Van a korkülönbség, és van, hogy jól működnek a dolgok, és van, hogy ennek vége.

Kedves Szakítósblog!

Régóta olvasótok vagyok, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer a saját történetemet próbálom leírni nektek, bizonyítékul, hogy a fájó szakításokhoz sosem elég idős az ember.
Magamról annyit, hogy közelebb vagyok a 40-hez mint a 30-hoz és nagyon korán mentem férjhez a középiskolai szerelmemhez.
A 2 gyereken és az anyagiakon túl összeköt vele a közösen átélt 20 év, az â013elég zűrzavarosra sikerült- kamaszévek, a baráti kör, a családi események. Kapcsolatunk rendezett és bensőséges, a szexxel is minden rendben, akár nagyon boldog is lehetnék, ha nem jött volna Ő.

Őt kb. 6 éve ismertem meg, a baráti kör mutatta be. Pontosabban a barátnők már régen mondogatták, hogy ezzel az emberrel meg kell ismerkednem, mert CSODÁLATOS pasi. Nem szeretem az ilyen rámtukmált ismerősöket így nem igazán törtem magam, de addig szervezkedtek amíg sikerült a bemutatás.

A srác, akkor a 20-as évei közepén, a lányok álma bőrkötésben típus. Magas, kisportolt, mindig kicsit borostás, nagydumás és sikeres. Amolyan igazi macsó, aki ha belép egy társaságba minden nő azonnal megigazítja a frizuráját és kihúzza magát.

Elkezdünk beszélgetni és hamar kiderült, hogy közös a hobbink. Az átbeszélgetett délutánból nagyon hamar mély barátság lett. Ezután rendszeresen beszélgettünk, 2 hetente, havonta találkoztunk, eljártunk együtt kiállításokra, előadásokra, bemutatókra. És igenâ026 Le is feküdtünk. Fantasztikusan jó szerető, kedves, figyelmes, szenvedélyes.
Közben mindenki élte a maga életét, nála váltották egymást a barátnők, élettársak, de a mi fura barátságunk maradt.
Egészen 2 héttel ezelőttiig. Ekkor ugyanis â013talán életében először- a kiszemelt nő nemet mondott neki. Teljesen összeomlott. Nem fut a lány után, de felrúgott mindent maga körül.
Engem is, bár a szakításunk nem lett kimondva, de megbeszélt programokat finoman lemondta, nem keres, nem válaszol.
Én meg lassan belebetegszem az elvesztésébeâ026