De hisz szakításban voltunk! - kinek nem jelent ez semmit?
Sziasztok Szakítósok!
Hébe-hóba olvasom csak a blogot, így előre megmondom, hogy nem tudom mi ez a Tesco-s, kondomos és katonás cucc, de már most válaszolok rá: Tesco-ban voltam a 3 év alatt a lánnyal, kondom nem kellett (éljen a bogyó!) katona meg nem voltam se nem vagyok. (és látván jelölném magam a leghosszabb sztorik közé, olvasását csak a notórius szakítosblogosoknak és a munkahelyükön nagyon unatkozóknak javaslom.
Még egy pár szó és bevezető rólam (fiú, legyen a betűm „Á”). Gimnázium alatt a suli vagánya, mindig mindenhol ott voltam, ahol kellett, ahol nő volt vagy buli, nem volt olyan aki ne ismert volna, vagy aki számít én ne ismerném. Élveztem az életet minden értelemben már abban a korban, olyan mókák és partik voltak, amiket sokan meg sem élnek. Aztán jött a felsőoktatás, jött egy nem akart kollégiumi leköltözés és egy időre minden megváltozott……
Miközben költöztem be a koliba szeptember első hetén azon gondolkodtam, hogy veszek egy kocsit és megoldom ezt máshogy, mert nekem ez nagyon nem hiányzik. Első hét, a haverokkal ment a duma meg a hülyülés akikkel a gólyatáborban ismerkedtem meg. Volt ott egy lány is (nem róla szól ma a fáma), aki szintén az életet habzsolók közé tartozott, iszonyat dögös volt és megtetszett. Hát már a 2. napon az ő ágyában tértem nyugovóra, és onnantól el is felejtettem a koli szabadulási vágyamtól. Gondoltam ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, olyan ez mint egy kirándulás és itt is folytathatom a partikat. Első héten évnyitó buli, ahova a lánnyal mentem, de már nem vele jöttem…hanem egyedül, mert ő közben összejött mással. Hát ez van, mivel erős volt a fellángolás aznap este (nameg arra a hétre) eléggé kiütött. Sétáltam vissza a koliba, ahol beszélgettem azzal a lánnyal, aki a barátnője volt ennek a fellángolásnak. Nem voltak szobatársak, így másik 3 csak is hallgatta, hogy mi történt stb. Ekkor még fel sem tűnt „F” (igen róla lesz szó), ő is az egyik volt a 3 szobatársból. Mind a 4 lány örült a társaságomnak, így a következő napokban odaszoktam, filmnézés, trécselés, flörtölés, ment minden. Én „F” ágyára feküdtem filmet nézni, amikor egyszer csak megjött, és szó nélkül odafeküdt mellém. Aztán, mivel én az érintéseknek nagy jelentőséget tulajdonítok, kísérleteztem csak finoman….hozzáértem a lábához, aztán hozzáértem a kezéhez….aztán átöleltem. Ő hozzám bújt, aztán egyszer csak a szemembe nézett mikor pusziltam és megcsókolt. Na mondom milyen dolog már, hogy megelőzött de nagyon élveztem a szitut, megint csak az suhant át a fejemen, hogy mekkora buli ez a koli.
Hát mondanom sem kell, hogy még jobban odaszoktam, a lánnyal egy ágyban csináltunk mindent, csinált nekem kaját (konyhai antitalentum vagyok), életem első olyan nője, akiben kezdtem nem csak azt értékelni, hogy dögös, hanem hogy házias is és kezdtem érezni…. eltelt néhány nap, mikor elkísért a suliba, majd mikor beültem az órámra kapok egy SMS-t, hogy szeret. És akkor éreztem, hogy a rózsaszín köd invázió szerűen támadja meg a látásomat, de akkor én ezt invázió helyett isteni csodaként éltem meg és méterekkel a Föld felett jártam. És két hétig minden csodálatosan ment….
(fontos megjegyeznem, hogy az ágya felett lehetett látni egy másik srác fényképét, mert hát otthon volt egy 6 éves kapcsolata, ami addig nem nagyon érdekelt, de ezek után már annál inkább)
Eltelt a két hét, és a vasárnapi leutazás után mint akit kicseréltek. Szó szerint bunkó volt, direkt bántott, megalázott mások előtt és nagyon nem értettem. Ettől függetlenül együtt aludtunk, ott laktam a lányszobában szinte. Persze mivel szerelmes lettem szóba hoztam a pasiját és mondtam h ez így nagyon nem pálya szóval lépjen. De mivel 6 éves kapcsolat volt és eddig az az egyetlen, nem vártam el tőle h MSN-en vagy telón rázza le, megértette, hogy ez nem két perc. Nem voltam féltékeny típus, nem parádéztam ezen. Az viszont szarul esett, hogy a hozzámállása 5 percenként változott, és a kedvesen bújós és a bunkó paraszt között ugrált. De csakis végletekben, még véletlenül sem elviselhető méretekben… Mondta, hogy a pasijával akit otthon hagyott már megromlott az egész, már engem akar és azt lezárja ígéri, csak még fél egy kicsit tőle meg a bizonytalanságtól stb. Megmondtam, hogy megértem és támogatom, de szeretem így más opció számomra nem marad, mint hogy dobja őt és velem marad.
Közben nekem még a gimis korból a barátokkal ment a bulizás, de mivel első szerelem számomra eszembe nem jutott, hogy érdekeljen engem más. Két külön buliban voltunk Budapesten, közben ment az SMSezés, hogy bárcsak ne itt bulizna hanem velem lenne, minden szó simogatta a lelkemet. A mi társaságunkban két szőke (bombázó) leányzó feldobta az ötletet, hogy menjünk át a másik buliba én meg egyből támogattam, hisz ott van a barátnőm. Ja kihagytam, hogy mivel az exe haverjai voltak az egyetlen haverjai, velük volt bulizni…de mint mondtam nem érdekelt. Megérkeztem a lányokkal a buliba közben büszkén mesélem milyen szerelmes vagyok és hogy a csaj így meg úgy, mire az egyik felmutat egy helyre: „Az ott nem a barátnőd?” És akkor lefagyott a vigyor a képemről. Ott csókolózott azzal a pasival, akivel épp szakít miattam. Összeomlottam, de mondom nem hagyom magam, végül is én két bomba nővel érkeztem, akik szívesen részt vettek a játékban :)
A lenti tánctér legkomolyabb hármasát produkáltuk, amit természetesen „F” is látott és odajött megkocogtatni a vállam, hogy néha felnézhetnék oda ahol ő van, én nemes egyszerűséggel (belül fájdalommal) elhajtottam a fenébe.
Igen ám, aztán jött a kollégiumba érkezés vasárnap. Számonkérés részemről, részéről bocsánatkérés, mondom ok még el is néztem volna egy csókot így az elején egy kapcsolatnak, de mi a frászkarikáért kaptam előtte 1 órával olyan SMSeket, hogy „bárcsak velem”, meg „de nincs kedve most ott velük”. Mondta, hogy érez irántam, de neki szabadságra van szüksége. Persze saját magam megerőszakolva még meg is értettem, viszont mint totál szerelmes megkérdeztem, hogy miért bolondított magába úgy, hogy most szünetet akar. Plusz hozzátenném, hogy a fizikai kapcsolat megmaradt, a szextől az érzéki bújásokig minden, nem lökött messzire csak kb felvállalt kapcsolat nem voltam, mert nehogy a másik srác megtudja, hogy egyből van valakije. Persze a srác minden elképzelhető módon próbálkozott, mivel a lány családjában nem volt idegen, átment nem egyszer még az anyja munkahelyére is ment segítséget kérni (szánalom). Szóval szünetet akart, de még konkrét kérdésre sem adott biztosítékot, hogy utána velem folytatná, na meg, hogy a szünet alatt más nem jön képbe. Na ekkora hínár nem leszek, de mivel mindig a közelében voltam és nem volt ennek szünet hatása, ezért neki az igénye még mindig megvolt rá, erre fogta a deviáns viselkedését velem kapcsolatban és minden bunkózásánál ezt hallgathattam, hogy nem adok szünetet. Miközben ő is odajött hozzám megcsókolni, hozta a kajámat. Tegye fel a kezét akinek így ment volna, plusz h totál rózsaszín világot éreztem, viszont semmi biztosítékot, hogy én maradok a kiválasztott.
Eltelt így fél év! Fél évig se szünet se járás, a srácot közben végleg lekoptatta, de jött a december és azt mondta, hogy vége. Szünet nem volt, így viszont megbolondul és a szeretsz kérdésre az volt a válasza, hogy „nemtudom”. Mondanom sem kell, mennyire összetörtem. Jött a szünet a legjobbkor, és hát akkor próbáltam „F” felejtő üzemmódra kapcsolni kicsi bosszúval spékelve, mondom van egy dögös barátnője, hát akkor menjünk vele bulizni. Nem részletezem, megvolt minden ahogy kell, ám 2 hétre rá keresett „F”, hogy vissza akarja csinálni mert hiányzom neki. Na mondom reménykedtem ebben és iszonyat boldog lettem. A szilvesztert együtt töltöttük, de azt úgy kellett elképzelni, hogy TVzés kettesben aztán egymásnak háttal alvás. Éreztem, hogy ez a gépezet nem hogy nem olajozott, de még rozsdás, rosszul programozott és kínai import utángyártott szarból is van felépítve.
A bosszúm még nem sújtott le, hisz különben a suliban januárban derült volna ki, de így már nem is akartam. El akartam felejteni az egészet, jó éjszaka volt és kész, de végre megkaptam azt a nők akit szeretek, nem akartam egyből elveszteni ezzel az akcióval, így inkább hagytam a témát.
De nem lenne izgi, ha persze nem derült volna ki, hiszen a csaj is abba a suliba jár, így meg hát az információs szuper mini társadalomban nincs titok. Szóval volt látványos cuccaim dobálása, kitett mindent a szobájából és bedobta az ágyamra. Fájt, zavart, de mivel előtte 2 órával is vitával váltunk el épp az volt bennem, hogy isteni jel elfogadom.
(ok jöhet a szidalmazásom) Napok után megint mentek a beszélgetések, vádolt azzal, hogy megcsaltam, én meg (Jóbarátok fan-ok értik) mondtam, hogy „De hisz szakításban voltunk!!!”, így aztán a megcsalás vád leredukálódott hazugságra. Persze mert végre megkapom a lányt akit szeretek azzal nyitok, hogy bosszúból megdugtam egy sulis barátnőjét. Teltek múltak a hetek, kibékültünk, de átlagosan 5 napból minimum (!) 2 vita volt vagy veszekedés. Minden ami felesleges és minden ami nem számít az neki vitatéma volt, később bevallotta (!), hogy néha direkt csinált vitát csak azért, mert hogy legyen valami. De aztán teltek a hónapok, nyáron közös belföldi nyaralások, rengeteget voltunk együtt (nekem néha sok is volt de gondoltam cserébe van szerelem), már a koliban is elhidegültem másoktól. A saját szobatársaim nem is láttak kb mert csak a lányszobában voltam, aki más emeleten volt a koliban és meglátott a folyosón volt, hogy elcsodálkozott hogy én még kollégista vagyok, azt hitte már hazaköltöztem annyira nem látott. A gimis barátokról nem is beszélve, jó ha egy ember maradt a sokból (persze volt itt a természetes morzsolódás is de a zéró az azért mégis csak az én elzárkózásomat mutatta) Nem jártam bulizni, mert nem akartam, hogy „F” elmenjen nélkülem bulizni, mert azóta amióta volt az elején az az ominózus, rettegtem tőle, hogy megismétlődik. Vele meg meg tudom számolni hányszor voltam, mind vitás, balhés és szar volt. Vagy olyan, hogy én akkor ne lihegjek körülötte (az h táncolok a csajommal?), mert mindig együtt vagyunk (ő akarta) és legalább buliban ne. Fájt és zavart, így akárki hívott buliba mondtam, hogy nem megyek, pedig előtte egy évvel én mondtam minden barátomnak, hogy attól még, hogy barátnője van miért nem jön velünk? Most visszakaptam….és okkal. Egy fasz voltam.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a kapcsolatért én feladtam rengeteg ismerősömet, stílust váltottam a kedvéért, mindent megtettem! Ő viszont semmit. És nem csak idáig nem a történetben, hanem utána se soha. Csak mindig volt kifogás, hogy miért nem. Mondvacsinált hülyeségek.
Eltelt a nyár, közben én a teljes családomba bevittem (esküvő, mindenki ott volt széles e világon) és büszkén mutattam be szerelmem. Persze én is ismertem nála mindenkit, arról nem tehet, hogy nem voltak annyian. Meg ez nem is zavar, itt inkább az a lényeg, hogy én mennyire komolyan gondoltam. Koliban is folytatódott a néha jó sokszor rossz viszony, már mindenki elkönyvelt persze minket párnak, de mindenki színházjegy vétel nélkül élhette meg a vitáinkat. (pedig meg se érezném a világgazdasági válságot ha akkor csak egy 100ast kapok fejenként :) )
Hozzátartozik a viselkedéséhez és a vitákhoz, hogy mérhetetlenül feminista volt (tagadja de a férfiak így-úgy szarok bezzek ők…) és féltékeny! De nem az egészséges kategóriában! Míg neki MSNen fent volt az exe és hát beszéltek néha, ami nem gáz eddig a határig, semmit nem szóltam. Ám ha születésnapomon csak jön egy SMS egy 4 évvel ezelőtti ex-től vagy csak azoktól, akiknek az iWiW miatt jut eszébe, máris az van, hogy én megcsalom és hogy gondolom. Ha karácsonykor 25-én a családdal vagyok akkor is azt kaptam, hogy biztos más nővel vagyok. Ha iWiW-en nőtt az ismerőseim száma, akkor az is csak annak a bizonyítéka, hogy én megcsalom. Nem kicsit volt megalázó és fárasztó ezeket mindig kezelni, megmagyarázni és hát nyírt ez rendesen.
A szerelem elkopott, maradt azért szeretet de nem rózsaszín, már kurvára idegesítettek a rossz szokásai és számtalanszor repkedtek a „most VÉGE!” mondatok. Persze másnap már bociszemekkel jött és akkor nem tudtam nem megbocsájtani. Aztán eljött egy olyan január végi mozizás a két legjobb barátommal, aztán még beültünk a Mamutban iszogatni (redbullt meg kólát mert mindenki vezetett), közben én még SMSeztem is vele, hogy ház a film nem volt olyan mint amilyenre számítottam stb. Erre ő bunkón hát nem is csodálja meg minek mentem el…most magyarázzam, hogy a barátaimmal akartam egy fiús este beszélgetést? LOL! Aztán felhívott még pörölni, mert ő neki sikerült minden nyugalmi állapotból III. Világháborút indítani atombombáknál is kellemetlenebb fegyverekkel. Szóval felhívott, nem éreztem magam a világ lúzerének, hogy a Mamut közepén magyarázkodtam a csajomnak, hogy moziztam két barátommal, aztán ő bevágta azt mondatot, hogy „csajozz akkor tovább ahogy eddig is tetted!” és lecsapta. Ő a telefont, nálam meg a biztosítékot. Mondtam a srácoknak, hogy ha ráérnek akkor már maradjunk is bulizni a Mamutba, ünnepeljük meg, hogy szingli vagyok, mert nekem ebből a nőből most lett elegem.
A buli harmatos volt, olyan rég csináltam, hogy feloldódni se tudtam. De nem is vártam mást.
Koliban persze egymás mellett laktunk, és kitartottam a szakítás mellett még a bociszemes támadások ellenére is, amire ő mindent ígért, mindent megpróbált de mondtam h járni csak akkor, ha befejezni az ilyen viselkedést. Ezt az egyet kértem tőle végig a kapcsolat alatt, meg hogy ne legyen bunkó. Azóta se sikerült na mindegy nem ugrálok az időben.
Szóval már nem jártunk, de voltak összejárások, a kajámat még mindig ő csinálta, aztán szépen lassan megengedett magának megint mindent. Én már mint nem szerelmes, ilyenkor fogtam magam és otthagytam duzzogni, de így is ment a színház új évaddal, új részekkel, csilliárdos kéne, hogy legyek.
Biztosítottam, hogy szeretem és ha nem lesz bunkó meg ilyen beteges, akkor visszafogadom. Erre azt a kifogást kaptam, hogy nem biztos a dologban, még én tegyek érte h bizonyítsam. Mondom el vagy tévedve, eddig is csak én adtam és tettem érted, te semmit. Még arra s képtelen volt, hogy egy öröm reakció olyan legyen, ami jólesik. Amitől jó ajándékozni, meglepni valakit. Hozzátartozik a dologhoz, hogy a szobájában sokszor várta egy szép virágcsokor, megleptem így vagy úgy, romantikus lélek vagyok és sok jó ötletem volt, amiktől a többi csaj olvadozott és nekem mondták, hogy mennyire irigylik „F”-et, én meg ehhez közeli reakciót se kaptam. Elég szar az, amikor egy havercsajtól több reakciót és néha több érzelmet kap az ember, mint a barátnőjétől, ez is érv volt amellett, hogy nekem nem őt rendelte a sors.
Szóval még ezután se tett semmit értem, én még vártam is rá meg nem is akartam mással lenni, vagy vele vagy még egy kicsit egyedül. Elkezdtem újra felépíteni a baráti hálózatot, visszaszerezni azokat akik fontosak és akikkel jóban voltam, nameg visszaszereztem azt a címemet, hogy én vagyok az, aki mindig mindenhol ott van, mindenkit ismer és mindenkihez van egy jó szava. Mert ez vagyok én!
Hát betegesen féltékeny alanyunkat változásra ez nem éppen késztette, most már a kifogás az volt, hogy én biztos visszatérek a régi énemhez és az neki nem jó. Hát így teltek el a hónapok, semmit sem tett, sőt! Nemhogy nem indult el a jó irányba, még inkább több lett a rossz. Így már az összejárásokat is megszüntettem és mondtam, hogy akkor most már itt a vége, már nem is várok rá. Persze akkor megint sírt és megijedt, én vagyok a szemét meg stb. Hát igen bizonyára…. inkább egy idióta, hogy ezeket évekig eltűrtem …. (lehet anyázni a kommentbe megérdemlem)
Volt még néhány tényező, ami szintén csak azt bizonyította, mennyire nem ő a nagy Ő. Vegyük csak példának okáért a családot. Elvált szülők, mindenkivel jóban vagyok, de persze ki is mondta az anyja, hogy amióta várok változást én is, azóta nem vagyok olyan szimpatikus, bezzeg amikor „pofonok” után még a rózsaszín ködben odatartottam az arcom másik felét akkor látta rajtam, hogy szerelmes vagyok. Most biztos csak kihasználom a lányát. Mondtam, hogy azért ez nem így van sé sajnálatos, hogy itt csak a csicska faszi a jó vej jelölt. Hát köszi szépen univerzumot tévesztettem.
Eddig minden más barátnőm szülei nem hogy elviseltek, hanem kifejezetten szerettek! Mai napig van olyan, hogy hiába volt a lányával akár csak egy egy hónapos „valami”, vagy csak kaland, az anyja a mai napig hív át hozzájuk beszélgetni, dumcsizni, természetesen a lányukkal is jóban vagyok. Van olyan anyuka is, akinek a lányával nem jártam, viszont felhívott, telefonon, hogy annyit hallott már rólam meg beszélgessünk, és menjek át meg miért nem próbálom meg a lányával. Persze ez sem az ideál, de azért nagy a szakadék, hogy ott csak úgy vagyok jó ha behódolok, mások meg még hívnak is. Az én szüleim mindig szeretettel várták „F”-et, annak ellenére, hogy egyszer elöl hagytam egy kinyomtatott e-mail beszélgetést amin láthatták, hogy „F” épp őket szapulja. Mert ha anyám vagy apám segítséget kért tőlem, amivel mondjuk csúszott a találkozásunk valamivel vagy még nem is csúszott, csak max sietnem kellett, akkor is már azt hallgattam, hogy mennyire nem hagynak minket a szüleim. Mikor megkérnek valamire. Nonszensz.
Szóval az ilyen hosszú sztorinak is egy a vége: mára már minden megszakadt, még MSN partnerek sem vagyunk (ő csinálta de hát nem nagyon érdekel), kolisok sem vagyunk már (bár nem lakunk vészesen messze egymástól), nincs összejárás se semmi. Sikerült 3 évre kihúzni ezt a kapcsolatot, amiben sajnos a mérleg nyelve a több rossz felé mutatott. Persze voltak jó pillanatok is, de még ezt a sztorit se olvasták végig sokan, ha még a jó pillanatokat is részletezem talán ki se teszik :) Tapasztalatszerzés volt, hogy MI NEM KELL, meg persze mint első komoly kapcsolat voltak olyanok számomra, hogy első közös nyaralás, stb.
Jaj és utóiratnak engedjétek meg, hogy még a féltékenységről pár szó: ő mint mondtam beteges volt ezen a téren, míg én a kapcsolat elején nem, de elkezdtem úgy gondolkozni mint ő (már törlöm a fejemből de azért változtam a naivságból), és észrevettem mikro van titkolni valója. Hébe-hóba naplózott beszélgetések, email vagy iWiW katyvaszba látogattam, ahol bizonyságot nyertem, hogy megcsalni nem csalt meg, viszont néhány vita után egyből más faszinak kezdett írogatni meg flörtölni, még ha nem is történt semmi, ez hazugság. És többször eljátszottam vele, hogy nem akar-e bevallani valamit: mondta, hogy nem. Akkor szembesítettem, jött a bocsánat meg a magyarázkodás…ok felejtő. De ez volt többször, amikor mondtam már, hogy tudod h mindent tudok szóval így kérdezem; letagadta, szembesítettem bukó. Azt hitte, hogy csak mert sokat pókerezek vele is blöffölök. Szóval ő betegesen féltékeny volt velem úgy, hogy SOHA nem adtam rá okot! Ő viszont adott nekem….. na sebaj. Sokat tanultam és remélem nem lettetek agyhalottak így a sztori végére.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Muha 2009.10.29. 09:24:28
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 09:24:40
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 09:25:21
Pepita Ofélia 2009.10.29. 09:27:04
Pepita Ofélia 2009.10.29. 09:27:39
Na olvasok :)
Pepita Ofélia 2009.10.29. 09:28:57
Ebből, ahogy ezt leírja, már gyanús, hogy posztoló egy faszfej...
BARI 2009.10.29. 09:31:27
Pepita Ofélia 2009.10.29. 09:32:20
Pepita Ofélia 2009.10.29. 09:35:40
Valaki elolvasta már? Érdemes?
Pepita Ofélia 2009.10.29. 09:43:14
A feminista?
Mindenki akkora szar ebben a sztoriban... és még csak a felénél járok :S
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 09:43:15
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 09:48:01
tuli _ 2009.10.29. 09:48:50
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 09:49:14
Miatökömnek? Hátha nem tudjuk, hogy az én, az én? :)
Édes, drága, piciny bogaram, te aztán szeretsz szenvedni. Helyesbítek: szereted, ha sajnálnak.
Azért a csajról olvastam volna más pozitív dolgot is azon felül, hogy dögös. Mert 3 évig a dögösségre alapozni... kicsit eccerűnek tűnik :S
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 09:49:48
Azon elgondolkoztam, hogy miféle szerelem lenne az, ahol mindkét fél esetében az az elvárás, hogy a másik megváltozzon.:-D Eltévedtem, azt hiszem.
Pepita Ofélia 2009.10.29. 09:52:10
Van egy olyan érzésem, hogy posztoló tipikusan az a faszi, aki elkezd telefonon ordibálni a nőjével a Mammut közepén/vonaton/akárhol, ahol sokan hallgatják, és egy idő után már mindenki nagyon szeretné egy laza mozdulattal kirúgni a kezéből a telefont.
Meg basszus, minek kellett ezt a sok szart ideírni? Hogy mozi a haverokkal, és utána mit ittak, és mi volt az ebéd, és hogy hogyan mutatta be a luvnyát a szüleinek... Arrrrgh!
Egyébként ilyenkor nagyon örülök, hogy soha nem laktam koedukált koleszban, nem bírnám elviselni, hogy egy ilyen faszfej járkál át a szobatársamhoz, ott is alszik, vagy épp csak a szomszéd szobában ordibál... Azért ez nem mindenhol megy így, ugye? Egyáéltalán milyen egyetemre járhat a posztoló?
(még mielőtt _egyesek_ bölcsészezni kezdenének, kizárt :P)
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 09:52:33
Muha 2009.10.29. 09:53:04
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 09:53:58
Hát én ma nagyon álmos vagyok ezzel az alig több mint 4 óra alvással...
@tarquin- 1forma ördögműalkotás: hogy ment a tegnap este?
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 09:55:42
lexi 2009.10.29. 10:00:36
"Van olyan anyuka is, akinek a lányával nem jártam, viszont felhívott, telefonon, hogy annyit hallott már rólam meg beszélgessünk, és menjek át meg miért nem próbálom meg a lányával." :)))
Már azt hittem, anyuka saját szórakoztatására hívja át :)
tuli _ 2009.10.29. 10:00:53
a hejjespasi, akit elkapott a ceji. akkor bármit meg lehet tenni velük. de véletlen sem egy normális lányt választanak, hanem játszmázós, hisztis, magának mindent megengedő (mert neki jár) libát.
@tarquin- 1forma ördögműalkotás: önző emberek szerelme:)
nekem azért a lány önzőbbnek tűnik, igaz, hogy nem az ő posztját olvastuk.
@Dr. Jula Watson: ébresztő. küldök kávét:)
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 10:02:06
Tegnap este a foglalkozás elérte célját, úgy gondolom, nem megy vissza. Nagyon kemény menet volt.:S De hasznos.
Muha 2009.10.29. 10:02:57
Az már csak mázli, hogyha normális másikat fogsz ki.
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 10:03:52
kiraaaaa 2009.10.29. 10:04:29
Még nem tudom, mit gondoljak, de én nem ütlegelném a posztolót, minek?
Sztem most már helyreállt az önérékelése, jól elkapta a gépszíj:))
Szerelmes lett, van hogy rosszul választ az ember.
Tulival egyetértek, a csaj sem tiszta fialás:) (De ki az, tegye fel a kezét, aki annak érzi magát!)
BARI 2009.10.29. 10:08:45
Szóval nókomment a részemről :)
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 10:09:53
@tarquin- 1forma ördögműalkotás: Ennek örülök. Ha jól értem, van még pár napod, hogy megszilárdítsad.
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 10:10:39
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 10:11:07
ez nekem is megfordult a fejemben!
Biztos híre ment, micsoda "tehetséges" fiatalember :)))))
Nem győzök betelni a poszt részletgazdagságával. Jókais magasságokba emelkedik! :D
kiraaaaa 2009.10.29. 10:11:17
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.10.29. 10:11:58
jaffandi 2009.10.29. 10:12:01
2 héten belül kétszer lett szerelmes, talán itt kezdődtek a problémák. Nem baj, most már érettebb, tán tanult is a 3 évből, más alapján választ legközelebb.
LuPuS 2009.10.29. 10:12:52
Ahol tényleg borultam :
"Van olyan anyuka is, akinek a lányával nem jártam, viszont felhívott, telefonon, hogy annyit hallott már rólam meg beszélgessünk, és menjek át meg miért nem próbálom meg a lányával."
Ehhez nem tudok ,hozzá szólni, megyek inkább dolgozni :D
kiraaaaa 2009.10.29. 10:12:55
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 10:14:57
de te hülye vagy. :)
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 10:16:19
@tuli_: kíváncsi lennék a lány posztjára. Nincs kedve megírni valakinek?:-)
kiraaaaa 2009.10.29. 10:16:41
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 10:16:49
@Kedves Nard: @lacadl: de jó, hogy rajtam kívül másnak is van tisztán látása :D
kiraaaaa 2009.10.29. 10:18:06
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 10:19:56
Mr. Homn 2009.10.29. 10:20:31
akkor csak a lényeg: minden húgyagyú járhat manapság egyetemre?
Muha 2009.10.29. 10:20:52
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 10:22:01
Muha 2009.10.29. 10:22:28
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 10:23:33
Jó poszt, lehet benne mazsolázgatni.
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 10:23:59
@Kiraaaaaa: kicsontozol? :)
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 10:25:03
undorító dolog ez.
BARI 2009.10.29. 10:26:32
még most sem bírok hozzászólni...
megyek KVzni :)
Muha 2009.10.29. 10:28:22
Főleg ilyen kezdés után.
Ezért fontos szerintem a kezdés.
Ha vele úgy kezdett a lány, hogy kavart még az előzővel, akkor ez a pasi miért lenne kivétel? Miért csinálná máshogy a lány? Semmiért szerintem.
alumi 2009.10.29. 10:28:45
Bazzeg, ekkora zagyva szart még életemben nem olvastam!
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 10:31:10
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 10:32:06
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 10:33:00
Muha 2009.10.29. 10:33:01
Tudom, hogy csúnya dolog. Ebben igazad van. De szerintem a posztíró maga is tudta, hogy ha kérdez, arra nem kap majd őszinte választ.
Lásd, az ígyhiányzol úgyhiányzol SMS, miközben másnak a szájában lóg a dizsiben. Nagyon rossz ómen, nagyon rossz.
Bár nem kell bizonygatósdit játszani, de talán ezért is fontos, hogy már az első pillanattól kezdve makulátlan tisztasággal játszanak a felek.
Dominó 2009.10.29. 10:36:11
A történet összefoglalva:
Ádám üzenete:
én meg tegnap voltsm bulizni, és reggel mikor felkeltem, eggyel több tolsztoj regény volt nálam, mint a buli előtt
(idézet:bash.hu)
alumi 2009.10.29. 10:36:43
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 10:36:52
@Muha: A bizonygatós rész nem tetszik nekem. Egyszer még egy dolog, ha látni akarja mit is válaszol a lány, na de ebből rendszeres játékot űzni? Mi értelme?
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 10:38:56
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 10:39:56
nem szeretnék vitatkozni ezen.
tényleg nagy MNK volt a lány és még hazug is és megérdemelte, de pl. velem ezt több okból sem lehetne eljátszani.
1. hetente váltogatom a jelszavaim, nincs se msnem se iwiwem, a maradék emailfiókomban pedig nincs rejtegetni valóm, csak egy valami, az is a kariajándékhoz fűződik.
2. ha bármikor is megtenné, nagyon jól tudja, hogy annak kalap-kabát lenne a vége, ha volt rá oka, ha nem.
nyünyőke 2009.10.29. 10:41:19
Meg persze elég szerencsetlén is, ilyen kapcsolatban 3 évet lenni, jézus... Birka. Elhiszem, hogy első szerelem, meg minden, de mostanában mindig meg tudok lepődni, hogy egyes fiúk mit nem képesek elviselni a csajuktól... Mármint hogy mindent. És ez rohadt szánalmas szerintem egy kívülállónak.. Nyilván elsősorban a csaj viselkedése, de az is, ahogy ezt tűri egy "férfi".
Még egy: nekem a legviccesebb az egészben, hogy amikor egy társaságból valaki becsajozik, valaki biztos elkezdni fikázni, meg baszogatni, hogy papucs (akkor is, ha egyébként egyáltalán nem arról van szó, hogy mindenhová csak a csajjal megy már, egyébként nem is látják a haverok - csak már nem az az első, hogy minden hétvégét velük töltsön az ember), és aki ezt a leghangosabban teszi, általában ő lesz az, aki mikor becsajozik, 100x rosszabb lesz, mint akit piszkált...
De a durva, hogy én azt gondoltam, ez max a 18-20 év körüliknél megy, de nem... 25 körül is simán.
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 10:41:47
Snowmass 2009.10.29. 10:42:06
Muha 2009.10.29. 10:43:51
Értelme nincsen, kedves Jula, hisz ez a rendszeres magatartás szükségszerűen megöli a másik szavába vetett hitet, a bizalmat.
Továbbá, elég hülye folyamatot indíthat el, ha baki van.
Bár részleteiben nem ismerem a történetet, sem a lányt, de el tudom hinni, hogy féltékennyé vált, hisz menő csávó a barátja, aki megcsalta az elején. Ezek után nagyon nehéz lehet ezen túllépni.
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 10:44:14
BARI 2009.10.29. 10:45:26
Muha 2009.10.29. 10:45:30
dr. gernika 2009.10.29. 10:46:01
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 10:47:06
Muha 2009.10.29. 10:47:45
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 10:48:43
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 10:49:30
PPK™ 2009.10.29. 10:49:46
Az első néhány sor után én is azt gondoltam, hogy "Á" egy beképzelt tuskó, de szerintem ez nem így van. Az elején felvázolta, hogy hogyan él, aztán meg azért hozta fel ezt a népszerűség-izét még egyszer, hogy leírja, hogy mennyi mindenről mondott le a bringa kedvéért. Igazából mindketten nagyot hibáztak azzal, hogy mással kavartak/flörtöltek/dugtak, miközben együtt jártak. És mivel mindkét fél disznósága kiderült, onnantól a virág, kajakészítés és egyéb meglepetések sem tudták biztos alapokra helyezni a kapcsolatot. Mint a postban megemlített Jóbarátok-effektus :) Aztán szokás szerint ment a huzavona hosszú hónapokig, pedig körülöttük valószínűleg mindenki látta, hogy ebből nem lesz aranylakodalom. Szerintem jó történet volt, külön jó pont a helyesírás, az utóbbi időben ebből úgyis hiányt szenvedtünk :)
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 10:50:34
SivatagiRohamKukac 2009.10.29. 10:52:45
Snowmass 2009.10.29. 10:54:01
SivatagiRohamKukac 2009.10.29. 10:55:50
Muha 2009.10.29. 10:56:00
Irigylem, hogy ilyen figyelmes és lelkes vagy. :)
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 10:56:57
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 10:57:50
@a mesemondó: az a baj, hogy nem nagyon olvastam, így nem is tudok kitalálni sem, hogy emgmentsem a posztot :D
tuli _ 2009.10.29. 10:58:59
@tarquin- 1forma ördögműalkotás: peeersze, hogy majd F(áni) is én legyek:D
@Kiraaaaaa: éééén (majdnem :D)
@Dr. Jula Watson: nemnem. csk részvétemet mutattam ki a 4 órai alvás miatt.
@prim reborn: viselkedj, mert leszkapsz, ha megjelenik a poszt írója :)
az elején nekem sem tetszett, a végére mégis.
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 10:59:34
SivatagiRohamKukac 2009.10.29. 11:00:40
A posztoló miért akarta ennyire bizonyítani, hogy ő mekkora király??!!!
Csak nem azért mert k....ra nem így van??!!
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 11:00:42
a legkirályabb kariajit egy volt osztálytársnőmtől kaptam, aki a karácsonyi húzás után rögtön odajött, hogy nem ismer annyira jól és nem tudja miket szeretek, de nem akar elszomorítani azzal, hogy valami sablonos baromságot vesz, ami a polcomon porosodik.
mondtam, hogy csináljon nekem valamit, amit használni is tudok.
egy 6méteres kötött drapp sálat kaptam. ma is a kedvenceim közé tartozik. :)
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 11:01:53
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2009.10.29. 11:03:44
sztem a posztolonak varnia kellett volna azzal a "jojjunk ossze" dologgal. persze, szerelem, es surgetes, h legyunk egyutt, am 6 eves kapcsolat utan kell egy kis ido szabadon. lezarasra. nekem pl a lany bujos vagyuk, utana meg dogolj meg hangulatvaltasai erre engednek kovetkeztetni. akarta o Á-t, csak korai volt. felesleges ezt a holt idot lecsipni es belekezdeni egy ujba, mert ez tortenik. mondom en mar ezt megtapasztalva es megvilagosodottan ^.-
ezert nem itelnem el a leanyzot sem, fiatalok voltak. kar h igy vegzodott, ki tudja, ha tiszta leppal indulhatnak, mi lett volna belole?:/ sajnalom oket
SivatagiRohamKukac 2009.10.29. 11:04:28
dr. gernika 2009.10.29. 11:05:26
Igen, notórius kommentelő vagyok, de én sem időmilliomos, úgyhogy azért hogy ON-olhassak, muszáj volt végigolvasni. Így viszont a léha csetelésre lesz sokkal kevesebb időm, ezért szégyelld magad. :) Csak a jó stílus mentett meg attól, hogy ne alázzalak szét.
elhiszem, hogy neked ez egyedi és megismételhetetlen, de nekünk öreg rókáknak sok sablonos motívum tűnik fel. elsőként, amire már te is rájöttél, hogy balfasz vagy. Belemenni egy olyan kapcsolatba, amiben másodhegedűs vagy, bukó. Mindent feladni és minden megaláztatást eltűrni szintén bukó, ezzel senkit nem lehet megfogni. Viszont elveszíted az önbecsülésed, valamint a párodét is. Onnantól voltatok egyenrangú felek ebben a játszmában, hogy elvileg szakítottatok és felszállt a rózsaszín köd. Nem kellett volna kapcsolatban maradni sem.
Azt hiszem, nem csak született rendellenesség a csajnál ez a beteges feminizmus és kettős mérce, a jelek szerint anyu is rendesen belenevelte. Lehet, hogy hozott példa, választ adhat arra is, hogy apu miért dobbantott a családból. Amivel csak a saját elméleteiket igazolta, azaz minden férfi szar. Remélem, a sors összesodorja majd egyszer MP barátunkkal, igazán megnéznék velük egy eszmecserét. :))))
Abból amit leírsz, tényleg jó fejnek tűnsz az akkut balfaszság ellenére, csak kicsit túl sok az önigazolás.
A beteges féltékenység meg nagyon sokszor pont, hogy az eleve megbízhatatlanok jellemvonása. Azt feltételezik a párjukról, amit maguk is megtennének.
Hirtelen most ennyi.
Jaigen, látom levontál már mindenféle tanulságot, csak annyira szeretnélek még megkérni, hogy a következő kapcsolatodban figyelj oda, nehogy véletlenül azon a lányon verd le az F-től kapott sérelmeket.
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 11:05:38
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2009.10.29. 11:05:52
BARI 2009.10.29. 11:06:01
alumi 2009.10.29. 11:07:13
ha ők is együtt jártak volna veled x évet, meglehet nem értékelték volna már úgy az ajikat.:)
Bud és Kelly Cica 2009.10.29. 11:07:42
sztem összefér a feminista gondolkodás meg a főzés a pasira, legalábbis nálam szokott működni:)
egyébként meg sok ilyen kapcsolatot látni, és én sem szoktam érteni, miért jó valakit megváltoztatni egy kapcsolatban. akkor nem őt szeretted meg, nem így van? csak valami alapanyagot láttál benne, amit kedvedre formálhatsz, aztán ha mégsem sikerül, vagy már unalmas, dobhatod.
meg persze lehet végig frusztrálódni, h a kedves miért nem olyan mégsem, amilyennek látni akarjuk...
kicsit több tartás, büszkeség szorulhatna az emberekbe.
BARI 2009.10.29. 11:08:19
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 11:08:45
@Dr. Jula Watson: hatalmam a szürke egerek támogatásán alapszik. cserébe megmondom mit csináljanak, hogy ne kelljen gondolkodással időt pazarolniuk :)
tuli _ 2009.10.29. 11:09:41
bocsi, azt a fiókot ritkán nézem, nem, mintha nem ismernéd a másikat:P
@Drága IV gernika: fűűű, de rendes vagy, hogy ilyen összefoglalt választ képes voltál írni. :) egyébként egyetértek.
és a stílus miatt bocsátottam meg neki én is a hosszúságot.
Muha 2009.10.29. 11:11:20
Szerintem nem szokás ismerni a másikat szerelembe esés előtt az esetek nagy részében, hisz a szerelemnek köszönhetően töltenek el annyira sok időt együtt. ami alatt megismerhető valamennyire a másik.
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2009.10.29. 11:12:41
Rebelde 2009.10.29. 11:12:48
tuli _ 2009.10.29. 11:13:41
Rebelde 2009.10.29. 11:13:59
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 11:14:25
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.10.29. 11:16:19
Persze, Kárpát-medencét kitöltő egoja (valószínűleg ok nélkül ekkora) nehezen viselte hogy beszopatják, és még nehezebben veszi be a gyomra azt, hogy milyen ostoba, hogy önként saját magát 3 évig szivatta.
Hétpettyes lovag 2009.10.29. 11:16:50
Lizzieeee 2009.10.29. 11:17:25
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez 1 nagy hiba...hogy azt hisszük, ha én megteszek mindent...csak azt fogja tenni, ami nekem jó...
Frászt.
És nem, nem érte tettél meg mindent.Magadért.
Mert azt akartad, hoyg Veled legyen, mert Neked az jó.
Snowmass 2009.10.29. 11:17:59
alumi 2009.10.29. 11:18:01
amúgy úgy látom, hogy a srác nincs túl a dolgon,és lehet, hogy lezárásnak is szánta ezt a sztorit.
kár, hogy ettől még nem lesz túl rajta.
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:18:12
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2009.10.29. 11:18:28
hm, ujra kuldom akkor...
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:21:05
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:21:38
tuli _ 2009.10.29. 11:22:17
@prim reborn: :))
szerintem sincs túl rajta.
Rubyred *.* acélbetét és macska projekt *.* 2009.10.29. 11:22:24
Muha 2009.10.29. 11:23:05
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:24:33
@Muha: Akkor majd nem foglak szeretni :)
Snowmass 2009.10.29. 11:24:35
dr. gernika 2009.10.29. 11:24:43
@Kiraaaaaa: Én meg Bumerángot hallgattam, amiben mindenki sírt, még Bochkor is. Felemelő volt.
ON még- ami nem áll össze bennem az a "véletlenül" elöl hagyott kiNYOMTATOTT emil, amiben a lány szapulja a szülőket. Kedves posztíró, ha mindenképpen közölni akartad velük, nem lett volna egyszerűbb elmondani, vagy felolvasni? Ez olyan tré...
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 11:24:55
A szembesítős résznél azzal szembesítette, hogy mással beszélgetett a lány msn-en? Ezt kellett volna meggyónni? Ehh.
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 11:25:23
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:26:05
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 11:26:59
BARI 2009.10.29. 11:28:08
mondjuk azért durva, hogy a lány ennyire papucsosítani akarta a pasit, de azért szerintem, ha annyira akarta volna a srác, akkor tett volna ellene valamit.lehet valami zsanzsuán a fickó, hogy anyucik hívogatták, kicsi friss husika :)
Krunpli · http://www.mobilize.hu 2009.10.29. 11:28:43
Madpapa 2009.10.29. 11:29:13
Alapvetően önbizalomhiányos puhapöcs vagy. Nincs ezzel baj, majd tanulsz még. Folyamatosan az önigazolást keresed, ami benső bizonytalanságra utal. Próbáld meg ezt idővel legyőzni, hogy a csajok idővel ne csak mint hejjespasit lássanak majd, hanem mint férfi vegyenek észre.
Az hogy így alakult ez az egész, te is nenne voltál maximálisan, szóval mindent csak a lányra terelni, fejletlen személyiségre utal.
Szóval javaslom, hogy próbáld magad lelkileg tréningezni, de ha lehet ne úgy, hogy hejjespasiként minden luvnya ágyába bebújsz, mert azzal ugyanott maradsz ahol most is vagy, puhapöcsként.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.10.29. 11:29:15
"Azóta sincs neki senkije!!11!!one!111"
Erre gondoltál? :)
tuli _ 2009.10.29. 11:30:19
@Dr. Jula Watson: mondom én, hogy nem rossz fej:)
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:30:25
Snowmass 2009.10.29. 11:31:23
kiraaaaa 2009.10.29. 11:33:30
Már nem esik:)
@Drága IV gernika: akkor inkább a nevetés:)
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 11:34:09
harcihippi 2009.10.29. 11:34:30
Muha 2009.10.29. 11:34:48
@a mesemondó: Azért az esetek nagy részében.
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:35:08
@tuli_: Nekem sincs bajom vele. :)áá, ne gondolkodj azon mit csinálnak ők oly mozdulatlanul. :)
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 11:35:26
Zsitke szavaival élve: a másik nem munkadarab.:-) Nyilván formálódunk egy kapcsolatban, de ez a kényszeres megalkuvás ijesztő.
Snowmass 2009.10.29. 11:35:59
zsanzsuán:D
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:38:02
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:38:58
Snowmass 2009.10.29. 11:39:01
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 11:39:18
www.mke.hu/lyka/06/e6p229.jpg
nekem azt mondták tanácsadóim, hogy ez korunk legnagyobb gondolkodója...
:D
asszem le kell poroltatnom délutánra a bitófát.
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:40:05
Muha 2009.10.29. 11:40:44
Az éppen pont felette írtakkal pedig egyet értek.
Még nem láttam barátságból szerelmet.
Olyat viszont igen, ami szerelmezésnek indult, csak épp azt a pici kis részt nem sikerült átlendíteni, és mikor "elbarátosodott" a kapcsolat, onnan már esély sem volt a szerelmi kapcsolatra.
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:40:51
kiraaaaa 2009.10.29. 11:41:59
De én most optimista ruhát hordok:)),tehát nem vagyok beszámítható:)........ma sem:)))
dr. gernika 2009.10.29. 11:43:10
@tuli_: Én is teljesen meghatódtam magamtól. :D
@hasznavehetetlen régensherceg: Igazodtam a poszthoz. :P
BARI 2009.10.29. 11:44:25
"asszem le kell poroltatnom délutánra a bitófát" - áááá :) (most majdnem belefulladtam a reggelimbe) :D
@Snowmass: öööö akkor anyja lánya, mockoszcéda :D
Snowmass 2009.10.29. 11:45:29
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 11:45:42
Muha 2009.10.29. 11:46:32
Muha 2009.10.29. 11:49:04
Gyertek, vendégeim vagytok egy KVra.
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:49:15
Szóval remélem nem minden helyzetben vagy az ;)
A kérdés itt egyébként csak az, kinek mi a szerelem, ki hogy definiálja.
@Kiraaaaaa: magamon is feltűnt, hogy mostanában sokkal elnézőbb vagyok. :)
@Snowmass: Nem. Sőt, kifejezetten pozitív. (A falatot is 52x meg kell rágni mielőtt lenyeled. :) )
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:49:49
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 11:50:58
BARI 2009.10.29. 11:51:48
kiraaaaa 2009.10.29. 11:52:33
gazmegfek.blog.hu/2009/10/29/hulye_hulye_hulye_amerikai
Bud és Kelly Cica 2009.10.29. 11:52:58
vagy:
"hozz egy sört!
na, és a varázsszó?
vagy lebaszok egyet..." :-D
igen, sztem ezek pont hogy nem szerelmek, hanem valami kapcsolat-másolási kényszer. valami olyasmi, h akkor van egy párom, akivel járunk, és akkor ilyen és ilyen szabályok szerint kell csinálnunk, mert más is így csinálja. ilyennek kell lennie egy randinak, ennyiszer kell szeretkezni egy héten, vasárnap szülőknél kell ebédelni stb., mert ha valami nem így van, akkor jajj, mi lesz? így meg csak a másik viselkedését ismered meg, az embert nem.
Muha 2009.10.29. 11:53:20
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 11:54:57
Snowmass 2009.10.29. 11:56:31
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:56:41
@Kiraaaaaa: jaja, tiszta dedó :))
tuli _ 2009.10.29. 11:56:59
inkább erre:D
www.britannica.com/blogs/wp-content/uploads/2009/07/gardenelf1.jpg
@Drága IV gernika: :))
@Kiraaaaaa: legalább nem zajonganak a kocsiban :D
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 11:57:46
kiraaaaa 2009.10.29. 11:58:20
Snowmass 2009.10.29. 11:58:32
kiraaaaa 2009.10.29. 12:00:10
@Snowmass: ne már, mire a kölkömhöz pasi jár majd, addigra vén banya leszek, akkor senki nem viszi majd el innen?:(((
Snowmass 2009.10.29. 12:01:39
Snowmass 2009.10.29. 12:02:26
Muha 2009.10.29. 12:02:54
@Kiraaaaaa: Rendben, akkor Te kapsz sütit is. Pont olyat, amilyet kérsz.
Hisz épp ez a lényege (bevallom sokszor jómagamnak is nehezen megy) hogy ne úgy csináljuk a dolgokat, ahogy hisszük, hogy a másiknak jó, hanem úgy csináljuk, ahogy a másiknak jó, és ahogy mondja, hogy csináljuk, hogy jó legyen neki, és ezzel boldoggá, igazán boldoggá tehessük.
*jajelcsöppenek magamtól mindjárt*
BARI 2009.10.29. 12:02:59
Pong 2009.10.29. 12:03:23
Rendes kodependencia, s parabola a csajozós/pasizós szociális élet s párkapcsolati lét kompatibilitási problémái.
Ah nem is tudom, mikor valaki az elején leirja, s ugye mindenkinek feltünt, hogy posztirónknak fontos az imidzs, akkor ennek fényében nem vehetö észre a öntömjénezö nárcisz férfi, s kapcsolatparás de kontrollálö nöstény alapvetö összeférhetetlensége?
Persze most 1 perspektivából megy ez, kedves F, ha dögös vagy, kommentelj ide.
Cicázmány 2009.10.29. 12:03:29
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 12:04:11
@Dr. Jula Watson: eben meg tök igazad van.
Pong 2009.10.29. 12:05:37
Köszönöm nem kérek kvt, ma 11kor korán kelve már ittam, inkább rágyujtok.
Muha 2009.10.29. 12:06:22
Snowmass 2009.10.29. 12:06:24
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 12:06:57
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 12:07:20
De az is lehet, úgy végzett, mint a posztban említett anyukák: te fogod majd hívogatni a fiatal fijúkát, hogy ugyan vigye már el a kiscsajt. :)
baraka 2009.10.29. 12:07:30
Snowmass 2009.10.29. 12:07:37
baraka 2009.10.29. 12:08:15
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 12:08:23
2009.10.29. 12:08:25
uuncsi, nárcisztikusan öndicsérős, lányszapulós, tele fölösleges részletekkel, amik közt icipici érdekes sincs, csak nyűglődés, deaz qvahosszan, mintegy rossz házasságban. Ezaz egymás iwiwjében turkálás pedig rémgusztustalan. Megérdemelték egymást. Szal nekem nem jön át a stílusból, h posztoló jó úton járna már
tuli _ 2009.10.29. 12:09:37
Snowmass 2009.10.29. 12:10:19
2009.10.29. 12:10:39
ormotlan 2009.10.29. 12:11:34
(too long, didn't read/túl hosszú, nem olvastam)
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 12:12:05
Egyébként tényleg nagy baj az, hogy sokan nem így viselkednek. És ilyenkor jön aztán az, hogy hát de én mennyi mindent megtettem...
@Snowmass: elutasítod a művészetet? :)
A pörköltért meg nem kár. Én azt se szeretem. :D
BARI 2009.10.29. 12:12:08
kiraaaaa 2009.10.29. 12:12:19
@Dr. Jula Watson: tudom, HPV elleni oltásnál 9éves kor az alsó határ, brrrrrrr belegondolni is szörnyű,mért ezt az időt húzták meg,hogy még szűz legyen a delikvens?
Ha meg sokáig vár, öreganyámra fogok hasonlítani.
@Snowmass:
nem jó, én már most öreg vagyok, hátárnyban vagyok:)
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 12:12:46
www.youtube.com/watch?v=0jxOEIb5_sk
Snowmass 2009.10.29. 12:13:45
2009.10.29. 12:13:57
Pong 2009.10.29. 12:14:35
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 12:14:40
Muha 2009.10.29. 12:16:04
Hanyag vagyok mostanában, nem figyelek eléggé. :)
@Kiraaaaaa: ezt is magamnak kell? :)
dr. gernika 2009.10.29. 12:16:52
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 12:17:13
2009.10.29. 12:18:22
Snowmass 2009.10.29. 12:18:45
dr. gernika 2009.10.29. 12:19:08
Snowmass 2009.10.29. 12:19:50
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 12:20:43
@Snowmass: jaj, hát én nem lennék képes ennyit agyalni hirtelen felindulásból, egyszerűen abbahagynám a főzést, majd megcsinálja, aki ügyesebb:-)
Snowmass 2009.10.29. 12:20:44
Snowmass 2009.10.29. 12:21:54
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 12:22:53
Snowmass 2009.10.29. 12:23:15
pingwin · http://pingwin.blog.hu 2009.10.29. 12:24:19
minden en semmi ot
jo rossz
Snowmass 2009.10.29. 12:25:02
pingwin · http://pingwin.blog.hu 2009.10.29. 12:25:02
mega
lol
BARI 2009.10.29. 12:25:10
szépe lenne, ha azt mondaná egyik ancikának - Tudod mit?Ne legyen köztünk semmi!Se távolság, se telefon, se ruha...:)
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 12:25:12
2009.10.29. 12:25:30
uhhh (törölt) 2009.10.29. 12:25:59
Muha 2009.10.29. 12:26:10
pingwin · http://pingwin.blog.hu 2009.10.29. 12:26:25
csak bosszubol felredugtam
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 12:26:31
pingwin · http://pingwin.blog.hu 2009.10.29. 12:27:07
Snowmass 2009.10.29. 12:27:15
rémTündér /aprócska kismacska./ 2009.10.29. 12:27:28
www.youtube.com/user/panacea81#p/a
2009.10.29. 12:28:11
kiraaaaa 2009.10.29. 12:29:13
@Dr. Jula Watson: nektek mi bajotok a pörkölttel:) étellel nem játszunk:)
(csak ne személyesítsétek meg, jó? Amikor a boltban a kedves eladó közli a kenyérre mutatva: _ Őt kérem? akkor mindig elborzadok! S mivel volt gyerekszobám, azt mégsem mondhatom neki,hogy ilyen ronda csajszit mégsem vihetek haza:))) )
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.10.29. 12:30:10
Jobb mint a CSP-n a tegnapi picsapost. :)
Tüncike_ 2009.10.29. 12:30:29
2009.10.29. 12:31:18
Muha 2009.10.29. 12:31:22
Snowmass 2009.10.29. 12:31:55
BARI 2009.10.29. 12:32:52
hát igen, elengedhetetlenül fontos, hogy ívíven csilliárd ismerős legyen, különben zsanzsuáni imidzsének ez odaverne, ha nem lenne tele anyuka ismerősökkel :D
Dr.Bio74 2009.10.29. 12:32:58
BARI 2009.10.29. 12:34:30
Bud és Kelly Cica 2009.10.29. 12:35:46
persze, ironikusan értettem én is:) sztem ez az, ami miatt sok az ilyen furcsa kapcsolat, amiben egyik félnek sem jó, de azért erőltetik. és közben a hú de szerelmes vagyok-ra hivatkoznak, de hát kibe is valójában?
volt ebben a posztban bármi, ami a lányról szólt, és nem a viselkedéséről? vagy hülyeséget feszegetek?
Snowmass 2009.10.29. 12:36:27
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.10.29. 12:37:06
Megtanultál már főzni, hogy ne csak öncélú csetelés legyen itt! :D
dr. gernika 2009.10.29. 12:37:08
Várd meg, amíg beköszön.
Snowmass 2009.10.29. 12:40:27
2009.10.29. 12:41:56
BARI 2009.10.29. 12:41:57
Snowmass 2009.10.29. 12:42:12
Tüncike_ 2009.10.29. 12:43:44
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 12:45:33
2009.10.29. 12:46:03
Kenedy1 2009.10.29. 12:46:28
BARI 2009.10.29. 12:46:39
Muha 2009.10.29. 12:47:23
vagy valami mutter-féle. :]
tuli _ 2009.10.29. 12:47:50
@hasznavehetetlen régensherceg: nem. F én vagyok :D
Muha 2009.10.29. 12:47:57
kiraaaaa 2009.10.29. 12:47:59
kiraaaaa 2009.10.29. 12:48:31
tárhejj · http://atarhely.hu 2009.10.29. 12:48:49
Elemózsia 2009.10.29. 12:49:26
Elsőre ezt olvastam el: "remélem nem lettetek agyhalottak így a sztori végére."
El merjem olvasni?
2009.10.29. 12:50:11
dr. gernika 2009.10.29. 12:52:20
Megyek is, gyakorlok gyorsan önvizsgálatot, hiszen valóban: 4! poszt írójával is összeszűrtem már a levet...
@hasznavehetetlen régensherceg: Akkor fel tudná vele venni a kapcsolatot egyéb úton is. :)
@Pink szabadságon: nyihhhihihi
tuli _ 2009.10.29. 12:54:00
meg akarod dönteni a hatalmát? :))
@Pink szabadságon: ne PUÁzd már le, a védelmem alatt áll:D
BARI 2009.10.29. 12:54:26
És miért űzitek el az új potenciális kommentelőket, akik nem akarják a 1200000000 csetelős szarságot elolvasni?Heeee???
Viselkedjetek már rendesen a zisten áldjon meg titekt!
:)
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 12:55:22
Neked is van lányod, akivel megpróbálhatná? vagy egy jó képességű kis MILF vagy?
:)
kiraaaaa 2009.10.29. 12:56:01
Muha 2009.10.29. 12:57:04
2009.10.29. 12:57:10
BARI 2009.10.29. 12:57:13
2009.10.29. 12:59:33
BARI 2009.10.29. 12:59:42
de Te az én védelmem alatt álsz :D
hoztam KVt mindenkinek, látom rátok fér :D
lekhaharidas.files.wordpress.com/2008/01/ist2_1792847_design_elements_coffee_cups1.jpg
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 13:00:01
(Mondjuk a friss exemről -ha lenne - én sem tudnék írni semmit, a saját sebeimet nyalogatnám, azt hiszem.)
@Snowmass: nem egészen.:D
BARI 2009.10.29. 13:01:11
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 13:01:12
"argentínában megdöntötték peron asszonyt"
:D
Muha 2009.10.29. 13:02:30
Viszont stopperolom a kávék közül a balalsót. :)
Snowmass 2009.10.29. 13:02:34
kiraaaaa 2009.10.29. 13:02:38
Snowmass 2009.10.29. 13:03:57
Muha 2009.10.29. 13:04:19
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 13:04:37
@Muha: wazz, ez vmi selyemfiú hírdetés, nem poszt :]
@Drága IV gernika: good point :)
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 13:05:37
Mondjuk én ritkán akadok ki, de akkor aztán nem jó a közelembe kerülni. Viszont hamar le is nyugszom. :)
Muha 2009.10.29. 13:06:11
kiraaaaa 2009.10.29. 13:08:01
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 13:08:20
Bár, ha így belegondolok, a leordítom a fejét annak számít?:)
BARI 2009.10.29. 13:08:21
@Kiraaaaaa: nyahahhahhaaa, minden lehetőséget ki kell használni, a zélet rövid :):):)
@Snowmass: tessék, ma jó a szívem :)
grocceni.com/kep/marcipanburgonya.jpg
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 13:08:28
Dzsízösz, mekkora kámingáut! :DDD
proton1701 2009.10.29. 13:10:14
Csak egy jó tanács - Ne buliban és szórakozóhelyen ismerkedj mert ott ilyen csajok vannak. Átlagos lúzerek. Esetleg próbáld meg koncerten vagy színházban. Oda más emberek járnak. Amíg a buli a legfontosabb az életedben addig nem találod meg a feleségnek valót. Vagy Te fogod megcsalni vagy Ő téged....
BARI 2009.10.29. 13:10:43
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 13:11:56
galeria.index.hu/bulvar/2009/10/29/megepitettek_a_vilag_legnagyobb_oceanjarojat/?current_image_num=2&image_size=xl
2009.10.29. 13:12:22
kiraaaaa 2009.10.29. 13:13:34
kiraaaaa 2009.10.29. 13:14:06
alumi 2009.10.29. 13:16:25
semmi vér, semmi balhé, semmi "húzz a picsába innen kisköcsög"...
na megyek is a csp-re.:)
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 13:19:14
Miért? A feleségnek való nem bulizhat? :O
Mi a feleségnek való lányok alapvető ismertetőjele?
(amúgy meg az észérveket felül szokta vezérelni az erős mártogatni vágyás! :D)
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 13:20:45
Konszolidált blog lett ez. Sehol semmi szex, csupa aszott ember kommenteli rég elmúlt fiatalságának beteljesületlen álmait!
:)
Muha 2009.10.29. 13:22:29
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 13:22:37
Muha 2009.10.29. 13:24:19
@BARI: Mert olyan gyors vagyok, hogy én csapok bele a villámba. :]
BARI 2009.10.29. 13:24:56
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 13:25:54
kiraaaaa 2009.10.29. 13:25:56
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.10.29. 13:27:14
Szerintem Muha Csáknorrisz titkolt fia. Bár borostás és nyomi :)
BARI 2009.10.29. 13:28:23
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 13:28:50
kevés öröm érhet Muha, szívem :D
@Dr. Jula Watson:
Hát akkor ezért nem értettem, Dubaiban nem látni ilyesmit!
:)
Snowmass 2009.10.29. 13:28:59
Bud és Kelly Cica 2009.10.29. 13:29:14
uhhh (törölt) 2009.10.29. 13:30:09
hogy mondhatsz ilyet??
:-)
Kusza 2009.10.29. 13:30:15
Hat most meg csak faj a fejem --> kave + cigi, es elkonyvelhetem, hogy a cukisag mötley sztorijait fogom olvasni ezentul ebedszunetben.
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 13:31:51
Muha 2009.10.29. 13:31:52
Snowmass 2009.10.29. 13:32:59
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 13:33:11
2009.10.29. 13:33:27
@BARI: @Kedves Nard: :DD
A poszt iszonyú hosszú és kusza, vagy csak én látom így? Ki tudja leírni, mi a lényeg benne?? Előre is köszönöm!)
alumi 2009.10.29. 13:33:29
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 13:34:13
Caddy 2009.10.29. 13:34:19
alumi 2009.10.29. 13:34:29
a fiú és a lány összejöttek az egyetemen. egy szobában laktak a koliban. elvoltak. szakítottak.elvoltak.szakítottak.elvoltak. szakítottak. végül végleg szakítottak.
nagyjából ennyi.:)
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 13:34:32
2009.10.29. 13:35:12
uhhh (törölt) 2009.10.29. 13:35:35
ezt csak azért gondolod,idézem:"mert ottt olyan IQ-szinten társalognak az emberek, hogy arról te csak álmodhatsz"
:-)
2009.10.29. 13:36:19
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 13:37:41
Snowmass 2009.10.29. 13:38:06
Tüncike_ 2009.10.29. 13:38:11
De még mindig nem sikerült eltéríteni titeket attól hogy mögé gondoljatok valamit, egész egyszerűen csak lenne közös témánk és megismerném. pont. :)
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 13:38:22
láttam.
Pár komment erejéig bírtam :)
És még a szakítóst mondják a net legaljának :))))
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 13:40:12
Mi van? Mi az hogy fialni? Meg nem tisztát? :O
Én csak megkérdeztem a motivációidat. Felőlem aztán azt csinálsz a posztolóval, ami csak jólesik (és persze a csövön kifér) :D
BARI 2009.10.29. 13:42:57
@Muha: @tarquin- 1forma ördögműalkotás: Ti nem féltek, hogy ezt állatvédők is olvassák netán?:D oszt majd a végén jól jajj lesz Nektek :D
uhhh (törölt) 2009.10.29. 13:43:45
beszélgess velem,én itt vagyok.
Muha 2009.10.29. 13:44:31
@BARI: Ne_buktass_le_Cünci_kérlek! :)
@Zsit (nyújtózós macs; E.T, Dubai): Ér engem, ahol csak tud! :)
Muha 2009.10.29. 13:45:50
Karmolok, csípek, harapok. :)
kiraaaaa 2009.10.29. 13:46:40
@Zsit (nyújtózós macs; E.T, Dubai): melyik oldalról van szó?
BARI 2009.10.29. 13:46:53
Muha 2009.10.29. 13:47:09
Kihozom magamból a maximumot!
Ha abszolút értékben nem is, de százalékosan azért elég fasza vagyok. :D
Muha 2009.10.29. 13:47:47
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 13:48:15
Utána aztán lehet hasznosítni közösen az energiákat :)
BARI 2009.10.29. 13:48:45
Dr. Jula Watson 2009.10.29. 13:49:46
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 13:52:08
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.10.29. 13:52:22
Bisztos a borostával kompenzálja azt, hogy le kellett borotválnia a szekszi bajuszt! :)
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 13:53:07
csajokespasik.blog.hu
De hidd el, nem akarsz te oda kommentelni.
@Muha:
Ilyenek ezek az örömök, ott férköznek be, ahol tudnak :)
BARI 2009.10.29. 13:53:27
amúgy egész vagyok...:D
@tarquin- 1forma ördögműalkotás: ha Te mondod :D
BARI 2009.10.29. 13:55:05
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.10.29. 13:57:19
De ha kell, a pörgőrúgással bármikor lezúz bárkit! :)
És az indános vonulatot is értem már nála.
"- Chuck Norris 1/8 részben cherokee. Ez nem azt jelelnti, hogy a felmenői között találunk olyat, hanem hogy megevett egy kibaszott indiánt."
Muha 2009.10.29. 13:58:19
@Dr. Jula Watson: És azt nem is mondtam, hogy csak és kizárólat bombázó csajokkal állok szóba. :)
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 13:59:07
"De hidd el, nem akarsz te oda kommentelni." *fekveröhög*
@BARI: ha mégsem bizonyulnék kellő mértékben állatnak, hogy védjenek, akkor elbújok a Csáknorrisz háta mögé a légyvédő kommandó elől. Csakazér'se félek!:-)
BARI 2009.10.29. 14:01:44
@Muha: kicsit gondolkodtam:D
(csak kicsit, mert ha nagyon, az fájna nekem)
@tarquin- 1forma ördögműalkotás: látom tutira mész, dupla védelem alatt vagy, mert Csák az én hátam mögött áll :D
rafkós rafkós
Elemózsia 2009.10.29. 14:02:15
"Miközben költöztem be a koliba szeptember első hetén azon gondolkodtam, hogy veszek egy kocsit és megoldom ezt máshogy, mert nekem ez nagyon nem hiányzik."
Ja, veszek egy kocsit 19 évesen, mert nem tetszik a koli... Gazdag szülők elkényeztetett gyereke.
...Na olvas tovább...
BARI 2009.10.29. 14:02:18
hellószijja mindenkinek :)
kiraaaaa 2009.10.29. 14:03:14
kepek.haon.hu/kepek/bodi.jpg
Mivanaminemfoglalt 2009.10.29. 14:04:20
kiraaaaa 2009.10.29. 14:04:22
2009.10.29. 14:04:27
Muha 2009.10.29. 14:04:55
Muha 2009.10.29. 14:08:37
LuiKang 2009.10.29. 14:08:44
alumi 2009.10.29. 14:08:49
@tarquin- 1forma ördögműalkotás: namost pár kommentet kiragadtam az előbb. komolyan mondom az egyiktől a fél agyam lezsibbadt. azóta csak rángatózom. szó szerint árad a hülyeség. (tisztelet a pár kivételnek)
@Zsit (nyújtózós macs; E.T, Dubai): ugyan. nézz meg egy hírhez kapcsolódó kommentlistet a velveten. na, az a legalja.
@Klájd: na miva, mégis bevágódtá náluk?:)
@Letícia-Charlotte in SBp: nincs mit. ennél többet tudni erről nem érdemes.
Snowmass 2009.10.29. 14:09:12
2009.10.29. 14:09:34
:D
kiraaaaa 2009.10.29. 14:09:34
images.google.hu/imgres?imgurl=http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/26/B29.maxwell.750pix.jpg&imgrefurl=http://commons.wikimedia.org/wiki/File:B29.maxwell.750pix.jpg&usg=__o7Vt5hh84OqEJlBZev2tqkBTRzY=&h=587&w=860&sz=84&hl=hu&start=1&um=1&tbnid=6NyYJF6wgwSsTM:&tbnh=99&tbnw=145&prev=/images%3Fq%3Db29%26hl%3Dhu%26client%3Dfirefox-a%26rls%3Dorg.mozilla:hu:official%26sa%3DX%26um%3D1
2009.10.29. 14:10:45
@prim reborn: :)
Snowmass 2009.10.29. 14:11:10
Bud és Kelly Cica 2009.10.29. 14:12:32
uhhh (törölt) 2009.10.29. 14:12:37
végre befogadtak.:-D
ott is próbáltam az értelmesebb embereknek írni,de néha nem bírtam ki, hogy ne írjak valakinek a "kemény magból".
:-)
2009.10.29. 14:13:12
Muha 2009.10.29. 14:13:13
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 14:13:53
kiraaaaa 2009.10.29. 14:13:54
Kham 2009.10.29. 14:18:13
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 14:18:46
ja, nem én állítottam ezt, hé :)
Nekem tökéletesen megfelel az itteni fertő, köszönöm.
Az ember a saját szarát meg már csak nem pocskondiázza ;)
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.10.29. 14:20:34
a cs-ből is van kiút -> quake live :D
2009.10.29. 14:26:32
szamoca00 2009.10.29. 14:38:26
2009.10.29. 14:42:06
szamoca00 2009.10.29. 14:45:44
Céltalan Gyűlölet :) (törölt) · http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1l%C3%B6let 2009.10.29. 14:46:36
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 14:49:24
@Kham: *főhajtás*
@prim reborn: ha valaki agyhalott így önmagában, az kevésbé zavar, de mikor több buta ember példásan összefog, és ellenséget keresnek maguknak a písz meg a szeretet nevében, na, akkor fel bír menni a vérnyomásom.:S
@Bud és Kelly Cica: nem feltétlenül. Te tudod, mit gondolt a másik?
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 14:50:18
ez érthető
Nem bírják a kismamák a nikkedet? Nahát!
Céltalan Gyűlölet :) (törölt) · http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1l%C3%B6let 2009.10.29. 14:50:45
m.blog.hu/va/vastagbor/image/pix/2008februar/bodi.jpg
Elemózsia 2009.10.29. 14:51:27
BARI 2009.10.29. 14:52:39
Elemózsia 2009.10.29. 14:52:49
Lehet, hogy a csajnak hiányzott a szex?
Céltalan Gyűlölet :) (törölt) · http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1l%C3%B6let 2009.10.29. 14:52:50
a (18+)-os oldalaikról és a celebállatkertből is
Bud és Kelly Cica 2009.10.29. 14:53:26
dr. gernika 2009.10.29. 14:55:07
2009.10.29. 14:58:32
Kham 2009.10.29. 15:00:49
uhhh (törölt) 2009.10.29. 15:01:48
Megsérteném ezzel az áloménemet.
egyébként most mi van?
minden nő a posztoló pasira hajt?
én mindig nem olvastam el a posztot.
nehogy beleessek pasi létemre én is.
Céltalan Gyűlölet :) (törölt) · http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1l%C3%B6let 2009.10.29. 15:08:16
BARI 2009.10.29. 15:09:56
Kham 2009.10.29. 15:10:34
A srácok maguktól meg csak akkor láttak volna pinát, ha kihal a két utcányira levő ÉdesÉden nevű kupleráj és valamelyik csaj jótékonyságból rájuk hagyta volna.
Bud és Kelly Cica 2009.10.29. 15:11:06
hehehe
szamoca00 2009.10.29. 15:11:59
Elemózsia 2009.10.29. 15:12:21
:-DDD Ez üt.
Elemózsia 2009.10.29. 15:13:28
Kérdésem lenne:
MIÉRT MIÉRT, MIÉRT kell megmaradni és kínlódni ÉVEKIG egy ilyen szar kapcsolatban???
uhhh (törölt) 2009.10.29. 15:14:05
Egyébként tényleg van egy Boni..aki "miatt"Klájd lettem
szamoca00 2009.10.29. 15:14:35
2009.10.29. 15:16:08
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 15:17:40
a celebállatkertből is? :O
wow, nagyon keresetlen lehettél!
Snowmass 2009.10.29. 15:17:41
uhhh (törölt) 2009.10.29. 15:17:52
férfiasan csöndes nincs?
:-D
Snowmass 2009.10.29. 15:18:16
szamoca00 2009.10.29. 15:21:20
2009.10.29. 15:24:44
BARI 2009.10.29. 15:24:52
@Snowmass: már majdnem azt hittem, hogy MB golyókat :D
de most, hogy mondod, alig várom, hogy essen a hó! :D:D
uhhh (törölt) 2009.10.29. 15:25:03
azért férfiasan csöndes.ha kell odamond,mint rúzsasanyi.:-)
egyébként én vagy sokat beszélek, vagy csak csöndesen üldögélve hallgatom a többieket.hangulattól függ.
Céltalan Gyűlölet :) (törölt) · http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1l%C3%B6let 2009.10.29. 15:25:57
www.youtube.com/watch?v=JrHoj8fsSUY
Kytia 2009.10.29. 15:33:26
Nem tudom, miket írtatok korábban, de nekem szimpi a posztoló. Igaz, kicsit hosszadalmasan írja, de megértem az érzéseit. Plusz végre egy hímnemű posztíró, aki érző ember benyomását kelti, és nem egy faszét.:)
szamoca00 2009.10.29. 15:35:29
uhhh (törölt) 2009.10.29. 15:35:33
itt minden kommentelő pasi érző ember.;)
Kytia 2009.10.29. 15:35:36
Kytia 2009.10.29. 15:36:29
Elemózsia 2009.10.29. 15:38:05
uhhh (törölt) 2009.10.29. 15:38:12
Céltalan Gyűlölet :) (törölt) · http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1l%C3%B6let 2009.10.29. 15:38:47
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 15:39:12
szamoca00 2009.10.29. 15:41:19
dr. gernika 2009.10.29. 15:42:57
görény01 2009.10.29. 15:45:23
Szerénység, "Á" elvtárs! Ne tömjénezze magát!...
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.10.29. 15:45:51
klassz! Ezt "ellopom" továbbhasznosításra, jó?
Céltalan Gyűlölet :) (törölt) · http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1l%C3%B6let 2009.10.29. 15:49:55
@Drága IV gernika: köszönöm! megdolgoztam érte :)
uhhh (törölt) 2009.10.29. 15:50:56
nem, ő csak érzelmes.
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 15:54:35
2009.10.29. 15:56:02
dr. gernika 2009.10.29. 15:59:40
Én nem hajtok rá, már behálóztam egy posztolópasit.
Kytia 2009.10.29. 15:59:41
Gyakoroltam már eleget.:)
uhhh (törölt) 2009.10.29. 16:03:56
miért?
lehet valakit?
:D
BARI 2009.10.29. 16:04:51
uhhh (törölt) 2009.10.29. 16:05:05
akkor ez egy ismerkedős szakítós oldal?
Céltalan Gyűlölet :) (törölt) · http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1l%C3%B6let 2009.10.29. 16:06:59
Répa Rómeó 2009.10.29. 16:07:00
alig térek magamhoz.
Kytia 2009.10.29. 16:07:21
Kytia 2009.10.29. 16:08:22
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 16:14:49
BARI 2009.10.29. 16:16:16
Snowmass 2009.10.29. 16:17:46
Céltalan Gyűlölet :) (törölt) · http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1l%C3%B6let 2009.10.29. 16:18:40
BARI 2009.10.29. 16:19:49
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 16:21:31
2009.10.29. 16:23:00
Látom, a hasonló a hasonlónak örül!:DD
Céltalan Gyűlölet :) (törölt) · http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1l%C3%B6let 2009.10.29. 16:24:50
@Letícia-Charlotte in SBp: he?
uhhh (törölt) 2009.10.29. 16:25:12
és az is, hogy a föld banánalaku
BARI 2009.10.29. 16:26:33
dr. gernika 2009.10.29. 16:38:50
@Klájd: Mint minden hetero társaságban, itt is alakulnak ki vonzalmak. :)
Kham 2009.10.29. 16:39:52
Céltalan Gyűlölet :) (törölt) · http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1l%C3%B6let 2009.10.29. 16:41:32
tarquin - védőháló nélkül 2009.10.29. 16:44:04
@BARI: engem nem tudnak, mert nem hagyom.:-)
uhhh (törölt) 2009.10.29. 16:44:33
majd ha szakít a szetey, és kínjában olvasni kezdi a blogot
dr. gernika 2009.10.29. 16:44:42
uhhh (törölt) 2009.10.29. 16:46:35
nekem a gyalog-galopp megfelelő tudományos alap.én hiszek nekik.
szóval nem lehet répa.
Céltalan Gyűlölet :) (törölt) · http://hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C5%B1l%C3%B6let 2009.10.29. 16:55:13
mai kiosztható retek:
velvet.hu/blogok/gumicukor/2009/10/29/groovehouse_judy_meg_mindig_a_volt_ferjet_alazza/
Kismacska (BELLA) 2009.11.03. 13:03:47
Gondolok pl. arra, hogy mondjuk nem hív fel. Vajon miért? Persze fájdalmas arra gondolni, ami az igazság, hogy xarik rád, inkább kifogásokat keresel... ez sajnos így működik. Ezért (is) lehet mindent megcsinálni azzal, aki szeret téged, és ezért (is) iszonyat nagy görénység ezt így kihasználni, mint ez a csaj.
Mi az, hogy nem tudja, mi legyen?? Kefélek a pasival, magamba szédítem és bizonytalanságban tartom?? Milyen viselkedés ez? Erőspistás süncsalád a kis ribinek.
Egyébként: sziasztok! :)))
niobeniobe 2010.02.19. 19:05:34