Néha egy-egy éjjel mindketten kimentünk az M5-ös autópálya melletti hipermarketekhez, és a kocsiban összehoztunk valamit. 

Üdvözlök mindenkit!
Lehet meglepő, de azt mondom, nem ritka történet, csak nem szoktuk az ilyeneket közszemlére tenni.
Nem mesélem el az elmúlt 2 és fél év minden történését, csak a főbb eseményeket.

Egy közös ismerős mutatott be minket egymásnak. Én akkor 20 éves voltam, túl egy 4 éves kapcsolaton, nem igazán akartam semmi komolyat. Aurél akkor 26 éves, csodaszép férfi. Köztudottan nagy nőcsábász, bár állandó barátnője is volt. Ennek tudatában voltam. De hihetetlenül vonzott benne valami. Elkérte az elérhetőségeimet. Beszéltünk msn-en, sms-ben pár hétig. Majd feljött hozzám, boroztunk és hihetetlenül jót szeretkeztünk. Ott aludt, reggel még egyszer egymásnak estünk, majd elbúcsúztunk. Gondoltam: ennyi volt. De nem, keresett, néha jött, máskor találkoztunk titkos helyeken. Én egyedül élek, egyetemre járok, magam osztom be az időmet, tehát tudtam alkalmazkodni. Ő heti egyszer- kétszer írt sms-t, hogy jönne. Lehet, durván hangzik, de jó volt ez így nekem. Szabad voltam, nem ellenőrizgettek, nem kellett mindent megbeszélni. A találkozókon kívül néha váltottunk egy-egy üzenetet vagy írtunk pár sort e-mailben. Nem igazán voltam a szeretője - ezt nem a magam mentegetésére írom - inkább szexpartner. Volt kulcsa a lakásomhoz, ha korábban érkezne, mint én, ne kelljen a portán dekkolnia. Valamiféle bizalmi viszony alakult ki a 2 és fél év alatt: Ő tudta, hogy bízhat bennem, nem fogom soha kellemetlen helyzetbe hozni, én tudtam, hogy számíthatok rá. Túlzott elvárásaim nem voltak. Egy dolgot tartottam szem előtt, hogy amennyire lehet, egymással szemben legyünk korrektek.

Szóval a szakítás, ami még fáj picit, de nem akarnám, hogy úgy jöjjön le, mintha szidnám őt. Tudtam, mibe megyek bele, és az is várható volt, hogy én leszek a „vesztes” fél. Szóval egyik este msn-en beszélünk, amikor valamire azt írom neki: „Amikor majd jössz hozzám…” Erre ő: „Nem veszed észre, hogy már nem megyek??” Nem igazán értettem, annyit írtam: „Oké, világos, légy boldog, a kulcsokat kérem vissza.” Tény, hogy pár hete nem jött, de nekem is sűrű volt az elmúlt pár hét (vizsgaidőszak, és néhány határidős munka is bejött), de volt már ilyen. Néha egy-egy éjjel mindketten kimentünk az M5-ös autópálya melletti hipermarketekhez, és a kocsiban összehoztunk valamit. Ilyen módon azért a múlt héten is összefutottunk. Ennek tükrében váratlanul ért. Érzek benne némi lekicsinylést, és ez fáj benne a leginkább. Nem ez a legjobb szó rá, de nekem olyan, mintha ezt írta volna: „De hülye picsa vagy Te, nem veszed észre…?”. Mondjuk, ez már teljesen mindegy.

Ennyi a mi történetünk, megsirattam picit, leginkább azért, mert a vége így sikerült, és mert a megszoktam, hogy van nekem. Nem tudok, de nem is akarok mit tenni. Amit tudnék, az nem lenne korrekt, vállalom a tetteimért a felelősséget. A szép pillanatok néha bevillannak. Ez nem az a gyomorösszehúzó, lézengős hiány, tudom, hogy abból is van visszaút, ebből végképp. Írtam még neki egy rövid levelet, hogy tudomásul vettem, amit írt, a kulcsokat dobja be a postaládába és minden jót kívánok neki.
Arról értekezhetnék, mennyire volt etikus ez a kapcsolat. Vagyis inkább, mennyire nem. Állíthatnám, hogy nekem lelkiismeret-furdalásom van a barátnője miatt, de nincs. Nem ismerem, nem tudom, ki ő. Nekem nem volt mellette más, mert én nem lennék erre képes így, Aurélnak ment. Most már nem zárkózom el semmi komolytól, de nem lesz könnyű belerázódni újra a „klasszikus járás” című dologba. No meg azt is tudom, hogy akármennyit dolgozik, tanul, alszik a férfi, meg lehet oldani egy titkos kapcsolat fenntartását.

Tanulság számomra nem az, hogy a szeretői lét üdvözítő, de nem is az, hogy a legnagyobb bűn. Valahol a kettő között. Nem egészséges, de bizonyos életszakaszokban helyénvaló. Egy feltétellel: egymás közt csak őszintén és másoknak semmi fájdalmat nem okozva. Tudom, hogy ezt majd még visszakapom az okosok szerint. Lehet. Vállalom. Nem bántam meg, bár a szakítós duma tényleg megrázott.

( Írjam, ne írjam?? J Tescoban együtt pakoltunk, gumit is használtunk, nekem van itthon mindig, de néha ő is hozott, ha szóltam, hogy nincs. Katona nem volt.)