Sajnálja, h ennyire berúgott, valamint nem kellett volna megcsókolnia, és majd segít nekem keresni valakit akivel járhatok.



A történet ott kezdődött, hogy elkezdetem egyetemre járni egy szakra vele. Órák után megvártuk egymást és mindig haza kísért, érdeklődött, hogy van e barátom, neki volt barátnője már 2 éve. De a csaj messze lakik tőle. Jó haverom lett, segített a tanulásban. Plázába jártunk, ahol 4 órát is eltöltöttünk nézelődéssel. Aztán egyszer elhívott egy szórakozóhely félbe csupán haverságból inni, majd a következő alkalommal már a lakásán iszogattunk. Az első ilyen ivászat alkalmával nem igazán történt semmi érdemleges, csak fogdosás. Második ilyen berúgás alkalmával már volt csók is és mellettem aludt teljesen meztelenül. Elégé furcsálltam, hogy a szobájában minden apró „kacat” ki volt rakva, amit tőlem kapott (pl. csokis papír) , Naivan azt hittem, hogy lehet esélyem nála, hát közöltem vele, hogy érzek v.mit iránta. Erre az volt a válasz, hogy sajnálja, h ennyire berúgott, valamint nem kellett volna megcsókolnia, és majd segít nekem keresni valakit akivel járhatok. Na ebből részemről nagy sértődés lett. Kb 1 hétig nem igazán beszéltem vele. Aztán úgy hozta a soros, hogy egy este közölte velem, hogy elmondta az igazságot a csajának, és ez nem tetszett a barátnőjének és szakítottak. Tehát úgy 4 napja szakíthatott az illetővel én meg naiv voltam és össze jöttünk. Amíg együtt jártunk úgy éreztem nem bízik meg bennem, olyanokat kérdezett, hogy én miért vagyok vele, valamint kijelentette, hogy pár már kihasználták. Én meg közben megtaláltam az iwiw-en „volt” barátnője adatlapját és az adatlapon a kapcsolatban szót, gondoltam hátha a csaj zakkant és nem nem változtatta meg, vártam, hogy hát meg történik 1-2-3 hét és semmi változás. Ekkor finoman szóvá tettem ezt a drága lovagomnak, hogy ez engem zavar. Ő megnyugtatott, hogy beszél a csajjal, hát beszélt is, az lett a vége, hogy kibékültek. Amikor eljött közölni velem, hogy szakítani akar, teljesen padlót fogtam. Állítólag nem beszélt a volt csajával, mióta szakítottak, csak most, hogy én szóltam neki. És inkább mégis csak a másikat szereti, valamint nagyon rendes vagyok, és reméli órákon továbbra is mellette fogok ülni. (megjegyzem: a csoporttársak nem tudták, hogy járunk, ha reggel együtt mentünk órára akkor ő lifttel ment én meg lépcsőn, hogy ne legyen feltűnő hogy együtt érkezünk, ez volt a kívánsága) Hát pff. Hamarabb is eszükbe juthatott volna, hogy kibéküljenek, egyik sem kereste a másikat, hogy mi van. Aztán mint utólag kiderült a csaj nem igazán akarta újra kezdeni a dolgot, hanem ő beszélte rá. Azóta „barátok” vagyunk (na persze)! A cuccaim még szakítás után is ki voltak rakva a szobájába.! Bármit mondok neki ugrik és megcsinálja. De személyesen nem igazán beszélünk, csak interneten tartjuk a kapcsolatot, ilyenkor olyan szavakat használ, hogy puszillak, aranyos vagy...