Másodszor olvastam el a történetet, de nem tudom, mit kellene kiemelni. A poszt-WTC-időszak legjobb romantikus történetében ugyanis van leszbi-szerelem, kielégíthetetlen nő, 87ezer forintos arany. Azt sem tudom, hol vagyok, hihetetlen történet, és a lányról még nem árultam el, hogy Barátok közt-rajongó.
Tanulságos történetet szeretnék megosztani veletek.

2001 őszén egy netes társkereső segítségével ismerkedtem meg vele. A képeken nagyon jól nézett ki, amolyan szőke-kékszem-cicababa típus. Abban az utcában járt jogi egyetemre, ahol én is laktam, a VIII. kerületben.
Első találkozásunkat összekötöttük egy vidéki sportesemény meglátogatásával, ami azért is jó volt, mert a kocsiban oda-vissza sokat tudtunk beszélgetni. A hazaúton álmos volt, és rámhajtotta a fejét. A hal beúszott a szákba - ünnepeltem magamban. Amikor hazaértem vele, a lakása előtt megcsókoltam, majd másnap elutaztam 10 napra Törökországba. Azt a 10 napot végig sms-eztük, majd a 11. napon reggel várt Ferihegyen. Ez volt a második találkozásunk, 2001. november eleje volt.
Azonnal a lakásomra mentünk és az ágyba vetettük magunkat. Érdekes módon ruhában egy hangyányival jobban nézett ki, mint meztelen, de nem volt rossz. Ami viszont nem volt jó, hogy hüvelyi úton képtelen volt az orgazmusra, csak ujjal, vagy szájjal lehetett ezt nála nagyon hosszú idő után elérni.
Ezek után dúlt a szerelem. Ahhoz ragaszkodott, hogy a minden nap jelentkező Barátok közt horrorműsort megnézze, ez szent és sérthetetlen volt nála. Általában este én mentem át hozzá, megnéztük a remekművet, majd egymásnak estünk. Egyre több furcsa dolog derült ki róla: imádja, ha nők nyalják (leszbikus), állandóan a legkedvesebb barátnőjéről, fantáziált, hogy milyen jó lenne vele. Ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget.
Ellenben igyekeztem a kedvében járni. Ő bemutatott a szüleinek, én viszont. Apuka a rendszerváltás egyik nagy nyertese, aki sikeresen kisíbolta az egyik állami építőipari vállalat nagy gépeit és lett maszek. Ögyes... Anyukám azt mondta: "kisfiam, nem az igazi"... - természetesen ellenkeztem, de később igaza lett neki.
Decemberben felvetettem, hogy januárban menjünk el nyaralni. Így is lett. Messze mentünk, a trópusokra. 2 hétre. Már akkor furcsa volt, hogy nem volt annyira kedves... Hazafelé a reptéren iszonyatosan összevesztem vele, mert megmondtam neki előre, hogy a kedvenc kisollóját ne tegye a kézitáskájába, mert elkobozzák. (Pár hónappal voltunk szeptembe 11. után) Nem hitte el. Nagy cirkuszt rendezett a reptéren, majdnem letartóztatták. Rám sértődött meg. Egész úton hazafelé (23 órás út) nem szólt hozzám. Úgy ültünk egymás mellett, mint két idegen.
Aztán mégis folytatódott (2002. februárja van.) A sex továbbra sem volt az igazi, hiszen képtelen volt arra, amire sok más nő igen. Amikor vele voltam, becsukta a szemét és a barátnője nevét nyögdöste, aki egy elég konzervatív lány volt, eszébe sem jutott volna nyalakodni. Kitavaszodott. SMS-eink megritkultak, maradt a sex és néha közös programok, ja és a Barátok közt. Volt olyan, hogy utána hazamentem.
2002 áprilisában egy kiprovokált veszekedés jött nála. Cipőm hozzáért a milliomos apuka által frissen megcsinált gipsz stukkóhoz. Majd a fürdőszobában kicseppent 2 csepp a kőre, ez is kiverte a biztosítékot. Heveny ordítozás, én haza, másnap elindultam egy 10 napos külföldi útra.
Semmi SMS, semmi telefon. Én még reménykedtem. Majd egy e-mail jött a következő szöveggel:
"Hello drága barátnőm! X (ez vagyok én) végre elutazott. Tegnap így el tudtam benni Ernőhöz (új pasi), sajnos, ő sem tud rendesen kielégíteni. De X nyelve jó. Még egy kicsit megtartom, pumpolom. Puszi, drága barátnőd."
Ezt a levelet a barátnőjének küldte (volna), de nem figyelt, így az én postaládámban landolt. Kinyomtattam, már hívott is. Remegő hangon kérdezte, hogy nem kaptam-e tőle e-mailt az utóbbi percekben? "Nem" - hazudtam. Hiszen a kezemben volt egy ütőkártya.
Mikor hazaértem, már nem várt a reptéren. Ellenben felhívott és közölte, ha jó akarok nála lenni, jön a névnapja, kinézett egy arany fülbevalót 87.000 vegyem meg, akkor lefekszik velem. "Rendben" - feleltem és megbeszéltük, hogy este felmegyek és megkapja.
Nagyon örült. Vacsorával várt. (Az arany volt a mindene, meg a stukkó.) Belépek, kérdi: hol a smukk? Válasz helyett kezébe nyomom az E-mailjét. Elsápad. Ordít, ki akar dobni. Én csak annyit mondok: ha nem fantáziálna állandóan nőkről, talán sikeresebb lenne az erotikus élete. Válaszként közölte, hogy szar pasi vagyok. Egy zacskóba összeszedi azt a pár dolgot, ami az enyém és vége. 2002. májusában.
Másnap indulok egy 34 napos útra a távol-keletre. Megkönnyebbültem. És soha többé nem ismerkedtem interneten.

Ennyi a történet.