolog a világon, beutazni Tolnát, Baranyát, megoldani világválságokat, ismerkedni a szemináriumok és workshopok kávészüneteiben. Amikor utazom, akkor mindig nagyon sokszor meghallgatom ezt a számot, mert mindig megfelelően szomorú és magányos leszek, ahogy egy utazónak lennie kell.

Csak egy kis konferencia flört

1

Utálat volt első látásra. 5 (vagy 6) éve találkoztam először Rebekával. Akkoriban kezdett a Cégnél dolgozni asszisztensként és a főnöke hozta őt egy konferenciára a Cég központjába Frankfurtba. A szokásos esti üzleti vacsoránál szembe ültünk. Nem játszottam meg magam: harsány voltam, kicsit tolakodó a kollégákkal, és szokás szerint enyhén nagyképű. Rebekát is hasonló természettel áldotta meg a jóisten, valamint hatalmas mellekkel és gyönyörű megjelenéssel (Angelina Jolis). Mivel az ilyen nőket mindig is kerültem, mert nehéz megszerezni, és még nehezebb megtartani ( hittem, pedig nem igaz, csak félünk szegényekéktől) és nem vagyok Brad Pitt sem (bár az ifjú Robert Redfordhoz már hasonlított egy kedvesem), mindent egybevetve nem csoda, hogy utáltuk egymást. De nem sokat találkoztunk utána, ritkán utazott konferenciákra, mégiscsak egy asszisztens volt.

2

Néhány évvel később a szervezet átalakítás volt a Cégnél és létrejött egy új régió varsói központtal, így szorosabb lett a kapcsolat a magyarok és a csehek között is. Említettem már, hogy Rebeka prágai? Sőt, elő is léptették, az asszisztensi munka mellett kapott egy régiós feladatot, a Mátrixot (ez egy számítógépes rendszer, amit mindenki utál). Ez volt az utálat második látásra. Mivel a Mátrixnak én voltam a helyi szakértője, sokkal többet tudtam róla mint Rebeka, aki agresszíven megpróbálta a fent született döntéseket végigtolni rajtam. Személyesen jött Budapestre, hogy (ki)oktasson bennünket a rendszerre. Meg is szerveztem a tréninget, 2 tucat hím jelenlétében. Mivel én tolmácsoltam, néha a „szabad fordítást” választottam az érthetőség kedvéért:

- Ha a Mátrixban keresel, a megfelelő paraméterezéssel nem csak a csinos, fiatal, szőke nőket, de az egyidejűleg nagymellűeket és zöldszeműeket is pillanatok alatt lokalizálhatod. Mindenki azonnal megértette, csak Rebekára kellett nézniük. Még jó, hogy ő nem értette. Így a rendszer bevezetődött. Ez sok-sok levelezést és telefont jelentett Rebekával. Többségük utasítás volt, tőle, nekem. Naná, hogy nem tetszett, sem feladat, sem a stílus, sem a nő. Ráadásul még egy munkamán karrierista is volt, a levelek többsége este 8 után érkezett, mintha nem is lenne magánélete. Sajnáltam kicsit, mert ez a feladat szélmalomharc volt, és én voltam az egyik aki rendszeresen akadályozta, mert nem hittem a Mátrixban.

3

Rebeka roppant okos lány, hamar rájött, hogy szabotálom. Egy 4 napos prágai konferenciám végére (ahol a főnökével találkoztam) berakott egy pénteki személyre szabott tréninget csak nekem. Azt nem értettem, miért üres az iroda péntek reggel. Hát nemzeti ünnep volt a cseheknél. És ő feláldozta a háromnapos hétvégéjét a Mátrixért. Tuti valami nem ok otthon. De olyan szenvedélyesen harcolt azért, amiben hitt, ráadásul megpróbálta meggyőzni az én nehéz személyiségemet és ragyogó ötletei voltak – mindezt úgy hogy fél Közép-Európa ellene dolgozik – hát megsajnáltam. Végül is én voltam a második legjobb Mátrix szakértő, és sajnos ez a gyengém. Ha segíteni kell egy csinos, okos nőnek. Láttam Rebekán, hogy belefáradt, mindent beleadott, de nem sikerül az áttörés, hát legalább én nem hátráltattam tovább. Értékelte, de a dolog szigorúan kollegiális maradt, egyikünk sem érdeklődött a másik iránt személyesen. Egyébként is túl szexi és elérhetetlen a számomra, ráadásul komoly védelmi pajzsot emelt maga köré, ami érthető, hisz a Cég 90 %-a férfi. Például a Budapesti tréningen a 2 tucat pasinak azzal kezdte, hogy felrakta egy jóképű férfi fotóját:

- Ő egyébként a barátom - kijelentéssel. Csak hogy kijelölje a határokat a férfi közönség számára. Mégis, utólag visszaemlékezve azóta nem tudom levenni a tekintetem az ... ajkairól.

4

Szóval harmadik látásra már nem volt utálat. Általam megbecsült, keményen dolgozó nő, akit kedvelek. Ennyi. A Mátrixot bevezettük, a főnöke távozott, őt előléptették. Ugyan abba a beosztásba Prágában, amiben én voltam itthon. – Gratulálok – küldtem a jókívánságaimat, bár nem voltam 100 % biztos abban, hogy jó lesz ebben a munkakörben. Ez természetesen ez több találkozót is jelentett. Az első a hegyekben volt. Ott volt fél Európa. A csehek érkeztek legutoljára, a vacsora vége felé. Személyesen gratuláltam még az étteremben:

- Szia Rebeka, üdv a csapatban. Kezet nyújtottam.

- De jó hogy látlak Zoltán. És a nyakamba ugrott, két hatalmas puszit adva. Több száz féltékeny kolléga előtt. Ugrattak is este a bárban a srácok, hogy mi van köztünk. Hogy én és Miss Europa, haha. Kérleltek, hogy hívjam meg a lányt a helyi kocsmába, de még a számát sem tudtam, a régiós kisfőnöktől, Izabelltől kellett elkérnem.

- Bocs, de nem tudok jönni, nagyon fáradt vagyok. De nagyon köszönöm a meghívást. Holnap bepótoljuk azt az italt- búcsúzott Rebeka.

Hát ő be is pótolta. Én másnapos voltam, így a második esti, egyébként lapos céges buliról hamar távoztam. Sajnos. Látnom kellet volna, ahogy hajnali 3-kor Rebeka és Izabell a bárpulton fekszik és a srácok vodkáznak a köldökükből. Végül is láttam, egy kollégám – tudván, hogy én napi kapcsolatban vagyok velük – átküldött pár kompromitáló fotót.

- Istenem, ennyire rossz lennék? - kérdezte Rebeka mikor megmutattam a képeket.

- Dehogy, a rossz az, hogy nem én voltam ott. - volt az első reakcióm.

Azt már nem mondtam el, mennyien, mennyire elítélték. Nem láttak többet egy dögös és kurvás csajnál akit soha nem szerezhetnek meg. Én nem ítéltem el. Bár nem értettem a viselkedését, mégis többet láttam, az embert, a nőt.
5

Pár héttel később, február végén Budapesten volt a szokásos féléves regionális konferencia. Jó kis programot szerveztem Izabell kis csapatának. Arra már nem is emlékeztem, hogy már az első, hivatalos vacsoránál is egymás mellett ültünk Rebekával, egyébként sem jelentett többet egy csinos kolléganőnél. Ráadásul Izabell csapatában a gyengébbik nem volt többségben. De arra pontosan emlékszem, mikor ütött szíven a felismerés: micsoda nő! A második este biliárdozás közben olyan szexuális kisugárzása volt, hogy kiütötte volna a Geiger-Müller számlálót. Aztán a csapat mulatni ment. Forró februári éjszaka, fantasztikus élő zene a Fat’Moban, intenzív flörtölés és erotikus kisugárzású táncolás, az egész kocsma bennünket bámult. Jó este volt. Másnap mindenki hazautazott, én pedig Thaiföldre, hogy a fél éve kifizetett méregdrága (kerek) születésnapi utazással esetleg rendbe hozzam a válás közeli házasságomat. Sikerült, amiben nagy szerepe volt a minden szállodában megtalálható dupla zuhanyzónak is. Rebeka mintha soha nem is lett volna.

6

- Hamarosan gyereket szeretnék. - mondta ő.

- Én már bizonyítottam. - válaszoltam hetykén.

Varsó, regionális főhadiszállás hivatalos ünnepi megnyitója. 20 km a várostól a semmi közepén, hotel a város szélén, május, péntek este. Nem nagyon akartam a hétvégémet ezzel elrontani. Ráadásul az idő is vacak volt. A megnyitót majd elmosta a vihar, de végül bevonultuk a zuhi előtt, ahol folytatódott a buli. Volt pár ismerős arc, mégis magányosnak éreztem magam. Izabell összeszedte a kis csapatát, csak Rebeka hiányzott. Nekem egyáltalán nem. Mikor megjelent egy apró férfikollégájával az oldalán egyáltalán nem nézett ki jól, főleg nem szexin. Divatos-keskeny-vastagkeretes-csúnyácska szemüveget viselt a kontaktlencsék helyett és a ruhája is mintha vidékies lett volna. Két puszi után elkezdett a csapat csevegni az asztal körül. Bár részeg nem voltam, de unatkoztam, így rögtön a szexre tereltem a témát. Mivel akkoriban (nagyon) rendben voltak a dolgok otthon (10), így tapintatlanul tapicskolhattam mások ügyiben. Rossz szokás. Egy idő után már csak mi ketten (pontosabban hárman apró kollégájával) beszélgettünk. A fenti mondatok ekkor hangoztak el. Vette a lapot, folyamatosan húztuk egymást. A többire már nem emlékeszem, csak arra: nem akartam hogy Rebeka elmenjen. Vágytam a társaságára, és azt hiszem ő is így lehetett velem. Sajnos az aprótermetűt nem sikerült lerázni még a hotelben sem. Szerencsére mi ketten egy emeleten laktunk.

– Van valami a minibárodban? Az enyém üres. - kérdezte Rebeka, miközben megnézte a szobaszámot a kulcsomon.

– Csak akad valami, hadd nézzem meg.

Tényleg nagyon kellett volna még egy ital. Így ki-ki a saját szobájába ment. Sajnos az én minibárom is üres volt, vacak reptéri hotel, a fenében. Csörgött a telefon.

– Mid van? - kérdezte

– Sajnos az enyém is üres. Tényleg nagyon sajnáltam.

– Van teám.- jutott eszembe. Ez volt az utolsó esélyem.

– A tea tökéletes, azonnal jövök.

Hoppá!!! Most értetem meg. Ok, nyugi, semmi pánik, és sima ügy lesz. Igazából jó pár éve nem volt viszonyom másik nővel, most sem vártam semmit, így sikerült a kalapáló szívemet lenyugtatni. Azért egy gyors fogmosás belefért. Kinyitottam az ajtót és vártam, 5 perc, semmi, 10 perc, semmi. Biztos meggondolta magát, jobb is így. Utolsó ajtóellenőrzés – ott állt, talán már hosszú percek óta. Gyorsan beviharzott, bizonytalanságát és zavartságát a teakészítésbe fojtotta. Meghitten beszélgettünk és kortyolgattuk a teát az ágyon. Nekem kellett kezdeményeznem, az első csók nagyon édes volt. És nem csak az édesítőportól, amit az ujjairól nyalogatott. Puha, lassú, kedves csókolózásba kezdtünk, jól éreztük magunkat. Rebeka sérülékeny volt, törékeny, elbűvölő és csodálatos. De látnom kellett azokat a hatalmas melleket.

– Nagyon gyakorlott vagy - mondta, mikor egy kézzel nyitottam ki a melltartóját. (Szerintem ezt minden pasi meg tudja csinálni, nem?)

– Van szeretőd – kérdezte később.

– Jó pár éve volt utoljára, még a fiam születése előtt. Miért?

– Forróvérű vagy Zoltán...

Aznap éjszaka belevesztem abba a gyönyörű zöld szempárba…

Másnap mindketten hatalmas mosollyal az arcunkon jelentkeztünk ki. Csak még egy búcsúcsókot szerettem volna, de nagyon félt, hogy lebukik a kollégái előtt, így egy kézfogás és egy viszlát lett belőle a reptéren. Kicsit csalódott voltam, de az előző napi vihar keltette hatalmas turbulencia ellenére soha nem volt ennél lágyabb és simább utam hazafelé, mint azon a szombat délelőttön.

7

- Szia csábító – ez a levél várt hétfőn reggel a Cégben. Az igazság az, hogy ezt a szót nem ismertem angolul, ezért nem kellett néznem a szótárban – büszke mosollyal arcomon. Egész héten flörtöltünk, levélben, sms-ben, telefonon. Nagyon hiányzott. A hegyvidéki találkozó anyagi közt megtaláltam egy fényképét, ez lett a titkos képernyővédőm, amit órákig bámultam.

Kitalálta, hogy Budapestre jönne egy újabb tréninget tartani a fiúknak a Mátrixból (ezt a munkát megtartotta a kinevezéskor), hiszen már másfél éve volt az előző. Megállapodtunk a dátumban.

- Alig várom, számolom a napokat – válaszoltam boldogan. De igazából nem szerveztem semmit, csak magamnak akartam őt egész napra. A tréning napján reggel otthon hívott:

- Bocs, de megbetegedtem – hallottam náthás hangját.

- Nem gond, úgysem szerveztem semmit csak téged akartalak látni – vallottam be.

- Micsoda??? Hogy hogy... ez hihetetlen. Kis szünet. - De én is látni akartalak, kár, hogy nem jön össze.

Sajnos a nyári uborkaszezon miatt már nem is jött össze. Én a családdal nyaralni mentem, és mire visszajöttem, Rebeka utazott el a francia riviérára a fiújával. El kell ismernem, hogy egyre kevesebbet gondoltam rá, és az érzelmek, ha voltak is valaha, lassan elhalványultak. Elvesztettem őt, túl sok idő telt el. Nem vártam már semmit a nyár végi csapatépítő vitorlázástól Horvátországban, legalábbis ezt hittem.

Egy héttel előtte azonban jött a levél:

- Szia szívem, hamarosan látjuk egymást, Rebeka.

Megnéztem hát a repülő járatát, biztos, ami biztos.

8

Hajózni muszáj.

A dolgok nem indultak jól. Kocsival mentem, a családot 100 km-rel korábban ismerősöknél kiraktam, ha már mennem kell, legyen nekik is valami jó a dologban. Először is lekéstem Rebeka gépét. Mikor kiraktam a családot és elindultam azonnal elkezdett kalapálni a szíven, összerándulni a gyomrom. Több mint 10 hétig elvoltam nélküle, de ahogy közeledtem a kikötő felé, egyre rosszabb lett. Ennyit az érzelmek hiányáról. Meg akartam lepni a reptéren egy csók reményében, de menet közben rájöttem, hogy lekéstem a járatát. Pech. Mint később kiderült lemaradt a csomagja, így egyébként is csak sokára ért a kikötőbe. Én önként vállaltam, hogy kimegyek elé, megmutatni az utat a hajóhoz. A többiek – Izabell kis csapata – örültek, hogy tovább ejtőzhetnek. Ahogy Rebeka ott ült a lépcsőn, olyan bájos volt, hogy hiába vettem fel a legkúlabb arckifejezésemet, nem tudtam ellenállni, nem is akartam. Fülig ért az a csodaszép szája.

– Szia kedves – mondtuk szinte egyszerre. A csók nem volt kérdés. Pedig féltem, hogy mit várhatok 3 hónap után. Egy órával később mentünk vissza a hajóra, keményen végigsmárolva a kikötő összes zárt és kevéssé zárt létesítményét.

– Szexi vagy Zoltán, imádok veled flörtölni.

– Tudom szívem, én is veled.

Az az igazság, hogy egész nyárom gyúrtam, napoztam és trendi ruhát vettem fel, hogy lenyűgözzem. Bejött, tényleg csúcsformában voltam.

Mikor visszamentünk a hajóra zárkózott lett, biztosan félt a lebukástól a többiek előtt. Próbáltam nem zavarni, de hiányzott, nagyon. Viszont este a medencében úgy lubickoltunk mint két tini, kevéssé zavartatva magunkat a közelben lévő kollégáktól. Ám a hajón kerülte a tekintetemet is. Amikor elosztottuk a kabinokat, nagyon örültem volna, ha engem választ. Mivel egyedül voltam pasi a hajón mindenképp női kabintársat kaptam volna, de ő nem mert rám licitálni. Nem lepett meg, csak nagyon sajnáltam.

A másnap viszont majdnem tökéletes lett. Egész nap titkos(nak tűnő) pillantásokkal bombáztuk egymást, vigyorogva, folyamatosan vizuálisan flörtölve, a többiek előtt. Néha megijedt és bezárkózott, de hamar feloldódott ismét. Kerestem a társaságát, talán túl nyomulósan is, de nagyon hiányzott a közelsége. Órákat beszélgettünk kettesben a hajó végében, „biztonsági okokból” átölelve egymást, amit mindketten nagyon élveztünk, (későbbi vallomása). A legrosszabb az volt, hogy a hajón általában nem érhettem hozzá. Ő bezzeg feltehette a lábát az ölembe, vigyorogva. Izabell meg is kérdezte:

- Mi van, tán egy pár vagytok? Állandóan mosolyogtok, mi olyan vicces?

Nem volt válasz. Estefelé kiment az orrba fényképezni (ez a hobbija). A naplementét akarta a tengeren elkapni. Nem számolt a hullámokkal, majdnem beleesett a vízbe. Meg kellett mentenem (ki másnak). Bár akkorra már kicsit zavarta az állandó körülötte legyeskedésem, mégis örült a segítségemnek (szintén későbbi vallomás). Így hát megfogtam a hajó orr korlátját, majd átkaroltam, hogy kinyújtott szabad kézzel megörökítse a naplementét. Tisztára mint a Titanicban, csak fényképezőgép nélkül. Izabell a hajó végében mosolygott rejtélyesen.

Rebeka estére ismét bezárkózott, nem is egymás mellett vacsoráztunk (szemben). Egész éjszaka az Ő arca lebegett a szemem előtt. Teljesen kész voltam. Másnap reggel úszás közben (csak így tudtam kettesben maradni vele) megmondtam, hogy talán belezúgtam kicsit. Nem ijedt meg, de a flörtből visszavett. Olaj a tűzre. Estére nagyon szomorkás lett a hangulatom. Egész nap dolgoztunk (végül is konferenciára mentünk), nem érhettem hozzá, nem ölelhettem, nem csókolhattam, még kettesben sem lehettünk, pedig ott ült szemben végig. Nagyon hiányzott. Mit csinál egy pasi ilyenkor. Berúg mint állat (nem bölcs), és agresszív lesz (határozottan nem bölcs). Egy apró sziget kikötőjének 20 m2-es diszkójában mulattunk, de én visszautasítottam a táncot, bármennyire is könyörögtek kolléganőim. Otthagytam őket. Rebeka utánam jött egyedül, nem tudom a többiek küldték-e. Tudta, tudnia kellett, hogy Ő a baj és Ő a gyógyír.

- Szeretlek úgy ahogy vagy. Nagyon szép és okos vagy, és korántsem tökéletes. Kicsit nagyok a fogaid, és pár kilót leadhatnál, de olyannak szeretlek, amilyen vagy. Sajnálom. (Hát nem egy tökéletes szerelmi vallomás?)

A közénk telepedő hosszú csendet a könnyei törték meg. A flörtnek vége volt.

Ezután mindenkivel agresszív és udvariatlan lettem. Seggrészegen ájultam be a kabinomba. Másnap reggel órákra zárkóztam az mp3 lejátszómból áradó szerelmes dalok közé. A következő 24 órában alig szóltunk egymáshoz. Gyakorlatilag én lettem a láthatatlan ember, még akkor is, amikor kettesben felejtettek bennünket a parton, vagy ebéd alatt, mikor egymás tányérjából csipegettünk (és még ekkor is egymás mellé ültünk). Valami nagyon megváltozott, nemcsak köztünk, de az egész hajón. Délutánra elhatároztam, hogy nem maradok az utolsó éjszakára. Izabell és a többiek megpróbáltak lebeszélni, de Rebeka volt az egyetlen, akinek csak kérnie kellett volna.

- Ha menned kell, menned kell- mondta hűvösen.

- Adj egy okot, hogy maradjak.

Nem volt válasz.

- Elkísérsz a kocsiig?

- Megyek úszni egyet a medencébe. – válaszolta. Még mindig a látszatot őrizte. Senki sem csatlakozott.

Végül is nem engedett el könnyes búcsúcsókok nélkül. Nagyon fájt otthagyni Őt. Sírt, biztos nem volt könnyű neki sem. Nem értettem Őt, egyszerűen nem tudtam elindulni, utána futottam a medencéhez. Forró nyáréj, telihold, luxus vitorlások és jachtok a lágyan ringatózó vízen, fülled bódító zeneszó a bárból, megvilágított feszített víztükör a pálmafák között, miközben én egy hosszú-hosszú lágy csókba fonódom a világ legszebb, könnyes szemű nőjével a karjaimban. Bármely romantikus film megirigyelné ezt a zárójelenetet, de ez a való élet volt, a mi életünk.

A visszaúton, szemeim könnyfátyolán alig-alig átlátva, a CD lejátszóban 1000 wattal bömböltetve a világ legfájdalmasabb beteljesületlen szerelmes dalait, csak a csodának és a navigációnak köszönhettem, hogy épségben haza értem sötét tengerparton tekeredő 100 km-es úton.

9

- Számomra ez már véget ért Horvátországban. Egy házas embernek tudnia kell a szabályokat. Meg vagyok zavarodva, és még most idő kell hogy levegőhöz jussak, ha meghallom a hangodat. – nagyjából ez érkezett millió megkeresésemre, levélben, sms-ben, telefonon. Valóban nagyon nyomultam, mert kétségbeesetten nem akartam elveszíteni Őt. Szerelmes voltam, amennyire még soha életben. Tudom, rossz kifogás, de tényleg, mint még soha életemben.

Mi a szerelem? Fura érzés, főleg, ha viszonzatlan, vagy beteljesületlen. Számos definícióval találkoztam, és mind egyszerre igaz. Alapvetően egy biokémiai folyamatnak gondolom, amikor a testnek szüksége lesz valamire, hogy ismét egyensúlyba kerüljön. Mint amikor megbillentünk egy kancsó vizet (külső hatás – a nagy Ő) és időbe telik, amíg ismét kisimul a felszíne. A „hiányzol” kifejezés valódi hiány, mintha valamely tesztrészünk nem lenne meg. A szervezet hormonszintje a külső hatás (a másik személy kisugárzása?) következtében abnormális szintű lesz ráadásul a szint erősen ingadozik. Szerintem a szerelemnek az agyhullámokhoz is köze lehet. Ha Rebeka szemébe nézek, akár órákig, vajon mitől leszek boldog? A szem az elektromágneses hullámokat érzékeli a látható tartományban. És ha nem csak a látható tartományban, de azon túl is, akár közvetlenül az agyból érkezőket? Csak egy butuska magyarázat magamnak, miért érzem magam pocsékul. És természetesen étvágyam sincs, alig alszom, egész éjjel zenét hallgatok és szenvedek. Apropó zene. Észrevette valaki, hogy minden sláger a szerelemről szól? Korábban szinte soha nem figyeltem a dalszövegeket. Most meg, mind a szakításról szól, a beteljesületlen szerelemről, a csalódásról, az elhagyatottságról, a hiányról. A könnyeimmel küzdök, amikor hallgatom, mégsem tudom kikapcsolni. Bárcsak ne értenék angolul.

Sok időt töltök egyedül, számos lehetséges forgatókönyvet végigpörgetve és számtalan képzelt párbeszédet lefolytatva a fejemben. Például hogyan élhetnénk boldogságban Rebekával valahol félúton Prága és Budapest között, talán Bécsben. Igen, kész voltam hátrahagyni a családomat Érte. Tudom, tipikus, de hát ... mint még soha életemben.
De nem volt választásom. Mindig a nő választ, így volt ez azon a májusi péntek éjszakán, amikor úgy döntött, hogy bejön a szobámba. Bár ne tette volna. Most nem lehet elérni, nem válaszol a levelekre, a telefont nem veszi fel. Később elismerte, azért került, hogy ne izgassam fel. Én meg alig éltem túl azt a 2 hetet. Az érzés nem múlt, a gyomrom továbbra is egy kődarab, a szívem csakúgy, a szimpatikus idegrendszerem gyakorlatilag kicsinál, miközben piával és cigivel mérgezve próbálom enyhíteni a fájdalmat. Végül feladtam. Az utolsó hivatalos levelemhez mellékeltem egy mosolygó és egy szomorú smile-t. JL

- Feldobtad a napomat – jött szinte azonnal a válasz.

- Te is az enyémet :-)))

- Tényleg nagyon szeretem a mély szexi hangodat.

- Akarod hallani?

- Frankfurtban vagyok a Cégközpontban.

Egy hangüzenetet küldtem neki, amit előre rögzítettem. Tetszett neki. Nem akartam felhívni, és nyomulni.

- Csak öröm, semmi fájdalom? - kérdeztem később

- Az jó lenne újra kezdésnek.

Így hát újra a „fedélzeten” voltunk.

Röviden megemlíteném hogy közben otthon is történtek dolgok. Mindezek a tünetek nem kerülték el éles szemű feleségem figyelmét. Klasszikus depresszióra fogtam, volt már ilyen, így egy darabig nyugtom volt. Ugyanakkor kicsit más szemmel (csillogó) néztem páromra. Hozzá kell tenni, hogy nem csak hasonló korú, de megjelenésű is, sőt közeli barátom szerint arcvonásaiban is hasonlít Rebekára. Hát igen, ez a zsánerem. Így nála vigasztalódtam (érzelmileg és testileg), ami jól megbonyolította a dolgokat. Szerelmes lett belém, mint még soha. És ez kisebb nagyobb hullámzásokkal a mai napig is tart.

10

Brüsszel és rózsák.

Ezt a konferenciát jól elszervezték, még a nyáron (Varsó után, Horvátország előtt). Általában mindig egy csapatban vagyunk, Izabell csapatában. De itt külön voltunk. Láttam, meg is próbáltam elcserélni a Portugálokkal, de nem sikerült. Így én aznap jöttem haza, amikor Rebeka érkezett. Telihold volt, pontosan 4 héttel a medencés jelenet után, nagyon hideg, nagyon magányos.

- Szép álmokat édesem. Aludj jól abban az ágyban, amelyikben én is aludtam tegnap.

Ezt a levelet hagytam neki egy csokor vörös rózsával bekészítve ugyan abba a szobába, amelyik az enyém volt egy éjszakával előtte. Az az este jól sikerült, a bárban egy fiatalabb és egy idősebb ismeretlen férfival a Cégközpontból beszéltük ki a nőket hajnalig. Jó sok érdekes sztori cserélt gazdát (szeretők és viagrák), némi vigasztalást nyújtva, hogy nem csak én vagyok egyedül szerencsétlen és a nők áldozata.

Másnap vártam a virágok hatását, de csak nem csörgött a telefon. Egy „köszönöm” sms is elég lett volna, de semmi. Végül én írtam.

- Hogy tetszettek a rózsák?

- A virágok csodásak, de képzeld el, ha a szeretett személy is itt van. Az még csodásabb lenne..

Így, két ponttal a végén, mint később még oly sokszor. De hogy ez most pontosan mit is jelent? Hiányzom, esetleg szeret, vagy mifene. Nők..

11

Újabb budapesti tréning, a nyáron betegség miatt elmaradt (valójában meg sem szervezett) pótlására. De most tényleg. Sms-ben szerveztük le, amikor nem voltunk beszélő viszonyban. A munka az munka. Mindent lerendeztem, meghívók, terem, technika, kaja, sőt még egy kis csapatépítő bowlingozás is a Rebeka kérésére.

Úgy intéztem, hogy a hotel, a konferenciaterem és a bowling terem ne legyen messze egymástól és a Cégtől – valamit az otthonomtól. Megfelelt neki, beszéltünk is az előző pénteken, de kicsit hűvös volt, túl hivatalos. Küldtem az sms-t:

- Minden rendben?

- Bocs, nem tudtam beszélni.

- Mit mondtál volna?

- Hogy látni akarlak J

Kocsival jött, a hotel parkolójában találkoztunk. Az M1-esen már 10 km-két küldte az sms-t, hogy hány km még. Valahogy nem hatott meg, sok dolgom volt. Laza voltam, de tényleg. Amit kiszálltunk a kocsikból azonnal megöleltük és megcsókoltuk egymást. Mintha egy pár lennénk, akik reggel váltak el egymástól. Minden olyan természetes volt, és nem felejtem el amit nekem mondott:

- Hogy tudsz te így ölelni és csókolni ?

Nem tudtam mit mondjak, nem is tettem. Nem vagyok akkor szám, főleg hozzá, vagy ahhoz, amit megérdemelne – gondoltam. Később tudtam meg, hogy hiába érdemelné meg, nem ezt kapja.

Meglepett egy ajándék CD-vel, best of U2, két napig ezt hallgattuk a kocsiban. Nem mintha nagyon szeretném, de azóta legalább 100-szor hallgattam, mindig amikor hiányzik. Én voltam 2 napig a sofőrje, mindenhová együtt mentünk, egy percre nem engedtük el egymást kezét, még vezetés közben sem, minden piros lámpánál ránk dudáltak, ha belefeledkeztünk a csókolózásba, többet néztem a szemeit mint az utat. Egyszóval csodálatos volt. A bowling előtt a felmentünk a hotelszobájába átöltözni, olyan természetességgel mintha együtt élnénk. A taxiban a dolog már pettingbe menő smárolásba torkollott, és mikor megérkeztünk (utolsónak) egy kolléganőm nem átallott megkérdezni:

- Hol voltatok?

- Holnapra készítettük elő a technikát. (Tényleg így volt)

- Áh, szóval ti így hívjátok- kacsintott cinkosan.

Pedig semmit sem tudott, semmit sem látott. Jó csapat voltunk Rebekával, felszabadultak, talán kicsit feltűnően flörtöltünk, így – mivel most én nem akartam nagydobra verni az én kollégáim előtt – kicsit visszavettem a tempót. Nem úgy a taxiban és az ágyban. Bár később, egy pillanatra hirtelen ijedséget, bizonytalanságot láttam meg a szemében.

- Hogy érzed magad? - kérdeztem.

- Biztonságban érzem magam, Zoli, köszönöm.

A bowling alatt tanulta meg a becenevemet a kollégáimtól és nagyon megtetszett neki. Termesztésen Zoltán vagyok a külföldi kollégáknak, de Beka még ma is gyakran hív Zolinak a többiek előtt. Ma már nem zavar, hadd higgyenek amit akarnak.

- Hívhatlak Bekának, nekem az tetszene.

- Persze, a fiúm Bekinek hív, de az maradjon neki.

- Szép álmokat Beka, holnap találkozunk.

Hajnali 2 volt mire az ágyamba kerültem. Nem részletezném a lelki állapotomat, de nehezen jött álom a szememre.

A másnapi tréningen fantasztikus csapatot alkottunk. Ezúttal jó fiú voltam és rendesen fordítottam. Kiegészítettük egymás gondolatait szakmailag is. Nem tudom a többiek látták-e a vibrálást, de nem is nagyon érdekelt. Nem nyomultam, ő nem húzódott, nem loptunk perceket, nem bámultuk egymást, mégis tökéletes nap volt. Este még a cégvezetésnek tartott egy rögtönzött beszámolót. Gyönyörű szép volt, én pedig igyekeztem nem feltűnően bámulni. Volt egy érdekes pillanat. Épp én vittem a szót, egyszer csak Bekára rá jött az éhség, majd felfalt a szemével. Ezzel a pillantásával később még sokszor megajándékozott. Elakadt a szavam, szó szerint, sőt angolul is elfelejtettem egy percre. Szerencsére senkinek nem tűnt fel, de így még soha az életben nem éreztem magam. Nagyon fincsi, ha valakire ilyen hatással vagy és fordítva. Egymásra voltunk kattanva. Később ölelkezve sétálgattunk egy bevásárló központban, bementünk egy cipőboltba (ebben később szintén volt még részem), vett is egy szerintem méregdrága, de nagyon csinos topánkát. A Nagykörúton egy régi kis pizzéria sarkába húzódva faltuk egymás szavát és száját, mint a titkos szerelmesek. Dehát azok is voltunk. A körúton a hűvös estében szorosan a vállam közé bújva sétálgattunk mikor megkérdezte:

- Ki vagyok én, Zoli?

Nem mertem az igazat válaszolni (a nő akit szeretek), nem akartam elijeszteni, megpróbáltam elviccelni:

- Egy nagyon-nagyon közeli kolléga

- Úgy érzem magam mint egy szerető.

- Nem vagy a szeretőm, annál sokkal több vagy. A szerelmem vagy – gondoltam, de ezt már nem mondtam ki.

Őszintén gondoltam, ám láttam, hogy leragadt. Jóval később derült ki, hogy egy évig volt egy nős pasi szeretője. Pech, nem tehetek róla, hogy megégette már magát, de mit várt, mit ígérjek. Becsapni pedig nem akartam. Már közel sem olyan jó hangulatban mentünk vissza a szállodába. A karjaimban aludt el órákkal később. És korán reggel hazautazott.

Később még hetekig összerándult a gyomrom, amikor e mellett a szálloda mellett autóztam le.
12

Egy héttel későbbi „randink” még a budapesti trénig előtt lett leszervezve. De már akkor úgy tűnt jóban leszünk, így egymás melletti szobát rendeltem és megbeszéltük a közös taxit az amszterdami reptérről a hotelbe. Az új asszisztensét is magával hozta. Hát nem volt jó ötlet, de muszáj volt. Teljesen be volt rezelve, hogy a csaj meglátja milyen viszonyban vagyunk egymással, ezért (is) furcsán és meglepően elutasító és idegen volt. Nem értettem, meg voltam zavarodva. Még a szobában is folyton elhúzódott kicsit. Nem jó kezdet. A vacsoráig elvoltunk, a konferencián egymás mellet sutyorogva végig, ám a vacsorán kettejük közé kerültem. Megpróbáltam az asztal alatt Rebekához érni, bár ne tettem volna. Nagyon hiányzott az érintése, de durván elutasító volt. Bánatomban jött a pia. Később bement a csapat a vörös lámpás negyedbe, de akkor már a pokolba kívántam Őt. Részeg voltam, mérhetetlenül csalódott és értetlen. Ha bármit is érezne, nem bánna velem így a szemét cafka. Kerültük egymást, ami egy marok ember közt nehéz, és én feltűnően bunkó voltam. Hajnali 3 lett mire a szobáinkhoz értünk. Nem volt kérdés, hogy bemegyek hozzá, nem csukta be az ajtót. Egyszerre ordítottuk a másiknak:

- Ez így nem mehet tovább.

Talán neki volt igaza, de nekem is kicsit. Veszekedtünk, amit soha nem mertem. Mindig attól féltem, hogy ez a törékeny kapcsolat (ez a tündérmese) nem bír ki egy veszekedést, ezért inkább nyeltem, mintsem kiosztottam volna.

- Megölnénk egymás – mondta később.

Akkor nem is gondoltam bele, de sokkal később rájöttem, hogy az ő fejében is megfordult a dobbantás ötlete.

- Ha szeretek valakit, akkor nagyobb megbecsülést várok el- vágta a fejemhez.

Sose mondta, hogy szeret, de ebben igaza volt.

- Nem akarlak elveszíteni – mondtam már majdnem sírva.

Még vigasztaltuk egymást finoman simogatva a másikat, saját gondolatainkba mélyedve. Ki kellet rúgnia a szobából, annyira nem akaródzott menni. Kétségbe voltam esve. A minibáromból megittam mindent, és nagy nehezen beájultam az ágyba.

A másnap rémes volt. Egész nap egy mondatot nem tudtam vele beszélni. Udvarias volt, de ennyi. Sok dolga is akadt, nekem kevesebb, unatkoztam és szenvedtem. Felhívtam pár közeli barátot vigasztalásért, hatalmas roomig számlát generálva. Nehezen jött el a vacsora ideje, vánszorgott az idő. Közben átbookoltam a gépemet. Először még aznap este haza akartam repülni, végül csak a másnap délutánt tettem át reggelre. Színházjegyem volt, csak az ő kedvéért vállaltam a késő délutáni járatot, sőt még ezt az estét is. De minek. Aztán kiderült, hogy nem jön velünk vacsorázni, fáradt és vásárolni akar. A francnak maradtam ma estére. Végül – nem miattam – meggondolta magát. Került engem és a tekintetem, és elkezdett nagyon szomorú arccal órákig sms-esni. Ezt a „jó” szokását később sem vetette le. Aztán kicsit felszabadult, és megszűntem láthatatlan ember lenni.

- Igazán vonzó vagy, ha nem nyomulsz, látod – mosolyodott el, mikor új kocsmát keresett a csapatunk. Kicsit én is lenyugodtam, sőt reménykedni kezdtem.

- Csinos az új cipőd – próbáltam bókolni. Ezt vette előző héten Pesten.

Igyekeztem élni hagyni és más társaságot kerestem magamnak. Többnyire a kicsit trampli asszisztensét, aki még nálam is jobban bírta a piát. Egy beszólása azonban megütköztetett. Mikor mondtam, hogy nekünk is kellene egy Rebekához hasonló Mátrix szakértő, - lehetőleg szőke – tettem hozzá viccesen, így válaszolt:

- Te már megtaláltad azt a szőkét, ha jó látom.

Elengedtem a fülem mellett, mégis hihetetlen. Egyszerűen nem tudhatta, nem láthatta, mert nem volt semmi, ha mégis, az is csak marakodás. Az utolsó kocsmában fél négykor már páran kidőltünk, és visszataxiztunk. Bekával a szobájában ott folytattuk, ahol előző este abbahagytuk. Nem veszekedtünk, inkább szomorkodtunk, sirattuk (főleg én) az elmúlt szépet. Nem mondtuk ki, hogy vége, én nem mertem, mert reméltem, hogy ez csak egy félreértés. Örültem, hogy Ő sem mondta ki. De a szenvedély eltűnt, belőle mindenképp.

- Tudod mi kell egy nőnek? – kérdezte.

- Biztonság? – tippeltem.

- Szenvedély.

Francba.

Azt csak sokkal később értettem meg, mi zajlott le benne. Összeveszett a fiújával, mert az már nem törődött vele, a szerelem és a szenvedély elmúlt, nem volt jövőkép. Valószínűleg nekem is jelentős szerepem lehetett ennek a vitának a kipattanásában (mint valaki, aki olyan, amilyennek a fiúját szerette volna látni), de ezt soha nem árulta el.

Kár hogy nem mondott el semmit, mert itt és most mérhetetlenül bánatos és csalódott voltam. Magamtól mentem a szobámba, kicsit nyugodtabban aludtam, mint előző éjjel, de hajnalban villámgyorsan elhúztam a reptérre. Úgy éreztem jobban vagyok, ám délutánra kidőltem. A dupla éjszakázás, 5 kocsma, számolatlan pia, a csalódottság és megkeseredettség komoly fizikai tüneteket eredményeztek. Csak a hab volt a tortán a (mellesleg Prágából érkezett és Beka által előző héten látott) Abba Musical. Erre volt jegyünk. A feleségem nem értette, miért remegett a testem végig az előadás alatt (a néma sírástól), és miért nem tudtam élvezni a méregdrága előadást ami a meghiúsult és megvalósult szerelemről szólt. Másnap orvoshoz kellett mennem. Hetekig nyugtatón éltem.
13

Nem nagyon kerestem Rebekát, nem is válaszolt volna. Néha próbálkoztam egy-egy finoman fogalmazott levéllel, semmi. Elősíelésre mentünk a családdal. Volt időm gondolkodni és szenvedni. Visszafelé az úton a schwechati elágazásnál egy útjelző táblára lettem figyelmes: bal sáv Prága 300 km, jobb sáv Budapest 280 km, a válaszút. Francba. Azért elküldtem neki a tábla fotóját.

- Bécs szép város.. – írta. 2 ponttal.. Francba.

Újabb hét, újabb üzleti út, ezúttal ügyfelekkel a Cég központba. 2 nap ivás, 2 nap szenvedés. Ráadásul még az egyik női ügyféllel is kikezdtem nagy szenvedésemben. Azóta sem vesznek tőlünk semmit. Bravó. De a gyomor remegés, a szorongató érzés a torkomban és a szívemben nem szűnt meg, hosszú hetekig. A munka tartotta bennem a lelket. Néha leveleztünk szakmai ügyekben, szigorúan nem bizalmas alapon. Egyszer csak kiállt egy ötletem mellett Izabellnél, amit mókásan megköszöntem:

- Thx.

- Jó csapat vagyunk, szívem – jött azonnal a válasz:

Mi van??? De felragyogott a nap. Újra a fedélzeten vagy mifene. Örültem, bár nyilvánvalóan egy találkozásnak nem sok esélye volt mostanában. De legalább valami intimitás megmaradt köztünk. Kezdett visszatérni a szerelem érzése. Többször beszéltünk telefonon, sok intim és bizalmas dolgot. Még a fizetési alkujában is tőlem kért tanácsot. Jól esett, bár az nem annyira hogy 10 évvel fiatalabban ott majdnem annyit kap mint itt én, de ez nem az ő hibája. A telefonos beszélgetéseknél azonban én többet akartam. Találkozni.

- Nem lehet, ez csak biokémia – próbált lerázni.

- Fontos vagy a számomra, ez sokkal több mint biokémia.

- A flört még belefér, de szeretem a barátomat. Te egy nagyon különleges ember vagy, és mindig is az leszel..- válaszolta (tipikus lerázó szöveg)

- Ha a köztünk lévő hasonló értékrenden és fizikai vonzalmon alapuló intim köteléket nevezed flörtnek, akkor rendben. De az, hogy negyedévente látlak csak konferenciákon, ez nincs rendben. Hiányzol, hiányzom. El akarok veszni a gyönyörű zöld szemeidben. Szeretem, ha szívemnek hívsz, mert Te vagy az én szívem.

Sajnos erre már nem érkezett válasz, túl messzire mentem megint. Ki érti ezt.

Ebben az időben rengeteg szerelmes sms született, némelyik elküldésre került, sok nem. Néhányat válaszra méltatott, sokat nem.

És egyszer csak, pontosan egy nappal karácsony előtt a hónapok óta tartó gyomor remegés abbamaradt. Már nem voltam szerelmes. Elmúlt a hormonális egyensúly zavar, és ebben az abnormális formában nem is tért vissza soha többé. Ebben valószínűleg nagy szerepe volt a feleségemnek is és annak, hogy 2 hétre elfelejthettem az irodát.

Mégsem bírtam megállni, hogy ne küldjek karácsonyi és szilveszteri jókívánságokat. Jött is rá válasz:

- Remélem nagyon jól telt a karácsony estéd. Kívánok jó egészséget és szerelmet. Fantasztikus fickó vagy.

Nagyszerű.. Ennél már csak a szilveszteri volt jobb:

- Kívánok jó egészséget, szerelmet és sok szexet. Minden mást könnyedén elérhetsz segítség nélkül is. Elég jó vagy hozzá..

Na ez kivágta a biztosítékot. Ez mit jelent??? Sajnos szilveszterkor az emberek kicsit berúgnak, talán még egy kis füvet is szívnak, így akár hülyeségeket is csinálhatnak. Egy óráig írtam a választ a wc-ben dühöngve, ami végül is így hangzott:

- Nincs hálózat, és amit mondani akarok, azt úgyis tudod már.

Ezután beájultam az ágyba. A válasz egy órával később érkezett:

- Tudom, Zoli J

Állítólag angolul beszéltem álmomban. Ezt reggel tudtam meg a feleségemtől, aki elolvasta a választ, és ki tudja még mit az elmúlt hetek sms-ezéséből. Zokogott.

Boldog új évet...
14.

- Hogy merészeltél belenézni a telefonomba?- támadással védekeztem, de tényleg meglepett. Több mint 10 év alatt soha ilyen nem fordult elő, álmomban sem gondoltam. Közben keményen dolgoztak a légkalapácsok a fejemben a másnaposságtól.

- Szeretsz te engem? – kérdezte a válasz helyett.

Szeretem, ezt meg is mondtam. Tudok két nőt szeretni egyszerre, ezt nem mondtam meg. Sokat beszélgettünk, nem kérdezett rá részletekre, de úgy tűnt pontosan tudja ki az a Rebeka. Évekkel korábban párszor beszéltem róla, mint „elrettentő női példa” (ld. első fejezetek). Nem gondoltam, hogy emlékezett rá, soha nem találkoztak, az elmúlt fél évben pedig a nevét sem ejtettem ki (biztos ami biztos). Csak álmomban. Meg akarta nézni Rebeka fényképét, hát megmutattam.

- Nem is annyira szőke, - mondta kissé csalódottan - de értem. Pont az eseted.

Nem kérdezte, hogy szeret(t)em-e Rebekát, vagy volt-e vele viszonyom, csak mérhetetlenül szomorú volt. Mivel tényleg vége volt, így lassan sikerünk megbeszélnünk a dolgokat, a hogyantovábbot. Pár nappal később pedig már úgy mentünk egy barátom születésnapjára, mintha a minap összejött friss szerelmesek volnánk. Igaz a bárban majd megtépett egy nőt, aki tüzet kért tőlem, de az adott körülmények között még jól is esett. Soha nem volt(unk) féltékeny(ek), amíg nem volt oka és tétje. Mivel a legjobb barátnőjét épp akkortájt hagyta el a férje több mint 10 év után, különösen érzékeny volt. És nekem is jólesett nem cipelni tovább a terhet. Bekáról nem is hallottam még majd 2 hétig:

- Kedves Zoltán, a következő Mátrix konferencia január végén lesz Varsóban. Légy szíves jelezni részvételedet. Üdv. Rebeka

- Szia Beka, akkor találkozunk 2 hét múlva. Mi a kedvenc virágod? Zoli J

- Te vagy az én virágomJ

Hoppá!

Az igazsághoz tartozik, hogy ezt még karácsony előtt (a remegés megvolt) leszerveztük január közepére, hogy mielőbb találkozhassunk, de miattam át kellett tennie. Megtette. És hát egy virág, az csak egy virág, nem. Azért lerendeltem a 2 egymás melletti szobát. Épp egyszerre szálltunk be a liftbe, csak ketten. Nem volt csók, csak (s)óhajok és pillantások. Nem lepődött meg, hogy a szomszédom, azonnal felhívott, hogy megköszönje a virágokat. Átmentem beszélgetni kicsit, tartózkodó volt. Gyengéd ölelés és finom csók volt a maximum, végig a 3 nap alatt. Napközben nem ült mellettem, a vacsoránál viszont igen. Majd felfalt a szemével (emléketető: a pillantás), én szintúgy őt, még matattunk is az asztal alatt, aztán felpattant és elborult szemmel átült máshová. Később ismét szembe kerültünk és folytattuk, pillantások, felfalás, matatás, felpattanás. Este a szobájában szomorkásan vitáztunk.

- A szerelem elmúlik egy idő után, és aztán mi marad?

Akkor nem tudtam, hogy rólam beszél vagy a fiújáról. Azt hiszem mindkettőnkről. Később tudtam meg, hogy pár nappal korábban ismerkedett meg Roberttel. Egyébként a fenti kijelentésben igaza volt, bár fájt. Akkoriban már egyre többet olvastam a nőkről és a szerelem pszichológiájáról (azt hittem megérthetem bármelyiket is...) és való igaz: a szerelem, az a hormonális, biokémiai vonzalom, amikor a fellegekben járunk és a pokolban, ez átmeneti állapot, 6-36 hónapig tart, és normalizálódik. Ez biztos, mint a halál. Senki nem képes örökké szerelemben élni, a teste nem bírja a terhelést. De időről időre visszatér(het), akár még ugyan azzal a személlyel kapcsolatban is (káposzta).

Végül is pár percre csak az ágyban kötöttünk ki szenvedélyesen smárolva, de azonnal meggondolta magát és kidobott a szobából. Dühös voltam:

- Olyan vagy mint egy olasz nő, kiszámíthatatlan és szeszélyes, már egy fél éve – vágtam a fejéhez

- Csak veled Zoli, sajnálom. Jó éjt.

Másnap került, én látványosan szenvedtem. Órákat beszélgettem a barátaimmal és a feleségemmel. Este a bowlingnál egyszer csak hozzám bújt a többiek előtt, fejét a vállamra helyezve megkérdezte, hogy este bemegyek-e a szobájába. Nem válaszoltam, de a szívem erősen kalapált. 10 perccel később már ismét én voltam a láthatatlan ember, ő pedig a játékot mellőzve a (addigra már) szokásos esti sms-csatába kezdett.

Soha nem kérdeztem, de ma már azt hiszem tudom mi történt. Választás, döntés előtt volt. A (ma már csak volt) barátja elhanyagolta, 3 év (épp 36 hónap) után elmúlt a szerelem, és csak hébe-hóba volt szex. Én kapóra jöhettem volna, talán még a katalizátor is voltam ebben a folyamatban, de a lojalitása a barátja iránt, a távolság (500 km az csak 500 km), hogy nem tudok ott lenni vele mindig, a családom, és talán a fura viselkedésem nem pontosan az ami neki kellett. És akkor, pontosabban pár nappal ezelőtt megismerkedett valakivel, aki hatással volt rá. Ha aznap este bemegyek a szobájába, talán ma minden másképp lehetne. Vagy nem. Mindegy, illetve nem az, de késő bánat.

Másnap délután hazautaztam, egy nappal előrehozva a járatomat. Megkönnyebbültem, a nyomás a szívemen és a gyomromban enyhült. Ismét csak a kedvéért terveztem még egy éjszakát, és nagyon-nagyon meglepődött, amikor elbúcsúztam tőle a konferencia végén. Pedig micsoda utolsó este lehetett volna...
15

Valentin napra küldtem legközelebb jókívánságokat:

- Barcelonában vagyok

- Üzlet vagy szórakozás?

- Csupa móka :-)

Ha tudtam volna... Egy hétre rá:

- Hogy vagy kedvesem? – ezt én kérdeztem

- Minden ok, szia, Beki.

Beki...ez mit jelent? Soha nem engedte magát Bekinek hívni, az foglalt. 2 nap múlva kiderült. Izabell telefonkonferenciát szervezett, mindenki a vonalban volt, Beki is. Miközben ők beszélgettek, mi a számítógépen csevegtünk:

- Hogy vagy ma, Beki?

- Szakítottam a fiúmmal? – még majdhogynem örültem is.

- Sose könnyű? Te vagy ő?

- Elegem lett, és jött valaki, aki okot adott, hogy lépjek...

- Szóval még mindig nincs esélyem – komolyan gondoltam.

- Családod van.

- Bárcsak én lennék az új fickó. Belehalok - tényleg szar érzés volt.

- Tudom...

Este felhívtam, és hosszan beszélgettünk. Szerelemről, szexről, távolságról, az új pasiról, Barcelonáról, mindenről. Össze voltam törve. Ő boldog volt, és nem törődött az én érzéseimmel, a nevetésében nem volt gonoszság, csak egészséges önzés. Szenvedett eleget, megérdemli hogy most jól menjen, gondolta. Egyszer a szememre vetette, hogy a szerelmem önző és terhes:

- Mindenki csak magával törődik, de ki törődik velem? Hát én magam.- mondta

Lehet, hogy én is így éltem, de sose gondoltam bele? Hittem, hiszem, hogy törődök a szeretteimmel, de most már inkább így élek én is, köszönöm a tanulságot Beki.

Este otthonról írtam neki egy elbocsátó „szép” üzenetet, amit szerintem soha nem olvasott el (szerencsére). Soha nem voltam féltékeny a korábbi kapcsolatára. Nem kérdeztem, hogyan számol el a lelkiismeretével, ő sem kérdezte, és hogyan csinálom, csak jó volt együtt (már amikor). Sejtettem, tudtam, hogy nem tökéletes a kapcsolata, így kerülhettem én képbe, még hálás is voltam érte az ex-ének. De egy új szerelem, aki mindig ott van, és csak az övé, ezzel én nem tudom felvenni a versenyt. Ez hamarosan ki is derült.

16

Mielőtt azonban kiderült, egy rövid kis kitérő. Néhány nappal később egy konferenciára utaztam Brüsszelbe, az első 10 hónapja, ahol ő nincs ott (kihúzta magát a projektből). Jóleső érzésekkel mentem. Itt ismertem meg Agát. Amint beléptem a terembe azonnal kiszúrtam. Szőke kleopátra frizura, apró formás mellek, de egyébként kiköpött Rebeka. Ugyan az az arcberendezkedés, ugyan az a száj, fogak, áll, ugyan azok a pajkos zöld szemek, és mint kiderült hasonlóan harsány, agilis személyiség. Reméltem, hogy egy csoportba kerülünk. Lengyel magyar két jó barát, egy csoportba osztottak bennünket. Előrebocsátom, hogy nem volt semmi egy kis (nagy) vizuális flörtnél (amihez két ember kell ám!) meg egy kis csevegésnél. Férjnél volt (már nem sokáig, de ezt ő akkor még nem tudta), a kislánya annyi éves volt, mint a fiam, és amikor ez kiderült, megkönnyültebben és felszabadultabban flörtölt tét nélkül. Igaz, ez már igencsak feltűnt mindeknek, de egyikünket sem zavarta, jól esett, hogy megtetszettünk valakinek. Soha nem aludtam még ilyen jól (egyedül), mint aznap este. A reptéren puszival váltunk el, és azzal, hogy hamarosan találkozunk.
17

Ismét csak egy hét telt el, és máris egy csoportban vagyok Bekával és Agával a szlovákiai havasokban egy sok százfős csapatépítésen. Látásból ismerik egymást. Egész héten izgultam, hogyan fog ez elsülni. Hát nagyon rosszul, de istentelenül rosszul sült el.

Fél nappal a magyar csapat előtt érkeztem, hogy síeljek egy kicsit. Az első ember akivel összefutottam a még tök üres hotelben Rebeka volt.

- Szia Zoltán, hadd mutassam be a barátomat Robertet.

- Üdv Robert, örülök hogy megismertelek.- igyekeztem mosolyogni.

Egy percen belül kint voltam a hotelből. Bassza meg. Igaz, tudtam, hogy együtt jönnek a hétvégére (hihetetlen, hogy még mindig mindent megbeszéltünk, sőt javasolta is, hogy én is hozzam a családomat), tudtam, hogy Robert délután hazamegy, de ez mégiscsak túlzás. Kit bántottam, hogy ezt érdemlem a jóistentől. Ráadásul a pasi magas, jóképű, a hangja is hasonlít az enyémhez, csak pár évvel idősebb. Legalább Rebeka is következetes. Emellett menő telemédia vállalkozó, Porsche-val, aki 3 gyereket és 18 évi házasságot hagyott ott a barcelonai(!) első csók után 2 héttel Rebekáért (ez sem mind a kézfogásából tudtam meg, de hát hol van még a történet vége). Később, mikor a csapataink folyamatosan jöttek és átadtuk nekik a csomagokat Rebeka feltűnően került. Én is őt, pedig nem volt 2 méternél nagyobb távolság köztünk. Izabell asszisztense megkérdezte, hogy mi a baj. Mivel már egy hónapja egyszer a taxiban rákérdezett, hogy mi van köztünk (köpni, nyelni nem tudtam és tagadtam), hát most én kérdeztem:

- Voltál már valaha szerelmes?

- Sajnos még nem.

Egész csinos, 26 éves... sajnálatos. De ezzel leszállt rólam, bár a kollégáim meghittnek látszó beszélgetésünket félreértve összeboronáltak vele (is).

Legalább Aga örült nekem, de mint később kiderült 50 testőrrel érkezett. Roppant népszerű a kollégái közt, óvják, védik, és táncoltatják, így fordulhatott elő, hogy a Rebeka iránt érzett bánatomban megpróbáltam felkérni. Azaz inkább lekérni, mert a kollégái állandóan a táncparketten tartották. Egyszer csak egy kapatos lengyel fickó erőteljesen mellbevágott, majd fellökött:

- Nem látod, hogy férjnél van?

- Miért, tán te vagy a férje?- szorult ökölbe a kezem.

Mindkettőnket a saját kollégáink tartottak vissza a súlyosabb következményektől.

Hát igen, szenvedélyes vagyok, de legalább úgy érzem, élek. Ezt szeretik bennem a nők, bár az árnyoldalával már nehezebben tudnak megbirkózni. Én is...

Nem részletezem tovább a 2 napot, csak egy-két momentumot ragadok ki. Napközben mindkettejükkel tudtam beszélni, de csak felszínes csevegések jöttek ki mindannyiunkból. Legalább szóba álltak velem. Az este kínos, bánatos ivászatba torkollott, miközben mindkét nő a táncparkettet ropta kollégáival. Én voltam a láthatatlan ember. Hajnalban, fél nappal a konferencia vége előtt, feleségem betegségére hivatkozva hazahúztam (már sokadszor). Még pár napig leveleztem Agával (ő legalább megkérdezte, hová tűntem másnap, ez nagyon jól esett), de ő tényleg csak egy flört volt, annak is sovány, és 1000 km az 2x500.
18.

Agával a levelezés hamar abbamaradt, és a projektből is kivették, így tudtam, nem látom többet. Nem fájt. Rebekával csak hivatalos levelezésben voltunk, mindketten igyekezve a felszínes baráti viszony látszólagosan megőrizni.

- Beszélünk? - írtam

Nem beszéltünk.

- Beszélünk? - írta ő egy héttel később

Nem beszéltünk.

Találkoztunk. Egy hónappal később, Brüsszelben, ugyan abban a konferencia teremben, ahol Agát megismertem. Rebeka járata késett, Izabell csapta már elfoglalta a helyét. 3 szék maradt üresen. Azonnal leült mellém, mintha mi sem történt volna. A két puszit nem számítom, azt minden csajtól megkapom Izabell csapatában köszönésképp. 2 napig lógtunk egymás nyakán napközben, mint két jó barát, vagy inkább két barátnő, mert szexuális vonzalomnak a jele sem volt egyik oldalról sem. Persze általános iskolás bökdösések és hajhúzogatások azért voltak. Én 40 múltam, ő 30 lesz. Izabell állandóan bennünket bámult, szerintem nem értette, hogy mit keresünk egymás mellett – már megint. Én sem, de jobb volt mint egy újabb pofon. Este nem hívott a szobájába és én nem mentem. Ok, egyszer próbálkoztam, de nem volt ott. Vacsorázni sem jött velünk. Túléltem. Másnap kaptam tőle 5 privát percet a szünetben.

- Ki vagyok én? – Ezúttal én kérdeztem tőle. (ismerősen hangzik?)

- Te Zoli vagy, számomra nagyon különleges.

Sajnos nekem ennyi nem elég, de ezt csak magamban mondtam. A reptéren addig sürögtem, míg kettesben maradhattam vele. Jóváhagyta. Érdekes, hogy szinte minden európai városba majdnem egyszerre érkeznek és indulnak a járataink. Az enyém most késett egy órát, így volt időm elkísérni a kapuig. Beugrottunk egy parfümériába, végigpróbálta rajtam az összes illatot, mert ajándékot keresett az új pasijának. És muszáj volt egy férfitesten éreznie. Minden alkalommal, amikor az orrát finoman szuszogva a nyakamhoz érintette összerezdültem. Bájosan nevetett, a kis cafka. Hagytam magam húzni, jobb mint egy pofon. Az eladó minden bizonnyal azt hitte hogy friss szerelmesek vagyunk, pedig.. Egy illatnál elkomorodott, majd megrázta magát, ez volt a ex-ének az illata. Végigpróbáltuk az összes napszemüveget, mókás fényképeket készítve a mobilunkkal egymásról. Végül leültünk hosszan beszélgetni. Nos ekkor tudtam meg mindent az új fiújáról. Rebeka tényleg szereti a nála kicsit idősebb férfiakat, picsit apakomplexusban szenved, mivel teljesen egyedül nevelte az édesanyja. Robert nemcsak jóképű és szexis, de jómódú üzletember várra néző luxus apartmannal, aki belefáradt az üzleti utazásokba, és új családot akar teremteni a régi felőrlődött helyett. Senki sem mondhatja, hogy kapuzárási szindrómában szenved, és rácsapott egy kicsit elkeseredett és összezavarodott, de számító és bombázó 30-asra, igaz? És én? Mindegy, jót beszélgettünk, meséltem a feleségemről, a szilveszteri lebukásról, az iránta/irántuk korábban és most érzett érzelmeimről. Meghallgattam az ő meséjét a szép új jövőről. Mikor eljött a beszállás szorosan átöleltük egymást, jó utat kívánva. Utálom a reptéri búcsúzkodásokat. És ez még a könnyebbek közé tartozott.

19

Barátinak mondható lett a viszonyunk. Sose gondoltam hogy egy ex szerelem baráttá válhat, és az igazság az, hogy most sem gondolom. A pasik elsősorban azért vannak benne a néha kínos barátságban, hogy a nő körül legyeskedjenek, hátha újra eljön az ő idejük. Vajon a nők tudják ezt? Ha igen, akkor miért akarnak barátságban elválni?

Rebeka még az is felajánlotta, hogy osszuk meg a naptárunkat egymással, így könnyebben találunk időpontot, csevegni, csetelni esetleg összefutni. Persze nem tettük meg, de jól esett mindkettőnknek. Két hét múlva jött egy levél Izabelltől:

- Budapestre jövök megnézni, hogy mennek a dolgok. Rebekával is beszélni akarok, így ő is jön nálatok találkozunk.

Húú! De minek is örülök ennyire? Azonnal írtam Bekának:

- Hallom jössz.

- Nem.

Ennyi. Még nem tudta, és nem is érdekelte. Már nem örültem. Majd 2 órával később:

- Hát mégis jövök J

Nők... Felajánlottam hogy kimegyek elé a reptérre. Így lenne fél óránk kettesben beszélgetni. Csak közvetlenül az utazása előtti késő este kaptam választ:

- Ugye kijössz elém?

Nem lepett meg, már ismertem mint a rossz pénzt. Hát persze hogy kimegyek, pedig Izabellnek ezt nem ajánlottam fel. Beka fülig érő szájjal jött ki váróból a ragyogó napsütésbe. Azonnal megcsókoltuk egymást, nem túl szenvedélyesen. Az ölelés már szenvedélyesebbre sikerült. Kéz a kézben vezettem és piros lámpáztunk is. A CD-ről a fényévekkel korábban ajándékba kapott U2 szólt (it’s a beautifull day). Beka nagyon értékelte.

- Mikor keltél?- kérdeztem

- Ötkor. Elmegy. Hogy megy a szex?

- Elmegy. Ma hajnalban szeretkeztem egy igazán jót utoljára. És te?

- Ötkor.

Mosolygott. Meg kellett csókolni. Fantasztikus nap volt. A megbeszélések közepette is sikerült perceket lopni, csókokat váltani, még nyilvános helyeken is. Nem értettem őt, de nem érdekelt miért csinálja, csak csinálja. Az sem érdekelt, hogy pár órája még a pasija karjaiban hempergett. Egyszerűen ennivaló volt. Izabell később érkezett, korábban ment, így maradt még pár óránk. Sétálgattunk ölelkezve, kéz a kézben, vettünk egy pár cipőt (megint), beültünk egy késői ebédre és nosztalgiáztunk. Rebeka mindenre emlékezett az elmúlt fél évből, mikor melyikünk hogyan viselkedett és miért. Például Amszterdamban vagy Varsóban, minkét alkalommal előtte/közben veszekedett az ex barátjával. Sovány vigasz, de kellemesen csalódtam benne, mégsem csak játszott (azért néha azt is). Pár dolgot még finoman egymás fejéhez vágtunk, majd elkezdtünk vadul smárolni a lépcsőházban. Kb. 2 másodpercig tartott, Rebeka elvesztette a fejét, de azonnal „korrigált”. A pillantás... Lihegve szálltunk be a kocsiba. Sajnos a reptérre vezető úton végig a mobilján lógott, és a búcsúcsók félrecsúszott, korántsem volt olyan szenvedélyes, amilyennek én szerettem volna. Már nem volt itt, lélekben hazafelé tartott az ő Robertjához és nem akarta felizgatni magát egy fájdalmas búcsúval. Csak móka, semmi fájdalom, hisz megegyeztünk.

- Hamarosan látjuk egymást Brnoban – búcsúzott.

Utálom a reptéri búcsúkat. Mázsás súllyal a szívemen néztem, ahogy lassan eltűnik a biztonsági kapu mögött. De még így is fantasztikus napunk volt.

- Köszönöm a tegnapot. – írtam másnap.

- Én is köszönöm a tegnapot – jött azonnal.

Mire én:

- Megismételhetnénk.

Erre már nem jött válasz.
20

Sok idő megint nem telt el, de rossz hangulatban volt, ez látszott a levelezésén. A brnoi projekt 110 %-ot kívánt tőle, ezt tudtam, igyekeztem békén hagyni. Nem is nagyon akartam kimenni, éreztem, hogy ez nem az én napom lesz. Miközben a kollégáimat vártam a hotel előterében, hogy vacsorázni menjünk, naná, hogy Rebekába botlottam elsőként. Nagyon elfoglalt és zaklatott volt.

- Boldog születésnapot – mondtam.

- Kösz, most rohannom kell, hová mentek vacsorázni?

Mint kiderült máshová. Annál meglepőbb volt, amikor a vacsoránk végén egy kollégámmal beszélgetve egyszer csak megjelent a hátam mögött. Azt hittem, csak ugrat a srác, de Rebeka tényleg ott volt. Ebben az étteremben tartotta előző este a 30. születésnapját és most jött rendezni a számlát. Felajánlotta, hogy menjünk vissza taxival, áll kint pár. Én kapva kaptam az alkalmon, de nem sok örömem volt benne. Ő előre ült, én egyedül hátra. Nagyon kellemetlen, megalázó szituáció volt, hallgattunk. Később a hotel bárjában a hátam mögött ül a kollégáival, én a saját kollégáimmal, és azt sem vettem észre, mikor ment aludni.

- Nem személyes, ugye megérted.

Ez volt az egyetlen mondat, amit másnap érdemben mondott. Azt hittem ott és akkor, a látszatra gondol, ezért nézett levegőnek. De később úgy tűnt mindenhol, mindörökre. Rossz hangulatban tértem haza. Másnap hívott, de csak a számla miatt, amit hátrahagytunk.

21

Nem is tudom miért rendeltem egymás melletti szobákat. Hiszen már Brnoban rájöhettem volna, hogy nem stimmel valami (megint). De virág nem volt. Ismét alig egy héttel vagyunk később, ezúttal a Cég főhadiszállásán Frankfurtban. Izabell és csapata mint házigazda egy sereg külsős vendéggel. Vacsora alatt beszélgettünk pár szót, Rebekával is, akin látszott hogy túl van a nagy feladaton, és felszabadult. Zéró kisugárzás, zéró vonzódás. Jó lett volna privát beszélni. Éjfél után kaptam 5 percet a hotel bárjában. Nem hangzott jól.

- Menjünk a szobádba – kezdtem.

- Nem, itt és most. – vágta rá szigorúan. Nem folytathatom veled a dolgot. Robert kijelentette, hogy nem tűri el, ha bárkivel is csak flörtölni merek. Ezúttal vissza kell fognom magam. Ami közöttünk van, az csak kémia, a szexi hangod, a helyes frizurád és csinos új inged...

Csend, ez voltam én, sokkolva. Valóban az ő kedvéért mentem előző nap fodrászhoz és tudtam, hogy dögös az új ingem, de azért itt ennél jóval-jóval többről van/volt szó, nem?

- Ugye megértesz? – folytatta megenyhültebben.

- Aha.

- Meg kell, hogy értsd!

- Aha.

- Nincs más választásod, mint hogy megértsd, ugye tudod. - Egy picit elmosolyodott.

- Aha. - mormogtam még mindig sokkolva. És mikor jutottál erre a végkövetkeztetésre? Mit csináltam már megint rosszul? Megbeszélhetnénk nyugodt körülmények között?

- Nem fogunk a szobámba menni, felejtsd el, meg akkor sem, ha szomszédos a tiéddel.

Hát nem mentünk, ő ment, én nem.

Három whiskyt és három sört toltam be egyhuzamban. Hiszen úgyis vége volt már vagy 6 hónapja, nem, Akkor meg mit idegesíted magad.

Másnap olyan világvége hangulatban ébredtem fel, mint még soha, de tényleg soha az életemben. És ez a hangulat nem múlt el a zuhanyzással vagy a reggelivel. Rányomta a bélyegét az egész aznapi bemutatóra, agyatlan zombiként jártam-keltem, tettem a dolgom. Izabell főnöke, aki úgyis utált már, meg is kérdezte, hogy ugye nem amiatt a hírhedt félmeztelen nős (!) ügy miatt rossz a kedvem, ami miatt megremegett a székem is. Hát nem az volt, de ráfoghattam. Izabell rárakott egy lapáttal:

- Úgy nézel ki, mint egy durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát.

- Ja, tulajdonképpen nagyon a fején találtad a szöget, ügyes észrevétel.

És tényleg, milyen igaza volt. De legalább békén hagyott ő is. Tudtam, hogy tudja, ami később ki is derült. Kerültem Rebekát egész délelőtt, sőt udvariatlanul átnéztem rajta ha mellém került.

- Menj a pokolba - akartam a fejéhez vágni százszor, ezerszer, és meg is tettem, némán.

-<