Azokat a DVD-ket sose látod viszont.

A kép innen

Kedves Szakítós, Tisztelt Blogolvasók!

Egy régebbi történetemet akartam megosztani veletek, de van egy friss, ami még le sem zárult, és sok kérdést vet fel így erre esett a választásom.

Engedjétek meg, hogy az elején kezdjem, ígérem nem lesz "túl" hosszú. A történet szeptember közepén kezdődött, a Nyugati Téri forgó óra alatt egy esős, szeles, hideg estén. Én fiú (25) ő lány hívjuk Fanninak (24), egy ideje már kerestem táncpartnert, sőt egy már volt is, de többféle táncot is akartam tanulni, és akkor ugye több partner is kell. Isten látja lelkemet, nem barátnőre vadásztam, éppen kezdtem talpra állni az előző kapcsolatból, (az is megér egy misét, lehet, hogy majd azt is megírom) örültem, hogy újra van életkedvem, nem voltam kész egy új kapcsolatra. A képek amiket küldött, borzalmasak voltak, fel voltam készülve a legrosszabbra, de magas volt (én is nagyon magas vagyok) és a súlya is kb. passzolt a magasságához, szóval talán arányos táncpartner lett volna belőle, így belementem a találkozásba. Ahogy egy nőhöz illik természetesen késett, én pedig kezdtem kockára fagyni a vékony kis nyári széldzsekimben. Amikor megérkezett, az egy olyan tipikus megfagyott pillanat volt mint a filmekben, lassított felvétel halk zene, legalábbis esküszöm, én úgy éreztem. Bársonyos göndör fekete haj, hatalmas beszédes barna szemek, fehér bőr, ámultam és bámultam, próbáltam az államat felszedni a földről, borzalmas tehetségtelen fotós készítette róla azokat a képeket, amiket kaptam. Elkezdtünk járni a tánctanfolyamra, mivel hivatalosan ő volt a párom, így gyakran teáztunk tánc előtt vagy után, és rengeteget beszélgettünk. A tánc mégis csak egy intim viszony, nem táncolunk akárkivel, és ha valakit közel engedsz a táncban, miért tartanád távol az életben.
Kezdetben, elég hosszú idejig nem haladt a dolog semerre, igazából, én magam sem akartam, nehéz volt megbízni benne. Történt egyszer, hogy egy teázás után, megkérdezte szeretek-e táncolni járni. Ismertem ezt a kérdést, sokszor feltették már táncpárok a végső búcsú előtt. Tudtam mire megy ki, ezért gondoltam időt spórolok, ha visszakérdezek, "te abba akarod hagyni, igaz?". Igen, de azt mondta arra gondolt elkezdhetnénk egy társas tánc tanfolyamot közösen, nem tudom miért, de hittem neki és örültem is, mert eredetileg én is azt akartam tanulni. Ekkor említette, azt is, hogy januárban két hónapra külföldre utazik, ezt most csak azért említem meg, mert később ennek még jelentősége lesz. Rövidre fogva ezt a szálat, elmentünk társastáncra, az óra végén hiába kérdeztem nem volt hajlandó (!) megmondani tetszett-e neki vagy sem. Pár nappal később kiderült, mégis inkább az előző tanfolyamot folytatná. Úgy éreztem játszik velem, kimondatja, hogy inkább mást táncolnék, majd figyeli, hogy én is folytatom-e, folytattam. Miután tudtam, hogy tud táncolni sokszor hívtam táncos helyekre, de mindig nemet mondott hol ilyen, hol olyan indokkal, kezdtem komolyan lemondani a dologról, úgy éreztem nem éri meg a vesződséget.
Ugrunk kicsit az időben, volt egy tánciskolás házibuli, ami sok mindent megváltoztatott bennem. Gyakorlatilag az egész esét egymás mellett töltöttük, és nagyon jól éreztem magam, a beszédes barna szemek azt súgták, hogy ő is. Nem sokkal ezután eljött az utolsó közös táncóra, hiszen, közeledett a karácsonyi szünet, és ő ugye januárban elutaztik, ezért már nem fizetett be a következő "körre". Furcsa érzés volt elválni tőle, olyan véglegesnek tünt, hiányzott, talán már akkor szerelmes voltam, észrevétlenül de halálosan belehabarodtam. Írtam neki egy semleges e-mailt, hogy hiányozni fog nekem a közös tánc. Viszonylag gyorsan jött a válasz, hogy ő szeret velem táncolni és talán találkozhatnánk, úgy is hogy nem táncolni megyünk. Akárki akármit mond, ez nyilt felhívás keringőre. Másnap volt egy szintén tánciskolás, szintén házibuli, abban maradtunk, hogy ott látjuk egymást, számoltam a perceket. A buliban elég hideg, és távolságtartó volt, beszéltünk ugyan, de visszautasított minden ötletet egy esetleges randira nézve, mondtam, hogy találkozzunk nálam, megmutatom a lakásom, így megismerhet, vagy bemutatom pár barátomat, hiszem madarat tolláról... Azt mondta ő egészen más dolgok alapján ítél meg egy férfit, és nem mondja meg mik azok a dolgok, mert akkor igyekeznék úgy viselkedni, hogy megfeleljek. Ezzel kicsit meg is sértett, mondtam neki, hogy én nem változok úgy ahogy a szél fúj, nem szinészkedek senki kedvéért. Az este nagy részét egy durván nyomulós sráccal töltötte, aki mit sem törődve a közönséggel nyílt szinen fogdosta, ez Fanninak láthatóan cseppet sem jött be, mivel előtte már megbeszéltük, hogy nemsokára menni akar, és én hazakísérem, így oda léptem hozzájuk és mentő övet dobtam, így szóltam "akkor indulhatunk", a srácnak pedig kezet nyújtottam, hátha akkor kiveszi a jobb kezét a Fanni mögül, ez bejött de ezután még táncolt a sráccal pár kört... Végül együtt indultuknk el, de ahogy az út túl oldalára értünk így szólt: "mi van, félsz, hogy nem találok haza?". Kedvem lett volna rögtön ott hagyni, de csak megsértődve közöltem, hogy ez a 8.-ker és én csak illemből kísérgetem, ha nem akarja már itt sem vagyok, Ophélie-t még keresik, szóval lehet, hogy él. Végül úgy döntött elkísérhetem. Az ház előtt elváltunk, de abban mardtunk hogy másnap felhívom.
Randik egész maratonja következett, mozi, séta, mozi, tea, bál, esti sétahajózás a dunán. Zavart búcsúzkodásk, sokat sejtető pillantások, ekkor már menthetetlen voltam...
Jöttek az ünnepek, és részemről a távolságot leküzdendő, szerelmes SMS-ek hada, József Attila, Ady, Petőfi, Shakespeare, amit el tudtok képzelni, január elején találkoztunk ismét, nála. A segítségemet kérte a diplomamunkájának a matekos részéhez, tekintve, hogy mérnök volnék, nem okozott túl nagy gondot a kovariancia analízis. Így hát ezt megbeszélni átmentem hozzá egy nyugodt kis estén. Pezsgő és vodka kiséretében, lopta le ajkaimról az igazságot, bevallottam szeretem őt. Ölelés csókok, hosszú beszélgetés, az ott alvás szóba sem jött, nem siettünk sehová, taxi haza.
Egy hét volt hátra az utazásig. Még két találka fért bele. Első nála a két napos megfeszített kovariancia számítás lezárása ürügyén. Második tali nálam szintén este filmnézés ürügyén. Felhoztam, hogy esetleg egy hétvégére kimennék utánna, no ekkor jött a beszélnünk kell nézés, és gyakorlatilag azt mondta, szabad vagyok és azon sem lepődne meg ha mikor visszatér a nevét sem tudnám, nagyon rosszúl esett, de az este végül jól alakult. Csókok ismét, ölelés, összebújva filmnézés, aztán séta haza a fagyos városon keresztűl, Óbudáról a 8-ker felé.
Rövdre zárnám, mert lassan túl hosszú lesz a történet. A lényeg, hogy azt mondta örülne, ha írnék neki amíg távol lesz, csók, ölelés, búcsú a lakása előtt. Néhány hétig írtam szerelemtől fűtött leveleket, ő válaszolgatott, azt is írta gondol rám és hiányzom. Majd megszakadtak a válaszok, végül írt de csak azt, hogy nem ér rá. A pontot MSN-en tette fel az i-re, akkor amikor telefonszámot tudakoltam, hogy fel tudjam hívni...
Szakítós duma: "Nem tudlak úgy szeretni, ahogy te engem, megpróbáltam, de nem megy, egyszerűen nem."
Tescóban nem voltunk, sőt sehol sem vásároltunk semmit, katona szerettem volna lenni, de mialatt azon munkálkodtam, hogy mérnök legyek, eltörölték a sorkatonai szolgálatot. Gumit nem vettünk, nem fogyott volna egy sem...
DVD-im nála vannak abban maradtunk hogy ha megjön beszélünk, tegnap ótta itthon van, írtam nőnapi üdvözlést, megköszönte és nam túl nagy jókedvvel de jelezte hajlandó találkozni és beszélni. Gyakorlatilag már veszett fejsze nyele, elméletileg még nincs vége...
Tanulságot majd tőletek megtudom remélem :)

Üdv,
N.