Kedves Szakítshabírsz!

 

Íme egy tanulságos történet arról, hogy ha szerelmesek is vagyunk, maradjunk egy kicsit a földön! Mert nagyot koppanhatunk ellenkező esetben...

 

 

 

2008. novemberében kezdődött minden. Netes randi, Tamás (nevezzük így) szimpatikus volt. A randi után jött az sms: "szerettem volna egy puszit adni, holnap esetleg?..."
Azt hittem, sosem fogok feleszmélni a boldogságtól. Imádtam. Nagyon jó volt Vele, szerelmes voltam. Hetente találkoztunk, minden szép volt, lebegtem, mint egy angyalka a magasban... Aztán jöttek a bajok: vizsgaidőszak. Ideges volt. És ezt rajtam töltötte ki. Nem telt el nap, hogy ne mondott volna el ilyennek vagy olyannak. Utána persze belátta (ha belátta), hogy szemét volt velem. Időt kért, azt mondta, februártól minden megváltozik majd.
Készültünk erre az időszakra. Majd megyünk snowboardozni Szlovákiába. Kettesben. De jó lesz!
Eljött az utolsó vizsga is, sírtam örömömben, mikor felhívott, hogy négyes lett. Egy hatalmas szikla esett le a vállamról.
Aztán egyik nap felhívott: veszélyben a terv, mert nem lesz elég pénze rá. Megnyugtattam: ne aggódjon emiatt. Megyünk és kész. Nem egyszer, többször is.
Meg is beszéltük, hogy mikor megyünk, és már nagyon-nagyon vártuk.
Egyszer bementünk a városba, és meglátott egy kabátot. Nagyon megtetszett Neki. Mondtam, hogy adok Neki rá, vegye meg, majd visszaadja, ha lesz pénze. Aztán kinézett egy pulcsit is, megvettem Neki azzal a feltétellel, hogy ha megjön a fizuja, visszaadja. Majd egy GAS kordbársony nadrágot is meglátott. Mint egy kisgyerek úgy hisztizett utána. Fájt, hogy nemet kell mondani, de tudtam, hogy a szlovák túra is előttünk áll, nem lesz olcsó, így ellenálltam. Másnap felhív, és kedveskedő hangon azt mondta: "a szülinapomra sem kapom meg???" (2 hónap múlva lesz...) Mondtam Neki, hogy majd megbeszéljük, de az még 2 hónap és nem két fillér a nadrág ára. Ekkor besértődött újra.
Bántott ez, így felhívtam és mondtam, hogy a felét kifizetem, vegyük meg... Fájt ez a hozzáállása, én soha senkitől nem kérnék sem kölcsön, sem így nem kérnék ajándékot valakitől, 3 hónap együttjárás után meg pláne nem.
Mérgemet egy jó barátnak adtam ki, aki msn-en meghallgatott. Jól esett nagyon, mert Tamásnak nem mondhattam ezt el, féltem, hogy megbántom.
Eljött a szlovák utunk előtti pillanat, már remegve vártam...
Nagyon fáradt voltam, így hamar elaludtam, és arra keltem, hogy a laptopomat olvassa. A beszélgetésem naplózott változatát, melyben kibeszéltem Őt a haveromnak...
Azonnal szakított, de mivel hajnali 3 volt, így visszaaludt. 6-kor felkeltettem, hogy ha szakított, akkor menjen is haza, ne aludjon ott nálam, mert ez így durva... így elindult haza. Én marha utánamentem, és 2 óra kérlelés után azt mondta: "oké, menjünk akkor Szlovákiába!"
Azt hittem, minden más lesz, de nem... egész úton, amíg 0 óra alvás után lenyomtam a véremet szívta, bántott minden szava... aztán a pályán -mikorra megelégeltem ezt a magatartását- flegma lettem Vele, akkor elkezdett Cicuskázni... letojtam a fejét, bántotta ez a hozzáállás persze. Mikor megenyhültem, újra szemét lett...
Így jöttünk haza. Majd összepakolt, és hazament. Egy hétig sírtam utána. Fél napig nem állt velem szóba, majd mikor látta és érezte, hogy belefáradtam, akkor elkezdett hívogatni, sms-eket írt, hogy "miért nem foglalkozol velem???"
Ismét megenyhültem, aztán megint belémrúgott... Ez ment egész héten. Belebetegedtem teljesen... Mikor kerestem, bunkó volt, mikor nem, hívogatott... Anyum felhívta, mert nem bírta már nézni a család a szenvedésemet, annyira kibuktam... csak annyit kért Tamástól, hogy gondolja át, játszik-e velem, vagy ha komolyan gondolja, ne csinálja velem ezt... (haragudtam nagyon anyára, de tudom, hogy jót akart nekem...)
Aztán jött a hívás: olvad a jég, még nem biztos a dolgában, de ez is pozitív. Mondta, menjünk el a japán étterembe, beszélgessünk. Én meg felajánlottam, hogy lemegyek Hozzá szombaton, majd a japcsiba meg elmegyünk vasárnap. Benne volt. Elmentünk Egerbe, sétáltunk, simogatott, én meg kicsit hideg voltam Vele, mert tudtam, csak így lesz sínen a dolog, de titkon vágytam minden szép szavára, minden érintésére...
Beültünk a kedvenc kávézónkba, beszélgettünk, minden olyan szép volt.
Aztán mikor búcsúztunk megcsókolt. Majd' elolvadtam! Olyan jó volt... de utána megint megjátszotta a hideget velem. Így beültem a kocsiba és elhajtottam. Jött az sms utána, hogy milyen rosszul esett neki, hogy én otthagytam, és hogy még percekig nézett utánam, nem értette, miért vagyok ilyen Vele...
Utána még hívott 3-4x este, mondta, hogy másnap elmegyünk majd a japcsi étterembe, jókat nevettünk, jó volt végre minden...
Másnap 11kor telefon... "Átgondoltam a dolgot. Sz*rul esett nagyon, hogy nem is integettél vissza nekem, zárjuk le ezt az egészet."
Azt hittem, megfordult velem az ágy, leültem, mert nem hittem a fülemnek, azt hittem, elájulok. Egyből jött a sírás, de nem engedtem, hogy hallja, mennyire bántott. Letettem a telefont... és nem értem, miért csinálta ezt velem :-(((

 

 

Tanulság?

Tanultam. Nem kicsit...

 

 

 

Szerintetek?