Addig mondta a lány, hogy fél a megcsalástól, hogy végül ő csalta meg a fiút.

Szörnyű érzés, amikor az ember mérföldkőhöz érkezve az életében visszagondol az eltelt évekre és ráébred: szörnyű hibát követett el, és arról addig fogalma sem volt. Én így jártam.

Még az egyetemen jöttem össze egy csodálatos lánnyal, Edinával, akivel több mint három évet töltöttem együtt. Gyorsan megtaláltuk az összhangot, és nagyon hamar azon kaptuk magunkat, hogy gyakorlatilag együtt éltünk (úgy, hogy nekem előtte nem volt komoly kapcsolatom). Boldog voltam vele, úgy éreztem, mintha a lelkem egy darabkája lenne.

Ugyanakkor rengeteg konfliktus is volt közöttünk, amelyek legtöbbször az ő féltékenységéből adódtak. Soha nem akartam rajta kívül mást, ő ezt mégsem hitte el nekem. Sok volt a veszekedés, egyfajta se veled, se nélküled állapotban voltunk. Rendszerint ő kezdte vitákat, mégis ő volt az aki előbb megenyhült, és lezárásképpen bocsánatkérően odabújt hozzám. Nem tudom, hogy Edina akkor tényleg belátta-e, nincs valós oka megkérdőjelezni a hűségemet, mert lényegében ugyanaz a téma jött elő időről-időre. Utólag már világosan látom, nagyot hibáztam ott, hogy soha nem próbáltam meg vele nyugodtan megbeszélni a gondot, hanem a megkérdőjelezhetelen igazságom birtokában feltételeztem, hogy most már tényleg hisz a hűségemben. Komoly összezörrenésünk más miatt nagyon kevés volt, és úgy éreztem, kiegészítjük egymást.

Munkába állva az időbeosztásunk nagyon eltért, így csak késő este láttuk egymást. Kevesebb volt az együtt töltött boldog óra, a veszekedések gyakorisága viszont változatlan volt, és ez lassan felőrölte a kapcsolatunkat. Bár szerettük egymást, a viták eldurvultak, és egyre később jöttek az odabújások (mindig csak ő kezdeményezett sajnos), és kétszer költözött el egy-két hónapra. A harmadik alkalommal én küldtem el, mert ekkor már mindketten méltatlanul viselkedtünk. Elkezdett más pasikkal kavarni, amitől érzelmileg padlót fogtam, és már nem tudtam tetteimet kontrollálni.

A kapcsolatot továbbra is tartottuk Edinával, és pár hét után komolyan felmerült az újabb kibékülés lehetősége. Megbeszéltük, hogy hívni fog és találkozunk. Hiába vártam, viszont túl büszke voltam, hogy én keressem őt. Egyik este végül rászántam magamat, és felhívtam. Sikerült megint összevesznünk. Ő éppen a barátnőivel indult bulizni, és mint utólag kiderült akkor összejött egy sráccal. Itt én besokalltam újra. Bár néhány hét múlva meglátogatott, és szeretett volna visszajönni hozzám, én ezt akkor nem akartam. Volt éppen egy lány, akivel néhányszor találkoztam, és én úgy döntöttem beáldozom a sokéves kapcsolatunkat egy bizonytalanért. Nem sokkal később már kétségbeesetten és szó szerint őrült módon próbáltam visszaszerezni, de már késő volt. Szerettem és gyűlöltem egyszerre.

Sok időnek kellett eltelnie, mire nagyjából feldolgoztam a történteket, de megbocsátani nem tudtam neki, csak a haragom szűnt meg. A legutóbbi próbálkozásom alig két hónapot ért meg, és kísérteties hasonlóságot mutat: a lány megcsalt. Ez előhozta bennem a régi emlékeket. A sértettségtől, büszkeségtől és a haragtól korábban nem láttam: Edina azért volt féltékeny, mert nagyon szeretett, és úgy sejtem azért pasizott, mert azt hitte, hogy nekem más nő kell. Levélben felvettem Edinával újra a kapcsolatot, és elmondta, hogy most is együtt van a sráccal és boldogok. Valahol örülök a boldogságuknak, és annak, hogy végre sikerült megbocsátanunk az egymás ellen elkövetett bűnöket.

Nekem az elmúlt időszakban sem volt komoly kapcsolatom, viszont most ráébredtem, hogy szörnyen hiányzik Edina és szeretem. Most már látom, nem lett volna szabad elengednem a lányt, akinek csak annyi hibája volt, hogy túlságosan szeretett.

Sanyi