Ezt nem is értem: ti képesek lennétek kilépni azért egy kapcsolatból mert a másik meztelen nőkről nézeget képeket, vagy -úristen!- filmeket?
Sziasztok!
Egy tartósnak/tartalmasnak induló kapcsolatnak állítanék itt emléket. A szakítás még friss élmény, ezért fájdalmas is kicsit „szétkürtölnöm”, de tanulságul szánom azon férfiak és nők számára, akiknek gondot jelent a kommunikáció és a kompromisszumkészség. Ha valami böki a csőröd, állj elő vele, ne várj csodát!
Három évvel ezelőtt ismerkedtünk meg E. (akkor 32) és én (akkor 30). Egy elejtett mobiltelefon, egy esős októberi nap, és egy hatalmas pocsolya játszották a főszerepet a történetben. Az sms-ekből telefonbeszélgetések, a telefonbeszélgetésekből találkák lettek. Észre sem vettem, és eltelt egy év, felhőtlen boldogságban. Rengeteg bók, csoki és virág került hirtelen az életembe, én pedig amolyan csajos-csibészes kedvességgel, apró meglepetésekkel viszonoztam a figyelmességeket. Aztán egy hétvégén, amikor nála voltam, rá kellett néznem az e-mailjeimre, munka ügyben. A gépe elé ülve elindítottam a böngészőt, és mit látok? Képeket. Nem, nem pornó, de azért… Nagy részét nevezhetjük művészetnek, ahogy ő tette, a fény és a kompozíció miatt, de akkor is meztelen nőkről beszélünk. Közölte, hogy ez csak amolyan hobbi, semmi jelentősége. Láthatta rajtam, hogy nem tetszik a dolog, de nem beszéltünk róla többet. Pár napig még foglalkoztatott a dolog. Hogy miért van erre szüksége, amikor már nem tegnap óta vagyunk együtt, és úgy tűnik, minden klappol. Az idő múlt, a kapcsolat ment úgy, ahogy addig: minden találkozáskor elmondta, hogy szeret és boldog velem. Amikor pár hónap múlva összeköltöztünk, már nem is emlékeztem a képekre. A pofon ezután jött. Ha csak egy perc erejéig is, de naponta megnézett néhány képet, sőt, egy külön gyűjteménye is volt, mint kiderült. A „legszexisebb” képeket mentette. Akkor már szóvá tettem. Nem értette meg, hogy engem miért zavar, hogy más nők képeit nézegeti. Úgy éreztem, nem vagyok elég jó neki. Megalázónak és méltatlannak éreztem ezt az egészet. Nem kértem meg, hogy hagyja a képeket, mert azt hittem, ennyiből rájön magától. Hogy elősegítsem a megvilágosodását, összeállítottam én is egy gyűjteményt, művészien lefotózott (nem teljesen) meztelen férfiakról. Erre ő igazolva látta a saját ténykedését, és teljesen megnyugodott. Persze azt azért megjegyezte, hogy nem bánja a „nyálcsorgatást”, csak több ne legyen belőle. Teljesen elképedtem. Hogy ekkor miért nem adtam ultimátumot? Fogalmam sincs. Utolsó kísérletképp megpróbáltam a fotók helyébe lépni. Hogyan? Lehet, hogy kinevettek. Elmentem egy profi stúdióba, és készíttettem magamról több sorozatot is. Igen, volt köztük akt és félpucér sorozat bőven. E-mailben küldtem el neki, egy-két hét különbségekkel az összetartozó képeket. Majd’ bele pusztultam, mi lesz, ha kiderül egyszer… Reakció? Az elsőtől teljesen beindult, a második tetszett neki, a harmadik után pedig azt éreztem, hogy unja és csak megszokásból sorolja, milyen szép és érzéki és stb vagyok. Ekkor egy este elé álltam, és elmondtam neki, mi nyomja a lelkem. Már azt is megalázónak tartom, hogy kérnem kellett: hagyja a fenébe azokat a fotókat. Megint csak az volt a válasz: nem érti, hogy ez engem miért zavar, mikor tudhatom, hogy én vagyok a mindene. Nem kenyerem a hiszti. Elmosolyodtam, bólintottam, mondván, hogy mostmár értem. Kapott egy jó éjt puszit, és reggel, amint elment dolgozni, egyszerűen összepakoltam és hazaköltöztem. A kulcsot a postaládába dobtam egy üzenettel: "Megpróbáltam elmondani, hogy nekem így nem jó." Történt ez épp egy hónappal ezelőtt. Azóta is kapom a csokrokat, a kétségbeesett sms-eket, telefonokat és e-maileket, hogy szeret/hiányzom/kellek/bántja a dolog, de az, amire várok, egyikben sincs benne. Egy szóval sem említi, hogy lemondana a képekről. Ha eddig nem tette meg, már nem várom el. Végeztem.
A tanulság? Az első alkalommal le kellett volna ülni, megbeszélni és kompromisszumot kötni vagy szakítani. Nem pedig hallgatni, magamat méricskélni, titokban próbálkozni és keseregni… és még egy évet rászánni erre a kapcsolatra. Szerettem E.-t, és nem kétlem, hogy ő is szeretett. Azt azonban nem tudtam lenyelni, hogy más nőket nézeget, ő meg nem tudott mellettem felhagyni ezzel a szokással. Akkor pedig hiába az összhang és a közös jövőkép… Ha valami tényleg működik, akkor az a hibák ellenére is (vagy éppen azoktól hajtva) működik, nem azért mert tökéletes.
Legyen több szerencsétek!
Z.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Innen van a neve 2010.11.23. 14:32:34
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Muha 2010.11.23. 09:38:04
Caddy 2010.11.23. 09:40:09
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.11.23. 09:40:55
Ne haragudj, posztoló, nem értelek.
Ma reggel ez van!
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.11.23. 09:41:37
Muha 2010.11.23. 09:41:50
MSN-ezzen inkább tinipicsákkal?
Nők bazmeg.
Barry Kent 2010.11.23. 09:43:03
csonnem 2010.11.23. 09:47:02
Barry Kent 2010.11.23. 09:50:58
dr. gernika 2010.11.23. 09:55:55
tarquin - védőháló nélkül 2010.11.23. 10:11:34
"Egy szóval sem említi, hogy lemondana a képekről." Ez lenne az? Vagy titkolja el, hogy nézi? Vagy hogy?
silent76 2010.11.23. 10:12:54
Mi ebben a baj?
Barry Kent 2010.11.23. 10:15:56
Valszeg ez lehetett az egyetlen opció.
dr. gernika 2010.11.23. 10:21:02
Egyrészt a pasik vizuális típusok, megnézik az ilyesmit anélkül, hogy bármit jelentene nekik. Másrészt ez olyan privátszféra dolog, nekem is van lementve egy halom képem, ami más szemében érthetetlen, akár még szánalmas is, és nem tudom megmagyarázni miért, de ragaszkodom hozzájuk.
Miért ne lehetne neki is aktgyűjteménye (a legtöbb srácnak van), ha a valóságban semmi nem igazolja, hogy másfelé is kacsintgat? Oké, azt mondtad, egy kapcsolatnak magától is működnie kell, de ez működött is. Egy ilyen mondvacsinált kifogással viszont csak azt éred el, hogy idővel hazudni fog neked. Nem fogadod el, ami neki fontos, lehet hogy megígéri, hogy eltüntet mindent, közben meg csak áthelyezi rejtett mappába vagy a munkahelyi gépére. Addig örülj, amíg őszinte - és amíg kapar utánad. Beszéljétek meg, hogy nem akarod ezeket látni, tartsa olyan helyen, ahol nem akadsz bele akarva-akaratlanul, és ne előtted nézegesse, ahogy ő is kérte tőled. Visszagondolva szerintem később röhögni fogsz ezen az egészen.
A saját aktokat meg egyszerre kellett volna elküldened. Elsőre ki is váltotta a kellő hatást, de aztán kezdte megszokni. Mégis mit vártál? Az aktgyűjteménye is különböző lányokból áll, sőt, akkor kéne igazán aggódnod, ha csak egy valakiről tárolna ott fotókat...
dr. gernika 2010.11.23. 10:24:49
Caddy 2010.11.23. 10:26:13
Caddy 2010.11.23. 10:29:38
indapass90210 2010.11.23. 10:29:42
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 10:31:28
Thule 2010.11.23. 10:32:53
Elég kis buta vagy, ne haragudj. Azt hiszed a pasik nem nézegetnek ilyesmit? Vagy a korábbi pasijaid nem néztek? Sajnos el kell keserítselek, a férfiak többsége bizony megnézi a számára szép nőket akkor is ha már feleségül vett :) Nézni és cselekedni két külön dolog. A világon sok olyan ember van aki a másiknak tetszik. Neked is bejön több pasi, ne mondd, hogy csak egy valaki tetszik mert az kamu. Ilyen miatt szakítani... meg fogod bánni.
Ha nem előtted nézi őket, akkor miért zavar ennyire? Rajtad kívül 50 éven át egy nőre sem nézhet? Mert mi lesz ha néz, az már megcsalás? Ha NÉZ? :P
Szerintem tök hülyeség miatt szakítottál...
Patria 2010.11.23. 10:33:04
30 évesen nem hiszem, hogy egy nő nincs tisztában azzal, hogy a férfiak szeretnek meztelen nőket nézegetni. Néma gyereknek meg anyja sem érti a szavát. Elvárni, hogy a férfi kitalálja a gondolatainkat, hülyeség. Nem fogja. Máshogy gondolkozik férfi és nő.
Muha 2010.11.23. 10:34:07
indapass90210 2010.11.23. 10:34:26
Költözzön Iránba, vagy Afganisztánba, ott legfeljebb a kecskére kell féltékenynek lenni, minden másra zsákot húznak, vagy kizárják a tűzfalon.
indapass90210 2010.11.23. 10:36:47
Meg is találtam az ideális barátot a posztolónak!
Barry Kent 2010.11.23. 10:37:46
A vicces az, hogy a srác egy idő után valszeg törli a képeket ha nem lesz elég helye az mp3-gyüjteményének, viszont a fotós archiválja a munkáit :D
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 10:38:55
Ha meg nagyon ugat, a férje levágja az orrát, kinyomja a szemit és mehet az orra után amerre lát! :D
dr. gernika 2010.11.23. 10:38:56
@Muha: Ó, akkor ez egy próba, igyekezz kiállni. :)
Barry Kent 2010.11.23. 10:39:52
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 10:48:37
mmo-t. Tudod, Warcraft :)
dr. gernika 2010.11.23. 10:51:27
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 10:52:47
Massive Multiplayer Online
Caddy 2010.11.23. 10:53:08
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 10:54:13
meg.mondom 2010.11.23. 10:56:57
Barry Kent 2010.11.23. 10:59:01
Természetfotós? Aki hajnaltól késő estig üldögél a vaddisznócsorda közelében, a tökéletes kompozícióra várva? :D
Igaz, legalább nőket nem nézeget közben :)
Muha 2010.11.23. 11:06:14
A fogkrémes tubus komoly dolog. Ne keverd ide. :D
indapass90210 2010.11.23. 11:07:20
Muha 2010.11.23. 11:07:48
Patria 2010.11.23. 11:13:01
Caddy 2010.11.23. 11:15:08
@Muha: akárcsak az, hogy a wc papír merre tekeredjen. :D
Muha 2010.11.23. 11:17:12
Főleg, ha nem szépen a perforációnál van eltépve, hanem csak úgy le van szakítva, olyan félvállról leszarom hanyag módon. fújfújfúj :D
indapass90210 2010.11.23. 11:17:16
Muha 2010.11.23. 11:18:16
Caddy 2010.11.23. 11:22:10
Muha 2010.11.23. 11:25:12
Atrox 2010.11.23. 11:28:05
Ne, te aztán tudtál kompromisszumot kötni :)
Egyébként jól értem, hogy életed pasijával, akivel minden klappol egy ilyen miatt szakítasz 30 év fölött? Pár év múlva bármit megtennél, hogy ezt visszacsinálhasd, miközben arra gondolsz majd, hogy milyen kedves volt veled (te írtad), és a közös kis lurkóitok már ott rohangálnának körülöttetek. Nem vagy normális, hogy egy ilyen miatt kinyírsz pár évre 2 életet...
tuli _ 2010.11.23. 11:28:32
A posztoló azt mondta, hogy nem kenyere a hiszti. mi ez, ha nem egy irdatlan nagy hiszti apró marhaság miatt?
"tanulságul szánom azon férfiak és nők számára, akiknek gondot jelent a kommunikáció és a kompromisszumkészség."
na, akkor kedves hisztisliba, kezdd magadon. a srác nem is értette mi a bajod, amit nem csodálok. ha ebben enged neked, legközelebb nem tudom mivel jönnél.
száll magadba, szaladj vissza hozzá, míg nem késő.
Barry Kent 2010.11.23. 11:30:29
Hát már egy jégtábla is sokkal fontosabb nálam? Válassz, a jégtáblák vagy én?!
Erről jut eszembe, kb. egy hónapja az indexen volt egy sorozat magyar fotósok munkáiból, akik a NG-tól kaptak díjakat, marha jó képeik vannak.
Muha 2010.11.23. 11:31:55
Persze nem ingyen, nekem is élnem kell valamiből. :D
Barry Kent 2010.11.23. 11:32:24
Már most is mindent visszacsinálna, csak azok a rohadt képek ne lennének.
@tuli _:
Pontosan. Sanszos hogy előbb-utóbb akár magától is törli a képeket, de most már csak azért se.
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 11:33:29
A fotok keszitese viszont netto hulyeseg volt. Nem is kommentalom.
meg.mondom 2010.11.23. 11:33:43
Kham 2010.11.23. 11:34:58
tuli _ 2010.11.23. 11:37:51
vannak dolgok, amikben valóban kell a kompromisszum. ez nem tertozik azok közé.
@Patria stuck up oafish: a büszkeségre majd visszatérhet 2-3 év múlva, amikor olyan dolgokban fog kompromisszumot kötni 35-36 évesen, amilyenekre álmaiban sem gondolt.
erre mondják, hogy jó dolgában azt sem tudja, mi baja legyen.
@Drága IV gernika: jól látod, ha nem tér észhez, elindulhat idővel a hazugsággyár.
Barry Kent 2010.11.23. 11:38:03
Tényleg eltúlzott a példa :)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 11:38:41
Kicsit egyoldalú a képnézegetés :) Nézni miért baj? Én nem szoktam, de ha nézném, az miért lenne gond?
Muha 2010.11.23. 11:39:54
Miért ne engedhetett volna a lány?
Hurri Kán 2010.11.23. 11:41:51
1. Attól mert összejöttek, az embere vakságot nem fogadott.
2. Jobb lett volna, ha meztelen férfiak képeit nézegeti?
tuli _ 2010.11.23. 11:42:25
"Nagy részét nevezhetjük művészetnek, ahogy ő tette, a fény és a kompozíció miatt, de akkor is meztelen nőkről beszélünk." legközelebb festészeti kiállításra sem szabad elmenni, mert ott is túl sok a meztelen nő. sőt. az utcán is vannak szobrok, amik ruha nélkül ábrázolnak testeket. ugyanmár.
fumerin 2010.11.23. 11:45:28
A strandon mindenki kabátban fürdik, senki nem veti le a bikini felsőt, bla-bla...
Minden nőnél (pasinál) van szebb, jobb.
Javaslatom: vakokkal randizz ezután!
És persze készíthetnél ilyen esetekre pikánsabb fotósorozatokat is, hogy bizonyíthasd, mennyire jó nő vagy:)
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 11:46:42
@Kedves Nard: Szerintem azert valamennyire degradalo. Azt se orom nezni, ha a parom mas utan megfordul. (Mondjuk ezt mar nem meri, hehe :)))
@Muha: Mert ugy tunik, hogy ot nem kevesbe zavarta. Es ha jol emlekszem az enged, aki olyat kovetel, ami a masiknak mar nem fer be. Azaz a kepnezegetes. ;)
Barry Kent 2010.11.23. 11:47:22
Ahogy mondod, lesz ez még rosszabb is, ha pár év múlva bepánikol.
meg6ó 2010.11.23. 11:48:24
meg6ó 2010.11.23. 11:49:33
dr. gernika 2010.11.23. 11:52:14
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 11:52:28
Oke, bizonyos dolgokban lathatoan konzervativ vagyok. Nem hiszem, hogy ennyire elfogadotta kene tenni a nyilvanos szexualitast. Intimszfera. Manapsag vilagga van kurtolve. Ez szerintem nem jo.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 11:52:46
És ha egy nő teszi ugyanezt? Akkor mi van?
Barry Kent 2010.11.23. 11:53:35
Az a baj, hogy árnyékra vetődött.
Ha pszichológus lennék, most azt kezdeném el kérdezgetni a posztolótól, hogy kedves Z, miért is akartad kirúgni ezt az embert miközben minden tök jól alakult? Kivel, mivel is volt igazából bajod? Mert hogy nem ezért tetted, az fix.
Muha 2010.11.23. 11:56:34
Nem is rossz. Ezentúl nekem semmi nem fér be, úgyhogy mindig a másik enged. :D
Zseniális. :D
dr. gernika 2010.11.23. 11:57:00
Azt próbálná csak meg...
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 11:57:38
Nem vagoyk eleg modern. *sohaj*
Muha 2010.11.23. 11:58:46
Patria 2010.11.23. 11:59:11
Muha 2010.11.23. 11:59:49
Muha 2010.11.23. 12:00:31
Tintanyaló Papírtigirs 2010.11.23. 12:00:54
először is mint férfi hozzátenném: Hűséget fogadtam nem vakságot!
és a másik nagy bölcsesség :)
Tök mind1 hol éhezik meg az ember, csak otthon vacsorázzon :)
Te meg menj azt nézd végig az Eduárdós filmeket :D
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 12:01:01
Hát tényleg nem vagy elég modern :)
meg6ó 2010.11.23. 12:01:28
Patria 2010.11.23. 12:01:47
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 12:02:14
@Muha: Ugyeeee?! :D Amugy nem kell gunyolodni, szerintem erted te, hogy mirol hadovalok. :P
@Drága IV gernika: :D
Muha 2010.11.23. 12:02:21
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 12:03:52
Én is meglátom, de nem fordulgatok utánuk, megláttam, nemrossz, megyek tovább, nem állok neki nyálcsorgatni :) Mondjuk ahol dolgozom van felhozatal bőven a környéken, lehet csigolyakopásom is lenne ha fordulgatnék :)
meg6ó 2010.11.23. 12:04:08
Hurri Kán 2010.11.23. 12:05:02
Muha 2010.11.23. 12:05:05
@Frigyesur: Értem értem. csak azt nem értem, hogy a párkapcsolatra ez tényleg akkora hatással lenne?
Mi lesz, ha a fickó csokiskarikát akar, a nő meg nem?
Azt hogy oldják meg?
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 12:05:39
@Kedves Nard: Nem en. Bizonyos elveim meg a mult szazad elottiek, mert manapsag mar csak alszent lehetek veluk. :x
Muha 2010.11.23. 12:06:27
félbehajtott káposztalepke 2010.11.23. 12:08:00
tőzegmalac 2010.11.23. 12:08:37
Muha 2010.11.23. 12:09:10
-áááh áááh vááárjhh, mindjááárth, még van egy képsorozaaaaaaaat :D
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 12:09:27
Csokiskarikanak meg ne hivjuk. A vanilias karika jut rola az eszembe, ez meg elveszi az etvagyam.
tőzegmalac 2010.11.23. 12:10:54
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 12:11:24
Muha 2010.11.23. 12:11:47
Akkor csokiskarcsi helyett marad nyúl szúrós kifejezése. D:
meg6ó 2010.11.23. 12:12:15
dr. gernika 2010.11.23. 12:12:32
Muha 2010.11.23. 12:13:12
De úgy látom Téged zavar. Nah, akkor kompromisszum!
Hogy csináljuk? :D
indapass90210 2010.11.23. 12:13:36
Barry Kent 2010.11.23. 12:14:47
Ja, értettem. Csak azért írtam ezt be, mert túlságosan ráfeszültünk erre a témára, miközben egyre erősebb a gyanúm, hogy ez csak ürügy volt.
dr. gernika 2010.11.23. 12:15:32
Nem vagyok hülye, hogy az ilyeneket megtiltsam neki, csak engem ne hozzon kellemetlen helyzetbe.
félbehajtott káposztalepke 2010.11.23. 12:15:38
Eltűnt az avatárom, és nem találom hol lehet beállítani... Szétkattingattam a profilt, és nincs meg :( Valaki segítene? :)
Walt Kowalsky · http://grafonania.freeblog.hu/ 2010.11.23. 12:15:38
Aztán észrevettem, hogy benne van a kora is, és 33 éves... ilyen nincs, én egy másik dimenzióban élek :) Na jó, nem mondom, hogy mindenkinek a nőjével együtt kell pornót néznie, ahogy mi szoktuk, de ilyen akkorsenemvan.
Ja, meg hogy amúgy tökéletes kapcsolat. Persze. Baromira ismerhették egymást, ha évek után egy ilyenen tudott borulni az egész :)
Muha 2010.11.23. 12:16:08
ha azt mondom, kitaláltam, nem hiszi el.
ha azt mondom, pornóban láttam, szakít velem.
ha azt mondom, hogy a titkárnőm mutatta, akkor is szakít.
márpedig ha meg akarom tartani az asszonyt, akkor marad a sivár nemiélet.
abból idővel meg megint csak szakítás lesz. :D
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 12:16:41
Nevezettek mar analis szexnek, az isten szerelmere! :D Azzal a kifejezessel semmi bajom, nincs semmilyen felhangja.
@Drága IV gernika: Azert az SW egesz mas!!! :D Annyira szerintem nem fontos, hogy szem elott legyen az alanya... de ha egyszer meg tudom, hogy valami rosszat csinal... ;)))
meg6ó 2010.11.23. 12:17:27
Gondolod, ha csak "ürügy", akkor ennyi ideig húzza? Inkább önző. Nehogy már a pasinak egy kicsit is jó legyen.
Hurri Kán 2010.11.23. 12:18:17
Ha elindul a vezérhangya, bármit csinálsz, szakítás lesz :DDD
dr. gernika 2010.11.23. 12:21:30
Köszönöm, ez nagyon megnyugtatott.
Muha 2010.11.23. 12:21:42
kivéve, ha jól felpumpálod levegővel. :D
indapass90210 2010.11.23. 12:22:53
Muha 2010.11.23. 12:22:54
mindent nem dobhat az ember egy nőért. :D
@Drága IV gernika: amíg nem jár a reumatológiára! :D
Muha 2010.11.23. 12:24:35
A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.23. 12:25:22
Ha nekem is az lenne a hobbim,hogy faszokat bámulok nap,mint nap a gépemen, és a pasim akárhányszor benyomja a laptopomat, mindig egy álló 20 centis farkat bámulhatna háttérképként, tán őt is zavarná.
Csinálja? Csinálja.
De legyen diszkrét, tegye titkos mappába, védje le jelszóval, oszt jóvan. Ha egy 30 éves nő kellően felnőtt ennek a tolerálásához, akkor egy 32 éves pasas meg legyen felnőtt a diszkrécióhoz.
Hurri Kán 2010.11.23. 12:25:42
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 12:27:07
Ez durva! :)
@Drága IV gernika:
Kisebb gondom is nagyobb annál, hogy random csajokat bámuljak, olyankor egy célom van csupán: hazamenni, enni :)
Barry Kent 2010.11.23. 12:27:55
Önző, de ez miért zárja ki, hogy lehetett ott más probléma is?
meg6ó 2010.11.23. 12:28:03
Mintha ugyanezt írtam volna néhány sorral ezelőtt....
Muha 2010.11.23. 12:28:47
A nő nyüszög, ha nem cserélsz gatyát? Igen.
A gatyád nyüszög, ha nőt cserélsz? Nem.
Evidens, hogy hogy lehet elkerülni a nyüszögést. :D
A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.23. 12:30:47
meg.mondom 2010.11.23. 12:32:36
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 12:33:48
Ha a toleráns nő kutat a laptopon akkor mi a helyzet? Megtalálja az eldugott kis gyűjteményt. "MIÉRT VAN EZ ITT???? MIÉRT REJTEGETI?????". Ez az egyes variáns.
2. Kutat a diszkrét pasi laptopján a naggyon toleráns nő, talál egy lepasswordözött foldert. "MIÉRT VAN EZ JELSZAVAZVA MIIIIIII?????? MIT REJTEGET ELŐLEM????????"
Tanulság: Perverznek tűnő hobbihoz tartozó kellékeket (film,kép stb) tároljatok ext3-as partíción! Windows alól úgysem látszik! Nincs ott semmi sem, csak beraksz egy live linux cd-t és nézheted és a rendkívül toleráns nő sem fog gyanút. Úgyis amint linuxot lát, vagy említ neki a pasi, úgy takarodik a közelből hogy füstöl! :) Informatikai-cihológiai 5 percemet hallották :)
Muha 2010.11.23. 12:33:55
dr. gernika 2010.11.23. 12:34:16
@Muha: :D
indapass90210 2010.11.23. 12:34:51
De legyen diszkrét, tegye titkos mappába, védje le jelszóval, oszt jóvan."
Neked van egy ilyen kutakodási mániád, hogy mindenbe bele kell nézned, amihez csak hozzáférsz?
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 12:36:24
De ha túl sokáig van rajtad a gatya, jó eséllyel Balázs Fecóvá, vagy esetleg Zámbó Árpyvá alakul! :) És azok nemhogy nyüszögnek, de énekelnek is! Amúgy ki tudja, lehet kinő a nadrágból egy geronazzómária, vagy egy stólbuci és megkérdi tőled: "van egy cigid?". Főleg ha fékcsíkos a gatya, akkor nagyon valószínű, hogy az egy stólbuci-báb! :D
indapass90210 2010.11.23. 12:36:31
Muha 2010.11.23. 12:36:34
Kukába az ilyen másikkal oszt jónapot.
meg6ó 2010.11.23. 12:37:12
Kivéve, ha csaj informatikus. Oszt jó napot.
Muha 2010.11.23. 12:37:35
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 12:37:56
Informatikus nőkkel nem járunk :)
A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.23. 12:38:09
Barry Kent 2010.11.23. 12:38:34
Utána töröld a history-t, sose tudni :)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 12:39:01
:)
Muha 2010.11.23. 12:40:35
Dehogy törlöm. Derekt előhagyok mindig minden kompromittáló és idegesítő dolgot csak azért, hogy teszteljem a potenciálist.
Gyorsan le kell zavarni a fundamentális kérdéseket. Nem kell vacakolni. Padlógáz oszt kész. :D
meg6ó 2010.11.23. 12:41:34
Bocs. Akkor most komoly bajban vagyok. :)
Muha 2010.11.23. 12:43:11
indapass90210 2010.11.23. 12:43:12
Muha 2010.11.23. 12:44:13
idefotosoppolna egy kiborított SÖRt, meg is őrülnék.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 12:48:51
oldstersview.files.wordpress.com/2008/12/got-beer-11.jpg?w=400&h=300
Ez viszont karácsonyi hangulatba ringatott engem:
www.youtube.com/watch?v=HFjI7gT1FvI&feature=player_embedded
Muha 2010.11.23. 12:51:35
Úgy látom nem érted amit a kommentelők mondanak.
Tolerálom, hogy ilyen pervezióid vannak, de légyszíves rejtsd el és jelszavazd le.!!!
:D
tuli _ 2010.11.23. 12:52:30
igaza van gernikának, súlyozni kell. a vita abban van, hogy szerinted ez súlyos dolog, szerintem meg szemet lehet hunyni felette, mert picit sem fontos. a fontos dolgok a nő állítása szerint rendben voltak. hacsak nem hazudik magának is, nekünk is.
Muha 2010.11.23. 12:57:32
bestdating-livewebcam.com/images/sexy-girl-7.jpg
:D
Barry Kent 2010.11.23. 12:57:37
A legfontosabb dolog nem volt rendben, a csaj önbizalma:
"Nem pedig hallgatni, magamat méricskélni, titokban próbálkozni és keseregni…"
Magamat méricskélni. A posztoló akkor lesz alkalmas kapcsolatra ha önbizalmat növeszt, vagy ha minden általa szebbnek/jobbnak vélt nő valami csúnya kórság következtében kipusztul.
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 12:58:47
2. póóóóók remélem olvassa és ír egy posztot erről
3. a fotók felkerültek az excsajok.hu-ra?
így kb ennyi
Hurri Kán 2010.11.23. 12:59:17
Ez egy igénytelen tyúk... Hát milyen koszos már az az ablak???
Muha 2010.11.23. 13:00:38
és most nem írom le ide, hogy mit fogok csinálni, mert hátha nem fér bele. :D
Hurri Kán 2010.11.23. 13:00:56
kb. mindegyik posztoló szánalmas :DDD
Hurri Kán 2010.11.23. 13:01:36
tuli _ 2010.11.23. 13:04:50
@hasznavehetetlen régensherceg: onnan szedte le a srác :)
Barry Kent 2010.11.23. 13:05:03
Az nem kosz, csak a Muha orr-lenyomata :)
Hurri Kán 2010.11.23. 13:06:59
mütyür 2010.11.23. 13:07:46
Barry Kent 2010.11.23. 13:08:28
Lehet, de akkor meg mit méricskélt?
meg.mondom 2010.11.23. 13:08:32
Barry Kent 2010.11.23. 13:09:34
ha a fehér foltra gondolsz, akkor azt ott a grafikus kolléga igen benézte :)
KG2000 2010.11.23. 13:11:01
"A tanulság? Az első alkalommal le kellett volna ülni, megbeszélni és kompromisszumot kötni vagy szakítani."
Az viszont elképesztően könnyelmű dolog volt, hogy magáról meztelen képeket készíttetett, és azokat E-mailben elküldte.
mojszipupi 2010.11.23. 13:11:41
Az élet legnagyobb hazugsága ha csak a párunkat tartjuk szépnek
mütyür 2010.11.23. 13:11:54
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 13:13:01
mütyür 2010.11.23. 13:13:13
mütyür 2010.11.23. 13:14:13
@hasznavehetetlen régensherceg: hájj:)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 13:15:30
Az a baj vele, hogy szőke! :)
Amúgy én is a fényeket néztem! Apád meglátja miket nézel jelszó nélküli mappákbó' megfojtogat! :)
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 13:16:14
yummie.hu/archives/2010/11/17/candice-swanepoel-meztelenkedik/
tuli _ 2010.11.23. 13:16:38
Koldun 2010.11.23. 13:16:57
mütyür 2010.11.23. 13:18:35
Barry Kent 2010.11.23. 13:21:01
Igen ezt én sem értettem.
Viszont, várj, én Muha képét néztem :D
@tuli _:
Hű, tényleg, a barátnők :) Róluk hogy feledkezhettem meg :D
Walt Kowalsky · http://grafonania.freeblog.hu/ 2010.11.23. 13:22:42
Amúgy meg igenis van olyan, hogy művészi akt, és azt hiszem, nem kell ahhoz hímsoviniszta disznónak (de még csak férfinak sem) lenni ahhoz, hogy valaki értékeljen egy esztétikailag kimagasló képet, amin egy meztelen nő látható.
Amúgy meg lehet egy kapcsolatot elvileg úgy is csinálni, hogy olyan tökéletes monogámiát várunk el, hogy képet sem szabad nézni másról, és ha van két ember, akiknek ez tényleg jó, ám csinálják (bár én ebben annyira nem hiszek)... de ezt minimum tisztázni kellett volna, és a csaj még csak arra sem volt képes, hogy legalább nyíltan és egyenesen megmondja, hogy neki csak úgy fog működni a kapcsolat, ha ez és ez így és így. Megalázónak érzi, ha egyáltalán mondania kell, és nem lesz minden (de abszolút MINDEN) magától úgy, ahogy ő akarja. Mennyen a búsba az ilyen p*csa.
Barry Kent 2010.11.23. 13:22:55
Pornót néz? Az is elég lett volna ha rámosolyog a szomszédasszonyra :)
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 13:23:13
mütyür 2010.11.23. 13:23:53
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 13:25:03
Milyen mák, hogy egy nyugger a szomszédunk! :)
mütyür 2010.11.23. 13:26:13
(az is eszébe juthatott volna a posztolónak, hogy esetleg megkéri a pasiját, fényképezze a pasi őt..namindegy)
@hasznavehetetlen régensherceg: LOOOOOL
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 13:26:36
Mindreader 2010.11.23. 13:27:16
mütyür 2010.11.23. 13:27:32
tuli _ 2010.11.23. 13:27:39
@Barry Kent: öreg hiba volt :)
@mütyür: azt biztosan nem néz. azt egyetlen egy férfi sem néz, az csak rágalom, hogy sok férfi szereti:)
Barry Kent 2010.11.23. 13:28:11
Az basszus, aztán pár év múlva megmagyarázza a velvetnek, hogy a videómegosztókon található, róla készült pornó nem ám úgy volt :D
Hurri Kán 2010.11.23. 13:29:14
mütyür 2010.11.23. 13:29:54
ibafaipap 2010.11.23. 13:30:20
Barry Kent 2010.11.23. 13:31:06
Önmagában nem gusztustalan, csak jelen esetben az az üzenete, hogy na fiam, ezt nézheted, azokat meg nem.
Inkább öngólnak látom, mert az egyik csak megnéz pár képet, míg ő lazán kitárulkozik egy vadidegennek.
JayJay 2010.11.23. 13:31:42
Barry Kent 2010.11.23. 13:32:18
Mármint ha a másik kezeddel?
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 13:32:49
én nem szoktam bántani, kivéve ha megeszem őket. :D
Hozzá Szóló 2010.11.23. 13:33:03
mütyür 2010.11.23. 13:33:30
egyébként van olyan férfi, aki örülne, ha a bnője ilyen képekkel ajándékozná meg?
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 13:33:34
Barry Kent 2010.11.23. 13:33:45
Hozzáteszem, semmi bajom az aktmodellekkel, csak nagy valószínűséggel ők nem rendeznek otthon nagyjelenetet ha emberük megnéz másról készült képeket is.
Hurri Kán 2010.11.23. 13:35:02
b0c1k4 2010.11.23. 13:35:11
A ferfi mindig is nezegetni fogja mas nok melleit/labat/etc. miert? mert igy mukodunk, megnezzuk azt ami szep, lejkoljuk, kibeszeljuk stb.
Ebbol nemkell (sot nem is szabad) messzemeno kovetkezteteseket levonni. En is megnezem a jol kinezo csajokat, de megsem csaltam meg soha egyetlen baratnomet sem.
Ugyhogy igy vegszora: Takarodj vissza a pasidhoz, es orulj hogy igy elhalmoz!
ps: Ahelyett hogy "ellene mesz" inkabb ulj le vele es nezzetek egyutt a kepeket, beszeljetek meg melyik miert jo/miert nem/neked mi tetszik rajta stb...
Vendelin 2010.11.23. 13:35:24
mütyür 2010.11.23. 13:36:34
tőzegmalac 2010.11.23. 13:37:19
Ronin 2010.11.23. 13:37:23
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 13:38:06
Ha csak képeket kapnék, nem örülnék :)
Barry Kent 2010.11.23. 13:38:17
Az a durva hogy nem átallod ezt a "szeme láttára" művelni :)
@mütyür:
Simán lehet ez egy kedves gesztus is, bár ilyen excsajok.hu-s időkben rejteget némi veszélyeket :)
Murderface 2010.11.23. 13:38:58
"...de az, amire várok, egyikben sincs benne."
Arra vársz, édes egyetlen ganajtúró bogaram, hogy átmenjen papucsállatkába, behódoljon teljesen, és csakis te, az Úrnő legyél neki, meg amit te mondasz, az legyen számára a szentírás. Remélhetőleg nem fogja megtenni amit vársz tőle, kigyógyul belőled, aztán amikor abbahagyja a leveleket/smseket/ajándékozásokat, és talál magának egy másik párt, te visítva fogsz fetrengeni a saját taknyod-nyáladban a hisztitől, a féltékenységtől, meg a saját hülyeségedtől.
Tipikus "engem fogadjon el olyannak, amilyen vagyok, de ő ezt ne tegye, meg ezt se, meg ezt se" hülye picsa. A te fajtádból tizenkettő egy tucat. Még szerencse, hogy ha egy pasi kiszabadul a hozzád hasonló karmaiból, onnantól kilométerekről felismeri a fajtátokat.
dr. gernika 2010.11.23. 13:38:58
pioker1933 2010.11.23. 13:39:18
És akkor mi van? A csajjal él, a csajnak vesz ajándékokat, a csajnak bókol. Könyörgöm, egy fényképre féltékenynek lenni nem igazán vall egészséges személyiségre.
A faszi tényleg megfogta az isten lábát, hogy ez a csaj elhagyta.
A csajnak meg soha nem fog leesni, hogy mekkora barom, még akkor sem, amikor majd valahol magányosan fog tengődni.
Hurri Kán 2010.11.23. 13:39:39
ugye hogy a monogámia se olyan egyszerű? :D
tőzegmalac 2010.11.23. 13:40:46
idehívom a titkárnőt:) hátha kedvet kap:D
mütyür 2010.11.23. 13:41:33
/me ma olyan kis értetlenke
mütyür 2010.11.23. 13:42:25
Barry Kent 2010.11.23. 13:43:34
Asszem már nincs.
Csalódott bikák tették fel oda exeik kompromittáló képeit, elérhetőségekkel.
tőzegmalac 2010.11.23. 13:44:48
tuli _ 2010.11.23. 13:46:47
mütyür 2010.11.23. 13:48:04
(bepötyögtem a nevem, szerencsére semmi:DDDD)
@kabátnyúl: óóóóóó, az pontjóóó:D
Patria 2010.11.23. 13:51:00
tőzegmalac 2010.11.23. 13:51:34
blah 2010.11.23. 13:53:13
dr. gernika 2010.11.23. 13:54:24
@JayJay: "és azt sem bánta ha pornót néz az ember, amíg megkapott tőlem minden amit csak lehetett"
Így van, a baszatlan nő egyből jobban meglátja a hibát mindenben. Pornót meg együtt is lehet nézni.
mütyür 2010.11.23. 13:55:18
@blah: ahogy tuli mondja, majd észbekap. csak lehet, túl késő lesz.
Epokit Drive 2010.11.23. 13:57:52
Pár alaptétel evolúció-módra, ami Nálad kimaradt:
1. A nők monogámabbak, mert nekik nem csak utód, de a felnevelés biztonsága is kell.
2. A pasik ezzel szemben a génjeiket akarják minél többször továbbadni (mivel meg vannak győződve róla, hogy az övék a legjobb), tehát kevésbé monogámok.
3. A pasiknak 2-3 elélvezés után azért fáj az erekció, mert egy megtermékenyítős mennyiséghez 2-5 napi kihagyás kell. A természet meg figyelmezteti, hogy egy kicsit ne csinálja.
4. Ad 2: Minden pasi (MINDEN PASI) néz pornót vagy meztelen nőket az interneten, vagy nézett valaha, vagy fog nézni, amint pár évvel idősebb lesz. Nyilván nem mind naponta, de néz. Pont. (Innentől kezdve keress Magadnak egy fejlődő országban párt. Javaslat: Észak-Korea, Myanmar, Kelet-Timor, Sierra Leone, Banglades, Etiópia.)
5. A nők (ad 1.) emiatt éppenséggel féltékenykedhetnek, de sem hiszti, sem ultimátum ezt meg nem változtatja. (Nincs az a hálivúdi álompár, amelyik ne lenne képes szétmenni, hiába J. Aniston vagy D. Richards a feleség.) És az nem kompromisszum, hogy ne nézz, mert elhagylak, Te kishülye!
6. A nők és a logika nem barátok, mert:
- ha úgy lenne, nem mentél volna fotóshoz, hiszen az azért durvább, mint idegen nők képeit nézni - örülj, hogy ezen nem akadt ki, mert én azt tettem volna, kezdetben biztosan;
- ha úgy lenne, beláttad volna, hogy a fotók nem élnek, nincs veszély, akár utód is lehet, és felnevelés;
- ha úgy lenne, tudtad volna, hogy az aktképek nagyszerű ötlet, és ezzel nyerhettél volna, de nem, Neked az kellett, hogy valamit semmiképp ne csináljon, mert az Téged bánt - legközelebb Magadnak tűzz ki célokat, ne a másiknak;
- ha úgy lenne, tudnád, hogy pl. 10 év múlva már biztosan lesz Nálad szebb nő a placcon, és a párod legalább titokban megnézi majd, de soha nem fogja tudni úgy szeretni, mint Téged - és Te is megnézel majd talán egy látszólag jobb "génállományú" ifjút egyszer, és majd elpirulsz csendben, hogy vágynál az érintésére; szerencsére nem lesz gond, mert ha így folytatod, egyedül leszel, nem kell majd titkolnod senki előtt. Ekkor megint győzött az evolúció, a továbbadásra méltatlan gének és viselkedésminták Veled együtt szállnak sírba, és minden megy tovább.
Atyaég, mennyit írtam...
A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.23. 13:58:05
@Dövan: nyilván ilyen nőd még nem volt, ezért elmondom, hogy felnőtt körökben ez hogy van.
alapból nem kutakszom, túrkálok, nyomozok, mert ugyan miből feltételezném,hogy a másik sunnyog, meg muffokat néz csak úgy passzióból, ipari mennyiségben?
nekem a posztból sem az jött le,hogy a csaj annyira keresgélt volna képeket....ott voltak azok anélkül is.
Másrészt semmi kifogásom az ellen, ha a pasim megnéz ilyen oldalakat, vagy nézünk pornót, vagy a klotyón plébojra emészt.
Kifogásom csak az ellen van, ha ezt kéretlenül a pofámba tolja.
Remélem érthető voltam.
Egyébként tegye fel a kezét az a fiú, aki örülne, ha a nője bred pitt meztelen fotójára masztizna a hálóban, amikor hazaér egy fárasztó nap után.
És mondjuk ez így lenne másnap, harmadnap, és így tovább.
Patria 2010.11.23. 13:59:21
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 14:01:56
Én csak csípős megjegyzéseket tennék, de nem tiltanám meg :)
dr. Tonyk 2010.11.23. 14:02:18
mütyür 2010.11.23. 14:02:31
tőzegmalac 2010.11.23. 14:03:15
@mütyür: :DDD
indapass90210 2010.11.23. 14:03:28
Tényleg nem volt olyan, aki kutakodik. Vagy legalább ügyesen csinálta!
"Egyébként tegye fel a kezét az a fiú, aki örülne, ha a nője bred pitt meztelen fotójára masztizna a hálóban, amikor hazaér egy fárasztó nap után."
Én örülnék, ha bredpit elintézné helyettem az előjátékot!
dr. gernika 2010.11.23. 14:03:52
diszkos 2010.11.23. 14:03:56
A posztíró bolond, de vannak ilyen emberek, akik átlagon felüli hülyeségükkel predesztinálják maguknak a saját életük zsákutcába jutását. Valahol őt is a darwin-díjasok közé sorolnám, csak ő nem nyírja ki magát, hanem szépen lassan elmúlik, de génjeit hál'istennek nem örökíti tovább, mert a pasik !!!úristen!!! aktfotókat néznek.
Ez legyen életed legnagyobb problémája anyukám!
demagofób 2010.11.23. 14:04:57
Étlapot lehet nézegetni, vacsorázni úgyis otthon fog. Akkor meg?:?:?:
Donor 2010.11.23. 14:06:40
Kedves posztoló tipikus naiv nő.
Egyrészt a fiúk, (mindegyik!!!) megnéz más nőket is. Amelyik nem az beteg, vagy meleg.
Ettől függetlenül csak a párjukat szeretik és hűségesek is hozzá.
Másrészt ha nem mondod mi a bajod egy pasi SOHA a büdös életbe nem fog rájönni magától miért vagy durcás.
Ne érts félre. Megértem hogy zavar, ha más nőket nézeget, de akkor nyugodtan és világosan mond el neki hogy ez így neked nem esik jól, mert ezt meg azt érzed, vagy gondolod ettől, ebből fog érteni, és ha tovább csinálja az ami téged bánt, akkor kezdhetsz nyavalyogni jogosan.
Egyik haverom ezért szakított a nővel, mert azon kezdett el hisztizni hogy véletlenül egy olyan reklámot nézett amiben nők is szerepeltek, pedig ő nem gyűjtött semmi ilyesmit.
Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2010.11.23. 14:09:27
Szomorú ez a történet, minden oldalról.
kód 2010.11.23. 14:11:10
MaGyArPoTcH 2010.11.23. 14:13:19
33 évesen ilyenen kiakadni.....
na így maradsz egyedül a francba, minden férfi néz pornót/képeket a neten mégis szeretik imádják a párjukat.
ha ennyire egysíkú pasit keresel akit csak te és kizárólag te érdekelsz csak te legyél a hobbija, hát sok sikert 45+éves korodra talán találsz valakit akivel megint elbohóckodhatsz 3-4 évet aztán irány az idősekotthona!
sok sikert a további egyedülléthez
chipshop (törölt) 2010.11.23. 14:15:47
En elvaltam,de nem azert mert nagy melleket bamult egesz nap,ez ne lehet valook.
Szoval gondold at mindezt megegyszer,mert nem mindennap talalunk olyan emert akivel tenyleg jo.
Patria 2010.11.23. 14:17:23
dr. Tonyk 2010.11.23. 14:18:16
(fú, de fixált vagyok ma)
A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.23. 14:18:30
Így én is nagyon liberális tudok lenni.:)
Nem fogok jófejséget mutatni. Engem is zavarna egy bizonyos szinten túl, ha idegen vaginák villognának rám a monitorról. Meglehet, a különbség csak annyi,hogy valamivel nagyobb tűréshatárom a posztírónál.
Azt meg ne hasonlítsuk már össze ezzel, hogy a pasim WOW-ot játszik, vagy a kedvence az Így jártam anyátokkal c. sorozat és azt kell vele nézni.
Egy hangyafasznyi különbség azért van hölgyeim.
csokiájsz 2010.11.23. 14:19:19
Én is megnézem a csinos nőket, sőt az indexen is rengeteg 18+ -os blog van, amiket megnézek, de igyekszem ezt diszkréten tenni.
Persze apának is joga van a privát szférára, de ha asszonya jelezte, hogy ez ennyire zavarja és apa ennek ellenére értetlen volt, akkor eléggé érzéketlen tuskó lehetett, ilyen " a férfinak mindent szabad" típus...
Aztán most meg apa kapar, mert nem hitte el hogy anya a sarkára áll... Van ebben a történetben egy komoly adag egyenlőtlenség, ami egy kapcsolatban nem vezet hosszú távon jóra.
Anyának meg greetingz a bátor lépésért, ha szorít a cipő miért várjam meg, amíg véresre töri a lábamat? Miért ne lehetne 30-on túl megtalálni a boldogságot?
Muha 2010.11.23. 14:20:01
A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.23. 14:20:32
hazamész, bevágod, löksz kettőt, oszt jóvan. tipikus.
Patria 2010.11.23. 14:21:41
Foxhunter 2010.11.23. 14:22:15
mütyür 2010.11.23. 14:22:32
DE súlyosat fog bukni, ha azt hiszi, más pasik nem nézegetnek képeket, nem néznek pornót.
metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2010.11.23. 14:23:38
mütyür 2010.11.23. 14:25:17
ízlések és pofonok, engem sokkal inkább zavarna, ha kiderülne (márpedig előbb-utóbb tuti kiderül), hogy a pasim _titokban_ néz erotikus cuccokat.
tuli _ 2010.11.23. 14:25:35
pedig veled többnyire egyetértek :)
Barry Kent 2010.11.23. 14:26:43
Figyu, nem ugyanarról beszélsz mint a posztoló. Te magad is leírtad, hogy egy bizonyos szintig hajlandó vagy ezt tolerálni. Ez szerintem teljesen normális. A posztoló picsa viszont egyáltalán nem volt hajlandó engedményekre. Ez a sztori marhára nem a képekről szól, hanem arról hogy úgy történik-e minden ahogy azt ő akarja vagy sem. És igen, ha a srác behódol, akkor jövő héten a WoW lesz a vita tárgya, utána a pénteki sörözés a haverokkal stb. Ez tök jó, csak kurvára nem kapcsolat, hanem a királykisasszony udvartartása.
Xory 2010.11.23. 14:27:27
csokiájsz 2010.11.23. 14:27:37
mONDOM ezt úgy, hogy csokiájsz vagyok.. :-D
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 14:28:08
@Barry Kent: Az okot ugysem tudjuk meg. Talalgatasokba nem bocsatkozom. :)
@alfonzina: Jomagam se gondoltam volna, hogy egyszer egyetertesz velem. Ujabb kozos pont! :D
mréveiller 2010.11.23. 14:29:16
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 14:29:18
indapass90210 2010.11.23. 14:29:45
csokiájsz 2010.11.23. 14:30:19
Sikeres kapcsolatokban van olyan, hogy PRI-VÁT-SZFÉ-RA. Azaz: telefon, számítógép, táska, kabátzseb, ilyesmi TABU. Mindkét félnek. Plusz legyen tisztelet is mindkét félben, osztakkor rendbe' lessz minden...............
tőzegmalac 2010.11.23. 14:30:57
mütyür 2010.11.23. 14:31:06
@csokiájsz: én a próbálkozást hisztiként tudom elképzelni.
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 14:32:22
Barry Kent 2010.11.23. 14:33:10
De, ő írta, csak amúgy sincs semmi értelme.
mütyür 2010.11.23. 14:33:11
Muha 2010.11.23. 14:33:13
A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.23. 14:34:10
lányok ne már!
ne mondjátok,hogy nem ment át, amit írtam...
akkor még egyszer:
nem azzal van a baj,hogy a fütyi aktokat nézeget. csinálja a lelkem, ha attól bódog, de tartsa tiszteletben,hogy én n-e-m akarom ezeket nézegetni feszt. meg amikor együtt vagyunk, akkor ne ezeket sasolja, hanem engem tartson karban. vili?
amúgy köztünk szólva, a csaj nem választott rossz megoldás. a saját aktképek jó ötlet.
az viszont elgondolkodtató,hogy egy pasas minden áldott nap más csöcsök tucatjain mereng az értékes szabadidejében....ipari szinten.
adhatjuk itt a nagy liberálist de alapvetően hosszú távon minden nőt szétcseszne a tudat, pláne, amikor már kölök is van.
meg ne szépítsünk: sok nő adja itt a nagy liberálist, oszt mégis jól megcsalják a picsába, meg agyhalott ebihalnak nézik.
Patria 2010.11.23. 14:34:47
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 14:35:07
Barry Kent 2010.11.23. 14:35:14
Na de ha szemét dolog meztelen nőket vizslatni, akkor sunyítva is csak szemét dolog, nemde?
deflorator 2010.11.23. 14:35:17
A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.23. 14:35:41
tuono 2010.11.23. 14:36:02
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 14:36:15
Patria 2010.11.23. 14:37:09
Hozzá Szóló 2010.11.23. 14:37:17
A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.23. 14:37:26
van mit seperni otthon. seperj.
beszélgetés off.
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 14:38:05
mütyür 2010.11.23. 14:38:38
és ha megkéred, ne előtted nézegesse, mennyivel lesz jobb? akárhányszor nem vagy vele egy légtérben, azonnal azon fog kattogni az agyad, hogy na tuti megint képeket néz.
ráadásul sunnyogóhelyzetbe hozod ezzel a pasid.
indapass90210 2010.11.23. 14:39:13
Lassan kiderül, hogy mire is vágysz tudat alatt!
tőzegmalac 2010.11.23. 14:39:29
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 14:40:27
@csokiájsz: Nyah, ez is realis sztem, ha az ember belegondol.
Xory 2010.11.23. 14:41:26
A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2010.11.23. 14:42:02
ha sunnyogni akar, sunnyogni fog, ha adom a liberálist, ha nem.
@Frigyesur: :)
@Barry Kent: nekem nem az jött le, hogy egyből ment a rinya. hanem x idő után....
Nyuladék 2010.11.23. 14:42:19
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 14:42:19
Patria 2010.11.23. 14:43:24
mütyür 2010.11.23. 14:44:20
"Ha csak egy perc erejéig is, de naponta megnézett néhány képet, sőt, egy külön gyűjteménye is volt, mint kiderült."
ez a pasi ráadásul nem is sunnyogott.
is 2010.11.23. 14:44:22
en azt gondolom, hogy ennel joval nagyobb kompromisszumok varnak meg a posztirora, ha nem egyenesen a magany. mert hogy a pasi meg egy honap utan is kuldozgeti a viragcsokrot, abbol csak az jon le, hogy meg egy ilyen szereto part nem talal.
tuli _ 2010.11.23. 14:44:36
Ebből nekem az jön le, hogy túl van pörgetve a dolog. Nem feszt nézegette. Szerintem kb. annyira, mint amikor ránéz az iwiwjére. ha ismerkedős szex oldalakon nézegette volna, akkor megértem, ha a csaj kiakad. de ha kizárólag számára esztétikailag szép fotózású, ismeretlen meztelen nőket nézett, no, szerintem ezzel tényleg nincs semmi, de semmi baj.
én erről a hozzáállásról már tapasztalatból beszélek :) egyébként a liberalizmusom a kapcsolatban abból áll, hogy megtanultam: nem szabad basztatni a másikat. az is igaz, hogy engem sem basztatnak :))
Barry Kent 2010.11.23. 14:44:37
X idő után, amikor meglátta a képeket. Nekem az jön le, hogy addig nem is tudott erről.
mütyür 2010.11.23. 14:44:52
Muha 2010.11.23. 14:45:21
Aztán valaki udvarol akit te választasz. Összeházasodunk és megengeded, hogy elveszítsem a szüzességem. :D
Kata78 2010.11.23. 14:47:10
is 2010.11.23. 14:47:53
Az agy promiszkuitasert felelos teruletenek aktivan tartasa. Az agynak es a nemi hormonoknak, valamint az ezekre epulo osztonoknek is jar a stimulalas. A Dekameron ota legkesobb az agyat hasznalni kivano ember ezt nem tagadhatja.
Nyuladék 2010.11.23. 14:47:53
tuli _ 2010.11.23. 14:48:23
nagy igazság. ne akarjuk már, hogy mindig mindenben nekünk legyen igazunk. a jó tulajdonságait kell becsülni a másiknak, és nem belekapaszkodni abba, ami nekünk nem tetszik. ez nem megalkuvás. ahogy gerni mondta: súlyozás.
Patria 2010.11.23. 14:48:46
Muha 2010.11.23. 14:48:51
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 14:48:59
Az AIDS miatt van a porno? Muhahhahaha. :DDDD
mütyür 2010.11.23. 14:49:16
Muha 2010.11.23. 14:49:41
Barry Kent 2010.11.23. 14:51:13
Fura, az az érzésem, hogy itt sokak szerint az lenne üdvözítő megoldás, ha a pasi sunnyogni kezdene. Kicsit olyan nekem ez mint a "mindegy mit csinál a Béla, csak ne tudjak róla" közkedvelt fordulat.
Mindegy a lóf.szt, belebetegednének ha kiderülne :)
Kata78 2010.11.23. 14:51:41
is 2010.11.23. 14:51:59
deflorator 2010.11.23. 14:52:06
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 14:53:25
@is: *fejet a kezbe temet* Mely agyterulet felel a promiszkuitasert, hm? Erdeklodve hallgatom, hogy tanuljak valamit az idegrendszerrol. :)))) Mily modon szolgalna mas kozosulesenek nezese a biologiai szuksegleteket? Ha meg a fajfenntartasrol irnal, ertenem, de ettol mar... szoval nagy bajok van a biologia oktatassal. :)))
Dekameron. *fej ujra kezbe temetesevel zarul*
Patria 2010.11.23. 14:53:36
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 14:54:34
Barry Kent 2010.11.23. 14:55:06
Hagyjuk már a poligámiát. A fickó képeket nézegetett, nem félrejárt kúrogatni, ezt még a posztoló sem állította.
Kata78 2010.11.23. 14:55:10
mütyür 2010.11.23. 14:55:10
csak nem tudom értelmesen megfogalmazni, hogy igen, fájna, ha kiderülne, hogy a pasim szerint sunnyognia kell és meg kell várnia, míg elalszom, hogy a hustlerre kapcsolhasson.
namindegy, fáradok.
Nyuladék 2010.11.23. 14:55:12
Mostan mondottad meg a frankót!
Sosem nézek bele a párom telefonjába, számítógépébe. Ő sem tesz ilyesmit az én cuccaimmal. Bizalom! Ha nincs meg, akkor megette a fene az egészet.
is 2010.11.23. 14:55:22
szerintem is. hol olvastal ilyen hulyeseget? ha esetleg arra gondolnal, hogy nalam, akkor jot tevedsz. en azt irtam, hogy az AIDS beszuntette a valodi poligam szexet egy jo ideig, es erre valaszul lett a porno mainstream. porno volt, van es lesz amig vilag a vilag.
Hurri Kán 2010.11.23. 14:55:36
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 14:56:13
Muha 2010.11.23. 14:57:18
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 14:57:52
De hat most is ezt irod! :D AIDS-->porno elterjedese. :DDDD
Muha 2010.11.23. 14:57:55
Fapicsa?
is 2010.11.23. 14:58:13
Nyuladék 2010.11.23. 14:58:28
Hurri Kán 2010.11.23. 14:59:21
mütyür 2010.11.23. 14:59:38
Kata78 2010.11.23. 14:59:51
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 15:00:26
Peetee 2010.11.23. 15:00:31
Sajnálom a férfiút, beletette szívét-lelékét, és néhány nyíltan felvállalt erotikus kép miatt MEGVÁRTAD AMÍG ELMEGY DOLGOZNI ÉS OTTHAGYTAD A F@SZBA!!!!
Gratulálok, látszik hogy semmiféle érzelem nem volt benne a részedről, mert akkor nem abból áll a szíktás, hogy összecsomagolok és hazamegyek pont....akkor egy ilyen dolgon át tudtál volna lépni.
Más férfiak szopatni járnak az Ecseri útra, és farkát ocsmány nők szájába teszi, aztán másnap veled otthon....!
Neked meg gondot jelentett néhány aktkép egy laptopon???? Gratulálok, sikerült megbecsülnöd egy szerető, becsületes társat, dehát neked biomajom kell, aki mint jó robot, úgy viselkedik 28tól 85éves koráig, ahogy azt a NŐŐŐŐŐ elvárja.
Inkább maradj otthon, és köss kompromisszumot magaddal....más rendes ember életét Ne tedd tönkre!
Tomasz_a_gozmozdony 2010.11.23. 15:01:26
Patria 2010.11.23. 15:04:12
Egyébként tényleg nem értem, miért tiltakozol ellene kézzel-lábbal. Ha normális pornót láttál már, akkor be kell látnod, hogy nem feltétlen kell elkárhozottnak lenni hozzá, hogy az ember megnézzen időnként egy ilyen filmet.
Azt hinni, hogy egy faszi nem nézeget meg nőket az utcán, vagy akár akt képeket a neten, már ne haragudj, de ostobaság. Max nem tudsz róla. Nem tudom az miért lenne jobb.. Ha már mindenképpen sarkítani akartok, akkor sarkítok én is. Ez hazugság. Vagy te hazudsz magadnak, vagy a faszi neked. Innentől kezdve az a kapcsolat már hazugságokra épül, aminek a végeredménye, hogy értelme sincs fenntartani.
Kata78 2010.11.23. 15:05:02
tőzegmalac 2010.11.23. 15:05:18
Barry Kent 2010.11.23. 15:05:50
hát én már csak ilyen fószer vagyok. Azzal sok bajom nincs, ha a barátnőm megnéz másik férfit, de ha be is fekszik alá, azért már kurva mérges lennék. Nézd el nekem, elszálltak felettem az évek, ráadásul még a környezetem is rémes.
Tomasz_a_gozmozdony 2010.11.23. 15:06:13
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 15:07:33
Ha a fickó rejteget valamit, akkor a nő azért sértődik meg, ha elölhagyja, azért :)
velvet.hu/sztori/2010/11/22/negy_no_eroszakolt_meg_egy_17_eves_fiut_papua_uj-guineaban/
Ez durva.
mütyür 2010.11.23. 15:08:03
@Tomasz_a_gozmozdony: már miért? ha úgy van beállítva a böngésző, hogy bekapcsoláskor az utsó nézett oldal jelenjen meg?:)
Father Justice (törölt) 2010.11.23. 15:08:21
hegyilany 2010.11.23. 15:08:34
Barry Kent 2010.11.23. 15:09:30
Biztos startup-ban volt a suna+ v2.0 slideshow.
Patria 2010.11.23. 15:10:21
MrFx (törölt) 2010.11.23. 15:11:27
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 15:11:31
Patria 2010.11.23. 15:11:42
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 15:11:48
1. Nem rolad beszelek, vagy az ellenvelemenyekrol, hanem a netto biologiai hulyesegekrol, amit egyesek irnak.
2. Plusz itt most nem rolam van szo, ujfent jelleznem. Altalanosan egy jelensegrol irok. Vagy tkp. arrol, hogy miert kell kapasbol elnezni valamit azert, csak mert 'pasi es mindegyik igy csinalja'.
Kata78 2010.11.23. 15:11:51
hardenberg 2010.11.23. 15:12:10
mütyür 2010.11.23. 15:13:01
anyahajókabinajtóhajtogató 2010.11.23. 15:13:05
dr. gernika 2010.11.23. 15:13:23
diabolica 2010.11.23. 15:13:36
tőzegmalac 2010.11.23. 15:13:40
borkostolo2 2010.11.23. 15:15:08
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 15:15:23
Barry Kent 2010.11.23. 15:16:25
A levél alján van egy link asszem, arra kattints rá.
tuli _ 2010.11.23. 15:17:20
@tuli _: ez neked szólt. volna :)
de sebaj :)
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 15:17:45
Uzi 2010.11.23. 15:18:22
Ha ennyit nem képesek normálisan megbeszélni és megoldani, ásó-kapa negatív a kapcsolat
mütyür 2010.11.23. 15:19:01
tőzegmalac 2010.11.23. 15:20:51
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 15:21:34
frontember876 2010.11.23. 15:22:13
Más az, aki minden éjjel pornóra hörög a nappaliban, míg te elmész aludni, és más az, akinek a haverjai meztelen nőket küldözgetnek mailben, és az egésznek semmi jelentősége.
A férfiak imádják szép nők testét nézegetni. Ha már ezt sem szabad, mert te szakítasz, akkor köss nyáron szemellenzőt a férfire, hogy ne nézegessen az utcán, strandon szép nőket, ugyanis ha észrevetted, manapság gyakorlatilag funkcionálisan meztelenül közlekedik a nők egy része nyáron. Strandon pláne. Szórakozóhelyeken pláne.
Ismétlem, nincs gond azzal, hogy téged az ilyesmi ennyire zavar. A tanulság az, hogy nem kell férfiakkal együtt élni, ugyanis ha találsz olyan férfit, aki TÉNYLEG SOHA nem néz meg a neten egy meztelen nőt sem, azzal drágám valóban nagyon súlyos baj van.
tőzegmalac 2010.11.23. 15:22:21
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 15:22:44
mütyür 2010.11.23. 15:23:10
Muha 2010.11.23. 15:23:32
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 15:23:37
"a férfiak számára olyan a meztelen nős képek nézegetése, mint a nők számára az új táskák és cipők nézegetése a kirakatban, az ne éljen együtt férfiakkal."
Ez nagyon igaz :)
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 15:25:37
frontember876 2010.11.23. 15:25:54
Ezt most komolyan mondjátok, hogy normális felnőtt emberek valós problémája az 2010-ben, hogy az interneten meztelen nők vannak?
Mert akkor tényleg halálosan irigylem a problémáitokat, hallod.
Barry Kent 2010.11.23. 15:26:46
Nincs mit :)
Én is hülyét kaptam, amikor először megláttam :)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 15:27:17
Később, szakmaiságom elején egy lány felolvasott nekem egy német nyelvű rackszekrényprospektusból. Majdnem szerelmes lettem :)
Father Justice (törölt) 2010.11.23. 15:27:21
Bizarr ugyan, de ebből a szempontból még az is jobb lett volna, ha a tag kizárólag HC pornót gyűjt, mert ott a cselekményen van a hangsúly, nem pedig azokon a bigéken, akik sokkal közelebb állnak a nőideáljához, mint a posztíró. Arra ráadásul tényleg lehet azt mondani lebukás esetén, hogy nézzünk együtt kinky stuffot - a női aktokkal ellentétben, amelyek valószínűleg csak a saját fantáziáját mozgatják meg.
Én ezt az igazságot szűrtem le a sztoriból.
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 15:30:19
:DDD
@Kedves Nard: Beteg vagy. :))
tuli _ 2010.11.23. 15:32:39
ezt a nőt én nem tudom megérteni. és nem is akarom. mert úgy látom, neki semmi nem elég.
tőzegmalac 2010.11.23. 15:33:23
kurtabaing 2010.11.23. 15:34:33
Muha 2010.11.23. 15:34:45
akkor valaki megint átbaszott engem az urológusnál?! :D
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 15:35:49
nemezisazis 2010.11.23. 15:37:21
a fotós próbálkozás meg kifejezetten kétségbeesett született vesztes megmozdulás.
egyébként nem értem a hisztit.
én nézek pornót ha egyedül vagyok, emellett legalább naponta meg van dugva.
ha vele vagyok nem nézek más nőre, ha nem, nézek.
nem dugok mással.
akkor végülis mérbaj ha pornót nézek?
engem fordítva abszolút nem zavarna hasonló feltételek mellett.
Patria 2010.11.23. 15:37:42
Franky4fingers 2010.11.23. 15:40:36
Akkor én nem háborodok fel, hanem belegondolok, hogy mi lehet a posztolóban belül:
1. kommunikációképtelenség+ kompromisszumképtelenség+ önteltség : Van egy problémája, amit elmond ugyan a maga módján, de nem érdekli, hogy a másik ebből mit értett meg vagy megértette-e egyáltalán, hanem felhúzza az orrát, mert ŐT érteni KELL.
2. Önértékelési zavarok+ önteltség+ beképzeltség: Azt gondolja, hogy a világ körülötte forog és a dolgokat csak a saját szemszögéből képezi le. A fotónézés azt jelenti, hogy Ő nem elég jó, az aktok értékítélete azt jelent, hogy Ő nem elég érdekes. Kijelent, hogy Ő elmondta, hogy a másik mit gondol nem érdekes.
(nagyban fogadok, hogy nincs testvére, de ha van akkor is ő volt apuanyu szeme fénye)
3. Ostobaság+ naivitás+ másiknál magasabbra pozícionálása magának+ hibás önkép+ komplexusok: Csak Ő lehet a legszebb legjobb, majd elmegyek és megmutatom= aktok. Arra nem gondol, hogy: ott marad a fotósnál, felkerülhet a netre, gyerekei láthatják és még pluszban egy vadidegen előtt pucérkodott. (mert neki ugye szabad)
4. A férfiakkal kapcsolatban teljes, totális maximális vakság+ önteltség. A legalapvetőbb dogokkal sincs tisztában, hogy egy férfi hogyan működik, hogyan gondolkodik, de eszébe sem jut nyitni és ezt megtudni érdeklődni a párja iránt. Ő megmondja a tutit, elvárásai vannak, hogy neki mi JÁR.
+1- önteltség: Elolvassa a kommenteket és nem száll magába, hanem megállapítja, hogy na, mennyi primitív hülye. És továbbra is elvárásokat támaszt.
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 15:40:43
Erről eszembe jut egy ismerősi társaságból az egyik nő. Amiket írt a férjéről, ahogy láttuk az életüket, mindenki ilyenről álmodott, aztán ő mégis rettenetesen szenvedett, végül el is váltak. És az ő indokait is meg lehetett érteni.
Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.11.23. 15:41:31
És a legkisebb problémájuk is nagyobb ennél.
Szóval ennek a kapcsolatnak már befellegzett.
Csak épp nem a képek miatt. Önértékelési problémák, vagy csak a változás igénye volt a posztoló valódi mozgatórugója azt nem tudom.
A laza adjonisten, és békülés lehetőségének a kizárása mindenesetre beszédes. És ezek se a minden férfi által megnézett képekről, filmekről beszélnek.
De önigazolásnak mindenképp megteszi.
Mr. Hilter 2010.11.23. 15:41:52
Hurri Kán 2010.11.23. 15:42:01
www.technet.hu/hir/20101123/pucer_ferfi_csomagtartoban_a_google_fotojan/
Franky4fingers 2010.11.23. 15:43:17
Szerintem:
1. Nem véletlen van egyedül ennyi idősen
2. A pasi örüljön, hogy lelépett, mert önértékelése totálisan hibás (nem vagyok hisztis- az egész történetre ahogy reagál egy nagy hiszti)- ennyi idősen ez nehezen változik
3. Ha a palinak ez jó volt ennyi ideig, akkor nem az az alkat, akit ne hajtana az uralma alá, így jobb ez mindenkinek.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 15:44:30
Csak a csokinyúl van ott, meg a gumikesztyűs, nagykezű bácsi! :D
Franky4fingers 2010.11.23. 15:46:56
Kicsit rövidebben leírom az előző kommentem. Nem az a baj, hogy zavarja a kép dolog, erről lehet beszélni van ilyen.
A baj az, hogy a hölgy teljesen képtelen kommunikációra. Kijelent, ítél és elvár.
Na itt a baj.
Az tök mindegy, hogy ez milyen témában manifesztálódik.
Patria 2010.11.23. 15:49:11
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 15:50:26
Az, hogy csináltatott saját képeket, nem feltétlenül a "majd megmutatom, é vagyok a legjobb" mentalitás. Lehet, hogy azt gondolta, ha már ez kell a pasinak, hát megpróbálja ő megadni. Olyan ez, mint amikor a nők bevállalják saját meggyőződésük ellenére is a csokiskarikát, csak mert tudják a pasi vágyik rá, és nehogy emiatt elmenjen máshová.
Elment a fotóshoz. Ezzel szemben szintén nem értem az ellenvetéseidet. Idegen nőket megnézni teljesen rendben van, és nyilvánvalóan szüksége van erre minden pasinak, de nehogymár az ő nőjét nézegessék? Nem birtoklás ez egy kicsit? Mint ahogy a maffiózó magyarázza miért jár kurvához: Mégsem mondhatja a feleségének, hogy vegye a szájába a f.át, amikor azzal a szájjal csókolja a gyerekeit... pfff
ampierre 2010.11.23. 15:50:35
scorpioscorpio 2010.11.23. 15:51:56
tuli _ 2010.11.23. 15:52:22
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 15:53:06
Bollockbuster 2010.11.23. 15:53:44
Ha mégis létezik, akkor terapeutánál lenne a helye.
Ezzel a hozzáállással minden perc ajándék amit élő férfi mellett tölthetett, szerintem.
dr. gernika 2010.11.23. 15:54:17
www.youtube.com/watch?v=pcL3ze2YPl0
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 15:54:48
Patria 2010.11.23. 15:54:54
Barry Kent 2010.11.23. 15:56:34
Sokszor egyetértünk de most nem megy :)
Ahogy te is írod, esze ágában nem volt megbeszélni a dolgot, összecuccolt és elment, minden további kommunikácó kizárva.
Ez egy tinirománcba belefér, de egy 30+ embernél (ha tényleg annyira tökéletes volt ez a kapcsolat, én ugyan kétlem) önsorsrontás.
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 15:56:47
Hurri Kán 2010.11.23. 15:57:08
@Drága IV gernika:
ez meg felvilágosító film hogy nem a gólya hozza:
www.youtube.com/watch?v=enJhZM02dPw
tőzegmalac 2010.11.23. 15:57:43
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 15:58:37
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2010.11.23. 16:00:38
Ókorban nagy orgiák voltak pornófilm helyett, mivel nem volt film, hát nyomták élőben :) Voltak viszont ilyen bábjátékok a távol-keleten amik pornográfok voltak :) Indiáról nem is szólva. Pornográf irodalom a középkorban, Parsifal (végig szinte csak dugtak benne) vagy ott az Illatos Kert :)
Barry Kent 2010.11.23. 16:00:44
Nagyot kell változnia, hogy normális kapcsolata legyen, mert ez az akarnokság semmi jóra nem vezet. Persze találhat egy bojtos papucsot, de az meg nem normális kapcsolat, bár kétségkívül az ő számára örömteli.
@Bollockbuster:
Létezik ilyen nő.
Patria 2010.11.23. 16:01:58
@gyvy: Hát nem?
@kabátnyúl: Nyuszkó, látatlanba ilyet nem mondunk. De értékelem a lelkesedést. :)
dr. gernika 2010.11.23. 16:02:45
Page20 2010.11.23. 16:03:51
Istenem! Ő meg azt nem értette, hogy én hogy tudom a párommal együtt nézni és még hogy tetszik is...
Egyáltalán nem kell a lánynak elfogadnia a fiú bocsánatkérését, fölösleges, ha neki nem jön be az aktfotó másokról, hát ne alkudjon meg. Csak azért éljen valakivel, hogy kifelé legyen egy normális kapcsolata? Ugyan már!
Thorwald 2010.11.23. 16:04:07
"Hany eves vagy? 4?"
Basszus legyel mar felnott... Amig nem "helyetted" csinalja, addig semmi baj sincs ezzel...
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 16:04:39
1. sztem most is vannak orgiak, de franc tudja, en meg nem voltam, szal teoria :D
2. babjatek egesz mas, mint a porno, ami mostansag a maga nyers es durva valosagaban megy. Azt meg ketlem, hogy orizgetek mas nokrol meztelen kepeket.
3. Az Illatos kert pedig kvazi oktatasi celokat szolgalt, a szexualis kulturat. A porno pont ennek a forditottja.
4. Hihetetlen, hogy meg mindig nyomom, amikor tegnap majdnem este 8ig bent voltam. :D
Patria 2010.11.23. 16:04:52
Hurri Kán 2010.11.23. 16:05:38
És ha a másiknak ultimátumot adok, hogy választhat: vagy egész nap büfipuki, vagy napi fél óra csöcsnézegetés?
Akkor igazán nem mondhatja hogy nem vagyok rá tekintettel :DDD
dr. gernika 2010.11.23. 16:06:19
Mondj még valamit. :)
Patria 2010.11.23. 16:08:46
Barry Kent 2010.11.23. 16:10:15
Pont ezt akartam írni :)
Választás nincs, nézzen csöcsöt.
Hurri Kán 2010.11.23. 16:10:27
Mogyoró007 2010.11.23. 16:11:15
dr. gernika 2010.11.23. 16:12:48
@Frigyesur: "Elarulnad, hogy mi kote van egy orvosi vizsgalatnak a pornohoz?"
A pina! :D
-nem fogd elhinni de egyszer én is megkérdeztem egy exem, hogy nem zavarja-e, mikor nőgyógyászhoz megyek. Erre ő őszintén bevallotta, hogy de, baromira utálja a tudatot, hogy más kotorászik bennem, de tudja hogy ezt muszáj az egészségem érdekében, és nem teszi szóvá.
zsófi26 2010.11.23. 16:14:15
Teljes mértékben megértem a blogolót. Miért lenne az nekem jó ,hogy más nőket nézeget a párom és más nőkre élvezkedik?! Nekem is egyből az volt az első gondolatom ,hogy nem tetszem neki, nem kíván...stb. E fölött csak úgy simán szemet lehet hunyi? Tegyek úgy mintha egy jelentéktelen "tipikus férfi viselkedés" lenne...? Lehet ,hogy maradi vagyok ,de nekem ez már "megcsalásnak" számít.
Franky4fingers 2010.11.23. 16:15:13
Akár ez, akár az volt a mögöttes ok, mindkettőből igaz az a következtetésem, hogy 30 évesen halvány lila fogalma sincs arról, hogy a. hogyan működik egy férfi b. hogyan működik két ember között a kommunikáció. (és ismét az önteltség. 30 évesen azt hinni, hogy ő mindent meg tud adni a párjának? ugyammá.
(ha úgy van ahogy te írod, miért nem nyitotta ki a száját és kérte meg a pasiját, hogy fotózza le? vagy mert nincs kommunikáció köztük vagy mert meg akarja mutatni, hogy ő a jobb)
Elment a fotóshoz. Ezzel szemben szintén nem értem az ellenvetéseidet.
Az ellen, hogy elment fotóshoz (ha figyelmesen olvastál) nem volt ellenvetésem, csak:
- a mögöttes ok miatt írtam, mert teljesen érthetetlen, hogy elment
- nem gondolt a következményekkel (30 évesen egy komoly kapcsolatot feltételezve ez gáz)
-az, hogy pucérkodik más férfi előtt önmagában megintcsak nem gáz, de abban a kontextusban, hogy ő meg a képekért cirkuszol, azt mutatja, hogy azt gondolja a csaj, hogy neki mindent lehet, amit a másiknak nem.
-
Mogyoró007 2010.11.23. 16:15:23
Muha 2010.11.23. 16:15:47
Franky4fingers 2010.11.23. 16:15:48
Ja neked ment a válasz
tuli _ 2010.11.23. 16:16:11
@Patria stuck up oafish: :))
@Page20: akkor ne férfit keressen, hanem klónozza magát. azért buknak a kapcsolatok, mert képtelenek az emberek emberként, hibáikkal együtt elfogadni a másikat. eltűnik a rózsaszín felhő, és ottmarad egy esendő ember. aki lehetne szerethető. de nem, és nem, mert tökéleteset akarnak. ha majdnem tökéletes, akkor előbb-utóbb úgyis találnak valami hibát, amitől majd kirázza őket a hideg, és elindul az elhidegülés. lehet ezt csinálni. de még egyszer mondom, akkor gyereket az istenért se. családot se. ne akarjanak. és ne csodálkozzanak, ha egyedül maradnak.
nem nőttek fel ezek az emberek.
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 16:19:09
zsófi26 2010.11.23. 16:22:29
Mogyoró007 2010.11.23. 16:23:51
tőzegmalac 2010.11.23. 16:24:00
Franky4fingers 2010.11.23. 16:25:33
Igazad van. Viszont, ha a csaj szerette volna a srácot, akkor, vette volna a fáradságot, hogy megbeszélje értelmesen a sráccal, nem várja el, hogy a buta célozgatásaiból kitalálja.
Eddig 1:1
Viszont a csaj lépett le.
2:1
Srác így járt jobban:
2:2
Burgermeister 2010.11.23. 16:28:02
Anno a nőmnek én még küldtem is jobbakat aki ugy felizgult rá hogy átázottmedúzás bugyiban várt..mit várt..akkor már le is került mer totoálnedvespuncifelvonás volt és kész!!!
Ne legyél féltkeny ezekre!!
Akkor a porno vagy a többesszex esetleg swinger klub meglátogatása?? Hmm?
Szervezek szilveszterkor egy swinger házibulit, érdekel vkit?? elsősorban párok jelentkezzenek, max...1-2 szóló nő és pasi jöhet szóba. Képet küldjetek!! Már van 4-5 pár állandó..kell egy kis frissités..na értitek!!!
Patria 2010.11.23. 16:29:09
@gyvy: Tény. Igazat szóltál.
@kabátnyúl: Mondtam már, hogy nem leszek a háremed tagja? Ja igen, mondtam. :)
Burgermeister 2010.11.23. 16:29:14
Burgermeister 2010.11.23. 16:30:14
zsófi26 2010.11.23. 16:30:39
Akkor már szóvá tettem. Nem értette meg, hogy engem miért zavar, hogy más nők képeit nézegeti. Úgy éreztem, nem vagyok elég jó neki. Megalázónak és méltatlannak éreztem ezt az egészet.
Mogyoró007 2010.11.23. 16:31:29
Az viszont tény, hogy sok nő ugyanúgy néz pornót, mint a férfiak. Már miért kellene letiltani róla a pasit? A képnézegetés ráadásul egy soft-abb kategória. A prűdség és a felvilágosulatlanságot viszont én betiltanám.
tőzegmalac 2010.11.23. 16:32:12
Frigyesur (törölt) 2010.11.23. 16:32:53
Lord_M_ 2010.11.23. 16:32:54
Anyukának meg lehetett volna annyi esze hogy nem annyival operál hogy "hagyja a fenébe azokat a fotókat" hiszen ez esélytelen, hanem annyit mond hogy NE előttem! ... és ezzel mindenki nyert volna...
nyilván fel kellene fogni, hogy pár képtől nem dől össze a világ, de attól sem ha a srác a képeket mondjuk akkor nézi át ha a csaj éppen nincs ott.
Ez lett volna a kölcsönös tolerancia. Ehelyett mindkét fél ostobán ragaszkodott mereven a saját álláspontjához. A fickó "nem érti" miért zavarja, a csaj meg azt akarja hogy egyáltalán ne nézze...
Buták...
Barry Kent 2010.11.23. 16:34:12
Teljesen jogos.
@zsófi26:
Tök igazad van. Sőt, ha a csaj szerette volna a pasit, akkor legalább megpróbálja elfogadni, a hülye dolgaival együtt. Ez a kapcsolatosdi olyan oda-vissza dolog, mint a tenisz.
Patria 2010.11.23. 16:34:24
Ez most felbosszantott rendesen.
Franky4fingers 2010.11.23. 16:36:13
Anélkül, hogy ismerném a pontos körülményeket:
Definíciók:
Egy KAPCSOLAT ahol két ember kommunikál, KOMMUNIKÁL tehát oda vissza információt adnak úgy, hogy (és most figyelj) a másik azt érti belőle amit ő mondani akart.
Na akkor visszafelé ha elindulunk, akkor eljutunk oda, hogy a kapcsolatotok alapjaiban vérzik(vérzett)
Franky4fingers 2010.11.23. 16:38:42
Ja és még egy fontos dolog. Kapcsolat az, ahol őszinteség van. Olyan módon, hogy a felek anélkül meg tudnak oldani problémákat, hogy egymást, mint személyt, megbántanák, megalázzák.
AndOr01 2010.11.23. 16:40:00
Jobb is a srácnak, hogy megszabadult tőle, mert így legalább nem kell elviselnie a durcáskodást egész életében.
Egy csomó nő azt képzeli, hogy a kapcsolat annyiból áll, hogyha valami nem 100%-ban úgy van ahogy a csaj képzeli, akkor bevágja a durcit. A pasi meg próbálja meg kiengesztelni. Aztán a majd enged amikor olyan kedve van. Aztán pedig majd jön a következő probléma. Ezt képesek játszani a kapcsolat végéig. Akármikor is legyen az.
A kompromisszum meg annyit jelent, hogy a pasi mondjon le arról amit szeret. :)
Én nem vágyom ilyen kapcsolatra.
Mogyoró007 2010.11.23. 16:40:03
Patria 2010.11.23. 16:40:14
Hurri Kán 2010.11.23. 16:43:16
Egyébként ha már itt tartunk, néha a barátnőm is szokott pornót nézni. Van hogy együtt nézzük és tök jókat röhögünk rajta.
Barry Kent 2010.11.23. 16:44:38
"Jobb is a srácnak, hogy megszabadult tőle"
Nono, még próbálkozik.
zsófi26 2010.11.23. 16:45:24
tudod én már elég sokszor engedtem...ő annál kevesebbszer.
Mellesleg nem lehet mindenki ennyire XXI. századi ,mint ti. Én jobban szeretem ,ha egy kapcsolat két emberről szól és nem 3,4,5...ről, legyen az kép, videó, egy stripper, akármi.
NE CSORGASSA A NYÁLÁT MÁS ŐKRE!!! és nem azért mert én azt mondom neki. ez egyáltalán nem erről szól , hogy én mit akarok. Igazad van.Egy kapcsolatban tudni kell kompromisszumot kötni.. Akkor fogadja el ,hogy engem ez zavar. Ne nekem kelljen minden álldott nap ,amikor nem vagyok otthon azon zsörtölődnöm ,hogy vajon most a pornót nézi és veri...
Nekem így már a sex sem menne. mert állandóan az járna a fejemben ,hogy vajon most melyik pornócsillagra gondol , és ettől eléggé elmenne a kedvem..
Mogyoró007 2010.11.23. 16:49:55
Patria 2010.11.23. 16:54:29
Te ilyen tökéletes alfanőstény vagy, hogy minden férfi utánad csorgassa a nyálát egyedül? Apám, ez tényleg korlátoltság. Gondolom neked se tetszik meg más faszi, soha, utcán, fimen, bárhol. Ez tök életszerű, igazad van.
Az meg, hogy te egész nap azon kattogsz, hogy kire veri otthon, az megint csak a te bajod. Minek túráztatod rajta magad? Erről ő tehet? TÉNYLEG???
Most mondom, hogy még időben felismerd. Minden, értsd: MINDEN faszi nézeget ilyet. Ha kapcsolatban van, ha nem, nézi. Megszoksz, vagy megszöksz. És a megszökés alatt itt azt értsd, hogy ha ezt nem tudja bevenni a kis fejed, akkor ne is próbálkozz a későbbiekben faszikkal.
2010.11.23. 16:55:12
MEDVE1978 2010.11.23. 16:56:00
A posztoló ne is álmodozzon a fasziról, mert egyszerűen az a helyzet, hogy nem érdemli meg.
Szegény srác meg szerelmes belé a hülye, azt kepeszt.
A feleségemet egyáltalán nem zavarja, ha meglátok egy jó nőt az utcán vagy akár a neten. Megbeszéljük. Engem sem zavar, ha egy jó faszira azt mondja, hogy tetszik.
Ez kapásból nem azt jelenti, hogy megcsalom. Attól, hogy az ember kíván valakit szexuálisan, aki nem a párja, még nem lesz abnormális. Más az, amikor ránézel valakire és arra gondolsz, hogy milyen jó lenne megdugni, mert jó teste van, de utána hazamész és szeretettel árasztod el a kedvesedet, mint ha meg is dugnád és félrelépnél.
Barry Kent 2010.11.23. 16:57:15
"tudod én már elég sokszor engedtem...ő annál kevesebbszer."
Ahogy öregapám mondá, a jó házasság alapja a kölcsönös bizalom és pontos elszámolás.
Ha látsz egy jó testű, helyespofájú pasit (állítólag vannak ilyenek) ugye pironkodva elfordulsz?
Barry Kent 2010.11.23. 16:58:33
Természetesen pofijú.
Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2010.11.23. 16:58:37
ahogy mondod
ez egy hiba volt..semmi több(vagy az sem)
tarquin - védőháló nélkül 2010.11.23. 17:00:43
deflorator 2010.11.23. 17:03:29
Muha 2010.11.23. 17:05:06
Nevem Earl 2010.11.23. 17:06:02
Egyébként én is eljátszottam ezt a feleségemmel annak idején, és végül abban maradtunk, hogy nézegethetek képeket (csak szólok, ezt soha egyetlen férfi nem fogja tudni megállni), csak ne feltétlenül az ő jelenlétében. Szerintem így tök korrekt. De emiatt szakítani borzasztó gyerekes és éretlen dolog volt.
kerdezoe 2010.11.23. 17:07:04
Nevem Earl 2010.11.23. 17:09:46
tőzegmalac 2010.11.23. 17:10:10
tőzegmalac 2010.11.23. 17:12:06
Hurri Kán 2010.11.23. 17:14:04
tőzegmalac 2010.11.23. 17:15:32
ugyan már...
ha mögéd állok, nem a szemedet fogom nézni
s.e.c 2010.11.23. 17:21:06
Hix__ · http://hix--.blog.hu 2010.11.23. 17:22:29
1.) Néz pornót/erotikus képeket.
2.) Tagadja, hogy nézi.
3.) Annyira béna, hogy nem tud hozzájutni sem -> ilyennel semmiképp sem szabad kezdeni, mert valószínűleg a hűtőből sem tudja kivenni a sört egyedül.
Bővebb véleményem: hix--.blog.hu/2007/09/23/ticcsuk_be
Patria 2010.11.23. 17:25:44
De nem is értelek. Eddig mindig cuki nyuszi voltál, most meg nyíltan felszólítasz popó szexre? Valaki nagyon nem fog ennek örülni, ha meglátja, oda lesz a jó kis vacsora meghívásod.. ;)
Muha 2010.11.23. 17:32:20
tuli _ 2010.11.23. 17:33:44
sultan65 2010.11.23. 17:34:49
Hát kedves naív hölgyek! A férfiak (!) 99 %-a nézegeti az ilyen képeket és videókat! Az az 1 % meg beteg. Éljetek boldogan a rózsaszín ködben...
Zárójelben:(Ti, gondolom visongva, a rettenettől eltorzult, arccal rohangáltok, ha egy jó pasit megláttok meztelenül...igaz:))
Barry Kent 2010.11.23. 17:34:49
Ez szép volt :D
tőzegmalac 2010.11.23. 17:36:00
tuli _ 2010.11.23. 17:37:51
@zsófi26: azért kicsit más a pornó, mint "művészi" aktképek nézegetése. ha 20 évesen mellettem nézegette volna, lehet, hogy engem is zavar, úgy érzem, nem tart tiszteletben. én nem vonnék párhuzamot a te helyzeted, és a posztoló között.
kizárólag akkor, ha egyébként minden rendben van. de úgy érzem, nálatok nem ez az egyetlen probléma, hanem amúgy sem tart tiszteletben.
Muha 2010.11.23. 17:38:04
tőzegmalac 2010.11.23. 17:40:30
úgyis mindig belőlem akarnak vacsorát készíteni... :DD
Patria 2010.11.23. 17:54:20
Oleg Gontar 2010.11.23. 17:55:37
tőzegmalac 2010.11.23. 17:56:50
tőzegmalac 2010.11.23. 17:57:31
Patria 2010.11.23. 18:05:50
Pedig közönségnek én kiváló lennék/vagyok.
kiraaaaa 2010.11.23. 18:11:24
Barry Kent 2010.11.23. 18:13:06
Ma a felnőtt tartalmak.
kiraaaaa 2010.11.23. 18:15:05
Beleolvastam a posztba? most az a csaj baja, hogy a pasi szexi képeket nézeget?
Barry Kent 2010.11.23. 18:17:22
Jaja, de csak múlt időben.
Mármint valszeg nézegeti, de már nem a pasija.
És 468 'on' komment, arról hogy a csaj vagy a pasi a nagyobb gáz.
tuli _ 2010.11.23. 18:18:13
@Barry Kent: ezzel a hozzáállásával a kapcsolathoz, garantált, hogy felnőtt emberként nem érik meglepetések. kevesek tudnak adni, és elfogadni. kívánom neki, hogy maradjon meg ilyennek. ő boldog lehet. sok hisztis picsának viszont igaza lehet. hajukra kenhetik, boldogok nem lesznek egyszer, kétszer, sokszor.
kiraaaaa 2010.11.23. 18:19:57
@tuli _: ez nagyon nehéz téma.
tőzegmalac 2010.11.23. 18:22:18
tőzegmalac 2010.11.23. 18:23:22
kiraaaaa 2010.11.23. 18:26:23
Patria 2010.11.23. 18:27:46
Sadist 2010.11.23. 18:28:07
Barry Kent 2010.11.23. 18:28:23
Igazából azon gondolkodom, hogy a posztolót mi teszi boldoggá. Azt írja, hogy jól működött minden, szerették egymást, de úgy látom ez nem volt elég. Talán most boldog, hogy az övé lett az utolsó szó. :)
Bellagio 2010.11.23. 18:30:09
tőzegmalac 2010.11.23. 18:30:27
kiraaaaa 2010.11.23. 18:31:04
Utcán is elkerülhetetlen,hogy megnézzük a másik nemet, vagy a sajátunkat:) bányalovak mégsem lehetünk:)) na jó, én igen, mert bányában dolgozom, de a többiek kivételek:)
kiraaaaa 2010.11.23. 18:31:39
chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2010.11.23. 18:34:02
www.autosvilag.com/index.php/component/option,com_zoom/Itemid,38/catid,1086/
Barry Kent 2010.11.23. 18:34:17
Persze, páran feldobtuk hogy nem ez volt az igazi ok.
Na de csak nem egyedül vagy a bányában :D
tuli _ 2010.11.23. 18:34:34
@kiraaaaa: igen, de lehet egyedül is maradni. és akkor nem kell alkalmazkodni.
kiraaaaa 2010.11.23. 18:38:16
Alkalmazkodunk mindig és mindenhol, már pici korunktól kezdve.
Párkapcsolatban meg az egész valami furcsa szabályok mentén megírt társasjáték.
@Barry Kent:
dehogy, ott van még a szén:)
Barry Kent 2010.11.23. 18:39:46
Jaja, értem én, csak már tompulok :)
Ezekkel a posztokkal csak az a bajom, hogy sosem tudom meg mi lesz a folytatás :D
Patria 2010.11.23. 18:41:41
kiraaaaa 2010.11.23. 18:41:49
A párkapcsolat meg valami furcsa szabályok mentén megírt társasjátékhoz hasonlít.
kiraaaaa 2010.11.23. 18:42:54
Patria 2010.11.23. 18:43:54
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 18:44:54
különben hogy a picsába lehetnénk hűségesek fizikailag? :D
májgeriberi 2010.11.23. 18:44:59
csendben magadba kéne nézni
kiraaaaa 2010.11.23. 18:45:41
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 18:48:25
a srác még csak nem is keménypornót nézett seggrepesztéssel - a következő fasz gépét feltörve szívrohamot fog kapni a liba :D
mütyür 2010.11.23. 18:48:29
Barry Kent 2010.11.23. 18:48:38
Azt nem mondtam, hogy nem jó :)
Csak a franc tudja, vannak jobb dolgok is.
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 18:50:29
1) keresztény/egyéb fundamentalista
2) kurvázik vagy szeretőt tart.
Patria 2010.11.23. 18:51:46
Barry Kent 2010.11.23. 18:51:53
Az tuti hogy minden további kapcsolatánál rá fog keresni a lementett kép- és videófájlokra :)
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 18:52:39
juhaszcs 2010.11.23. 18:53:44
Te sikertelen nő lehetsz akinek életében egy kuki jutott csak és az is műanyagból.
Basszus minden férfi néz melleket.
Vonulj zárdába!
Barry Kent 2010.11.23. 18:53:52
Ne már, ez nem ugyanaz :)
Különben sem a pasi szakított :)
Patria 2010.11.23. 18:53:58
mütyür 2010.11.23. 18:54:15
májgeriberi 2010.11.23. 18:55:33
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 18:56:16
kiraaaaa 2010.11.23. 18:56:25
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 18:57:03
kiraaaaa 2010.11.23. 18:57:58
@mütyür: a flörtölés? mér ne kéne?
mütyür 2010.11.23. 18:58:29
Patria 2010.11.23. 18:58:39
kiraaaaa 2010.11.23. 18:58:42
mütyür 2010.11.23. 18:59:04
Muha 2010.11.23. 18:59:30
jobb mint macskát kínozni. :D
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 18:59:59
2012-ig nem érdemes pornót tárolni. akkor lesz a világvége
- a gyártók addig akarják perekkel megállítani az illegális pornóletöltést. addig nem mentek
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 19:00:23
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:02:22
@Dr. Jula Watson: van aki elfogadja. ő meg hőmérőzni fog a csajokkal :D
hülye hasonlat volt, remélem érted.
kiraaaaa 2010.11.23. 19:03:30
mütyür 2010.11.23. 19:04:03
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:04:18
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:05:29
Esztétikus Kritikus 2010.11.23. 19:05:48
Mondjuk most már veszett fejsze nyele, mert ha vissza is fogadod, utána majd titkolóznia kell, aminél nincs rosszabb.
Szóval bébike, ez a hajó már elment. Keress valami kispapot helyette.
Esztétikus Kritikus 2010.11.23. 19:06:52
Te nem szoktál jó férfitesteken elmerengeni tét nélkül, hogy hű, de magadra rántanád ezt is, meg emezt is? boccccs
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:06:52
kiraaaaa 2010.11.23. 19:06:58
Patria 2010.11.23. 19:07:19
.
.
.
.
.
.
.
Szerintem mindenki nyomja ki a saját szemét, hogy még véletlenül se keveredjen ilyen szituba SOHADESOHA!
mütyür 2010.11.23. 19:08:05
Barry Kent 2010.11.23. 19:09:07
Hát, azért pasiszemmel picit más az ölbeülés mint a tetszeni akarás :)
kiraaaaa 2010.11.23. 19:09:08
@Esztétikus Kritikus: nekem a "belecsípek a fenekébe", vagy a hűűűűűűűű jeges borzongás:)
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:09:08
az ölben faszfelállítás kapcsolatban csak az apakomplexusos kiskurvák és a túléreett lotyók játéka
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:10:01
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.23. 19:10:08
ennyi hsz utan meg onolhatok?
nem olvastam vegig, de baszod lanyom hulye vagy. szep lenne ha az en parom rakna ki azert, mert meztelencsajos kepek vannak a gepemen.
Barry Kent 2010.11.23. 19:10:43
én is érzékelek némi különbséget :)
Muha 2010.11.23. 19:11:26
16 éves vagyok és még új itt a blogon és kétségbeesetten szeretném a tanácsotokat kérni, mert párkapcsolati válságba kerültem.
A barátnőm (15) el akar hagyni, mert lefeküdtem egy guminővel.
Guminőt kúrni tényleg megcsalás?
Úgy sírok mint egy gyogyós.
mütyür 2010.11.23. 19:11:56
Barry Kent 2010.11.23. 19:12:05
Nyugodtan, még mindenki on.
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 19:12:09
@inci-finci: Nem vagyok én jó nő, nem lesz attól senkinek sem erekciója, ha beülök az ölébe. :D
Esztétikus Kritikus 2010.11.23. 19:12:58
mütyür 2010.11.23. 19:13:26
kiraaaaa 2010.11.23. 19:13:26
tessék,pasi popók..
bár nem a legjobbak,d e ez van nagy hirtelen:)
mütyür 2010.11.23. 19:14:14
kiraaaaa 2010.11.23. 19:14:27
Barry Kent 2010.11.23. 19:15:07
Ha meg is csókoltad, akkor igen :D
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 19:15:17
Esztétikus Kritikus 2010.11.23. 19:15:23
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.23. 19:15:36
meg mindig idiotanak nezem a csajt, de komolyan. a srac szerette, elkenyeztette, o szerette a sracot, akinek volt ez a kis hibaja, na es? meg mindig jobb, mintha alkesz vagy drogos, vagy ne adj isten pedomaci lett volna.
ez ugye nem csak szerintem faszsag?
Barry Kent 2010.11.23. 19:15:57
Bocs, ez asszem nem volt annyira gusztusos :)
Barry Kent 2010.11.23. 19:17:01
Nem csak szerinted az.
Viszont ő az a lány lehet, aki szereti ha mindig igaza van.
Esztétikus Kritikus 2010.11.23. 19:17:02
S0und 2010.11.23. 19:17:06
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 19:17:18
kiraaaaa 2010.11.23. 19:17:21
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:18:27
kerdezoe 2010.11.23. 19:19:06
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 19:19:16
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.23. 19:19:20
exter69 · http://sexopoly.tarhely.biz 2010.11.23. 19:19:23
Muha 2010.11.23. 19:19:51
@Esztétikus Kritikus: lehet, hogy ezzel helyre tudom hozni. :D
Ez jó hír.
Gondolom az édes hármas egyelőre ne erőltessem, ugye? :D
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:20:09
az utánadnézéshez fel is kell öltöznöd, csinosítanod. nem olyan nehéz ezt érteni.
mütyür 2010.11.23. 19:20:21
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:21:01
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.23. 19:21:10
elobbi nalam nagyon az, utobi, pedig nem, a postolo fogta fel annak, igy ertettem.
Barry Kent 2010.11.23. 19:21:42
Ne, ne add fel ilyen könnyen.
Küzdj érte, vegyél neki valamit. Mondjuk ne gumicukrot.
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 19:22:43
Jó, közelítsük az álláspontokat: Legyen csinosan felöltözés, és kacér járás, kihívó viselkedés. Tudatos figyelemfelkeltés.
Esztétikus Kritikus 2010.11.23. 19:22:45
Barry Kent 2010.11.23. 19:22:58
Ja tényleg. Az első, hogy szerelemből vagy csak unalomból történt.
kiraaaaa 2010.11.23. 19:24:08
Barry Kent 2010.11.23. 19:24:23
Mondjuk négyesben, ha a gumilány elhozza a gumipasiját, úgy nem reménytelen. Csak bele ne szeressen a csaj.
Muha 2010.11.23. 19:25:25
@Esztétikus Kritikus: Lehet megfogom a műbránert, belevágom a guminőbe, a csajomat meg úgy lerendezem, hogy kerekesszékben gurul haza a híradóra. :D
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 19:25:32
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.23. 19:27:18
Muha 2010.11.23. 19:27:19
Barry Kent 2010.11.23. 19:27:48
Remek ötlet, szerintem medúzás lesz a bugyija :D
mütyür 2010.11.23. 19:28:13
mütyür 2010.11.23. 19:28:47
BARI 2010.11.23. 19:28:48
Zizzzz
Vacvaccc
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:29:02
mütyür 2010.11.23. 19:29:47
Barry Kent 2010.11.23. 19:29:56
Jaj, tegnap odakapcsoltam. Valami három elmeroggyant picsa produkálta magát.
mütyür 2010.11.23. 19:30:51
most itt vannak az elmeroggyant pasik:)
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:31:21
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.23. 19:31:58
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 19:32:32
Barry Kent 2010.11.23. 19:32:54
Hú, valamelyiktől aggresszív lettem :) De nem néztem igazán, közben dolgoztam. Ha jól emlékszem a Sebestyén a Benkőhöz hasonlítgatta.
Barry Kent 2010.11.23. 19:34:20
szakitshabirsz.blog.hu/2009/04/02/maris_meduzas_lett_a_bugyija
"Ha jobban átöleltem máris medúzás lett a bugyija, amitől persze melyik hapsi nem indul be... ;-)"
mütyür 2010.11.23. 19:34:54
@Barry Kent: hjaja, amelyik papagájmód csak azt tudta sikoltozni, hogy "arra kérek mindenkit, hogy szavazzon rám":D
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:35:10
Washington DC has worse HIV/Aids epidemic than western Africa, government report shows
Tuesday, 17, Mar 2009 12:18
Washington DC is suffering from an HIV/Aids epidemic that is more severe than most west African nations, a report has shown.
A United States government study has revealed that three per cent of over-12s in the capitol are infected, and researchers believe the exact proportion to be much higher.
szar bele mindenki. Dövan szláv csajai is fertőzöttek, szar bele mindenki.
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 19:35:28
@inci-finci: Mármint hogy öreg és reménytelen vagyok? :) Amúgy igen, ismerek olyan faszikat akik nem viselik el, ha a nőjük kacérkodik és "mutogatja" magát. De ez sem baj, csak keressenek visszafogott nőt maguknak.
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.23. 19:35:33
games.adultswim.com/robot-unicorn-attack-heavy-metal-twitchy-online-game.html
kiraaaaa 2010.11.23. 19:35:38
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.23. 19:36:10
BARI 2010.11.23. 19:36:21
S0und 2010.11.23. 19:36:52
Kolléganőm meséli, hogy égett a képe. Én meg gyorsan megvigasztaltam: Akkor hogy égett volna, ha a gyerek nem ezt mondja.
Muha 2010.11.23. 19:37:12
kiraaaaa 2010.11.23. 19:37:18
Barry Kent 2010.11.23. 19:37:58
Azaz :)
Jó látni, hogy a világ akármennyit változik, azért a vv-ben a 4. szériára is megmaradt a szint :)
Muha 2010.11.23. 19:38:05
Muha 2010.11.23. 19:38:47
BARI 2010.11.23. 19:38:51
Marc Raum - Sensitive Congo
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:39:08
Muha 2010.11.23. 19:39:24
Barry Kent 2010.11.23. 19:39:49
Jobb az ismereteket elsőkézből beszerezni :)
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 19:39:55
S0und 2010.11.23. 19:40:00
LIKE A BOSS!
mütyür 2010.11.23. 19:40:05
@Barry Kent: talán az első évadot láttam, oszt ennyi:) de most marhára ráérek:D
Barry Kent 2010.11.23. 19:40:35
mmcr 2010.11.23. 19:40:49
mütyür 2010.11.23. 19:40:52
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:41:00
Barry Kent 2010.11.23. 19:42:18
Én se nagyon néztem, az első kettőből (asszem) volt szerencsém párral találkozni, inkább onnan ismerősek.
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 19:43:25
Muha 2010.11.23. 19:44:12
kiraaaaa 2010.11.23. 19:44:33
mütyür 2010.11.23. 19:44:42
Muha 2010.11.23. 19:46:16
Barry Kent 2010.11.23. 19:46:20
Na már csak bekapcsolom :D
kiraaaaa 2010.11.23. 19:46:24
@Barry Kent: az én ismereteim rendben vannak:P
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 19:47:21
mütyür 2010.11.23. 19:47:41
Muha 2010.11.23. 19:47:47
muha vagyok nem pincsi. :D
Barry Kent 2010.11.23. 19:49:59
Elég lesz nekem ennyi is :D
mütyür 2010.11.23. 19:50:51
Barry Kent 2010.11.23. 19:53:08
Örömmel látom hogy az NDK-s punkok is képviseltetve vannak :D
mütyür 2010.11.23. 19:53:38
Barry Kent 2010.11.23. 19:54:37
Nem, a középső jelentkező, olyan mintha most jött volna Toten Hosen koncertről :)
Muha 2010.11.23. 19:54:49
Csak neked. Más meg ne kiváncsiskodjon és ne kutakodjon a jelszóval nem védett linkek között!
sweetygirl.homepage24.de/bilder/sexy-boy.jpg
kiraaaaa 2010.11.23. 19:55:03
mütyür 2010.11.23. 19:55:40
kiraaaaa 2010.11.23. 19:56:44
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 19:57:50
@inci-finci: most mennem kell esti programot végigcsinálni, de utána leírom.
Barry Kent 2010.11.23. 19:58:36
Ja, csak kicsit sok az egy stúdióra jutó Balázs :)
mütyür 2010.11.23. 19:59:14
velvet.hu/celeb/2010/11/23/john_travolta_melegszaunakban_szedi_fel_a_fiuit/
BARI 2010.11.23. 19:59:51
BARI 2010.11.23. 20:01:09
:DD
S0und 2010.11.23. 20:02:42
Csaj rajtakapja a csávóját, miközbe az épp könnyít magán, egy kedves kis pornó segítségével. Természetesen a csaj kiakad. Nahde itt nem állt meg, hazarohan az saját anyjához!, és elújságolja!, hogy min kapta rajta Jóskát, amit a srác amúgy a saját lakásán művelt.
Mivel a csávó is elég feszült lett, lelépett otthonról, de pár óra után lenyugodott, és hazament. Ajtó nem nyílik, mert belülről bent van a kulcs. Mint kiderült a csaj és az anyja átjöttek, hogy összepakolják a cuccokat, és lelépjenek. Csávó kopog (a saját lakása ajtaján) anyu odajön, ajtót nyit, de lánc bent maradt, és valamit beszólt. Gyereknél elgurult a gyógyszer, plusz bevillant neki pár Segal jelenet a múltjából és berúgta az ajtót. Gyorsan befejezve, anyu sexuálisan aberrált, perverz disznónak nevezi őt, majd annyit szól: -Mi most megyünk??!!!! (ránéz a lányára közben).
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:02:44
Senkifia 2010.11.23. 20:04:45
És ha azért,mert egy faszi meztelen nők képeit nézegeti az interneten, szakított a pasival,megsúgom,hogy ,ha mindig kiderül, akkor soha a b...s r...dt életbe nem fog tartósan társat kapni magának. Ez van. Fasziknak néha igénye van a változatos vizuális élményekre,szexualice. Magyarul: ritkábban-gyakrabban,de szinte mind megnéznek egy meztelen női fotót,különböző "szövegkörnyezetben".
Ez kb olyan,mintha a faszi azért szakított volna a kedves posztolóval,mert ő nő lététre esetleg rosszabbul tájékozódik, vagy a tubus közepéről nyomja ki a fogpasztát, esetleg nehezebben parkolja le a kocsit,és időnként megsértődik azon,hogy "De ezt most megint hogy mondtad???"(ti. a pasas,akinek gőze nincs,hogy a nő éppen mire értette.csak az a fránya női empátia,vagy hatodik érzék...) .És ha a faszi ettől ideges lesz, a nő nem is érti,mi a gond. Hát kb ugyanígy nem érti a faszi,mi a gond azzal,ha virtuális meztelen nőket néz meg,ha úgy hozza a kedve.-Majd a szexuális izgalmát természetesen a párjával vezeti le.
Még egyszer:kedves posztoló,ha jót akarsz magadnak a jövőben,és legalább felületesen meg szeretnéd ismerni a férfiúi lelkivilágot(amit,a fentiekből ítélve egyáltalán nem ismersz),akkor, ismétlem önmagam: keresd meg az Agyszex c. könyvet.
BARI 2010.11.23. 20:06:58
www.youtube.com/watch?v=65Oo219hMYY
mütyür 2010.11.23. 20:08:38
Muha 2010.11.23. 20:09:39
Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2010.11.23. 20:10:01
A hölgy ráébredt e döbbenetes erejű tanulságra, majd ezután suttyomban összecsomagolt, és titokban megpattant. Mi lett volna, ha még hasznosítani is tudta volna az ő hatalmas tanulságát?
S0und 2010.11.23. 20:11:55
mütyür 2010.11.23. 20:11:56
Muha 2010.11.23. 20:12:36
BARI 2010.11.23. 20:13:07
@S0und: viszkasz undorító szar :D
mütyür 2010.11.23. 20:13:23
Barry Kent 2010.11.23. 20:13:51
Hát ha a nő igazán szeret, nem nyomja ki előlem a fogkrémet a tubus közepéről.
@Gudea enszi:
Majd legközelebb már ismerkedéskor letisztázza ezt a dolgot.
Muha 2010.11.23. 20:15:59
a macska bűnös állat, a macska gonosz és semmirekellő.
@Barry Kent: Mondjuk nagyon kedvesen el lehet mondani neki, másodikra figyelmeztetni a harmadik figyelmeztetésről, ami nem más, mint kiverni a fogait, aztán akkor nem kell neki fogkrém. :d
BARI 2010.11.23. 20:16:12
Carlos Santana ft. Seal -- You Are My Kind
Clarimonde 2010.11.23. 20:16:30
Nem értem, hogy mitől alapelvárás az, hogy egy harmincas (nyilván kvázi-vénasszony) nő olyan fokú toleranciát tanúsítson egy kb. tinédzser szintjén megrekedt, habár felnőtt korú pasassal szemben, ami vélhetően viszonzatlan marad, és amiért cserébe holmi virágokkal próbálják lekenyerezni az embert. Nemár.
Levélíró helyesen tette, hogy lelépett, mert baromira nem a _képek_ miatt tette, hanem mert nagyon jól látta azt, hogy ez az ember sosem fogja igazán tisztelni őt.
GYK: a tisztelet alatt nem azt értem, hogy felhagy a hobbijával, hanem hogy felnőtt létére elsajátít némi diszkréciót, tapintatot, empátiát, ilyesmi.
Továbbá: összeköltözés=külön asztal, külön számítógép! egymáséhoz meg nem nyúlkálunk, mindenkinek a maga dolga.
mütyür 2010.11.23. 20:16:53
BARI 2010.11.23. 20:17:13
:D
mütyür 2010.11.23. 20:18:23
1. uncsi *ásít*
2. ne már hogy te is azzal jössz, hogy nem az a baj, hogy csinálja, hanem hogy nem diszkrét!
S0und 2010.11.23. 20:19:14
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:19:31
"Aztán egy hétvégén, amikor nála voltam, rá kellett néznem az e-mailjeimre, munka ügyben. A gépe elé ülve elindítottam a böngészőt, és mit látok? Képeket. "
olvasni tanulj meg beszáradt picsa
Barry Kent 2010.11.23. 20:20:32
Amikor látom hogy a folyosón a fürdő felé közelít, gyorsan beelőzöm és kinyomkodom a tubus közepét.
Vagy fogatlan nőt választok, max ha nagyon zavar, horgászok neki fogsort a búcsúban.
_Thomas_ · http://csajblog.hu 2010.11.23. 20:21:02
csajblog.hu/nicci
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:21:05
mütyür 2010.11.23. 20:21:25
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:22:02
Clarimonde 2010.11.23. 20:22:38
Muha 2010.11.23. 20:23:15
@Barry Kent: olyan vámpírosat? :D
Bár... na ezt be sem fejezem. :D
Barry Kent 2010.11.23. 20:23:42
Hátrányai is, a fene akar folyton főzeléket enni :D
Muha 2010.11.23. 20:24:24
Barry Kent 2010.11.23. 20:24:27
Azt-azt :D
mütyür 2010.11.23. 20:24:40
mütyür 2010.11.23. 20:25:38
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:25:56
"GYK: a tisztelet alatt nem azt értem, hogy felhagy a hobbijával, hanem hogy felnőtt létére elsajátít némi diszkréciót, tapintatot, empátiát, ilyesmi.
Továbbá: összeköltözés=külön asztal, külön számítógép! egymáséhoz meg nem nyúlkálunk, mindenkinek a maga dolga"
->
"A gépe elé ülve elindítottam a böngészőt, és mit látok? Képeket. Nem, nem pornó, de azért…"
"a nőnek -ezek szerint- kutya kötelessége jó arcot vágni ahhoz, hogy a pasija rendszeresen és minden diszkréciót nélkülözve csöcsös fotókat bámul, akkor férfinak is kötelessége figyelembe venni azt, hogy a nőjének önértékelése sérülékeny, amit nem felt. neveznék jellemhibának, vannak ilyen emberek és kész. Aki ilyen szinten nem képes tiszteletben tartani a másik fele érzéseit - ami a későbbiekben nyilván más, ennél valszeg komolyabb szituban is megmutatkozott volna - az válasszon maga mellé egy lelki tenyeres-talpas partnert inkább és legyen boldog azzal."
->
"A gépe elé ülve elindítottam a böngészőt, és mit látok? Képeket. Nem, nem pornó, de azért…"
Clarimonde 2010.11.23. 20:26:11
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:28:04
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.23. 20:29:06
BARI 2010.11.23. 20:29:16
mütyür 2010.11.23. 20:30:24
Muha 2010.11.23. 20:31:24
MMeg kakasos nyalókát mellé neki. had örüljön. érezze a törődést. hálásak ezek, nagyon. :D
@mütyür: megsértselek? nem szeretem a tetkót. :D
mütyür 2010.11.23. 20:32:23
BARI 2010.11.23. 20:32:34
Clarimonde 2010.11.23. 20:33:02
Muha 2010.11.23. 20:33:05
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:34:19
trollnak nézel? ó te, szakadtál volna anyádba ennyi ésszel :D
Muha 2010.11.23. 20:35:03
LyukasBogrács 2010.11.23. 20:35:23
Most nekiállok .jpg file-okat törölni. Sőt, a reneszánsz szobor-kiállításon készült képeket is buzgón kitörlöm. Ott is megy a fertő. Fúj.
Micsoda dolog már, hogy nőkröl készült képeket nézegetek férfi létemre. Egyáltalán milyen ember vagyok én? Még csak az kéne, hogy nőként kezeljem a tárgyakat.
Köszönöm, posztíró, hogy felnyitottad a szemem. Vagyis hogy lecsuktad.
Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2010.11.23. 20:36:23
BARI 2010.11.23. 20:37:02
mütyür 2010.11.23. 20:38:49
www.youtube.com/watch?v=Q9NP-AeKX40
Croma Soma 2010.11.23. 20:39:13
A srácnak pedig azt, hogy örüljön, mert ritka jó történt vele, még akkor is ha most hihetetlenül fáj és érthetetlen.
Senkit nem tud az értékelni, aki magát nem tudja. Ha tudta volna a lány magát értékelni, soha nem jut eszébe versengeni fényképekkel, és talán akkor a srácot is értékelni tudta volna a szenvedélyeivel együtt.
Mindenkitől kérdezem beteg dolog-e ha valakit érdekel a szépség? Beteg dolog-e féltékenynek lenni néhány fényképre?
Jó gondolkodást!
Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.11.23. 20:39:43
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:40:20
BARI 2010.11.23. 20:41:07
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:41:11
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.23. 20:41:18
mütyür 2010.11.23. 20:42:00
Barry Kent 2010.11.23. 20:42:47
Verespálné a bloggazda.
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:42:58
mütyür 2010.11.23. 20:43:20
Croma Soma 2010.11.23. 20:44:24
Nem kívánom Neked, hogy olyat kapj, amilyet most kívánsz, mert röviden nagyon megbánnád.:)
Barry Kent 2010.11.23. 20:44:50
Kap 10 dkg medvecukrot, azzal elvan egész este :D
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:44:53
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:45:28
verespálnét benézted.
Croma Soma 2010.11.23. 20:45:56
Ebből is látszik, hogy nem vagyok nagy netpatkány:D
Muha 2010.11.23. 20:46:32
mütyür 2010.11.23. 20:46:51
Croma Soma 2010.11.23. 20:47:06
mütyür 2010.11.23. 20:47:59
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:48:25
newsimg.bbc.co.uk/media/images/42816000/jpg/_42816269_stefan_rat_india203.jpg
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 20:49:17
Muha 2010.11.23. 20:52:45
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 20:54:06
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 20:54:51
BARI 2010.11.23. 20:55:41
Asszem átbasztak, kicsikét.... :D
Muha 2010.11.23. 20:55:50
Ne kéresd magad Te nő, különben belinkelek csöcsös képet. :D
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 20:57:43
Muha 2010.11.23. 20:58:28
:DDDD
Elemózsia 2010.11.23. 20:59:09
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.23. 20:59:31
Muha 2010.11.23. 20:59:44
Mer akkor vagy a gép mellett kell az öledbe ülnöm, vagy kell vezeték nélküli billentyű meg egér. :D
Barry Kent 2010.11.23. 20:59:54
Jó reggelt!
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.23. 21:00:06
mütyür 2010.11.23. 21:00:31
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 21:00:42
ó
mütyür 2010.11.23. 21:02:43
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 21:04:27
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:05:57
@rémTündér /aprócska kismacska./: nem feltétlen, de sűrűn vagyok az ördög ügyvédje :)
Muha 2010.11.23. 21:06:31
A nadrágom zsebébe tettem. :D
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:06:53
mütyür 2010.11.23. 21:07:13
kiraaaaa 2010.11.23. 21:08:13
Muha 2010.11.23. 21:08:13
semmi jónak nem vagyok az elrontója.
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:08:13
mütyür 2010.11.23. 21:08:26
kiraaaaa 2010.11.23. 21:08:56
BARI 2010.11.23. 21:09:00
=)
mütyür 2010.11.23. 21:09:57
Muha 2010.11.23. 21:10:09
akkor menekülök, amikor én akarok. :)
@BARI: *macska*
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:10:11
@kiraaaaa: nagy csodákat én sem tudok tenni ezen a téren :))
@Muha: az kéne még csak, hogy elrontsad! :))
mütyür 2010.11.23. 21:10:40
Muha 2010.11.23. 21:11:24
BARI 2010.11.23. 21:11:31
@mütyür: annál valami kihívósabb kellene :D
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:11:39
mütyür 2010.11.23. 21:12:14
kiraaaaa 2010.11.23. 21:12:33
@Dr. Jula Watson: egyívásúak...
BARI 2010.11.23. 21:12:48
mütyür 2010.11.23. 21:13:16
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:13:21
Elemózsia 2010.11.23. 21:13:28
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 21:13:55
Barry Kent 2010.11.23. 21:14:00
Hát, csak felébresztettél :D
mütyür 2010.11.23. 21:14:04
BARI 2010.11.23. 21:14:08
*nagyon halkan elsuttogok egy azistenlovabaszzameg-et :D*
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:14:13
Muha 2010.11.23. 21:14:40
@Dr. Jula Watson: a remény hallal mi lesz? pedig ha az hal meg a végén, akkor nekem előbb végem lesz. :D
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:14:45
mütyür 2010.11.23. 21:15:02
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:16:05
Muha 2010.11.23. 21:17:04
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 21:17:51
mizu a VV-vel? mi került be? :D
Muha 2010.11.23. 21:18:04
MINDENT MEGTESZEK HIGY ÉN LEGYEK AZ ELSŐŐŐŐŐŐ :D
mütyür 2010.11.23. 21:18:37
Elemózsia 2010.11.23. 21:19:36
kiraaaaa 2010.11.23. 21:19:42
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.23. 21:20:13
Muha 2010.11.23. 21:20:33
Elemózsia 2010.11.23. 21:21:36
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 21:22:33
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:22:38
de remélem az napernyőt nem oda kéred, ahová sokan rossz pillanatukban kívánják másoknak? :)
BARI 2010.11.23. 21:23:33
@hasznavehetetlen régensherceg: <3 - csittcsattdirrdurrpiffpüff :D
@Dr. Jula Watson: öööö...fedél nélkül maradni annyira nem akarok :D
kiraaaaa 2010.11.23. 21:23:54
@Elemózsia: jó!
Muha 2010.11.23. 21:24:00
BARI 2010.11.23. 21:24:55
:D
Muha 2010.11.23. 21:25:26
Elemózsia 2010.11.23. 21:25:41
GRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR
(Jó volt?)
mütyür 2010.11.23. 21:25:49
BARI 2010.11.23. 21:26:34
mütyür 2010.11.23. 21:27:17
BARI 2010.11.23. 21:28:48
kiraaaaa 2010.11.23. 21:28:58
@Elemózsia: sztem menj át Barihoz verekedni:)de a morgás jó:)
Muha 2010.11.23. 21:29:01
Lesz online közvewtítés, de elő kell ám fizetni.
*gazdag leszek, habzsidőzsi*
:D
mütyür 2010.11.23. 21:29:44
Dr. Bélus___ 2010.11.23. 21:30:32
1. Hülye picsa vagy. Egyszer pár sráccal, akikkel 1ütt dolgoztam előkerült a pornó téma (programoztunk saját géppe... a régi szép idők...), és ha hiszed, ha nem, 5-ből 5-nél volt a gépen pornó (nem képek, hanem dugd be húzd ki). Annak ellenére, hogy 5-ből 4-nek normális kapcsolata volt.
2. A faszi egy balfék. Az én pornómat meg nem találnád, vagy ha mégis, sosem jössz rá, h mit fogtál, mert a CIA is megizzadna, mire feltöri a titkosítást (ha ugyan sikerül). A böngészőben is szoktam nézni (redtube, youporn), de azt szigorúan "inkognitó" módban. Ugyanis a hülye pasidtól eltérően én tudom, hogy hogy gondolkodik egy nő, és jobb a békesség.
Szeretném jelezni, hogy ez utóbbi csak annyit jelent, hogy értelmesebb vagyok, és lehet, h a nőket is jobban ismerem, de "jobb" a te értékrended szerint semmiképp.
BARI 2010.11.23. 21:31:01
:DD
Dr. Bélus___ 2010.11.23. 21:31:07
Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.11.23. 21:32:41
Többet nem mondhatok.
BARI 2010.11.23. 21:32:52
Törlöm magam végleg.
A sittröl ne lesz lehetőségem...
Ágyőőő!
:DD
mütyür 2010.11.23. 21:33:47
kiraaaaa 2010.11.23. 21:33:56
Úgy jobb a békesség, hogy titkosítasz?Kit csapsz be?
Muha 2010.11.23. 21:34:14
BARI 2010.11.23. 21:34:37
mütyür 2010.11.23. 21:34:54
kiraaaaa 2010.11.23. 21:35:16
BARI 2010.11.23. 21:35:43
mütyür 2010.11.23. 21:35:49
Muha 2010.11.23. 21:36:30
BARI 2010.11.23. 21:36:32
mütyür 2010.11.23. 21:36:42
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:37:04
@Muha: De csak ha nekem is hozol olyan csilivili koktélt :)
BARI 2010.11.23. 21:37:11
Muha 2010.11.23. 21:37:20
és a börtönt is közvetítjük extrapénzér
BARI 2010.11.23. 21:37:52
mütyür 2010.11.23. 21:37:53
BARI 2010.11.23. 21:38:28
Muha 2010.11.23. 21:38:49
Téleg, a börtönös csöcsös képeket közvetítsük?
Lesz ám szakítás azon családoknál, akik majd rákattanak a "jail" nevű reality sónkra.
BARI 2010.11.23. 21:39:24
@mütyür: kénytelen leszek :D
Muha 2010.11.23. 21:39:41
BARI 2010.11.23. 21:40:10
mütyür 2010.11.23. 21:40:13
Muha 2010.11.23. 21:40:22
mütyür 2010.11.23. 21:41:06
BARI 2010.11.23. 21:41:14
2010.11.23. 21:41:15
Ez a nő hülye!! Nem tudok rá mást mondani! Az a típus, akinek mindig lesz baja valami. ha büdöslábú paraszt a csávó és nem megy orvoshoz, még megértem. De ígyyyyyyyyy?? Sok hülye van.
OFF
Mi a pálya?
Muha 2010.11.23. 21:42:15
majd abból a pénzből veszünk neked is egy két jó cuccot a böribe.
Ugye máris jobban tetszik az ötlet?
*ijjde imádok vesztegetni*
:D
mütyür 2010.11.23. 21:43:14
Muha 2010.11.23. 21:44:29
mütyür 2010.11.23. 21:44:31
BARI 2010.11.23. 21:44:40
Muha 2010.11.23. 21:45:52
BARI 2010.11.23. 21:45:58
hehhe
Muha 2010.11.23. 21:47:59
Node többet nem árulhatok el, legyen őszinte a lefagyott mosoly az arcodon, azért fizet a pórnép. :D
BARI 2010.11.23. 21:48:06
Nekem pakolnom kell.
=)
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:48:36
:DD
BARI 2010.11.23. 21:48:38
2010.11.23. 21:48:57
@mütyür: szegény macsekja...:((
Muha 2010.11.23. 21:49:41
mütyür 2010.11.23. 21:50:25
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:51:13
Muha 2010.11.23. 21:51:51
Mit szólsz, normál előfizetésért exkluzív VIP kategóriás ügyfél?
Kivágott részek ingyér? Exlkuzív interjúk?? na, naaa? érdekel már?
@BARI: persze. köztudott. :D
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:52:48
na most aztán már elég lesz! Másokról van neked csöcsös képed?!
Elemózsia 2010.11.23. 21:53:40
Muha 2010.11.23. 21:53:58
*nincs. megtiltották a nőim.
én meg pacskerkedek*
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:55:40
Muha 2010.11.23. 21:56:28
@Elemózsia: Figyi. Bunyóban van a nagy zsé.
Ha te ütsz elsőnek, dupla gázsit kapsz.
kiraaaaa 2010.11.23. 21:56:44
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 21:57:44
Muha 2010.11.23. 21:58:14
2010.11.23. 21:58:20
BARI 2010.11.23. 21:58:35
BARI 2010.11.23. 21:59:16
:D
Muha 2010.11.23. 22:00:13
puszi
:D
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 22:00:52
mütyür 2010.11.23. 22:01:31
BARI 2010.11.23. 22:03:16
:D
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 22:04:02
BARI 2010.11.23. 22:04:06
mütyür 2010.11.23. 22:04:10
mütyür 2010.11.23. 22:04:52
BARI 2010.11.23. 22:04:53
mütyür 2010.11.23. 22:05:32
BARI 2010.11.23. 22:06:21
BARI 2010.11.23. 22:07:08
2010.11.23. 22:08:23
mütyür 2010.11.23. 22:09:10
BARI 2010.11.23. 22:13:15
@mütyür: én nem, csak Ő.Ő a mohó :D
mütyür 2010.11.23. 22:14:13
Elemózsia 2010.11.23. 22:16:53
BARI 2010.11.23. 22:20:02
mütyür 2010.11.23. 22:20:41
dr. gernika 2010.11.23. 22:23:04
BARI 2010.11.23. 22:24:05
mütyür 2010.11.23. 22:25:45
dr. gernika 2010.11.23. 22:26:59
De most tényleg, minden előítélet és prüdéria nélkül kérdem: miből gondolod, hogy minket ez érdekelhet?
Mike36 2010.11.23. 22:31:56
Elemózsia 2010.11.23. 22:33:20
30 dolog, amit tudnotok KELL a szexről.
www.nana.hu/szerelem-es-szex/szex/30-dolog-amit-tudnod-kell-a-szexrol-104434.html
mütyür 2010.11.23. 22:33:40
mütyür 2010.11.23. 22:34:24
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 22:36:29
dr. gernika 2010.11.23. 22:37:56
Elemózsia 2010.11.23. 22:39:17
www.nana.hu/szepseg-es-divat/arc/7-nelkulozhetetlen-sminkeszkoz-104453.html
na, akinek ezek nincsenek meg, azok sürgősen vegyenek.
Ja, ugyanitt mind a hétféle termék eladó. :-)
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 22:40:01
BARI 2010.11.23. 22:40:02
www.youtube.com/watch?v=1H5loYi6wVc
És moszt kinnyifantom a maská! :D
2010.11.23. 22:40:38
BARI 2010.11.23. 22:41:05
Elemózsia 2010.11.23. 22:42:15
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 22:42:33
kiraaaaa 2010.11.23. 22:43:31
Illetve ,ha valakinek erre van igénye, nézze, csinálja, nekem nem okoz örömet:)
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 22:44:31
mütyür 2010.11.23. 22:44:38
@BARI: na ez már nem vicces!!! hagyd akkor már inkább Letire.
@inci-finci: :D
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 22:45:33
kiraaaaa 2010.11.23. 22:49:58
Elemózsia 2010.11.23. 22:50:06
Ezekre ki gerjed be? Nem is értem.
Muha 2010.11.23. 22:50:11
Ahogy Rockefeller nagybácsim is mondta:
Ne kérdezzétek, hogy az első önbizalmamat hogyan szereztem. :D
@Elemózsia: Ez meló. nem számít, van-e kedved vagy sincs.
hát mindent én tanítsak meg nektek? Szettevetteteremtette bagázs. :)
mütyür 2010.11.23. 22:52:14
de volt exem, akivel anno néztünk pornót, vicces volt.:) de én inkább preferálom az erotikus filmeket. a pasim egyedül meg nézzen, amit akar, csak hagyjon aludni:D
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 22:53:18
Muha 2010.11.23. 22:53:54
"panírozott valódi pulykamell szelet"
vajon eddig mijazanyámúristenibűl volt.
ez most beismerő vallomás?
máris beperelem őket, hacsak nem fizetnek egy egész forgatócsoportnyira valót, amiből Mütyi megőrülését is leforgatjuk.
ezám a filmes portfólió. Valamelyik csak bejön. :D
Elemózsia 2010.11.23. 22:54:55
De arra is illik, olvasd el még egyszer :-)
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 22:55:02
mütyür 2010.11.23. 22:55:30
jesszus:D
@Muha: az én megőrülésem kasszasiker lesz:D
Muha 2010.11.23. 22:55:39
-Drágám, én úgy szeretlek, bármit megtennék érted, bármit megengednék, nézz pornót bátran, csak éjjel hagyj aludni. :* <3
-Bazz. *falat kapar*
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 22:56:05
dr. gernika 2010.11.23. 22:56:27
@inci-finci: Azért a pornó és a swinger nem épp rokon fogalmak. :D
Nézzük Narddal ezt a Vámpírnaplókat. Én Daemonre csorgatom a nyálam, ő meg Elenára (meg most már Katherinre). Az imént volt egy jelenet, amikor Daemon meg Katherine elkezdték tépkedni egymásról a ruhát, na akkor nagyon vicces fejünk lehetett a tévé felől nézve. :DDD
Most meg kitaláltunk, hogy a poszt tiszteletére is akár, de nézünk egy kis pornót. Csak előbb le kell tölteni, mert Nardnak tényleg nincs. Tőlem kért tanácsot, hogy hogy válasszunk. :D
Najó, megyek is.
BARI 2010.11.23. 22:57:01
Végeztem!
Mindennel!
Niyhhahhhhaaaaa :D
*félelmetesen sátáni kacaj*
Elemózsia 2010.11.23. 22:57:07
A férfiaknak meg nem is tudom, azoknak nem mutatják a fejüket mert az nem érdekes.
höhöhö
mütyür 2010.11.23. 22:57:11
kiraaaaa 2010.11.23. 22:57:12
böme 2010.11.23. 22:57:35
A hölgy viszont leszbi, de viszont nem akarta, hogy kompromitálja magát a képekkel, így inkább ott hagyta a pasit!
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 22:57:48
Muha 2010.11.23. 22:58:31
a pornó még csak eszembe sem jut.
apám agyon is vágna. :D
nem vagyok én toprongyos. Nem üzletelek pornóval. Csak tisztességes dolgokkal. verekedés, börtön. csak ilyesmi jöhet szóba.
@mütyür: meg természetesen a megőrülés.
Akkor már foglalom is a repjegyet Cannesba meg hollywoodba. :D
Elemózsia 2010.11.23. 22:58:31
mütyür 2010.11.23. 22:59:08
@BARI: drága, térj észhez:D
@Elemózsia: óh fejeket már nem is nézek, mert alapból wckagylós eset.
@kiraaaaa: megsemszólaltam.
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:00:25
@Elemózsia:
ez benne a jó.
@Drága IV gernika: nem teszi be a kedvedért a linuxos lemezt :D
mütyür 2010.11.23. 23:00:59
Muha 2010.11.23. 23:01:09
@inci-finci: Tudom. Egyszer olyat sikerült vennem, hogy dobtam ki. Majdnem hányás lett a vége.
Amúgy a kedvencem, mikor veszel valami ilyet, és a kutyád, akinek még van ösztöne, ott hagyja a francba, hogy ő bizony ezt a szart nem eszi meg.
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:01:12
mütyür 2010.11.23. 23:01:39
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:02:13
én a kutyák ízlésére nem hagyatkoznék ;)
Muha 2010.11.23. 23:02:56
Muha 2010.11.23. 23:03:44
Mindegy, csupán elgondolkoztat, hogy emberi fogyasztásra szánt kaját egy moslékevő nem kíván.
És jobb az érzékelője is. Vajon mit érezhet? :D
Elemózsia 2010.11.23. 23:04:19
mütyür 2010.11.23. 23:04:34
ennyit erről.
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:04:34
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:04:56
BARI 2010.11.23. 23:05:05
kiraaaaa 2010.11.23. 23:05:15
hagyjuk elméleti volt a kérdés...
mütyür 2010.11.23. 23:05:53
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:05:58
2010.11.23. 23:06:14
BARI 2010.11.23. 23:06:17
Nincs türelmem ehhez a szarhoz.
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:06:32
Elemózsia 2010.11.23. 23:06:35
mütyür 2010.11.23. 23:07:12
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:07:46
Elemózsia 2010.11.23. 23:07:59
@inci-finci: Bizony nyami. Friss husii, még él!
Muha 2010.11.23. 23:08:48
@Dr. Jula Watson: végre egy normális hozzáállás. :D
A férfi akarja, meg a nő is akarja.(Fölszólító módban értendő!)
Akkor minden rendben is van.
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:09:01
erről jut eszembe, még a végén én is dolgozni fogok :(
BARI 2010.11.23. 23:10:35
www.youtube.com/watch?v=1G9fxsjbtJY&feature=related
Netszamuráj 2010.11.23. 23:12:09
mütyür 2010.11.23. 23:12:25
@Elemózsia: blö
@Muha: ezért meg is kellett enni? újabb blö
mütyür 2010.11.23. 23:13:37
Muha 2010.11.23. 23:13:54
Na ezt a poént se sokan értik. :DDDD
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:14:10
csomó képnéző automatikusan listázza a lemezen található összes képet miniben. ott szopsz :)
Muha 2010.11.23. 23:14:52
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:14:56
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:16:17
mütyür 2010.11.23. 23:16:19
@inci-finci: elméletben sem.
Netszamuráj 2010.11.23. 23:16:46
Elemózsia 2010.11.23. 23:17:45
És igen, vannak, akiknek jobb lenne, ha a mekiben dolgoznának ahelyett, ahol most vannak (néhány riporter, műsorvezető, pornós, tanár, szóval mindenki, aki nem ért ahhoz, amit csinál. Bár az általuk csinált kajából sem biztos, hogy ennék. Jó, hogy nem járok mekibe.
BreeVanDeKamp 2010.11.23. 23:18:58
Egyetértek a posztíróval.
Muha 2010.11.23. 23:19:00
@mütyür: hát jó. láttam én már karón varjút :D
*persze ennek sincs értelme, de azért beírom*
mütyür 2010.11.23. 23:19:28
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:19:32
BARI 2010.11.23. 23:19:58
Szépeket' !
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:20:22
mütyür 2010.11.23. 23:20:24
Muha 2010.11.23. 23:20:35
pöcsöm.
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:21:39
mütyür 2010.11.23. 23:21:41
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:21:55
@BreeVanDeKamp: megszállott? impotens vagy?
BreeVanDeKamp 2010.11.23. 23:22:50
Muha 2010.11.23. 23:22:59
amúgy sniper. egy golyó, egy ember.
egy bizniszmen nem pazarol. :D
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:23:27
Netszamuráj 2010.11.23. 23:24:19
Aki betegesen féltékeny, és minden egyes dolgáról tudni akar a másiknak, annak komoly önértékelési zavarai vannak.
Lassan 8 éve vagyunk együtt a legnagyobb egyetértésben. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is idióta lenne. De csak nyugodtan, olvasgasd a barátod/barátnőd SMS-eit, kutass utána, hátha meztelen csajok/fiúk képeit tartja a gépén.
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:24:40
Már hogy lenne az pazarlás? :)
Muha 2010.11.23. 23:25:14
ezt a felelősségvállalásnélküli hozzáállást baszki.
gyerekem lennél elvernélek én meg felakasztanám magam, hogy mire neveltelek.
Elemózsia 2010.11.23. 23:25:53
Néha a férfiakban szeretet sincs.
Sok az önző szemétláda.
Netszamuráj 2010.11.23. 23:26:08
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:26:23
Muha 2010.11.23. 23:26:50
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:27:11
Rot 2010.11.23. 23:27:37
Nem hiszem el hogy van nő, aki ennyire nincs képben a pasik biológiáját illetően...
Az ilyen nők bizony nem nyelik le...
Netszamuráj 2010.11.23. 23:28:02
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:28:30
mütyür 2010.11.23. 23:28:42
TE úgy érzed, titkolnod kell azt a tényt, hogy pornót nézel. ennyit az őszinteségről. szted ez a kapcsolat, hogy mindenki elbújtatja a kis vágyait, nehogy balhé legyen.
inkább eszem szart, mintsem ilyen kapcsolatban éljek.
Muha 2010.11.23. 23:29:15
ez akár igaz is lehet.
Sőt!!! legyen.
De ehhez nem az kellene inkább, hogy egy felhasználó, kiteszi az asztalra a legtitkosabbdokumentumjaimésgondolataim.doc fájt (persze nem felel meg a 8.3-nak de ezt most leszarjuk) és te automatán nem nézel bele?
Nem csak az egyik félen múlik. Mertha buziskodik, még a historít is megnézed, vagy én, de én ilyen vagyok. :D
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:29:55
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:30:07
@Muha: gyáva szar nem? :)
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:31:47
Muha 2010.11.23. 23:32:32
vágod apafej baszod?
Netszamuráj 2010.11.23. 23:32:37
Egyébként nagyon naiv/ifjonc vagy, ha azt gondolod, hogy valaha is megismerheted egy másik ember minden gondolatát, vagy hogy nem tudnál halálosan megsértődni bárkire a barátaid/rokonaid közül, ha megismernéd az összes veled kapcsolatos gondolatát. Vagy csak dühében rólad papírra vetett gondolatát.
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:33:41
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:33:44
Muha 2010.11.23. 23:34:45
de ha valamit csinálna és megrendülnél és jelszavazna, mit éreznél? okés?
összetörnél.
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 23:35:08
House Philosophy - EVERYBODY LIES
www.youtube.com/watch?v=F9PJqacYUbk
Netszamuráj 2010.11.23. 23:35:19
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:35:28
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:35:57
Muha 2010.11.23. 23:36:00
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:36:19
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:36:59
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:37:12
Caddy 2010.11.23. 23:37:45
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:38:31
Elemózsia 2010.11.23. 23:39:24
Aki ezt a másságot butaságnak fogja fel (itt kérjük megkülönböztetni a valóban butákat attól, hogy például egy nő az érzéseire hallgat de nem feltétlenül csinál butaságot, csak nem úgy reagál mint egy férfi)
az magából indul ki.
Caddy 2010.11.23. 23:41:46
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 23:43:50
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:43:54
Netszamuráj 2010.11.23. 23:43:57
Nincs értelme állandóan rettegni, hogy mit tesz a másik, ellenőrizni, olvasgatni a leveleit. Inkább olyat kell választani, akiben megbízol ellenőrzés nélkül is.
És ugyanígy, nem szeretném, ha engem ellenőriznének. Nem azért mert darabolós gyilkos vagyok, hanem pl. azért, mert meglepődne, ha látná, hogy néhány haverommal milyen - számára minden bizonnyal bunkó - stílusban levelezgetünk, stb. De ettől én nem vagyok rosszabb. Egyszerűen az a stílus nem neki van szánva. Vagy azért, mert a leveleim között vannak olyanok is, amikben például őt védem egy közös ismerőssel szemben. Nem szeretném, ha azt az ismerőst még jobban utálná annál, amennyire már most is utálja. Nem azért, mert én annyira szeretem azt a köcsögöt, hanem mert a családban van, és néha találkozni kell vele. Így könnyebb az asszony számára.
A kíméletlen őszinteségnél, amikor egyszerűen értelmetlen, nincs nagyobb hülyeség. Mondom ezt én, akit már rúgtak ki azért munkahelyről, mert a főnök pofájába vágta az igazságot, hogy egy seggfej. :)
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:44:36
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:45:04
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:48:16
tehát nem bízol abban hogy nem olvasná el A LEVELEID KÜLÖN USER NÉLKÜL mert nincs benned bizalom. egyem az összetört kis szívecskéd te keménykedő kis műmájer :d
Netszamuráj 2010.11.23. 23:48:58
unokatesóm se néz pornót, pedig ő is férfi. ez már csak ilyen családi vonás.
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 23:49:23
@Dr. Jula Watson: jah, tele van a gépe krokodildundival :)
mütyür 2010.11.23. 23:49:36
ha a másik hagyja és mindkettőnek ALAP, hogy nyíltak egymáshoz.
biztos én lebegek álomvilágban. szorri.
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:49:59
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:50:38
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 23:50:53
mütyür 2010.11.23. 23:51:11
House elmélete alól csak Cuddy & House kivétel.:D
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:51:27
Ha szégyenled azt, ahogy a haverokkal beszélsz, akkor megjátszod magad elötte, hiszen személyiséged egy részét tagadod. Nem lesz attól semmi baja annak aki szeret, ha tudja, hogy beszélsz. Legfeljebb nem akarja hallgatni, és nem vesz részt benne.
Az meg, hogy a tudta nélkül véded, ez azt mutatja nem tiszteled őt annyira, hogy elhidd, meg tudja védeni magát, el tudja intézni a saját konfliktusait egymaga. Ezzel irányítást vettél át az ő élete, kapcsolatai felett.
Egyéb?:)
Netszamuráj 2010.11.23. 23:51:33
a laptopomon pl. nincs jelszó, pedig arról is elolvashatja a leveleimet, ha akarja.
egyébként pedig minden kis köcsögösködő bekaphatja az összes faszomat. ;)
Elemózsia 2010.11.23. 23:51:38
Kimutatom a bizalmamat. Ja, de el is várom ugyanezt a bizalmat. Csak annyit, amennyit én adok, sem többet, sem kevesebbet. Ha meg olyan titkom van, amit nem lenne jó, hogy megtudjon, most nem tudok olyat kitalálni. (Nem követtem el bűncselekményt, szabálysértést is már több, mint tíz éve. Tudom, uncsi)
@Netszamuráj: Miért vetne papírra bármit is rólam? Volt, hogy e-mailben nekem megírta, vagy kimondta (esetleg üvöltötte). Ennek nincs sok köze a titokhoz. Nem vagyunk már 8 évesek, én legalábbis akkor csináltam ilyet utoljára. Vagy még akkor sem.
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 23:53:12
HOUSE <3 CUDDY
mütyür 2010.11.23. 23:53:22
istenem.
innom kell.
inci-finci (törölt) 2010.11.23. 23:53:31
Netszamuráj 2010.11.23. 23:53:58
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:54:22
@inci-finci: dehogy. Még a szoba ajtaja is 3 kulcsra van zárva, és titkos jelszóval védett, nehogy asszonyka meglássa, a szakítósra kommentel épp :)
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 23:55:05
Elemózsia 2010.11.23. 23:55:08
mütyür 2010.11.23. 23:56:15
Elemózsia 2010.11.23. 23:56:40
1. Hajóúton úsztam
2. autópályán stoppoltam
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:56:49
mütyür 2010.11.23. 23:56:52
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 23:57:05
mütyür 2010.11.23. 23:57:54
www.youtube.com/watch?v=R4rhRzfKlg4&feature=related
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.23. 23:57:56
Dr. Jula Watson 2010.11.23. 23:58:17
Muha 2010.11.23. 23:58:35
-amúgy meg a Pisti, a hatodik nagybátyám negyedik feleségének harmadik kóborgyeke utál. Ezzel én nem értek egyet. de ..
és akkor párbeszédből vissza elbeszélésbe: Azért a pároddal vagy, mert őt szereted, őt akarod, ő a mindened, és nincsazazisten, hogy ne őt védnéd, szóval Pisti Fucoff.
És ezt had érezze már szerencsétlen! Ezen keresztül érzi a biztonságot, ami fontos és ami számít.
A többi más szerintem mind olyan, ami gyengít.
Ahogy a nagy mondás is tartja: Ami nem erősít, az megöl.
Netszamuráj 2010.11.23. 23:59:05
mütyür 2010.11.23. 23:59:25
mütyür 2010.11.24. 00:00:35
Netszamuráj 2010.11.24. 00:00:47
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:00:47
Elemózsia 2010.11.24. 00:00:55
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:01:24
Elemózsia 2010.11.24. 00:02:05
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:02:09
Netszamuráj 2010.11.24. 00:03:12
mütyür 2010.11.24. 00:03:31
mütyür 2010.11.24. 00:04:00
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:04:20
Netszamuráj 2010.11.24. 00:04:34
mütyür 2010.11.24. 00:05:19
Netszamuráj 2010.11.24. 00:05:21
Elemózsia 2010.11.24. 00:05:29
Kicsit sajnálom, de magának csinálta.
Netszamuráj 2010.11.24. 00:06:40
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:06:52
mütyür 2010.11.24. 00:06:59
najó perme befejezte az álszent cihológosdit.
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:07:37
Aligha ebédelhetünk együtt, én nem olyan helyen dolgozom :D
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:08:47
az egyik nevem a IV. György a "hiszékeny"
mütyür 2010.11.24. 00:09:29
@hasznavehetetlen régensherceg: :D hja de legyen, kreálok emiatt új fész-hozzáférést is, csak legyen könnyű a kommunikáció részegen/lustán is:D
Elemózsia 2010.11.24. 00:09:33
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:10:04
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:10:10
Netszamuráj 2010.11.24. 00:10:16
mütyür 2010.11.24. 00:10:50
@hasznavehetetlen régensherceg: LOL lájk
ezentúl meg sem szólalok. csak lájk vagy nem lájk:D
Muha 2010.11.24. 00:11:04
@Dr. Jula Watson: Öledben ülök, vagy Te az enyémben. ez a minimális. :D
@Elemózsia: Ezt nem ismertem, de felírom. :D
@Netszamuráj: Védjed. ez természetes. csak bagatellbe ez olyan, mintha a suskát dugdosnám az asszony elől mert félek, hogy ellopja, közben meg azt mondom, hogy, minden fasza. Kétségtelen, hogy többet tudsz mint, mint mi, hisz nem ismerünk. Legalábbis én nem. A többiek beszélnek magukért. Nem vagyok én mézes Mózes. :D
Elemózsia 2010.11.24. 00:11:49
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:11:52
mütyür 2010.11.24. 00:12:18
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:12:45
mütyür 2010.11.24. 00:14:00
@Elemózsia: hö?:D
@hasznavehetetlen régensherceg: nekem is kellene:D
Muha 2010.11.24. 00:15:00
Nem lehet, hogy te ilyen megmondom a faszát és tuti az van vagy agyonütlek családon belüli erőszakkal?
bocsánat, de buziskodok kicsit én is.
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:15:10
mütyür 2010.11.24. 00:15:12
/me elveszett és gyámoltalan.
mütyür 2010.11.24. 00:16:20
www.youtube.com/watch?v=jkISouC3DNc
Muha 2010.11.24. 00:16:23
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:16:33
IV. György vagyok és a galaktikus birodalmat irányítom... ennyi ...
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:16:34
mütyür 2010.11.24. 00:17:54
Netszamuráj 2010.11.24. 00:18:01
"@Netszamuráj: amúgy javaslom, hogy mutasd meg a barátnődnek azt a videót, mikor egy kígyót feldug a csaj a nunnerbe és közben szopja a lovat miközben két 89 éves veri a faszát a nőre. Ha ezt kibírja, bármit megoldatok, és te biztos lehetsz, hogy olyan nővel vagy, aki mellett nem kell eljátszanod a sunnyogó tizenévest.
ezt a felelősségvállalásnélküli hozzáállást baszki.
gyerekem lennél elvernélek én meg felakasztanám magam, hogy mire neveltelek."
Tehát máris akasztottad volna fel magadat miattam. ;)
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:19:01
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:21:11
mütyür 2010.11.24. 00:23:38
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:24:12
most már nem is lájkolunk, hanem jeppelünk :)
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:24:49
Netszamuráj 2010.11.24. 00:25:07
mütyür 2010.11.24. 00:25:23
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:25:45
mütyür 2010.11.24. 00:26:46
mütyür 2010.11.24. 00:28:56
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:29:02
@mütyür: Van ilyen ember az én környezetemben is, de aki csak kicsit is ismeri, az tudja, mindennek csak a negyedét, és azt is csak kétkedve fogadja. Szerencsére ő csak ártalmatlan nagyotmondó.
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:29:38
Netszamuráj 2010.11.24. 00:30:01
Leidiótáztad a barátnőmet. Ismeretlenül. Gratula. És igen, folytatom.
Aki engem hazugsággal vádol: nem ismer.
Aki engem őszintétlenséggel vádol: nem ismer.
Á, én vagyok a barom, hogy belementem a játékba. Jó éjt!
Muha 2010.11.24. 00:30:11
Remélem ez még nem a csúcs, mertakkor tudnom kéne abbahagyni. :D
mütyür 2010.11.24. 00:31:34
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:34:11
mütyür 2010.11.24. 00:34:39
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:36:42
@mütyür: Ez durva. Mert mások érzelmeivel is játszik, és zsarol. Szerencse, ha hamar fel tudjuk ismerni az ilyen embert, és nem kerülünk hozzájuk közel. Bizonyos távolságtartással, és számításba véve a tevénykenységeit lehet csak őket elviselni.
mütyür 2010.11.24. 00:36:56
Muha 2010.11.24. 00:37:22
ennek volt előzménye is, és azóta is váltottunk pár kommentet.
kicsit gyenge "baszd meg a fűnyíródat" stílussal összemosni.
:D
mütyür 2010.11.24. 00:38:32
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:38:45
Muha 2010.11.24. 00:39:14
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:39:42
mütyür 2010.11.24. 00:40:36
www.youtube.com/watch?v=YoLJ4CWSLSI
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:40:40
Netszamuráj 2010.11.24. 00:40:53
mütyür 2010.11.24. 00:41:39
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:42:38
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:43:36
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:43:56
mütyür 2010.11.24. 00:44:52
@Dr. Jula Watson: nagyon menekülni akartam. mindenáron.
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:45:11
Muha 2010.11.24. 00:48:51
mütyür 2010.11.24. 00:50:25
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:51:53
@hasznavehetetlen régensherceg: a hús csak frissen jó :)
mütyür 2010.11.24. 00:52:20
mütyür 2010.11.24. 00:52:55
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:54:43
Jóéjt!
mütyür 2010.11.24. 00:55:21
mütyür 2010.11.24. 00:55:50
jóéjt!
Muha 2010.11.24. 00:55:55
Jóéjt.
*akkor most felállok az öledből*
:D
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 00:55:58
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:56:51
Muha 2010.11.24. 00:57:32
olyan hongkong környékére saccolnám, de akkor már elkésett. :D
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 00:57:35
Muha 2010.11.24. 00:58:53
mütyür 2010.11.24. 00:59:48
Muha 2010.11.24. 01:01:26
dörzsidörzsi. :D
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 01:02:18
mütyür 2010.11.24. 01:02:20
Muha 2010.11.24. 01:02:40
megalomák vagy! :D
mütyür 2010.11.24. 01:03:24
Muha 2010.11.24. 01:04:00
mütyür 2010.11.24. 01:04:20
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 01:04:25
nekem skizo-effektív pszichózisom van :D
mütyür 2010.11.24. 01:05:45
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 01:07:48
mütyür 2010.11.24. 01:07:56
Muha 2010.11.24. 01:08:35
@hasznavehetetlen régensherceg: tele vagy bifidusz esszenzisszel. :D
mütyür 2010.11.24. 01:09:41
www.youtube.com/watch?v=_sHAxy0NglY
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 01:10:32
@Muha: inkább BÜFidusszal :D
mütyür 2010.11.24. 01:10:33
Muha 2010.11.24. 01:12:45
összekötöttem a két kommentet.
Ez a linkelt muzikalitás pedig lájk
*kurvajó fészbukos leszek*
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 01:13:34
starwars.blog.hu/2010/11/23/idojarasjelentes_star_wars_modra
mütyür 2010.11.24. 01:14:52
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 01:15:28
kamman béjbi LÁJK máj fájö
:D
mütyür 2010.11.24. 01:17:50
ennél akkor sincs jobb. addig nem halok meg, hogy ott álljak az ajtóban és felvegyem a figyelmeztető hangot:D
hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2010.11.24. 01:18:06
Mr. Homn 2010.11.24. 01:20:44
Muha 2010.11.24. 01:21:08
Nagyon LOLLÁJK :D
@mütyür: Bár tom nem szereted. de emlékszem émmég a a pénteki hatosra. :D
www.youtube.com/watch?v=KuWp0g5EiKg
mütyür 2010.11.24. 01:31:51
ez jobb
www.youtube.com/watch?v=-zwlq4Bv4SM
mütyür 2010.11.24. 01:32:36
Mr. Homn 2010.11.24. 01:34:21
Muha 2010.11.24. 01:40:04
jóéjt,
mütyür 2010.11.24. 01:41:49
@Mr. Homn: :P
jóéjt.
mütyür 2010.11.24. 01:44:32
Alex Roy 2010.11.24. 02:05:13
kiraaaaa 2010.11.24. 05:40:29
Dr. Jula Watson 2010.11.24. 06:46:33
beszólhatok? 2010.11.24. 07:03:52
Ostoba liba vagy. Mondom ezt nőként, majd' húszévnyi házasság után.
Megveszem a páromnak a Playboyt, elolvassuk, megnézzük együtt.(egymás után).
Aztán leteszi az újságot, és velem foglalkozik. Ennyi.
A barátai rendszeresen küldözgetnek csajos képeket, mert MINDEN egészséges pasi megnézegeti a nőket. Látom mindet. Megnézi, esetleg továbbküldi, vagy megy a "szemétbe". Aztán kikapcsolja a gépet és velem foglalkozik.
(Ahogy a barátai is mind nős, vagy párkapcsolatban élő emberek.
SOHA egyik barátnőmtől sem hallottam, hogy gond lenne a képnézegetés.)
Jerky_Master 2010.11.24. 07:50:09
vemalsar · http://freealternativegames.blogspot.com/ 2010.11.24. 07:57:12
Szerintem az eset messze volt a kórostól / betegestől, megértem ha sértette a történetbeli hölgy önérzetét, de azért ez a reakció kicsit túlzás volt. Talán megbánja majd és legközelebb toleránsabb tud lenni.
dekás dezső 2010.11.24. 08:06:31
amúgy a kurelással rendben vót minden-e?
charliesan 2010.11.24. 08:23:11
Ok, nem biztos hogy hosszú, de annak fogják érezni.
Vittorio Gatto 2010.11.24. 08:24:10
MekkMester 2010.11.24. 08:41:11
AutosVilli 2010.11.24. 08:41:46
vakmacska (törölt) 2010.11.24. 08:48:17
AutosVilli 2010.11.24. 08:52:57
metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2010.11.24. 08:56:06
NGA 2010.11.24. 08:56:15
1. a világűr végtelen
2. a férfiak nem néznek az interneten meztelen női fotókat
3. a nők nem finganak.
Az elsőben nem vagyok annyira biztos.
metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2010.11.24. 08:57:08
AutosVilli 2010.11.24. 09:01:56
AutosVilli 2010.11.24. 09:02:33
tuli _ 2010.11.24. 09:03:37
@metalheart: telitalálat :))
Caddy 2010.11.24. 09:06:12
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.24. 09:06:38
ma se sokan aludtatok, ahogy elnezem. O.o
2010.11.24. 09:11:04
Volt ilyen párom, ő súlyos borderline volt.
A posztoló is ilyen lehet. Beteg az "én" tudata és állandóan a hiúságát kell legyezgetni.
A srác nagy szerencséje, hogy megszabadult tőle.
2010.11.24. 09:14:03
beszólhatok? 2010.11.24. 09:19:59
Ő így is-úgy is egészségesnek képzeli magát, és okosnak a döntését.
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.24. 09:25:52
www.gamegecko.com/wake_up.php
deflorator 2010.11.24. 09:28:16
Frigyesur (törölt) 2010.11.24. 09:31:54
Frigyesur (törölt) 2010.11.24. 09:35:26
Tkp. eddig a tied @rémTündér /aprócska kismacska./: volt a legertelmesebb hsz.
@hasznavehetetlen régensherceg: Meg ez tetszett. :D Ja es a makosguba is. Azt imadom.
Patria 2010.11.24. 09:39:06
@metalheart: igaz.
Muha 2010.11.24. 09:58:22
jóreggelt amúgy emígy.
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.24. 10:00:46
@Muha: jo reggelt Muhacska. :)
Lady Gaga kepeket nezegetek.
Hurri Kán 2010.11.24. 10:02:25
Muha 2010.11.24. 10:02:30
Muha 2010.11.24. 10:03:06
pedig olyan eredetinek tűnt a gondolat. :D
tuli _ 2010.11.24. 10:03:15
:D
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.24. 10:04:40
www.youtube.com/watch?v=Lznsu2I3qtI
rémTündér /aprócska kismacska./ 2010.11.24. 10:05:29
papitoto 2010.11.24. 12:24:51
Gyönyörű a feleségem , és izgató is , gondolom nem csak az én szememben.Egy idő után hiába van rajta ruha , fejből ismerem az összes vonalát.Nem unom , de alapból nem hoz úgy lázba.Ha viszont elkezdek meztelen képeket nézegetni , utána teljesen más szemmel nézek rá és minden vonala lázba tud hozni.Az , hogy miért nézegetek meztelen képeket , nem tudom elmagyarázni.
Szerintem ez valahol egy tudatalatti ösztönös dolog , ami általában nem magyarázható észérvekkel.
Szerintem , ha ez képnézegetősdi zavar téged , akkor veled van baj , nem vele.
Zárszó:Évezredeken keresztül nem volt probléma a nőknek megérteni , mitől férfi a férfi , de a 21.századi nő egyszerűen képtelen felfogni.
Ez miért van?!?!
kerdezoe 2010.11.24. 16:01:26
Burgermeister 2010.11.25. 07:30:06
Burgermeister 2010.11.25. 07:31:41
:)
Burgermeister 2010.11.25. 07:33:20
Burgermeister 2010.11.25. 07:34:30
fülcimpa 2010.11.29. 02:24:27
dorkä 2011.02.20. 12:39:31
Ha van egy társam, akire mindig számíthatok, kölcsönös szereteten, szerelmen, elfogadáson alapul...akkor mi a rákfenéért ne fogadnám el, hogy neki is van privát szférája, és akkor azt nézeget, amit akar. Nem hinném, hogy konkrétan a kép, vagy pornó, vagy társai nézegetés megvetendő lenne, az a rossz, ha ez tragédia a szemedben (anélkül mondom ezt, hogy támadnálak, az érzelmeket nem tudod irányítani). De ha ennyire rosszul is érintett, miért nem kérted meg, hogy ne előtted tegye és kész? Másrészt az is érdekes, hogy miért volt olyan pokoli érzés? Mert azt érezted hogy téged ezzel mellékvágányra tesz, nem értékel annyira, mint nőt, stb...
Ha ez nem itt bukik ki, és neki mondjuk nincs ilyen hobbija, vagy nem tudsz róla, akkor szerintem később valahol beütött volna valamilyen formában, mert neked nem a valódi hozzá(d)állásával volt bajod, hanem magaddal, és sajna e-miatt nem voltál képes ezen a témán túllendülni. Nem történt tragédia, két lehetőség van, vagy elgondolkodsz, hogy talán érdemes lenne javítani az önértékeléseden, vagy keresel valaki olyat, aki nem nézeget pucér néniket. Mindkét út járható, és abszolút legális, remélem a lehető legjobban jössz ki a dolgokból:)!