Ez fájt, de úgy gondoltam, h neki egyszerűen nem a beszéd a szeretetnyelve

Sziasztok! A történet elején én 22 éves múltam, a srác 25 volt. Nekem előtte nem volt komoly kapcsolatom , a srácnak nagyjából 4-5. lehettem a listán. A srác már a második egyetemet koptatta, egyiket se sok sikerrel. Egy haveri társaságban láttam először, amikor sokat késve beesett az ajtón. Épp nem volt nála semmi pénz, egy szódára se futotta, így meghívatta magát. (0. hiba: első benyomás negligálása) Volt egy közös projektünk, így picit megismerhettem: ötletes, humoros, bohém srácnak tűnt és meg akarta váltani a világot. Végül egy buliban részegen jöttünk össze (1. hiba) , rám nyomult és jobb híján hagytam magam, de megmondtam neki, h ha többet akar egy kis kavarásnál, akkor keressen inkább józanul. Keresett. Volt egyetlen rendes randink, a többi a közös munka alatt-után-közben történt (2. hiba). Imponált, h annyit önkénteskedik a „szent ügy” érdekében, h gondol a jövő nemzedékekre, h nem az az anyagias, egoista bunkó, akikkel addig összehozott a véletlen. Hamar beleestem, és egyre többet voltunk együtt – igaz, ez szinte csak késő éjjel vagy az önkéntes munkák alatt jött össze. Mozi, kiállítás, étterem, kirándulás vagy más minőségi együtt töltött idő szinte sose volt. De én a nagy rózsaszín ködön át csak azt hallottam-láttam meg, amikor becézgetett, amikor azt hajtogatta, h nem is eszik, ha nem vagyok mellette, h én mekkora kincs vagyok, a legszebb lány vagyok, akit látott. Ilyenkor elfelejtettem, hogy állandóan késik, h lemerül a telefonja és rendszeresen a hideg utcán ácsorgok miatta órákat … De a nagyobb gondok akkor kezdődtek, amikor már egy éve jártunk és még nem mondta ki a bűvös „sz” betűs szót. Ez fájt, de úgy gondoltam, h neki egyszerűen nem a beszéd a szeretetnyelve. Hja, h soha nem kaptam tőle egy virágot, apró ajándékot? Áá, neki nem az ajándékozás a szeretetnyelve, neki amúgy sincs ideje a világmegváltás mellett a barátnőjének virágot választani. Az ágyban közepesen szar volt, de mivel előtte nem volt túl sok tapasztalatom, így nem volt viszonyítási alapom se, így akkor nem tűnt fel, mennyire unalmasak az együttléteink. Sajnos akárhányszor szóba hoztam, h valamivel nem vagyok elégedett (ami mindezek ellenére ritkán volt!), egyszerűen lefagyott a srác, nem tudott egy szót sem kipréselni magából, csak hozzám bújt és ölelt, ragaszkodott. Én meg nem tudtam haragudni rá. (3. hiba) Időközben én az egyetemi éveim végéhez értem, ráfordultam a diplomaírós-záróvizsgás félévre, miközben őt ismét a kirúgás réme fenyegette (akkor már 7. éve próbált egy hároméves büfé-szakot elvégezni). Én voltam az egyetlen, aki kezdettől azt mondta, h nem kell papír ahhoz, h boldoguljon, de ő ragaszkodott hozzá, h újra és újra megpróbálja. S így érkeztünk el a szilveszterhez. Jól éreztük magunkat, de külön is töltöttünk időt, s miután én 3 körül fáradt lettem, hazamentem. Sose voltam féltékeny, akkor este is megbeszéltük, h ő még nyugodtan maradjon (amúgy is neki volt ott több barátja). Rá pár hétre előállt az ötlettel, h költözzünk össze, mert most van egy jó lehetőség egy ismerőse által. Gyorsan kellett dönteni és mivel tudtam, h húzósabb időszak jön, amikor nehezebb lesz találkoznunk, örültem, h így legalább biztosan elég időt töltünk majd együtt. A budai albérlet nagyon impozáns volt, ámbár jó mocskos – két hetem ráment mire kitakarítottam. Ő közben csak dolgozott és dolgozott, egyre később járt haza. Közben az önkéntes munkába én is beszálltam, sőt, rövid idő alatt olyan pozícióba kerültem, ahol találkoztak a barátommal is a szakmai szálak. (4. hiba). Lett is egy jó nagy veszekedésünk ebből adódóan. De otthon is minden egyre rosszabb lett: semmit nem segített a házimunkában, miközben nekem a diplomaírással is törődnöm kellett. És kiderült, h a fennen hirdetett szólamokat a való életben nem követi (pl. nem szelektíven gyűjtötte a szemetet, fogmosás közben hagyta hadd folyjon az ivóvíz feleslegesen). Ez elég kiábrándító volt, de hittem benne, h türelemmel meg tudom őt változtatni (5. hiba). Az összeköltözés után egy hónappal jött a hidegzuhany. Egyik este lefekvés előtt bejelentette, h már nem kíván engem. Ezt nem nagyon tudtam hová tenni, mert ez a gyakorlatban nem jött át... Faggattam, h ezzel mit akar mondani és mióta és különben is. Felvetettem, h kezdjünk el újra randizni. Felvetettem, h hátha csak megijedt az összeköltözéstől meg az anyja állandó utalgatásaitól az esküvő+gyerek témában. Semmi érdemleges választ nem adott, csak azt hajtogatta, h szeret, de már nincs meg a bizsergés. Végül abban egyeztünk meg, h két hét gondolkodási szünet lesz. Én átbőgtem az éjszakát, majd reggel a testvéremhez költöztem. Persze nem bírtam ki, h ne kommunikáljunk, rákérdeztem (barátnők tanácsára), h van –e harmadik, de ő azt mondta, h nincs és nem fog rögtön más karjába futni, csak mert most mi épp szünetet tartunk. Aztán kb. egy héttel a szünet után írt egy kétmondatos e-mailt, h ő már döntött és vége. Ezen kiborultam. kértem, h legalább azt mondja meg mit és hol rontottam el. Ő meg leírta hosszan, h mennyire tökéletes vagyok és mekkora ajándék vagyok a Földnek. (Csak épp neki nem kellek.) Ettől nem lettem jobban. Aztán pár napra rá újabb kétmondatos e-mailem jött tőle, amelyben közli, h XY-nal jár, de sokat gondol rám. Na, ettől kisebb idegösszeomlást kaptam. Nem bírtam felfogni, h az a kissé szerencsétlen, gyámoltalan, de belém állítólag hősszerelmes, világmegváltó barátom több,mint egy év után hogy tudott egyik napról a másikra lecserélni. Facebook-on át sem írta a kapcsolati címkéjét, csak a lányt, azaz engem váltott le a háttérben. Totál magam alatt voltam, pláne, h a munka miatt valamilyen szinten kapcsolatban kellett maradjunk, és az „utódomat” is ismertem – szintén önkéntes volt. Egy akkor érettségi előtt álló 18 éves csaj. Nem vigasztalt az sem, h sok közös ismerősünk mellém állt és, hogy ők sem értették, h nálam butább és csúnyább lány kell az exemnek. Én csak a miértekre voltam kíváncsi. Eltelt félév, közben megcsináltam az egyetemet, buliztam sokat , sorra értek a szakmai sikerek és elég szépen gyógyultak a sebeim. Már rég nem éreztem semmit az exem iránt, csak maradt bennem egy hiányérzet, h nem tudom levonni a tanulságokat anélkül, h tudnám miért alakultak így a dolgok. Aztán egyik nap találkoztam egy régi közös ismerősünkkel és szóba jött az is, h milyen csúnya szakítás lett a vége az exem és a kiscsaj kapcsolatának és hogy hogy jöttek össze. A közös ismerős pedig a világ legtermészetesebb módján idézte fel, h milyen gáz volt, amikor szilveszterkor rájuk nyitottak… Azt hiszem az arckifejezésemből rögtön le lehetett olvasni, h ez nekem új infó volt. Mint kiderült, miután hazamentem anno és nyugodt szívvel otthagytam az exem bulizni, rámászott a kiscsaj, ő meg hagyta magát. És ennek szemtanúja is akadt. Szóval kb. mindenki tudta, csak én nem, h megcsalt és nem a szakításunk után kezdett el vele találkozgatni és nem a munka miatt járt későn haza… picit eldurrant az agyam és amint adódott egy alkalom, írtam az exemnek egy beolvasó e-mailt (féltem vele élőben találkozni, mert akkor biztosan megütöm). Mindent beismert és azzal védekezett, h csak engem akart megvédeni a fájdalomtól, azzal h belehazudott a szemembe. Mire emlékeztettem, h az egyetlen egy kérésem felé az egész kapcsolatunk alatt annyi volt, h ne csaljon meg, de ha már nem érez irántam semmit, akkor előbb közölje és utána dugjon meg másokat. Erre nem reagált. Életem csalódása volt a srác. Valószínű, h sose szeretett, a munkája és saját maga volt mindig az első helyen. Az is elég egyértelmű volt, h frusztrálta, h nekem elsőre könnyen összejött a diploma egy nevesebb szakon, miközben ő már bohócot csinált magából ezen a téren (és nyílván azért választott középsulis lányokat utánam, mert hozzájuk képest sikeresnek érezhette magát). Bántott, h azután forszírozta az összeköltözést, miután megcsalt, és emiatt azt hittem, h egyre magasabb szintre jut a kapcsolatunk és emiatt még nagyobb pofon volt a valóság. De a legnehezebb azt volt kiheverni, hogy nyíltan hazudott és nem vettem észre. Sokat tanultam ebből a kapcsolatomból, így nyugodt vagyok, h a mostaniban ugyanazokat a hibákat nem fogom elkövetni. Ma már az egészen tudok egy jóízűt röhögni, h mennyire mást vetítettem bele abba srácba, mint ami a valóság volt. Remélem, h mások időben észreveszik az intő jeleket és lehetőleg nem csalódnak ekkorát.