Csak tök gáz, hogy a normális lányok, akik hűségesek és mindig azon vannak, hogy tökéletes legyen minden, azok ba*nak rá a legjobban!
Sziasztok, Sorstársak!=)
Hmâ026 először is kezdeném azzal, hogy egy elég friss szakítás után ráakadtam a blogról készült könyvre és annyira tetszett, hogy 2 nap alatt ki is olvastam és elgondolkoztam azon, hogy én is billentyűzetet fogok és megosztom Veletek a legdurvább szakításomat.
Azt hozzá tenném az elején, hogy NAGYON HOSSZÚ lesz!xD
Tehát, lássukâ026 a történetem úgy kezdődik, hogyâ026 2006-ban egy közösségi portálon, minek neve nem â01Eiwiwâ01D, hanem â01Ehot dogâ01D regisztráltam magam. Egyáltalán nem társat kerestemâ026 inkább zenét hallgattam, profilokat olvasgattam, mintsem bepasizzak. Aztán mivel még fiatal kis zsenge agyam volt (én lenni 18) és előtte is bőszen cseteltem, bár azt megunvaâ026mégis rám tört a â01Evágyâ01D, hogy az említett portálon betévedjek egy csetszobába. Mivel külsőleg és belsőleg is meg vagyok áldva (full normális, helyes, aranyos, kedves csaj vagyok, eszem is van, nem nagyképűsködés, de majd rájöttök) így elég hamar felkapott lettem a szobában, minden pasi kíváncsi volt rám, mindenki látni akart, mindenki járni akart velemâ026 Én nem mondom, h élveztemâ026 mert nagyon is idegesített, de akadtak már az idő múlásával barátok, akik miatt feljártam. Egy fél év eszmecsere, poénkodás, röhögcsélés, sírás-rívás, vigasztalás, összejövésnek örülés, ect. után feltűnt egy ifjú padovan kedvenc bázisomon (napi több órás faszságolás). Első pillanattól izzik a levegő 200-on, iszonyatosan jó fej, aranyos, kedves, külsőre is bejövős, de még annyira nem érdeklős, hogy összejövés legyen, főleg, hogy 400 km-re lakott tőlem. Pár napos csevegés, nevetés, cukkolás, heccelés után felkerült a partnerlistámra (msn). Onnantól kezdve napi szinten, több órás dumálás, videó nézegetés, zenehallgatás - techno rejtelmeibe bevezetés- (mivel Ő csak annak él), vele elalvás hajnalban (persze csak a világhálón keresztül)! Teltek múltak a napok, hetek, hónapok és egy nagyon mély és izgalmas barátság alakult ki közöttünk, úgy, hogy csak képet láttunk egymásról, de mégis minden megosztottunk egymással. Persze felmerül a kérdés, hogy mi a szart csinálhattunk, hogy ennyi szabadidőnk volt?! Én suliztam, Ő meg az öccsére vigyázott otthon, vitte-hozta az oviból, mivel sajnos nem adatott meg neki, hogy munkája legyen (no érettségi, Szabolcs megye), a szakmájában sem tudott elhelyezkedni, meg tegyük hozzá lusta is volt, mint a szar, meg hát öcsike elég hiperaktív, a nagymama kikészülése után nem volt más választása, Ő vette kezelésbe öcsikét.
Aztán bekövetkezett az az időszak, amikor egyre jobban izzott a levegő közöttünk, sms-ek, hiányzolos dolgok és egy éves barátkozás után úgy döntöttünk, hogy találkoznunk kell. Mivel akkor én is vidéken laktam, Ő még vidékebben így megegyeztünk, hogy szállodázás lesz! 4 napra le is foglaltuk a szállást a fővárosban. Aztán eljött a nagy nap (2007. dec. 15), találkozás, szív kiugrás, majdnem elájulás, smárolás, metrózás, eltévedés, szállásmegtalálás, lepakolás, csavargás, bandázás közös ismerősökkel, full harmónia, minden tökéletes, minden percben hasfájás a nevetéstől (4 nap alatt olyan izmos lett a hasamâ026ajaj;)) Aztán egymásnak esés, együtt fürdés, tvzés, röhögés, sok-sok sex és áhhhh! Akkor éreztem, hogy nekünk együtt kell megöregednünk! Mindig is ilyen fickóra vágytam, akivel ennyire boldogságos az életem és ennyire sokat tudok nevetni, minden hülyeségen, és ideállom és fúúúú. Tehát leszállt a rózsaszín köd és illatos volt és meseszép és csudajóóóó! Csakhogy eltelt a 4 nap, haza kellett menni és szembesülni a ténnyel, hogy ez így most akkor, hogy fog folytatódniâ026 400 km nem kevés táv, főleg hogy se Neki se nekem nincs jogsink, szal marad az IC. (Aki Nyíregyen túl lakik, tudja, hogy milyen â01Eolcsóâ01D vonatozni, de nem számított.) Mivel én azért akkor már el is kezdtem dolgozni, én megtehettem, hogy lenézzek Hozzá. Nagyon jól éreztük magunkat együtt, annyira egy hullámhosszon pendültünk, nevetés mindenen, áhhhâ026 Lényeg, túl jó volt, hogy igaz legyen. Aztán 2 hetente találkozás, napokig együtt lenni, szerelem, sex, minden tuti. Csakhogy egyszer csak beütött a krach! (2 hónap elteltével) kijelentette, hogy neki ez így nem jó, mert mindig csak hiányzom, neki pénze nincs, hogy Ő jöjjön el hozzám, de ezt így nem bírja már, inkább egyedül akar lenni, ecetera ecetera! Mondom mi a fasz?! Én utazgatom, tök jó minden, aztán még Ő szakít! Napokig sírás-rívás, hiszti, bőgés, minden. Hátha változtathatunk vhogyâ026 gondoltam és mondtam neki, hogy próbáljuk meg. ( Jó bevallom kértem, könyörögtem, tudjátok ez a tipikus â01Evisszaakarlakkapniâ01D dolog). Aztán megegyeztünk abban, hogy ha közelebb leszünk egymáshoz (távban) akkor folytatjuk. Hát be kell vallanom én már annyira bele voltam szerelmesedve, hogy úgy éreztem meghalok. Napokig nem beszéltünk egymással, vagy ha beszéltünk is mindig bőgés volt a vége, miért kínzol, hagyjálbékén, tíltás! Pár nap után újra elkezdtünk beszélgetni, megint együtt nevetés, boldogság, barátság, hiányzás és minden nap telefonon dumálás. Aztán március végén eltűnt pár napra, mondom mi a rákâ026 nem szokottâ026 pénze sincsâ026 telefonâ026közli velem, hogy Pesten van, mondom magamban én isâ026 de én dolgozom, Ő meg mit keres ittâ026 közli velem vásárolâ026 a barátnőjévelâ026 piffffffâ026 megveremâ026 leszúromâ026 vége mindennekâ026 elegem vanâ026 ezért dobott, hogy a régi futókurvájával összejöjjönâ026 szépâ026 egs!
Teltek, múltak a napok nem beszéltem veleâ026 de láttam msn-en, hogy vmi depi jött ráâ026 mondom magamban ráírok. Kiderült a csaj átbaszta a fejét, nem akar tőle semmit, nem szereti, nem érdekliâ026 én meg röhögökâ026 nesze ba*meg essél pofára Te is!xD
De megint vmi elkezdődött közöttünk, találkoztunk húsvétkor is, és minden olyan volt, mint mikor együtt voltunk, nevetés, boldogság, szerelem, sex, minden rózsaszín, csillivilli, elájulok! Megint el kellett válnunk, és éreztem, hogy ez így nem fog menni, ha Vele vagyok tök jó minden, ha hazamegyek, megint jön a szövegével, így megpróbáltam vhogy elfelejteni, kiábrándulni, nem keresniâ026 de nem ment!=(
Aztán közeledett a szülinapi bulim, amire ugyan meghívtam, de tudtam, hogy úgysem lesz ott (pénzhiány miatt). Bulimat Pesten tartottam egy XY nevű helyen, asztalfoglalás, több terem, mindenki ellesz, fullos szülinapi meghívó, ect.
Tényleg felejthetetlen bulim volt, de részben az is közrejátszott, hogy egész éjszaka Vele beszéltem telefonon, és éreztem, hogy rám van szüksége, mondta is hogy így szeretlek, úgy szeretlek, mekkora hülye volt, legyünkújraegyütt! (piti piti) Én fasz, belementem, mert nagyon nagyon nagyon szerettem és annak ellenére, hogy nyavalygott, hogy nem jó így, akkor sem a kapcsolatunkban volt a hiba, hanem a távolság volt a bűnös.
Szülinapi bulim után leutaztam Hozzá, minden happy, szerelmes, boldogságos és megbeszéltük, hogy összeköltözünk Pesten. Keres Ő is munkát és én is másikat.
Így is lett 2008. május végén összeköltözünk a belvárosban. Egy álom volt a kapcsolatunk, mindketten odáig voltunk a másikért, együtt pancsolás, együtt vásárlás, egymás nélkül még wc-re se... mindent együtt csináltunk és annyira jó volt! Tényleg egy álom!:$
Mindketten dolgoztunk, szaladunk egymás elé, bla bla bla
3 hónapig bírtuk abban az albiban (lakótásak gázosak voltak), bár ez idő alatt igen rongyosra kerestük magunkat a szó rongyos értelmében, igaz az én munkahelyem megkövetelte a tiptop, elegáns ruhákatâ026 szal anyukétól kértem pént, hogy tudjak ruházkodni.
Kerestünk másik albit, ott úgy átvágtak minketâ026 hogy még a mai napig rendőrségi ügy van belőle. (Lenni főbérlő aki kiadja a luxus lakás 3 luxus szobájának egyikét naív kis emberkéknek, fix. 40 rongyért, foglalót benyeli és ebből pént szerezve, lerázva, fenyegetve, megszabadul a naív kis emberkéktől, csakhogy a naív emberkék egyike bepereli és minket is behívtak tanúskodni) Jó nagy seggfej nem? DE! Aztán egyik pillanatról a másikra utcára kerülniâ026 hát ööööâ026. Kurvagáz! De lenni egy kedves egyedülálló hölgyismerős, saját, 2 szobás lakásâ026 és befogadni minket pár napra, tehát mégsem utca. Jó fej! 3 napi hiábavaló albérletkeresés (kaució csillagos ég) 1 lehetőség maradtâ026 leköltözni vidékre a nagyszülőkhöz! Kedvesâ026 most már ex beleegyezve, örülve a vidéki kamra bőségének, minden kívánságának teljesülésénekâ026 Éldegéltük tovább szerelmesen, boldogságosan! Csak az igazság az, hogy két idős emberrel együtt élni, akik világ életükben keményen dolgoztak, hatalmas házat két kezükkel építettek fel, és gyűlölik a lustaságot, hát igenâ026 kedves exemet hamar betalálták. Bár dolgozott, napi x órát, nem sok pénzértâ026 besokaltâ026 és otthagyta!
Kedves naív szerelme (én) suli mellett visszamentem dolgozni, mivel mamámnak kicsit be kellett segíteni a rezsibe. Drága Ő 2 hónapig lógatta a lógatnivalóját, és ba*ogatott, hogy menjünk albérletbe, mert Ő ezt nem bírja, idegennek érzi magát a mamáméknál (ezért hiába csinált a mamám Neki szülinapi tortát, h úgy érezze családtag), bla bla bla
Mondtam Neki, hogy csak egy icicpici türelmet kérek, ezért a sok jóért, amit a családomtól kapott, és jelen pillanatban munkanélküli én meg nem tudok 2 ember helyett dolgozni + suli.
De ekkor már éreztem, hogy gáz van! Bár bevallom őszintén tök idegesített és legszívesebben kiraktam volna a francba, mert nem elég hogy suliba járok, nincs szabad hétvégém, mert 12 órákat dolgozom, fiatal vagyok én is vágyom buliba, de minden pénzem Rá megy elâ026 cigi, buli, ruha, xboxâ026kutyafaxaâ026.amire csak vágyott én fasz megvettem Neki. Igenâ026 én a csajâ026 Lehet hülyézni, sajnálomâ026 szerettem és vhogy kárpótolni akartam a szenvedését, hogy nem tud saját életet élni velem kettesben. Csak mindig az a fránya alkalmazkodás a zsörtölődő nagyszülőkhöz!
Jójó, ígérem, lassan befejezem, de most jön a csattanó!:$
Én egy elég neves cégnél dolgozom, ott mindenki milliókat keres havontaâ026 de ez nem lényeg. Érdeklődtem munka ügyben, és találtam. Mondtam a â01Ekedvesemnekâ01D telefonáljon, protekcióval érettségi nélkül is felvesszük. De itt ba*tam el mindentâ026 én â026 én â026 én â026 hülye â026 hülye â026 hülye!=(
Telemarketinges lett a cégénél és lett 2 haverja, egy drogos srác (techno partykon alap, már akinek, meg amíg én nem voltam Ő is csinálta) és egy füves kurva, aki pont az ellentétem (dagadt, szemüveges, beszívok, szétesem, én vagyok a vki, lusta, semmije sincs, csúnya, buta, stb). És elkezdett velük bandázni, két műszakban dolgozott az én â01Ekedvesemâ01D, és gyanussá vált, hogy vmikor korábban akart bemenni, este (mikor du.-os volt) akkor meg mindig 1 órával később jött és komolyan már csak aludni járt haza. (Néha egy kis sex azt csá) Én meg persze elhittem, hogy fáradt, minden nap megleptem vmivel, vacsi, ruha, ez az. És közli velem, hogy költözzünk össze a füves csajjal, mert lakótársat keres (nevén nevezve Edinka) Mondom a páromnak, hogy ha lenne pénzem se költöznék össze a haverjaival, mert bele tudtam magam képzelni a hétvégi össze-vissza beszívvabelővemeghalvamilyenku
rvajógyélni helyzetbe, ami engem sosem vonzott. Mondta rendben.
Aztán bulizni akart menni semmi pénzből. Nekem meg szarul esett, hogy én gürüzök hétvégén, barátaim nincsenek, én nem tudok sehova elmenni, Ő akinek semmi pénze, ide-oda beül azzal a 2 suttyóval. Nem nyafogtam, semmi rosszat nem mondtam, csak szarul esett.
Pl megígérte, hogy ha végez szombaton bejön hozzám. Du. 5 óra, csörög a telefonom, hogy 3 kor végeztek a (selejt) haverjával és beültek sörözni. Mondom rendben, úgyis névnapja van, bár a héten már 3* beült velük, de remélem hamarosan bejön, mert hiányzik, meg megígérte. Mondta, hogy mindjárt indulnak. 7-kor sehol senki, felhívtam, kérdeztem merre jár? Mondta mindjárt indul a (seggfej) haverja busza, megvárja vele és bejön hozzám. 9kor be is esettâ026. Szarul esett, mondtam neki, hogy ki Neked a Roland (nevén nevezve a seggfej, drogos, szánalmas haverját) a szerelmed, hogy 22 éves fejjel nem tud egyedül felülni a buszra, hanem Neked kell feltenned rá? Erre bepipult, pedig tudta, hogy igazam van, és mekkora szarszemétszarszutyok alak. Aztán jött a szöveg, hogy nem érzi már azt, amit korábban, hogy nem tudja, mit akar, költözzünk kicsit külön bla bla blaâ026. Bőgtem, mint állat!
De megbeszéltük, hogy változtatunk a dolgokon, bemutatja haverjait, hogy legalább tudjam kikkel van. Mai napig erre sem került sorâ026 szal biztos szellemek! Nah mind1!
Aztán jöttek a kellemes napok, megint minden rendben, siet haza hozzám, felhív, megvár, szeretlek, stb!
Bár már null bizalomâ026 Aztán közölte velem, hogy Ő szombaton házibuliba megy Hatvanba, mondtam kiveszek szabadnapot és én is szeretnék menni! Bár semmi, tényleg semmi pénzből Ő hogy akar Hatvanba menni, meg bulizni??? Ő: Nem kell pénz, haverja feljön értünk alutóval, bla bla bla Meg Ő egyedül szeretne menni, mert nem érezném jól magam, stb. Meg legyen ez egy ilyen â01Ekirúgokahámbólâ01D este. Mondtam ok, de gyanus volt nekem ez az egész, mert bakker már a mamámék lakástelóján is a Roland zaklatta az akkor még pasimat. Meg az a ribanc Edinka is gyanus volt, kérdeztem is exemtől, hogy hogy néz kiâ026 válasz: nem az esetem, de jó fej, elvagyok vele, de nem érdekel, mert nekem van barátnőm. Mondom, de édes!:@ El van vele, jó fejâ026grrr
Egyik nap ép hazafelé tartunk vonattal, mikor csörög a telója, totálvörösâ026 mondom ki az? Edinkaâ026 csak ilyen csá, mi van veled? Éppen megyünk haza! Csá
De akkor is szarul esett, hogy mi a faszt hívogatja a pasimat! És mondtam a drágalátósnak, hogy közölje azzal a ribanccal, hogy ne hívogassa már, elégedjen meg azzal, hogy egy munkahelyen dolgoznak és kész.
Aztán eljött az a bizonyos szombat, próbálkoztam még, hogy mehetek-e én is, de áh ne.. bla bla bla
Edinkával beszélt, és ő nem jön, mert megértődött, hogy engem szeret és ő csak a haverja és nem akar vele lenniâ026 Persze ki tudja, hogy télleg megmondta e nekiâ026 bár leszarom!
Elment készülődni én meg vettem a bátorságom és megnéztem a telóját. Tudod kit szopass címszóval! Erre az a liba ilyen sms-kel bombázta, hiányzol, szeretlek, annyira szenvedek, hogy van barátnőd, alig várom már a szombatot, hogy együtt lehessünk...
Na ott bennem elpattant minden. Kérdőre vontam, hogy ez mi? Erre: én mit nézegetem a telefonját. Mondom, bazdmeg, napok óta leszarod a fejem, minden megígérsz, de meg nem teszed. Elegem van, bőgés, csapkodás, áhhhh
Ezt érdemlem 2,5 legjobb barátság, szerelem, odaadás, mosás, főzés, takarítás után, családom befogad, szeretik, mindent megtesznek, szülinapi torta, nyaralás, munkát is én kerestem neki, megvettem neki az xboxot, játékokatâ026.gyáááá
Legszívesebben nem is tudom mit tettem volna akkorâ026 elástam volna élve!xDDDDD
Aztán elment bulizni! Nem hívott fel este, én munka után felhívtam, hogy nem rabolt el a rézfaszú bagoly, milyen a buli? Hát elvagyunk, sörözünk! Én: Edinka ott van? Ő: Igen! Én magamban: Kurvaszája! Tuti nyomul a pasimra, szétcsapom! Persze meg is kérdeztem, hogy nyomul-e. Erre Ő: nem, megértette, hogy nem lehet semmi közöttük, de elvannak, jó fej! Wáááááááááááááá! De neki már elege van, itt kész vége, nem szeret! Pifff A barátságomra sincs szüksége! Grrrr! Végülis nekem köszönheti azt, hogy nem szakadt ruhákban jár, hogy nem a cseszett kis falujában él az öcsikét babusgatva, hogy kurva jó élete lehetett mellettem, mindent megkapott, mindenki szerette, munkát is szereztem neki. Szal faszán kihasznált!
Szörnyű volt, de még mindig türelmes voltam. Mint ahogy eddig is.
Aztán másnap felhívott, hogy ne haragudjak, hogy olyan volt velem a telefonba és szüksége van rám, mint barátra, mert csak részeg volt és azt azért vágta oda nekem. De most szeretne különmenni, mert időre van szüksége, ott alszik a Rolandnál 1,2 napot, aztán hazajön és április elején (azaz most) összeköltöznek Roland, Edinka és Ő! Keres 60.000 Ft-ot! Szerintetek???? Mindjárt hányok! Velem biztos nem alszik többet, ba****meg!
Úgy is lett vasárnap ottmaradt a Rolcsikájánál (aki sokak szerint BI)
De most komolyan, 1 hónapja ismerik egymást és már összeköltöznének, ott aludhatâ026 bla bla bla Én nem tudom, ha vkit 1 hónapja ismerek, tuti nem engedném be a lakásomba, szal nagyon furcsa ez a szituáció! De én így lettem kirakva!
Jöttek a drogos haverok, akik ígértek fűt fát, buli hegyek, egyedüllét, elcsavarták a fejét, és a biztosat dobta a bizonytalanért! Kedves nem?
Aztán annyit tudok most Róla, hogy Rolandka beadta a kulcsot, hogy ő biza nem költözik albérletbe, mert nem úgy áll anyagilag. Ő most egy leszbikus munkatársánál lakik. (Hát igen ott csak ilyen gnómok vannak!) Jahâ026 persze leszbikus, higgye el vki helyettem is! De ami a legjobb Edinka is odaköltözik majd!
Hát szóhoz sem jutok!xD Eldobtak egy drogos, ocsmány csajért, aki beszívva jó fej, meg elvagyok veled! Hát kurva jó! És amit én nyújtottam az feledésbe merül, mellettem lett vkiâ026de az nem számít! És ennyivel el lehet intézni: NEM SZERETLEK, ÉRTSD MEG NEM SZERETLEK! Hát akkor nem szeretszâ026leszarom!=PPPP
Szerencsére most már talpra álltam és én is boldogságosan élek egyedül és keresem az igazit majd idővel! És persze majd megint betalálok vmi hulladékot, de akkor majd megírom azt is Nektek! Hülyézni nem kell, tudom, hogy hiba volt már az is, hogy hozzá szóltam!xD Csak tök gáz, hogy a normális lányok, akik hűségesek és mindig azon vannak, hogy tökéletes legyen minden, azok ba*nak rá a legjobban!=(
u.i: Ő alias Tomika (ex)â026 kívánom Neked a legrosszabbakat!;)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lunatica 2009.04.10. 06:00:26
Berna 2009.04.10. 06:12:27
LuPuS 2009.04.10. 06:14:26
Leesett az arcom így korán reggel!!!
Az ifjú tittán nesze neked szerintem nemsokára az Erzsébet híd alatt összefutuk velel én futni fogok ,Ő meg ép beköltözik oda(sok sikert)
húúúúúúúúúúú de korán jött a reggel:)
merta-X 2009.04.10. 06:30:35
Egyébként meg posztíró, egy lány szájából a "Mi a rák?" az undorítóbb, mint a női púzás.
Stupidella 2009.04.10. 06:34:22
Caddy 2009.04.10. 06:35:07
Hát egy komplett reggelit elfogyasztottam olvasás közben. :)
Vidékről felkerült srác nem tudta mihez kezdjen magával a fővárosban. Hát bulizott. kinyílt a világ. Posztíró ne szomorkodjon, mert a seggfejeket el kell engedni,had menjenek. Persze azt szeretné, hogy nyomot hagyjunk a másik emberben, de szerintem Tamáska idővel rájön majd, hogy élete legjobb nőjét szalasztotta el.
Stupidella 2009.04.10. 06:37:30
LuPuS 2009.04.10. 06:38:11
kváziasszonyok gyöngye 2009.04.10. 06:38:43
a női púzás büdösebb?
poszt:
nem sikerült pasit vásárolni hosszú távra? vajon később nem került volna semmibe? hosszabb idő alatt még többet költesz rá, egyszer csak azt veszed észre, hogy megvetted a lelkét és már nem hagyhat el, amikor akar? már csak emiatt is gyorsan lelép mellőled, akinek van egy kis esze.
Stupidella 2009.04.10. 06:41:51
LuPuS 2009.04.10. 06:43:50
így korán reggel:)
GAbica 2009.04.10. 06:45:13
@Stupidella: nekem ugyan nem jött ilyen érzés :)
dr. gernika 2009.04.10. 06:46:21
"És persze majd megint betalálok vmi hulladékot, de akkor majd megírom azt is Nektek!"
NEEE!!!
El fogok késni, mert végigolvastam ezt a szart. Valaki szedálja le helyettem a csajt.
Ne felejtsétek ki az ellentmondásokat a saját állításai (normális) és a borzasztó stílus keltette benyomás (agresszív, hisztis liba) között.
Caddy 2009.04.10. 06:50:11
@Stupidella: nekem bejött. Csak annyira nagyképű, amennyire én is lennék, ha ilyet írnék. Egyébként meg nagyon nehéz, mert nyilván csak egy oldali megvilágításból tudunk helyszínelni, az meg ugye nem a teljes kép.
Volt nekem is hasonló történetem, lehet azért érzem át. Ember lánya mindent megtesz, a pasi meg természetesnek veszi, hogy a világ legjobb nője vele van, és ennyi. Kicsi pici ujját nem mozdítja.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 06:50:49
"Én egy elég neves cégnél dolgozom, ott mindenki milliókat keres havonta de ez nem lényeg. "
Lényeg, nem lényeg, megyek oda dolgozni! :)
GAbica 2009.04.10. 06:56:05
@Nevermore a holló: ha már ott vagy, szerezz helyet nekünk is :D
Stupidella 2009.04.10. 07:03:33
Caddy 2009.04.10. 07:17:58
Ez a pasi speciel saját maga mondta el nekem a szakításunk után. Saját döntés persze, csak egy kapcsolat adok-kapok.
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.04.10. 07:20:02
rájöttem...
melyik a költséghatékonyabb? egy pasi kitartása, vagy a plasztikai sebész?
GAbica 2009.04.10. 07:23:11
ma reggel felkeltem és tartsatok hülyének, de ez a szám ment az agyamban: www.youtube.com/watch?v=VI94AsuvUUA
tiszta gyerekkor érzés :)
BARI 2009.04.10. 07:27:11
Caddy 2009.04.10. 07:30:12
GAbica 2009.04.10. 07:31:32
GandalftheGrey 2009.04.10. 07:31:34
a_tom 2009.04.10. 07:49:18
GAbica 2009.04.10. 07:51:03
pizzasfiu 2009.04.10. 07:53:09
pizzasfiu 2009.04.10. 07:54:40
a faszé nem találtok magatoknak egy üres blogot ,csak mert kutya nem kíváncsi rátok
GAbica 2009.04.10. 07:55:48
BARI 2009.04.10. 07:59:38
mi ez a szófosás, meg primitív fogalmazás?
csipesz. 2009.04.10. 08:00:30
Lenni jó reggelt! :)
GAbica 2009.04.10. 08:01:19
@csipesz.: lenni szép reggel neked is:)
BARI 2009.04.10. 08:03:20
GAbica 2009.04.10. 08:04:32
tejfogubandi 2009.04.10. 08:09:18
BARI 2009.04.10. 08:09:43
red.apple (A Navigátor) 2009.04.10. 08:16:32
GAbica 2009.04.10. 08:18:14
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 08:22:42
GAbica 2009.04.10. 08:23:05
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 08:23:46
@Gabica [a legboldogabb]: Szia Gabi! Nem, néha rfanyalodok még :D Mostanában több meló van, és kedv is kevés :)
Muha 2009.04.10. 08:24:07
amúgy jóreggelt.
amgy meg verespálné bevezetője után közvéleménykutatok.
Lányok!
Tényleg megkönnyebbültök, ha egy nálatok "nem jobb/csúnyább/rosszabb" lánnyal jön össze a másik?
mogy 2009.04.10. 08:24:52
hát ez igen fárasztó volt. Idegesítő a közönséges stílusa, plusz az, hogy képtelen normálisan összeszedni a gondolatait, csak darálja a szöveget.
Amikor azt írta, mindjárt jön a csattanó, lejjebb tekertem, hogy tényleg mindjárt vége van-e...akkor még messze volt a vége...
Muha 2009.04.10. 08:25:27
"csak mert kutya nem kíváncsi rátok"
kutya-e vagy?
GAbica 2009.04.10. 08:25:46
@Muha: szia! én ugyan nem
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 08:26:04
mogy 2009.04.10. 08:26:15
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 08:26:22
GAbica 2009.04.10. 08:26:45
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 08:27:30
A primitív véglény csóka dobta az egyik közönséges (pejoratív értelemben) csajt egy másik közönséges drogos csajért.
Muha 2009.04.10. 08:28:21
@Србија до Токија ~ O.F.F.:
www.25ora.ro/fileadmin/napkepe/BigTitA9.jpg
@mogy: jó, csak győzködjetek, mert egy csomó lánytól hallottam már, hogy jobb nekik, hogy tudják, hogy nem jobbra lettek lecserélve, hanem rosszabbra, ami alátámasztja, hogy a pasi tuti idióta.
red.apple (A Navigátor) 2009.04.10. 08:29:19
Lehet el se olvasom...ugyis csak felmérgelem magam...:) ma meg nem hiányzik...
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 08:29:23
Most kicsit takaékra kell vegyem magam, több okból kifolyólag, de főleg azért, mert múltkor meglátta a főnököm milyen képeket nézegetek... :D És az nem a sima csöcsö/punci/segg kombo volt :D
GAbica 2009.04.10. 08:29:26
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 08:29:57
GAbica 2009.04.10. 08:30:12
mogy 2009.04.10. 08:31:44
]Gabó[ · http://nekemnincs.blog.hu 2009.04.10. 08:31:51
â026Lenni elalvás, siet munkahely.â026
â026â026pfffffffffâ026â026â026
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 08:32:37
Nem raktál idomot az R1-re? Vagy nem jött be tegnap az all-in ? :P
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 08:33:17
nem nem, nem ezt mondtam :P Csak mostmár csínyán kell bánnom ezzel :D
Stupidella 2009.04.10. 08:33:33
@Muha: sztem tök mindegy, hogy csúnya-e vagy sem az utód, valamit ezek szerint jobban tud. :)
Muha 2009.04.10. 08:33:43
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 08:33:55
10 PRINT "REGGELT"
20 GOTO 10
Az ms wordből átemelt gányok által okozott sokk ellen! :)
baraka 2009.04.10. 08:35:11
ernyőt a posztíró seggébe feldugni majd kinyitni, ennyi.
Muha 2009.04.10. 08:35:12
jóvan, megnyugszom, hogy vannak normális csajok még.
"akkor nem bánom, hogy azokkal a lányokkal vége" :)
mogy 2009.04.10. 08:35:37
2009.04.10. 08:35:37
Hogy ezek a tökéletesnek hitt csajok egy retkes vidéki bunkót felszednek, kikupálják és azt hiszik, hogy az akkor királyfi lesz???? Oda került az a szemétláda, ami a közege, ahol jól érezte magát eleve... Hogy lehet ezen csodálkozni??????
Nem olvastam egyébként totál végig, majd legfeljebb holnap, mert az agyam ott eldobtam, hogy a telefonban szereplő dolgok után a pasival szóba állt ezután!!!..
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 08:37:24
grrrr :DDD
lehúzós csávót meg penderíteni kellett volna és nem megvárni a sokadik "tudom fasz vagyok" felkiáltást
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 08:38:59
@Letícia: Tiszteletem!
@Phoenix re-generation: Sziaszia!
Muha 2009.04.10. 08:39:07
ATTENCIJÓNE!
Lányok!
elkéne mennem vásárolni. Valaki nem akarja állni legalább a felét?
Lécci lécci
2009.04.10. 08:39:52
GAbica 2009.04.10. 08:40:00
@Muha: örülünk, ha megnyugodtál :)
@Stupidella: mondom, meglepődök, ha mégis egy az anyánk. de azért annyira nem :)
@Phoenix re-generation: @Letícia: sziasztok!
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 08:40:22
a kérdésedre a válasz: nem
bárkit választ a fickó, ha jobbat azért szar, ha rosszabbat azért szar :) meg a lányok hajlamosak lekurvázni az utódot akkor is ha az a normálisabb csaj, ugye :)
tuli _ 2009.04.10. 08:41:19
@Letícia: jól összefoglaltad.
ha valakit meg kell menteni, akkor menekülni kell tőle. többnyire nem sikerül.
@pizzasfiu:
esetleg a történethez vélemény? csak hogy emeld a színvonalat :D
mogy 2009.04.10. 08:41:30
2009.04.10. 08:41:57
Most hallgatom a pszichológustól a tévében: a nőies pasik neve: MOSZKÍTÓ!:)
S0und 2009.04.10. 08:41:59
"Jójó, ígérem, lassan befejezem, de most jön a csattanó!:$"
nagy szemétség, mert ugyan kérem, hol volt még a vége.
GAbica 2009.04.10. 08:42:36
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 08:43:02
@Muha: helyesírásra egy szót nem szóltam, a fogalmazásmód tette be a kiskaput :)
fizetem a bevásárlásod felét, ha te állod a nyaralásom! :P
2009.04.10. 08:43:29
@tuli_: ez is jó, amit írsz!:)
phaszfej 2009.04.10. 08:43:37
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 08:44:13
Cukinyuszi jóreggelt! :)
@S0und:
Szerintem azért írta oda, hogy azokat a szerencsétleneket akik addig elolvasták, még egyet rúgjon a kitartásukért :)
mashbp 2009.04.10. 08:44:31
Péntek van.
www.youtube.com/watch?v=33nTnawq6jk
Muha 2009.04.10. 08:44:54
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 08:45:04
Szia Leti! :)
Muha 2009.04.10. 08:45:24
Stupidella 2009.04.10. 08:45:35
Te hánytól leszel ott biztosan este?
GAbica 2009.04.10. 08:45:40
2009.04.10. 08:45:41
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 08:45:45
Déli pályaudvar, az már elég mediterrán hangulatú. Főleg az aluljáró! :)
Stupidella 2009.04.10. 08:46:22
2009.04.10. 08:46:53
GAbica 2009.04.10. 08:46:59
@Letícia: végül is igen, jogos :)
@phaszfej: :)
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 08:47:02
2009.04.10. 08:47:37
Stupidella 2009.04.10. 08:48:15
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 08:48:16
@mogy: na ja, a sértett önérzet... :)
GAbica 2009.04.10. 08:48:48
Stupidella 2009.04.10. 08:48:53
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 08:49:19
GAbica 2009.04.10. 08:49:30
gareth 2009.04.10. 08:50:14
Nem hülye, hanem képmutató, zsarnok érzelmi pióca
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 08:50:19
@Muha: Görögországba :( a záróvizsga elviszi a nyaraláspénzt :(((
Caddy 2009.04.10. 08:50:23
@Stupidella: ügyes lány. :) Már tapasztalt. Ennyi.
csipesz. 2009.04.10. 08:51:00
Ha külön írtad volna, hogy "elkéne", akkor talán...de így????
GAbica 2009.04.10. 08:51:11
www.youtube.com/watch?v=CiyAda3ohfs&feature=related
pain - a szex vajon mi?
Muha 2009.04.10. 08:51:25
El Topo (Sgt. Elias) 2009.04.10. 08:52:35
Mindenkinek üdvözlet a rock fővárosából!
GAbica 2009.04.10. 08:52:35
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 08:52:39
@Caddy: Csókcsók! Tegnap már beájultám szerintem, mire géphez értem és összeszereltem az ágyam :D
Caddy 2009.04.10. 08:52:42
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 08:53:06
Stupidella 2009.04.10. 08:53:29
@Gabica [a legboldogabb]: A Zoktogon irányába, ugye? :)
GAbica 2009.04.10. 08:53:45
red.apple (A Navigátor) 2009.04.10. 08:54:19
Muha 2009.04.10. 08:54:21
@csipesz.: ha a "talán...de" között lett volna space, akkor érdekelne. :)
GAbica 2009.04.10. 08:54:40
red.apple (A Navigátor) 2009.04.10. 08:55:03
csipesz. 2009.04.10. 08:55:10
Akkor nincs üzlet. :D
Stupidella 2009.04.10. 08:55:34
phaszfej 2009.04.10. 08:55:55
Muha 2009.04.10. 08:56:49
na a "pain"-t, "pina"-nak olvastam :)
GAbica 2009.04.10. 08:57:18
mashbp 2009.04.10. 08:57:24
Inkább hangolódok. Ma csörgés lesz....
www.youtube.com/watch?v=22kPiPILteQ
Lui_78 2009.04.10. 08:57:38
Jó reggelt.
Muha 2009.04.10. 08:57:55
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 08:58:21
@Caddy: a pasi seggfej, de a csaj meg IRL k idegesítő lehet...
Caddy 2009.04.10. 08:58:36
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 08:58:38
GAbica 2009.04.10. 08:58:50
GAbica 2009.04.10. 09:00:25
Stupidella 2009.04.10. 09:00:48
@Muha: este a Parázsban. :)
GAbica 2009.04.10. 09:00:56
www.youtube.com/watch?v=yIVAzMkai3Q&feature=related
Korda György & Balázs Klári: Mamma Maria
gareth 2009.04.10. 09:01:29
GAbica 2009.04.10. 09:02:11
BARI 2009.04.10. 09:02:27
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:02:29
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 09:02:58
Caddy 2009.04.10. 09:03:08
@Stupidella: na de most akkor mi van? Ha a csaj másképp viselkedett volna akkor, most MNK lenne, meg mit tudom én. Így meg, hogy tök normálisan próbálta a szarkapcsolatát megmenteni, minden problémára megoldásokat találni, így meg HP. :)
Természetesen nem baj, ha különbözünk. Így jó.
Stupidella 2009.04.10. 09:03:10
@Stupidella:
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:03:43
Muha 2009.04.10. 09:04:18
egyszer egy órát vitettem vissza. Mondom drága, nem kell. :)
red.apple (A Navigátor) 2009.04.10. 09:04:24
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 09:04:33
exem zsolt, legyek jófej írjak sms-t? :D
GAbica 2009.04.10. 09:05:26
Muha 2009.04.10. 09:05:39
Muha 2009.04.10. 09:06:25
red.apple (A Navigátor) 2009.04.10. 09:07:02
Elkapott a retro láz...:D
Stupidella 2009.04.10. 09:07:21
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:07:32
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:07:47
TBal 2009.04.10. 09:08:08
Muha 2009.04.10. 09:08:30
Muha 2009.04.10. 09:09:29
Stupidella 2009.04.10. 09:09:42
Stupidella 2009.04.10. 09:11:06
zebulon (morcos harcilepke) 2009.04.10. 09:11:14
posztíró! olyan sötét egyszerűség árad az írásodból hogy lámpát kellett gyújtanom.
még egy ilyen és sosenem olvasom ezt a blogot többet. nem akarom elhinni hogy a nők tudnak ennyire hülyék lenni.
Dr. Jula Watson 2009.04.10. 09:11:34
Nem olvastam még a kommenteket, de engem a posztíró lány rohadtul idegesít. Egy biztos semmi kedvességet és rendességet nem éreztem itt. Volt viszont állandó számonkérés, kisajátítás, féltékenykedés, nagyképűség, hiszti hegyek. Azt a fene nagy eszét, amire büszke, azt sem találom sehol :)
Hogy is van ez, a cégnél mindenki milliókat keres, beviszi protekcióval a barátját, az meg csak 60-at kap?
GAbica 2009.04.10. 09:13:04
@zebulon (harcilepke): szia! ezt ne tedd velünk
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:13:16
BARI 2009.04.10. 09:13:18
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:13:48
mogy 2009.04.10. 09:14:06
Én egy irodaházban dolgozom néha, ott az emeleten megkapják a nagy pénzeket (egy 300 körülit hallottam), a földszintesek meg olyan 70 körül (akik ugye állandóra vannak ott).
GAbica 2009.04.10. 09:14:36
TBal 2009.04.10. 09:14:51
SciNu 2009.04.10. 09:15:54
Hát nekem erre nem sikerült rájönnöm. Szerintem egy idegesítő hülye picsa vagy. De lehet csak azért gondolom így mert még a 2. hosszú bekezdést se bírtam gyomorforgás nélkül végigolvasni úgyhogy feladtam. Ez az a tipikus Zsófcsika az izomtibor blogjáról.
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 09:16:29
@Muha: juteszembe, ő sem írt az enyémen, akkor toll a fülébe :D
ha fullosabbért pattintasz, akkor is lehülyekurvázom! :D
@zebulon (harcilepke): jóreggelt! ne minket büntess mert az emberek hülyék... :)
@Dr. Jula Watson: szia!
Muha 2009.04.10. 09:16:32
én UV-t akarok. Vajon melyikre buknak jobban a lukak?
mogy 2009.04.10. 09:16:33
GAbica 2009.04.10. 09:16:57
GAbica 2009.04.10. 09:17:59
@SciNu: szia fiacskám! hogy vagy ma? készül a mami masszázzsal ám :)
mogy 2009.04.10. 09:18:50
red.apple (A Navigátor) 2009.04.10. 09:18:51
Ha a pasid egy csajjal elmegy bulizni, és bevallja, hogy jófejnek tartja, akor fuss... tuti nem csak szimplán jófej...meg akarja dugni ugyis...
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:19:00
@Muha: UV nem kell, mert akkor látszanak a szöszök meg minden. Ezért utálom, ha egy koncerten valahol UV lámpa van, látszik mennyire tróger és dzsuvás a ruhám, amit amúgy szabad szemmel nem látni :D
GAbica 2009.04.10. 09:19:09
Muha 2009.04.10. 09:19:24
@Phoenix re-generation: Legyél különb. Én tavaly elfelejtettem. Ő meg még ajándékot is vett nekem. Égett ám a pofám. idén nagyon gyúrok, hogy el ne felejtsem.
Ezt az április-május amúgy meg úgy utálom, mert rengeteg szülinap van.
hogy mindenki nyáron kefél!? fff
Stupidella 2009.04.10. 09:19:54
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:20:13
Muha 2009.04.10. 09:20:15
GAbica 2009.04.10. 09:20:15
Muha 2009.04.10. 09:20:54
GAbica 2009.04.10. 09:21:06
mogy 2009.04.10. 09:21:38
red.apple (A Navigátor) 2009.04.10. 09:21:39
Csaj vascsővel legyintést érdemel, pasi meg kemény verést! :)
red.apple (A Navigátor) 2009.04.10. 09:22:13
Muha 2009.04.10. 09:22:15
Caddy 2009.04.10. 09:22:31
@Stupidella: nekem nem az jött le, hogy állandóan hánytorgatna. De lehet én olvastam figyelmetlenül. Szerintem reálisan látta a dolgokat. H nincs pénz, nincs buli. De az, hogy nem dolgozik,és még viszi is a lóvét, na az már pofátlanság.
@TBal: narkós múlt??? Cigi???? Édesem. Ha ezek alapján választana az ember csak tökéletes párok lennének. Miért ne változhatna meg az ember? Kocka vagy,ha így gondolkodsz, már bocsáss meg.:)
mogy 2009.04.10. 09:22:39
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:22:41
Stupidella 2009.04.10. 09:22:42
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 09:23:16
Muha
no pain, no pina
de fordítva is jó
no pina, no pain
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:23:46
Banxa - Changes 2009.04.10. 09:24:20
Ha Lui nem mondta volna akkor:
Kurva anyád Tamás!
Tamás? :)
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:24:42
Stupidella 2009.04.10. 09:25:01
Az lenne az igazi, ha a pasi is leírná az ő verzióját. De ezt már Te is írtad :)
Lui_78 2009.04.10. 09:25:12
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 09:25:12
@Muha: majd a szülinapján leszek kedves úgy döntöttem
én téli vagyok, szerecc-e? :D igaz, majdnem karácsony... :)
Dominó 2009.04.10. 09:25:52
Nagyokat szórakoztam:
"..full normális, helyes, aranyos, kedves csaj vagyok, eszem is van, nem nagyképűsködés, de majd rájöttök.."
pár sorral lejjebb: faszságolás..na jól van lányom, értelmes vagy tényleg:D
"..a szakmájában sem tudott elhelyezkedni, meg tegyük hozzá lusta is volt, mint a szar.."
kettőt vessük csak össze:
"találkozás, szív kiugrás, majdnem elájulás, smárolás, metrózás, eltévedés, ..., együtt fürdés, tvzés, röhögés, sok-sok sex és áhhhh! Akkor éreztem, hogy nekünk együtt kell megöregednünk! Mindig is ilyen fickóra vágytam, akivel ennyire boldogságos az életem és ennyire sokat tudok nevetni, minden hülyeségen, és ideállom és fúúúú."
Hát kedves posztolónak ha ez az ideálja..:D Ha neki ez kell..XD
"mondom mi a rák..." tudod az az élőlény, ami a vízben él és..
"nesze ba*meg essél pofára Te is!xD"
"u.i: Ő alias Tomika (ex)â026 kívánom Neked a legrosszabbakat!;)"
És még jóindulatú is vagy. :D
"Ő meg mit keres ittâ026 közli velem vásárolâ026 a barátnőjévelâ026 piffffffâ026 megveremâ026 leszúrom"
Úristen..:D
"Én fasz"
De még mekkora (bár leírásod szerint nőnemű egyed vagy:D akit sokan bottal nem piszkálnának meg stílusodból kiindulva :D)
"Én egy elég neves cégnél dolgozom, ott mindenki milliókat keres havonta.."
De előtte meg "rongyosra" kerested magad... akkor milyen beosztásban is dolgozol? :P
"Legszívesebben nem is tudom mit tettem volna akkorâ026 elástam volna élve!xDDDDD"
LOL!!!
"Velem biztos nem alszik többet, ba****meg!"
Tényleg okos vagy (?) :O
"Ő most egy leszbikus munkatársánál lakik. (Hát igen ott csak ilyen gnómok vannak!)"
Annál a cégnél dolgoznak, ahol Te is... Mi ez, a Tuskó nevű áruházlánc??? XD
"És persze majd megint betalálok vmi hulladékot, de akkor majd megírom azt is Nektek!"
KÉRLEK, NE, NE TEDD!
A stílus maga az ember.
Ventura Blvd 2009.04.10. 09:25:56
www.nana.hu/index.php?apps=cikk&cikk=43168
GAbica 2009.04.10. 09:26:03
@Stupidella: azért tettem már csodát, de inkább nem próbálkoztam, bazi vastag fakerete van, azért is imádom, szerintem nem bírná el.
red.apple (A Navigátor) 2009.04.10. 09:26:13
Napsütéses szép 7végét mindenkinek, és sok locsolkodót, meg piros tojást! :D
SciNu 2009.04.10. 09:26:36
Aki ilyen vulgárisan ír az ne mondja magáról hogy milye tökéletes, hol nőtt fel? Kocsmában?
TBal 2009.04.10. 09:26:41
@Caddy: Szerintem van, amiben változhat. De az első párom mondta vala a következőt: Először változz, fejlődj, és utána jönnek a jó nők. Ez a sorrend. Mondjuk kisebb dolgokban lehet kapcsolaton belül is fejleszteni.
mogy 2009.04.10. 09:26:55
@Phoenix re-generation: na ne mondd :D
GAbica 2009.04.10. 09:27:16
@Lui_78 (egy se kurva mind királylány): hello! naná. fagyizni is akarok :) tegnap elmaradt
Dr. Jula Watson 2009.04.10. 09:27:17
Stupidella 2009.04.10. 09:29:00
GAbica 2009.04.10. 09:29:26
Muha 2009.04.10. 09:29:43
Lui_78 2009.04.10. 09:30:02
Ma megyek westend gyros ebédre, ki jön?:)
mogy 2009.04.10. 09:30:39
Muha 2009.04.10. 09:30:51
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 09:31:49
GAbica 2009.04.10. 09:31:53
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:32:03
Szappannal kellene kimosni az ilyen száját. Pofámról leszakad a bőr, amikor pl. buszon fennhangon "bazmegolnak" a nagyon okos lányok és fiúk.
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 09:32:13
ttp://media.timeoutnewyork.com/resizeImage/htdocs/export_images/624/624.x600.out.b-girl.06.silo.jpg?
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 09:32:46
SciNu 2009.04.10. 09:33:32
Caddy 2009.04.10. 09:33:36
Jó szövege volt az exnek. ;)
@Dr. Jula Watson: jó a stílust elfogadom érvnek. (lásdfent)
@Србија до Токија ~ O.F.F.: mert mindig előre kombinálsz,ahelyett hogy sodródnál trógergyerek. :D:D:D
@Stupidella: azért csak találtunk közös nevezőt. :D
Stupidella 2009.04.10. 09:33:45
Muha 2009.04.10. 09:34:01
"Én egy elég neves cégnél dolgozom, ott mindenki milliókat keres havonta.."
A történet anno olaszországban játszódhatott, ahol ugye tudjuk az olasz líra volt.
GAbica 2009.04.10. 09:34:17
GAbica 2009.04.10. 09:35:05
Stupidella 2009.04.10. 09:35:24
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 09:35:41
Caddy 2009.04.10. 09:35:50
GAbica 2009.04.10. 09:36:23
bagolybagoly 2009.04.10. 09:36:35
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 09:37:01
Lui_78 2009.04.10. 09:37:13
Muha 2009.04.10. 09:37:27
GAbica 2009.04.10. 09:37:42
mashbp 2009.04.10. 09:37:45
Közülük választhatott:
www.youtube.com/watch?v=22kPiPILteQ
Ő lett a nyertes:
englishrussia.com/images/16/1.jpg
Stupidella 2009.04.10. 09:37:48
Sic Semper Tyrannis ~ O.F.F. · http://therealresistance.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:38:19
Újraszületett 2009.04.10. 09:38:46
1: Nem ecetera, hanem et cetera röviden etc. azt jelenti stb. (bővebben: és a többi)
2: ifjú padovan: Ilyen nincs! Ifjú padavan van
3: Pörgő a stílusod, ez biztos bejön cseten, ahol 1 mondat után, már más is billentyűhöz jut. "Deezazegymásutándobálomazelcsépelt szófordulatokat nagyon unalmassá válik.
"Boldogságos" Ez a szó érdekes még 2. olvasásra is. 3-nak már "magam-kaparós"
4: "És persze majd megint betalálok vmi hulladékot, de akkor majd megírom azt is Nektek" Ne tedd! Ha megint betalálsz, akkor neked ilyen fickókra van szükséged, s akkor minek is írnád ezt meg.
5: Általában a férfiúi önérzetet sérti, ha egy nő szemünkre veti, hogy eltart. Még akkor is, ha ez igaz.
Hmmm, én egy kedves stílusos kis buddha vagyok! Reggel 8-10-ig mindenkinek ingyen osztom tanácsaimat.
További szép pénteket és hétvégét mindenkinek. Köztük a posztolónak is.
tökcsősz 2009.04.10. 09:39:13
:DDDDDD
Borsószem 2009.04.10. 09:39:43
Bennem van a hiba?
GAbica 2009.04.10. 09:40:02
Muha 2009.04.10. 09:40:26
Muha 2009.04.10. 09:41:35
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:42:15
Ez fenyegetés?
GAbica 2009.04.10. 09:42:33
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 09:43:09
ajándékösszevonásért varánuszarc jár! :) hát te mikori vagy?
@savanyu a narancs (Veszett Szopós Muréna): szintúgy Önnek is!
Muha 2009.04.10. 09:43:29
Borsószem 2009.04.10. 09:43:47
Más. Ez a lány írja itthon az amerikai filmekben szereplő indiánok szinkronszövegét?
"De lenni egy kedves egyedülálló hölgyismerős, saját, 2 szobás lakásâ026 és befogadni minket pár napra, tehát mégsem utca." ??????????
Én kicsit felbaszni magam....
GAbica 2009.04.10. 09:44:00
Muha 2009.04.10. 09:44:08
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:44:12
Borsószem 2009.04.10. 09:44:21
@Muha: Ja, legalább nyóc.
GAbica 2009.04.10. 09:44:54
Muha 2009.04.10. 09:45:24
2009.04.10. 09:45:25
@merta-X: egyetértek!:)
GAbica 2009.04.10. 09:45:32
BARI 2009.04.10. 09:46:00
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:46:17
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 09:46:41
Muha 2009.04.10. 09:47:06
2 láb
2 kéz
1 fej
1 segg
1 mell
1 többi testrész
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:47:13
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 09:47:25
TBal 2009.04.10. 09:47:43
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 09:47:44
Valaki összefoglalná TŐMONDATOKBAN, ÉRTELMESEN ezt a katymaszt?
Aki leszólja a szabolcsiakat (posztíró) szarjon sünt. NEM oly egyértelmű, hogy aki szabolcsi (és Nyíregyen túl él) az tanulatlan is!!!
Ez csak egy.
A történet első harmadán sikerült átrágnom magam, a sok értelmetlenségen, a fura karakterek halmazán, a SEX szón...
De az tuti: én, BÁRMENNYIRE is jóképű legyen, nem kezdek ilyen lúúúúúúúúúúúúúúúúzerrel! Hogy lehetne beleszeretni egy ekkora vesztes pasiba??? Legyen bár Brad Pitt vagy George Clooney külsejű, de ha nincs munkája, jövedelme (és nincs is szándékában dolgozni) akkor nálam egyből elásta magát.
Hihetetlen hülyék a nők, elképesztő! Ez a kislány meg... végképp az.
Szóval légyszi, valaki tőmondatokban foglalja össze nekem, aki képes volt elolvasni (tiszteletem!!!!).
Ja egyébként helló mindenki!
GAbica 2009.04.10. 09:47:55
2009.04.10. 09:48:21
Lui_78 2009.04.10. 09:48:52
Nincsenek szar kapcsolatok csak szar emberek:)
Muha 2009.04.10. 09:50:25
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 09:50:57
"Mivel külsőleg és belsőleg is meg vagyok áldva (full normális, helyes, aranyos, kedves csaj vagyok, eszem is van, nem nagyképűsködés, de majd rájöttök) így elég hamar felkapott lettem a szobában, minden pasi kíváncsi volt rám, mindenki látni akart, mindenki járni akart velem"
Semmire sem jöttem rá, csak arra, hogy kurvára szerény is vagy.
"Én nem mondom, h élveztem mert nagyon is idegesített"
Nagy bőrös lófaszt! Ezt élvezted, hogy körbeajnároznak. Mp tipikus állatorvosi lova vagy.
"feltűnt egy ifjú padovan kedvenc bázisomon (napi több órás faszságolás)."
Az ifjú padavan(vagy padaván). Milyen kedvenc bázis, űrhajósnak vagy Jabbának képzeled magad?
Mi az a napi több órás faszságolás? Kamerán át nézegetted "hódolóid" faszát?
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 09:51:45
Tippem: szenvelgett a lúzerrel, aki végül egy drogos ocsmány csajért dobta.
Ja, még egy vascső a posztírónak: mit dicsérgeti itt magát, hogy értelmes meg hejescsaj? Éppenséggel a viselkedése az értelmessége ellen hat... :))))
Jegkoko 2009.04.10. 09:52:29
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:53:02
Borsószem 2009.04.10. 09:53:15
(Amúgy kösz, hogy a hasam nem emelted ki külön... ) :D
@Gabica [a legboldogabb]: Mé, péntek van? :)
@Phoenix re-generation: Szasz! Sorolnám én, de Muha már remekül összefoglalta! :)
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 09:53:34
Még a vesszőparipám is előjött, a hogy helyett írt h!
VASCSŐDÍJ ezért külön is!!!
Muha 2009.04.10. 09:53:59
Muha 4 napig most kurvára nem dolgozik. Irigykeggyetek proli melósok!
:)
Caddy 2009.04.10. 09:54:22
(gmail)
@Gabica [a legboldogabb]: cica láttam. Gondolkodom,és közben itt szívok,azt hittem laza péntek lesz, de nem! Nem panasz, csak csúszok, meg úszok. :D:D:D
Lui_78 2009.04.10. 09:54:26
Ami jó az gyanus.
:)
Leslie04 2009.04.10. 09:54:44
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 09:54:50
mashbp 2009.04.10. 09:54:55
www.youtube.com/watch?v=XUhSOx6wYZA
riena 2009.04.10. 09:55:00
Ha a poszt nem ebben a stílusban írodott volna, hanem kevésbé vulgáris, támadó, rosszindulatú verzióban, a kommentelők részéről sokkal több empátiára számíthatott volna. Így viszont egy hisztis, zsarolós hülye kis picsát lát benne mindenki. A pasi viszont a tegnapi poszthoz hasonlóan egy vérbeli hímringyó.
GAbica 2009.04.10. 09:55:01
@Muha: én meg háromig, de nem vagyok hajlandó irigykedni :P
myOhmy 2009.04.10. 09:55:17
Gyakorlatilag a kövér, drogos lány karjai közé lökte a srácot az állandó kirohanásaival, s még észre sem veszi magát, mert mindenki hülye csak ő helikopter.
Mégis,mit képzelt, hogy bárki eltűri azt, hogy ő megtiltogatja, kivel barátkozik? Ezt még az ember gyereke sem viseli jól, nemhogy a párja.
Caddy 2009.04.10. 09:55:49
Borsószem 2009.04.10. 09:55:57
Muha 2009.04.10. 09:56:10
Gazz 2009.04.10. 09:57:25
Amúgy meg happyend, mert a két idióta szopatós egymásra talált, s majd jól lesérülnek pikkpakk. Ilyenkor már nagyon fontos, hogy nem szabad visszafogadni.
A csávó amúgy parazita, minél távolabb tartod magad tőle, annál jobb az egészségednek.
Muha 2009.04.10. 09:57:40
aki összeáll, az látszat értelmes csaj.
GAbica 2009.04.10. 09:57:41
@Lui_78 (egy se kurva mind királylány): pedig de, én sok ilyet látok meg még át is élek egyet :)
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 09:57:44
Mindig elképeszt ez a fajta sekélyesség...
Most pedig MÉGISCSAK megpróbálom átrágni magam ezen a sz**on.
Előre is bocs, ha még ennél is ingerültebb morgásokkal jövök vissza. :)))
2009.04.10. 09:58:23
@Muha: hú bakker, én irigykedő vállakozó vagyok, mert dolgozom...ezeknek a proli melósoknak tök jó dolgunk van...:S
Borsószem 2009.04.10. 09:58:32
gosford 2009.04.10. 09:58:55
"full normális, helyes, aranyos, kedves csaj vagyok, eszem is van, nem nagyképűsködés, de majd rájöttök" - bocsánat, nem jöttem rá, igazából pont az említett tulajdonságaidat mellőzte az "írásod".
Valamint nő létemre azonnal felképelnélek, ugyanis bicskanyitogató a stílusod.
A pasi pedig szóra sem érdemes, valószínűleg ez nagyobb büntetés neki, minthogy egy csákányt állítsak a hátába.
Na kellemes nyuszit mindenkinek. :)
Cukros_Mázas 2009.04.10. 09:59:12
Nem jutottam el még a történet feléig sem. Szerencsére.
Muha 2009.04.10. 09:59:27
A Kv munkaeszköz. És ma semmi olyanhoz nem nyúlok. :)
2009.04.10. 09:59:28
Lui_78 2009.04.10. 09:59:49
:D
GAbica 2009.04.10. 10:00:56
Borsószem 2009.04.10. 10:01:07
Borsószem 2009.04.10. 10:01:41
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2009.04.10. 10:01:53
uh, ezen a dolgon mindenki atesik, es onnantol kezdve megtanulja mit vallal be es mit nem vki masert:/ szedd ossze a meltosagod darabjait es dolgozd fel a sajat meg a fiucska irant erzett duhodet...mind igy csinaltuk:D fel a fejjel, ezek utan messzirol ki fogod szurni a hasonlo tipusu pasikat es meg csak eszre sem fogod venni oket!
nem csak onfelaldozas meg vampirkodo gyerekek vannak a nap alatt...szerencsere:D
Lui_78 2009.04.10. 10:01:55
Borsószem 2009.04.10. 10:02:41
Muha 2009.04.10. 10:02:42
ezt figyizd.
kialkuszom a lánnyal, hogy állja a cuccaim felét. eddig megvan?
Na beújítok mellé paralell még egy lányt. Tőle is kialkuszom. Vágod öcsém? Fizetnek már hundert procent mindent.
És most jön a csavar.
jön egy harmadik. Innentől kezdve minél többet vásárolok, annál több pénzem lesz.
Muha 2009.04.10. 10:03:36
Funkerman 2009.04.10. 10:04:10
szerintem egyébként csak fűt igérhettek neki
Muha 2009.04.10. 10:04:33
www.youtube.com/watch?v=jru_bBwlq08
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 10:04:54
Lenni napsütés sajnos, rendelni esőesést mára jól. Estére nagy zápor lenni.Örülni!
NyUsZiFüL · http://dailybichon.blogspot.com/ 2009.04.10. 10:05:14
Rádióban szoktam hallani az Mtv új értelmiségi műsorát, ahol "öri-barikat" keresnek. Ez valami birka fajta? :P:D
BARI 2009.04.10. 10:05:30
Lui_78 2009.04.10. 10:05:58
Caddy 2009.04.10. 10:06:16
Honnan jön ez le hogy zsarol, meg hisztizik????????
Ne bosszantsatok már fel,de komolyan. Mindig a nők a hülyék? (muha, Nard és OFF ne válaszoljon) z a csaj kitette a lelkét is, leköltöztette a nagyihoz, keresett ellátta,és akkor csávokám lelép?
Észrevettétek, hogy kezdtek uniformizálódni, és most tök egy követ fújni. Hol vannak a saját tapasztalatokon alapuló kommentek, hogy igen én is voltam így,ez mennyire szar. Odateszem magam,aztán ez van.
Borsószem 2009.04.10. 10:06:16
Muha 2009.04.10. 10:07:15
szakértőbb 2009.04.10. 10:08:05
mar jo ideje ezen gondolkodom, de nem jovok ra:-))) Segitsetek, miert is ennyire okos ez a maca? Vagy szuletett zseni volna???
Lui_78 2009.04.10. 10:08:12
Frigyesur (törölt) 2009.04.10. 10:08:13
Muha 2009.04.10. 10:08:29
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 10:08:51
Borsószem 2009.04.10. 10:09:17
GAbica 2009.04.10. 10:09:27
@Caddy: sose a nők hülyék. meg nem is a pasik. ketten csesznek el egy kapcsolatot, kivülről meg sose láthatunk bele teljesen, hogy mi történt.
OmegA404 (törölt) 2009.04.10. 10:09:32
Caddy 2009.04.10. 10:09:34
Lui_78 2009.04.10. 10:09:52
Frigyesur (törölt) 2009.04.10. 10:10:05
TBal 2009.04.10. 10:10:44
tökcsősz 2009.04.10. 10:10:53
8 év, fenékkinyalás, házasság, majd lelécel, én meg ott hagyok neki szinte mindent, és a saját albérletemen kívül fizetem a hitelek felét, bár ő maradt a házban :) lúzer vagyok-e? :)
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 10:11:45
GAbica 2009.04.10. 10:12:13
@tökcsősz (szendeésártatlan): én a teljes hiteleket fizetem, bár legalább ház nem volt, csak a kocsik amiket vetetett. lúzer az én vagyok :D
SciNu 2009.04.10. 10:12:13
Borsószem 2009.04.10. 10:12:17
Muha 2009.04.10. 10:12:56
Frigyesur (törölt) 2009.04.10. 10:12:57
Na de mentem is innen.
2009.04.10. 10:12:59
@Muha: én nem kaptam fel a vizet...csak a tamáskára, de az meg régen volt...:)
Egyébként most jöttem a hentestől, friss kenyér, sült csirkecomb, sültkolbász, mustár, isteni puha kenyér fogyasztása közben mi bajom lehetne?:)
Caddy 2009.04.10. 10:13:40
@Muha: figyelj most jön a legjobb női válasz: csak. :)
@Borsószem: óóó bakker!
Na jó én itt megfeszülök egyedül a baromságommal, úgyhogy megyek a dolgomra. Mind buzik vagytok! Lehetne onolni, de ti már csak az offra mentek. Bekaphatjátok.
Muha 2009.04.10. 10:13:46
TBal 2009.04.10. 10:14:05
Muha 2009.04.10. 10:15:05
www.youtube.com/watch?v=hqhr31OjZJk
Szelid sunmalac 2009.04.10. 10:15:13
Megprobalnam osszegyujteni, hogy mi miert nem tetszett es hogyan ir a lany, de nem vagyok ra kepes. Talan mert nem vagoyk olyan okos, mint o es idom sincs, mert nem keres mindenki a cegnel milliokat, mint az ovenel. Ugyhogy megyek is dolgozni, de ez a holgy kibaszta nalam a biztositekot. Tiz percet nem tudnek meglenni vele egy terben.
SciNu 2009.04.10. 10:15:56
BARI 2009.04.10. 10:16:03
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 10:16:04
Lenni itt nem messze tértől! Vizespóló bemutatót te tartani? :)
Borsószem 2009.04.10. 10:16:13
@Caddy: Ne hari, ma én is destruktív vagyok, de ez a sztori tényleg nem mozgatott meg...
csipesz. 2009.04.10. 10:16:22
Nem tudom, de szerintem ha valaki hagyja magát ilyen szinten kihasználni, abban nem látok semmi tiszteletre méltót. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy ez a lány meglehetősen öntelt, és ez nem túl szimpatikus.
Valaki már írta korábban, hogy ha másképp lenne a sztori megírva, akkor valószínűleg többen éreznénk együtt a csajjal. De így nem megy, mert nem lehet azonosulni a főhőssel, nincs pozitív szereplő.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 10:16:40
Ahhhhh Frici! Wunderbar! :)
Borsószem 2009.04.10. 10:17:29
TBal 2009.04.10. 10:17:53
Hozzá Szóló 2009.04.10. 10:19:02
OmegA404 (törölt) 2009.04.10. 10:20:03
Hát ezek szerint Te tisztán is rábasztál ezekkel.
Több nővel én is laknék... gondolom.
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 10:20:04
@Muha: hajajajj :)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 10:20:11
Nembaj, lenni gyep és talaj puha téren, nem orrod betörni durván! Mellfék használni vizespóló versenyen nem érni!
BARI 2009.04.10. 10:21:26
Muha 2009.04.10. 10:22:30
Wolfsheim - Wundervoll (Blank+Jones Remix)
www.youtube.com/watch?v=QeVB0knJWrE
Caddy 2009.04.10. 10:22:44
Borsószem 2009.04.10. 10:23:23
Este jössz-e esőben táncikálni? :)
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2009.04.10. 10:23:43
Lui_78 2009.04.10. 10:23:50
:)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 10:23:54
Szok ócó! Egy háromszá' szok kéccáötve'!
Muha 2009.04.10. 10:24:10
csinos napot mindenkinek.
Szevasztok
Silverf@x 2009.04.10. 10:24:33
"Én egy elég neves cégnél dolgozom, ott mindenki milliókat keres havonta, de ez nem lényeg. ..." HAHAHAHAHAHAHAHAHAHA :D:D:D:D
Szerintem ezt a postot csak rossz viccből tették közzé, hogy szenvedjen más is :D
Rebelde 2009.04.10. 10:24:34
egyébként a pasi is tök gáz
ja és a posztíró monnya már meg annak a híres cégnek a nevét, ahová ekkora iQ-val be lehet kerülni és szarrá keresheti magát az ember, köszi
GAbica 2009.04.10. 10:24:35
Dr. Jula Watson 2009.04.10. 10:24:38
A lány lehet, hogy sokat dolgozott, de ezt ő vállalta. Az, hogy neki nem voltak barátai, szintén nem másnak a hibája, hanem az övé. Ugyanakkor elvárta, hogy a srácnak se legyenek barátai, ne menjen sehová, üljön a szoknyája mellett. Nem is ismeri a barátokat, ellenben minden rosszat elmondott róluk. Ha jól vettem ki, mégcsak nem is látta őket. Folytonosak a féltékenykedések, felháborodik, hogy egy lány felhívja telefonon a srácot. Nem bízik a srácban, faggatja. Amikor Tamás azt mondja Edina beleszeretett, többet szeretne, de ő hárított, a telefonban lévő üzenet amit elolvasott akár ezt is jelenthetné.
Banxa - Changes 2009.04.10. 10:24:55
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 10:25:32
Ebben az esetben igenis a nő a hülye, ezerszer ki kellett volna már dobnia Tomikát.
Sokadszor kijelentem: ekkora rózsaszín köd nincs.
Posztoló tipikus példánya: csak azért, hogy kapcsolatban legyen, bárkivel összeáll, ha kell eltartja, de elmondhatja magáról, hogy "boldogságos", és övé a hejjespasi.
tökcsősz 2009.04.10. 10:26:54
Azért szar érzés 29 éves fejjel elkezdeni újraépíteni az életemet. :)
Janovszki Zsolt 2009.04.10. 10:27:17
Jaja. Elkezdtem olvasni, és ráncolódott a homlokom rendesen ahogy haladtam benne.
Az a kedvencem, hogyaszonnya:
Végülis nekem köszönheti azt, hogy nem szakadt ruhákban jár, hogy nem a cseszett kis falujában él az öcsikét babusgatva, hogy kurva jó élete lehetett mellettem, mindent megkapott, mindenki szerette, munkát is szereztem neki. Szal faszán kihasznált!
Úgy van, kedves postoló, hogy ha valakinek kurva jó élete van, és mindent megkap, akkor az úgymarad. Ha meg nem kap meg, de te olyan beképzelt vagy, hogy azt hiszed, meg hogy meg tudsz adni neki mindent ami kell, akkor így jársz...
Fiatal vagy még, rájöhetsz. De ha nem jössz rá, akkor lesz még jó sok ilyen sztorid.
FlybyWire 2009.04.10. 10:27:44
Kis húgom, ne lottózz. Ennek az összes jelzőnek az ellenkezőjét sikerült bebizonyítanod.
Ideggyenge, rosszindulató, agresszív, de mindenekelőtt nagyon-nagyon buta vagy. Erre jöttem rá (szerintem nem egyedül).
Nem nagyon lehet csodálni, hogy a csávó elmenekült előled...
GAbica 2009.04.10. 10:28:09
SciNu 2009.04.10. 10:29:20
FlybyWire 2009.04.10. 10:29:21
BARI 2009.04.10. 10:29:30
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 10:30:43
Röhögsz, de tényleg van light sör.
Chips light mellé tökéletes.
FlybyWire 2009.04.10. 10:30:45
Ez egy teljesen értékelhetetlen sztori, mert orbitálisan kiborult idegállapotban, full hisztiben lett írva, érdemes lenne meghallgatni a másik felet is, legalábbis.
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 10:30:50
(Közbevetném: elmondaná valaki, hogy ennek itt: â026 mi a normális írásjel változata? Idézőjel??)
Egyet tudok mondani neked kislány, illetve kettőt:
1. aki hülye, haljon meg.
2. aki hagyja magát kihasználni, azt ki is használják, és használják is ki!
Mi az, hogy eltartasz egy pasit? Mi az, hogy KÁRPÓTOLNI akarod? És mi az, hogy havi 60k fizetéssel már VALAKI??? Mi ez a bullshit?? Valaki... Ez tényleg lol.
MI AZ, HOGY EGY ÉRETTSÉGI NÉLKÜLI PASIVAL KEZDESZ????? Aki nem is akar többet???? Hová lett a gerinced?
Ráadásul egy előttem szólóhoz csatlakozván: honnan tudod, hogy a másik lány ocsmány, hogy kövér? Honnan tudod, hogy nem azért fordult a másik lány felé, mert te nem voltál az ő életmódjára vevő?
(Egyetlen normális ember se vevő az ilyenre, de ez más kérdés. Hallottad már a mondást: hasonló a hasonlóhoz?)
Jegyezd meg: légy résen és NE HAGYD MAGAD KIHASZNÁLNI! És ha vissza akarja könyörögni magát: NE HAGYD!!!!
Mindenesetre a mai vascsőtermés jár neked az előbbieken túl (h betű, sex) a hihetetlen hülyeségedért és naivitásodért is.
Azért jó regenerálódást!
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.04.10. 10:31:21
MajorAnna · http://manna.blog.hu 2009.04.10. 10:31:30
Szelid sunmalac 2009.04.10. 10:31:37
SciNu 2009.04.10. 10:32:17
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 10:32:21
Netuddki. 2009.04.10. 10:32:31
zsinacity (törölt) 2009.04.10. 10:33:21
MUHAHA!
Az volt a hiba, hogy megszülettél aranyom.
tökcsősz 2009.04.10. 10:33:21
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 10:33:32
UFF és:
OFF. :DDDDDD
dr. gernika 2009.04.10. 10:33:49
De aki így fogalmaz, és ennyi rosszindulat, keserűség meg kárörvendés ragad benne, annak nem tudom a buksiját simogatni, akármekkora szemétláda volt a pasija, ami TÉNY.
Én is tettem már oda szívem-lelkem, mindenem, és jártam is úgy bizony, hogy mégis megszivattak, lecseréltek. De akármekkora fájdalmat okozott, nem tudnék róla ilyen fröcsögő posztot írni.
zebulon (morcos harcilepke) 2009.04.10. 10:33:55
na megyek, holland vendégem jött. Van Dógom.
Lamond 2009.04.10. 10:33:55
1. rengeteg lehetősége lett volna kiszállni
2. rengeteg jel mutatott a kudarcra
3. ilyen hülye emotion jelekkel teleqrt szövegtől kihullik a maradék hajam is.
Rebelde 2009.04.10. 10:34:51
p*csába, azt hittem lazább cég, de talán tanácsadói szerződéssel még bekerülhetek
-Ketlin- 2009.04.10. 10:35:35
Ezt a posztot élmény volt olvasni.
Eléggé érdekes természete van a csajnak. És tuti, hogy még nincs túl a dolgon, ha ilyen hangnemben és düből írja le a sztorit.
A skorpió csajok ilyen agresszívak. Meg a legjobb fejek a világon!
Písz
soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2009.04.10. 10:36:06
Kedves posztíró, ne legyél ennyire elszállva magadtól, ahhoz te még túl fiatal vagy. Nem minden a külsőség és a pénz. Posztodat olvasva, te tipikusan az a Nő vagy aki tökéletesen képes a sárkányosodási evolución keresztül menni, ergo anyósként ha így filytatod olyan szörnyű leszel, hogy a leendő gyermekeid párjai nem nagyon fognak téged keresni. szállj egy kicsit magadba és gondolkozz el azon te mit rontottál el, hogyan probáltad párod magad alá "begyürni". PEACE
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 10:36:56
Nem akarsz te a MÁVba kerülni....Oda senki nem akar kerülni...
soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2009.04.10. 10:38:11
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 10:38:25
Banxa - Changes 2009.04.10. 10:38:37
Szelid sunmalac 2009.04.10. 10:39:27
TBal 2009.04.10. 10:40:39
soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2009.04.10. 10:40:45
Nem felejtettelek el, csak időm a munkaidőn kivül szinte a nullával egyenlő. Ha itt a környéken lesz vmi "gólyabál" :) értesítelek, mert már tényleg jó lenne egy sörital legurítani, a "hollandok" társaságában :)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 10:41:04
Attól felejthetetlen pont! Annyira szar volt, hogy áttelefonálta az egészet, hogy soha nem felejti el! :)
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 10:41:57
@Nevermore a holló: menni magad elásni! :P
én meg de le vagyok maradva... :)
Szelid sunmalac 2009.04.10. 10:43:42
@Nevermore a holló: Ugy mar mas!
Dr. Jula Watson 2009.04.10. 10:43:52
Borsószem 2009.04.10. 10:44:22
Aki az elkövetkezendő 3 órában a budaörsi virágpiac, Gazdagrét illetve Kelenföld közelében jár, fokozottan vigyázzon, mert ELÜTÖM! :DDDD
Csá este! :)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 10:44:57
Menni haza, pihenni aludni, holnap kvázi-keresztfiam szülinapja lenni, ürügy van közös röfögésre a Szentháromságnak! Holnap lesz jó idő, ma lenni rossz, hogy Parázsból hazafelé szétázni népek jól! :)
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 10:45:23
Szelid sunmalac 2009.04.10. 10:46:27
Azt meg hogy csinalja? Geometriai kozeppontol szamitva videkesedik?
Borsószem 2009.04.10. 10:46:43
Na pá!
Újraszületett 2009.04.10. 10:47:02
Igazad van, rossz érzés! Viszont a posztból nekem az nem jött le, hogy a pasi szeretne úgy élni, ahogy a csajszi azt elvárta tőle.
Úgy gondolom , ha valaki csak belegondolja a másikba az igényeket , s aztán "odateszi magát", akkor simám a szék mellé lehet ülni.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 10:47:07
Mátészalka külső.
soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2009.04.10. 10:47:25
Nekem az egész hétvége munka, nem itt bennt hanem otthon.
Neked akkor kellemes pihit, és "nyusziskodást"
BARI 2009.04.10. 10:48:57
Caddy 2009.04.10. 10:49:02
Nincs olyan sok közös a saját sztorival csak másképp látom. De megértem a kommentelők többségét is, és fel is adom az ellenállást. Gyenge vagyok. :D
@SciNu: próbáltam azt is hogy vonatkoztassunk el a stílustól, de ha nem, hát nem. Nem erőlködöm tovább. :)
@savanyu a narancs (Veszett Szopós Muréna): feladtam. Igazatok van. Ennyi.
soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2009.04.10. 10:49:51
GAbica 2009.04.10. 10:50:27
Szelid sunmalac 2009.04.10. 10:50:37
TBal 2009.04.10. 10:50:55
GAbica 2009.04.10. 10:51:01
Stupidella 2009.04.10. 10:52:14
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 10:52:24
@kamikazebárány...: Hurrááá, akkor meghúzhatom a hajad, lefröcskölhetlek vízzel, összehomokozhatom a ruhád?:D
Stupidella 2009.04.10. 10:53:09
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 10:53:19
jó murit este!
Rebelde 2009.04.10. 10:53:44
tényleg nem, viszont használom,tegnap nem kis meglepetés ért a máv pénztárnál(az elvira hazudik:))))
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 10:55:41
Southside Rockers . Jump
www.youtube.com/watch?v=o9YhjBvo37M
(0:55-nél kérnék egy tel.számot :)
BARI 2009.04.10. 10:55:46
Caddy 2009.04.10. 10:55:56
@Gabica [a legboldogabb]: nem az biztos, de ma itt nem megyek a tömeg ellen már. :)
@savanyu a narancs (Veszett Szopós Muréna): én maradok aki voltam, csak elég volt. Inkább belátom, hogy igazatok volt, így továbbra is imádni fogtok, tehát a nők a régiek, továbbra is taktikáznak. :D
Puch Cavette 2009.04.10. 10:56:37
"eszem is van, nem nagyképűsködés, de majd rájöttök". Bevallom, innen kicsit vonakodva olvastam, de végül nem kellett csalódnom. Köszönjük, Emese!
Kölyökképű 2009.04.10. 10:56:46
Erre szokták mondani, hogy "Csak az öntudatos hülyéktől mentsen meg az élet..."
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 10:56:52
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 10:57:06
Quimbys-e vagy-e? :))
Ha már offolni kezdenénk... :DDD
Szelid sunmalac 2009.04.10. 10:57:31
Banxa - Changes 2009.04.10. 10:57:32
2009.04.10. 10:57:48
Az ilyen pasikat kitartós nők alapből erőszakosak, ami eleinte tetszős, aztán a pasi mégis egy jámborabb birkára vágyik, aki szét teszi neki oszt jó napot!
Azért értettem - többek között :D - Omerta-Xszel, mert egy igazi nő nem káromkodik, mint a kocsis, nem az a szavajárása, mint a posztban mellékeltnek!
Nem is tudom, hoy tűrik meg a multis cégnél ezt? szerintem ott a postázóban lehet vagy a recepció fénymásoló nénije...Szóval kizárt, ilyen stílussal ott meglenne magasabb polcon is.
biohazard 2009.04.10. 10:58:08
Szelid sunmalac 2009.04.10. 10:58:26
alumi 2009.04.10. 10:58:38
kiafaszom akar egy ilyen sztorit elolvasni?
hülyeegománbutapicsa, aki persze azt hiszi, hogy a világ érte forog,
meg a lehúzós suttyó kölök.
UNALMAS!
Rebelde 2009.04.10. 10:59:17
jóval többe került a jegy, mint ami ki volt írva
BARI 2009.04.10. 10:59:21
Banxa - Changes 2009.04.10. 11:00:33
Szelid sunmalac 2009.04.10. 11:01:32
2009.04.10. 11:01:34
@Dr. Jula Watson: És bár nem tudom, hogy Caddy személyes érintettsége van-e, kizárt, hogy így hagyná magát...
Banxa - Changes 2009.04.10. 11:01:49
Mikor nem tudtunk anno haverokkal válaszolni valamire akkor így szoktunk kimenekülni a szobából. :D
Soros Panda 2009.04.10. 11:01:57
Milliókat fizető állásokkal van tele a melóhelyed? Felvétel van-e?
Stupidella 2009.04.10. 11:02:31
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 11:02:41
ilyeneknél csak az a kérdés, hogy azt várja, hogy beérjen melóba, vagy azt, hogy haza.
de semmiképp nem feltételezném, hogy normális.
2009.04.10. 11:02:49
Szelid sunmalac 2009.04.10. 11:03:00
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 11:03:43
Lesz hétvégén napsütés! :) Én sem akarok a kerti főzős izén szarráázni :) Hétfőn meg jól meglocsolnak majd a legények téged Cukinyuszi :)
Banxa - Changes 2009.04.10. 11:04:02
Szelid sunmalac 2009.04.10. 11:04:07
tökcsősz 2009.04.10. 11:04:24
csipesz. 2009.04.10. 11:04:31
Szia Leti! Hogysmint? :)
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 11:05:35
döntsd el, hogy író- vagy dohányzóasztalon dugnád-e :)
2009.04.10. 11:07:20
@csipesz.: szia!:) Jól, nem hagyom magam, mert előrenézek, nem hátra...:)
GAbica 2009.04.10. 11:07:36
@tökcsősz (szendeésártatlan): írtam privit :)
csipesz. 2009.04.10. 11:08:08
Akkor oké! Egy ilyen tavaszi napon nem is lehet másképp. :)
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 11:08:10
@Caddy: Ez nem őszinte viselkedés, tehát a nők tényleg maradtak, akik voltak:D
@kamikazebárány...: Nekem a lakásban is jó, szétkenem a csokit a kárpiton, meghúzom a macska farkát, aki emiatt kiborítja a vizestálkáját:)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 11:08:26
KiNG 2009.04.10. 11:08:45
Banxa - Changes 2009.04.10. 11:09:22
De főnim lecsitította. :)
2009.04.10. 11:09:34
Caddy 2009.04.10. 11:09:44
csipesz. 2009.04.10. 11:10:53
Hasonlóképpen. :)
GAbica 2009.04.10. 11:10:54
Dr. Jula Watson 2009.04.10. 11:11:35
Nem, én sem hiszem, hogy Caddy hagyná, hogy ennyire lehúzzák, ő említette, hogy volt már tapasztalata.
Szelid sunmalac 2009.04.10. 11:12:05
KiNG 2009.04.10. 11:12:27
Caddy 2009.04.10. 11:12:32
@Gabica [a legboldogabb]: tudom. :)
@savanyu a narancs (Veszett Szopós Muréna): én mindig kivétel vagyok. Ha az elmúlt két-három órás viselkedésem nem tűnt őszintének, akkor sajnálom,de nincs miről beszélnünk. :)
2009.04.10. 11:13:06
Én pl. a hentesnél jól bevásároltam, s megregeliztem csak úgy lacikonyhásat!:) Elkárhozom e páter Nard?:D
nyanyanya 2009.04.10. 11:13:17
KiNG 2009.04.10. 11:13:51
Végre, hosszú családi hányattatás után megismeretem a fiamat!
Patakokban fog folyni a könnyem! :)
GAbica 2009.04.10. 11:14:26
KiNG 2009.04.10. 11:15:30
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 11:15:58
GAbica 2009.04.10. 11:16:04
BARI 2009.04.10. 11:16:25
de rafkós, de rafkós:)::)))
@Nevermore a holló: böjt?az mi az?:):):)
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 11:17:10
Sean Paul vs. Phil Collins
beemp3.com/download.php?file=4173243&song=We+Burn+In+Paradise+[Martinn+Bootleg]
Stupidella 2009.04.10. 11:18:06
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 11:18:12
BARI 2009.04.10. 11:18:50
GAbica 2009.04.10. 11:18:55
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 11:19:08
Stupidella 2009.04.10. 11:19:14
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 11:19:28
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 11:20:09
Stupidella 2009.04.10. 11:20:24
De ugye milyen jó érzés kedvesnek, törődőnek lenni? Olyan jó, amikor hálásak érte.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 11:20:55
www.youtube.com/watch?v=0S152CeJu3c&feature=related
Stupidella 2009.04.10. 11:20:59
Szelid sunmalac 2009.04.10. 11:21:05
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 11:21:18
Láttad-e már a Vízkeresztet?
GAbica 2009.04.10. 11:21:35
BARI 2009.04.10. 11:21:43
Snowmass 2009.04.10. 11:21:46
Szóval Kedves Posztíró! Bármi is legyen a vége, én azt hiszem meg tudom érteni a fickót:S
Stupidella 2009.04.10. 11:22:12
Stupidella 2009.04.10. 11:23:05
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 11:23:17
Meg kell gyónni! Mióta vagyok én padre ? :)
Szelid sunmalac 2009.04.10. 11:23:41
GAbica 2009.04.10. 11:23:46
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 11:25:06
zec21 2009.04.10. 11:26:01
Nem mintha a faszkalap barátja jobb lenne. Sztem megtalálták egymást!
Erőspistás szívlapátnak a vascsövét mind2-nek, melyben egy sün van!!!
...befejeztem...
2009.04.10. 11:26:32
@Dr. Jula Watson: igen, ismerem ezt: annak örülnél, aminek én ugye?:D Pasik szokták játszani, de tényleg nőben is van ilyen...
@Szelid sunmalac: igen, csak Luinak meg ne mondjad!:DDD
Egyébként vallási alapon nem ott lennék!;)
2009.04.10. 11:27:45
És? Mikor mész gyónni????Misére szépen kiöltözöl???
2009.04.10. 11:27:48
írd le százszor: et cetera
rövidítve: etc.
BARI 2009.04.10. 11:28:56
Stupidella 2009.04.10. 11:29:51
@savanyu a narancs (Veszett Szopós Muréna): ha szimpatikus vagy, nem. :)))
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 11:30:10
2009.04.10. 11:30:20
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 11:30:28
teszkó
gumi
katona
vascső
sün
szívlapát
faszom enervált mítoszteremtési kísérlet.
akinek magával szemben ennyi az igénye, hogy nincs más kifejzésre agykapacitása..ehh.
(igen, a szánalmason is unom, hogy "blokkolnám", meg gyesznó)
LumPool 2009.04.10. 11:31:19
Banxa - Changes 2009.04.10. 11:34:32
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 11:35:08
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 11:35:36
Ja persze, kiöltözöm én, de minimum bíboros akarok lenni :)
Caddy 2009.04.10. 11:35:56
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 11:36:20
Mert cuki. Amúgy ez meg még cukibb:
www.youtube.com/watch?v=-vDskuoK7LI&feature=related
GAbica 2009.04.10. 11:36:20
@codeine / Bear eats Ninja: egyetértünk :)
LyukasBogrács 2009.04.10. 11:38:18
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 11:38:44
tényleg süninek mit mondasz, amikor rosszat akarsz neki?
szarjon embert? :)
fahey 2009.04.10. 11:39:26
de nekem szimpatikus, szókimondó lánynak tűnsz, csak azt nem hiszem el, hogy olyan türelmes voltál, mint amit leírtál (mert hát ilyen stílussal nem hihető), de ez nem számít
Banxa - Changes 2009.04.10. 11:40:12
Stupidella 2009.04.10. 11:40:39
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 11:40:49
De koncertre is el kellene már végre jutnom (tavaly nem sikerült)! :))
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 11:44:40
Elemózsia 2009.04.10. 11:47:39
Kár volt az időt pazarolni.
Kedvenc rész:"Mivel külsőleg és belsőleg is meg vagyok áldva (full normális, helyes, aranyos, kedves csaj vagyok, eszem is van, nem nagyképűsködés, de majd rájöttök)"
Rájöttünk...
Snowmass 2009.04.10. 11:49:48
és elárulod, hogy milyen volt?:D
GAbica 2009.04.10. 11:49:50
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 11:50:32
ez nálam egy ún. 'exit sentence'
ha valaki ilyet mond első beszélgetéskor, akkor azonnal fel kell állni, megköszönni a kólát, és húzni el. ftuva.
példák:
'tök normális vagyok'
'nem vagyok nagyképű'
'soha nem szoktam hazudni'
'nekem van humorom'
GAbica 2009.04.10. 11:51:15
fahey 2009.04.10. 11:51:17
nem ismerkedünk interneten, te! :D
Stupidella 2009.04.10. 11:51:33
KiNG 2009.04.10. 11:52:23
Stupidella 2009.04.10. 11:52:31
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 11:52:45
aki ezzel kezdi az ismerkedést, az nem _szokott_ hanem egyfolytában hazudik.
Nem? Tehát de :)
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 11:52:49
Bizony: még én is! :PPP
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 11:53:27
"Nem hiszek a házasság előtti szexben"
fahey 2009.04.10. 11:53:27
de hát ez az 1. alapszabály, vagy mifene!
Shittingbull 2009.04.10. 11:54:37
Kiakirály? :)
KiNG 2009.04.10. 11:55:15
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 11:55:32
Elemózsia 2009.04.10. 11:55:33
Stupidella 2009.04.10. 11:55:35
2009.04.10. 11:55:41
@Kismac: én még életemben nem hazudtam. Ez halálosan komoly.
(Na jó, olyan volt, hogy nem mondtam igazat...:DDDD)
luck66 2009.04.10. 11:55:51
BARI 2009.04.10. 11:56:13
GAbica 2009.04.10. 11:56:19
2009.04.10. 11:57:27
Shittingbull 2009.04.10. 11:57:30
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 11:58:07
"én jó emberismerő vagyok"
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 11:58:11
:PPPP
Lui_78 2009.04.10. 11:59:34
Vér folyik már?
KiNG 2009.04.10. 11:59:59
Mint amikor a lányok ráülnek az uborkára... :)
GAbica 2009.04.10. 12:01:23
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.04.10. 12:01:31
SciNu 2009.04.10. 12:01:33
GAbica 2009.04.10. 12:02:01
Snowmass 2009.04.10. 12:02:07
köszi az infót:D
így szerencsésen megspóroltad nekem, hogy én is elképzeljem:DDD
Lui_78 2009.04.10. 12:02:32
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2009.04.10. 12:02:47
@Stupidella: Oké, majd kipróbálom:)
Ma már nem leszek, boldog ünnepeket, hölgyeknek sok locsolót, pasiknak sok tojásfestőt:D
BARI 2009.04.10. 12:02:57
GAbica 2009.04.10. 12:03:25
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 12:03:51
MC Hammer!
www.youtube.com/watch?v=nnKffHHLyjw&NR=1
TBal 2009.04.10. 12:03:52
Két rák sétál a tengerparton, az egyik rá akar gyújtani, mire a másik:
- Megőrültél, embert fogsz kapni!!!
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 12:06:11
előre gratulálok az Erotika Parádé szervezőinek. Lurdyba, jövő hétvégén ne.
Erotikus PÓKER
Pókermester: MAJKA ( A helyszinen dedikálja új póker DVD-jét. )
Pornó Színház
Sztárvendég: Deborah Valentine
(Élő pornófilm forgatás, Hardcore Show)
Élő filmforgatás rendezője: BENKŐ DÁNIEL
Showman: GYŐZIKE
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 12:06:28
Épp azért mondtam, mint Richelieu bíboros :)
KiNG 2009.04.10. 12:06:41
Az uborka uborka, a férfi meg férfi, ne keverjük a funkcióikat :)
GAbica 2009.04.10. 12:07:09
2009.04.10. 12:07:32
"mindig én szakítok"
"az hülye főnököm nem tud meg lenni nélkülem"
"ez a pincér milyen bunkó"
"szar itt a kiszolgálás"
"sosem hordok magamnál pénztárcát"
"sosem hordok magamnál órát"
"szellemi táplálékkal beérem"
"nem szeretem, ha hívogatnak"
.
.
.
.
a végtelenségig
GAbica 2009.04.10. 12:08:18
2009.04.10. 12:09:20
Elemózsia 2009.04.10. 12:10:33
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 12:10:35
azért egyet-kettőt meg kéne magyarázni :)
2009.04.10. 12:10:47
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 12:11:18
@savanyu a narancs (Veszett Szopós Muréna): neked is boldog nyulat!
2009.04.10. 12:12:04
TBal 2009.04.10. 12:13:38
Hm, talán a ki lehet találni, hogy mekkora IQ-val rendelkező embereket várnak oda...
Kb. olyanokat, akik a faszveréshez értenek, máshoz nem igazán...
Lui_78 2009.04.10. 12:14:03
Caddy 2009.04.10. 12:14:30
DillingerEscapePlan 2009.04.10. 12:15:07
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 12:15:26
És a böjt? :)
Caddy 2009.04.10. 12:16:32
Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.04.10. 12:16:36
codeine / B is for Battle (törölt) 2009.04.10. 12:16:51
"ez a pincér milyen bunkó" (ha za, akkor baj, hogy mondta?)
illetve
"én sosem hordok magamnál pénztárcát" (férfiak általában nem hordanak. vagy de? :)
Banxa - Changes 2009.04.10. 12:16:52
Muha 2009.04.10. 12:17:07
sör behűtve, pizza megrendelve, most keresek egy jó filmet még, aztán bealszok rajta.
Ezdekúrvajó. :)
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 12:17:33
Muha 2009.04.10. 12:18:02
Banxa - Changes 2009.04.10. 12:18:37
Caddy 2009.04.10. 12:18:53
Stupidella 2009.04.10. 12:19:15
KiNG 2009.04.10. 12:19:15
Lui_78 2009.04.10. 12:21:25
:D
Banxa - Changes 2009.04.10. 12:21:42
KiNG 2009.04.10. 12:21:45
Stupidella 2009.04.10. 12:21:51
Szelid sunmalac 2009.04.10. 12:21:51
2009.04.10. 12:21:55
Valóban, nem hordanak, de ez mit tartozik rám? De olyan is volt, hogy a kocsijában hagyta, mondjuk ez a főnököm volt, aki egy éppen megkötött üzletnek az ebédjénél sütötte ezt el külföldön...:S Lecseszett, hogy én milyen kis hülye vagyok...nem mondom, milyen (németnyelvterület)nációbeli, de nem csoda, hogy tudnak bánni a pénzzel, mert nem nagyon költik...:)
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 12:22:50
Illetve megtanultam a pókerarcot viselni olyan esetekben is, amikor a pasi, aki sajnos teccik nekem, ott van. (Hogy mások ne lássanak rajtam semmit.)
Ezek azért jó leckék! :)))
TBal 2009.04.10. 12:23:32
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 12:23:41
2009.04.10. 12:23:50
BARI 2009.04.10. 12:24:11
meg a magyar igazságszolgáltatás is...
Patria 2009.04.10. 12:24:36
Egész nap ez jár a fejemben:
Neneh Cherry & Youssou N'Dour - 7 Seconds
www.youtube.com/watch?v=xHWH-bvdoa0&feature=related
Muha 2009.04.10. 12:24:58
@Banxa: én is asszem. :)
@The King: fáj neki az igazság, meg hogy lúzer. :)
Ma mindenkire mosolygok.
JA ÉS KÖZÉRDEKŰŰŰŰŰŰŰ
A piros metrón láttam egy lányt. Barna konyban felkötött haj, gyönyörű szép nagy barna szemek. Fekete kicsi kabát, alatta zöld pulcsi, kék farmer, fehér magasszárú cipő.
ha olvassa ezt a kommentet, vagy valaki ráismer, azonnal írjon.
:)
Banxa - Changes 2009.04.10. 12:25:09
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 12:25:21
2009.04.10. 12:25:43
Caddy 2009.04.10. 12:26:51
@Patria gyermekmed lélek :): na hello! :D
2009.04.10. 12:27:13
Banxa - Changes 2009.04.10. 12:27:25
Patria 2009.04.10. 12:28:22
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 12:29:18
Józsi nem herél ki? :)
Banxa - Changes 2009.04.10. 12:29:43
Stupidella 2009.04.10. 12:29:51
Muha 2009.04.10. 12:30:17
Stupidella 2009.04.10. 12:30:36
GAbica 2009.04.10. 12:31:00
@kamikazebárány...: nyugi drága
Lui_78 2009.04.10. 12:31:18
Caddy 2009.04.10. 12:31:18
GAbica 2009.04.10. 12:32:18
Stupidella 2009.04.10. 12:32:24
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 12:32:45
Lui_78 2009.04.10. 12:33:11
BARI 2009.04.10. 12:33:13
de, hogy egy igazi vérgenya miatt bíróságra menjek...nem bírok megnyugodni...
Patria 2009.04.10. 12:33:31
@Caddy: Hat körül. Egyenlőre még a nyugdíjamra várok. :)
@Gabica [a legboldogabb]: Kizárt dolognak tartom, mert máshol lesz jelenésem. :)
Stupidella 2009.04.10. 12:34:00
Lui_78 2009.04.10. 12:34:27
Este.
Banxa - Changes 2009.04.10. 12:35:02
Caddy 2009.04.10. 12:35:03
Patria 2009.04.10. 12:35:45
ja meg ez:
The Cranberries - Zombie
www.youtube.com/watch?v=5CNMJSXSsFw
2009.04.10. 12:36:59
Muha 2009.04.10. 12:37:25
kis buddha bar szeleksön
www.youtube.com/watch?v=qepG_pb_ZJ4&feature=related
www.youtube.com/watch?v=LxbuO11RCVU&feature=related
KiNG 2009.04.10. 12:38:20
Azon csodálkozom, miért PARÁDÉ? :S Miért mossák össze a pornót az erotikával? Sokkal inkább izgatóbb, intimebb, nem céltalan szexualitásba forduló dolgokkal kellene szerepelni, és akkor talán nem csak a pornóra élvező, kopasz IQ-betyárok mennének el, hanem párok, asszonyok, lányok is. Sokkal nagyobb bevétel lenne.
@Patria gyermekmed lélek :): szia! :)
@Caddy: milyen igaz! ezért van annyi suhanc meg tiniribi az utcán napközben mostanában! :)
GAbica 2009.04.10. 12:38:33
@Patria meow show: majd legközelebb :) hiányzol majd
@kamikazebárány...: nem csodálom
Patria 2009.04.10. 12:38:35
Patria 2009.04.10. 12:40:05
@Gabica [a legboldogabb]: Képzelem! :D
GAbica 2009.04.10. 12:41:02
BARI 2009.04.10. 12:41:10
GAbica 2009.04.10. 12:41:36
2009.04.10. 12:43:54
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 12:44:11
Caddy 2009.04.10. 12:44:23
Nálunk megharapta a postást egy kutya. Ma kaptam meg azt, amit szerdán kellett volna.:D
Stupidella 2009.04.10. 12:45:35
Elemózsia 2009.04.10. 12:46:09
Nem költöztem össze senkivel, más középiskolásokkal jártunk bulizni, nekünk is lett érettségink, a többieknek is, msn még nem létezett, internetről még nem is hallottam, de IC már volt Miskolc felé, és heti 500 Ft volt a zsebpénzem, de lehet hogy már 1000, a PeCsába jártunk koncertre. Ja, és Orbán Viktorék még farmerdzsekiben jártak be a parlamentbe. (jaj, de rég volt tényleg!)
Patria 2009.04.10. 12:47:01
Guano Apes - Lords of the boards
www.youtube.com/watch?v=n8OSWe82rsk
És igen, türelem rózsát terem. Megjött a nyugdíj. :)
GAbica 2009.04.10. 12:47:32
BARI 2009.04.10. 12:47:47
2009.04.10. 12:47:52
@Patria meow show: szia Patri! Régen jártál itt!:)
@The King: pszichiátriai intézményben láttál ilyet? Te odajársz? És miért?:)
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 12:47:57
GAbica 2009.04.10. 12:48:24
Elemózsia 2009.04.10. 12:48:37
Badaa 2009.04.10. 12:49:02
mondjuk a "wc-re is egyutt" inkabb betegnek hangzik (vagy perverznek de semmikepp nem tunik romantikusnak:)
inkabb egy drogos kurva mint egy ilyen bekepzelt, sotet, ketarcu, alszenteskedo szuzkurva perverz idealjaival:)
Elemózsia 2009.04.10. 12:50:16
KiNG 2009.04.10. 12:50:37
Patria 2009.04.10. 12:51:33
@Letícia: Szia Leti! Jaja, így van időm ezzel foglalkozni. Meg baromi jó idő van, bringázni kell ilyenkor, nem gépezni. Persze mint a népesség 9,1-ébe tartozó ember ezt könnyedén tehetem.
Stupidella 2009.04.10. 12:51:36
GAbica 2009.04.10. 12:52:05
@Stupidella: az a lényeg. az ember szeresse amit csinál.
Elemózsia 2009.04.10. 12:53:26
Stupidella 2009.04.10. 12:55:20
GAbica 2009.04.10. 12:55:46
KiNG 2009.04.10. 12:56:19
Ez nagyon igaz.
Patria 2009.04.10. 12:58:37
www.youtube.com/watch?v=bnAfJjUorvU&feature=related
Én sose nyitom meg a linkeket.
2009.04.10. 12:58:53
Patria 2009.04.10. 12:59:38
2009.04.10. 12:59:44
El Topo (Sgt. Elias) 2009.04.10. 13:00:34
Valamiért mégis mindig eljövök
Kapud előtt álltam város évekig
Nem maradtam soha nálad reggelig
Acélváros - nehéz, szürke nappalok
Ez a város, Miskolc mindig várni fog
Várni fog...
Stupidella 2009.04.10. 13:01:04
fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő (törö 2009.04.10. 13:01:24
Elemózsia 2009.04.10. 13:01:43
De egyébként a gyerekek fele nem félhülye? Írni-olvasni tudnak-e?
KiNG 2009.04.10. 13:01:47
Emberek, tömörítsetek, de ne .rar-ba, hanem kommentbe! :)
GAbica 2009.04.10. 13:02:57
Kalimera/Huncut Nyalókás Kislány 2009.04.10. 13:03:05
Elemózsia 2009.04.10. 13:03:46
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.04.10. 13:03:46
Posztírót sajnálom.. azért is, ahogy járt, meg azért is, amilyen szegény. Nem tudom, melyik a nagyobb baj :)
Jó-e a nagypéntek? Mert tojásokat kéne festenem... ;) Meg sütni, meg takarítani, meg ilyesmi... ez teljesen kiábrándító elfoglaltság! :S
Kalimera/Huncut Nyalókás Kislány 2009.04.10. 13:04:45
tojásfestés? én ma festek. kettőt:D:D
El Topo (Sgt. Elias) 2009.04.10. 13:05:07
Nekem is jól benne van:) És még örülhetünk, hogy ez, mert múltkor egész nap ment a fejemben a "Rézmozsarat vegyenek" Harsányi Gábor hangján.:)
GAbica 2009.04.10. 13:05:16
GAbica 2009.04.10. 13:05:55
na jó, próbálom kiverni, mondjuk ezzel:
www.youtube.com/watch?v=fmYcNUJ0cAM&feature=related
Kalimera/Huncut Nyalókás Kislány 2009.04.10. 13:06:40
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 13:07:46
Én asszem ma csinálok egy tatárbifszteket nagypéntek alkalmából :)
2009.04.10. 13:08:35
Viccölt csak, nyugi...a palotája a Városligetben van!:D
Kalimera/Huncut Nyalókás Kislány 2009.04.10. 13:08:50
nem szeretem. sikertelen vagyok?:)
Patria 2009.04.10. 13:09:18
@The King: Gondoltam te elmondod. :)
Na ez, Ötös faszi, Ötös zene:
Incubus - Anna Molly
www.youtube.com/watch?v=n2Y2zCZVYFg
Stupidella 2009.04.10. 13:09:26
@Elemózsia: talán szerencsém van azzal, hogy én a levelező tagozatot viszem, akik egyrészt már önszántukból jönnek ide tanulni, másrészt kicsit idősebb korosztály, nem a friss érettségis nebulók, akiknek még a mamájuk telefonál ide, ha gond van :)
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.04.10. 13:09:30
Dejó neked! :DDDD
@Gabica [a legboldogabb]:
Ehhh... ezt csak egyedül lehet csinálni :D, tegnap meg nem voltam még egyedül (gyerekmentesen)
És még tojásom sincs .. áááá... öngyilkosság ilyenkor vásárolni menni, de muszáj lesz :S
big_mike 2009.04.10. 13:10:00
GAbica 2009.04.10. 13:10:28
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 13:11:20
Igen.
www.american-partisan.com/cynicscorner/2002/qtr1/0329.htm
Caddy 2009.04.10. 13:11:24
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 13:12:07
A fentebbi kommentemben ott a nyuszi! :)
2009.04.10. 13:12:43
Muha 2009.04.10. 13:13:01
Telefont nem felvenni, vagy mindenkinek azt mondani, hogy a másiknál vagy. nem kell se festegetni, se főzögetni.
BARI 2009.04.10. 13:13:11
@Gabica [a legboldogabb]: ne nevess:):):)
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 13:13:11
Caddy 2009.04.10. 13:13:13
Kalimera/Huncut Nyalókás Kislány 2009.04.10. 13:13:20
tudtam, hogy ez lesz!
megyek, szórok egy kis hamut a fejemre, megszaggatom a ruháimat...
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 13:13:35
Most miért mondod? :)
GAbica 2009.04.10. 13:13:55
Caddy 2009.04.10. 13:14:59
@Phoenix re-generation: azt hiszem nem ugyanaz a környék, tehát az én postásom nem lehet. :D:D:D
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 13:15:07
Caddy 2009.04.10. 13:15:58
Muha 2009.04.10. 13:16:40
2009.04.10. 13:16:51
Patria 2009.04.10. 13:17:29
@Letícia: Szupi! Csak szólj, és már ott is vagyok! Szentendre is faja bringával, bár nem nagyon szoktam ilyenkor vonattal menni. :)
Kalimera/Huncut Nyalókás Kislány 2009.04.10. 13:17:56
szőkeségem végett ezt most nem értettem:(
kifejtés lehet?:)
Muha 2009.04.10. 13:18:44
Elemózsia 2009.04.10. 13:18:49
Voltam nappalis és levelezős is, főiskolás is, és egyetemista is. Van tapasztalat.
Egyszerűen a hallgatók fele NEM ODA VALÓ.
2009.04.10. 13:19:20
GAbica 2009.04.10. 13:20:09
P. Mobil - Menj tovább
Lassan elhúzok én is, pénzt szerezni, vásárolni, készülni az estére :) majd visszatérek még délután
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 13:21:16
Mert egy genya vagyok :)
BARI 2009.04.10. 13:22:03
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 13:22:15
GAbica 2009.04.10. 13:22:18
2009.04.10. 13:22:49
@Muha:de nem érti, látod!:D
@Patria meow show: első leszel!:)
Muha 2009.04.10. 13:23:32
BARI 2009.04.10. 13:23:45
2009.04.10. 13:24:03
@Nevermore a holló: hát én ezt nem hiszem, de hiába na, egy oroszlán iszonyú elfogult főleg egy nyilassal...:)
Kalimera/Huncut Nyalókás Kislány 2009.04.10. 13:24:29
óó, igen, most már eszembe jutott. Le vagyok lassulva :)
KiNG 2009.04.10. 13:26:09
Én is éppen ilyen helyzetben vagyok.
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 13:26:49
húsvét elől mindenki vidékre menekül? :)
2009.04.10. 13:27:11
Muha 2009.04.10. 13:28:11
:)
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 13:28:41
@Gabica [a legboldogabb]: szia!
Elemózsia 2009.04.10. 13:28:51
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.04.10. 13:29:53
A Mikulás:
i203.photobucket.com/albums/aa112/wastl77/dead-santa.jpg
Gyereknapot a nagyon kedves lelkészbácsi, Pándy úr fogja levezetni :) Tudod, aki volt savazni! :)
Stupidella 2009.04.10. 13:30:06
@The King: ez is igaz, sajnos, némelyik tanár visszaél a helyzetével. Az a baj, hogy a hallgatók nem mernek panaszt tenni, mert félnek, hogy az államvizsgáig el sem jutnak, ha a tanár bosszúból betart valahogy nekik... Így csak azt tudom csinálni, hogy az újakat figyelmeztetem, mire figyeljenek oda, és kivel vigyázzanak.
Muha 2009.04.10. 13:30:15
Stupidella 2009.04.10. 13:32:33
Stupidella 2009.04.10. 13:33:32
Pistike betelefonál az iskolába:
-Jó napot kívánok, a gyerekem ma nem megy iskolába, beteg.
-Rendben és kivel beszélek?
-Az apukámmal.
:)
Stupidella 2009.04.10. 13:34:34
Elemózsia 2009.04.10. 13:35:16
A főiskolás-egyetemista korúak fele jár is főiskolára-egyetemre ha jól tudom. De MINEK?
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 13:36:07
Edrik 2009.04.10. 13:36:15
airlineworld.files.wordpress.com/2007/12/livery_santa_hit.jpg
Stupidella 2009.04.10. 13:36:46
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.04.10. 13:38:24
lurkeeeer :)
KiNG 2009.04.10. 13:38:28
@Elemózsia: PSZF-re adtam be most :)
@Stupidella: akkor te vagy a hallgatók kedvence :)
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 13:38:45
@Muha: na jóó, de az más
@Stupidella: nahát, hogy ez nekem nem jutott eszembe, hogy anyámat küldjem aludni az előadásokra... :D
Elemózsia 2009.04.10. 13:38:50
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 13:40:12
Elemózsia 2009.04.10. 13:40:29
2009.04.10. 13:40:59
Muha 2009.04.10. 13:41:20
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 13:41:22
@Stupidella: vagy hogy a szülei elmondhassák...
2009.04.10. 13:42:02
Muha 2009.04.10. 13:42:22
2009.04.10. 13:42:59
Patria 2009.04.10. 13:43:29
Family guy
freevlog.hu/video/8086.html
2009.04.10. 13:43:36
Muha 2009.04.10. 13:43:47
Leti!
pizzámat megettem. Most elfekszek egy kicsit filmezni, mert megérdemlem. :)
Edrik 2009.04.10. 13:44:55
A fenébe, lebuktam.
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 13:45:36
Kham 2009.04.10. 13:45:40
Szerintem ilyen korban még többet számít, hogy Edinkával jobban lehet nevetni, bulizni mint az "eltartalak az iskolám mellett és mindent megteszek csakis érted, tessék fényesre nyalni az aranyszobromon a bronzcunámat" posztíró mellett.
KiNG 2009.04.10. 13:46:40
@Muha: jó szórakozást a filmhez! :)
ged 2009.04.10. 13:50:41
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 13:53:31
Elemózsia 2009.04.10. 13:54:50
Kismacska (BELLA) 2009.04.10. 13:56:10
Ma már nem kell színvonal, hogy bekerülj egy egyetemre, mindenkit felvesznek valahová... :((((
Dr. Jula Watson 2009.04.10. 13:56:52
2009.04.10. 13:57:58
Dr. Jula Watson 2009.04.10. 13:58:08
Phoenix blogpozitív :) (törölt) 2009.04.10. 13:59:37
jó parázslást blognép!
sziasztok!
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.04.10. 14:00:21
mindig :P :D
2009.04.10. 14:00:28
nagypéntek van és nem lesz ma délutáni poszt...
KiNG 2009.04.10. 14:01:05
Parajka 2009.04.10. 14:03:26
2009.04.10. 14:04:28
Elemózsia 2009.04.10. 14:07:35
Mondjuk mikor engem (pontszámmal) felvettek akkor még nem volt ilyen. Csodaszámba ment, hogy ha jól emlékszem 17 ember ment a főiskolára az osztályunkból (technikum, nem gimi).
Véleményem szerint 2009.04.10. 14:07:55
Ja a csaj lehet hogy csak azért írta a jellemzőit, hogy szemléltesse a különbséget! Nem feltétlen beképzelt önimádó egoista ribi!
Elemózsia 2009.04.10. 14:08:27
renraku 2009.04.10. 14:10:02
flymazs (törölt) 2009.04.10. 14:10:23
Amúgy: olvashatatlan poszt egy rémesen buta, primitív, rosszindulatú és nagyképű libától.
Elemózsia 2009.04.10. 14:16:46
flymazs (törölt) 2009.04.10. 14:16:49
Sztravinszka 2009.04.10. 15:38:36
DINNYE 2009.04.10. 17:38:00
ET CETERA!
Minek ír az ilyen latinul?!
Kalapból nyúl 2009.04.10. 17:39:08
Muha 2009.04.10. 19:05:24
szia.
szorúan szex vagy mit "néztem"
a végét nem láttam, mert elaludtam, de voltak benne jó poénok. az első mindjárt az volt, hogy beraktam, felhangosítottam a zenét, beugrottam az ágyba, erre elkezdi: MÉG MÉG KEMÉNYEBBEN BASSZ MEG! mindeztnyitott ablaknál. az alattam levők meg nekiálltak röhögni.
amúgy nem tudom milyen, de szakiblogosoknak, nőknek, fiúknak, mpgknek mnknak ECETERA érdemes megnézniük.
na fürdés meg ilyen faszomok, azt Parázs.
Muha 2009.04.10. 19:06:12
hej, ezek a fránya reggelek....
Chesnutpuppy (törölt) 2009.04.11. 10:05:45
Hm... egyáltalán nem vagyok se nagyképű, se rémes liba, se jogász, se ez sem az.... tény tényleg bánt, hogy tök normális voltam valakivel és jött egy új lehetőség és lelépett, hátra hagyva mindent, de ez már csak így van. Tanultam belőle és ennyi!
Nem azért írtam le ezt a "szívszorító" storyt h szét oltsanak az emberek, akik ugyanolyan primitívek, mint szinte mindenki ezen a Földön, de hát ez van! Haragszom, ennyi! A trágár szövegért meg bocs, de ez a haraggal járt!
Chesnutpuppy (törölt) 2009.04.11. 10:16:43
Chesnutpuppy (törölt) 2009.04.11. 10:21:20
Várnak sok szeretettel!=)
Stupidella 2009.04.11. 11:55:09
nia86 2009.04.12. 12:29:40
Egyébként meg szerintem csak az olyan emberek írnak ilyen dühösen és rágalmazóan a volt párjukról, akik még mindig táplálnak valamilyen érzelmet a másik iránt, és ezekkel az ideges, frusztrált írásukkal a poszt olvasóját is kikészítik. (Lásd: Volt egy vagy kettő lány, aki vagy 5000 felkiáltójelet tett a posztba, nagybetűkkel írt, teli helyesírási hibákkal.)
eino. 2009.04.13. 11:36:50
Indulatos vagy és sértett, jogosan, mert ha nem szeretett, minek húzott le, de ettől még maradhatsz nő is. Így nem jön elő a kedves, aranyos lényed.
2009.04.14. 16:55:16
(Lehet, hogy már mások is írták, de azért ezeket jegyezd meg.)
NEM padovan HANEM padawan
NEM sex HANEM szex
NEM ecetera HANEM et cetera
NEM ect HANEM etc. (DE LEGINKÁBB stb.)
haibane 2009.04.15. 15:15:04
pompás 2009.04.15. 16:02:32
Ilyen írással sztem engem még ált. suliban kivágott volna a magyar tanárom.
No, sebaj, inkább meló...
További szép napot Nektek!