Újabb szomorú eset bizonyítandó, hogy házinyúlra baszki tényleg nem lövünk! Ha meg igen, akkor semmiképpen nem dicsekszünk el azzal, hogy micsoda lepedőakrobaták vagyunk. Egyébként ha megvan a baj, akkor mi a helyes eljárás? Próbáljuk vigasztalni "meg minden" vagy mint Rachel, mondjuk meg, hogy "it is a big deal!"?


Nekem is egy kolléganős történetem van. Mindketten újak voltunk a cégnél hát mit tesz ilyenkor az ember keresi a hasonszőrűek társaságát. Rengeteget beszélgettünk és többször is leszögeztük hogy házinyúlra ugye meg kollégára nem lövöldöz éppeszű ember. Hátha még mindakettő jelen van, neki is meg nekem is van állandó kapcsolatunk szóval…..pssszzt! :-) A végén az lett a nagy barátkozásból hogy kezdett lassan kialakunli a románc: vette a poénokat hülyére röhögtük magunkat, értékelte a bókokat stb. Eljött az igazság pillanata: egyik héten huzamosabb ideig nem volt otthon a lakótársam hát viccesen megjegyeztem a hölgynek hogy mi lenne ha arra az időre hozzám költözne? Erre Ő nagyon komolyan visszakérdezett hogy ez jó ötlet? Mondom hogyne lenne az. Rendben el is jött a neves este nagyon rendben volt köztünk minden de nem volt szex mert azt mondta hogy nem biztos abban hogy Ő akarja-e ezt az egészet igazán. Rendben is volt a dolog nem próbálkoztam többet persze azért a sok smárolástól meg egyebektől kicsit nehezen aludtam el mellette de mindegy.

Másnaptól:

Öröm boldogság alig vártuk hogy újra együtt lehessünk és lehessen alkalom arra hogy újra együtt alhassunk vagy bármi mást amit egy ágyban művelnek az emberek. Ez volt eddigi életem talán egyik legszebb kéthete ez a boldog várakozás...komolyan.

Nagy nehezen került újra alkalom arra hogy ismét együtt lehessünk kettesben kényelmes körülmények között ezúttal nála. Meg is érkeztem iszogattunk kicsit beszélgettünk és valahogy végig nagyon ideges voltam mintha kicsit féltem volna attól hogy talán nem leszek elég jó az ágyban neki meg ilyenek. (Hozzá kell tennem hogy elég sokmindent mesélt a szexuális élményeiről, és ha már a fele igaz akkor is le vagyok maradva pedig énse vagyok már nyeretlen kétéves.)

Eljutottunk az ágyig el is kezdtük a mókát ment is rendesen és egyszer csak érzem hogy nem úgy áll a zászló ahogy annak kellene állnia. Ezen totál be pánikoltam és itt nagyjából vége is lett a dolognak, pedig jól indult és mindenki élvezte. Talán az idegesség vagy a pia, vagy kezdek öregedni hmm. Fene se tudja.

Lényeg hogy nagyon jól viselte akkor és próbált vigasztalni meg minden. Több-kevesebb sikerrel. Azt hittem hogy Ok! ez rendben is van majd legközelebb. Eljött a reggel, kialudtam magam meg minden, na mondom ez a mi pillanatunk: széttépem alatta a lepedőt. Azonban le lett hütve a lelkesedésem mert mondta hogy siessünk el ne késsünk a melóbol. Rendben van mondom siessünk, gondoltam hogy át kell gondolnia az estét és egyebek. Azon a héten nem is nagyon beszélgettünk valahogy nem akaródzott szembesülni a szomorú valósággal. Engem nagyon bántott a dolog mert őszintén kicsit talán bele is zúgtam.

A következő héten vissza tértünk a témára és nagyon biztatóan viselkedett majd kiugrottam a bőrömből. Eljött a következő lehetőség arra hogy együtlegyünk és nemet mondott valami tréningre hivatkozva. Eljött az azutáni lehetőség és az azutáni és az azutáni és mindre nemet mondott valami hülyeségre hivatkozva. Nem bírtam tovább, direkte rákérdeztem és lényegében meg se indokolta hogy mi a baja egyszerűen lebunkózott és azóte sem beszélünk. Pedig én megpróbáltam a kedvében járni még egy ideig de rájöttem hogy nagyon nincs értékelve a fáradozásom. A pohár viszont ott telt be amikor a többi kolléganőt is kezdte ellenem fordítani. Kezdek egyre rosszab szájízzel bejárni dolgozni...