A férfiak faszfejek, ez a mai történetünk meszidzse, és csak sajnálni tudjuk a lányt, akit egy hozzánk hasonló szerencsétlen férfi visszakergetett Istenhez. A lánynak így jobb legalább. De érthetetlen, miért szívta meg kétszer. Mondjuk az egyik informatikus volt, ez vajon magyaráz bármit is?



Kedves Sorstársak!
Gyakran olvasom az Index blogjait, de – milyen fura – a szakítós blogot nem sokkal a szakítás után vettem észre. Nem mondom, az én történetem közel sem ennyire durva, mint amit itt olvasni lehet, mégis szeretném megírni.
Az első szakításom még a főiskola történt egy hét hónapos kapcsolat után. Nagy a szerelem, jön egy nagy összeveszés szerdán, s a fiú még azon az éjszakán benőzik. Másnap mintha mi sem történt volna, viszem neki a kölcsönkért könyveket, csomagolok neki szendvicset, amit el is fogad. Azt hiszem minden rendben, majd jön a péntek, s beszélni akar velem. "Megcsaltalak." Ezt még el is fogadtam volna, de kiderül, hogy velem szakít, mert azt hiszi szerelmes a lányba.

Kész voltam. Három hónapig kész voltam, de vártam vissza. Mindenki hülyének nézett, de a szívem mélyén éreztem, hogy ennek nincs vége. A harmadik hónap vége felé felhívott, hogy beszélni akar velem. Addigra már úgy ahogy rendbejöttem, s talán kicsit fel is adtam a reményt.

De találkoztunk, beszéltünk, s csak egy szavába került, hogy újrakezdjük. Nem bántam meg azóta se.

Utána még két évig, lényegében a főiskola alatt együtt voltunk. Jobb is lett a kapcsolat. Nem mondom, hogy nem vált nekem is hasznomra a szakítás. Sokat tanultam, s változnom is kellett.

Amikor tényleg vége lett, érezhetően vége volt. Már csak a megszokás tartott minket egyben. S miután a főiskoláról kikerültünk, a távolság miatt felesleges lett volna folytatni.

Kb. hat hónapra rá jött egy gyönyörű szerelem. A munkahelyemen az informatikát kiszervezték egy külsős cégnek, s én első látásra belehabarodtam az új informatikusba. Rózsaszín köd, reménykedés, hogy összejön a dolog. S összejött viszonylag elég kis idő elteltével. Ez számomra hihetetlen volt, mert még soha nem jöttem össze senkivel úgy, hogy lényegében részemről egy plátói szerelemmel indult. Gyönyörű másfél év, sőt majdnem kettő, lényegében mindenki biztosra vette, hogy együtt maradunk. Mit ne mondjak én is. Addig soha nem akartam férjhez menni, nem akartam gyerekeket, de miatta még ebben is változtam. Persze, én hülye lány, hangosan csak nyomtam a szöveget, hogy házasság nem, soha. Hozzá kell tenni, ez a fiú nagyon vallásos. Én is az voltam, de amióta dolgozom, valahogy nem nagyon jártam misére.

Közben még tavaly februárban felmondtak nekem a munkahelyemen, de rögtön kaptam állást. A fiú főnöke épp embert keresett irodára, s nekem ajánlotta fel. Szóval egy munkahelyre kerültünk, ami lényegében öt emberből áll.

Most januárban kicsit nehéz volt velem. Utazni akartam mindenáron. Közös kocsit terveztünk már, s gondoltam, hogy majd nyáron nyakunkba kapjuk a világot.

A szakítás előtt lement iskolába egy hétre. Felpakoltam kajával, sütöttem is neki. Naponta órákig telefonon lógtunk, jöttek-mentek a szerelmes sms-ek. Aztán összevesztünk telefonon.

Csütörtökön jött haza, de nem találkoztunk. Telefonon lényegében ismét jóban voltunk, mondta, ha ennyire nem akarok négy gyereket, akkor legyen kettő.

Aztán pénteken felmentem hozzá, s miközben kísért le az állomásra, kinyögte, azt hiszi szeret. Gondolkodási idő kell neki.

Hazaértem bőgtem. Másnap felhívott, s telefonon annyit mondott: „Azt hiszem, hazugság lenne ezt folytatni."

Ennyi. Két napig nem bírtam felfogni. Hétfőn bejöttem dolgozni, s napközben rákérdeztem, hogy ezt most hogy jött. „Már egy ideje motoszkált bennem."

Itt estem össze majdnem. Hogy csúszik-mászik a templomban, de mégis hiteget egy lányt? Hogy majd két év után egy telefonos szakításra telik tőle? S vajon mióta hazudik? A karácsonyunk gyönyörű volt, s meghitt. Azért jött velem szilveszterezni, s nem a szokásos hálópartyra ment, mert azt mondta, fontosabb, hogy velem legyen.

Kisírtam magam a főnökünk vállán, majdnem felmondtam, de végül is csak átköltöztem egy szobával arrébb, egy másik cég „területére" (3 cég van ebben az irodában).

Visszataláltam Istenhez, mert szeretném bebizonyítani, hogy attól jó keresztény, s jó ember valaki, ha tisztességesen is viselkedik, s nem csak hirdeti magáról.

Nagyon nehéz, mert mindennap azt éreztem, hogy Ő az Igazi. S egy munkahelyen? Borzalmas. De még nem tudok felmondani. Addig marad az, hogy nem nézünk egymás szemébe (már nem is emlékszem, milyenek a szemei), valamint, hogy akadozik a kommunikáció. Csak a legszükségesebbet beszéljük, de sokszor még azt se. S ebből már adódtak munka problémák.

És még valami utoljára, ami végtelenül felbosszantott. Február 14-én van a születésnapon (igen, undorító, hogy pont Valentin-napon), de soha nem tudta megjegyezni. Mindig keverte a névnapommal a hónapot, de a napot soha nem tudta.

Erre 14-én reggel, mikor bejöttem, rögtön mondta: „Isten éltessen!"

Azt hittem lerúgom a fejét.