Még az "ánti" világban történt, hogy a Nők Lapja bizonyos oldalán felkeltett hirdetésre válaszoltam.

Még az "ánti" világban történt, hogy a Nők Lapja bizonyos oldalán felkeltett hirdetésre válaszoltam - azt gondoltam, két kicsi gyerekkel faképnél hagyva nekem már csak ez jut. A fiú egy-két évvel volt idősebb nálam, levelemre válaszul elég hamar találkoztunk az Oktogonon. Terve nem volt, így ajánlottam kedvenc sörözőmet, ahová ballagva beszélgettünk, igyekeztem humoromat megcsillantani. Igen kevés sikerrel. El sem mosolyodott. A beszélgetés elhalványult, akadozni kezdett. Ekkor kért elnézést, amiért nem nevet, fogait csináltatja éppen. Nyeltem egyet, de úgy gondoltam, van ilyen, no, mégiscsak emberből van ő is. Lassan mesélni kezdett magáról, egyre több ponton éreztem, nem az én történetem íródik a pesti aszfalton, de ugye az udvariasság nem engedett elszaladni. Eljutottunk a sörözőbe - ami akkor barátaimmal törzshelyünk volt. A beszélgetés egy-egy pohár sör mellett folyt tovább, de egyre inkább éreztem, fiútól semmit nem szeretnék. Mivel ebben a helyzetben úgy éreztem, bármit elfogadnék tőle, az ígéret lenne a folytatásra - láttam rajta, hogy ínyére lenne a dolog -, úgy döntöttem, magam vendégelem meg magam, a saját sörömet én fizetem ki. Amikor szedelődzködtünk, pincérnőnek szóltam, külön kérjük a számlát. Fiú kicsit megdöbbent arccal felém fordult, elég szürkére halkult hangon azt rebegte: Ha tudtam volna, hogy a sajátodat Te fizeted, én ittam volna még egy pohárral................. Elhiszitek, hogy alig bírtam ki röhögés nélkül? Még pár hétbe beletelt, mire fölfogta, hiába csörgeti a telefonomat, nem kívánom fölvenni.