Végre egy mindenkit érintő és érdeklő kérdés! Sokszor előfordul, hogy eleinte minden klappol, aztán később meg mégis úgy tűnik, hogy nem. Semmi komoly, csak nincsenek pillangók a hasamban, nincs meg az a bizonyos zazazu érzés. Na, ezt hogyan lehet jól megmondani? Egy példa mondjuk pont a blog nevében szerepel, de mindegy.

Antal története a másik fél örlődéseit világítja meg, vegyük elő mindannyian ezeket az emlékeinket, és dühöngjünk együtt, hogy a faszért nem lehet megmondani, hogy értékellekmintembertdenemestemirántadszerelembe, csá.

Megbeszéltem egy randit egy lánnyal Pesten. Egy társkereső-honlapon „leltem” rá. A Belvárosban leültünk egy helyre, beszélgettünk két órát, nagyon csinos nő. Én 24 voltam akkor, ő 30.

Abban maradtunk, hogy elmegyünk moziba – sokat beszéltünk a filmekről a randi alatt. Én nem igazán tudtam eldönteni, hogy az udvariasság miatt, vagy valóban őszintén teszi, de küldött egy üzenetet, miután elváltunk, hogy „nagyon jól érezte magát velem”.

Azért bíztam abban, hogy ez őszinte, mert azt gondoltam, az ember 30 évesen már tud kosarat adni, ráadásul nem is egy nyámnyila, hanem határozott nőről van szó.

Teltek múltak a napok, a lánnyal a randi sehogyan sem akart összejönni. A mozit mindig eltoltuk a meló miatt, volt hogy pont olyan időpontot mondott, amikor - én tudattam vele – dolgozom. Talán megértik azok, akik voltak már nem egyértelmű helyzetben, hogy az eszük érti, mi történik, de a szívük mégis táplálja a reményt. Ezért, bár hagynom kellett volna az egészet, én hívogattam és írtam is neki.

Aztán küldtem egy üzenetet, amiben végül is lecsesztem, hogy miért nem tudja megmondani, ha „nem”, minek belemenni ilyen játékokba? Elég szörnyen és szánalmasan viselkedtem és folyamatosan tudatában voltam ennek.

Talán erre várt, mert írt ekkor egy hosszú levelet, amiben kifejtette, hogy megijedt tőlem, attól, ahogy viselkedem, hisz egy helyes intelligens ember vagyok (ő mondta nem én) még sincs önbizalmam és ez valami rosszat sejtet nála. (jó helyen kapizsgált: pár hónapja voltam csak tiszta az önbizalmam valóban a 0 felé konvergált, ráadásul túl voltam egy zűrös kapcsolaton)

Azóta sem tudom, hogy először valóban tetszettem-e neki és fokozatosan járattam le magam a türelmetlenségemmel, vagy csak nem merte megmondani az elején. Igazából a reális az utóbbi verzió lehet, csak furcsa volt, még csak „face to face” sem kellett volna, hanem egy telefonbeszélgetésben is lekoptathatott volna. Én mindenesetre azóta türelmesebb vagyok és nem haragszom az illetőre, gyönyörű szemei voltak.