Van az úgy, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy a lejobb pillanatokban gondoljuk. Ilyen a szerelem is.

Sziasztok!

Pár napja mást nem csinálok, mint bőgök, úgyhogy gondoltam lehethogy ha kiirom magambol a dolgokat könnyebb lesz..... Vagy nem.....egy próbát azért megér!

A barátommal 2007 decemberében ismerkedtem meg, addigis egy koliban laktunkaz eg , de nem nagyon hozott minket össze a sors, mert más volt az érdeklődési körünk, de valahogy elkezdtünk összejárogatni, csocsozni, beszélgetni, stb. És lassan azt vettük észre hogy egyre többet vagyunk együtt és mennyire jooo.... Csak januárban jöttünk ténylegesen össze, de onnantól kezdve teljesen elválaszthatatlanok voltunk. Minden annyira tökéletesnek tűnt hogy szinte már furcsa volt. Egyeztek az elveink, nem tartottuk fogságban a másikat, néha ő is elment bulizni a haverjaival, nélkülem, néha pedig forditva, de teljes mértékben megbiztam benne és ő is bennem. Mindenről tudtunk beszélgetni, és a szex is szuper volt. Mindketten egyformán hülyék vagyunk úgyhogy tényleg összeillettünk.

Mignem pár nappal az egy éves évfordulonk utan leültünk beszélgetni és közölte velem, hogy bár nem mondta az egy év alatt, de bennem megtalálta a másik felét, és egyszerűen bárhova mentünk együtt mindig otthon érezte magát, és hogy ha nem vagyok én valoszinuleg még a sulit se fejezte volna be, ennyire joo hatással voltam rá, de most valami furcsa módon azt érzi h egyedül akar lenni. De szakitani semmiképpen nem akar, mert nem birna ki h elveszitsen..... Hát gondolhatjátok, nem tudtam most mit gondoljak, a hülye időkéréses dolgokban egyikünk sem hisz, úgyhogy nem tudtuk mi lenne a helyes, aztan jöttek azok a napok mikor végigbeszeltük az estéket, sirtunk, nem jutottunk semmire, nem mondtuk ki h szakitottunk, de mar nem aludtunk együtt és meg sem csokoltuk egymást..... Női ésszel gondoltam, lehethogy csak rá kéne jönnie hogy ha sokáig nem vagyok vele akkor hianyzom neki.... Úgyh kivettem egy hét szabit a meloban és hazajöttem a szüleimhez vidékre, hogy több mint egy hétig ne legyek vele és dűlőre jussunk..... csakhogy éppen forditva történtek a dolgok mint ahogy én azt gondoltam.... egyik este dumáltunk a neten és faggattam, hogy mit érez, hogy van és közölte hogy mióta elmentem rájött h már nem szerelmes belém és hogy egy ideje csak megszokasbol volt velem..... hát enyhén szolva aztsem tudtam mit csináljak, a bőgés az jött automatikusan..... De igazából azóta sem sikerült túltennem magam rajta, tudom h még friss, de egyszerűen csak arra gondolok, hogy ez nem lehet igaz, hogy már nem szeret hisz az egy év alatt minden szuper volt, és tudom h ő is boldog volt, és már annyi mindent terveztünk és nagyon fáj hogy ő ezt ilyen könnyen eldobja..... a szerelem tényleg ilyen könnyen elmulhat?? Vagy mi van??? Egyfolytában azon jár az agyam, hogy én beleadtam mindenemet ebbe a kapcsolatba a lelkem, a testem, mindenemet, ennél többet egyszerűen nem tudok kiadni magambol és ha ez sem volt elég akkor mi van?

Hát ez az én rövid kis történetem, valoszinuleg semmi extra nincs benne, de attol még jobban fáj mintha kitépték volna a szivemet :( De probalok optimista maradni, elég nehéz :)

Remélem mindenki jobban kezeli a szakitasat mint én :) És köszi, hogy meghallgattatok:)

xoxo @