A filmesek elég nagy köcsögök, én már csak tudom.
hello szakítósok.
egyik abszurd szakításomat osztanám meg veletek, rövid leszek, és nőies. én a magányos éppnemrégotthagyott szerencsétlen nő, ő meg a közelemben lévő dvd-téka sármos dolgozója. viszonylag ritkán vettem ki onnan filmeket. e megtört állapotomban egyik magányos esti dvd-zésemhez indultam munícióért, és feltűnt a pult túloldalán. addig nem nagyon vettem róla tudomást, ezúttal segítőkészen válogatott nekem filmeket, lehetőleg olyan zokogós-sírós csajosat. szikra megvolt. legközelebb elkérte a számomat. kávéztunk, találkoztunk még párszor, majd a lakásában végződtünk. másnap keresett, és magamat is megleptem azzal, hogy reagáltam. Nem úgy terveztem, de nagyon jó volt vele. Teltek-múltak a hetek, és nem akaródzótt felhagyni az összejárással. jófej volt, és állandóan filmes frázisokkal bombázott, még az ágyban is. eleinte vicces volt. aztán kezdett idegesíteni. egy igazi filmbuzi volt, akit persze nem kellett sokáig elviselnem már. a hatodik hétnél járhattunk kábé. nem keresett napok óta. elmentem filmekért. ő dolgozott aznap is, mikor beléptem épp egy másik lányt nyaldosott. odaálltam a pulthoz kezemben dvd-kkel, - khhmmm- és csak néztem kérdően. rámnézett, mintha nem is ismerne és ennyit sikerült reagálnia:
- sajnálom, de a tagságid lejárt nálam…vagy inkább úgy mondjam, hogy hasta la vista baby?!???
majd elfordult és folytatta tovább az enyelgést a parasztja. valamiért nem vágott falhoz, de tény, h eléggé megcsinálta a napomat ezzel az alázással.
teszkóban nem voltunk, gumit én vettem, katonának meg elmehetne, hátha Szakaszos mellékszerepben találná magát…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nutshell 2010.10.21. 09:05:00
Muha 2010.10.21. 09:06:48
Megelőztél. :D
BARI 2010.10.21. 09:08:54
Nutshell 2010.10.21. 09:11:26
dr. gernika 2010.10.21. 09:15:03
Wannabe kis lúzer, tékásnak lenni nem valami álomszakma, hány évesek vagytok egyáltalán?
Muha 2010.10.21. 09:19:19
BARI 2010.10.21. 09:25:05
LuPuS 2010.10.21. 09:28:26
"I'm coming out now. Nobody better shoot. You better bury Ned right. And you better not cut up or harm any more whores. Or I'll kill every one of you sons of bitches."
Elemózsia 2010.10.21. 09:28:56
Patria 2010.10.21. 09:29:33
Elemózsia 2010.10.21. 09:35:14
BARI 2010.10.21. 09:40:15
Caddy 2010.10.21. 09:48:10
Reggelt!
Frigyesur (törölt) 2010.10.21. 09:51:56
Caddy 2010.10.21. 09:55:43
BARI 2010.10.21. 09:56:51
:DDD
Muha 2010.10.21. 09:58:46
:D
Caddy 2010.10.21. 09:59:12
8.04-től
Frigyesur (törölt) 2010.10.21. 10:00:24
BARI 2010.10.21. 10:00:38
Fasszom!
=D
Nutshell 2010.10.21. 10:01:29
Caddy 2010.10.21. 10:01:59
Nutshell 2010.10.21. 10:06:32
Péterfy Bori & Love Band : Újraélesztő
www.youtube.com/watch?v=ECGdoSVizSc
Patria 2010.10.21. 10:10:20
Nutshell 2010.10.21. 10:12:14
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.21. 10:12:56
a 21. században...
hülye!
Nutshell 2010.10.21. 10:22:16
Patria 2010.10.21. 10:22:42
Nutshell 2010.10.21. 10:25:42
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.21. 10:27:19
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.21. 10:32:19
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.10.21. 10:32:21
S hogy nem voltak meg neki különböző Mancikák azalatt is, amíg ezt a nőt dugta?
Black.Sheep 2010.10.21. 10:36:29
Na, akkor ma a filmes idézetek napja lesz?
www.youtube.com/watch?v=NE7mhZgME2k
Elemózsia 2010.10.21. 10:37:58
Elemózsia 2010.10.21. 10:38:49
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.10.21. 10:39:28
Black.Sheep 2010.10.21. 10:42:16
az nálunk 50 forint büntetés volt. itt meg hastalavista.
Muha 2010.10.21. 10:47:21
@Nutshell: nem nem. ide nem járnak olyanok. Max mammerek egy kis zuzájér a pörkőthő. :]
Nutshell 2010.10.21. 10:52:49
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.21. 10:54:26
a ropik is szeretik a házi kolbászt nem?:)
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 10:55:39
Pilled · http://polenaplo.blogspot.com/ 2010.10.21. 10:56:32
Ez nekem nagyon tetszett! Igazi lekoptatós duma. Azért nem lettem volna a helyedben.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.21. 10:56:48
A japó nyershalat tojják az arcukba, mert trendi! :D
Nutshell 2010.10.21. 10:57:23
Patria 2010.10.21. 10:58:07
Nutshell 2010.10.21. 10:59:04
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.21. 11:03:32
Patria 2010.10.21. 11:08:12
Muha 2010.10.21. 11:08:28
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.21. 11:11:00
Én ha tudnák se akarnák jappán lenni! :)
Muha 2010.10.21. 11:13:26
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.21. 11:15:34
:D
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.10.21. 11:16:28
@Nutshell: Csókolom! :)
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.21. 11:18:07
BARI 2010.10.21. 11:19:27
Patria 2010.10.21. 11:21:45
@hasznavehetetlen régensherceg: Csak pszichikai fegyverkezés volt, könyörületet tanúsítottam. De kiszíttam a vérit mind Drakula. :)
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 11:23:28
Nutshell 2010.10.21. 11:27:47
Cinkes 2010.10.21. 11:31:10
Muha 2010.10.21. 11:31:35
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.21. 11:32:00
BARI 2010.10.21. 11:32:37
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.21. 11:32:47
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.21. 11:34:08
mostantól hívd Gyurinak a tékást, lehetőleg mindig úgy hogy más is hallja...
és mindig a teljes nevét használd: Impo Gyuri:D
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.21. 11:36:52
BARI 2010.10.21. 11:37:42
Muha 2010.10.21. 11:39:01
@hasznavehetetlen régensherceg: majdelfelejtettem. kösz hogy szóltál. :D
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.21. 11:39:47
BARI 2010.10.21. 11:41:19
BARI 2010.10.21. 11:44:21
dr. gernika 2010.10.21. 11:47:24
@Patria stuck up oafish: Höhö, megértelek. :)
Cinkes 2010.10.21. 11:56:06
Black.Sheep 2010.10.21. 12:08:21
www.kf6nvr.net/blog/archives/images/dvd_rewinder.jpg
Muha 2010.10.21. 12:08:53
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 12:09:12
egyik volt munkatársamnak meg a kígyóvértől volt 5 napon át halálközeli élménye. kegyetlenül rosszul nézett ki, azt hittem belehal. maradt volna a sakénál.... az való ezeknek, az 5%-os málnalé :)
egy másik volt munkatársam meg éber kómában fekszik, indiában sikerült elkapnia valamit. hazahozták, de itt még csak kezelni sem tudják....:(
BARI 2010.10.21. 12:09:15
Patria 2010.10.21. 12:09:18
@Drága IV gernika: Tudtam, hogy rád számíthatok. ;)
dr. gernika 2010.10.21. 12:10:24
Muha 2010.10.21. 12:10:41
BARI 2010.10.21. 12:10:53
ezen felbuzdulva keresek is itthon valamit. :D
Patria 2010.10.21. 12:10:54
BARI 2010.10.21. 12:12:04
- Mondd nagymama, mi az a szerető?
Nagymama felsikít, elhajítja a kötést, felpattan,
átgázol a macskán, felrohan a padlásra, feltépi a
gardróbajtót, kizuhan egy csontváz
- A francba, tudtam, hogy valamit elfelejtettem...
:DD
Patria 2010.10.21. 12:13:54
BARI 2010.10.21. 12:14:33
- Szép szőke hercegem, gyere, játszunk töltött cigarettát!
- Az mit jelent?
- Én adom a hüvelyt, te meg a dohányt...
BARI 2010.10.21. 12:15:46
A Káma-Szútra pedig arra, hogy hogyan !
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.21. 12:17:54
*pofon*
BARI 2010.10.21. 12:19:04
"Tisztelt Szerkesztőség!
Mélységesen felháborodtam az Önök által szerkesztett keresztrejtvényben szerepelt feladvány miatt: "A szerelem nyílása". A megoldás 4 betű, most nem írnám le. Ez egyszerűen gusztustalan. Nyilvános bocsánatkérést követelek az igaz hitűek nevében!"
A szerkesztőség válasza:
"Tisztelt Uram!
Elnézését kérjük, ha ez Önt felháborította. Azonban fel szeretnénk hívni a figyelmét egy kis apróságra. Az Ön megoldását (pina), sajnos nem tudjuk elfogadni. A feladvány ugyanis "A szerelem nyilasa" volt, melyre a megoldás "Ámor" lett volna. Összesen 7346 megoldás érkezett be szerkesztőségünkbe. Ezek között mindössze 2 rossz megfejtés volt, egyik az Öné, másik a Püspök Úré. Sajnos az ő megoldását (segg) sem tudjuk elfogadni."
BARI 2010.10.21. 12:31:52
tarquin - védőháló nélkül 2010.10.21. 12:34:27
Muha 2010.10.21. 12:34:44
BARI 2010.10.21. 12:35:25
tarquin - védőháló nélkül 2010.10.21. 12:37:49
BARI 2010.10.21. 12:40:42
Muha 2010.10.21. 12:47:07
BARI 2010.10.21. 12:56:26
Nutshell 2010.10.21. 13:02:05
BARI 2010.10.21. 13:02:33
BARI 2010.10.21. 13:03:49
tarquin - védőháló nélkül 2010.10.21. 13:07:50
BARI 2010.10.21. 13:11:48
BARI 2010.10.21. 13:19:23
(zárójelben jegyzem meg, hogy vinném a srácot...és nem fagyizni :D )
BARI 2010.10.21. 13:20:50
www.youtube.com/watch?v=AnzEWNUZYNE&feature=related
:D
BARI 2010.10.21. 13:21:33
:D
BARI 2010.10.21. 13:23:32
=D
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.21. 13:32:06
érdekes, a kommentem után eltűnt az összes komment. :)
S0und 2010.10.21. 13:33:06
:DDD
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.21. 14:16:52
A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.10.21. 14:21:49
Patria 2010.10.21. 14:36:32
fatasztise
summerstorm 2010.10.21. 14:43:18
utána gyere hozzám kávéra :)
főzök addigra egyet neked is....
még valakinek?
tarquin kolleganő magácska?
summerstorm 2010.10.21. 14:44:23
brühü...
így most hülyén maradok mára...
summerstorm 2010.10.21. 14:44:58
kerikak 2010.10.21. 14:48:22
Nutshell 2010.10.21. 15:12:39
Muha 2010.10.21. 15:16:16
Én ha tudnák is hüje maradnák. :D
Patria 2010.10.21. 15:17:31
tarquin - védőháló nélkül 2010.10.21. 15:24:44
BARI 2010.10.21. 15:51:21
BreeVanDeKamp 2010.10.21. 16:00:59
Fogadnék, hogy ezek után IstenKirályCsászárnak gondolta magát a csávó...
Mer' Ő nagyon vagány, Svárcenegger beszólással koptatta le a csajt.
BARI 2010.10.21. 16:10:51
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.21. 16:13:34
jobb lett?
BARI 2010.10.21. 16:14:36
summerstorm 2010.10.21. 16:19:43
aztat semmiképpen nem szeretném :)
@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
neked használt?
én még mindig közel állok ahhoz,hogy az asztalon fetrengjek...
tarquin - védőháló nélkül 2010.10.21. 16:22:42
tarquin - védőháló nélkül 2010.10.21. 16:23:32
BARI 2010.10.21. 16:23:46
@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: az is jó, csak ne fájjon ennyire, gyóccerem sincs :D
spurs 42+42 2010.10.21. 16:24:53
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.21. 16:36:59
:D
summerstorm 2010.10.21. 16:50:28
szólj, ha fogjam a hajad :D
mert úgy a legszebb :D
@tarquin - menő, de nem árulkodós:P:
nálam is nagyjából ez a helyzet... :)))
BARI 2010.10.21. 16:56:09
@mooon:): előtte összefogom :D
BARI 2010.10.21. 18:20:37
2010.10.21. 19:28:26
fumerin 2010.10.21. 19:31:10
Nincs több kérdésem:D
Elemózsia 2010.10.21. 19:35:15
@Letícia: Úgy rémlik, először jó volt neki, de aztán uncsi. Vagy idegesító? Már nem is emlékszem...
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 19:40:02
@fumerin: micsoda előítéletes vagy ;)
@Elemózsia: akkor kezdte fikázni a srácot, mikor az már nem kereste ;)
Elemózsia 2010.10.21. 19:43:13
2010.10.21. 19:44:09
@Elemózsia: Hát, én se...sok nyomot nem hagyott a csajban. Lehet a pasi nem is volt olyan nagy ász....
Elemózsia 2010.10.21. 19:45:16
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.10.21. 19:45:43
mééé?
nagyon vékony nekik? :)
Hello Leti!
Most is elmondom: nem utállak. Te utálsz? :)
2010.10.21. 19:48:23
2010.10.21. 19:49:52
(Míg nem voltam, ez volt a téma? Betojok!:)
kiraaaaa 2010.10.21. 19:50:01
@fumerin: és csini, édibédi, igazi pasi? csak ott kapja a kenyérre valóhoz a pénzt?
Elemózsia 2010.10.21. 19:50:58
Elemózsia 2010.10.21. 19:53:26
fumerin 2010.10.21. 19:54:28
@Letícia: Akkor meg dobja ki egy használat után a csaj:)
@Zsit (nyau és rémizé): Igen vékony, az IQ méretük:)
@kiraaaaa: Ugye te sem hiszed el:D
2010.10.21. 19:55:29
Elemózsia 2010.10.21. 19:55:33
kiraaaaa 2010.10.21. 19:57:46
2010.10.21. 20:00:39
fumerin 2010.10.21. 20:02:53
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 20:05:01
én a pénzügyekkel és a jövedelmezőséggel és gazdaságossággal foglalkozom ;)
kiraaaaa 2010.10.21. 20:07:03
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 20:07:21
2010.10.21. 20:09:08
kiraaaaa 2010.10.21. 20:13:58
2010.10.21. 20:18:01
Elemózsia 2010.10.21. 20:19:25
2010.10.21. 20:21:49
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 20:22:57
kiraaaaa 2010.10.21. 20:29:45
@Dr. Jula Watson:
szia:)épp a tékás pasik vannak terítéken, meg az én tapasztalatom:)
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 20:29:57
@Letícia: sajnos igen, menthetetlen :(
2010.10.21. 20:30:30
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 20:30:34
kiraaaaa 2010.10.21. 20:32:04
kiraaaaa 2010.10.21. 20:34:37
velvet.hu/blogok/tejbenvajban/2010/10/21/juli_nem_szexelt_ezert_nezett_ki_oregnek/
2010.10.21. 20:34:55
2010.10.21. 20:37:16
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 20:42:48
2010.10.21. 20:43:51
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 20:44:09
2010.10.21. 20:44:29
2010.10.21. 20:45:57
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 20:47:14
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 20:48:05
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 20:48:57
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 20:50:11
A tékásokhoz nem tudok hozzászólni. KB 10 éve jártam utoljára :)
2010.10.21. 20:51:14
kiraaaaa 2010.10.21. 20:52:18
2010.10.21. 20:52:34
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 20:55:03
kiraaaaa 2010.10.21. 20:56:04
2010.10.21. 20:57:05
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 20:57:29
2010.10.21. 20:58:03
Sok hülye van, az már biztos!
2010.10.21. 20:59:14
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 21:00:45
kiraaaaa 2010.10.21. 21:01:13
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 21:03:16
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 21:09:12
barátai nem igen voltak/vannak - fiatalabb korában még többen.
kollégák - szivatják, lesajnálják
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 21:14:57
El sem tudom képzelni, hogy lehet úgy élni, hogy nincsenek emberek körülöttem.:S
dr. gernika 2010.10.21. 21:17:01
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.10.21. 21:18:54
olyan izé vagy! És ha egyetemista fószer mellékállásban? Vagy akármi? Nohát, kirekesztő, tapasztalt dög! :)
@Letícia:
múltkor felmerült, hogy utállak, pedig nem. Gondoltam rákérdezek, hoyg ugye nem ? De akkor jól tudtam :)
@kiraaaaa:
:P :D
fumerin 2010.10.21. 21:20:44
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.10.21. 21:22:14
hát szerintem rémes. Okés, hogy nem szégyen (elvileg), na de kire tartozik önmagán kívül?
Tök szemetek a prodjúszerek, na
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.10.21. 21:23:13
váááá, te falószörny :DDDDDDD
(mai napi kámingáutok száma lassan meghaladja a befogadóképességemet :D)
kiraaaaa 2010.10.21. 21:25:01
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 21:26:34
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 21:27:55
Mondjuk ismerek olyan párt, akik egymásnak az elsők voltak, és most született meg a harmadik gyerek. És hát nem voltak tinik, amikor összekerültek.
Elemózsia 2010.10.21. 21:31:28
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 21:32:46
fumerin 2010.10.21. 21:33:26
dr. gernika 2010.10.21. 21:37:29
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 21:38:16
Elemózsia 2010.10.21. 21:41:14
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 21:43:36
@Dr. Jula Watson: vicces kollégák beajánlása;)
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 21:49:47
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 21:54:43
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 21:55:59
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.10.21. 22:02:59
fumerin 2010.10.21. 22:05:01
És az átalakítás ha nem működik, akkor még a csajnak megmaradhat eme nemes erénye;)
@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Bikával és lóval ősi román szokás! :)
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 22:08:57
@fumerin: a legendák velünk élnek :DDD
fumerin 2010.10.21. 22:10:41
Elemózsia 2010.10.21. 22:13:23
Caddy 2010.10.21. 22:20:12
2010.10.21. 22:20:26
@kiraaaaa: ó, nemá', csak nem az édi stylist, az a kis tündérmókus?:)
@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): :)
@Drága IV gernika: Naná, hogy maradok, naná!;)
@Elemózsia: kis lábacskája? Fúj! De: a körömpörköltnél is ez jut az eszedbe?:)
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 22:22:16
Edrik 2010.10.21. 22:22:50
2010.10.21. 22:23:23
De azok ilyen műsorokkal nem szórakoztatják a nagyérdeműt. Biztos azért nem akarták eddig megdugni, mert azt is kipofázta volna...:)
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 22:32:14
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 22:34:38
Elemózsia 2010.10.21. 22:35:14
2010.10.21. 22:37:04
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 22:39:50
2010.10.21. 22:40:59
Elemózsia 2010.10.21. 22:41:34
indapass90210 2010.10.21. 22:42:15
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 22:43:33
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 22:44:19
2010.10.21. 22:44:30
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 22:48:35
@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): Csak a színtiszta hús évezete? :)
Elemózsia 2010.10.21. 22:49:06
@Dr. Jula Watson: én eszek belsőséget. Végiggondoltam, szemet és lábfejet nem ennék, Agyat igen. Mondjuk. Szeretem a pacalt is.
Edrik 2010.10.21. 22:51:54
halfej curry?
4.bp.blogspot.com/_A-2ke1PMjDU/S72vz5E2HNI/AAAAAAAAA28/hlRClaI8OPg/s1600/fhcurry.jpg
Edrik 2010.10.21. 22:53:06
Elemózsia 2010.10.21. 22:53:14
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 22:53:26
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 22:53:39
2010.10.21. 22:53:53
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 22:55:11
2010.10.21. 22:55:46
Elemózsia 2010.10.21. 22:56:39
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 22:57:34
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 22:58:15
@Elemózsia: Akkor a csiga és az élve kiszippantott osztriga sem zavar? :)
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 22:59:25
Edrik 2010.10.21. 23:00:38
Edrik 2010.10.21. 23:01:41
Elemózsia 2010.10.21. 23:02:15
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 23:04:57
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 23:06:22
en.wikipedia.org/wiki/Century_egg
Elemózsia 2010.10.21. 23:07:09
Kérdezte vagy két-három éve a sógorom(nem magyar), mikor lesz, mondtam, húsz év múlva. Mosolygott nagyokat, hogy "te viccelsz". Még a végén igazam lesz.
Edrik 2010.10.21. 23:07:13
en.wikipedia.org/wiki/Haggis
ebben nagyjából minden belső szerv van, darálva, gyomorba töltve :]
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 23:07:32
2010.10.21. 23:07:44
Edrik 2010.10.21. 23:07:59
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 23:08:46
a múltkor jól megszívtam. nem tudtam mit rendelek, milanese valami volt kiírva, angolra sem fordították le. a szomszéd asztalnál azt rendeltek, gondoltam kipróbálom. borjú lábszár volt csonttal, leöntve milánói mártással. olyan szart még nem ettem, de szuperül nézett ki...
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 23:09:56
Na én akkor lettem rosszul, mikor az egyik műsorban a pasi a frissen elejtett rénszarvasnak szedte ki a szemét, és úgy frissiben el is fogyasztotta :S
Elemózsia 2010.10.21. 23:10:38
2010.10.21. 23:10:39
@Edrik: fogok ilyent enni!:)))
2010.10.21. 23:11:13
Elemózsia 2010.10.21. 23:12:27
Meg itt a disznósajt is, ugye.
2010.10.21. 23:12:50
Edrik 2010.10.21. 23:13:56
Elemózsia 2010.10.21. 23:17:34
Nem bírom begyújtani a konvektorom, átjönne valaki segíteni?
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 23:18:28
@Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono): hehe. Meg kell kérdezni, miből van, mielött rendel az ember :)
2010.10.21. 23:18:42
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 23:18:53
2010.10.21. 23:19:15
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 23:20:16
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 23:20:55
Elemózsia 2010.10.21. 23:21:04
Így legyen okos az egyszeri felhasználó.
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 23:21:46
Elemózsia 2010.10.21. 23:22:22
Na jó éjt!
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 23:25:57
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 23:27:24
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 23:28:42
2010.10.21. 23:30:28
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 23:30:57
2010.10.21. 23:33:31
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 23:35:18
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 23:39:48
2010.10.21. 23:42:00
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 23:42:59
tőzegmalac 2010.10.21. 23:45:26
tőzegmalac 2010.10.21. 23:46:26
Hova ilyen korán?
tőzegmalac 2010.10.21. 23:47:54
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 23:47:55
@kabátnyúl: üdv!
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 23:48:56
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 23:51:20
@kabátnyúl: szia! Elvégre mind a kettő jellemző rám :)
tőzegmalac 2010.10.21. 23:54:26
érdemes olvasnom?
Dr. Jula Watson 2010.10.21. 23:55:28
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.21. 23:58:38
Dr. Jula Watson 2010.10.22. 00:04:34
Ellenben a linkek nagyon hatásosak :D
dr. gernika 2010.10.22. 00:09:23
@Edrik: Ezzel viszont nem lehet gondja egy hurka-kolbászhoz szokott magyarnak.
tőzegmalac 2010.10.22. 00:09:37
tőzegmalac 2010.10.22. 00:10:28
Dr. Jula Watson 2010.10.22. 00:20:09
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.22. 00:27:07
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2010.10.22. 00:29:13
Dr. Jula Watson 2010.10.22. 00:31:26
Dr. Jula Watson 2010.10.22. 00:40:00
Szép álmokat!
tőzegmalac 2010.10.22. 00:55:33
mindíg;)
tőzegmalac 2010.10.22. 00:57:13
jobb ha elbújok én is
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.22. 07:35:06
indapass90210 2010.10.22. 07:39:49
Muha 2010.10.22. 07:44:51
DUGNÁD-E?
gingergirls.blog.hu/2010/10/15/title_1582689
BARI 2010.10.22. 07:47:46
KVCG!
Muha 2010.10.22. 08:11:41
:)
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.22. 08:13:54
BARI 2010.10.22. 08:29:15
BARI 2010.10.22. 08:30:31
:d
Nutshell 2010.10.22. 08:31:39
Muha 2010.10.22. 08:35:28
PL.: nEMECSEK eRNŐ! ÍGY ÍRJUK MAJD. :D
BARI 2010.10.22. 08:36:42
www.youtube.com/watch?v=YOTcQNCgNAY
:d
Nutshell 2010.10.22. 08:37:21
Muha 2010.10.22. 08:38:38
CSAK A ROSSZAKRÓL SZABAD ÍGY ÍRNI!
Muha 2010.10.22. 08:39:53
Nutshell 2010.10.22. 08:40:17
Muha 2010.10.22. 08:41:33
BARI 2010.10.22. 08:42:33
Nutshell 2010.10.22. 08:43:15
Muha 2010.10.22. 08:48:45
@Nutshell: BIZTOS MEGÉRTI, HA ISTENFÉLŐ EMBER, HA MEG NEM AZ, AKKOR MEGY A MÁGLYÁRA! MEGMONDHATOD NEKI EZT IS BÁTRAN. :D
Nutshell 2010.10.22. 08:50:10
savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2010.10.22. 08:55:50
BARI 2010.10.22. 08:56:45
MUHÁCSKA KEDVÉJÉRT : ELŐADÓ, SZÁMCÍM
(Moloko - Over & Over)
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 09:01:55
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.22. 09:03:06
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 09:06:48
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.22. 09:09:37
Én is így jártam :(
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.22. 09:09:59
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 09:15:28
@hasznavehetetlen régensherceg: Ha mar kerded: egy utat Bora-Borara, egy maganrepulot, egy orias plusselefantot (de maci is jo, nem vagyok telhetetlen), 5 kg konyakos meggyet, Nard videojat es a teljes Poirot sorozatot DVDn. Nem is kerek sokat szerintem. :D
Muha 2010.10.22. 09:20:21
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 09:23:19
Muha 2010.10.22. 09:24:32
Amúgy pár perc és kiugrom a faszomba az ablakon, de úgy, hogy nagyon csúnya legyen és még valamit összetörjek a végén.
BARI 2010.10.22. 09:26:24
Laid Back - Beautiful Day
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 09:26:56
BARI 2010.10.22. 09:27:55
U2 - Beautiful Day
BARI 2010.10.22. 09:29:18
BARI 2010.10.22. 09:31:23
Nutshell 2010.10.22. 09:36:01
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 09:38:09
1. Hulyenek nezne a kolleganom.
2. Egy darab felhot nem latok.
3. Felho, meg csak-csak, de fat sem, mert az udvarra nez. Ablak van! :D
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 09:38:44
Nutshell 2010.10.22. 09:39:55
1. Pont leszarom a kolléganődet :)
2. Annál jobb, akkor csak nézd a muhakékséget.
3. Lásd 2. pont.
:D
Muha 2010.10.22. 09:40:07
Ha én az ablakhoz megyek, akkor már ugrok is kifele. :D
Nutshell 2010.10.22. 09:41:14
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.22. 09:41:34
. ____.--^.
. /: / | + . .
/: `--=--' . .
LS /: __[\==`-.___ * .
/__|\ _~~~~~~ ~~--..__ . .
\ \|::::|-----.....___|~--. .
\ _\_~~~~~-----:|:::______//---...___
. [\ \ __ -- \ ~ \_ ~~~===------==-...____
[============================================================-
/ __/__ -- /__ -- /____....----''''~~~~ .
* / / == ____....=---='''~~~~ .
/____....--=-''':~~~~ . .
. ~--~ Kuat Drive Yard's Imperial-class Star Destroyer
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.22. 09:42:11
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.22. 09:44:16
Sith-szakszervezet? :) Sérelmezem továbbá, hogy gernika nem akarja, hogy a lakásba magammal vigyem a hajód makettjét (benne ülsz te is) :((((
@hasznavehetetlen régensherceg:
Elég nyomi csillagromboló :)
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 09:44:29
@Nutshell: Lathatoan igen. De ha hoznal 40 dkg krumplis pogacsat, jobban ereznem magam! :)
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.22. 09:46:41
@Kedves Nard: meg kell büntetni az ilyen elvetemült nőket...
én nem is tudom mit tennék ha nem vihetném magammal Alf-ot:)
@Frigyesur:
legyen inkább 100:D:D
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 09:46:44
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.22. 09:47:10
Micsoda kalóriabomba! KRUMPLIS POGI!
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.10.22. 09:47:53
Nutshell 2010.10.22. 09:48:20
Muha 2010.10.22. 09:49:19
@Frigyesur: Akkor te se menj oda!
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.22. 09:50:17
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.22. 09:51:21
gyeeeertek az ablakhoz....
:D:D:D:D
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.10.22. 09:51:25
starwars.wikia.com/wiki/TIE_Advanced_x1
Egy ilyen szépséget? :( Amúgy egy padawanomtól kaptam szülinapomra, és nem akarja, hogy lakásunk egyik éke legyen :(
BARI 2010.10.22. 09:51:27
www.youtube.com/watch?v=uiBArocNTeU
Előadó: Incura
Számcím:I'd Give Anything
Műfaj:valami
Orövoá'! =D
Nutshell 2010.10.22. 09:52:05
:)
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 09:52:21
Meg birnek enni 1 kg-ot is, ne legyne ketsege! :D
@Kedves Nard: Nem erdekel. Mar befaltam egy Raffaellot, fel Schoko Bananent, es megvan a masik fele, megegy Raffaello, egy turos batyu, 1 liter cola (nem am light!), majonezes krumpli kenyercipoval. A krumplis pogacsa nass lenne. :))
Nutshell 2010.10.22. 09:53:10
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 09:53:54
@Muha: A vesztunkre tor ez a Nut, szvsz.
@hasznavehetetlen régensherceg: @Kool Kitty Kat: :DD
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 09:55:14
@Kedves Nard: Add nekem. Tudom, hogy nekem akarod adni. Aztan mesz, es atgondolod gernikat. :D
Muha 2010.10.22. 09:56:32
*kicsi vagyok és nagyon magányos
félek is, fázom is*
:)
Nutshell 2010.10.22. 09:56:58
:)
Nutshell 2010.10.22. 09:59:39
*butácskamuhácska*
Picard kapitány, aki nem meleg csak angol. 2010.10.22. 10:03:06
az éke:D
@Frigyesur: nincsenek kétségeim;)
@Nutshell: fél fogunkra sem elég:D
telhetetlenek vagyunk mindketten:D:D:D
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 10:05:10
@Nutshell: Ugyan. Osszeszamoltam 1007 kcal a Schoko Bananen es a cola, a 2 Raffaello olyan 100 lehet, a turos batyu 150, a kenyercipo 30, a majonezes krumpli meg 300. Cakum-pakk 16007. Ez 400zal tobb az igenyemnel, de a komoly szellemi munka miatt most tobb kell. :))
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 10:05:56
A Nardnak irt. :DD
Muha 2010.10.22. 10:13:16
Válasz alant:
@Frigyesur: Szerintem is így akar velünk végezni. Azt akarja, hogy mi magunk végezzünk önnön életünkkel.
Csak nehogy végül őt kapjuk el. :D
Nutshell 2010.10.22. 10:17:41
@Muha: Na gyere-gyere, itt vagyok, játsszuk le :D
Muha 2010.10.22. 10:20:38
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 10:23:09
@Nutshell: Hehe. :D Inkabb nem is valaszolok. :P
Nutshell 2010.10.22. 10:23:54
Muha 2010.10.22. 10:24:46
kő-papír-olló? Kezdd te. mondd! :D
@Frigyesur: mint egy röggen! :D
Nutshell 2010.10.22. 10:30:18
@Muha: De rég hallottam ezt így. Az ismerőseim k*ki, p*nci, tampival szokták játszani... :)
Oké, mutattam, most te jössz :)
Muha 2010.10.22. 10:44:56
Szerintem nyertem. :D
Nutshell 2010.10.22. 10:46:08
Muha 2010.10.22. 10:47:02
Leírtam. :D
Frigyesur (törölt) 2010.10.22. 10:48:02
@Muha: Perszehogynyertel. Nut, Muha nyert. Pont.
Muha 2010.10.22. 10:48:44
Nutshell 2010.10.22. 10:50:39
@Muha: Te meg cseles vagyol :D
Egyezzünk ki egy döntetlenben és majd lerendezzük máshogy :)
Muha 2010.10.22. 10:51:58
Eljátszottuk a komoly elsőzés lehetőségét. :D
APU nem elfogult. Többet ilyet ne is mondj! :D