A szakítós (azaz az ÉLET!) mai tanfolyamán egy klasszikus, "friends with benefits" szituációval fogunk megismerkedni jó hosszan. Utána lehet kommentálni, van-e értelme egy ilyen "kapcsolatnak"?

A kép innen

Most már tényleg vége…

2007 májusában ismerkedtünk meg az akkori barátomon keresztül, ő 32 volt, én 16. Épp egy fájdalmas szakítás után nyalogatta a sebeit, gyakran én vigasztaltam, így gyorsan barátok lettünk. Októberre kiheverte a szakítást, alakult neki egy másik kapcsolat, én meg pont padlóra kerültem, mert a pasi dobott. Ettől a barátságunk még ugyanúgy megmaradt és sajnos elkövettünk egy nagy hibát: november végén, egy alkoholmámoros éjszakán lefeküdtünk. Megbeszéltük, hogy senkinek nem mondjuk el és nem fog megismétlődni, de az utóbbit nem tartottuk be. A fő ok az volt, hogy ezzel a nővel sem volt túl felhőtlen a kapcsolata, hetente szakítottak, folyamatosan ment a huza-vona, nekem pedig könnyebb volt így a felejtés.

A végleges szakítás a barátnővel januárban következett be, onnantól gyakorlatilag szeretőkké váltunk,. Ha tehettem ott voltam nála, haza szinte már csak átöltözni jártam. Kezdetben nekem is megfelelt ez az „együtt is vagyunk, meg nem is” állapot, de pár hónap után rájöttem; szerelmes vagyok. Ezt el is mondtam neki, a válasza az volt, hogy imád engem mint barátot(talán kicsit többet is érez),imád velem lenni és nem akar elveszíteni, de nem szerelmes belém és neki keresnie kell azt a nőt, akivel családot tervezhet. Ha szerelmes lenne, én akkor sem jöhetnék szóba, mert túl fiatal vagyok, előttem az élet, elmegyek még egyetemre stb. stb. Én, ekkorra már gyakorlatilag ott laktam nála és hallani sem akartam arról, hogy haza költözzek vagy, hogy ne találkozzunk többet. Rengetegszer összevesztünk, mert ő más nőkkel találkozgatott, de én annyira ragaszkodtam hozzá, és annyira reménykedtem a csodában, hogy ezt is lenyeltem, megbocsátottam mindent. (Itt jegyezném meg, hogy szó nincs arról, hogy menekültem otthonról, teljesen normális családi hátterem van.) Többször kérte, hogy legyünk csak barátok, ne is aludjunk együtt, ne történjen köztünk semmi, de nem hagytam, és természetesen őt sem kellett sokáig kérlelni.

A törés 2008 szeptemberében következett be. Megismert egy nőt (innentől kezdve PP), akivel el tudta volna képzelni az életét, azt, hogy családot alapítson.(Ez elég gyakran megesik amúgy vele..) Engem rögtön megkért, hogy költözzek haza, de maradjunk barátok, sőt, annak örült volna a legjobban, ha innentől ugyanúgy jártam volna velük bulizni mint eddig. Szerinte nagyon jó barátnők lehettünk volna. Na azért ennyire hülye én sem voltam. Szenvedtem és könyörögtem, tartottuk a kapcsolatot ahogy tudtuk, de PP-vel nem voltam hajlandó találkozni.

Kiderült, hogy november 1. étől PP Írországban fog dolgozni, talán örökre. Ebből 3 hónap lett. Ez alatt a 3 hónap alatt „természetesen” majdnem megint ott laktam, folyamatosan csalta velem a nagy szerelmet, bár mindig elmondta, hogy nem kellene ezt tennünk. Az utolsó pillanatig ott voltam nála, január végén repült haza PP. 

Januártól májusig nem találkoztunk, nem is beszéltünk, mert PP megtiltotta. Annyit tudtam róluk, hogy kb. hetente szakítanak. Ő megmondta nekem, hogy ha véglegesen is szakítanának, akkor sem akarna már velem lenni úgy mint régen, mert túl sok fájdalmat okozott ez neki is. Én csendben szenvedtem, és még mindig reménykedtem. Májusban találkoztunk egy ebéd erejéig, mert akkor volt a barátságunk 2. évfordulója, meg kellett ünnepelni. Jó volt találkozni, de még jobban elkezdett fájni ez az egész, ő meg még tetézte is azzal, hogy utána smsben azt írta, hogy mennyire jól nézek ki, és reméli boldog vagyok. Újra kommunikálni kezdtünk, nem sokára megint szakított a szerelmes pár és én már ott is voltam nála. Persze szó nincs arról, hogy innentől boldogan élünk amíg meg nem halunk…ezek a találkozások max. 2 napig tartottak, mert utána PP rendszerint bejelentkezett, hogy „beszéljenek”és azzal a lendülettel vissza is költözött. Ilyenkor én meg természetesen újra le voltam ejtve. 

Július elején épp szakítottak, úgy nézett ki, hogy végleges lesz, és talán rájön, hogy én vagyok a fontosabb. Nem így lett. A szerencsém az volt, hogy egy buli után egyéjszakás kalandba bonyolódtam egy sráccal. Miután egyértelműen kiderült, hogy megint PP győzött, megkerestem a srácot. Ebből se lett nagy szerelem, mert nem akart ő sem komoly kapcsolatot, de én jól elvoltam így. „Ő” erről semmit nem tudott, én meg jókat mosolyogtam azon, hogy szegény még mindig azt hiszi, hogy a lábai előtt heverek. Pedig ekkor már elég jó úton haladtam afelé, hogy elfelejtsem az egész sztorit és új életet kezdjek…nélküle. Valami félreértésen össze is vesztünk, közölte, hogy dögöljek meg, hallani sem akar rólam többet, mert én állandóan kavarok a PP-vel kapcsolata ellen. Nem tudta, hogy mennyire nem érdekelnek már. 

Szeptemberben írtam neki egy emailt valamivel kapcsolatban. Mint akibe bedobták az 50Ft-t, elkezdte, hogy mennyire sajnálja, hogy így alakult a mi kapcsolatunk és lehetett volna máshogy is stb. Nem igazán érdekeltek a hülyeségei, megírtam neki, hogy legyen boldog PP-vel, megnyerte az álomasszonyt, nekem is van már más, akivel nagyon jól megvagyok. 

2 nap múlva épp egy lyukasórában unatkoztam, amikor magántelefonszámról felhívott. Sírt a telefonban, hogy szerelmes belém és mindig az is volt, és ezért kért mindig türelmet és időt tőlem, mert ezt akarta elmondani, de nem tudta. Agyam eldobtam :D Jól esett, hogy most végre kicsit ő szenved miattam, közben meg sajnáltam, mert tudtam, hogy mit érez és én már nem éreztem ugyanazt mint régen. Nem bíztam már benne, jobban bíztam már az új srácban, akármennyire „csak szex és más semmi” alapú volt a kapcsolatunk. Természetesen nem hagyta ennyiben. PP-t kidobta,1 hét múlva már újra ott voltam nála és megbeszéltük, hogy akkor mi most járunk és boldogság, jaj de jó. A kezemet csak azért nem kérte meg rögtön, mert azt az érettségi után akarta. (Vagyis ezt mondta…)

A nagy boldogság és béke 10 napig se tartott. Kitalálta, hogy nagyon sokat változtam és sok mindent nem tudott volna rólam elképzelni (pl. hogy mertem más fiúkkal csókolózni, amíg ő az esküvőjét tervezte), így rájött, hogy ő még mindig PP-t szereti. Merthogy PP lehet, hogy nem szerette úgy, mint én, de legalább el tudta vele hitetni, hogy lesz majd esküvő meg gyerek tényleg, én ezt hiába mondom, nekem nem hiszi el, mert túl fiatal vagyok. PP le se szarta, nem foglalkozott már vele, annyit közölt, hogy tőle meg is dögölhet, csak neki ne legyen hozzá köze.(Igazán szerelmes lehetett valaha…)

„Ő” folyamatosan ivott és nyugtatókat szedett, állandóan attól kellett félnem, hogy öngyilkos lesz (Hajlamos rá, hogy ezzel fenyegetőzzön) Megint jött a sírás-rívás veszekedés, vagy ötször haza költöztem. Az összeveszéseket valahogy mindig úgy időzítette, hogy ünnepekre költözzek haza. A szülinapomon, karácsonykor, és szilveszterkor is épp össze voltunk veszve. Januárra teljesen padlón voltam már. Ha csak megkérdezte valaki, hogy mi van velünk, rögtön sírni kezdtem, néha az iskolába sem tudtam bemenni, ami érettségi és felvételi előtt nem tesz túl jót. Tudtam, hogy lépnem kell. Pontosan január 22.én összepakoltam…utoljára, és haza jöttem. Azóta nem találkoztunk. Párszor megbántam és megpróbáltam visszacsinálni, ő nem akarta, és igaziból tudom, hogy ez volt a legjobb amit tehettem. Egy darabig hetente bepróbálkozott, hogy legyünk barátok, mindig elküldtem a francba. Nincs szükségem a barátságára, tőle már semmire. Sosem fogom megbocsátani, hogy ennyi fájdalmat okozott és közben mindig előadta, hogy mennyire szeret.

Sokkal jobb így. A vérnyomásom sem magas már, a gyomrom sem fáj J Sőt egy új kapcsolat is alakul, bízom benne, hogy annak a történetét nem kell mostanában megírnom J