A fiú utólag azt mondta, nem is gondolta ezt komolyan, csak olyan nehéz volt az elszakadás, hogy muszáj volt valami durvát modani. Az ilyen fiúknak se eszük se lelkük, csak merevedésük, de reméljük már az se sokáig.

Kép innen.

Sziasztok!

Nem olyan rég óta vagyok olvasója a blognak, de azóta már többeket az olvasójává tettem. Ők javasolták tegnap, hogy: - Annyi „jó" szakítás történ Veled is, miért nem írsz le egy-kettőt? Nos, akkor le is írok egyet, rögtön az első nagy szerelem lezárását. Nem lesz hosszú.

Akkoriban 17 évesek voltunk mindketten, én a lány, vidéki kisvárosban, gimnáziumban. Barátommal, nevezzük B.-nek, több mint egy éve voltunk együtt. Én leérettségiztem, pasim viszont egy évfolyammal alattam járt, így annak rendje és módja szerint szépen megbeszéltük, hogy akkor egy év távkapcsolatot kibírunk, mivel én szeptembertől Pesten kezdem az egyetemi tanulmányaimat. Nyár, júliusban, náluk, reggel, az ágyban. B. rám néz, átkarol, közli, hogy hát gondolkodott, neki ez így még se jó, nem akar távkapcsolatot, stb. Mondom neki szomorú szívvel, hogy hát jó, ez van, attól még szeretjük egymást, maradjunk azért csak szépen barátok, aztán lehet még találkozgatni. Erre Ő: „Minek? Úgyis csak azért voltam Veled másfél évig, mert jó volt Veled b*szni!" Paff…off...zokogva elrohanás.

Két évvel később, Pesten összefutunk egy egyetemi bulin, bemutatja a barátnőjét, barátnő el haza. B.: „Igazából, jó is hogy találkoztunk végre, már régóta szerettem volna Veled beszélni. Arról, amit a szakításunkkor mondtam. Szeretnék bocsánatot kérni érte. Igazából csak azért mondtam, mert tudtam, hogy másképp sose szakadnánk el egymástól és nem akartam volna húzni-vonni a dolgot. Bocsáss meg, bocsáss meg...Amúgy nincs kedved feljönni a szobámba szexelni? Kíváncsi vagyok, hogy még két év után is ugyan olyan jó-e Veled." Reakcióm az volt, hogy képen röhögtem és elsétáltam. :D

Azért mertem idézőjeleket használni, mert ezeket a mondatokat sose felejti el az ember, évek után is úgy cseng vissza a gondolataimban, mintha épp most hangzottak volna el.

A tanulságot meg vonja le mindenki magának. :D