Hosszú poszt a kezdetben hármasban éldegélő álomtrióról, akiket végül a salsa heve választ szét.

Aloha! Előre szólok, hogy hosszú lesz!

 

Két évvel ezelőtt áprilisban véget vetettem egy rémes kapcsolatnak. Megkönnyebbültem! Na de jött a tavasz, a jó idő, s mit ad isten, régi álmomat váltottam valóra, elkezdtem táncolni. Igazán jól éreztem magam. A tánc által lett a kis sportos 19 éves kiccsajból nőcis. És persze jött (mondjuk így) Ödön. Ő is ott táncolt ugyanabban a suliban, nálam 6 évvel idősebb. Sokáig kerülgettük egymást, mert szerintem nem mert kezdeményezni, vagy nem is tudom.

Féltem a korkülönbségtől, de ezzel nem volt gond végül is.

 

Nyár derekán lettünk egy pár. Velem madarat lehetett fogatni. Az igazi nagybetűs SZERELEM volt a javából. Okos volt, de mégis kicsit rossz. Olyan pont jó.

Persze jöttek a furcsaságok, ráadásul elég hamar. Nem volt túl bújós, vagy olyan nagyon csöpögős, de ez pont tetszett is, mert kicsit dolgozni is kell érte, és nem a sült galamb effektus, meg ő már talán nem is az a „korosztály”…gondoltam én. Pont augusztus végén költözött el az albérletéből, mert visszajöttek annak lakói, így a haverja (pl.: Béla) albérletében húzta meg magát, amíg Bélának elkészül a lakása, és akkor oda cuccolnak át. Ez mind szép és jó volt, csak hogy egy szobában voltak. Mivel Bélának nem volt barátnője, sokszor velünk jött, hogy ne unatkozzon. Így hármasban mentünk föl andalogni a várba egyik este, meg szórakozni, szülinapomkor megnéztük a megyeri hidat, tekintve hogy akkor készült el, természetesben hármasban. Mozi: balomon Ödön, jobbomon Béla. Ha este átmentem Ödönhöz, akkor elkerülhetetlen volt ugye, hogy megkérdezzem Bélát is, hogy mi volt vele aznap a munkában. Mert akkor ugye bunkónak tűntem volna vagy mi. Én meg nem szeretek senkivel fasírtban lenni, tekintve hogy Béla Ödön legjobb haverja gyakorlatilag gyerekkoruk óta.

 

Egyébként Ödön sosem jött hozzánk vidékre (de még a koli kapun belülre se tette soha a lábát), akárhányszor invitáltam, ő sem ajánlotta fel soha, hogy valamelyik hétvégét töltsem náluk vidéken amikor ő hazamegy. Hideg volt. Nem akart közeledni, és közelebb engedni. Később persze rájöttem miért.

A másik…amikor átköltözött Béla albérletébe, nem tudtunk sokat úgy együtt lenni, de gondoltam, minden másként lesz, ha lesz majd külön szobája…

 

Szóval ez ment egy jó ideig, valamikor november elején lett kész Béla lakása, akkor költöztek át, és ott már hál az égnek volt külön szobájuk. Sokat jártunk tescózni, de azt is hármasban, mert Bélának nem volt kocsija, Ödönnek meg igen, és mindig akkor jött rá a tescózás Bélára, amikor én is ott voltam. (Megjegyzem kb. egy samponért meg 3 zsömléért mentünk általában.) Éjjel kellős közepén baktattam a két fiú után, míg ők megnézték az összes elektronikai eszközt, majd mindent megfogdoztak a barkács osztályon… ez még vicces is lehetett volna, ha nekem másnap reggel nem egyetemre kellett volna mennem.

Éjjel Ödön sokszor dolgozott, vagy csak szimplán teniszt nézett, én meg nem bírtam fent lenni mégéjjel 3kor, így mindig bealudtam.

Nem lett másképp az együttlétekkel sem…Szex csak akkor volt, ha én másztam rá… Kezdetben magamban kerestem a hibát, hogy valami nem stimmel, - pedig nem tartom magam rossz csajnak-, aztán rájöttem, hogy nála nem stimmel valami. Itt fekszik mellette egy fiatal csaj, egy szál semmiben, és nem szottyan kedve? Lehetetlen.

 

Bélával ráadásul valahol ott telt be a pohár, amikor beköltözésnél, míg Ödön festette a falat, Béla a csavarhúzóval a hátsómra csapott, no meg egyik héten, amikor este átmentem, úgy köszönt amikor beléptem, hogy „Szia hercegnő!”…Egyébként is nagyon sokat osztott Béla mindenkit, de persze engem különösen…Amiken általában Ödön is jókat derült. Hogy esetleg az én pártomra álljon, vagy elkussoltassa, nem is reméltem…

Szóltam tehát Ödönnek, hogy kezdjen valamit a haverjával, mert ez így nem oké. Ő megrökönyödött attól, amit mondtam, és közölte, hogy szerinte Béla ezt, idézem „csak jófejségből csinálja”. Mondtam, neki hogy ez engem cseppet sem érdekel, csak tartsa meg a 2m távolságot.

És voilá, következő naptól kezdve minden oké volt, és úgy mukodott, ahogy kellene. Csak! Ödönnel nem volt rendben semmi. Nem fogalakozott velem, úgy és annyit, amennyit kéne. De én nagyon szerettem, és észre sem akartam venni. Láttam, csak nem foglalkoztam vele, mert a szerelem öl, butít, és nyomorba dönt…

Akkor kezdett telni a pohár, mikor egy két salsa bulin az év végén meg elején az összes csinos csajjal úgy táncolt, ahogy velem. Némi alkohol után ugyan, de ugyanúgy magára húzta őket meg bolondozott.

Szörnyű volt végig nézni, és az amúgy jó bulikat ezzel mindig elrontotta, és én bőgéshatáron voltam ilyenkor. Amikor az egyik után kiakadtam éjjel, akkor nagy kerek boci szemekkel nézett rám, hogy de ő nem is, és hogy szerinte a salsa erről szól, és hogy nem lehet ezt két méter távolságról táncolni. (Megjegyzem, igen a tüzességről, a férfiről és a nőről szól, de lehet ezt úgy is táncolni, hogy abban semmi „olyan” ne legyen!) Mindegy, nem értette meg. Én meg január közepén azon kaptam magam, hogy telefonálok a legjobb barátnőmmel, és azon diskurálunk, hogy lehet szakítanom kéne, mert érzem, hogy nem szerelmes belém. Persze ezt rögtön elhessegettem, de rá 4 napra, - a vizsgaidőszakom befejező napján, mikor már azt is megbeszéltem a tánctanárral, hogy amit Ödön megkapott tánc-csoportot január elején, azt én fogon a tanárnőtől átvenni április-május magasságában,- természetesen este kijelentette, hogy ő nem tudja mit akar, és csak hebegett-habogott. Nagyon szeret, de nem szerelmes, és nem tudja, hogy lesz-e még valaha, és én többet érdemlek ennél, meg hogy ilyen megértő csajhoz még nem volt szerencséje, blablabla…Én kétszer kérdeztem meg közben, hogy most akkor visszamenjek-e a koliba, és csak a másodikra mondta, hogy igen, de visszavisz. Bennem minden összetört, de erős csajból faragtak, nem sírtam előtte. Volt néhány cuccom, azokat fogtam a kezembe, a kolinál meg kiszálltunk a kocsiból, elköszöntem tőle, és usgyi fel, természetesen már a bejáratnál zokogtam, és a szobába felérve azt hittem megnyílik alattam a föld… Na, de hát ez van. Olyan voltam, mint valami zombi…

 

Felejteni akartam, holott teljes szívemmel-lelkemmel, az övé voltam…még jó sokáig.

Salsabuli, egy srác a táncsuliból, aki már korábban is finoman jelzett, hogy nem vagyok számára közömbös…Én még mindig zombi, és a rossz döntés, (jöhet a vascső): Ödönnel való szakításom után 2 héttel összejöttem Gézával (8 és fél évvel idősebb).

Próbáltam Gézára koncentrálni, mert teljesen más volt. Tenyerén hordott, kedves volt, mindent megtett értem, csak nagyon gyerek volt még. Ő az a tipikus kocka jófiú, akinek 29 éves korára sikerült anyutól elköltözni, és nem volt fél évnél hosszabb kapcsolata, és még sorolhatnám...

 

Ödönt közben kirúgták valami olcsó kifogás miatt a tánc suliból, aztán a munkahelyéről, később Béla becsajozott, az autójába kicsit belementek, miközben parkolt, és az anyukájával sem volt minden rendben. Mindez kb. 2-3 hónap leforgása alatt. Utánam a vízözön, mondhatnánk. És én úgy is éreztem magam. Ráadásul valamilyen úton-módon, ezeket én előre megéreztem...amikor valóra váltak, akkor meg nem mertem szólni.

Persze tartottuk a kapcsolatot, meg hiába próbáltam elnyomni, még mindig szerettem. Kétszer találkoztunk szakításunk után, de mindegyik alkalom szörnyű volt. Szörnyű, hogy már nem az enyém. Érezni az illatát, de nem foghatom a kezét…és csak kerülgettünk egymást. Megint…Ő rám várt, én rá. A második találkozás valahogy április második felére esett, nekem meg akkor szaporodtak a „rémálmaim”. Volt olyan, hogy azt álmodtam, újra együtt vagyunk, és amikor kinyitottam a szemem egy másik férfi feküdt mellettem…

Nem lépett semmit, pedig még azt is megemlítette áprilisban, hogy előszedte a bögrét amit adtam neki, amin a közös képünk volt…

 

Május elején meg összejött Békával (ez rímel legalább), akibe szintén nem volt szerelmes. (Megjegyzés: még mindig együtt vannak, de Ödön Békáról egy képet sem tett ki wiwre - ahogy rólam sem anno, és elvileg ott lakik a csajnál, de Bélától sem költözött ki…)

Na én itt haltam meg másodszor, ráadásul a csajt senki nem csípte, mert nagyon kétszínűnek ismerte mindenki. (Ráadásul azt mondják nem egy szépség, és elöl deszka, hátul léc…) De nem is ez a lényeg, ez olyan mellékzönge.

 

Ezek után megkérdeztem tőle, hogy akkor minek hülyített, és közölte, hogy az én kezemben voltak a lapok, és nekem kellett volna kezdeményezni…Miután ő tett ki anno, és neki nem lett volna semmi vesztenivalója…Egyértelmű, nem?…Gyűlöltem érte…

Mindegy, mit a két anya egy gyermek mesében, meghúztam magam, és próbáltam Gézára koncentrálni, aki nagyon jól tudta, hogy nincsenek rendben a dolgok. De valahogy nem ment. Csöndben szenvedtem. Magamban. Aztán augusztus végén szakítottunk Gézával, mert már ő sem bírta azt, hogy én hideg vagyok. (Ez egy következő story.) Kiábrándult belőlem, és így legalább nincs akkora lelkiismeret furdalásom, hogy én is tönkre tettem valakit…

 

Sokáig küzdöttem még magammal. Rájöttem arra, hogy egy férfit sem fogok tudni már annyira szeretni. Lehet, most azt mondjátok, hogy pejsze-pejsze, jön még télre tavasz, de az a tavasz már másmilyen. Amúgy is ritka neve van Ödönnek, nekem most mégis megint Ödönöm van (ez a kettes számú már), de nem olyan… Ez talán nem is szerelem volt…hanem több annál. Valahogy még mindig gyűlölve szeretem… Tény, hogy egész életemben magamon viselem majd a sebhelyet. Ez van.

 

Tescóban voltunk hármasban, gumit nem vettünk, mert dilibogyót szedek, és katona egyikük sem volt…