Megértettem elveszítette gyermekét, ami minden nőnek elmondhatatlan fájdalom, átéreztem. Próbáltam még pátyolgatni de szinte kizárt a kapcsolatunkból.

Egy történet írok amiért bőven lesz vascső stb. Számítok rá mert elég régóta olvaslak Titeket.

Több mint egy év történéseit próbálom leírni és várni a véleményeteket, hozzászólásaitokat.

Kezdjük, csak a végére érünk. Adott egy 26 éves szép, okos lány olyan, amilyet magamnak mindig el tudnék képzelni. Természetesen vagyok én, aki bizony sok évvel idősebb nála.(nem fogjuk előadni a barátommal történt meg szöveget, én voltam igen)

Több éve ismertük egymást, bár nem dolgoztunk egy helyen napi szinten tartottuk a kapcsolatot, munkahely váltása után is sok mindent megbeszéltünk hol így hol úgy, ha arra jártam személyesen is találkoztunk. Soha nem mertem gondolni, hogy bármi is lehetne közöttünk, fiatal szép volt, soha nem tagadta, hogy kapcsolatban van.(nem is csodálom) Rólam is, párkapcsolatban élek/éltem ahol a kapcsolatot már a gyerekek jelentették csak. Hogy és miért történtek ott ezek a dolgok az másik történet. Szóval a kapcsolatomból már kifelé álltam rendesen.

2009 vége felé elég sokat trécseltünk, tudtunk mindent egymásról, mindent megtárgyaltunk mint mindig, bár nem találkoztunk már vagy féléve. Teljesen semleges dolgot beszéltünk skype-n és teljesen félreéretett valamit, amit írtam. Olyat válaszolt amitől nem kaptam szikrát, valami olyasmi, hogy milyen tökéletes pár lennénk és tényleg milyen jó lenne. Megállt bennem a szikra, ez nem lehet igaz. Rákérdeztem, nem értettél te félre valamit? Kinevetett, de igen félreértette, de most már mindegy, amit leírt azt viszont teljes komolysággal gondolja. Szóval így kezdődött. Másnap össze is jöttünk és nagyon jól elvoltunk, élveztük egymás társaságát, éltük a szerelmesek életét. Szinte minden nap találkoztunk, amikor csak tudtunk. Minden téren összeillettünk szinte kiegészítettük egymást. Jó-jó azért persze voltak összezördüléseink, de tudtuk kezelni. Boldogok voltunk élveztük egymás társaságát dúlt a szerelem. Összebalhézott anyukájával(nem csodálom) kerestünk albérletet, ahová költözhetett. Az előtt is albis volt csak a mama közelbe költözött és így került újra haza. Amikor tudtam én is ott töltöttem az időt, kétlaki voltam a gyerekek miatt. Sok helyre mentünk jó programokat csináltunk közösen. Augusztusban hibáztam/tunk. Terhes lett. Megbeszéltük, átdumáltuk pityeregtük a teendőket. Úgy gondoltuk lesz még rá alkalom most nem olyanok a lehetőségeink. Talán én voltam a határozottabb és ez majd késöbb visszaütött. Nálam egy lezárás alatt lévö kapcsolat, nála meg……………hát erről inkább nem írnék, de tiszta anyagi csőd. Jól keresett de többen alaposan bepalizták saját magát se bírta eltartani. Mindenben támogatom, megtehetem. Abortusz, mindenkit megviselt. Ráadásul elrontották és még egy kórház. Nagyon megviselte amúgy is a kedvesemet, annyira, de annyira vágyott már a gyerekre és még pluszba is szenvedett. Ekkor történt valami, ami teljesen megváltoztatta a viszonyunkat. Megértettem elveszítette gyermekét, ami minden nőnek elmondhatatlan fájdalom, átéreztem. Próbáltam még pátyolgatni de szinte kizárt a kapcsolatunkból. Már mindenért csak én voltam a hibás. Elvettem töle a gyermekét. Nem voltam mellette. Szép lassan elmúlt a kapcsolatunk, ő engem okolt és nem engedett közel magához, én pedig már bizony már nehezen viseltem az állandó hibás szerepet……. Nehogy az legyen, hogy felcsináltam és galád emberként ott hagytam. Ez nem lenne igaz, nagyon szerettem akkor is. Nem tudtam tudomásul venni, hogy csak úgy vége lett szeptemberben. Októbert úgy ahogy átéltem, szinte belebetegedtem. Altatóval aludtam, teljesen begubóztam az ilyenkor szokásost próbáltam, felejteni, túlélni nem ment. Szerelmes voltam akkor is, pedig ezt akartam kiirtani magamból, nem ment. Nem bírtam tovább írtam neki többször is, becsületére legyen mondva válaszolt is. Mindig lerázott, van valakije, nincs már rám szüksége, hagyjam békén. Az a mondás szerintem nem igaz, hogy ha igazán szereted elengeded, hát nem! Ha igazán szereted küzdj érte! Október végén megpróbáltam újra és hajlandó volt velem találkozni közös programot csináltunk valamit megnéztünk és vacsoráztunk. Persze beszélgettünk. Mintha egy új kapcsolat kezdődött volna, elég sokszor találkoztunk, próbáltam visszahódítani. Sikerült!Elkezdtük újra együtt, nagyon sok mindent megbeszéltünk és már másképp alakítottuk az életünket. Boldog voltam madarat lehetett velem fogatni, rajta is látszott, hogy egyre jobban összerázódunk, jól éreztük magunkat. Az elmúlt 2 hétben már valami bibit éreztem, de betudtam a vizsgaidőszaknak. Jött egy sms majd egy beszélgetés és padlóra kerültem. Nem köti hozzám semmi, nem tudja ezt így már tovább csinálni és nem szeret. Mit csináltam rosszul, mit rontottam el? Semmit csak egyszerűen nem tudja a nyári eseményeket feldolgozni, rólam mindig az elvett gyerek jut az eszébe. Nem tudja megbocsájtani, amíg velem van nem is tud túllépni rajta. Másik manusz nincs a képben, kérdeztem , de amúgy is együtt voltunk összes szabadidőnkben. Hát most itt tartunk, nem tudom mi lesz. Szeretem és azt hittem boldogok vagyunk.

 

Tudom a szokásos szövegeket, felmelegítve csak a káposzta jó.

Azt is tudom, hogy lépjek tovább és majd lesz másik. Nem akarok, ez nem egy futó kaland, viszony a számomra. Egy év alatt ezzel tisztába lettem, el tudom/tam vele képzelni az életemet.   

 

A szokásos: katona voltam, tecsoba jártunk, a gumit ö vette.