Neki átlagos ember kell átlagos külsővel. Eldöntöttem hogy tudomásul veszem de  azt is hogy küzdök ahogy tudok. Egy évig ment a se veled se nélküled.  Elmondta hogy a külsőmmel sok gondja volt. Hát azzal nekem is ezáltal lökést adott hogy változtassak.

A kép innen

Kedves blog!

Cím: déli pályaudvar

Sok idő telt el azóta de csak most vettem rá magamat hogy leírjam a sztorit!

EZ az eset a  mostani életemet is kicsit meghatározza , mert ha látom őt valahol még mindig van egy  érzés bennem  ami azt hiszem sose múlik el. Azonban ennek semmi köze a mostani páromhoz  férjemhez  ez az én  keresztem,  amit életem  végéig magamban hordozok és talán nem is bánom  hisz tudom majd egyszer mesélni  unokáimnak hogy  létezik szerelem első látásra!

2006 nyara volt  akkor kötötték be a netemet először , párkapcsolatban éltem az elsőben immáron 6 éve. Elég rossz kapcsolat volt , sok  megoldatlan és kimondatlan problémával. Sok egyedüllét röviden és tömören unatkoztam. Természetesen chat  volt az első amit  kipróbáltam és össze is futottam emberkével. Pont a típusom volt , először nem mondtam meg hogy van párom igen csúnya dolog de próbáltam  hogy így hogy megy a dolog. Ha úgy tetszik kísérleteztem újdonsült hobbimmal. Ezek után a beszélgetések msnen folytatódtak még mindig csak baráti alapon és egyszer megpendítette hogy  tetszik  neki  az egyéniségem és megfogott bennem valami legalábbis én így értelmeztem. Már én is éreztem hogy ez több lesz. Innentől kezdve azt vártam hogy írjon  vagy hazamenjen munkából és bekapcsolja a gépet ,  skypon is beszéltünk. Tetszett  hogy végre foglalkozik velem valaki, hogy törődik velem amit régóta nem éreztem. A magányosságnak  vége lett hirtelen de ott volt a lelkiismeret-furdalás  … az mindig volt. Mindig rá gondoltam hogy  végre találkozzunk de féltem is tőle  hiszen neki más igényei voltak a kinézetemmel kapcsolatban. Akkor még nem volt meg a műtétem és a  fogazatommal is problémáim voltak és nagyon vékony voltam. Hangsúlyozom ezt sose titkoltam mindig a saját képemet küldtem el neki amiben volt egész alakos is! Mivel ezek tetszettek neki így kicsit megnyugodtam!  Akkor azt mondta nem a külső a lényeg. Hangja az elvarázsolt  hosszú órákat beszélgettünk mikrofonon gyakran hajnalig  pedig másnap reggel munka volt nem érdekelt. Közeledett  a találkozás időpontja megbeszéltük hogy pesten találkozunk! Akkoriban már közös dalunk is volt. Hihetetlen adrenalint és lökést adott akkori  unalmas életemnek! De a régit ekkor még nem mertem feladni.

A találkozás számomra fergeteges volt  első látásra belészerettem ahogy sok helyen le van írva MEGNYILT   alattam a föld meg minden. Aznap meg is történt aminek nem biztos hogy kellett volna történnie de így utólag nem bánom! Egy életünk van nemde? De ő nem így érzett. Nem tudtam lesz e folytatás , megkérdezte hogy belemennék e hogy csak keverjünk néha találkozzunk. Nem tudtam rá választ adni , gondolkodást kértem tőle. De  tudtam hogy bármit bevállalok csakhogy vele lehessek.

Msnen ezután egy  jóval nehezebb időszak jött. Beszélgetések ki mit akar a másiktól . Én őt akartam ő nem tudta mit akar én éreztem hogy kellek is meg nem is. Fájt közben ott   ült a nyakamon akkori párom aki érezte a vesztét. Nem tudtam mit tegyek feladjak e mindent. Két hónap borzalom kételyek könnyek  és persze borzalmasan hiányzott.  Ezután  kétszer találkoztunk egyszer megint megtörtént és  utána felhívott parádéra. Figyelmes volt mindent megadott éreztem hogy félt és valamit érez de nem vallotta be . Fogalmam se volt hogy mi fog történni azt tudtam hogy szeretem. Akkor már tudtam hogy otthagyom akkori páromat akkor is ha   ő nemet mond. Ezt el is mondtam neki. Ő  azt ,mondta kér egy hetet gondolkodik kettőnkről. Életembe nem volt olyan pokoli hetem mint az. Nem aludtam. Nem akartam vele beszélni aztán mégis beszéltem sírtam és akkor  bedobtam a bombát akkori páromra aki sírva könyörgött hogy ne hagyjam el szeret stb. Nem bírtam tovább elküldtem. Szenvedtem. Akkori párom rendes volt nem hagyott magamra vigyázott rám látta hogy nem vagyok valami beszámítható.  Rá két hétre ő lejött és elmondta hogy nem szerelmes. Neki átlagos ember kell átlagos külsővel Eldöntöttem hogy tudomásul veszem de  azt is hogy küzdök ahogy tudok. Egy évig ment a se veled se nélküled.  Elmondta hogy a külsőmmel sok gondja volt. Hát azzal nekem is ezáltal lökést adott hogy változtassak, Fog megcsinál cici fel!   De nem találkoztunk. Nem tudtam kiverni őt a fejemből. De egy év múlva sikerült. Elé álltam új külsőmmel  de  elmondtam neki hogy ennyi kész vége!! Ezután több hónap csend következett és megtaláltam a férjem ő senkit.  Amióta voltam neki komoly kapcsolata nem volt , én azóta férjhez mentem. Egyszer találkoztunk néha beszélgetünk msnen valamiféle barátság szövődött hisz egyfajta kötődés a mai napig van!  Ha valaki átélt ekkora érzelmeket azt  nem felejti el akkor se ha új élete van a kémia mindig működik de nem is bánom. Ez maradt meg nekem egy kis titokzatosság egy kis fájó előtűnő romantika. Ő az akit nem kaptam meg nem is fogok csak az emlékek maradtak meg! Ami ma már nem fáj inkább megszépültek!!  Ha meglátom  a mai napig egy érzés hatalmába kerít amit ő se tud …mit lett volna ha…

De ez a legszebb benne az illúzió… ami megmaradt…

Mai eszemmel tudom hogy bizonyos szinten soha nem illettünk össze! Lesz mit mesélni  az unokáimnak a nagyi kalandjáról hogy létezik első látásra szerelem..átéltem tapasztaltam

Tanulság? Tescóba  sose voltunk, katona nem volt, gumit meg  hát… no comment!De a tanulság hogy egy életed van ne bánj semmit!