Nagy szerelem alakult, majd egy búcsúvacsora után a fiú törlődött.

 

Sziasztok!

Van egy érdekes történetem, amely Velem esett meg nem is oly régen. Címnek talán azt adnám: Csak egy cetli vagyok?

Először is bemutatkozom: Gabi (30) vagyok, az ország déli megyéjének egy kisvárosából. Az élet úgy hozta, hogy a házasságom kb. 5 éve tönkrement, majd elváltunk. Több mint három év helyben-keresés után regisztráltam egy internetes társkereső oldalra. ( Tudom, nem szabad, de mégis.) Pár hónap alatt igen sok „állatfajtát” ismertem meg. Míg nem az egyik este egy üzenet várt: „Tetszik a fényképed, és amit magadról írtál, beszélgethetünk? Gábor!” Megnéztem az adatlapját: csodák csodája fénykép is tartozott hozzá – nem is egy, nálam 4 évvel idősebb, sőt még fenn volt az oldalon. Mivel a közeli városban lakott, gondoltam mit veszíthetek? Elkezdtünk csevegni, az első beszélgetés kb. 3 órán át tartott. Mindenről lehetett vele beszélgetni, mindenre válaszolt, szerintem őszintén. A beszélgetést azzal zártuk, hogy másnap ugyanitt. Beszélgetés, beszélgetést követett, majd az egyik beszélgetést azzal a kérdéssel fejezte be, hogy találkozhatunk-e valahol. Némi töprengés után igent mondtam – tetszett a stílusa, a humora, különben is még ezzel sem veszítek semmit!

A találkozóra a városom egyik kávézóját neveztem meg, nem egy flancos hely, de nem is egy talponálló. Izgatottan készültem a találkozóra, majd jó női szokás szerint kicsit megvárakoztatva érkeztem meg a találkozó helyére. Hát mit mondjak, az állam leesett a meglepetéstől. Tisztára mint a fényképen. Az összes külső jegy rögtön megtetszett rajta, kedves volt aranyos, mint az addigi beszélgetésünk során mindig. Rengeteget beszéltünk, nevettünk, szinte elrepült az idő. Egyszer azon kaptuk magunkat, hogy már csak mi maradtunk a kávézóban, olyan későre járt. Ekkor megkérdezte, hogy hazavihet-e. Igent mondtam. Nem volt tolakodó, hazaérkezésemkor rám nézett, és csak annyit mondott: „Köszönöm az estét, remélem látjuk még egymást!” Két puszival és egy gyors igennel távoztam, mert ha nem teszem valószínűleg most sokan MNK-znának. Sűrűsödtek a randik és a telefonbeszélgetések, majd nem sokkal később elcsattant az első csók is. Mintha az áram járt volna át, mely felébresztette az alvó lepkéket a hasamban. Rámborult a rózsaszín festékes doboz! Szinte reszketve vártam minden egyes találkozást Vele! Az egyik kocsiban töltött csókcsata közben vettem egy nagy levegőt, majd megkérdeztem, hogy fel jön-e hozzám! „Ha szabad?” volt a válasz. Nem sokkal később már a szobámban voltunk és ott folytattuk, ahol lent abbahagytuk. Sőt! Nem volt követelőző, szinte magam akartam, hogy hozzám érjen, hogy megszabadítson a sok feszítő ruhadarabtól. Életem legszebb éjszakája volt! Hajnalban óvatosan felkelt, majd egy csók kíséretében megjegyezte, hogy ennek még lesz folytatása. Teltek múltak a napok, a hetek és mi egyre jobban összesimultunk. Szép lassan belopódzott az életembe, igaz én is akartam. Eljártunk szórakozni, bemutatott a barátainak, mindig nagyon figyelmes volt és udvarias. Jó, azért nem volt mindig ennyire rózsaszínű az élet. Volt, amikor beszélgetések alatt egyszer csak elhallgatott és némán, komoran nézett maga elé. Mikor megkérdeztem, hogy mi volt ez, akkor semleges választ adott és rögtön váltott. Gyönyörű hónapokat éltünk át egymás mellett, soha egy hangos szót nem váltottunk. Ezért jött úgy mint derült égből a villámcsapás a következő eset.

Az egyik este meglepett vacsorával, mire hazaértem a munkahelyről. Gyönyörűen terített asztal, gyertyafény minden, ahogy a nagykönyvben megírva. Csak szeretett volna meglepetést okozni, volt a válasza a kérdésemre. Én semmit nem vettem észre a készülődő veszélyből. Csak reggel amikor felkeltem a helyén egy vörös rózsa volt és egy összehajtott papírlap. A lapon a következő üzenet: „Drágám! Ne haragudj el kell mennem. Ne keress! Ha te is úgy akarod egy év múlva mindent megmagyarázok! Gábor” Hirtelen elkezdett forogni velem a szoba, nem értettem az egészet. Persze rögtön telefonálok, ki van kapcsolva. Hívom sorra az ismerőseit, barátait ők sem tudnak semmiről! Nem hiszem el! Lehet, hogy csak álmodtam? De akkor mit keres ennyi férfi ing a szekrényemben?

Szóval ennyi a történetem. Még egy kérésem lenne az olvasókhoz. Ha lát valaki egy 36 éves, 175-180 cm magas, barna(de már őszülő) hajú, zöld szemű férfit és véletlenül Gábornak hívják, mondjátok meg neki: Gabi hazavárja!