Van az úgy, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy a lejobb pillanatokban gondoljuk. Ilyen a szerelem is.
Sziasztok!
Pár napja mást nem csinálok, mint bőgök, úgyhogy gondoltam lehethogy ha kiirom magambol a dolgokat könnyebb lesz..... Vagy nem.....egy próbát azért megér!
A barátommal 2007 decemberében ismerkedtem meg, addigis egy koliban laktunkaz eg , de nem nagyon hozott minket össze a sors, mert más volt az érdeklődési körünk, de valahogy elkezdtünk összejárogatni, csocsozni, beszélgetni, stb. És lassan azt vettük észre hogy egyre többet vagyunk együtt és mennyire jooo.... Csak januárban jöttünk ténylegesen össze, de onnantól kezdve teljesen elválaszthatatlanok voltunk. Minden annyira tökéletesnek tűnt hogy szinte már furcsa volt. Egyeztek az elveink, nem tartottuk fogságban a másikat, néha ő is elment bulizni a haverjaival, nélkülem, néha pedig forditva, de teljes mértékben megbiztam benne és ő is bennem. Mindenről tudtunk beszélgetni, és a szex is szuper volt. Mindketten egyformán hülyék vagyunk úgyhogy tényleg összeillettünk.
Mignem pár nappal az egy éves évfordulonk utan leültünk beszélgetni és közölte velem, hogy bár nem mondta az egy év alatt, de bennem megtalálta a másik felét, és egyszerűen bárhova mentünk együtt mindig otthon érezte magát, és hogy ha nem vagyok én valoszinuleg még a sulit se fejezte volna be, ennyire joo hatással voltam rá, de most valami furcsa módon azt érzi h egyedül akar lenni. De szakitani semmiképpen nem akar, mert nem birna ki h elveszitsen..... Hát gondolhatjátok, nem tudtam most mit gondoljak, a hülye időkéréses dolgokban egyikünk sem hisz, úgyhogy nem tudtuk mi lenne a helyes, aztan jöttek azok a napok mikor végigbeszeltük az estéket, sirtunk, nem jutottunk semmire, nem mondtuk ki h szakitottunk, de mar nem aludtunk együtt és meg sem csokoltuk egymást..... Női ésszel gondoltam, lehethogy csak rá kéne jönnie hogy ha sokáig nem vagyok vele akkor hianyzom neki.... Úgyh kivettem egy hét szabit a meloban és hazajöttem a szüleimhez vidékre, hogy több mint egy hétig ne legyek vele és dűlőre jussunk..... csakhogy éppen forditva történtek a dolgok mint ahogy én azt gondoltam.... egyik este dumáltunk a neten és faggattam, hogy mit érez, hogy van és közölte hogy mióta elmentem rájött h már nem szerelmes belém és hogy egy ideje csak megszokasbol volt velem..... hát enyhén szolva aztsem tudtam mit csináljak, a bőgés az jött automatikusan..... De igazából azóta sem sikerült túltennem magam rajta, tudom h még friss, de egyszerűen csak arra gondolok, hogy ez nem lehet igaz, hogy már nem szeret hisz az egy év alatt minden szuper volt, és tudom h ő is boldog volt, és már annyi mindent terveztünk és nagyon fáj hogy ő ezt ilyen könnyen eldobja..... a szerelem tényleg ilyen könnyen elmulhat?? Vagy mi van??? Egyfolytában azon jár az agyam, hogy én beleadtam mindenemet ebbe a kapcsolatba a lelkem, a testem, mindenemet, ennél többet egyszerűen nem tudok kiadni magambol és ha ez sem volt elég akkor mi van?
Hát ez az én rövid kis történetem, valoszinuleg semmi extra nincs benne, de attol még jobban fáj mintha kitépték volna a szivemet :( De probalok optimista maradni, elég nehéz :)
Remélem mindenki jobban kezeli a szakitasat mint én :) És köszi, hogy meghallgattatok:)
xoxo @
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mindreader 2009.02.20. 14:00:15
Muha 2009.02.20. 14:01:25
bagolybagoly 2009.02.20. 14:03:21
min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.02.20. 14:04:36
kisvi 2009.02.20. 14:04:46
Muha 2009.02.20. 14:07:21
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:07:26
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2009.02.20. 14:08:01
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:08:06
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:08:40
paula 2009.02.20. 14:10:18
Muha 2009.02.20. 14:10:41
Pernahajder Campbell (The Scunner Cambell) 2009.02.20. 14:11:16
paula 2009.02.20. 14:11:47
Muha 2009.02.20. 14:11:51
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:11:51
paula 2009.02.20. 14:13:18
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:14:01
fattyu 2009.02.20. 14:14:54
De erre nem tudok. Korrekt poszt korrekt szereplőkkel amennyire lehet. Se MPG se MNK.
Sajnos van ilyen. Lesz is még. Part of the game
Snowmass 2009.02.20. 14:15:10
úgy inkább ne próbáld meg!:)
paula 2009.02.20. 14:15:32
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:15:51
Bahama 2009.02.20. 14:16:02
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:16:36
2009.02.20. 14:17:04
En is szeretek csocsozni, billiardozni, sot meg valo katanam is van. Viszont nem vagyok szep. Meg no se...
Pilgram (törölt) 2009.02.20. 14:17:09
hát ilyenkor mit lehet tenni?
1. eljárni sokhelyre
2. barátnők
3. bulik
4. valamilyen környezetváltozás (albiból, koleszból el/be költözés), hogy minél kevesebb dolog emléleztessen rá
5. NE KERESD!! soha semmilyen formában, amíg el nem múlik benned minden, ne keresd. ez a legnehezebb, de ha ezt meg tudod tenni, nem fogod megalázni magad és sokkal jobb lesz, miután elmúlt, nem lesz miért kicsit se utálnod magad!
azért fel a fejjel, szerintem bulizz sokat, az segíteni szokott :)
Snowmass 2009.02.20. 14:17:16
előre szóltam, ugye?:)
Muha 2009.02.20. 14:17:24
ez a bizonyíték hogy fake a sztori.
:)
ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.02.20. 14:17:29
Hadd legyek szolgálatodra egy jó tanáccsal, melyet még volt kedvesemtől tanultam. Imígyen szól:
"Gombház; ha leszakad, lesz más!"
Érdemes megfogadni.
Jó szelet!
ifj. Farkas Gyula
2009.02.20. 14:17:53
Bahama 2009.02.20. 14:18:01
Kham 2009.02.20. 14:18:05
Valami unicodeolás megritkította az ékezetes betűket, mint metilalkohol a szovjet rohamszázadot. Viszont ha így írta eredetiben is, akkor enyje! Csak a slozipapírt nem kell végigolvasni még egyszer elküldés előtt, minden mást ajánlott.
ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.02.20. 14:18:09
Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának IV. éves hallgatója kondenzált anyagok fizikája szakirányon kredites képzésben
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2009.02.20. 14:18:15
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:18:16
Pilgram (törölt) 2009.02.20. 14:18:34
paula 2009.02.20. 14:18:55
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:18:59
Muha 2009.02.20. 14:19:21
fattyu 2009.02.20. 14:19:22
Hakiborulabili,akkorénacsészétisdarabokratöröm 2009.02.20. 14:19:52
Bahama 2009.02.20. 14:20:13
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:20:25
Muha 2009.02.20. 14:20:59
szepi79 2009.02.20. 14:21:08
a posztirónak pedig: fel a fejjel, mi se csináljuk jobban. sovány vigazs, de mindenki megszopja, ha kidobja a szerelme, ez ellen nincs mit tenni.
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2009.02.20. 14:21:31
Hakiborulabili,akkorénacsészétisdarabokratöröm 2009.02.20. 14:21:54
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:21:58
Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2009.02.20. 14:22:12
ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2009.02.20. 14:22:36
Már mért kellene megadnom? Jómagam egyébként is boldog párkapcsolatban élek, nem kévánok új ismeretségeket.
Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
Snowmass 2009.02.20. 14:22:39
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:22:58
Hakiborulabili,akkorénacsészétisdarabokratöröm 2009.02.20. 14:23:02
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:23:31
Hakiborulabili,akkorénacsészétisdarabokratöröm 2009.02.20. 14:24:07
fattyu 2009.02.20. 14:24:13
paula 2009.02.20. 14:24:46
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:24:52
paula 2009.02.20. 14:25:18
Snowmass 2009.02.20. 14:25:33
TBal 2009.02.20. 14:26:22
Pilgram (törölt) 2009.02.20. 14:27:26
@Szexofon: ez a csávó egy fasz, ha nem kamu. ha kamu, akkor is az, mert ennyi energiát beleölni a kamuba faszság. take a look at the blog.
TBal 2009.02.20. 14:27:49
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:27:57
Hakiborulabili,akkorénacsészétisdarabokratöröm 2009.02.20. 14:28:26
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:28:33
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.20. 14:31:01
ﯤᓇϗ ♏ěᎶ ᕆ℮ɱ ᘻɛℛ✝ε ♏єᎶᘻʘηδᗆηι...
paula 2009.02.20. 14:32:43
@Szexofon: ennek örülök:D
Muha 2009.02.20. 14:35:26
Pilgram (törölt) 2009.02.20. 14:36:10
fattyu 2009.02.20. 14:36:30
De én a két normális ember egy posztban gyanússal nem :S
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:37:18
Pilgram (törölt) 2009.02.20. 14:39:54
2009.02.20. 14:41:53
Jobb, mint ha vizeltel volna.. Bele a forumba :)
Muha 2009.02.20. 14:43:30
Szerintem lassabban múlik, mint ahogy jön. Talán a fiú sem vette észre, hogy mi történik vele. A szünet meg nem baj. Nem amiatt ment el a gyerek. Csupán gyorsított a folyamaton.
mircibanán 2009.02.20. 14:44:26
Rebelde 2009.02.20. 14:44:38
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:44:45
TBal 2009.02.20. 14:45:03
paula 2009.02.20. 14:45:56
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:46:54
paula 2009.02.20. 14:48:45
TBal 2009.02.20. 14:50:08
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:52:57
TBal 2009.02.20. 14:54:04
mashbp 2009.02.20. 14:54:32
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.20. 14:56:13
∫▋∖
⎇╲ ☃
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 14:56:58
flymazs (törölt) 2009.02.20. 14:59:07
nem is értem, hogyan tudok nélküle élni :D
mashbp 2009.02.20. 14:59:31
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.20. 14:59:40
paula 2009.02.20. 15:00:14
mashbp 2009.02.20. 15:00:15
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 15:01:34
Muha 2009.02.20. 15:02:50
paula 2009.02.20. 15:05:43
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 15:09:40
2009.02.20. 15:11:12
Caddy 2009.02.20. 15:11:23
Muha 2009.02.20. 15:12:51
TBal 2009.02.20. 15:13:37
Muha 2009.02.20. 15:14:10
paula 2009.02.20. 15:16:19
@muha ♂ .......: azt teszem
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 15:16:35
"a szerelem tényleg ilyen könnyen elmulhat??"
Kedves posztíró! Igen! Nagy munka van abban, ha egy kapcsolat több évig, évtizedekig megmarad. Nem beszélve arról, hogy mindig fel kell pörgetni.Nem azt mondom, hogy Te nem "dolgoztál" ebben a kapcsolatban, de egyedül nem vagy elég ehhez.
Caddy 2009.02.20. 15:17:09
Mikor mész le ODA?
Lunatica 2009.02.20. 15:17:37
Muha 2009.02.20. 15:20:36
@Lunatica: szevasz
bzzzzz 2009.02.20. 15:20:36
:)
Caddy 2009.02.20. 15:23:06
@muha ♂ .......: akkor én is kb.
Patiról tudunk valamit?
Lunatica 2009.02.20. 15:24:01
Én tudok.Mer telefonoztam vele.
Szexofon · http://szexofon.blog.hu 2009.02.20. 15:24:44
Gouranga! 2009.02.20. 15:30:47
megakadt a szemem azon, h "azota se sikerult tultenned magad"..mar a sokadik postban latom, es cosmoszor nem ertem... 1-2 nap, het, honap - esetemben lassan egy ev;) - alatt nem is lehett csakugy helyrejonni. Persze, kivetelek mindig vannak es lesznek is, de a nagytobbseg szenved meg jo hosszan. szoval fel a fejjel;)
ha meg elfogadsz egy jotanacsot... nem tudom, h probalod a gondolataidat elterelni, de ne ess sokunk hibajaba.. a heteken, honapokon ativelo buli-és kocsmaturak csak meg nagyobb melysegekbe vezetnek:)
csokolom
Lunatica 2009.02.20. 15:32:00
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 15:33:58
Muha 2009.02.20. 15:34:02
Muha 2009.02.20. 15:35:31
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2009.02.20. 15:36:59
行ない 愚かな文字を書く理由
egyébként kellemes délutánt mindenkinek :D
Lunatica 2009.02.20. 15:38:03
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 15:39:54
Caddy 2009.02.20. 15:40:26
Elindultam a dolgomra. :)
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 15:42:04
Lunatica 2009.02.20. 15:44:49
megszólítja:
- Köszönöm, kedves magyar úr, hogy beengedtek az városba, lakhatást,
ételjegyet, ingyen orvosi ellátást és oktatást biztosítanak, és nem
kell adóznom!
Erre a járókelő:
- Téved, uram, én mexikói vagyok.
Az ember továbbmegy, és megszólítja a következő járókelőt:
- Köszönöm, budapesti barátom, hogy egy ilyen szép országban lehetek!
- Ön téved, én vietnami vagyok.
Emberünk nem adja fel, a következőt is megszólítja:
- Köszönöm önnek, hogy láthatom a csodálatos Budapestet!
- Mi közöm hozzá? Én a Közel-keletről jöttem.
Végül csüggedten még odamegy egy szép hölgyhöz.
- Ön magyar?
- Nem, dél-afrikai vagyok.
Emberünk kiábrándultan:
- És hol vannak a magyarok?
A nő az órájára néz, és megszólal:
- Valószínűleg munkában."
Ezen dekurvajót röhögtem:D:D:D
Muha 2009.02.20. 15:57:20
Délelőtt erőm teljében betonoztam a bolt hátsó részét a munkásokkal, délutánra meg beálltam a nyershús részlegre. És megőrülsz, de este meg szórakozni megyek.
Kenek hajzsírt, meg teszek hónajzselét, azt had szóljon. :)
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 15:59:49
Lunatica 2009.02.20. 16:07:44
GAbica 2009.02.20. 16:08:47
imádom a helyszíni ellenőrzést mondtam már? az elmúlt két napban olyan szinten fagytam át :( most nekiállok olvasni mi volt azóta :D
Muha 2009.02.20. 16:08:55
daze 2009.02.20. 16:11:12
Szerintem is szimpatikus a posztoló, csak nagyon nehéz tanácsot adni, mert mindenki másképp dolgozza fel a szívást. Én rühellném, ha valaki elkezdené mondogatni, hogy jön majd másik, mert megérdemled, stb.
GAbica 2009.02.20. 16:12:04
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 16:12:43
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 16:13:47
Mindjárt jövök, csak adok hamit a húgodnak, jó? ;)
GAbica 2009.02.20. 16:14:08
Szelid sunmalac 2009.02.20. 16:14:32
GAbica 2009.02.20. 16:16:02
2009.02.20. 16:17:27
Vazze, neked legalabb nem kell biliardoznod (uk pool) egesz nap... Mar almomban is a golyokat latom....
Szelid sunmalac 2009.02.20. 16:17:57
GAbica 2009.02.20. 16:19:25
Muha 2009.02.20. 16:19:50
Muha 2009.02.20. 16:22:12
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 16:26:21
mütyür 2009.02.20. 16:26:33
GAbica 2009.02.20. 16:28:55
Muha 2009.02.20. 16:29:17
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 16:30:13
GAbica 2009.02.20. 16:30:57
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 16:31:02
Muha 2009.02.20. 16:31:58
GAbica 2009.02.20. 16:32:03
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 16:32:44
Szelid sunmalac 2009.02.20. 16:32:58
Lunatica 2009.02.20. 16:33:05
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 16:34:06
GAbica 2009.02.20. 16:35:01
Muha 2009.02.20. 16:35:03
Lunatica 2009.02.20. 16:35:10
Lunatica 2009.02.20. 16:35:57
Muha 2009.02.20. 16:36:28
Dzsuci 2009.02.20. 16:36:38
Lunatica 2009.02.20. 16:37:23
Muha 2009.02.20. 16:37:25
Muha 2009.02.20. 16:38:47
Szelid sunmalac 2009.02.20. 16:38:53
@angyalszemű(coming up for air): Megnyugodtam.
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 16:39:12
Válasz is..
mütyür 2009.02.20. 16:39:45
Parajka 2009.02.20. 16:40:20
...a BME stb. lemaradt? Kérjük továbbra is.:)
GAbica 2009.02.20. 16:40:46
Lunatica 2009.02.20. 16:40:47
2009.02.20. 16:41:45
Jatekokat irni mas, mint asztalnal lapitani... csak ma valamiert jojoznak a szemeim a ket kepernyotol :) Valoszinuleg, mert kint mar tavasz van - gyonyoru sargallo napsutes, az a fajta, amitol meg a mokusokat is megolelgetne az ember... Finom, tiszta levego... Neha egy vidam gyermek rikoltasa szelben... Meg egy duhos neger postas karomkodasa az utca vegeben...
Lunatica 2009.02.20. 16:41:56
GAbica 2009.02.20. 16:43:16
@Lord Eatalott: ne is ingerelj egy utcán töltött nap után
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2009.02.20. 16:43:21
Feleség az ágyban a férje fülét harapdálja:
- Drágám, súgjál a fülembe valami mocskosat!
- Konyha..
A nők azért nem haltak ki az evolúció során, mert sunyi módon hozzánőttek a vaginához!
Ha egy férfi kinyitja a kocsi ajtaját egy nőnek, akkor vagy a kocsi új, vagy a nő
Két prosti beszélget:
- Te mit kérsz a Télapótól?
- Ötezret, mint a többitôl..
és a legjobb:
A szőke nő bemegy a szexboltba:
- Szeretnék egy zárlatos vibrátort.
- Zárlatosat? De miért?
- Azt akarom, hogy agyonbasszon.
2009.02.20. 16:45:44
Es sikerult a TBC teszted? Vagy nem szeretnel pozitiv dolgokat latni?
Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2009.02.20. 16:48:36
A SZERELEM MATEMATIKÁJA
Eszes pasi + eszes nő = románc
Eszes pasi + hülye nő = viszony
Hülye pasi + eszes nő = házasság
Hülye pasi + hülye nő = terhesség
szépmező 2009.02.20. 16:50:29
ha egyszer közösen laktak a koleszban, akkor miféle melóból vette ki a szabit a csajszi?
egyébként semmi extrát nem látok a történetben: ilyen mindenkivel megesik oda-vissza.
A kedves posztoló még sose szeretett ki senkiből?
2009.02.20. 16:51:32
Hull a pelyes lila ho, szerelmes a telapo...
GAbica 2009.02.20. 16:52:24
floral 2009.02.20. 16:52:32
Nem akarok nagyon offolni, a lényeg az én paism is hasonlót dobott be 2 és fél év után októberben, számomra teljesen váratlanul. Később kiderült, másik nő van a dologban, aztán decemberben már megint olyan szerelmes volt belém, hogy mindent összeígért, hogy kibéküljünk...
Én nem hiszem ha az emberben el is múlik a szerelem, akkor ilyen hirtelen akarna kilépni a kapcsolatból, főleg ha az amúgy meglehetősen jól működik. Ha erről lenne szó (az elmúlásról) akkor lenne egy 'leépülési' fázis, amikor már több a vita, nem érezni a másikon a boldogságot, és ez vezethet szakításhoz. De ha valaki ilyen hirtelen lép az nagyon gyanús! Na majd egyszer elküldöm a levelet amit a nagyságos úrnak írtam, miután 'meggondolta' magát szerelem ügyében... :))
GAbica 2009.02.20. 16:53:19
Chalabre (törölt) 2009.02.20. 16:56:40
Ne keverjük a szezont a fazonnal! Más szeretni valakit, és más szerelmesnek lenni belé. Áthidalhatatlan szakadék tátong a két állapot között.
Arról, hogy nem tudott szerelmes lenni beléd, igazán nem tehet. Ezért nem okolhatod. Te viszont beleestél vagy a viszonzatlanság miatt most szerelemnek tűnik az is, ami lehet, hogy nem is az. Vesztes félként az ember könnyen eltúlozhat érzéseket.
Ritka a kétoldalú, viszonzott szerelem. Valamelyik fél amúgy is mindig jobban szeret, de ez jó esetben mindig változhat, hullámozhat, hogy épp melyik.
Túléled! Csak frissen tűnik elviselhetetlennek.
Fel a fejjel! Lesz ez még így se :-)!
GAbica 2009.02.20. 16:57:51
- a te házadban én hozzam le a papucsodat?
De végül rááll. Fent találkozik a ház bombázó asszonyával és a hasonlóan csinos
huszonéves nagylánnyal. Megkérdi az asszony, hogy mit keres itt fent.
- A férjed küldött, hogy dugjalak meg benneteket.
- Nem hiszem! - válaszol az asszony, mire a barát lekiabál:
- Hé Joe! Mind a kettőt?
Muha 2009.02.20. 16:58:35
Muha 2009.02.20. 17:02:16
sziasztok
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 17:02:59
GAbica 2009.02.20. 17:04:37
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 17:07:50
Skótoknál:
-Apu! Idén mi lesz a Karácsonyfa alatt?
- A parketta, kisfiam.
GAbica 2009.02.20. 17:09:09
cynicalbitch 2009.02.20. 17:11:27
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 17:14:17
bzzzzz 2009.02.20. 17:18:53
aztán idővel rájön, hogy mégse..
:)
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 17:21:57
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 17:25:33
GAbica 2009.02.20. 17:26:30
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 17:28:43
Szia, kicsim! :)) Carpe diem van, ezerrel! ;)
GAbica 2009.02.20. 17:29:20
angyalszemű(coming up for air) 2009.02.20. 17:30:12
Szia! :)
Sziasztok!
2009.02.20. 17:36:13
Anyu, ha nem veszed meg nekem azt kisautot, az iskolaban nagyinak foglak szolitani !
GAbica 2009.02.20. 17:38:34
2009.02.20. 17:46:30
De eleg szomorkas :)
GAbica 2009.02.20. 17:47:30
2009.02.20. 17:50:34
már csak 3736 karakter és kész a szakdoga :D
GAbica 2009.02.20. 17:51:13
2009.02.20. 17:52:09
viszont azt éjfélig be kell táplálni a kompjúterbe
GAbica 2009.02.20. 17:53:02
baraka 2009.02.20. 17:56:52
fogalmazásból egyes, kedvencem a "koliban laktunkaz eg , de nem" rész, amelyet sehogy sem tudtam megfejteni.
az már biztos, hogy ez a mai gimis generáció a magyar helyesírással és fogalmazással párhuzamos.
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.20. 17:57:41
Az ilyen feladatokra talonban kell tartani valami Arankát, begépeli, te lektorálod és formázod a szöveget. :)
Amúgy meg jóestét mindenkinek.
GAbica 2009.02.20. 17:59:28
mütyür 2009.02.20. 18:03:45
2009.02.20. 18:16:09
lesz még olyan is, a türelem rózsát terem. :)
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.20. 18:21:25
Én mindig így csináltam. Bevetettem a bugyinedvesítő orgánumom, és a Shrekből a Csizmáskandúrtól ellesett nézést. Ez mindig bejött. :)
@Gabicica [az élet szép.... majdnem]:
@mütyür [BalatonSoundra készül]:
Sziasztok :)
2009.02.20. 18:24:25
Felkohogted a tavalyi bundad maradvanyait, senor ?
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.20. 18:32:16
Volt ilyenre is példa, de azt nem előttük tettem :)
bzzzzz 2009.02.20. 18:39:22
fujj..
te nyalogatod a micsodádat???
:D
mütyür 2009.02.20. 18:45:17
bzzzzz 2009.02.20. 18:45:57
nard a sajátját és később felköhögi.. broáf...
:D
mütyür 2009.02.20. 18:50:19
bzzzzz 2009.02.20. 18:55:46
hát igen, és azzal próbálja ezt kompenzálni, hogy olyan cukin tud nézni, mint a shrek-ben a Banderas macsek..
:D
mütyür 2009.02.20. 19:00:36
2009.02.20. 19:09:48
Most rohogok azon, hogy Nard lengeti a farkat... :D
mütyür 2009.02.20. 19:10:55
2009.02.20. 19:23:04
:D:D:D
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.20. 19:26:33
Próbáltam már, de nem érem el! :) Amúgy meg leginkább Garfieldre hasonlítok :)
bzzzzz 2009.02.20. 19:39:52
utálod a hétfőt és szereted a lasagne-t? :D
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2009.02.20. 19:40:33
ON (ha még lehet:))
Egyszerű történet, ha az egyik fél már nem szerelmes, el kell engedni!
OFF!
Nard, nem Garfieldnek öltözik farsangkor, hanem Kiltet ölt és és énekel nekünk egy nagyszerű régi slágert!
:DD
mütyür 2009.02.20. 19:40:49
2009.02.20. 19:45:03
Caddy 2009.02.20. 19:52:13
Még itt bloggerkedtek, ahelyett, hogy a Parázs felé tartanátok?
mütyür 2009.02.20. 19:57:27
Caddy 2009.02.20. 20:01:39
Be vagy fordulva müty. :D
mütyür 2009.02.20. 20:02:41
Caddy 2009.02.20. 20:07:17
Kíváncsi vagyok mit fogsz mondani nyáron? :D
mütyür 2009.02.20. 20:07:53
bzzzzz 2009.02.20. 20:10:11
neked semmise jó.. :))
Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2009.02.20. 20:11:34
Milyen igazad van! Mondjuk én meg dögrováson is vagyok...
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2009.02.20. 20:11:38
Télen nagyon hideg van.
Nyáron nagyon meleg van
Soha sincs jó idő
Mindig esik az eső :D
Ez a te lelki világod? Próbáld meg élbezni az életet!!!
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2009.02.20. 20:12:37
Jaja erre mondják, neki még a xar is büdös :DD
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2009.02.20. 20:13:09
ÉLVEZNI!
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2009.02.20. 20:14:04
Arra mindig gyógyír egy jó whisky!
Gazz 2009.02.20. 20:14:29
A fickó egy hét múlva garantáltan az ajtódat kaparászta volna, hogy beengedd.
Még most sincs veszve a dolog, ha van egy pasi, aki eljátssza, hogy együtt vagytok.
Életem 38 évének egyik legfontosabb tanulsága, hogy az emberi irígységre és önsajnálatra mindig lehet alapozni.
mütyür 2009.02.20. 20:14:42
@Nard: lenni beteg?
@"Father of the Princess Patria:)"a.k.a. Hans: nem, nem ilyen a lelki világom. azért, mert hideg van és fáradt vagyok és ezért nincs kedvem kimozdulni, inkább natgeo-n nézem az indiánokat, még semmi baj nincs a lelkivilágommal. szerintem.
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2009.02.20. 20:14:43
Caddy 2009.02.20. 20:19:41
@bzzzzz: te még itt vagy? Te nem jössz? Kíváncsi lennék rád, ha már ennyi mindenről egyformán :D
2009.02.20. 20:23:02
Sziasztok! Szegény lány. Én is voltam így már többször, egyszerűen egy nap amikor megláttam a másikat, fogalmam sem volt, mit keresek mellette. És hogy ki is ez???? Nem ment. Nem tehettem róla, hiába is bizonygattam magamnak, meg beszélgettem magammal, hogy de hát ő hogy szeret. Vége volt bennem. Volt oka néha. Ugyanakkor amikor velem tették meg ezt, akkor képtelen voltam érzelmileg fogni, mi történt, ha ésszel értem is. Szóval ez egy nehéz ügy. Meg kell emészteni és egy újat kell találni...:)
Caddy 2009.02.20. 20:23:24
Ja és jön Topo, beszéltem vele. :D
mütyür 2009.02.20. 20:24:25
Caddy 2009.02.20. 20:26:18
2009.02.20. 20:31:23
mütyür 2009.02.20. 20:32:33
"Studs, mares and colts :D" a.k.a. Hans 2009.02.20. 20:33:01
Érdekesen öltözhetsz otthon Leti:)
:DD
2009.02.20. 20:36:42
@"Father of the Princess Patria:)"a.k.a. Hans: ehhez sajna nem kell öltözni...:(
Caddy 2009.02.20. 20:37:02
Leti drága maga maradjon a jelmezében otthon,és majd legközelebb bepótoljuk. :)
ON
Posztíró ne sírjon, az úgysem használ, bár jólesik. :) Tovább kell lépni, egyáltalán nem jelentkezni, és minden rendben lesz. Az élet mindig sodor újabb férfiakat az ember lányának életébe. Az már más kérdés, hogy érdeme-e őket kipecázni. :D Az a legrosszabb a szakításban, hogy az ember szembesül azzal,hogy már nem elég jó a másiknak. Kicsi önismeret. Vagy nem is olyan kicsi?
OFF
tony84 2009.02.20. 20:39:26
mütyür 2009.02.20. 20:42:51
mütyür 2009.02.20. 21:01:25
Parajka 2009.02.20. 21:01:26
Gyere gyakrabban, ha van kedved! :)
2009.02.20. 21:01:59
mütyür 2009.02.20. 21:02:17
mütyür 2009.02.20. 21:03:42
lkflldnlbn,mq qwmrng (törölt) 2009.02.20. 21:09:48
Ez mekkora már:
index.hu/bulvar/2009/02/20/megoldodott_prawo_jazdy_rejtelye/
:)))))))))
ON
Parajka 2009.02.20. 21:10:18
:) Zöldeket bármikor ehecc.
mütyür 2009.02.20. 21:10:27
ezen iszonyatosan röhögtem ma:D
mütyür 2009.02.20. 21:11:29
de lehet, holnap csinálok tényleg spenótot egy pár főtt tojással:)
2009.02.20. 21:12:15
Egyébként meg kivagyok, és MINDEN FARIZEUS POLITIKUS a farkánál fogva lógatnám fel!!! Bocsi ezért az offért, de amiket mai is megtudtam...szóval nagyon elegem van.
Kiszedem a szmájlis emberkémet,mert a rendszer nem tudja kezelni...
mütyür 2009.02.20. 21:14:45
mütyür 2009.02.20. 21:15:44
kiraaaaa 2009.02.20. 21:19:22
Parajka 2009.02.20. 21:19:50
Megértelek.
Bennem kétféle ember él: az egyik nagyon szeret egyedül lenni hosszú-csendes időkön át, a másik vidám társasági ember, jó sok beszélgetéssel, hülyéskedéssel. Akkor érzem jól magam, ha arányban van a kettő.
mütyür 2009.02.20. 21:19:58
mütyür 2009.02.20. 21:22:07
Parajka 2009.02.20. 21:22:43
Hát a kukk? :)
kiraaaaa 2009.02.20. 21:25:23
de vicces volt,mert úgy időzített,hogy az anyukája két hétig varrt egy jelmezt (nem, nem bonyolult, csak anyuka ügyetlen)és reggel, a farsang napján lázasan ébredt.Éljen! De azért bementünk, mire felöltöztettem, közölte,hogy ő inkább királylány lenne (áááááááá,nem annak terveztük).Délben haza,mert lázasodott nagyon, itthon nézném a képeket, mire látom, hogy nem az én gépem hoztam el (ááááááááá).Telefon, mire közölték, hogy másik anyuka, kicsit nehezményezte,a dolgot, de otthagyta az én gépem, de hétfőn mindenképp vigyem a másikat:)
Kölök felébred a láz múltán, mire kérdi, mikor lesz a farsang? (áááááááááá,immáron a ami nap istentudja hanyadszor)
Szóval, érdekes nap volt:)
És itt mi újs?
Ki jár kivel? Vannak már párok???Szakítások?
kiraaaaa 2009.02.20. 21:26:01
Az volt ma már, nem figyeltél:) Milyen blogolvasó vagy te? :))))
Parajka 2009.02.20. 21:27:48
Sőt! :)
Szerintem ne törődj azzal, hogy más mit mond. Igyekezz önmagaddal harmóniában lenni. Sok mindent úgysem tudunk befolyásolni, de a lelki békénket magunknak kell egyensúlyban tartani.
Ha jól értettem, akkor Leti ehhez jobban ért.
mütyür 2009.02.20. 21:28:08
párok?szakítások? hogy képzeled...pont itt, a szakítóson?:D
(majd megtudjuk, ki kivel jön össze, és ki kivel szakít ma parázsban:))
NickyOnline 2009.02.20. 21:29:34
2009.02.20. 21:29:53
NickyOnline 2009.02.20. 21:30:22
mütyür 2009.02.20. 21:30:27
(más az, ha én fordulok vkihez, mert úgy érzem, segítségre van szükségem...)
kiraaaaa 2009.02.20. 21:31:05
Azt nem mond,hogy nem szövődnek kapcsolatok, még ha csak egészségügyi szexre....
NickyOnline 2009.02.20. 21:31:34
Parajka 2009.02.20. 21:32:36
Megfogalmazni ezeket a dolgokat. Ilyesmivel is foglalkozol, nem?
mütyür 2009.02.20. 21:32:50
Parajka 2009.02.20. 21:34:03
Kissé elfoglalt. Ha volt, akkor bocsi.:)
mütyür 2009.02.20. 21:34:13
sosem mondtam, hogy nem jönnek össze az emberek:) csak mi már nem tudjuk meg, mert otthon ülünk és nem parázslunk:)
NickyOnline 2009.02.20. 21:35:08
mütyür 2009.02.20. 21:36:06
NickyOnline 2009.02.20. 21:37:20
kiraaaaa 2009.02.20. 21:37:41
:)))
NA én el, csinálom a sulis melót, mikor máskor:))De az égi kórus legalább alszik:)))
@mütyür [BalatonSoundra készül]: kár, pedig beírhatnának a szereplők, hogy ki kivel és meddig...tessék pletykálni, hisz ez a mozgatórugója az emberiségnek:)
zubug 2009.02.20. 21:38:37
mütyür 2009.02.20. 21:38:51
www.youtube.com/watch?v=sANwBlp3K_M
mütyür 2009.02.20. 21:39:48
jóéjt neked, azért pihenj is:)
mütyür 2009.02.20. 21:41:29
2009.02.20. 21:44:24
mütyür 2009.02.20. 21:45:21
mütyür 2009.02.20. 21:51:18
hana 2009.02.20. 21:52:06
nem tudom javasolta-e már Neked valaki, de ha nem én megtenném most ezennel, hogy gondolkozz el rajta, TÉNYLEG olyan nagyszerű és frankó volt-e minden végig, vagy csak Te érezted úgy esetleg?
Mert én az utóbbira hajazok...
Ha tényleg minden annyira frankó lett volna, nagyon kicsi az esély, hogy a másik egyik-napról a másikra beleun a tutiba.
Bőgicséld ki magad, aztán szerintem húzzál le a többiek után a Parázsba. ;-)
2009.02.20. 21:52:28
mütyür 2009.02.20. 21:53:32
mütyür 2009.02.20. 21:54:33
hana 2009.02.20. 21:54:56
kiraaaaa 2009.02.20. 21:55:04
@hana:
mert az emberek képekben gondolkodnak, s nm eugyanazt a filmet nézik...
mütyür 2009.02.20. 21:56:40
mütyür 2009.02.20. 21:58:07
(bárcsak lenne egy farmom, ellennék ott a saját kis terményeimmel:))
mütyür 2009.02.20. 21:59:43
www.youtube.com/watch?v=qzfweix2cjs
kiraaaaa 2009.02.20. 22:00:58
mivel megittam egy kis jófajta szilvát, megyek is aludni:))))
2009.02.20. 22:02:05
hana 2009.02.20. 22:05:57
mütyür 2009.02.20. 22:07:39
@Letícia: egyébként az oroszlánok tényleg ilyenek...megmondóemberek...:) nem könnyűek, az biztos:)
2009.02.20. 22:08:43
www.youtube.com/watch?v=uCw0rgAMBJY
mütyür 2009.02.20. 22:09:03
sajna megint anima...:)
mütyür 2009.02.20. 22:14:10
ez viszont nagyon szép/jó/értékes dél-koreai film
www.youtube.com/watch?v=hcy54nLvgPM
mindjárt leírom, mint mondanak az elején...
mütyür 2009.02.20. 22:20:26
- Az ágak mozognak, vagy a szél?
A tanító anélkül, hogy odapillantott volna, ahova a tanítvány mutatott, elmosolyodott és azt felelte:
- Ami mozog, se nem az ágak, se nem a szél...hanem a szíved és a lelked."
2009.02.20. 22:24:58
indapass90210 2009.02.20. 22:26:30
mütyür 2009.02.20. 22:28:12
2009.02.20. 22:32:16
2009.02.20. 22:35:30
mütyür 2009.02.20. 22:37:50
én is pont ezért szeretem ezeket az ázsiai filmeket...letisztultak...és a filmek végén kapsz egy akkora érzelemsziklát, hogy napokig nem bírod megemészteni...
mütyür 2009.02.20. 22:43:15
tudom,már senki nincs ébren itt, de ez is iszonyatosan jó dél-koreai film...
Parajka 2009.02.20. 22:44:11
Keleti filmek kapcsán:
Régebben felmerült egy társaságban, hogy nem lennénk-e boldogabbak beszéd, illetve szavak nélkül.
Nekem az a véleményem, hogy de.:)
Mármint felnőtt, összeszokott párok esetében. Mert ha kimondasz egy bántó szót, az mélyebbre szalad, tovább tart, sokáig fáj.
Egy pillantás, egy kézfogás, egy ölelés mindennél többet mond.
2009.02.20. 22:45:06
Na írjál, addig én alszom egyet...:D Mindenkinek jóóóóóóóóóóó éjszakát!:)
Parajka 2009.02.20. 22:45:44
Leti, ez engem is nagyon érdekel. Holnap tudunk róla beszélni?
Mostmár nekem is késő van.
mütyür 2009.02.20. 22:48:15
(és bár más szint, de ezért mondom, hogy nekem nem kell vágottvirág meg plüssmaci...elég egy mosolygó huncut szempár...)
NickyOnline 2009.02.20. 22:51:17
mütyür 2009.02.20. 22:51:23
ez az oldboy film elején leadott dal...én már itt beleszerelmesedtem a filmbe...
mütyür 2009.02.20. 22:52:08
Parajka 2009.02.20. 22:53:29
:) Pontsan. :)
---
Na, eddig dógoztam reggel óta, jójcakát.
NickyOnline 2009.02.20. 22:53:55
NickyOnline 2009.02.20. 22:56:02
indapass90210 2009.02.20. 22:56:16
mütyür 2009.02.20. 22:57:08
@NickyOnline: Jet Li? hmm... sajna előítéletes vagyok vele szemben:)) nem, én igazi ázsiai filmekről beszéltem, nem amerikanizált akármikről (persze, ez most az én véleményem, lehet, hogy tényleg jó a film)
mütyür 2009.02.20. 22:57:52
indapass90210 2009.02.20. 22:59:43
azt ben gontoldam, hogy ez ilyen erős.
indapass90210 2009.02.20. 23:00:31
mütyür 2009.02.20. 23:00:53
mütyür 2009.02.20. 23:01:40
indapass90210 2009.02.20. 23:04:17
mütyür 2009.02.20. 23:05:39
mütyür 2009.02.20. 23:06:10
indapass90210 2009.02.20. 23:12:07
andrasf (törölt) 2009.02.20. 23:12:24
ez a levél tökre helyén van.
nem bonyolít, nem magyaráz, nem elemez, csak érez és igyekszik, nekem ez tetszik :) (mármint a többihez képest, szóval amúgy együttérezek, de a hozzáállást díjazom.)
indapass90210 2009.02.20. 23:12:47
mütyür 2009.02.20. 23:14:14
@andrasf: ezt mondtuk páran...az ilyen élményeket (és ilyen mindenkinél előfordul) át kell élni, át kell bőgni, aztán szépen felállni:)
mütyür 2009.02.20. 23:14:45
indapass90210 2009.02.20. 23:17:10
mütyür 2009.02.20. 23:22:05
www.youtube.com/watch?v=FNsaNdCt89g
mütyür 2009.02.20. 23:24:05
korma 2009.02.20. 23:35:59
Mindent beleadtál a kapcsolatodba,amit csak adhattál, és a fiú pedig könnyedén elsétált. Nagyon fájdalmas és nagyon sajnálom, hogy ilyent kell érezned, de hidd el, hogy fogalma sem volt mit hagyott ott. A te mindened a legtöbb, amit adhattál, nincs olyan, hogy kevés, vagy sok, vagy jó, vagy rossz. Aki otthagyja a társát és észre sem veszi mit kapott tőle, az nem érdemli meg a másikat. Nem mondhatom, hogy ne fájjon a szíved, mert attól még ugyanúgy fáj, de próbálj társaságba járni, olvasni (de ne borongósat, meg szerelmeset, inkább sci-fit)tanulj, dolgozz és foglald el magad, csak esténként sírj, de akkor rendesen. Legrosszabb esetben hat hónap, de általában három, ha pedig sikerül megutálni, akkor akár holnapra is elmúlhat. Kitartás kislány!
mütyür 2009.02.20. 23:40:25
de az igaz, hogy a posztíró majd hamar feláll...lesz ennél még rosszabb tapasztalata is:)
mütyür 2009.02.20. 23:41:44
mütyür 2009.02.20. 23:51:24
mütyür 2009.02.20. 23:52:12
mütyür 2009.02.20. 23:58:55
www.youtube.com/watch?v=7aTPZCQYE38
mütyür 2009.02.21. 00:04:56
mütyür 2009.02.21. 00:06:44
mütyür 2009.02.21. 00:10:43
mütyür 2009.02.21. 00:12:56
végre szabadon oszthatom a zene-észt:D
mütyür 2009.02.21. 00:14:46
mütyür 2009.02.21. 00:16:24
lottyettluvnya 2009.02.21. 00:50:01
flymazs (törölt) 2009.02.21. 03:00:57
@korma: úristen :S
2009.02.21. 03:55:33
2009.02.21. 04:01:59
merta-X 2009.02.21. 06:06:59
Lefogadom, a posztban szereplő fickónál is ez történt.
kávéfőző 2009.02.21. 07:02:12
A pasi szövege meg olyan tipikus "liáneffektusos", és mindegy, hogy 22 vagy 52 éves, a duma marad ugyanaz.
Egyszer azt szeretném olvasni: "és akkor a pasi elémállt, és azt mondta: 'beleszerettem valakibe, ez van, elmegyek'"
Posztíró: el fog múlni, ne hibáztasd magad. Bármit tettél vagy nem tettél volna, a végeredmény ugyanaz.
indapass90210 2009.02.21. 07:44:47
Parajka 2009.02.21. 07:51:54
MP: Gratula!
Dövan: Jobban vagy?
Korma: Nekem 6 hónap volt, tegnap már szívfacsarás nélkül tudtam vele telefonon beszélni. Mert a barátság nagyonis megmaradt. :)
Parajka 2009.02.21. 07:56:21
kávéfőző 2009.02.21. 07:57:08
repecs 2009.02.21. 08:12:00
indapass90210 2009.02.21. 08:21:33
Flashzee · http://www.flashzene.com 2009.02.21. 08:29:54
Parajka 2009.02.21. 08:30:29
Tényleg azt ittál? Nem okoz az vakságot?
.....
Egyébként ha az ember nagyon kimerült - akár testileg, akár lelkileg -, akkor egy felestől is totál lesz.
Parajka 2009.02.21. 08:31:31
Köszi. :)
indapass90210 2009.02.21. 08:38:26
2009.02.21. 09:52:23
Jóóóóóóóó reggelt egyébként!
@Dövan: na erről eszembe jutott a szlávom, aki eldugta előlem az abszintos üveget és felháborodott, hogy nem is keresem? Én ugyanis azt hittem, hogy beteg megfázott és rohantam ápolni, de ekkor kiderült, hogy részeg. Na akkor jöttem rá, hogy ezt a játszmát én nem ismerem, mert nem kezdtem el vele se veszekedni, se sajnálni, rendbe tettem körülötte a dolgokat és az addigi kapcsolatot szépen lezártam...Na most ezt az abszintot Szlovákiában lehetett kapni, ez kékeszöld volt, holott a francia dekadensek mézsárgáról írnak. Ez az infó volt, ami az indulatból visszahozott ott a helyszínen...úgy összetört egyébként a lelkem miatta, na de mindegy is, mert már túl vagyok rajta, hisz azóta cirkálok itt a blogon!:D Szóval minden rossz hoz valami jót!:)
2009.02.21. 09:57:23
2009.02.21. 10:22:42
Parajka 2009.02.21. 10:38:27
Dehogy, csak a többiek vagy alszanak (Dövan mint tudjuk, előbbre van), vagy elmentek a piacra, esetleg kirándulni.:)
Küldtem mélt.
NickyOnline 2009.02.21. 10:45:10
2009.02.21. 11:13:54
2009.02.21. 11:15:01
indapass90210 2009.02.21. 11:23:16
Parajka 2009.02.21. 11:33:09
Borsószem 2009.02.21. 11:57:25
Ha már poszt nincs, tájékozódjunk! :)
hu.wikipedia.org/wiki/Abszint
Fáj a fülem, basszus, mint kölyökkoromban. Ebből fülorrgégészet lesz...
tupturupptuptup 2009.02.21. 12:18:25
Muha 2009.02.21. 12:24:39
flymazs (törölt) 2009.02.21. 12:38:04
Abszint finom, a mai formájában ártalmatlan.
flymazs (törölt) 2009.02.21. 12:53:58
bigthereal 2009.02.21. 14:16:15
sztem próbáld meg kívülről nézni magad is, a manust is, meg az egész kapcsolatot.
ez a legnehezebb, sok embernek nem is sikerül,de ha igen, akkor új perspektívák és összefüggések nyílnak meg, olyanok, amikre eddig nem is gondoltál!
és ez sokmindent megmagyarázhat
2009.02.21. 19:19:05
Cukros_Mázas 2009.02.22. 17:40:37
Celinke 2009.02.23. 10:09:36
100%-osan átérzem és megértem és minden tiszteletem a tiéd. Azért szeretem ezt a blogot, mert mindig ráébredek, vannak olyan emberek mint én, akik nem tudják felfogni, hogy csak ennyi lenne.
Nekem egy 2éves kapcsolatom ért így véget, annyi volt a különbség hogy régebb óta húzódott. Éreztük h. valami nem jó, valamit változtatni kell, harcoltam érte, harcoltam vele, mindent ami emberileg tőlem telt megtettem, de ő semmi... hagyta hogy így legyen... Szerettük egymást, az utolsó pillanatig, de tudtuk mindketten hogy valami nem működik.
A lényeg h. mai napig nem dolgoztam fel azt h. egy akkora szerelemnek ami a miénk volt, véget érhetett. Hogy csak ennyi lenne. és millió kérdés. Amire mai napig nincs válasz. Üzenem neked innen Debrecenből hogy tarts ki, hidd el minden nappal könnyebb és idővel rájön az ember, hogy csak addig nehéz amíg le nem fexel aludni, mert reggelre már felszáradnak a könnyeid, a nap is szebben süt, te is könnyebben mosolyogsz!
Nekem fél évembe telt, hogy azt mondhassam talpra álltam. Még mindíg fáj ha rá gondolok és gyűlölöm tiszta szivemből, akkor is ha ez nem szép dolog, de másképp nem ment. Számát, minden elérhetőségét töröltem (igen iwiwről is, kövezzetek meg), abszolút elzárkózás. Ma ott tartunk, hogy az akit a világon mindennél jobban szerettem, már rám sem néz és ha meg is tenné, akkor tőlem is csak gyűlölettel teli tekinteteket kapna.
Kitartás!
Shau 2009.02.25. 11:46:37
Kitartás, még fog sütni a nap neked is, bár hosszzú és tövises az út
"Never again will I be with you!
No promise eternal that would bring us trough!
I finally made up my mind this time!
This is the end -
I've drawn the line!
Never enough to devour your greed!"
Miss Blond (törölt) 2009.02.26. 16:03:43
Szörnyű. Amikor nem tudod felfogni, hogy vége valaminek és hogy ez veled történt meg. De állítólag a szakítás utáni állapotnak is megvannak a maga fázisai. bár én úgy gondolom, ha el is múlik a fájdalom valamennyire, a tüske örökre benne marad az emberben, és valamilyen szinten már örökké sérült marad. Vagy?