Rége volt ennyire erős tételmondatunk: Ha a szakítás ennyire fájdalmas, akkor nem is éri meg szerelmesnek lenni. 

Sziasztok!

Az én történetem főszereplője egy 24 éves srác, aki egy hatéves kapcsolatból kiszabadulva kalandokat keres, és egy 21 éves lány, aki kevés tapasztalattal, néhány hónapos próbálkozások után keresi az igaz szerelmet. A sors mégis úgy hozza, hogy egy közös ismerős révén megismerkednek, és két csodálatos évet töltenek együtt nagy szerelemben. Közösen álmodoznak a külföldre költözésről, az együttélésről, az együtt megöregedésről.

De az álmokból nem lehet megélni, ezért a fiú, miután elvégzi a főiskolát, elkezd munkát keresni. Sok sikertelen próbálkozás után végül a lány küldi el az önéletrajzát egy céghez, ahová végre felveszik. Nem is sejti, hogy ez a lépése mindent megváltoztat: a fiú rájön, hogy ez egy olyan munka, amilyet mindig is szeretett volna. Új álmokat sző, már nem akar a lánnyal külföldre költözni, ő itt és most akar bizonyítani. Karriert épít, megmutatja, hogy viszi valamire. Pár hónap leforgása alatt előléptetik, ami hihetetlen önbizalommal tölti el. Olyan, mintha kicserélték volna, nélkülözhetetlennek, pótolhatatlannak, már-már istennek hiszi magát. A lány szomorúan veszi tudomásul, hogy egyre kevesebb időt tölt vele a szerelme, de a karrier fontos, ezért kitartóan támogatja. Bár a céges bulikra, paintballra fordított idő a túlórák számával együtt nő, a lány mégsem gyanakszik. Ha az ember jól érzi magát a munkahelyén, bizonyára ez a normális. Ám az elfelejtett évforduló és szülinap után eltörik a mécses. Ekkor a fiú megígéri, hogy változtat, figyelmesebb lesz, de az elkövetkező két hónapban nem történik semmi érdemleges.

És ekkor, mint derült égből villámcsapás, a fiú szakít, olyan eredeti szakítósdumák kíséretében, mint a „szeretlek, de maga a kapcsolat nem működik. Nincs időm a munka mellett semmire. Én megváltoztam, új értékrendem van, de te maradtál ugyanolyan. Neked arra van szükséged, aki én voltam régen, de én már más ember lettem.”

Szakítás után depresszió, és persze a lány nem elég erős lélekben, hogy letiltsa msn-ről a fiút. A fiú jópofizik vele hetekig, mintha mindig is csak barátok lettek volna. Kétes utalások, amiből azt lehetne hinni, még mindig érdeklődik exe iránt.

De ez csak illúzió, mert kiderül, hogy egy hónappal a szakítás után már új barátnő van a színen. Aki most 20 éves, félvér, különleges, legalább öt nyelven beszél, és hősnőnk a nyomába sem érhet. A szíve megszakad - már nem a szakítás miatt, hanem azért, mert egykori szerelme ilyen gyorsan talált egy igazi barátnőt, aki a helyére lépett. Túl gyorsan, túl könnyen ment. Most minden közösségi oldalon nyomon lehet követni szerelmük kibontakozását, és az is gyorsan kiderül, hogy az új barátnő a fiú munkatársa (talán mindig is képben volt?).

A történet tanulsága:
1. Akármennyit dolgozik az ember, az igazán fontos dolgokra/személyekre mindig tud időt szakítani.

2. Bármilyen nagy is (volt) a szerelem, egy idő után úgyis jön valaki, aki szebb, jobb, akivel nem tudod felvenni a versenyt.
3. Ha a szakítás ennyire fájdalmas, akkor nem is éri meg szerelmesnek lenni. Sokkal könnyebb elviselni az egyedüllétet, mint a nagy szerelem utáni szakítást.

/Bocsi, a valóságban jobb a stílusom, csak próbáltam személytelen lenni. Köszi, hogy elolvastátok!/

Üdv, L