Sziasztok!

 

Nemrég írtam posztok, gondoltam megosztom veletek a másik rázós ügyemet is. Rutinos kommentelők úgyis felismernek majd. Íme egy újabb sztori, amit lehet boncolgatni. Nem az az igazi genyó lekoptatós vagy kidobós történet, de néhány kérdést azért felvet.

 

Adott egy egyetem, én (a lány), a fiú (aki egyidős volt velem...ill. még mindig az). Bár születési évünk azonos, ő két évvel alattam járt, mert egyetem előtt még más tervei voltak, aztán persze meggondolta magát. Lehet, hogy már ez sem volt szerencsés felállás. Egyes férfiak önérzete nehezen viseli el, hogy a barátnőjük 2 évvel hamarabb végzi el az egyetemet. Megértem.

 

Ugyanabban a koliban laktunk. Mindig az esti tévézéseknél futottunk össze. Akkor még nem volt divat, hogy minden szobában legyen külön tévé. Minden emeleten volt egy közös helyiség, itt jöttünk össze esténként dumálni, vacsizni, jóbarátokat nézni, bulizni...egyszóval a baráti társaságunk itt élte az egyetemen kívüli életének igen fontos részét. Szóval ebben a társaságban ismertem meg a pasit. Hamar feltűnt, hogy humor területén nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Hosszú éjszakákat átdumáltunk, átröhögtünk, áttévéztünk. Imádtunk kosármeccseket nézni, még az ismétléseket is :-) Fizikailag is erősen vonzódtunk egymáshoz, amit nem rejtettünk véka alá. Miért is kellett volna. Szépen szerelembe estünk mindketten. Minden téren jól megvoltunk. Az ágyban is. Rózsaszín/lila köd hónapokig.

 

Aztán jöttek az apró figyelmeztető jelek, amiket menet közben észrevettem ugyan, de vagy nem tulajdonítottam neki jelentőséget vagy a szőnyeg alá söpörtem vagy meggyőztem magam arról, hogy biztos rosszul látok. Az első apróság ami beárnyékolta addig tökéletesnek tűnő kapcsolatunkat az volt, amikor hétvégente hazautazott mindig tőlem kért eleinte csak kisebb, majd egyre nagyobb összeget "kölcsön". Mindig arra hivatkozott, hogy nincs aprója az IC helyjegyre. Csak mindig elfelejtette megadni...Aztán egyre többet kajált nálam, egyre többször találta ki, hogy főzzünk közösen. Igen, sokszor mentünk a TESCO-ba vásárolni (gumit nem ott vettünk), és egyre több pénzt költöttem az etetésére. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem járult hozzá a költségekhez, csak az arányok nagyon eltolódtak. Kb. 30-70%. Ráadásul a pasi elég gyakran kitalálta, hogy rendeljünk kaját, és mindig  tetemes számlát csinált nekem (egy idő után gyűlöltem már a pizzát). Úgy jártam mint Dagobert bácsi, csak az elherdált forintokat láttam, igaz ő a dollárokat :-)

 

Hozzáteszem, nem voltam elengedve anyagilag, korán megtanultam, hogy a pénz nem fán terem. Édesanyám egyedül nevelte fel a tesómat meg engem, elég húzós éveink voltak gyermekkoromban. Egyetemen taníttatni a gyereket nem olcsó, a diákhitelt sem véletlenül vettem fel. Szóval nem szórhattam a pénzt. De hát ezt nem akartam reklámozni, próbáltam mindig úgy megoldani a dolgot, hogy a másra szánt pénzemből vettem el. Nem vettem meg a könyveket az egyetemen, keveset jártam haza, magamra alig költöttem és egyre kevesebbet ettem. Szóval az első az anyagi lehúzás.

 

Második a féltékenység. Minden téren. A fiú barátaimat (főleg a hímneműeket) sorra elmarta mellőlem. Az elején még szinte észrevétlenül. Egyre kevesebb közös programra mentünk a barátokkal, aztán később kifejezetten javasolta, hogy ezzel meg azzal nem lenne tanácsos barátkoznom. Hogy mekkora állat vagyok, hogy hagytam veszni a barátságaimat! Aztán ment a féltékenység szakmai téren is. Ne bírta lenyelni, hogy én negyedévesen már a klinikai tantárgyakat is tanultam, míg ő még csak az alapozó tárgyaknál tartott. Ja, még nem mondtam, hogy az orvosira jártunk. Ha valamiből jól vizsgáztam, szinte hisztizett. Nem akarta elhinni, ráfogta, hogy szerencsém volt. A véleménye szerint egy nőnek elég a kettes is. A lényeg, hogy ő jobb jegyet kapjon. Volt olyan, hogy nem mondtam meg neki, ha ötöst kaptam, beértem egy hármassal is. Szerencsére az indexemet nem nézte meg :-).

 

Apropó index. Röhej az egész de ő is hazudott, azzal a különbséggel, hogy ő azt adta elő , hogy négyes ötösökre vizsgázik. de nem tudom miért, nem hittem neki. És egy gyanútlan csoporttársa elszólta magát, ekkor kezdtem gyanakodni. Tudom ronda dolog, de igen megtettem, belenéztem az indexébe, mert szokása volt előhagyni. (Én mindig jól elrejtettem a sajátomat). És mit látnak szemeim?! Bukta, bukta, javítóvizsga, kettes, néha hármas, alibi tárgyakból hozta a kötelező jelest. Hah, meglepődtem és mégsem. Nem szégyen orvosin buktázni az elején, bele kell rázódni tudom. De a párodnak azért elmondhatod. Bizalom? 

 

A féltékenység olyan szintű volt egyébként, hogy amikor honfoglalót játszottunk, egyszerűen nem bírta elviselni, ha győztem. Egyszer a gép közös játékba sorsolt minket. És győztem...húú, azt a tekintetet soha nem felejtem el, legszívesebben megfojtott volna...Könyörgöm egy játék miatt?!

 

Egy ideig megalkudtam magammal, ok legyek csak a hülye liba, ő meg a tökéletes. Lassan kiderült az is, hogy hogyan képzeli az életet. Egyetem alatt házasság, majd én megyek szülni, ő sebész lesz és dolgozik, én meg felejtsem el, hogy valaha is jártam egyetemre, semmi szükség nem lesz rá, de a dr. az kell, mert jól mutat. Hááát, nem tetszett, de szerettem, gondoltam majd megváltozik, adok még időt...nem kellett volna.

 

Fél év után kiköltöztünk a koliból és közös albit béreltünk. Ekkor szabadult el igazán az anyagi lehúzás, ami arra kényszerített, hogy elmentem dolgozni. De ekkor meg tanulni nem tudtam. Hát feladtam az egyetemet és csak dolgoztam, Segédápolóként egy kórházban. Barátok ekkor már sehol. Családtól eltávolodtam, mert mindig azt hazudtam, hogy nincs semmi baj, van pénzem elég, minden szép és jó. Ehhez képest egyetem nuku, pénz nuku, normális élet nuku...anyukám előtt nagyon szégyeltem magam, így inkább nem mentem haza...

 

Szóval ebben a csodás helyzetben egyszer csak előrukkoltam azzal, hogy időt kérek, mert az életem enyhén szólva félresiklott és szeretném átgondolni. Miután ezt kértem tőle elmentem futni, hogy levezessem a feszültséget, a telefonomat is otthon hagytam a pasim mellett. Hiba volt. Futásból megérkezve keresem e telimet és nem találom. Egyszer csak előkerül, de iszonyú állapotban. Megkarcolva és valami fehér trutymóval leöntve. Először azt hittem nem is az enyém, csak percekkel később ismertem rá. Kérdeztem, mi történt vele. Áááá, semmi, végig ott volt az asztalon, ő aztán hozzá sem nyúlt, én hagytam ott olyan koszosan - volt a válasz. Kiakadtam, mert mindig nagyon vigyázok a telimre, és nyilvánvaló volt, hogy hazudik és valamit csinált  vele. De hiába vontam kérdőre, mindent tagadott. Bizalom elszállóban újra...

 

Aztán a szex. Itt kérek egy 18-as karikát kitenni. Mindig erőltette, hogy vegyek fel férfiinget, mert szerinte abban olyan szexis vagyok. Ok, felvettem, hisz a filmekben is látunk ilyet. De azt elfelejtette közölni, hogy fetisiszta hajlamai is vannak. Ami persze önmagában nem baj, csak éppen nekem nincsenek. Erre úgy jöttem rá, hogy egyik éjjel félálomban azt láttam, hogy egy inget vesz elő, azt rám fekteti, majd önkielégít. Sokáig azt hittem, csak álmodtam...aztán amikor szóba hoztam, tagadott. Majd már kevésbé erőltette az ingfelvételt. Ezt leszámítva a szex tényleg nagyon jó volt vele.

 

Szóval időt kértem. Ő visszakönyörögte magát. Esküdözött, hogy minden úgy lesz, ahogy én szeretném, nem fog erőltetni semmit. Kicsit késő volt már. (Dehát magamnak köszönhetem, minek jártam vele.) Egy ideig úgy tűnt menni fog a dolog. Sokat dolgoztam, aztán egyre többet, minden túlórát elvállaltam. Kezdett feloszlani a lila köd. Poén az, hogy a munkatársaim és a későbbi kollégáim karoltak fel. Kinyílt a szemem, kinyílt újra a világ is. Újra lettek barátaim, kezdtem újra nő lenni, már nagyon hiányzott az egyetem is.

 

A végső döntést akkor hoztam meg, amikor arcüreg gyulladással és 39 fokos lázzal fetrengtem az albiban, és már csak annyi pénzem maradt, hogy a gyógyszereimet meg tudjam venni, kajára már csak nagyon kevés maradt. Pasinak mondtam, hogy beszélnünk kéne, mire azt válaszolta, hogy ő most hazautazik hétvégére, majd ha visszajön megbeszéljük. És otthagyott. Amikor a gyógyszertárban fizetni akartam, akkor vettem észre, hogy lenyúlta a maradék pénzem...de ez még nem minden visszaérve az albiba, a fürdőszobába érve azt láttam, hogy  hajszárítóm össze van törve...felhívtaml a barátnőmet, hogy azonnal jöjjön át, nézze meg mi van, mert én már ezt nem hiszem el. Barátnőm megnyugtatott, hogy jól látok, pasi valóban pszichopata. Azonnal, még aznap elköltöztem a barátnőm segítségével, még a gyógyszereimet is ő fizette ki. (Köszi-köszi-köszi százezredszerre is!) Miért kell tönkretenni valami cuccomat, ha megpendítem, hogy baj van a kapcsolatunkban...betegen otthagyni és pénzemet lenyúlni?!!!

 

Hú, ez olyan volt, mintha hideg vízzel leöntöttek volna, azonnal észhez tértem. Hihetetlen, de minden szerelem elmúlt, nem éreztem semmit, csak félelmet és dühöt. Néhány hónapig még dolgoztam, buliztam, tomboltam, helyrerázódtam, aztán visszamentem az egyetemre, és folytattam, ahol abbahagytam...

 

Halkan megjegyzem, hogy a pasi ugye az üres albiba érkezett vissza a hétvége leteltével. Még csak fel sem hívott, hogy akkor most mi is van vagy valami vagy bármi...semmi. Évekkel később, miután lediplomázott, bejelölt az iwiw-en ismerősnek és küldött egy üzenetet, milyen jó, neki is sikerült. Üzenet azonnal törölve, kapcsolat elutasítva. Genyó vagyok? Orvoshoz kéne vinni...én nem kezelhetem, más a szakterületem :-) és különben is elfogult lennék :-)

 

Konklúzió? Ilyen a szerelem. Hűdenagyonvak. Még jó, hogy csak átmeneti vakság volt...