A srácok/fiúk/férfiak gyávák, ezen nincs mit ragozni. De megtesszük most.

Kedves Szakítós!

Pár napja olvasom a siteotokat, de azóta folyamatosan :) Jókat mosolygok rajta, és persze sajnálom az embereket, hogy "mik vannak". Azért ennyire nem gondoltam volna hogy "durva az élet". De nem ragozom tovább, csípem az oldalt és az emberek stílusát :)
Igazából azért kezdtem el írni mert a kedvenc szakítós dumámat a "nem ígértem semmit"-et még senkinél nem olvastam, persze lehet hogy azért mert minden bejegyzésre még nem volt időm.:) Leginkább szerintem a srácok/fiúk/férfiak/ gyávasága a megdöbbentő, hogy nem képesek kimodnani hogy már nem akarnak tőled semmit. Nyilván a lányoknál is sűrűn van ilyesmi de nézzétek el nekem hogy csak srácokkal vannak tapasztalataim, lévén női személy vagyok :)
Két számomra emlékezetes "hallgatás" közül az első az igazán nagy szerelmemmel volt, nevezzük M.-nek akivel már a románcunk előtt is barátok voltunk. Szóval úgy gondoltam én kis naív hogy ennyi év után már tényleg mindent meg tudunk beszélni, még azt is hogy kiszeretett belőlem. Lényeg a lényeg hogy majdnem 3 évig voltunk kapcsolatban (előtte "csak" barátságban vagy 4 évig), és a végén ebből 1 év távkapcsolat. Az egyik szép novemberni napon közölte velem hogy ismét nem jön haza hétvégén mert haverozik(új meló, új haverok), és én ezen kicsit megsértődtem mert már a harmadik hétvége volt hogy nem láttam. Azt persze nem akarta hogy én menjek (kis naív vidéki lány:)) És csodák csodája napokig nem keresett. Előtte ilyen azért nem fordult elő. Amikor én kerestem jött a "nem tudom, valami nem jó, stb". Gondoltam hajrá, ebben a kapcsolatban nagyon sok melónk van, beszéljük meg vagy változtassunk, vagy csak szépen csendben váljunk el. Na azt nem! Amikor találkoztunk nagy nehezen, mert hazajött, akkor "de ő szeret, de nem tudja mi legyen, úgy érzi nem tud boldoggá tenni, stb".. Ja és hogy szörnyű hogy kéthetente haza kell jönni, mert mekkora kötöttség is ez!!! Mondtam neki hogy okés, megértem, nem hisztiztem még csak nem is sírtam (ezen magam is meglepődtem!) Kértem hogy akkor mondjuk ki hogy vége, hogy le tudjuk zárni, de mondja ki Ő mert ő akarja ezt az egészet. Na azt nem! Ő időt akar. Hát jó... Egy hétig nem kerestem, és jött tőle a netes képeslap hogy mekkora egy marha és találkozzunk. Vegyes érzelmekkel mentem fel Pestre és vártam....megbeszéltük hogy vasárnap délután, a helyszínt azonban nem...hívtam, nem vette fel, sms, nem reagált. Órákat vártam, semmi. Felültem egy buszra és hazajöttem és nem hittem el hogy ilyenre képes. Hát de! Kénytelen voltam emailben megírni hogy akkor vége, mert semmilyen módon nem értem el. Nem válaszolt rá. Két nap múlva hívtam hogy akkor a cuccait legyen szíves vigye el tőlem... akkor felvette és jött a szép szöveg hogy nem tudta hogyan mondja meg, nem tudott a szemembe nézni, a haverokhoz és a "tudatlanságba" menekült....Mondtam hogy csak egyszerűen, egy szóval meg tudta volna mondani, csak őszintén ahogy azt mindig is vártuk egymástól, és lett volna alkalma megmondani. Igazából már nem haragszom rá, de a miértjeimre sosem kaptam választ :)) Azért egy hónappal utánam már új barátnője volt, aki talán már akkor is megvolt amikor még Én is, biztos Ő is az egyik haver volt a sok közül :))) De már nem bánom,hogy szakítottunk nekem jót tett, rájöttem hogy egyedül is kerek egész vagyok, és remélem azóta ő is felnőttebb lett. Próbáltuk tartani a kapcsolatot, de hogy barátok maradjunk, az többet nem ment...

És a második ugyanilyen válaszok nélküli és "csendes" szakítás egy alig egy hónapos kapcsolatom volt kb egy éve. Nagyon hajtott rám a srác pedig tudtam hogy milyen múltja van (nőzés, barátnők szemét elhagyása), de naív liba tudok lenni (mint már említettem:) ezért belementem....elhívott síleni is a haverokkal akik egy részét én is ismertem szóval elmentem. A síelés elején minden szép és jó volt, kb a harmadik naptól valamiért minden megváltozott. Nem szólt hozzám, a lehető legkevesebbet foglalkozott velem. Persze próbáltam megtudni az okát, de nem mondta el. Amikor hazaértünk az útról már meg se csókolt csak menekült ki a kisbuszból....és nekem fogalmam sincs mit követtem el!!! Utána nem írt napokig, gondoltam lezárom akkor Én. Írtam egy higgadt emailt, amire az volt a válasz hogy nem az én hibám, ő van összezavarodva. "és egyébként sem ígértem semmit" Na puff!!! :)))
Azért azt hozzáteszem hogy a kapcsolat elején kifejtettem neki hogy hagyjon békén, ha annyira sem vesz komolyan hogy próbálkozzon azzal hogy ez kapcsolatnak látszon, mert elegem van a kalandokból. Nem férjet akarok, meg ígéreteket meg terveket, csak valakit akivel kölcsönösen tiszteljük egymást annyira hogy nem hülyítjük a másikat. Sem azzal hogy "jujjdeszeretlek" sem azzal hogy nem mondjuk el ha mégsem megy... Erre azt mondta mindent megtesz hogy kapcsolat legyen belőle.... :)))

Hát ennyi. Tudom túl hosszú, és talán unalmas is voltam :) De tanulságom van! Az emberek sokszor gyávák hogy szembenézzenek a szakítás miatti felelősséggel és következményekkel, pedig sokszor azt szerintem könyebb, mint később szembenézni a tükörképükkel :)))

Mindenkinek szép napot!

E