Új láb, új élet, ezt már egy korábbi posztból tudjuk. Most meg: fájó láb, fájó szív.

A kép innen.

Üdvözletem.

Régóta olvasom a blogot, és fogalmazódott meg bennem lassan a poszt is.
A kapcsolattal nem untatnék senkit sem, olyan volt mint bármelyik kapcsolat, hol jó, hol pedig kevésbé. A szakításon viszont még a mai napig nem tudok nevetni.
Felhívott, hogy beszélnünk kell. Semmi előzménye nem volt, de tudtam hogy mit akar. Odamentem ahol volt, belekezdett a mondanivalójába, ami hasonlóképpen hangzott:
"Nagyon szeretlek, még most is, de nincs időm rád, fáj a lábam, keveset tudunk találkozni, suli, munka stb, ennek így nincs értelme." Na bumm, derült égből mint a villámcsapás. Utoljára még megölelt(na ezt nem kellett volna.) Ezek után hazautamon pedig csak egy idézet járt a fejemben:
"Hogy köszönsz el valakitől, aki nélkül nem bírnád elképzelni az életed? Nem köszöntem el, nem mondtam semmit, csak elsétáltam."
Két hétre rá kiderült az ok, ami miatt szakított, és nem a fájós lába volt az ; természetesen egy másik hölgy...

Maradok továbbra is hű olvasótok.