Nagy napra virradtunk, megint velünk foglalkozik a nagyvilág. A Bors napilap duplaoldalas cikket szentel blogunk nyomán a szakítás témájának, és képzeljétek, még az url is benne van. Lássunk, mit tudtunk meg a szakításról a cikk elolvasása után. (Az online változat itt.)

A bűvös hetes szám mellett egy másik is elő kerül a cikkben: a hármas. Vagyis nemcsak a hetedik együttöltött év kritikus, hanem már a harmadik is. Hogy miért? A Bors kérdésére Dr. Csíky Antal pszichológus elmondta, hogy a harmadik év után leáll a szerelem érzésért felelős boldogsághormonok termelése, a hét év után meg átrendeződnek a csakrák. A hétéves elmélet egyébként Dr. Czeizel  Endre szerint butaság: "A szakemberek arra jutottak, hogy a szerelem maximum három évig tart, csak korábban sokkal több gyerek született, így a párokat sok esetben egymáshoz kötötték a kicsik" - olvasható a Borsban.

A lap megszólaltatott celebeket is, külön öröm számunkra, hogy Gregor Bernadett így nyilatkozott rólunk: "Egyébként jó dolognak tartom, hogy van egy olyan internetes oldal, ahol mindenki elmesélheti szakítás-történetét. Akár tanulhatnak is a másiktól." Keleti Andreától viszont nem várhatunk a közeljövőben szakítós sztorit, mert mint a lapból megtudtuk, 11 éve él boldog párkapcsolatban. "Nincs titka a hosszú kapcsolatnak, egyszerűen szeretni kell a másikat."- oktatott ki minket a táncosnő.

Végül Takács T. László kolumnista kérését tolmácsoljuk: "Azt szeretném kérni, hogy inkább koptassanak le a hölgyek a következő dumával, ha nem jövök be nekik: úgy hallottam, horkolsz, túl okos vagy hozzám, jobbat érdemelsz, mint én, hol a Mercid? Ha pedig meguntak, ne mondják, hogy legyünk barátok. Nem leszünk. Szakítunk."