Mai témánk a szaxofon.

A kép innen

Elég valószínűnek tartom, hogy az én történetem mindenkit a http://szakitshabirsz.blog.hu/2009/03/05/ket_lanynal_is_torzsvendeg_lettem sztorira fog emlékeztetni, de azért aki megteheti, olvassa el ezt is. =]

 

Békésen üldögéltem egy belvárosi kávéház teraszán, töprengtem az élet nagy dolgain, mikor a pincér egy összehajtogatott szalvétát tett elém az asztalra. Szétnyitottam, és egy levél várt rám a szalvétára írva:

 

Kedves Ismeretlen!

 

Már hosszú percek óta téged csodállak, szinte elvesztem gyönyörű kék szemed mélységes tengerében. Fordulj meg kérlek és mosolyogj reám, ha van egy-két perced, amit rám pazarolnál el!

 

Megfordultam, és egy rendkívül jóképű fiatalember integetett nekem. Rámosolyogtam, s ő elindult felém. Végigbeszélgettük az egész délutánt, mintha régi jó barátok lettünk volna. Úgy éreztem, ő az, akire egész addigi életemben vártam. Humoros volt, okos, tehetséges, jóképű, sportos, kedves és figyelmes. Rengeteg közös témánk volt.

 

Gyakran jártunk kézilabdázni, futni, együtt énekeltünk, zongoráztunk, kirándultunk, kihasználtunk minden percet, amit együtt tölthettünk.

 

Bence - ugyanis így hívták a fiút â013 a Zeneakadémiára járt, zeneszerzést tanult. Mellette csodálatosan szaxofonozott és zongorázott.  Én is tanultam 10 évig zongorázni, de tudásom eltörpült az ő hatalmas tehetsége mellett. Az egyetem mellett különböző éttermekben, illetve rendezvényeken zongorázott.

 

Pesten én kollégiumban laktam, amit ő is tudott, azt viszont valamiért elfelejtettem neki elmondani, hogy egyébként Zalaegerszegen élek. Nem tudom miért, valószínűleg nem is kérdezte. Ez később még fontos lesz.

 

Szóval remekül megvoltunk Bencével, s Valentin-napra még egy csodálatos darabot is írt nekem, amit a Zeneakadémiában tanuló barátaival adott elő. Fantasztikus volt, ráadásul kezembe adott egy kottát, amin a darab vissza-visszatérő témája alá ábécés és szolmizációs hangok segítségével a következőt biggyesztette oda (a K betűt csak egyszerűen odaírta):

 

Sz   E   r   E   t   l   E   K

(C-dúrban: szó, mi, ré, mi, ti, lá, mi)

 

(Ez a K betű kapóra is jött, ott vagy dó, vagy lá következett, mindig a mű adott részének hangulatától függően.)

 

A darab és az előadás â013 mindenféle elfogultság nélkül mondhatom â013 fantasztikus volt. Szerencsésnek éreztem magam, hogy ilyen barátom van.

 

Minden jól ment tehát addig a bizonyos hétvégéig, amikor hazautaztam a szüleimhez vidékre, Bence pedig azt mondta, hogy Ausztriába megy, ahol egy étterem megnyitóján fog zongorázni.

 

A húgommal voltam otthon, akivel piskótát sütöttünk. Közben a húgom nagy örömmel újságolta, hogy új barátja van, akivel a neten ismerkedtek meg, és aki a hétvégén, azért jön le Pestről, hogy meglátogassa, és elmenjenek együtt a termálfürdőbe. Néhány perc múlva szaxofonszót hallottam az utca felől, s a húgom azonnal rohant az erkélyre, mondván biztosan a barátja, Bence az. Kitekintettem a függöny mögül, s az erkély alatt kit láttam meg? Bencét! Igen, az én Bencémet!

 

Közben teljesen megfeledkeztem a piskótáról.

 

Kimentem a másik erkélyajtón, hogy ne vegyen észre és dühömben, mivel más nem volt kéznél, fejbe dobtam egy â013 tényleg nagyon kicsi, ráadásul műanyag â013 virágcseréppel. Tökéletesen eltaláltam â013 nem hiába kézilabdáztam 8 éves korom óta. =] Bence nem vett észre és értetlenül állt a történtek előtt, de a húgom bejött hozzám és kérdőre vont.

 

Én pedig elmeséltem neki az egész történetet kávéházastul, kézilabdástul, Zeneakadémiástul, zongorástul.

 

Szegény húgom sírva fakadt, s legalább olyan dühös lett, mint én voltam.

 

Ekkor vettük észre, a konyhából áramló förtelmes szagotâ026

 

Húgom megfogta az odaégett piskótát, amit teljes egészében a még mindig ott álldogáló, s az égből a fejére pottyant virágcserepet mire vélni nem tudó Bencére zúdított.

 

Az értetlenkedő fiúnak minden kételye tovaszállt, mikor húgom mellett megjelentem az erkélyen. Megfogta a szaxofonját és hazament. Azóta sem láttam.