Sziasztok! Gondoltam én is megosztom Veletek életem legbénább szakítós dumáját.

Nem részletezem hosszan a kapcsolatot. A lényeg, hogy 27 évesen végre szerelembe estem sok-sok próbálkozás után. A fiú már az elején tudatta velem, hogy Krisna szimpatizáns de mivel nem akart meggyőzni engem is ezért nem foglalkoztam a dologgal. Eltelt az első év, részemről nagy szerelemben, amikor felbukkant egy 18 éves kiscsaj a társaságban. A női megérzés dolgozott bennem ezerrel, de a fiú mindent tagadott. Én sosem voltam az a telefonban túrkálós tipus,de egyszer véletlenül megnéztem az sms-eit. Igazából az én egyik üzenetemet kerestem, hogy megkapta-e mert nem reagált rá semmit. Hát sokkot is kaptam rögtön, mert tele volt a lány üzeneteivel. Nem olvastam el, de ennyi is bőven elég volt. Megint rákérdeztem, és megint tagadta, hogy érdekelné a lány. Én meg vaksi voltam a szerelemtől. A sztorihoz tartozik, hogy én sosem voltam házasság párti és gyerekre sem vágytam még. Ő persze oltogatott a dumával, hogy majd együtt ülünk a kandallónál, meg unokák, meg stb.

Másfél év után aztán kiborult a bili és kérte, hogy szakítsunk. Na itt jön a nagy duma. Kérdezem: a lány miatt? Nem-nem. Igazából azért mert ő egyre jobban hisz Krisnában és a lélekvándorlásban és pár év múlva el akar vonulni a világtól és csak a gondolatainak akar élni! És jobb, ha most szakítunk másfél év után, mint mondjuk 2 év múlva. Mikor rákérdeztem, hogy mi volt az a sok szövegelés családról meg kandallóról, ez volt a válasz: Hát a lányok ezt szeretik, nem?????? Na itt sikerült kiábrándulnom belőle szerencsésen, hogy ennyire nem ismert meg másfél év alatt. Természetesen egy hét múlva már a kiscsajjal járt. Nem értem mire volt jó ez az egész. Folyamatosan tagadta, hogy a lány miatt szakít és ezt a hülye Krisna-dumát erőltette. Miért nem lehet egyenesen megmondani, hogy mást szeret, engem már nem?