Sötét árnyékként terítette be a férfi életét.

Sziasztok!

Azt hiszem lenne egy nem mindennapi sztorim a számotokra. Az éjszakai életben kezdtem pályafutásom már nagyon-nagyon fiatalon. Fiatal révén és mert hát pasi vagyok, gyakorlatilag minden hétvégén más lánnyal tértem haza. Gyönyörű élet volt. Aztán hozzánk került dolgozni Ő! Gyönyörű, intelligens és akart engem. Éreztem, hogy egy főnyeremény, amit az első együttlétünk is bizonyított. Az aktus után kaptam tőle egy sms-t: csak az enyém vagy ha megcsalsz, meghalsz! Ez a mondat után gondolom minden jobb érzésű férfi társam fejvesztve menekült volna de én magasról tettem rá és úgy gondoltam még mindig a pia hatása alatt van. Elérkezett nálam az a pont amikor azt mondtam, hogy senki más nem érdekel, csak ő kell nekem. Egy hónap után hozzánk költözött (még a szüleimnél laktam). Teljesen kicserélődtem, a barátaim nem ismertek rám. Csak egy lány volt számomra, Ő! Nem sok ideje volt ott amikor bementem a szobánkba és látom a telefonomat piszkálja. A létező összes női nevet kitörölte a telefonkönyvből! Innentől elindult a lavina de annyira szerelmes voltam, hogy semmi nem érdekelt. Teltek a hónapok, évek és a féltékenység már hihetetlen méretet vett. Teljesen szétzilálta a baráti körömet, nem tűrt meg nőt a társaságban. Eljutottunk arra a szintre amikor már nem álltak szóba velem az emberek ha ő ott volt. DJ vagyok és nem emlékszem olyan éjszakára amikor ne ült volna egész este mögöttem. Még mindig szerettem! Érettségi után (ige, jól látod) nagyon jó munkahelyre sikerült elhelyezkednem és hát anyagi gondjaink nem voltak onnantól kezdve. 19évesen elérkezettnek éreztem, hogy külön költözzünk a szüleimtől. Nagy keresgélés után megtaláltam álmaim lakását. Minden úgy nézett ki mintha nekem csinálták volna. Beköltöztünk és onnantól kezdve is csak romlott a helyzet. Ekkor már 3éve voltunk együtt és itt szeretném kijelenteni, hogy SOHA NEM CSALTAM MEG! Jöttek azok az idők amikor már kávézni sem mehettem el egyedül. Kitaláltunk neki egy remek munkát, levizsgázott és profin dolgozgatott. Azt hiszem nem sok 19-20 éves srác mondhatja el, hogy gyakorlatilag megvan mindene, (szép autó,lakás és álmai asszonya) természetes szülői segítség nélkül. A szívem egyik fele boldog, a másik sír a viselkedése miatt. Gyakorlatilag mindent megkapott tőlem, amire rámutatott az övélett, a tenyeremen hordoztam. Egyszer csak a munkahelyemen tulajdonos váltás volt és szó nélkül kirúgtak. Nem aggódtam mert a kedvesem nagyon jól keresett és innentől kezdve csak a zenélésnek éltem, amivel szintén nem kerestem rosszul. 5 éve voltunk együtt.
Kicsit elkanyarodnék egy két gondolat eréig, ami később fontos lesz. Anyósom egy szép, mutatós nő. Bekötötték hozzájuk az internetet és kinyílt a kicsi szeme a világra. Gyakorlatilag nem lehetett követni ki éppen a szeretője. Marhára nem érdekelt a dolog, úgy voltam vele, hogy az ő dolga. Aztán Augusztusban jött egy Pesti vagány aki fűt fát megígért és ő felköltözött hozzá. Apósomat itt hagyta azzal a dumával, hogy a barátnőihez megy fel hétvégére. Természetesen többet nem láttuk. Kétszer rámolta ki TELJESEN a házat mire elhitte nekem, hogy zárat kellene cserélni. Ez nem volt elég, a hihetetlen nagy adósságot teljesen ráhagyta, hogy belerokkanjon. Ekkor jutott eszembe az a mondás, hogy: nézd meg az anyját és vedd el a lányát. De a lányáról soha nem mertem volna ilyet feltételezni. A lényeg az, hogy amikor a mami megpattant (2009 augusztus), a lánya teljesen megbolondult. Elviselhetetlen állapotok uralkodtak nálunk. Semmi nőneművel nem beszélhettem, nem voltak barátaim, hét közben ültem otthon a szobában és azon gondolkodtam, hogy vajon jó ez nekem!? Egyre sűrűbben beszélt anyucival MSN-en. A beszélgetések után úgy nézett rám mint a véres rongyra és pár napig nem nagyon tárgyalt velem. Ezt annak tudtam be, hogy a kedves mama megkérdezte tudok-e neki valami munkát, akkor segítettem rajta de miután a komplett kidobógárda végigszaladt rajta ki kellet, hogy rúgjam. Rengeteg veszekedés lett a féltékenység miatt amire soha semmi okot nem adtam. A kedvesem egyre furábban viselkedett. Novemberben megkértem, hogy a lakbér árát tegye félre mert én ezt most sajnos nem tudom. Az utolsó napokban szóltam, hogy nemsokára fizetni kell. Azt a választ kaptam, hogy akkor kérjek kölcsön, mert itthon bizony egy fillér sincs. Mi van??? Nagyon jól keres és nem értettem. Leültettem és jött a hülye duma. Tudod a vásárlás… Elkezdtem nagyon gyanakodni. Elmentünk apukájához és ott elkotyogta, hogy anyuci elköltözik. Ekkor még le sem esett semmi. Másnap rákérdeztem, hogy ugyan miért költözik? Azt mondta kisebb lakásba akar menni. Kisebbe egy egyszobásnál??? Vannak kiadó spájzok is??? Aztán elkezdtem gyanakodni, hogy nem-e esetleg nagyobba, hogy a párom is tudjon menni. Természetesen a tenyészbika ekkora már rég otthagyta, mert ő is megismerte. MacBook-Camino-History: Állások Budapest és egy csinos két hálószobás lakás linkje. Hoppá, itt valami készülődik. Nem kell egy Poirot-nak lenni ahhoz, hogy összeálljon a kép. Elrakja a pénzt, lakást, állást néz. Közben arra gondoltam, hogy már teljesen becsavarodtam és csak én kombinálom túl a dolgokat. Nem hagyott nyugodni a dolog és rákérdeztem. Én voltam a világ legszemeteb ember hogy egyáltalán ilyen az eszembe juthatott. Nagy tagadások, sírások, viták. Besokalltam és eldöntöttem vége! Leültünk beszélni és teljesen kiakadt (2009 December 1 kedd este). Azt mondta én vagyok az élete és hogy halálosan szeret. De ha így döntök akkor költözik Pestre. Rettenetes lelki ismert furdalásom volt amiatt, hogy vége a munkájának, és mindennek amit idáig elért. Azon kattogtam, hogy tényleg nem is ez volt a szándéka. Egy gusztustalan munkát csináltam. Felléptem az MSN oldalára és beállítottam, hogy automatikusan mentse a beszélgetéseket. Meg kellet győződnöm a dolgokról, hogy ne magamat hibáztassam és erre sajnos más lehetőségem nem volt. Szerda este elolvastam az aznapi beszélgetést amit az anyukájával folytatott. Azt hittem szívrohamot kapok. Természetesen amire gondoltam az mind igaz volt! A nagy terv az volt, hogy a novemberi és decemberi pénzét félrerakja és januárban megpattan. Ez még nem is ütött annyira szíven. Hanem az, ahogyan beszéltek rólam. Mint egy utolsó kutyáról. Idéznék egy részletet:
-legalább még azt elértük, hogy ő költöztessen
-elegem van belőle, egy senkiházi
-szerinte még mindig ő a tökéletes fasza csávó?
-most meglátod talál melót mert muszáj lesz neki
-ha megszólal ráz a hideg
-Apunak telefonon vagy élőben mondjam el hogy vége
-élőben drága mert nagyon fog neki örülni, tudod mennyire utálta
-tudom :)
Itt jegyezném meg, hogy Apukájának egy hónappal ezelőtt adtam közel félmillió forintot, hogy tudja rendezni az adósságait. Tényleg egy utolsó rohadék vagyok. Közöltem párommal a tényeket és ő volt felháborodva, amiért én elolvastam a magánjellegű beszélgetését. Kértem, hogy még most pakoljon össze mert holnap reggel viszem. Szerencsére annak idején volt annyi eszem, hogy a lakásba mindent én vettem az esetleges viták elkerülése végett. Összehívtam a régi barátaimat és elmentünk piálni. Ők a sztorin már meg sem lepődtek annyira. Nagy vidáman közöltem, legalább nem csalt meg. Nagyon nagy csönd lett az asztalnál! Vajon miért? Ezután reggelig ittam. Amikor hazaértem már össze volt rámolva. Szóltam egy barátomnak és felköltöztettük. Amikor kipakoltunk és visszaszálltam az autóba, mintha egy kő esett volna le szívemről. A szakítás ellenére rettentő boldog vagyok, hogy vége ennek a rémálomnak. Ma (2009. december 3. csütörtök) először jutottam el arra a pontra, hogy nem érdekel mi van vele többé! Bár még csak 21éves vagyok de ekkorát még soha nem csalódtam emberben és valószínű, hogy nem is fogok. 6évig voltunk együtt!