Párleírás lelki gyomorforgással.

Szia Szaki-blog és mindenki akinek van kedve elolvasni!

Olvasgatom a blogot egy ideje és gondoltam, hogy ha más történetein szórakozom akkor én is írok nektek és így ti is szórakozhattok az én lelki nyomoromon. :)

Nem vagyok mai csirke, illetve kakas a magam 34 évével. Nem vagyok nőfaló sem - eddig 5 baratnővel hozott össze az élet. Minden kapcsolatot komolyan gondoltam és hosszútávra terveztem de valahogy nem úgy sikerültek. Most az utolsót mesélem el nektek. 2007. novemberében ismerkedtünk meg Lány no. öttel.

Egy társkereső oldalon írtam neki és elkezdtünk levelezni-irogatni. Ő az Egyesült Királyságban volt, én Finnországban úgyhogy volt köztünk két időzóna. Alapvetően jó fejnek tűnt, sokat beszélgettünk mindenféléről. Ő 27 éves volt, egy szállodában dolgozott ott és az utolsó főiskolai évére készülve nyelvet tanulni ment ki egy évre, én szoftvert fejlesztettem akkor is. Mesélte, hogy szeret főzni, sütni, cukrászkodni, én mondtam, hogy szeretek enni. Beszélgettünk msn-en, skype-on az élet értelméről meg miegyébről. Jól éreztük magunkat az éjjelbe nyúló beszélgetések során. Aztán randiról is megállapodtunk, egy hét az Egyesült Királyságban, egy hét Finnországban. Az első hét csodálatos volt. A második is nagyon jó volt bár nekem dolgozni kellett de a flexibilis munkaidő kihasználása mellett olyan keveset voltam bent amenyirre csak lehetett.

Beszélgettünk arról, hogy szeretne csinálni egy kis édesipari termékeket árusító boltot. Mondtam neki, hogy szerintem csináljon itt, van egy valamennyi pénzem - nem sok de talán az indulásra elég -, úgyhogy még az éves élelmiszeripari vásárra is kimentünk (meg Rihanna koncertre is, de oda nem azért). Olyan boltot nem sikerült találni ami megfelelt volna az összes elvárásnak, azaz jó helyen, megfizethető áron rendelkezésre állt volna. Volt egy-két jelölt, de egyik sem az "igazi". Én még futottam jó pár kört, végigtelefonáltam az üzletközpontokat de nem sokra jutottam azon kívül, hogy megtudtam a legjobb Helsinkiben található ingatlanokat egy oroszlánról elkeresztelt cég adminisztrálja.

Közben ő (nagy ő-ből meg eddig úgy tűnik csak a shift + kis ő kombinációt sikerült megtaláljam) visszautazott az Egyesült Királyságba. Megegyeztünk, hogy két hónap múlva visszajön, kvázi hozzám költözik és elleszünk mint a befött meg benne a kukac. Egy bőröndnyi ruhát nálam hagyott erről biztosítandó. Engem izgatott a dolog üzleti része ezért elutaztam az én jó öreg tanácsadó-javasasszonyomhoz (80 éves) tanácsot kérni. Ő asztrológus (tessék szépen nem kiröhögni engem, magam is asztrológiázgatok de eddig még a progressziókat - jövendőmondást nem tanultam meg) és eddig 1999. óta elég pontos volt. Megkérdeztem, hogy szerinte mit tegyek, merjem-e kockáztatni a pénzecskémet. Nemleges választ kaptam és a kérdésre miszerint és a lány szerinte jó lesz-e (kövezzetek meg, megkérdeztem) a következőket mondta: maga gyereket szeretne, ő is, hát csináljanak de ne számítson arra, hogy vele éli le az életét. Meg azt is mondta, hogy van egy testvére neki, pedig nekem azt mondta egyke. Hmm... Hát, jobbra számítottam. Gondoltam, legyen, akkor üzletet nem csinálunk, a számítások sem támasztották alá biztosan az életképességét, amolyan vagy igen vagy nem volt, ha három hónapon belül nem termel hasznot akkor bukta, szóval racionálisan nézve sem voltak nagyon bíztatóak a kilátások. A másik része miatt kicsit húztam a számat mert a lánnyal nagyon jó éreztem magam, igaz bakként nehéz kimondtani, hogy szerettem. Bak nem is mond ilyet, főleg nem skorpió aszcendenssel.

Szóval beszélgettünk továbbra is interneten és éjszakákon át. Meséltem neki, hogy voltam Magyarországon és meglátogattam a nénit, akiről régebben meséltem már. Ő jól hallhatóan meglepődött. Kérdezte, hogy mit mondott én pedig elmondtam. Szerintem ez az a pont ahol "diplomatikusnak" kellett volna lenni de nekem nem megy a mellébeszélés. Mondta, hogy nem gondolta volna, hogy megkérdezem a nénit erről. Én mondtam neki, hogy igen, ezt mondta, de igazából nem számít, ő is tévedhet. Ezen akkor úgy tűnt, hogy túltettük magunkat de most így visszagondolva szerintem ez volt a töréspont. Ezután továbbra is sokat beszélgettünk, nem volt igazán érezhető változás, legalábbis nem vettem észre. Aztán jött az idő, kérdeztem, hogy mikor jön. Erre az volt a válasza, hogy inkabb most visszamegy Magyarországra és befejezi a főiskolát, mert mégsem lehet úgy ahogy ő eredetileg gondolta, azaz nem lehet az utolsó pár tantárgyat bejárás nélkül csak vizsgával letudni hanem végig kell ülni. Húztam a számat, többször kérdeztem, hogy hátha mégis, de nem. Visszament Magyarországra és megcsinálta a főiskolát. Közben gyakran beszéltünk, elég szar volt távol lenni, de nem tudtam sokat tenni ellene.

Aztán főiskola után ahelyett, hogy jött volna mondta, hogy akkor inkább csinál egy cukrász mestervizsgát meg master fokozatot mert milyen jó nekem, hogy már doktoráltam és nem akar lemaradni. Én ajánlottam, hogy csinálja a mastert angolul Finnországban de ez nem volt jó neki. Aztán előjött, hogy az édesapja megcsalja édesanyját és neki kell pártfogolnia. Aztán mesélte, hogy találtak egy levelet a postaládában amit egy nő írt az édesapjának és kérdezte, hogy ugye gondoskodni fogsz a gyerekedről. Édesapja meg nem mondta explicit módon, hogy nincs másik gyereke. A jósnőnek valóban igaza lett volna, testvérke... ?
Innentől egy jó hosszú huza-vona kedődött ami alatt elég sokat beszéltünk egymással, én mondtam, hogy jöjjön, ő mondta, hogy nem, volt olyan ötlet is, hogy menjek én mert átvesz egy cukrászüzletet és ő akkor jól keres én meg lehetek here. Hehe. Ez igazából nem tetszett de mondtam neki, hogy akkor vegye át a boltot és megbeszéljük. Aztán nem vette át az üzletet úgyhogy kiderült, maradok programozó-méhecske továbbra is (nem darázs, azoknak vékony derekuk van).

Egy idő után már nagyon rosszul éreztem magam miatta, lehet, a finn időjárás is segített a dolgokat sötéten látni de úgy döntöttem egy így nem lesz jó. Mondtam neki, hogy ennek így nincs értelme. Ő azt kérdezte, hogy akkor már nem is beszélünk többet? Én mondtam, hogy beszélhetünk, de ez így nem fog működni. Voltam Magyarországon, ott egyszer egy rövidet találkoztunk, beszélgettünk, vittem neki csokit, ő adott nekem fagyit. Jó volt újra látni. Aztán visszküldtem neki a holmiját. Utána is beszéltünk párszor. Valami megpattant (vagy megkattant) bennem és úgy döntöttem eljövök Finnországból. A furcsa az volt, hogy amikor beszélgettünk akkor úgy beszélgettünk mint annak előtte. Mondtam, hogy ha nem jön akkor elköltözöm Ausztráliába. Nem vette komolyan. :) Egy igazi bak nem viccel. Dehogynem! De ez nem vicc volt.

És elköltöztem. Eladtam a lakásom, felszámoltam ott az életem. Azóta kevésszer beszéltünk. Nekem körülbelül mióta itt vagyok az az érzésem, hogy van új pasija csak nem mondja. A héten küldött egy e-mailt, hogy nem tudja elhagyni az anyukáját és inkább hagyjuk abba. Hmm. Szerintem nem azért, de tulajdonképpen mindegy. Jó volt vele, picit fáj(t), de nem haragszom.

A jövőbe nézve, azért, most már időszerű lenne találni valakit, úgy véglegesre. Lányok, Ausztrália, koalamackók, kenguruk, bumerángok és egy nagyon jó fej bak pasi? :D

Üdv,
Sanyi