Imádjuk a sagákat, úgyhogy minden folytatást örömmel fogunk venni a jövőben is.

A kép innen

Kedves szakítosblog

2009 aug 31-én raktátok ki egy szakításomat. Annak a történetnek a végén jeleztem, hogy elkövettem egy hibát, esélyt adtam annak, akinek nem kellett volna. Ez következik most. Még nem tudom milyen hosszú lesz, az a legjobb ha előre elnézést kérek emiatt:) Az biztos, hogy aki olvassa majd, az sokszor fogja magában azt mondani és kommentben leírni, hogy ez a pasi (én) mekkora egy seggfej, és hogy megérdemli, mert olyan hülye naív.  Igen naív voltam, pedig az életben nem vagyok ilyen. Ha valaki nagyon szerelmes, akkor néha azt sem veszi észre, ami az orra előtt történik, bonyolult összefüggéseket felismerését pedig ne is várjuk.) Azért ne csak engem szidjatok:))

 

A történet

Most 3 éve azzal váltunk a lánnyal, hogy jelentkezzen akkor, ha már nem akar más ölében flörtölni:) Persze, amíg jelentkezett, volt néhány kapcsolatom, de egyik sem volt komoly. Közben rájöttem, hogy én ezt a mások ölében flörtölő leányzót szeretem, hiányzik, és valamiért ő kell nekem. Mert tényleg olyan elbűvölően aranyos tudott lenni... Mivel elég sokáig nem jelentkezett, kezdtem róla elfelejtkezni. Volt más kapcsolatom is, volt közte búfelejtő, és volt közte komolynak induló. Egy ilyen komolynak induló kapcsolatban voltam éppen, amikor jön egy SMS tőle (kapjon egy betűt, pl „V”), hogy mi van velem, jól vagyok-e, és rengeteg smiley. Na ez most mi? Gondoltam magamban, válaszolni kéne, csak az volt a baj, hogy egy másik lánnyal töltöttem a nyári szabadságomat. És a hülyeségeim sora itt kezdődött. Az egy másik lánnyal (ő is kap egy betűt „F”) töltött szabadság közben elkezdtem „V”-re gondolni, egyre többet. Szabadságunk véget ért F-fel, bevallom, hogy a vége felé már nem érdekelt „F”. Elváltunk, azt gondoltam magamban, hogy lesz ami lesz, válaszolok „V” SMS-ére. Így is lett, először hűvös voltam és a korábbi rossz tapasztalat, valamint a közös ismerőseink által elmondottak (nős faszikkal kavarás, kollégáktól szívességért cserébe ez+az) miatt tartózkodó voltam. Váltottunk üzeneteket, majd emaileztünk, persze pár nap múlva telefonálás lett belőle. Azt elfelejtettem mondani, hogy térben 300 km-re voltunk egymástól, és ennek komoly szerepe lesz a történet alakulásában. Szóval telefon: szia, hogy vagy, szüleid? Banális kérdések, és én annyira kíváncsi voltam, hogy feletettem azt a kérdést, hogy „Mások ölébe flörtölési szándékkal ülsz-e még?” Teljesen poénra vettem a kérdést, de „V” komolyan elmondta, hogy két évig úgy élt szabadon ahogy akart, és most már szeretne megállapodni elmondta azt is, hogy tudja, hogy sok hülyeséget csinált, és volt sok kapcsolata is (elmondta nekem ezeket telefonban, mert tudta, hogy tudom, milyen ravasz volt!), de rájött, hogy mellettem találhatja meg a boldogságot és engem SZERET. Ezt nagybetűvel mondta, és én elhittem. Sétáltam bele a csapdába, ahogy kell. Oké, mondtam találkozzunk. Pesten találkoztunk, és én úgy mentem fel, hogy nem tudom mit akar, de én szeretném őt visszaszerezni. Az első üzenet alkalmával bizonygattam magamnak, hogy óvatos leszek, és nem ugrok fejest egy újabb hülye szituációba, de nem bírtam magammal: ahogy közeledett a találkozás időpontja, úgy éledtek fel a két évig csak parázsló érzelmeim. Találkozunk, sétáltunk, fagyiztunk, beszélgettünk. Elmondta, hogy megállapodott, felnőtt (25+), és én vagyok neki az, akiben megbízhat. Őszintének tűnt, bár később kiderült, remekül tud hazudni, meg amúgy is kezdett leereszkedni a rózsaszín köd az agyamra, szóval hittem neki. Ez kb nyár végén volt, és nekem még ott volt a komolynak induló kapcsolatom „F”-fel. Döntöttem, szakítottam vele. Ezt csak így ilyen egyszerűen írom le, mert most nem ez a téma, de lehet, hogy majd az ő tollából viszontlátom azt a történetet is:) Nem vagyok rá büszke, de tudom, hogy nem haragszik rám. Szóval F lerendezve, nyár vége van, "V"-vel hétvégente találkozunk Pesten, egy napra mindig, mert neki olyan volt a munkája, hogy gyakorlatilag két egymás utáni szabadnapja nem volt. De ezt a pesti együtt töltött időt is nagyon élveztem, semmi szex nem volt, érzékiségből is csak annyi, amit egy parkban egy padon meg lehet tenni. Ő nevezett engem először „páromnak”, amely szóról már tudom, hogy vérciki, de akkor tetszett és arról győzött meg, hogy szeret, és tényleg engem akar. Szerelmes lettem belé, igazán és őszintén. Ő is azt mondta nekem, hogy szeret és szeretne velem élni, örökre. A kapcsolatunk továbbviteléről pedig ott volt a kézenfekvő megoldás, ő költözik hozzám, mert nekem van saját lakásom stb, az ő munkája pedig olyan, hogy bármely megyeszékhelyen talál állást. Az indok az volt, hogy ilyen messziről úgysem ismerjük meg egymást, és ha már eldöntöttük, hogy egymással élünk, akkor minek várni? Ennyiben maradtunk, elkezdtem neki állást nézni. Az újra jelentkezése után egy hónappal, az összeköltözés felvetése éseldöntése után pár perccel pedig eljegyzésről volt már szó. Ez már egy picit furcsa volt, de amikor szóvá tettem azt, hogy ez még inkább távlati dolog legyen, azt válaszolta, hogy a szigorúan vallásos szülei nem engednék meg azt, hogy GYŰRŰ nélkül együtt éljünk. Jó rendben elfogadtam, rövidtávon eljegyzés. Közben azért közös ismerőseink párszor megkérdezték, hogy nem gyors ez így, meg nem ismerjük egymást, de „V” is, és én is leszereltem a kétkedőket, hogy máshogy úgysem fogjuk egymást megismerni. Mekkora baromság, most már tudom…

Az álláskeresés jól haladt, behívták az én lakhelyemül szolgáló városba személyes interjúra, az időpontot ő választhatta meg. Felgyorsultak tehát a dolgok, és mivel közeledett egy hosszú hétvége is, ezért megbeszéltük azt, hogy bemutat a szüleinek. Hú ez komoly, gondoltam, mert tudomásom szerint otthon még nem mutatott be senkit. Közben elintéztem neki azt is, hogy a hosszú hétvége utáni első munkanapon jöhessen állásinterjúra. A szülei kb 400 km-re laktak tőlem, és van közte egy országhatár is… igaz, legalább már schengeni. Elindultam tehát a tőlem 300 km-re lévő városba, ahol felvettem „V”-t majd irány tovább haza. A szüleitől egy kicsit féltem, mivel nagyon hagyománytisztelő, és szinte fanatikusan vallásos az a vidék ahol laktak, és volt néhány történetem az anyai szigorról, amivel a lányát nevelte…

Hazaértünk, megtörtént a bemutatás, sőt nem csak a szüleinek, hanem a távolabbi rokonoknak is, amit azért kihagytam volna, de nem volt semmi probléma. Természetesen külön szobában aludtunk, de erre fel voltam készülve, ugye a szigorú vallásos nevelés... Ott töltöttem 4 napot, a szülei akkor szembesültek a lehetőséggel, hogy lányuk pár folyóval, országrésszel és kilométerrel arrébb költözik. Meglepődtem, mert semmi kifogásuk nem volt, nagyon jól fogadták az egészet. Egy dolog azonban feltűnt, de ennek akkor nem tulajdonítottam jelentőséget: „V”, ahogy én ismertem egy vidám lány volt mindig is, aki hamar kimutatja az érzelmeit, otthon azonban nagyon visszafogottan viselkedett velem. Nem bújt hozzám, nem adott csókot, ha én adtam neki, azt nem viszonozta. Egyszer ölelt át, akkor, amikor nem látta senki. De az a visszafogottság a részéről az egész ottlétet jellemezte, és amikor rákérdeztem, azt válaszolta, hogy nincs semmi baj, csak én vagyok az első, akit bemutat otthon, ezért izgul. Ennyiben maradtunk. Letelt a hosszú hétvége, és hétfőn pedig ott az állásinterjú, tehát vittem haza magammal. A hazaúton kezdett beütni a krach, legalábbis erre utaló jeleket tapasztaltam: látszólag rendben volt minden, de olyan megjegyzéseket ejtett el, hogy a szülei ragaszkodnak ahhoz, hogy az eljegyzés és az esküvő náluk legyen, ha megkapja a munkát, és még nincs eljegyzés, nem lakhat nálam, mert az milyen már!!! És mondanom sem kell, a hétfői állásinterjúig sem alhat nálam, és hogy ezt megígértette vele az anyja. Ezeket ott a kocsiban lerendeztem, az egynapos együtt-nem-alvást elfogadtam. Az agyam mélyén sejtettem, hogy ezek talán nem is igazak, és csak azért mondja őket, hogy a mellette ülő, és megbolondított pasit (engem) összezavarja és belekavarjon a rózsaszín idillbe. Megérkeztünk hozzánk, az én szüleimnek is bemutattam őt, nálunk nem volt semmi felhajtás, ott aludt náluk. Én meg mentem haza az én lakásomba. Este késő volt már, amikor apám felhívott, hogy mi ez a külön alvás, ez olyan izé a 21. században két felnőtt embertől…. Igaza volt az öregemnek

Másnap állásinterjú, egy nem túl jól átaludt éjszaka után elkísértem. Kiderült, hogy egy formális alkalmassági után akkor kezdhetett volna az új helyen, amikor akart. Örültünk (örültünk?, örültem?), majd elvittem megmutatni a lakásomat. Arra készültem, hogy szeretkezünk egy jót, de csak a csókolózásig és kézimunkáig jutottunk. Amikor látta, hogy részemről minden lehet, akkor kijelentette, ma neki piros betűs napja van, és pont. Én meg kimentem az erkélyre cigizni:) Pedig vettem gumit is, hátha…

Ezek után átmentünk kajálni szüleimhez, akik meghívták szüretre két hét múlva, majd a hazaút. Voltam olyan hülye, hogy felkísértem pestre vonattal, ahol tovább folytatódott az egyre inkább visszahúzódó viselkedése. Állítólag görcsölt és ezért viselkedett velem így az egész visszaúton. Azért megkérdeztem tőle, hogy a felkínált állást mikor akarja elfogadni, erre a válasz az volt, hogy hát minél előbb, mert már MENEKÜLNE onnan, ahol akkor élt. Ezt a szót hallva összerezzentem, mert nagyon nem akartam, hogy valaki azért költözzön hozzám, mert valahonnan menekül. De nem szóltam semmit. A vonat indulásáig arról beszéltünk, hogy a költözést hogyan lehet a legésszerűbben megoldani. Erre tisztán emlékszem. Felszállt a vonatra, nem vártam meg, hogy elindul, mert én is siettem az én vonatomra. Elköszöntünk, és azóta nem láttam őt.

Egy hétig nem jelentkezett, írtam neki SMS-t nem válaszolt, hívtam, de nem vette fel, vagy ki volt kapcsolva. Bár voltak vele, és az egész szituációval kapcsolatban kételyeim, de mégis kétségbe estem. Hiszen én szerettem őt, és az eszem azt súgta, hogy na megint jól átvágott, ugyanakkor a kevésbé racionális énem azt mondta, hogy biztos megvan az oka, hogy miért nem jelentkezik, és majd minden rendben lesz. Eltelt egy hét, és mentünk családostól szüretelni. Hívtam telefonon, és csodák csodája, felvette. Beszéltünk, hogy most mi ez az eltűnés, talán megijedt? Igen megijedt, válaszolta, és én nem ismerem őt, és nem akar nekem rosszat. Jött a döbbenet, amikor azt mondta a telefonba, hogy ő továbbra is flörtölni akar mindenféle férfival, mert neki ilyen a természete, ha együtt lennénk, akkor úgyis megcsalna, és ez nem vezetne sehova. És ő nem az, akinek ismerem őt, és nem az, akinek a szülei ismerik. Szó fennakad és lehelet megszegik…. Én köpni és nyelni sem tudtam, de a még mindig szerelmes férfi (hülyegyerek) ilyenkor azt gondolja, valamiért be akarja feketíteni magát és hogy beszéljük meg…Jó megbeszéljük holnap, én pedig úgy megyek aludni, hogy van remény. Másnap hív, visszahívom, ebből egy közel kétórás beszélgetés lesz, közben a kis a szülők szedik a szőlőt, nélkülem. A beszélgetés alatt újra többször elmondja, hogy ő nem érdemel meg engem, én jobbat érdemlek, ő rossz, de Istennel (szegény Isten, ilyenekkel kell beszélgetned) megbeszéli a dolgokat. Hát jó….

Nem akarom sokat ragozni a beszélgetés tartalmát, én összetörtem. Szőlőszedésről szó nem lehetett ezek után, inkább kocsiba vágtam magam és hazamentem. Még jó hogy útközben felhívtam egy barátomat, mert lehet hogy fának hajtottam volna. Hazaértem, függöny le, szó szerint és képletesen is. Másnap SMS-t írok, hogy próbáljuk meg még egyszer, adok még egy esélyt, vagy várok, ameddig kell. Semmi válasz. A sokadik ilyen SMS után felhív „V” barátnője (akinek egyszer elhoztunk egy esemény utáni tablettát, de nem láttam, hogy odaadta volna neki), hogy fogjam már fel: „V” menekülni akart önmaga és az életvitele elől, keresett egy balekot és hogy ez a balek én vagyok”. Elmondott pár történetet az elmúlt két hónapból, hogy míg újra „összejöttünk”, kivel, mikor és hányszor feküdt le, ésatöbbi ésatöbbi. Még mindig nem fogtam fel, hogy egy nimfomán, hazudozó picsával hozott össze a sors, mert még mindig szerettem. Ezek után úgy teltek a napjaim, hogy egyszer bosszút akartam állni és elmondtam mindeféle kurvának, más napokon pedig meg akartam halni, mert akit így átvertek annak tökmindegy. Megint más napokon pedig vártam, hogy újra jelentkezzen. Sokáig szenvedtem miatta, de mára kijöttem belőle. Az eset után fél évvel még mindig azt éreztem, hogy az élet szar. Fogytak az Alprazolam tartalmú gyógyszerek rendesen:) Azóta szerencsére megismertem valakit, de ez egy másik (reméljük nem szakítós) történet.

 Azért „V” húsvétkor küldött egy ezerféle smileyt tartalmazó üzenetet, de nem válaszoltam rá. Azóta nem jelentkezett. Ma már én is nevetek magamon, mert ekkora balfék nincs még egy. Amit bánok, hogy nem is szexeltem vele. Tanulság: sok van, tanultam belőle. A többit rátok bízom

Tescoban nem voltunk, gumit én vettem (de minek?), katona nem voltam

 

Üdv,