ÉRTÉKELLEK MINT
EMBERT

Te hogyan koptatsz le? Barkácsszívek klubja.

2011.04.04. 16:00 |

Egy esküvőre voltunk hivatalosak unokatesómék részéről, barátnőmnek természetesen még időben szóltam, hogy úgy készüljön, aznapra ne tervezzen semmilyen más programot, mert megyünk.

 

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (5/5)

Én: miben? Hát pólóban, mindig abban szoktam, baj? D: Nem dehogyis...exem már rögtön első alkalommal mikor itt aludt meztelenül tette.

Nézd meg a szakítós.hu-t belülről!

SZERINTÜNK: (3/5)
SZERINTETEK: (1/5)

Nagy örömömet osztom meg veletek, az történt ugyanis, hogy volt egy kis elakadás a fenti, történetbeküldő mező kapcsán, de tegnap végre fény derült rá, hová kerültek az ott beküldött történetek, úgyhogy aki odakopizta be a sztoriját, skubizza a héten a szakítóst, mert ennek örömére heti ezen a héten napi két posztot tolok nektek, hogy osztozzatok ti is az örömömben.

Aki be akar nézni a szakítós.hu-ra, itt kérhet regisztrációs kódot!

Rólam tudni kell, hogy egy küzdősportban jeleskedtem (országos 3.) és 160 cm alacsony vagyok és 47 kg.

 A kép innen

SZERINTÜNK: (4/5)
SZERINTETEK: (1,8/5)
A srác szeme elkerekedett, hogy a kocsit én is használhatom, nem kölcsönre gondolt, és hogy ő most lesz katona, neki semmi pénze nem lesz.
 
 
 
 
SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (3/5)
Ő rögtön lecsapott rám, dumált, itatott, kihívott beszélgetni, hajnalig  oltott olyanokkal, hogy "én jóba' vagyok a tilosrádiósokkal" és "járok eszidpartikba" meg hasonloó bárgyúságok.
 
 
 
 
kedves Szakitos,
 
egy szerintem eleg taplo szakitoszovegrol irnek, ami nemcsak onmagaert
kopedelem,
de maga az egesz tortenet is (s annak mindket szereploje) szanalmas.rovid lesz es szerintem picit szomoru.

A fiu, legyen Gyuri, a tortenet lezajlasakor 21 eves volt.
en ekkor a 14. evemet tapostam. egy pest kozeli kisvarosban eltem, par evvel azelott koltoztunk
ki a fovarosbol a csaladdal. barati tarsasagommal rendszeresen kibereltunk egy tagas helyseget egy mezogazdasagi teruleten (nem, nem csur volt, inkabb ilyen almennyezetes, ifjusagi klubdelutanoknak epp megfelelo kockaepulet) es itt rendeztunk diszkretnek egyaltalan nem mondhato zenes- tancos osszejoveteleket.

egy ilyen bulin talalkoztam vele. egyik ismeros hozta magaval ot meg a haverjat. o rogton lecsapott ram, dumalt, itatott, kihivott beszelgetni, hajnalig  oltott olyannokal, hogy "en joba' vagyok a tilosradiosokkal" es "jarok eszidpartikba" meg hasonlo bargyusagok. szamomra ezek az infok nem birtak kulonosebb sullyal, azt sem tudtam, mirol beszel.
ja, es katonaidejet toltotte epp. mindenesetre nagyon imponalt, hogy egy "ilyen idos" faszi erdeklodik irantam es persze meg voltam rola gyozodve 14 eves fejjel, hogy ebbol egy nagy romanc lesz. Julia es Denise magazinokbol meritett tapasztalataim is ezt a feltevest tamasztottak ala.
hogy egyik szavam a masikba ne oltsem, megegyeztunk, hogy talalkozunk ket het mulva, merthogyugye o katona.

mar nem emlkeszem, hogy a masodik vagy harmadik alkalommal, de elmentem hozza, ahol o posztolt vagy ugyelt vagy orzott valamit vagy mi. ez egy masik pestkozeli kisvarosban volt. hogy latogassam meg, nala majd "jol elleszunk".  itt, ebben a kunyhoban, a szutykos heveron tortent meg eletemben eloszor, ami akar lehetne romantikus es szep emlek is, de csak az maradt bennem meg, hogy nagyon fajt es annyira erdekelte, hogy jo-e nekem, hogy meg a melltartomat sem vette le.

4 honapig tartott a dolog, en mindig repesve vartam a talalkozast, leveleket irtam neki, keszultem a dologra, o meg meghagott amugy vitezul, amikor volt ra helyzet es alkalom (osszesen szerencsere csak haromszor).
o volt eletem elso "komoly" hapsija. persze nyilvanvaloan a komolysaghoz semmi koze nem volt a dolognak, arrol szolt az egesz, hogy egy kiehezett katona talalt maganak egy ingyen hasznalhato fiatal testet. ezt en akkor nem vagtam le, csak joval kesobb. naiv voltam, de ennyi idosen ez azt hiszem, meg megbocsajthato lenne.
 
es akkor jojjon a mar beharangozott szakitomondat, mely egy szepseges majusi delutan a HEV-megalloban hangzott el s ami azert 4 honap utan (igaz ebben nem volt sok talalkozas,am annal tobb varakozas reszemrol) elegge sziven utott:

o (vesztjoslo hangon): beszelnunk kell, ez nem megy igy tovabb.
en (felve): be akarod fejezni ezt a kapcsolatot?
o (ertetlenkedo arccal, szemoldok felhuzva, majdnem rohogve): milyen kapcsolatot?

Soha tobbe nem beszeltunk egymassal. Egeszen erettsegi utani nyarig senkim nem volt, annyira megundorodtam az egesztol.
meg most, 14 evvel kesobb is felfordul a gyomrom, ha erre az emberre gondolok. (nyilvan az en hibam volt, hogy hagytam.)

teszkoban sosem jartunk, gumit o vett, mivel nekem meg nem adtak volna el a boltban
es katona volt.
 

 

Mikor indultunk bulizni, mondtam, hogy én megyek aludni, és ő mondta, hogy elkísér, de alhatnék nála is.

 
NE FELEDJÉTEK - MEGINDULT A REGISZTRÁCIÓ A SZAKÍTÓS.HU OLDALRA

Sziasztok! :)

Velem ez volt a legviccesebb sztori, ami megesett, azt hiszem, örülnöm kéne neki, hogy nem vagyok olyan szerencsétlen, a blogon a többi sztorit elnézve. :)

Úgy kezdődött a sztori, hogy én (lány, 19) egy elég nagy szakításon voltam túl éppen egy majd' 4 éves kapcsolat után, és akkor kezdtem el az egyetemen társasági életet élni. Egy nagyon jó társaságba kerültem bele, nagyon gyorsan megszerettem őket. Egy este elmentünk kocsmatúrázni, de úgy jött ki, hogy csak négyen lettünk. 3 fiú, és én. :) Az egyik srác, legyen mondjuk Lajos, néhány megmozdulásom után egész este mondogatta, hogy ő feleségül fog venni, ha ezt folytatom, de közben mondta, hogy a barátnőjével így-úgy. Nem is nagyon foglalkoztam vele, nem vettem komolyan, tudtam, hogy csak poénkodik. Kicsivel később, egy másik este újra egy kocsmába kerültünk, egy kis tanulás utáni beszélgetésre ültünk be. Ott kiderült, hogy nincs is barátnője, és akkor sem volt, csak a régi barátnőjéről beszélt. Akkor valamit megláttam benne, megtetszett, gondoltam akkor majd kitalálok valamit. Megkértem, hogy segítsen nekem tanulni az egyik tantárgyból, ami neki jobban ment. Azonnal rá is bólintott, de végül úgy jött ki a lépés, hogy nem kettesben tanultunk, hanem másik két csoporttársunkkal. Itt gondoltam, hogy akkor ezt ő nem igazán úgy gondolja, ahogy én, hát megint jegeltem. Majd a zh utáni lazításon egy barátnőm a társaságból észrevette, hogy nekem eléggé tetszik azért Lajos, és (gondolom én, bár ezt soha senki nem erősítette meg) beszélt vele, hogy hajtson/hajthat rám. Így is tett, félrehívott, és lekapott. Mikor indultunk bulizni, mondtam, hogy én megyek aludni (ez egy másik nagyon izgalmas sztori, ami eközben zajlott), és ő mondta, hogy elkísér, de alhatnék nála is. Mondtam, hogy ez nem fog menni. Sétáltunk, majd a következő párbeszéd zajlott le:
-Most akkor tényleg nem alszol nálam?
-Tényleg.
-De miért?
-Mert nem vagyok az a részegen másokkal lefekvős típus!
-De nem is vagy részeg!
Hát, itt nevettem egy jót, mondtam, hogy jó éjszakát, ő elment a többiek után, én meg aludni. (megjegyzem, ő azért elég részeg volt :))
Azóta is nagyon jóban vagyunk, nagyon imádom, és továbbra is egy társasággal járunk el mindenfelé.
Bocsi, hogy ez nem egy igazi szakítós sztori, de ez a "hódító" szöveg, ami tulajdonképpen elrettentőre sikerült, nekem nagyon tetszett! :)

Üdv mindenkinek!

SZERINTÜNK: (4/5)
SZERINTETEK: (1/5)

A péntek a fejlesztőké: készülget a dédelgetett gyermekünk, a szakitos.hu, amit már tudtok nézegetni a www.szakitos.hu  oldalon, de még nagyobb betekintést tudtok nyerni itt. Az első körben a regisztráció még kódhoz kötött, ha szeretnétek nézelődni bent egy kicsit, és elmondani nekünk, hogy mi tetszik, mi nem tetszik, akkor dobjatok egy mailt a szakitshabirsz kukac gmail pont com címre, és máris küldünk nektek egy kódot, amivel megnyílik számotokra a szakítós csodálatos új világa.

Az oldal hamarosan megnyílik mindenki előtt, de ahhoz, hogy olyan formába hozzuk, hogy mindenki számára a lehető legszebb, legkényelmesebb legyen, szükségünk lenne néhány olyan emberre, aki szívén viseli a szakítós sorsát, szeret új dolgokkal ismerkedni és szívesen végignyomogatja az oldalt, és elküldi nekünk egy e-mailben amit talált, mi tetszett, mi nem tetszett, mi működött, mi nem működött.

Nekünk ez nagyon fontos és szeretnénk, ha ti is segítenétek nekünk szebbé és jobbá tenni a világot a szakítóst.

SZERINTÜNK: (5/5)
SZERINTETEK: (0/5)

Nem hagyhatom ott. Nem biztos, hogy kibírná és nem akarhatod, hogy a lelkemen száradjon.

A koszos és szürke Pozsonyi úton ültek ketten a lány ostoba, kanárisárgára mázolt Polski
Fiatjában. Már percek óta szótlanul, lehajtott fejjel. Dénes végül felemelte kissé a fejét.
-Zsófi, kérlek!
-Nem megy, te is tudod.
-Miért?
-Mert nem.
-Szeretsz?
-Miért kérdezel hülyeségeket? –csattant fel a lány-nagyon jól tudod, hogy szeretlek!
-Akkor miért?
-Mert nem megy. Ott van Lajos.
Dénes általában meglehetősen decensen ált Lajos említéséhez, de most nem tudta türtőztetni
magát.
-Ó, az ördög vigye el Lajost! Mit akarsz vele? Vele akarsz maradni? Jó neked vele?
-Nem tudom. Szeretem.
-Állítólag belém vagy szerelmes! Egyszerűen hagyd ott! Gyere hozzám! Tudod, hogy jó lenne
nekünk!
-Egyáltalán nem biztos, hogy jó lenne nekünk együtt. Lajos biztos pont az életemben, benned
nem tudok annyira megbízni. Szeret engem és vigyáz rám.
-Én is vigyáznék rád, én szeretlek! Miért nem lehet ezt megérteni?
-Lajos biztos. És nem hagyhatom ott. Nem biztos, hogy kibírná és nem akarhatod, hogy a
lelkemen száradjon.
-De ezt meg én nem bírom! -mondta elkeseredetten Dénes- azt akarom, hogy velem légy,
mindig!
-Tudod jól, hogy annyit vagyok veled, amennyit csak lehetséges.
-Igen, tudom. Csakhogy utána hazamész Lajoshoz és ki tudja, mit csináltok, amíg én itt rágom
a körmeimet egyedül a kihalt lakásban. Beleőrülök ebbe!
-Felesleges féltékenykedned. Annyira keveset érintkezem vele, amennyi csak szükséges
ahhoz, hogy ne legyek gyanús. Így is gyanakszik, de legalább bizonyossága nincsen. Nem is
érti, mi történik.
-Nekem még az is több az elviselhetőnél. Én szeretlek, értsd meg! Azt akarom, hogy csak az
enyém légy! Kérlek, gyere hozzám! Könyörgöm!
-Nem lehet-mondta a lány-, nem tehetem. Talán nem is akarom.
-Jó -mondta Dénes-, akkor befejezzük. Így nem bírom tovább. Nem élhetek életem végéig
megcsalatva. Nem érezhetem azt minden este, hogy amíg én egyedül rágom a párna sarkát, ti
otthon jól érzitek magatokat.
-Ha ez segít rajtad, fejezzük be- mondta Zsófi.
-Akkor… Isten áldjon- mondta Dénes. Ránézni sem mert a lányra, halántéka majd beszakadt.
Kimászott a kényelmetlen, szűk kocsiból, az éppen eleredő havas esőbe
-Isten veled- szólt utána Zsófi.
Az ócska Polski makrancoskodó ajtaját nem lehetett kulturáltan becsukni, ezért Dénes
csak úgy visszakézből rábaszta az ajtót a lányra. Elindult fel a harmadikra, az omladozó,
kelkáposztaszagú lépcsőházban. Fel, a csendes, sivár lakásba, ahonnan mostmár mindörökre
hiányozni fog a lány. És csalhatatlanul érezte, hogy a nagy büszkeségével, a fenenagy
öntudatával, a kicsinyes féltékenységével együtt elmehet ő a tetves, rohadt francba! Vége a
világnak!

SZERINTÜNK: (4/5)
SZERINTETEK: (2,5/5)

Amikor odajutottunk hogy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz, egy hátmasszírozás után kinyögte hogy tulajdonképpen...

 

A kép innen

Sziasztok!

Látom eljött Örkény Egyperceke ideje :))

Hát itt az enyém

Pár éve megismerkedtem egy fiúval, és nagyon szépen indult a kapcsolatunk. Moziba jártunk, éjszakába nyúló beszélgetések, közös filmek...tudjátok. Amikor odajutottunk hogy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz, egy hátmaszírozás után kinyögte hogy tulajdonképpen Ő úgy szeret engem mint ha a húga lennék.

Szerintetek? Most már csak nevetek rajta :))

SZERINTÜNK: (2/5)
SZERINTETEK: (1,7/5)

Értékellek mint embert

 

Gyűjtjük a város legjobb lekoptató dumáit, mert elég volt. Írd meg, Téged mivel szívattak meg, vagy legalább a saját technikádat: szakithabirsz at gmail pont com A szakítósblog könyv formában is kapható!!!

Egy mondatban

bassza meg, hát mi a fasz van itt, a nőknek vagy pasijuk van, vagy elutaznak fél évekre, vagy idegbetegek, vagy túl fiatalok, vagy buták, vagy rondák, vagy ridegek, vagy szerelmesek, vagy rohadt kis kurvák, elegem van az összes kibaszott postaládából, megőrülök, esküszöm, hogy megőrülök ettől az egésztől! (Egyetleneim)

Keress minket a Fácsén!!!

Utolsó kommentek

Friss topikok

Címkefelhő

alindok (65) anglia (5) anya (9) autó (9) balaton (7) beszólás (119) bi (6) blog (33) búcsúszex (5) buli (49) busz (7) celeb (6) család (101) csók (9) egyetem (25) eljegyzés (8) elutazom (14) esküvő (9) ex (8) fesztivál (6) fiúkoptat (97) fiúszív (488) fiúszopat (660) főiskola (10) gyerek (35) házasság (58) hazugság (8) hiszti (8) internet (84) irodalom (6) iskola (5) iwiw (20) játék (11) kollégium (30) korkülönbség (5) közérdekű (5) külföld (50) külföldi (8) külső (5) külső ronda (10) lányszív (744) lányszopat (473) leszb (6) levél (24) megcsalós (154) msn szakítás (38) munkahely (34) nyár (8) olvir (1019) pályázat (6) pénz (28) pofon (10) sms (35) szakitás (989) szakítósbuli (5) szakítóskönyv (16) szakítósmix (16) szakítósvers (16) szex (318) sziget (8) szilveszter (5) szolgálati (6) szolgálati közlemény (63) tánc (5) társkereső (7) távkapcsolat (16) telefon (8) telefonon (13) terhesség (11) testvér (7) tinisztori (6) utazás (11) válás (13) vallás (11) videó (7) wiw (6) zene (37) Címkefelhő

HTML doboz

süti beállítások módosítása