A pénz miatt - legyen elég ennyi mára, képet sem teszek be, mert a vízilabdás fiúk majdnem ikszeltek az ausztrálok ellen. Pörögjetek a Szigeten, de nem hiszem el, hogy senki nem ismerkedett, szedett fel valakit, és csak bambán vonultok a világzenei színpadról az MR2-re, mint mi tegnap, hogy elérjük az utolsó számok között a Vad Fruttik híres szakítós-slágerét. Ne hülyéskedjetek, írjatok szigetes sztorikat.

Nem minden az, aminek látszik.

Jó pár éve, még a főiskola elején megismerkedtem egy nálam nyolc évvel
idősebb, elvált nővel. A családi vállalkozásában jó fizetése, lakása,
autója volt, ezzel szemben én éppen albérletben laktam, ösztöndíjból és
alkalmi munkákból próbáltam eltartani magam. Szimpatikusak voltunk
egymásnak, nagyokat beszélgettünk, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz.
Nekem a tapasztalata, neki nyilván a "fiatalos lendületem" imponált: naná,
hogy összejöttünk.

Egyre több időt töltöttünk együtt, majd pár hónap után felmerült, hogy
költözzek hozzá. Az életszínvonalát ismerve ettől minden ismerősöm óva
intett, de megnyugtatott, hogy őt a pénz nem érdekli. Megegyeztünk, hogy a
felmerülő költségekből a lehetőségeimhez mérten igyekszem kivenni a részem,
így nagyjából a jövedelmünk arányában (3:1) osztozkodtunk. A közös életünk
működni látszott, minden úgy ment, ahogy a nagy könyvben meg van írva.
Lettek közös céljaink: nagy autó, nagy lakás, nagy család, meg minden, ami
kell... Én továbbra is szorgalmasan tanultam, és a nappali mellett minden
munkát elvállaltam, amit csak lehetett.

Egy szép napon hazafelé beugrottunk vásárolni, de a bolt előtt észrevettem,
hogy a kocsiban maradt a pénztárcám. Elindultam vissza, mire a nő száját a
következő mondat hagyta el: "Hagyjad csak, úgyis tudja mindenki, hogy én
pénzellek".

Azonnal felismerte a helyzet súlyát, és próbált is szépíteni, de inkább
csak rontott a helyzeten. Elmondása szerint ez csak véletlenül csúszott ki,
másfelől pedig nem értette, hogy miért is vagyok ezen felháborodva, hiszen
ez az igazság. Mint később kiderült, ő engem egy biztos befektetésnek
gondolt, ugyanis a szakmámban a mai napig vannak jó lehetőségek...

Összeszedtem a cuccaimat, és mivel idő közben az albérlet a múlté lett, egy
kis időre egy pár négyzetméteres garázsban húztam meg magam. Akkor úgy
gondoltam, ennél kellemetlenebb helyzetbe nemigen kerülhetek... Tévedtem...