Csak annyit mondott, ne haragudjak, de neki nem megy ez az együtt járás dolog, megunt. Derült égből villámcsapás!

Sziasztok! Régóta olvasom a blogot, nagyon tetszik, vannak ám érdekes storyk… Bátorkodom megírni az én történetemet is… Néhány éve történt az eset. Jártam egy fiúval már 8 hónapja, nagy volt a szerelem! Egy kollégiumba laktunk, 18 évesek voltunk. Eljött az április 1.-je (de utálom!!!!!). Ekkor Szabi (a barátom) írt reggel egy smst, hogy suli előtt még jó lenne beszélni, a koli előtt vár. Mentem is, ahogy tudtam. Az arca komor volt, nem igazán nézett a szemembe, tudtam baj van. Csak annyit mondott, ne haragudjak, de neki nem megy ez az együtt járás dolog, megunt. Derült égből villámcsapás! Megszólalni nem tudtam, csak ott hagytam. Nem igazán tudtam felfogni, hogy mi történt, hogy szakított velem. VELEM!!! Suliba muszáj volt mennem, ott egész nap csak a sírás fojtogatott, a barátnőim meg vigasztaltak, hogy milyen kis pöcs ez a Szabi, meg ne foglalkozzak vele, jobbat érdemlek, stb… Az a néhány óra a suliban egy örökkévalóságnak tűnt, de csak eltelt. Délután ki se mozdultam a szobámból, feküdtem az ágyamban és sírtam. Aztán este megyek le vacsizni, Szabi már lent vár (mert mindig együtt mentünk…) és mosolyog. Aztán megölel, és csak annyit mond: „Április bolondja, hahaa! Szeretlek, Kicsim!” Gondolom azt várta, hogy majd nevetek egy jót, és a nyakába ugrok. Na nem! Úgy bepöccentem!!! Képes volt így megszívatni??? Egész nap bőgtem és azt hittem világvége van. És ő képes volt velem ezt megtenni?! Jól összevesztünk ezen, már azzal jött, hogy én nem értem a poént…Pfff! De most komolyan, szerintetek ilyennel lehet viccelni? Ti jót nevetettek volna az egészen? A veszekedés vége az lett, hogy szakítottunk, de nem sokkal később kibékültünk, és még 1 évig együtt voltunk. A végső szakítás már más történet, nem vmi izgalmas, azt most nem írom le. Szerintetek túlreagáltam? Várom a véleményeket…