A magyar nőnevelés egyik alaptétele az, hogy a fiúk mindig azt akarják. Erre tessék, itt van ez a kedves, halkszavú, művészfilmeket kedvelő fiú, de levélíró lányt "csak az aktus éltette" a találkozások folyamán. A rossz szex válóok? Vagy csak az abból következő hülye kérdések?
Életem egyik legrövidebb és egyben legrosszabb /szexuális/ kapcsolata ehhez a sráchoz fűződik. És természetesen a legviccesebb szakítás is. :D
A srácot egy kedves barátnőm mutatta be nekem ( azóta is sűrűn bocsánatot kér, amikor szóba kerül az a pár hét :D ), pár évvel idősebb nálam és a kissé visszahúzódó elvontak kategóriába lehetne sorolni őt. Eleinte tetszett, mert ő is szerette a művész filmeket és szinte bármiről el tudtam vele csevegni.
Szokásommal ellentétben elég lassan haladtunk, nem akartam sürgetni mert:
- nem akartam csak úgy letámadni -> féltem, hogy elijesztem
- nyáron eléggé kiéltem magam és elégnek éreztem a szexet egy időre ( ha-ha, persze, most így utólag belegondolva nem is kívántam annyira, mert nem volt benne az a vad, forró szexuális kisugárzás, amit úgy imádok az igazi férfiakban:) )
Szóval a sokadik randin történt csak meg az első kézfogás, csók... aztán megtörtént pár hét járás után. Addigra már kezdett unalmassá válni a dolog, egyre kevesebb kedvvel mentem el a találkozókra, márcsak az aktus éltetett, úgyhogy örültem, hogy végre eljött az alkalom. Azt vártam, vagyis reménykedtem abban, hogy a művészi beállítottságú, szerény, visszahúzódó fiúcskából az ágyban előbújik az addig alvó oroszlán és kegyetlenül nem hagy békén:D
Hát azt várhattam. Inkább nem részletezem a dolgot, mert nagyon rossz felidézni azt az estét. ( Hál' istennek már csak foszlányok maradtak meg belőle:) )
Szóval a katasztrófális eset után ( rögtön szakítanom kellett volna ) továbbra is találkoztam vele, de persze nem mertem szóba hozni a témát ( szerintem alig van olyan bátor ember, aki azt a kínos szitut felemlegetné a párja elött ), mindenre túlérzékeny reagált ezért ettől tuti bedilizett volna.... Tehát adtam kettőnknek mégegy esélyt, hátha a szex, mégsem minden... ( ha-ha, ezt se gondolom most már komolyan )
2 talival ezután este beszéltünk telefonon. Mondtam neki,h nagy családi vacsora van itthon + vendégek is jönni fognak, úgyhogy holnap d.e. hulla leszek, de d.u. talizhatunk. Meg is beszéltük másnapra.
Másnap:
-Szia! Nagyon fáradt vagy a tegnap este miatt?
-Igen, jó sokáig tartott stb.
Ezután témák sokasága.
Épp valami jelentéktelen valamiről beszéltem ( nem tudom már, hernyók szaporodása ) , amikor hirtelen megkérdezi:
- Na és bulizni voltál tegnap?
Én először meghökkentem, utána felszedtem az állam a földről :
- Ööööööö... neeeem.... ( igyekeztem nem dühbe jönni ) miért? netán láttál valahol??!!??!??
Hülyén vigyorog.
- Nem, csak úgy kérdeztem.
Remélem nem kell ezt megmagyaráznom. Mindenkinek világos kell,h legyen: a srác egy idióta. És nem is akármilyen. Ettől a párbeszédtől ugye elment az addig is full felhőtlen (:p ) hangulatom, bevágtam a semleges, kicsit mérgelődő arckifejezésem + egész kajálás alatt csendben voltam. Erre megunva a hallgatásom kijelenti,h egy normális ember ebben a szituban nevetett volna.
Kérem, emelje fel a kezét az, aki nevetett volna azon, hogy a párja ( kapcsolat elején ) egy tök egyszerű tényt megkérdőjelez az állításában.
Ja azt kifelejtettem, hogy le is hülyézett, mert én naív vagyok, és mindenkinek elhiszem minden szavát ( ami nem teljesen igaz ), bezzeg Ő okos és senkiben sem bízik. ( Hajrá, csak így tovább, így lesz sok-sok igaz barátod, kedvesem:) )
Ez lett volna a 2. hiperszuper szakítási lehetőség. Mégse mondtam semmit, hagytam, hadd örüljön a hülye fejének.
Ekkor hirtelen megszakadt a kapcsolat. Se telefonhívás, se sms, se semmi. Én se hívtam, ő sem hívott.
Egy héttel késöbb megjelenik az msn üzenete:
Szia! Miújság? Nagyon hiányzol....
Oké. Mondom neki, hogy ez nem fog menni ( tudom, nem szép dolog neten szakítani, de épp nem volt időm egy személyes találkára és kedvem se nagyon... ), nem illünk össze, tanulnom kell ( egyébként tényleg ), tudjátok, csak a szokásos szar dumák ( az "estét" persze nem mondtam indoknak ).
Erre ő: okéoké, de csakhogy tudd, én akartam veled elöbb szakítani.
Pfffffffff.
Csak annyit üzennék az illetőnek:
Légy boldog, h tiéd lehetett az utolsó szó:)
P.s. : Azóta nem hallottam róla. De mint utólag kiderült, évekkel ezelőtt az a barátnőm is kavart vele egyszer, aki bemutatta nekem. Ő egy igazán jónő és neki se sikerült a sráccal. De ő nem adott újabb esély, ráfogta az alkoholra.:)
P.s. : Gratula mindenkinek, aki végigrágta magát ezen. Eskü,h röviden akartam!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.02.11. 07:43:16
Amúgy nem lehet,hogy csak annyira odafigyelt rád, hogy arra sem emlékezett,mit mondtál,hol leszel:D?
gastro, missing in action 2008.02.11. 07:53:17
gastro, missing in action 2008.02.11. 07:54:43
DjZoNe · http://djz.hu/blog/ 2008.02.11. 07:59:25
Ha, öszinte akkor pedig csak halkan annyit jegyzek meg, hogy így is sokáig húztad a "kapcsolatot" vele :)
gastro, missing in action 2008.02.11. 08:03:18
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.02.11. 08:38:02
mayap 2008.02.11. 08:38:42
Egyszer, sok-sok évvel ezelőtt én is randiztam egy ilyen "művészlélekkel", de miután az első két randi után mást se csinált, csak fogta a kezem, és ködös tekintettel bámult rám órákig, a harmadik randin megmondtam neki, hogy ez így nem fog menni...
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.02.11. 08:38:48
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.02.11. 08:41:01
ja, még a posztra: ez az én szakítottam először mindig olyan vicces nekem :DDDDDDD és ezek felnőtt emberek?... (költői kérdés)
storyline :) 2008.02.11. 08:41:28
keddves 2008.02.11. 08:42:14
2. Azért mégiscsak MNK, milyen egyenes dolog ugye neten kibaszni valakit...
Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.02.11. 08:42:15
ez az "én szakítottam először" ősi...ősi brahmanista szokás...majdnem olyan,mint elsőzni egy új post láttán;)
mayap 2008.02.11. 08:46:02
Amúgy egyetértek: a ki szakított először játék elég nevetséges. Pláne, ha az első szakítás végleges is. Ilyenkor nem nagyon lehet másodiknak lenni... Na mindegy, ha szakítás van, valakinek úgyis fáj, tökmindegy, hogy ki dobott ki kit.
Nem Máté 2008.02.11. 08:46:37
dr. Wilbur Swain 2008.02.11. 08:47:14
MNK
nem akarok pampogni, de kaphatnánk érettebb történeteket? a mai főhőseink is kb. 16 évesek lehetnek
genghis 2008.02.11. 08:47:55
Vegigragtam magam a hetvegi termesen, hat medve anyam! Ennyi idiotat!:DDD
Ez a mostani poszt se semmi, de itt legalabb a posztolo allaspontja tisztan erezheto es jogos is. Nincs jo kufirc nincs jo kapcsolat. Mondhat akarki akarmit. Az ilyen max a "feny gyermekeinel" mukodik.
Amugy muvesz lelek volnek magam is(csak kb), kerem ne altalanositsanak a holgyek!;)
storyline :) 2008.02.11. 08:48:05
Lehet, hogy hüjepicsa, de jól be lehet járatva :-D
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.02.11. 08:50:10
Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.02.11. 08:51:08
de ezért most miért kurva?ide jobban illene a minden művészlélek férfi löttyedtf@szú...
genghis 2008.02.11. 08:51:08
"hülye picsa-e vagy?! :|
MNK
nem akarok pampogni, de kaphatnánk érettebb történeteket? a mai főhőseink is kb. 16 évesek lehetnek "
Sztem teves megallapitas. Meglepodnel mennyi gatlalsos balfake van akar a 30-as, 40-es korosztalyban is, akik meg egy jo kufircot sem kepesek osszehozni. Amugy ahogy a leany leirja a dolgokat es a korulmenyeket minimum 25-35 koze datalnam a korat.
Az hogy valaki immunis a szexre, valaki meg vagyik ra nem kor jellemzo.:D
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.02.11. 08:51:13
kamionos 2008.02.11. 08:51:24
Msn-n szakítani...Gratula,te is bekerültél a "puhatestüek" családjába(értsd:gerinctelen féreg).A csávó 1 igazi balfék,de már rég ki kellett volna dobnod.
storyline :) 2008.02.11. 08:52:04
Világ Négere 2008.02.11. 08:52:07
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.02.11. 08:52:36
storyline :) 2008.02.11. 08:54:38
"nyáron eléggé kiéltem magam és elégnek éreztem a szexet egy időre "
Ez talán egy eléggé MNK-s vonás....
fghjk12345 2008.02.11. 08:54:49
Mondjuk igazán leírhattad volna, hogy pontosan mi történt/nem történt.
Gilderoy 2008.02.11. 08:56:24
keddves 2008.02.11. 09:00:53
Wilika · http://wilika.hu 2008.02.11. 09:01:14
Na az ilyenektől mentsen meg az ég.
Én is kaptam már ilyen fasságot, hogy művészlélek vagyok, de elküldtem az anyjába az illetőt. Csak azért, mert van egy galériám a deviantarton (kinek nincs?) ahova teszek fényképeket, rajzokat, és néhanapján hülyeségeket blogolok, és az emberek egy részével nem jövök ki jól, még én sem leszek művész.
Viszont akik így kijelentik magukról, hogy művészek, művészlelkek, azok általában a legfelszínesebb senkik.
Pont
Syca 2008.02.11. 09:02:19
laló 2008.02.11. 09:02:54
jó reggelt mindenkinek!
Neten szakítani valóban tréség, de együtt maradni valakivel, akivel nem érzem jól magam nagyobb tréség!
Vannak érdekes szófordulatai a lánynak, ezekre most nem térnék ki, a botlásait pedig nézzük el neki, hisz tinédzser :-)
Coriolis · http://coriolisblog.blogspot.com/ 2008.02.11. 09:03:00
Igazat adok a néhánnyal előttem felszólalónak: mik jönnek még, ovis szakítós történetek? Akkor kezdtem el olvasni ezt a blogot, amikor volt a "Barátot? Barátból Dunát tudnék rekeszteni bazmeg, nekem nő kell!" beszólás. Na, azok sztorik voltak!
Sic transit gloria bloggi. :-)
urbanlegend 2008.02.11. 09:03:02
Ez talán egy eléggé MNK-s vonás.... ""
Mindig megmosolyogtat, amikor egy férfi a 21. sz-ban irigykedik egy nő orgazmusainak mennyiségére. Ha férfi írta volna a sztorit, fel se tűnt volna neked.
Wilika · http://wilika.hu 2008.02.11. 09:03:55
Persze ha a pasi a második-harmadik randin már ráugrik a csajra, akkor meg az a baj... :)
Höhö, én is megkaptam egyszer egy lánytól, hogy milyen férfi vagyok, hogy nem akarom a harmadik mondata után megtolni... pf. eleinte dícséret volt (legalábbis azt mondta) de aztán egyre inkább szemrehányás lett.
Invictus 2008.02.11. 09:04:05
laló 2008.02.11. 09:04:16
Jedlik 2008.02.11. 09:04:18
laló 2008.02.11. 09:04:59
Jedlik 2008.02.11. 09:05:01
keddves 2008.02.11. 09:05:31
ha nem megyek oda hozzá az a baj"
... a végtelenségig :)))
S.Z.I. 2008.02.11. 09:06:04
Amúgy 39. !!!!
:DD
Wilika · http://wilika.hu 2008.02.11. 09:06:32
Mindig megmosolyogtat, amikor egy férfi a 21. sz-ban irigykedik egy nő orgazmusainak mennyiségére. Ha férfi írta volna a sztorit, fel se tűnt volna neked.
----------
Nemtom, nálam esélyegyenlőség van, a fűvel-fával kufircoló haveromat sem tartom ebből a szempontból többre, mint a hasonló nőket...
dr. Wilbur Swain 2008.02.11. 09:06:41
persze, a srác is béna volt, de nekem a csaj is gyanús
szóval továbbra is tartom magam ahhoz, hogy itt két éretlen fiatalról van szó (ami persze nem zárja ki, hogy a 30-as, 40-es korosztályban is legyenek balfékek)
ja,és attól MNK, hogy: "...a szex, mégsem minden... ( ha-ha, ezt se gondolom most már komolyan)"
a jó szex nagyon fontos, de nem minden
Maci@Work · http://hungaricum.blog.hu 2008.02.11. 09:09:35
urbanlegend 2008.02.11. 09:09:52
Wilika · http://wilika.hu 2008.02.11. 09:11:15
én pl. sokkal nagyobbra tartom azokat az embereket, akik alkotnak, egy sajátos stílusban, valami jót, valami egyedit, és emberien viszonyulnak a többi emberhez. Nem feltétlenül szerényen, nem ezt akarom kihozni belőle, de tény, hogy a nagyon bohém embereket amúgy sem bírom.
A törtető-könyöklő művészektől meg egyenesen hányok...
ehh, lehet, hogy inkább ejteném a művésztémát...
Az a baj, hogy az egyszeri embert könnyű lenyűgözni (sajnos sokszor tapasztalom), és az ilyen embernek mindenki művész, aki egy kicsit is bonyolultabb/ügyesebb(!) nála...
genghis 2008.02.11. 09:11:50
Kosz!:))
Mezone!
Joreggelt, kezitsokolom Neked!:)
Urbanlegend!
Jogos a felvetes, raadasul ha valaki belecsap a lecsoba akkor csak jobban kivanja nem? Hogy lehet eltelni a szexel??
Zelefánt 2008.02.11. 09:12:43
Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2008.02.11. 09:13:06
kivilágítatlan fekete kerékpár 2008.02.11. 09:14:25
storyline :) 2008.02.11. 09:14:44
Az irigykedés egy picit túlzás itt, sőt, lehet, hogy nem is lenne mire irigykedni. De szerintem van némi korreláció az igényesség meg a partnerek száma között....
laló 2008.02.11. 09:16:01
a jó szex fontos, legalább annyira, mint a kommunikáció
porthosz 2008.02.11. 09:16:30
Azért ez a mondat vicces, holnap meg majd olvasok egy rakás olyan irást itt, ahol az "igazi férfiak" jól megdugták a csajt jó részegen egy bokorban, aztán hajitották a picsába (esetleg egykét pofonnal együtt) és szegény ártatlan jóhiszemü leányzó majd itt fejti ki hogy mennyire bunkók a pasik és mind csak azt akarja...
Egyébként meg a f@szért kell járni egy müvészlélekkel ha te a vad pasikra buksz? Sosem értettem az ilyen önkinzó lelkeket....
gonoszkiralylany 2008.02.11. 09:17:45
Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2008.02.11. 09:17:48
mayap 2008.02.11. 09:18:18
urbanlegend 2008.02.11. 09:20:04
Sehogy:D De mezonenak is igaza van;)
Wilika · http://wilika.hu 2008.02.11. 09:20:45
Bármi lehet válóok nem?
Ha őt zavarja a másikban, és foglalkoztatja, akkor már megette a fene az egész lávsztorit, legyen az egy piros mackónadrág, egy szar szombat délutáni sorozat, vagy pont a rossz szex...
Nem?
laló 2008.02.11. 09:22:09
Tudod, mint a csokitó,
ronda, de finom...
Tapasztalat, de sokszor a szerény srácok a legelveteműltebbek szexuális téren :-D:-D
laló 2008.02.11. 09:23:15
Urbanlegend,
naná, hogy a jóból sosem elég... :-))))
Wilika · http://wilika.hu 2008.02.11. 09:24:42
----
"Tapasztalat, de sokszor a szerény srácok a legelveteműltebbek szexuális téren :-D:-D"
----
JELEN! XD XD XD
renesis 2008.02.11. 09:25:07
fordítva is igaz
Wilika · http://wilika.hu 2008.02.11. 09:27:34
hmm..
az a baj ezzel a bloggal, hogy nagyon pörögnek a commentek, nem ám, hogy most valamit írok, aztán egy óra múlva visszajövök, valaki lek_rvaanyázott engem, akkor még valamit szöszmötölök, aztán visszaírok neki, hogy az övét is...
vagy itt ülök, vagy lesz_rom az egészet...
ti ezt hogy csináljátok? :)
genghis 2008.02.11. 09:28:11
Ugyehogyugye? Szal ez is gyanus a posztolotol. Kiszexelem magam a nyaron? Aztan mint a maci vagy a foka, felszedem a nyari szex-zsir retegemet es utana johet egy tartos kapcsolat szex nelkul...o.0
laló 2008.02.11. 09:30:12
sajna már 7éve elkeltem, pedig már rántottalak is volna ki az első sorból :-))))
mi lesz@ejuk ha valaki anyázik :-)
laló 2008.02.11. 09:31:31
(milyen kár, hogy vizuális vagyok....látom a lányt teleszájjal....pffff rémes)
urbanlegend 2008.02.11. 09:33:34
Wilika · http://wilika.hu 2008.02.11. 09:34:49
fene megette, úgy látszik ma sem lesz jó napom... :)
lszeraom én is a magam módján, kivéve, ha indokolva anyázik, tehát lehet vele vitatkozni, hogy akkor most lényegében miért is az én k_rva anyámat, nem csak minden ok nélkül leanyázik... :)
bigyo83 2008.02.11. 09:37:32
A srác egy gyökér volt,a csajnak meg épp nem akadt más. Végül is, nézhetjük abból a szemszögből, h kapott a srác több esélyt.
laló 2008.02.11. 09:39:00
:-D
Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.11. 09:39:53
Találkoztatok néhányszor, kostolgattátok egymást, dugtatok is. Ennyi.
"Na és bulizni voltál tegnap? " - a sráci kérdezett egy hülyeséget. De a te reakciód sem volt valami felemelő szerintem.
genghis 2008.02.11. 09:40:43
Huu ez a horcsogos gondolat...Mondjuk megmagyarazna mindjart hogy a muveszur miert kerulte e testi kontaktust.:DDDD
laló 2008.02.11. 09:44:59
simán világos
Letícica 2008.02.11. 09:46:50
2)Én se értem egyébként: attól, hogy valaki "művészlélek" (küldeném kapálni egy kicsit, ott ábrándozzon a méla rónaságon teljesítménybéréért), az azért az, mert élhetetlen, és normális dolgokra nem képes? És emiatt elvárja, hogy úgy kell hozzáállni, eleve 20 ponttal többel induljon a normális mellett? Ezt ŐNZŐnek nevezem, nem MŰVÉSZnek! (Lejfeljebb az önzésben művész!) S ebből levezethető az egész kapcsolatról alkotott felfogása is. S ha még az ösztöneivel is baj van (= még az ágyba se jó) akkor: MENEKÜLNI tőle, minél hamarabb...
urbanlegend 2008.02.11. 09:47:33
Urbanlegend, bírkózni akarsz???
:-D"
Csak finoman akartam utalni Wilikának, hogy szimpatikus. De így kimondva már olyan rámenősnek tűnik.
néro (törölt) 2008.02.11. 09:48:27
Tilion 2008.02.11. 09:50:05
A srác elég nagy lúzer volt, a csaj viszont kedvesen rosszindulatú és
MNK!
Tegnap sms volt, ma msn-es szakítás, holnap üzenetet hagy a hűtőn h "vége, ne keress, költözz el"?
firdarrig 2008.02.11. 09:51:35
Amúgy meg túl gyorsak vagytok, és már majdnem mindent elmondtatok, amit erről a postról lehetett... :)
nemtudom 2008.02.11. 09:52:39
ébredj fel! egy aktus alapján ítélni? minimum (ha fontos a másik) hogy számításba vesszük a kezdeti szorongásokat, a közös nevező megtalálását, de ha a te világodban az álompasi az, aki tulajdonképpen nem más, mint egy folyamatosan és feltétlenül álló fasz, akkor álmodj csak tovább...
a bizalmat meg nem elvárni kell az elején, hanem kiérdemelni
Wilika · http://wilika.hu 2008.02.11. 09:52:42
Mégis jó napom van... vagy várjunk...
szimpatikus lehetek, de attól még lehetek balf@sz XD
(nemértőknek, lásd itt: wilika.freeblog.hu/archives/2008/02/10/Link/ )
:D
genghis 2008.02.11. 09:52:45
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 09:55:15
es a tobbieknek is...
azert udito volt olvasni, hogy a mai posztban se huvelyi orgazmus se punciszor nincs reszletesen taglalva...
Tilion 2008.02.11. 09:56:08
Jemi 2008.02.11. 09:56:47
Tilion 2008.02.11. 09:58:44
Ez itt már gyanús, ráadásul elég bunkó is
szépmező 2008.02.11. 10:00:06
1. azt, hogy jó nő külön írjuk nem úgy, hogy "jónő".
2. miért nem szakítottál vele már sokkal hamarabb? miből gondoltad hogy jó lesz a szex a csávóval, ha untad? :))
3. ha annyira izgatott az aktus a művészlélekkel, de neki nem ment, akkor miért nem jutott eszetekbe a kék villám? :)
4. és mi az, hogy művészlélek te szerencsétlen kültelki hernyótalpas dokkos bolti eladó (wannabe luxusescorthölgy netán?)
storyline :) 2008.02.11. 10:00:23
Bennem is felmerült, hogy vajon akkor milyenek az ellenségei?
Tilion 2008.02.11. 10:01:10
hernyótalpas dokkos bolti eladó
LOOL ez tetszik :D
Art Mooney 2008.02.11. 10:01:57
Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.02.11. 10:02:23
"4. és mi az, hogy művészlélek te szerencsétlen kültelki hernyótalpas dokkos bolti eladó (wannabe luxusescorthölgy netán?)"
:D:D:D:D:D:D:D:D
ne kíméld:D
Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.02.11. 10:02:57
laló 2008.02.11. 10:03:42
és abban az esetben ha valakinek kevesebb adatott, mint azt a lányok többsége elvárja?! na akkor is legyenek türelmesek a hölgyek s várják meg amig feltalálják a "penis enlarger phats"-t???
na nee már....
Gengish,
iszapbírkózni veled?!
én nem akarlak bántani :-)))
Krisz78 2008.02.11. 10:04:03
Szia Mezone, én ma még nem láttam Szaffyt:-)
A leányzó nem írja le, hogy konkrétan mi volt a gond, így nehéz véleményt mondani.
Szerintem az ominózus este után el kellett volna döntenie, hogy érdemes-e tovább próbálkozni (mittudomén, a srác "csak" ügyetlen volt), de akkor aztán uccu neki, minél többet és minél gyakrabban gyakorolni:-)
Vagy ha úgy ítélte meg, hogy reménytelen a probléma megoldása (vagy legalábbis ő nem akar vele vesződni, mittudomén, többórányi ügyeskedés után sem állt a zászló:-), akkor miért nem hagyta az egész kapcsolatot a fenébe?
Hiszen bevallottan már csak az "éltette", hogy majd a szex legalább jó lesz, mert más területen nemigen tudtak együttmozogni. Ha ez sem működött, és nem is akaródzott neki próbálkozni, akkor mi értelme volt még találkozgatni?
Jemi 2008.02.11. 10:10:30
laló 2008.02.11. 10:11:21
már meg van Szaffy :-)
köszönöm
Krisz78 2008.02.11. 10:12:00
urbanlegend 2008.02.11. 10:14:47
genghis 2008.02.11. 10:18:53
Pedig eleg egyertelmu, nem volt meg a kemia + a szex.:)
Mezone
Azert egy kis martirkodast bevallanek, meg egy kis fajdalmat.;)
Urbanlegend
Vagy Te vagy pimaszul oreg, nem lehet?:D
laló 2008.02.11. 10:19:02
laló 2008.02.11. 10:19:51
ki mennyi idős...
urbanlegend 2008.02.11. 10:22:33
Vagy Te vagy pimaszul oreg, nem lehet?:D"
Amennyiben az, hogy közelebb vagyok a 30-hoz, mint a 25-höz öregségnek számít, mindenképp.
gargoyle 2008.02.11. 10:26:03
krisz: muveszfilmekben jok voltak egyutt ha jol olvastam a sztorit. .)
Rebelde 2008.02.11. 10:26:17
Ismét egy szép történet.
"- nem akartam csak úgy letámadni -> féltem, hogy elijesztem "
Ez inkább fiúk szokták mondani, nem passzoltak össze ennyi, mondhatni más hőfokon égtek(amúgy is égtek mindketten:))
Wilika · http://wilika.hu 2008.02.11. 10:26:47
Ó, Wilika pimaszul fiatal:(
Hát... "szarazélet" :D
de mióta van ilyen muff-álca az államon, legalább elhiszik, hogy 20 vagyok :D (azelőtt mindig 16-nak akartak nézni, sőt volt aki megkérdezte tőlem, hogy melyik gimnáziumba felvételizem :D )
Rebelde 2008.02.11. 10:26:59
urbanlegend 2008.02.11. 10:27:08
ynd 2008.02.11. 10:30:35
Kabarészínész 2008.02.11. 10:31:03
"nyáron eléggé kiéltem magam" Istenem! Úgy bírom az ilyen kurvákat! Minden jött-menttel megbaszatják magukat, aztán csodálkoznak, meg nyafognak, h nincs egy normális faszi, mind csak kefélni akar, aztán ha van egy, aki nem csak kefélni akar, akkor az meg művészlélek-balfasz. Hát egy jövőt jósolok neked is: Kelemen Annával egy betépett kokós pornót!
Laslow · http://laslow.hu/ 2008.02.11. 10:32:04
gargoyle 2008.02.11. 10:32:41
es igen ezt en sem ertem. nem akarom letamadni csak vinnyogok a sarokban hogy jaj o miert nem tamad le (de persze ne tudja meg mert akkor kurva vagyok). o meg lehet nem akart letamadni es vinnyogott a masik sarokba hogy csak egyszer lengesd meg a startzaszlot finoman utalva es azonnal atveszi a tarzanszerkot :P
urbanlegend: reggeli pohar vizet mennyire volt nehez lenyelni? :D
szépmező 2008.02.11. 10:36:22
Krisz78 2008.02.11. 10:37:02
Az hogy a szex nem sikerül, baromi sok mindent jelenthet.
Kezdve, hogy masszív próbálkozás ellenére sem áll föl/nedvesedik aminek fel kéne állni és nedvesedni kellene, egészen odáig, hogy fizikailag rendben vannak a dolgok, de a delikvensek egyike/másika/mindkettő ügyetlenkedik és a végeredmény, hát ... messze van az extázistól:-)
Nem részletezném tovább így kora reggel:-)
Fentiek történhetnek azért mert nem működik a kémia (ebben a kapcsolatban valszeg ez történt), lehet bizonytalanság, tapasztalatlanság stb. okán, de ez utóbbin gyakorlással (és ha mindkét fél akarja:-) általában lehet változtatni:-)
De nem derült ki, hogy mi volt, ezért én nem tudok egyértelmű véleményt mondani:-)
Mindenesetre sztem a csajnak el kellett volna dönteni, hogy akarja-e tovább tréningelni a srácot vagy sem. Úgy tűnt nem, mert többet nem is próbálkoztak, csak akkor miért találkozott vele továbbra is?
Meg azt sem értem, hogy a lány szerint a srác nagyon érzékeny volt, ezért nem akarta neki mondani, hogy a katasztrofális szex a fő probléma, de nekem ez elég furcsa, a srác talán nem vette észre, hogy katasztrofális volt a szex?:-)
szépmező 2008.02.11. 10:38:07
genghis 2008.02.11. 10:39:19
Nezd meg a kifliben. Amugy meg ha kozelebb vagy a 30hoz mint a 20hoz, meg mindig taknyos vagy!:))) (csak hogy a lelkednek jot tegyek)
dex.ion 2008.02.11. 10:40:30
Krisz78 2008.02.11. 10:42:07
Való igaz, egy ideig egész jól elvoltak a művészfilm elemzéssel (jó is az:-), de írta vhol a csaj, hogy végül már csak az éltette (őt is meg a kapcsolatot is), hogy a szex majd jó lesz.
"Addigra már kezdett unalmassá válni a dolog, egyre kevesebb kedvvel mentem el a találkozókra,"
kadaj01 2008.02.11. 10:42:18
Krisz78 2008.02.11. 10:43:42
urbanlegend 2008.02.11. 10:46:00
Urbanlegend, ne hallgass Gengishre, ha közelebb vagy a 30-hoz mint a 20-hoz, akkor pont megfelelő korban vagy:-P"
Tudom ám én, csak sajnáltatom magam;)
gargoyle 2008.02.11. 10:46:37
krisz: ha nagyon tapasztalatlan volt a srac lehet hogy tenyleg nem tunt fel a szex minosege. valoszinu el volt telve uj elmenyekkel igy is :P (:
de tenyleg ha mar a szex eltette akkor legyen killer, ugorjon ra. ne picsogjon mert ez nem illik ossze a modernhatarozotttesttudatos no kepebe amit sugallani akar (kozepes sikerrel azert)
nyanyanya 2008.02.11. 10:46:41
Ha az elso szex katasztrofa, de olyan szinten, hogy javitani sem lehet rajta, akkor ott hirtelen azt kell mondani, hogy nem vagyok eleg jo neked, vagy ilyesmi...
A csaj sztem korrekt volt, hogy tobb eselyt adott, de csak a maga idejet vesztegette.:D
Rebelde 2008.02.11. 10:47:58
Gragoyle a facsipeszt Te mondtad:)
Szóval ha jár a szemem mint a neon, akkor akkor az jelzésértékű a srácnak vagy a szemésznek vagy a pszihiáternek:)))
dex.ion 2008.02.11. 10:49:36
én már egészen puha vagyok:)
genghis 2008.02.11. 10:49:46
En ugy vettem ki hogy a kiscsoka -khm- puhapocs volt-de nem is eroltette az utolagos korrekciot, amibol az kovetkezik hogy szamara ez az altalanos szex. Az meg lassuk be nem alapozza meg egy kapcsolat hosszutavusagat ha valakit kielegit nemi "maszatolas" szigoruan vasarnaponkent mondjuk.:D
medwe 2008.02.11. 10:50:08
Légy boldog, h tiéd lehetett az utolsó szó:)"
nekem úgy tűnik, hogy nem csak ő ragaszkodott hozzá, hogy övé legyen az utolsó szó.
nyanyanya 2008.02.11. 10:51:59
gargoyle 2008.02.11. 10:53:37
Dr Kangörény 2008.02.11. 10:53:55
gargoyle 2008.02.11. 10:54:32
bagolybagoly 2008.02.11. 10:55:06
Wilika: Muti meg a galériádat, na légyszi :)))
Rebelde 2008.02.11. 10:57:12
Okosakat:)))
gargoyle 2008.02.11. 10:59:08
minden tagom faj, de asszem a terem fala kapta a tobbet het vegen szoval enyem volt az utolso szo :D
báró Leopold 2008.02.11. 11:01:41
Mike36 2008.02.11. 11:03:42
uyganakkor tény, ha vad bikára vársz, és mindened a szex, akkor ne egy enervált szépelgővel kezdj ki
gargoyle 2008.02.11. 11:04:44
cockney 2008.02.11. 11:05:53
a gyereket oltja mindenki, pedig nemis tudunk róla semmit. csak egy felületes, önértékelési zavarokkal küzdő csaj halvány jellemzését. tipikusan olyan sztori amit az egyik fél nagyon így látott, a másik meg nagyon úgy. aztán úgy próbál önigazolást szerezni, hogy kiforgatja az igazságot egy itt is olvasható formába.
bullshit
dex.ion 2008.02.11. 11:06:31
viszont a művészethez nem értek, nem tudom, ez kizáró ok-e
cockney 2008.02.11. 11:07:09
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 11:07:24
lassan majd leleplezzuk az uriembert...:D
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 11:08:16
lassan majd leleplezzuk az uriembert...:D
Mike36 2008.02.11. 11:08:31
a művészünknek meg egy anyatipus (pótanya anyucikája helyett) aki babusgatja, illetve az előző állat exnője, aki értékeli, hogy nem verik és nem erőszakolják meg minden nap
:)))))
guy 2008.02.11. 11:10:11
szépmező 2008.02.11. 11:10:12
mi ez ponyvaregény?
a pók fogott két legyet :))
Kieran Hayes 2008.02.11. 11:12:27
egyébként heló mindenkinek, mezonenak meg fenyítés :DDD
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 11:16:05
nem csak beindult a titkor kulonitmeny, hogy leleplezzuk titokzatos mokamesterunket...
mezone:
en a helyedben rettegnek. a generalisszimusz meg eloveszi a piros pottyos sokkolojat:D
gargoyle 2008.02.11. 11:20:22
Krisz78 2008.02.11. 11:22:03
Hát én nem tenném bele a csajt a modernhatározottnő kupacba:-) Igazad van, az elején sem volt szerencsés ez az "á, nem támadom le, mert akkor biztos ribancnak tart" hozzáállás, helyette megvárta, amíg jól ellaposodott a dolog, kvázi unta a srácot, ez sem segítette szerintem elő, hogy jól működjenek a dolgok az ágyban:-) Plusz ha "megváltóként" vár a szexre, könnyebben érheti csalódás:-)
A leírásból nekem is az jön át, hogy a csaj nemigen vetette be magát, hogy legalább megpróbálja kihozni a vadállatot a fickóból:-D
Gengish, de a lány sem erőltette az utólagos korrekciót, pedig neki egyáltalán nem ez volt az általános:-)Sőt úgy tűnt a lány rögtön tudta, hogy ő nem is akarja soha többé, de akkor miért nem szakított akkor?:-)
Egyetértek az utolsó mondatoddal, csak azt nem értem, hogyha a csaj ezt nem hozta a srác tudomására, nem is próbált meg/akart korrekciót, akkor miért nem szakított rögtön?:) Mire várt még mittudomén 1 vagy 2 hétig?:)
dex.ion 2008.02.11. 11:23:12
ki az a pók?
Prien 2008.02.11. 11:25:08
laló 2008.02.11. 11:27:44
Kieran csak a szád nagy, egyébként ahogyan azt Szaffynak már korábban kifejtettem, "mindenkinek szuverén joga eldönteni, hogy mivel tölti a szabadidejét...."
/egyébként dolgoztam ;-)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 11:30:41
nezd vissza a regebbi posztokat es sirva fogsz rohogni ha megtalalod.:)
gargolye:
en ilyen kivancsi fancsi vagyok. nem szeretem a rejtélyeket;)
mezone:
azert majd szoljatok, hogy hol lesz a fenyites...megneznem:D
laló 2008.02.11. 11:30:55
nemibeteggondozóban volt már? :-)))))
Kieran Hayes 2008.02.11. 11:30:59
ON
nincs ez a szex téma túllihegve egy picit?
repülhetnek a kövek...
TGV 2008.02.11. 11:31:58
laló 2008.02.11. 11:32:29
Szaffy :-) oké nézheted, ha közben táncolsz hozzá
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 11:33:02
ez igy ilyen bunos vilag. mi mar csak ilyen gyarlók vagyunk, de ezt egy szent nem ertheti;)
laló 2008.02.11. 11:33:21
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 11:34:14
tancolni? ezt inkabb a fiuk szoktak kerni:D kezdek gyanakodni...;)
de egy becsi keringot szivesen eljarok veled:D
laló 2008.02.11. 11:35:09
gargoyle 2008.02.11. 11:40:15
FRee · http://www.amatorhoki.hu 2008.02.11. 11:43:11
Dekatlon 2008.02.11. 11:46:09
dex.ion 2008.02.11. 11:51:42
sajnos az időm ezt nem engedi meg
gargoyle 2008.02.11. 11:51:43
urbanlegend 2008.02.11. 11:55:55
Krisz78 2008.02.11. 11:58:14
"azér be ne kapj... :DDD"
"nincs ez a szex téma túllihegve egy picit?"
De bizony túl van lihegve, te is rögtön az orális szekszel indítasz;-)
nyanyanya 2008.02.11. 11:58:43
Wilika · http://wilika.hu 2008.02.11. 12:00:49
Wilika: Muti meg a galériádat, na légyszi :)))
------------
Nesze nektek exhibicionizmus:
willy87.deviantart.com
és most megyek vissza sütni (azaz gyenge célzás: félig háziasított férfiember (khm, najó, fiúgyerek :D) eladó) XD
Krisz78 2008.02.11. 12:02:52
nyanyanya 2008.02.11. 12:04:33
gargoyle 2008.02.11. 12:05:14
nyanyanya 2008.02.11. 12:05:49
gargoyle 2008.02.11. 12:06:24
úrilány 2008.02.11. 12:07:08
mondjuk inkább lehet egy döntést elősegítő/ felgyorsító ok
gargoyle 2008.02.11. 12:07:23
nyanyanya 2008.02.11. 12:07:58
Krisz78 2008.02.11. 12:08:09
Csütörtökön lesz buli? Gargoyle ígért nekem egy szivárványszínű akármit, feltétlenül el kell mennem:-D
gargoyle 2008.02.11. 12:12:19
krisz: miert gondolom ugy hogy ez az igeret azert eros khm tulzas (: jo hogy nem rogton az amstel sorozobe akarsz elkuldeni utana vagy a capellaba talpig szivarvanyszinbe hogy gyujtsek neked izmostestu fiuk telefonszamat (:
szépmező 2008.02.11. 12:12:27
"Bocs az eröltetett számtanért, de ha valaki közelebb van a 30-hoz mint a 25-höz az vígan lehet bármi 28 fölött, akár 70 is :) "
MAtek érettségi kicsit hiányos nem?? :))
Rebelde 2008.02.11. 12:13:45
Nekem ma van a szülinapom, kicsit korábbi kiadás vagyok, de néha 86 évesnek érzem magam:))
gargoyle 2008.02.11. 12:13:53
nyanyanya 2008.02.11. 12:13:55
Megsertodjek? Szeretned?:D
gargoyle 2008.02.11. 12:14:59
gargoyle 2008.02.11. 12:16:10
jo, hat kizarolag lelkitarsnak jok lesznek azert azok a pasik is plusz dekorativak, lehet veluk korzon setalni (:
szépmező 2008.02.11. 12:16:21
az erőltetett számtanban 27 év 6 hónap a megoldás, nem 28 év.
de a beszólás télleg hülyeség volt, sorry Dekatlon
nyanyanya 2008.02.11. 12:16:23
gargoyle 2008.02.11. 12:16:59
Rebelde 2008.02.11. 12:17:04
Rebelde 2008.02.11. 12:17:38
Krisz78 2008.02.11. 12:17:48
Nem ragaszkodom hozzá, hogy a rucid legyen szivárványszínű:-P
szépmező 2008.02.11. 12:18:22
Krisz78 2008.02.11. 12:19:19
Rebelde 2008.02.11. 12:20:45
bigyo83 2008.02.11. 12:20:52
nyanyanya 2008.02.11. 12:22:03
gargoyle 2008.02.11. 12:24:05
krisz: oooo huha. most ez feladat? :o (:
azert osztrosokk bulira egyszer elmehetnel es meselhetnel ;)
bigyo: es irt mar levelet marianosztrarol? jo a koszt? :D
Rebelde 2008.02.11. 12:24:21
Nekünk az ikertesómmal folyton magyarázkodnunk kellett, hogy ha látták az azonos születési dátumot, hivatalos helyeken nagyon be tudott zavarni(az ikerkről mindenkinek 2 egyforma tojás jutott eszébe)mi nem voltunk/vagyunk tojások:))
Rebelde 2008.02.11. 12:25:16
Kieran Hayes 2008.02.11. 12:32:30
"lepje meg ezzel az mms-el szerelmét valentin nap alkalmából"
ehelyről is üzenném a tisztelt szolgáltatónak, hogy BEKAPHATJÁTOK!
DreamKnife_360 2008.02.11. 12:32:32
Wilika · http://wilika.hu 2008.02.11. 12:46:41
aztán nézték nővérem kölkét az enyémnek (én 19, kölök 2), és így engem nővérem férjének.
:D
Dekatlon 2008.02.11. 12:48:57
A lényeg az hogy nem kell a 25 és 30 KÖZÖTT lennie, de gondolom ezt te is észrevetted, csak kötözködsz.
Milyen egy hiányos matek éretségi?
bagolybagoly 2008.02.11. 12:50:39
Krisz78 2008.02.11. 12:52:11
"krisz: oooo huha. most ez feladat? :o (:"
Mi a feladat? Milyen feladat? Én nem akartalak sehová küldeni, te írtad az "anyuci rámpörgött posztban":-)
2008.02.09. 05.01.26
krisz ha ijen vagy, neked viszek szivarvanyszinu barmit
Aztán meg most jössz ezzel az Amstel Sörözővel meg Capellával ... nem értem:-)
A változatosság kedvéért ezt szintén nem értem:
"azert osztrosokk bulira egyszer elmehetnel es meselhetnel ;)"
Bármennyit is gondolkodom az osztrosokk szó jelentésén, nemtudom mi az, noha figyelembe vettem ékezetnélküliségedet:-) Olyasmi lesz mint a lofo az agyba:-D
szépmező 2008.02.11. 12:52:48
egy sorryt azóta már elejtettem, még egyszer megismétlem: luftot rúgtam, nem kivánt, törlendő.
Dekatlon 2008.02.11. 12:55:51
gargoyle 2008.02.11. 12:57:17
az Ösztrosokk bulik budapest egyik legpatinásabb girl only bulija .)
osztrosokk.femfatal.hu/
Rebelde 2008.02.11. 13:00:09
genghis 2008.02.11. 13:01:19
Azert gyanus hogy Te mikrol tudsz...:D
gargoyle 2008.02.11. 13:03:08
ez a dolog amugy sem lehet gyanus mert kozelebe nem mehetek, szoval tenyleg csak azert tudok rola mert narancsban rendszeresen benne vannak a programajanloban (:
Dekatlon 2008.02.11. 13:05:21
Szerintem direkt nem siettek :)
Érdekes élmény volt. Mondjuk a helyike simán levették az eltérő érdeklődést, úgyhogy az egymással flörtölő fiúk látványán kívül más említésre méltó esemény nem történt.
urbanlegend 2008.02.11. 13:07:15
nyanyanya 2008.02.11. 13:09:55
Dekatlon 2008.02.11. 13:11:33
Krisz78 2008.02.11. 13:12:42
Áruldmárel minek menjek én girl only bulira, úgy tűnik, hogy a lányokat szeretem?;-)
Dehogy akartalak én legyőzni:-) A hajnali időpontból és a buli-utáni állapotból még az is következhet, hogy nem is emlékeztél az idézett kommentedre, aztán most próbáltál kibújni a súlyos felelősség alól;-)
Nincs retorzió ha mégsem hozol semmit, ígérem:-P
Krisz78 2008.02.11. 13:14:29
Dekatlon 2008.02.11. 13:17:37
gargoyle 2008.02.11. 13:18:18
nyanyanya 2008.02.11. 13:20:16
gargoyle 2008.02.11. 13:20:24
nyanyanya 2008.02.11. 13:20:46
nprmrgszm · http://napramorgo.blog.hu 2008.02.11. 13:21:58
amúgy meg télleg csütörtökön lesz buli? mér? mér mindig akkor? :/
nyanyanya 2008.02.11. 13:23:22
Krisz78 2008.02.11. 13:25:01
Lui felszed engem? Ez esetben simán jövök veletek:-)
Gargoyle, minek maradsz hajnali 5-ig ha még csak robotpilótára sincs szükséged?:-)
urbanlegend 2008.02.11. 13:25:46
Tényleg, buliról infók? Én az exemmel megyek:D
. . (tör 2008.02.11. 13:25:59
valami volt a srácban, mert mégis két magát/egymást jó nőnek tartó csaj ráhajtott
lehet, hogy elég volt az elszálltság, érthetetlenség.. csak nem tudta ez a képet fenntartani tartósan
én a lúzer férfiak nevében örömmel üdvözlöm, hogy leeseik pár jobb morzsa is az asztalról :D
ma ígérem nem fogok senkivel se kötözködni, szeretem az emberiséget, a nap is olyan szépen süt :)
Tilion 2008.02.11. 13:28:28
Hát azért a jobb morzsákról vannak az írónál jobb elképzeléseim is... Amúgy igazad van, ha így osztják, minek hajtottak rá? stb.
gargoyle 2008.02.11. 13:28:50
krisz: nem is teged cikiztunk no (:
es vannak estek amikor nem a robotpilota allapot elerese a cel. sot altalaban nem az a cel (:
faktor: te is ugy vagy vele mint chandler hogy egyszer o is lehet erthetetlenul luzer ficko egy szupermodell mellett? :D
nyanyanya 2008.02.11. 13:29:11
Urbanlegend, tolem is mindig elkerik.. Bar en nem szoktam le:D
. . (tör 2008.02.11. 13:30:11
tudod, ez olyan mint az én sztorim a szilikoncicikkel :)
nyanyanya 2008.02.11. 13:31:39
gargoyle 2008.02.11. 13:32:04
gargoyle 2008.02.11. 13:33:17
. . (tör 2008.02.11. 13:33:26
- ac sajnak lehet, hogy nem volt nagy szám, de a srác lehet hogy azóta is erre az élményre veri..
egyébként meg uncsi téleg a sok ld-s, vámpíros és egyéb művészlélek, mindenki kurvatehetséges, kurvaművész, kurvadepi, faszadrogos stb.
gargoyle 2008.02.11. 13:34:43
nyanyanya 2008.02.11. 13:34:54
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 13:35:52
draga ugy csiripeltek a madarak hianyoltal tegnap:D
gargoyle 2008.02.11. 13:36:13
. . (tör 2008.02.11. 13:37:21
. . (tör 2008.02.11. 13:38:05
iiiiiigen kedves, és kétségbeesett dühömben össze visza törtem mindent és mindenkit :D
nyanyanya 2008.02.11. 13:39:28
genghis 2008.02.11. 13:40:17
"szereti itt valaki a Testvérbosszú c filmet?"
Boondock Saints? Egyik nagy kedvenc. De hogy jon ez ide?:)
gargoyle 2008.02.11. 13:40:39
az atya a fiu es a szentlelek neveben amen .)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 13:40:46
latod, nem vennem a szivemre ha megint ilyet tennel.
es ha mar ilyen jo kedved van ma, en is itt teremtem neked, hogy fokozzam a jokedved:)
gargoyle 2008.02.11. 13:41:11
. . (tör 2008.02.11. 13:43:05
Miről árulkodik a móri mészáros verse?
– Aki ezt a verset írta, az vagy már ölt, vagy ölni fog – kezdte Végh József kriminálpszihológus, akinek először nem árultuk el, hogy a verset N. László írta. – Az egyértelműen kitűnik, hogy az írónak isteni küldetéstudata van. Úgy érzi, az ő feladata, hogy megtisztítsa a világot a gonosztól. Ehhez isteni hatalmat kért, és szerinte kapott is. Ha pedig ő élet és halál ura, ölési gátlás sincs benne – vázolta az író személyiségét Végh.
N. László verse:
Vagyunk pásztorok pásztora,
az Úristen ostora.
Minden hatalmunk tőled ered,
sietve jöttünk,
hogy üzenetét elhozzuk neked. Gonoszt vért ontani jöttünk,
hogy tiszta lelkeddel egyesüljünk.
Sok ártatlan vért nem ontunk.
De gonosz emberek vérét
folyóként árasszuk szerte.
www.blikk.hu/cikk.php?cikk=91709
:P
Krisz78 2008.02.11. 13:43:37
Ó, egy józanéletű férfi, idevele nekem;-)
Nyanyanya, most jut csak eszembe, igazán nem akarok gyertyát tartó 3. lenni:-D Tudom, nincs szükségetek gyertyára, Lui a fény gyermeke és világít közben:-D
Bájdövéj nincs vkinek egymillája? Leginkább örökbe kéne, esetleg a kölcsön is érdekel:-D Miért pont annak a hitelintézetnek kell 6 hónapos munkaviszony igazolás a 3 hónapos helyett, amelyiket kiválasztottam?:-D
Rebelde 2008.02.11. 13:43:39
. . (tör 2008.02.11. 13:43:41
hatalmascupp :*
. . (tör 2008.02.11. 13:44:24
láttam ilyet egy pornóban, de biztos csak fake volt :oO
nyanyanya 2008.02.11. 13:45:19
gargoyle 2008.02.11. 13:48:00
nem mondom eros kezdes ez az egymilla, de ha talalsz segitokesz embert kerlek kuldd el a szamat en is nagy baratja leszek :D
faktor: o_O no most lemaradtam. mirolbeszelunk? :D en aszittem meg mindig a testverbosszurol :D
Krisz78 2008.02.11. 13:49:06
Rebelde 2008.02.11. 13:49:28
no comment, asszem ez nem kerül bele a 4.-es olvasókönybe
nyanyanya 2008.02.11. 13:50:24
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 13:50:48
vigyazz mert a vegen zavarba jovok:D
. . (tör 2008.02.11. 13:51:32
ja ja arról.. reggel ezzzel a poénnal feküdtem 7 körül.. lehozták a móri mészáros verseként a testvérbosszú egy szövegét
hiába, az újságokat csupa béna írja :S
a film nagyon nagy, meg nem tudnám mondani hányzor láttam :)
. . (tör 2008.02.11. 13:53:34
na, akkor csak neked kell ajánlanom egy művem, és talán még azt a négy-öt jelöltet is kilőhetem ;)
Krisz78 2008.02.11. 13:55:05
Egymilla: figyu, itt minden posztban a trópusokra utaznak, gipszstukkó van a lakásban, 87ezerforintos aranyfülbevalók röpködnek, há' csak akad számomra is egy "segítőkész" pasi, főleghogy remekül főzök és máshoz is értek:-D
genghis 2008.02.11. 13:55:33
Jahogyja. Nem vagtam am ensem.
"Our father, who art in heaven, hallowed be thy name. Thy kingdom come, Thy will be done, on Earth as it is in Heaven. Give us this day our daily bread, and forgive us our trespasses, as we forgive those who trespass against us. And lead us not into temptation, but deliver us from evil. For Thine is the kingdom, and the power, and the glory, now and forever. Amen."
genghis 2008.02.11. 13:57:34
Jah, ez mar nekem is feltunt. Allando tropusi nyaralasok meg uzleti utak. Asszem vmit ebakktam kiskoromban, megis inkabb a milliomoskepzobe kellett volna felveteliznem.
aranyhaj.blogspot.com 2008.02.11. 13:58:00
Gargoyle: a sportembereknek úgyis ügyelniük kell az egészségükre, úgyhogy csak józanul...
A címre válaszolva: a rossz szex válóok. (Ha nemi vonzódás nélkül is működne egy párkapcsolat, ennyi erővel a nénikéjével vagy a legjobb haverjával is együtt élhetne az ember...)
aranyhaj.blogspot.com
Krisz78 2008.02.11. 14:00:28
Ah, közben megkuksiztam a filmet imdb-n, így már értem. Jó film, nézzem-e meg?:-)
genghis 2008.02.11. 14:01:46
Ha eddig nem tetted volna, mindenkepp!
awesome!:)
. . (tör 2008.02.11. 14:03:56
kötelező darab :)
gargoyle 2008.02.11. 14:04:37
hat figyelj ha tenyleg jol tudsz gipszstukkozni megprobalhatok korbenezni hatha akad valami jolfizeto melo. kandalloepito ismerosom akad :D
ha meg nem hiszel nekem, hogy a tortenetek valos esemenyeken alapulnak egyszer hozz par ismerost aztan tartunk turavezetest a varosban .)
en es a sportember. bocs de ez a kozep europai humorfesztival gyoztes poenjanak hangzik (: neha mozgok, ennyi.
Bástya elvtárs (törölt) 2008.02.11. 14:08:51
Arra nem gondoltál, hogy az a gond, hogy nem tetszett a pasi, mégis ágyba bújtál vele?
De eleve nem értem, hogy miért kell azon fennakadni, ha valaki nem jön be neked.
Egyébként nem tudom, hogy mennyire vagyok egyedül a véleményemmel, de én speciel nagyon nem bírom azokat a csajokat, akiknek soha semmi sem jó.
Krisz78 2008.02.11. 14:09:52
Gargoyle, a "segítőkész" pasit nem úgy értettem, hogy én gipszstukkózok és ő cserébe ad nekem egymillát;-)
Sportemberség-léha életmód: de hát csak viccelni próbáltam:-)
gargoyle 2008.02.11. 14:24:59
marha jo. adjon egy millat es meg gipszstukkozzon is. mindjart athivom majompasztort hogy elmondja a szokasos velemenyet :D
Krisz78 2008.02.11. 14:29:09
gargoyle 2008.02.11. 14:34:01
Krisz78 2008.02.11. 14:38:30
Látom osztja már az észt a másik posztban, még ABBÓL a sztoriból is képes levezetni a "minden nő pitsa tételt":-) Megyek, meg is mondom jól neki:-P
nyanyanya 2008.02.11. 14:40:33
Hagyjad mar, belem meg belemkozott mezone.. Ennyi:D
Kieran Hayes 2008.02.11. 14:43:26
k|M · reakcio.blog.hu 2008.02.11. 15:01:05
Kieran Hayes 2008.02.11. 15:03:35
k|M · reakcio.blog.hu 2008.02.11. 15:09:27
Kieran Hayes 2008.02.11. 15:11:55
egyébként itt a kommentelőkből klassz kis társaság alakult ám.
k|M · reakcio.blog.hu 2008.02.11. 15:18:33
Az átjött ám, a posztok nagyon hullámzó minőségűek.
Krisz78 2008.02.11. 15:18:34
Senki nem szerzett nekem egymillát és mindenki Majompásztort védi, hát milyen klassz társaság ez?:-P
gargoyle 2008.02.11. 15:22:08
Kieran Hayes 2008.02.11. 15:22:39
szerintem egyébként lottózz!
KM: viszont klasszul elszórakoztatjuk magunkat. itt legalább nem sokkolnak olyan posttal amibe olyan honlap van linkelve, ahol gurmai z. képe is megtekinthető...
sys 2008.02.11. 15:25:10
"a másik postnál már kitaláltátok, hogy majompásztort valójában mi rendes arcok kreáltuk. mégsem köpdöshetjük a saját alteregónkat :DDD"
deee, deeee, el kell határolódni, fenemód. akkor még jobb fejeknek tűntök ;)
k|M · reakcio.blog.hu 2008.02.11. 15:26:29
Igen, ez meglehetősen meggyőző érv, én értelek. :DDDDDD
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 15:47:16
adnek en neked, csak sajnos nekem sincs. de ettol a tarsasag meg nagyon jo:D
Krisz78 2008.02.11. 15:51:26
Szaffy, köszönöm, én is ettől féltem, hogy nem fognak itt röpködni a felajánlások:-)
Kieran, lottó nem jó, mostazonnalderögtön kellene (mondjuk másfél órán belül:-)
gargoyle 2008.02.11. 15:52:42
amugy ha ez vigasztal kollegam is elobb beszelt a bankkal hogy kap-e hitelt es hat idaig hangzott a rohoges a kagylobol. kicsit furcsak ezek a penzintezetek (:
Kieran Hayes 2008.02.11. 15:52:48
Krisz78 2008.02.11. 15:54:08
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 15:55:46
lehet hogyha szepen megkered szent baratunkat szetnez valamilyen titkos raktarban, aztan talal neked ezt azt ami konnyen ertekesitheto es gyorsan meg lesz az az egy milla;)
csak aztan ne csodalkozz, ha holnap megallnak elotted a nagy fekete autoval:D
Krisz78 2008.02.11. 16:00:49
Gargoyle, én kapnék hitelt, nem ezzel van a gond (na jó, azért kapkodnak utána a bankok:-) De csak egy hitelintézetnél van olyan opció, hogy a banki költségeket szépen belepakolják a hitelbe, és nekem most baromira jó lenne ha nem kellene egyösszegben kb. 300 ezer forintnyi banki költséget kifizetnem (így is elég szívás lesz a tulajdonszerzési illeték meg a lakás lakhatóvá pofozása).
Viszont pont ez az egy hitelintézet nem 3 havi, hanem 6 havi munkaviszony-igazolást kér, nekem meg most csak 4 van (az nem érdekli őket, hogy előtte 4 évig güriztem egy helyen) ... sóhaj.
Szóval lehet hogy lesz lakásom, de a földön fogok aludni és zsákban tartom a ruháimat és vajaskenyéren élek:-D
gargoyle 2008.02.11. 16:04:07
amugy meg csak akad ismeros, baratno ne adj isten felve teszem hozza pasi ahol jutanyos koltsegmegosztassal be lehet koltozni zaros ideig, amig kiteszed a medvet a lakasbol es eltunteted a barlang falarol a cseppkoveket (:
kieran: 1.5 oranal is tobb? ezeknek a noknek komolyan semmi se eleg. ja hogy masrol beszeltel? .)
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 16:07:33
ez mondja mindezt aki az anyjanal lakik...:P
Kieran Hayes 2008.02.11. 16:14:49
gargoyle 2008.02.11. 16:17:19
kieran: hat igen, de itt exponencialisak az elvarasok ugy latszik :D
Kieran Hayes 2008.02.11. 16:20:50
szaffy, a boldog nyúl :) · http://vedofelszerelesek.hu/ 2008.02.11. 16:21:38
nalam mindig van egy szabad hely a nappaliban, ha baj van. akkor mar inkabb az mint a hid alja. de azt be kell vallanom, hogy neha az ocskossel ossze kell majd bujnod, mert o is oda szokott megerkezni heti 2-3-szor bulizas utan:D
fidel kaszkó (törölt) 2008.02.11. 16:22:19
de hagyjuk a szexet a hanyatló nyugat ópiumának.
Krisz78 2008.02.11. 16:35:28
Gargoyle, én már csak ilyen, világi-hívságokhoz-ragaszkodó típus vagyok:-)
Nem KELL gyorsan költöznöm, de mivel anyámmal élek ezért egyre inkább gyorsan AKAROK költözni:-)
Kieran, ja, hogy AZT érted csodatevés alatt:-D Akkor gyere;-)
Krisz78 2008.02.11. 16:40:03
fidel kaszkó (törölt) 2008.02.11. 16:47:05
gargoyle 2008.02.11. 16:47:30
hajra!
nappy 2008.02.11. 17:01:18
gargoyle 2008.02.11. 17:05:59
mondjuk nem neztem akad-e itt rss de ha nincs akkor fel lehetne vetni hogy integraljak mar, az sokat segitene ezeken a problemakon (mar annak aki valojaban meg akarja oldani :)
gargoyle 2008.02.11. 17:27:10
na ezert tart ez az orszag ott ahol, mert csak en dolgozom egyedul!
Rókakígyó 2008.02.11. 19:26:16
Letícica 2008.02.11. 19:26:27
én is dolgozom még úgy kb. 23.00 óráig, szóval én miattam sem tartunk itt!:)Igaz, nem is nagyon tudok bekapcsolódni a csevegésbe...:(
kerikak 2008.02.11. 19:38:09
eltelt egy kis idő míg szekrényt tudtam venni, igaz számítógépem azért az már volt :-)
Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.02.11. 20:43:48
Krisz78 2008.02.11. 22:51:58
Taz member of JFK Board™ · http://chillin.blog.hu/ 2008.02.11. 23:43:22
bevallom ferfiasan, nekem az igazi melo budos ... ezert dolgozok ott, ahol :D
gargoyle 2008.02.12. 01:20:17
totya007: ja kerem. felvetel van? :D
ma egy ismerosom egesz nap hostesseket castingolt divanyon mig en excelt turtam es mosolyogtam az ugyfelek fenekebe. es o no, ergo egyaltalan nem elvezte. nincs igazsag a foldon, de tenyleg.
rexter 2008.02.12. 11:46:52