A lány a fiúkat hülyíti a fiúk meg őt? Nehéz eldönti, hogy ki szerelmes igazán és ki nem akar mást, csak szexet.

Kép innen.

A történet meglehetősen egyszerű, mégis rengeteg érzelmet váltott ki belőlem. Volt itt könny, nevetés, szánalom és még ecsetelhetném..

Tehát, a történet ott kezdődött, hogy megismertem egy pécsi fiút, nevezzük mondjuk Máténak (budapesti fejjel, hát persze miért is ne..) akivel akkor egész jól elvoltam, bár a kapcsolatunk az MSN-nél tovább nemigen jutott.. (tudniillik én ekkor még egy féléves kapcsolat közepében lehettem Norbival, ami meglehetősen gyorsan száguldott a vége felé). Egyszer Máté Pesten járt, isten tudja miért, nem kérdeztem, Ő meg nem mondta, lényeg a lényeg, találkoztunk, elvoltunk, de a köszönés illetve elköszönésféle három puszinál több nem történt.

Majd véget ért a féléves kapcsolatom, de Ő még mindig erősen jelen volt az életemben, így hát gondolván most én vagyok a soros, lementem hozzá Pécsre, ahol összejöttünk "hivatalosan" is. Eltelt egy hónap, viszonylag nyugalmasan, majd kezdődtek a problémák, engem zavart, hogy sosem látom, magyarázkodott össze vissza hogy pénz kérdés, meg idő, meg nem is tudom mit hebegett-habogott már össze, de mikor felajánlottam hogy én megyek hozzá, valahogy arra sem mindig volt vevő.. közben vészesen közeledett New Yorkba utazásom ideje (és ez magába foglalta anyukám meglátogatását is) talán ezért felelőtlenség is volt vele összejönni, de hát fiatal voltam (vagyok is :D).

Fogalmam sincs hogyan, de kibírtuk utazásomig, bár eközben voltak kisebb nagyobb veszekedéseink ezzel kapcsolatban. Inkább nagyobbak.. Majd kiutaztam, és ott megismerkedtem már az első héten egy fiúval, nevezzünk Tomnak. Figyelmes volt, törődött velem, bár mindez egy buliban történt, így gondoltam csak egy "éjszakára" hozott össze minket a sors, és soha többet nem látom, de jól esett valakivel lenni, aki figyelt rám, nem nézett el a vállam fölött ha beszéltem hozzá, és a többi.. Legnagyobb meglepetésemre felkeresett, találkozók tömkelege, lassacskán szerelem.. eközben az Mátéval még mindig együtt voltam, bár érzelmileg már semmi közünk nem volt egymáshoz, nem vagyok és nem is voltam a telefonos illetve internetes szakítás híve, így gondoltam mivel úgyis csak egy hónapra jöttem, ha hazaértem elmegyek hozzá, utoljára. Ám a dolgok nem így alakultak, igaz a mondás miszerint a szerelem elvakít. Kint ragadtam még fél évre a szerelmem mellett, a másik kapcsolatomat már nem akartam húzni, egyrészt nem volt értelme, másrészt pedig a nyakamon volt egy új kapcsolat, amire nagyon vágytam már. Gondoltam ha felkeres elmondom neki mi is a helyzet, ha pedig nem, akkor forduljon fel. Nem véletlenül voltam ezen az elven, három hónapos kapcsolatunk alatt a legnagyobb "áldozata" felém az volt, hogy a telefonján én voltam a háttérkép... meg hát a kint töltött idők alatt is talán kétszer keresett, hogy megkérdezze mi újság..

Nem keresett, nem is beszéltünk, én pedig belevágtam egy új, érzelmekkel teli kapcsolatba.. közben elérhető voltam mind telefonon, mind MSN-en, Máté nem írt, nem hívott, legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy érdekelné mi van velem. Majd kikerült MSN-re Tommal az első közös képem, ezután persze Máté azonnal írt, hogy ez mégis mi, ezt hogy gondolom, Ő szeretett (! múlt idő ott volt, erre tisztán emlékszem) engem.. ekkor én pont nem voltam gépközelben, mire odajutottam hogy elolvassam, már nem volt elérhető. Csak annyit írtam neki, hogy 'Túl kevés, túl későn.. :)'. Gondolom megkapta, elolvasta, többet nem is keresett. Közben Tommal teltek a hónapok, eltelt a fél év, hazajöttem, ÉS, hazajött velem. :) Eközben akárhányszor nem volt kiírva a személyes üzenetembe a 'szeretlek' bármilyen formában, Máté rám rontott és a Tommal való kapcsolatunkról kérdezgetett, együtt vagyunk-e még, miért vettem le, nincs velünk rendben valami, a szokásos.... a legnagyobb örömömre mindig elkeserítettem. Tudom, hogy Ő arra számított, hogy lesz egy két hónapos kapcsolatom, s ezután majd rohanok utána, de nem így lett, ez meglehetősen zavarta Őt, akárhogyan is próbálta titkolni, látszott.

Majd mikor Tommal két év után óriási szenvedések közepette szétmentünk, szokásához híven Máté rám írt, és mikor közöltem vele, hogy nem vagyunk együtt, hirtelen rendkívül megbocsájtó, és megértő lett. Azóta napi szinten írt nekem, találkozni akart minden áron, hiába mondtam neki, hogy még nem vagyok túl az előző kapcsolatomon, csak erőltette.. majd volt ebből egy kisebb veszekedésünk, nem tudtam mire vélni az egészet, mikor az övé voltam nem akart, most viszont nagyon is úgy tűnt.. telt megint az idő, talán két hónap telhetett el, közben nap mint nap beszéltünk, félreérthetetlen utalásokat tett arra, hogyha újra megpróbálnánk minden másképp menne, sokkal jobban.. naiv fajtámhoz híven hittem neki, kezdtem újra szerelmes lenni, vágytam rá, szinte hiányzott.

Ekkor ismét felhozta a találkozó lehetőségét, és én gondolkozás nélkül belementem (persze most is nekem kellett [volna..] mennem). Ám a találkozó napján mégis úgy hozta a sors, hogy óriási balhé tört ki itthon, így egyszerűen nem tudtam menni, esélytelen volt hogy apámtól vagy nevelőanyukámtól engedélyt és pénzt kérjek, az engedély még csak-csak, de pénz mindenképp szükséges lett volna az utazásomhoz. Mikor ezt közöltem vele, ismét vitába fulladt az egész, majd végszóként a fejemhez vágta, hogy 'én csak egy kis búcsúszexet akartam tőled, a kapcsolatunk normális lezárása érdekében, de még erre sem vagy jó' ... hát, kopp :) így lett vége, azóta nem beszéltünk. Elnézést ha kicsit hosszúra sikeredett..