Szolgálati közleménnyel kell kezdeni, mert a blogon iszonyatosan sok lett a komment, aminek mi örülünk is, meg nem is. Örülünk, mert épül+szépül a közösség, de kicsit lelomboz minket, hogy sok kommentező azt hiszi, a posztok csetszobává alakulnak. Ez sokakat zavar, mert elveszik az érdemi hozzászólás. Szeretnénk ezt a drága közösséget megtartani, sokat gondolkozunk, mi lenne a legjobb megoldás, erre várjuk a javaslataitokat: nyissunk egy külön posztot csetelni?

Mi lett volna a lúzer fiúkkal, ha véletlenül 30 évvel ezelőtt születnek és nem találkoznak soha az internettel? Mert a webes csajozáshoz még a gennyes pattanásokat sem kell kinyomni. De miért autózik valaki 1000 kilométert? Azért, amiért ilyen hosszú sztorit is ír: a szerelem miatt.

Azt hiszem, hogy ez kicsit másabb stílusú írás lesz, mint az eddigi történetek

Először is tetszik egész blog, amit már majdnem a kezdetektől olvasok, és visszamenőleg is bepótoltam mindent, tehát nem került ki olyan írás, amit én el ne olvastam volna. :) Volt tanulságos, meg vicces is bőven, ezért szeretem olvasni.

Sokszor írtatok olyan történeteket, amiben megmagyarázhatatlan dolgok miatt, egyszer csak vége lett egy kapcsolatnak, és ebből persze evidensen következik, hogy MNK meg MPG :) De szerintem ez csak nagyon kevés esetben van így.

A szerelem egy érdekes dolog, és ha valakinek lehúzzák a rózsaszín rolót, onnan teljesen kifordul magából. Ezzel mindenki így van. Én is voltam először. Talán ezért is mondják azt, hogy az első nagy szerelem az igazi szerelem!

Volt egy 5 éves kapcsolatom. Szerettem a lányt tényleg. Olyan dolgokat viseltem el a kapcsolat elején, amit soha többet nem tennék. Egy pokol volt. De megérte. Nagyon szerelmes voltam. Együtt töltöttünk 5 olyan évet( az eleje volt nyögvenyelős), amit soha nem fogok elfelejteni, mert fantasztikus volt. 18 voltam, amikor összejöttünk, így mondhatni egymás mellett nőttünk fel minden téren. Szerettem soha nem veszekedtünk, mindig mindent meg tudtunk beszélni egymással. És bár hiszem, hogy egy kapcsolatban így kell lennie a dolgoknak- mert egy hosszú távon egy kapcsolat nem más, mint kompromisszumok sorozata- vége lett. De jó volt! Szerettem.

Én voltam, aki akarta, hogy legyen vége. Én, aki mindig is megpróbáltam tiszta fejjel gondolkodni, mind a mai napig nem tudom megindokolni, hogy miért lett vége, de vége lett. Nehéz volt ez mindkettőnknek. Észérvekkel nem tudtam alátámasztani a döntésemet, és mind a mai napig nem is tudom, de valahogy úgy éreztem már a végén, hogy rossz irányba megy a dolog, és az érzéseimre alapozva döntöttem. Azóta nagyon ritkán beszélünk, de jó az egymás közti viszonyunk.

Nagyon fiatalon találkoztunk? Lehet, hogy ez volt a baj, és ez már soha nem fog kiderülni, de talán működhetett volna.

Utána igazából nem is tudtam, hogy merre tovább. Tanácstalan voltam. Mivel nem vagyok a diszkóbajárokésottegyéjszakásokatkereső fajta, így akkori gondolkodásommal eléggé leszűkültnek láttam a lehetőségeimet. Másrészt, ha szóba kellett állnom egy lánnyal, akkor annyira zavarban voltam, hogy teljesen idiótának néztek volna. Büszke azért nem vagyok erre, de felvállalom, mert tényleg így volt, és nem akarom azt játszani, hogy mitnekemavilág, énvagyokakirály . Azóta már sokat változtam ezen a téren :)

Az internet az ilyen mentalitású (egyébként szerintem tök normális :) ) srácoknak tökéletes megoldás. Lehet kötetlenül, zavar nélkül beszélgetni bárkivel, bármiről. Így aztán összetalálkoztam egy lánnyal, aki történetesen persze az ország túlsó oldalán lakott. Nem akarom nagyon részletezni a dolgot, de látatlanban (persze képcserével) eléggé közel kerültünk egymáshoz. Rengeteget, néha órákat beszéltünk telefonon, ami persze az én számlámra ment, de nem bántam, mert jó volt. Kedves, foglalkozott velem, és nem is volt csúnya. :) Kb. fél éve tartottunk a jó kapcsolatot, amikor írt egy sms-t, hogy összejött egy sráccal, de nem akar megbántani, mit csináljon Felhívtam ott zokogott nekem a telefonba, hogy nem tud a tükörbe nézni, mert ő engem szeret, de hát a távolság Hiába ajánlottam többször is a közös talit, soha nem volt összeegyeztethető az időpont. Persze külső szemlélőként ki lenne az a hülye, aki ezt elhiszi ugye, de belülről mindenki tudja, hogy ez más dolog. Szerettem őt is, és tudtam, hogy ennek vége kell, hogy legyen. Lassan két éve ismertük már egymást, amikor is elhatároztam, hogy ez már nem mehet így tovább, és fogtam magam(egyik barátommal) és leautóztunk oda-vissza 1000 km-t, csak azért, hogy egyszer az életben találkozzunk személyesen, és így túl tudjam tenni magam rajta. Furcsa volt nekem is, hogy soha nem találkoztunk, de annyira napi szinten volt a kapcsolatunk, hogy hozzá tartozott már az életemhez. Elmentem. Örült. Én is. Aztán mondtam, hogy szeretném megszakítani a kapcsolatunknak még a baráti szintjét is, mert szükséges ahhoz, hogy túl tegyem rajt magam. Ő nem örült, én megkönnyebbültem. Azóta is őrzöm az autópálya matricát, hogy ne feledjem el, hogy mekkora hülye is voltam. :)

Ezután ha fenn voltam chaten, akkor is már az elején közöltem a párbeszédekben, hogy ha messze laksz, nem fog működni, bele se menjünk. Nem hittem és nem hiszek már benn.

Aztán összeakadtam egy közelebbi lánnyal. Nagyon jót beszélgettünk kétszer is, órák hosszat, majd előjöttem azzal, hogy találkozzunk minél hamarabb, mert a személyes találkozás a legfontosabb. Találkoztunk is, és nem is volt rossz, de tudtam, hogy működni nem fog úgy, mint kapcsolat, pedig jó lett volna. Második találkozásunkkor tudatosult bennem, hogy ő nagyon is szerette volna, mert kis híján megerőszakolt, de tényleg. Aztán miután már elmerültünk ebben-abban egyszer csak megállt, és azt mondta, hogy innen csak akkor megyünk tovább még sikamlósabb helyzetekbe, ha lehet a barátnőm. Mondtam neki, hogy nézd, nem akarok hazudni, ez nem fog működni, mint kapcsolat. Ekkor abbamaradt minden, öltözés, és hazavittem. Azóta évente egyszer beszélgetünk, azt mindig jó hangulatban, mert tényleg jól megértettük egymást.

Nem sokra rá rátaláltam egy lányra wiwen. Annyira sugárzott a képeiből a kedvesség, hogy nem tudtam megállni, hogy ne írjak neki. Elkezdtünk beszélgetni, és vele is rengeteget beszéltem. Itt már tudtam, hogy a soha nem érek rá az mit jelent! :) De valahogy mégis nagyon jó viszonyba kerültünk. Mert bár én egyre kevesebbet kerestem emiatt, ő egyre többet. Úgy éreztem, hogy akár össze is jöhetünk, aztán végül is nem lett több a nagyon jó barátságnál. Annak ellenére, hogy annyira hasonlítunk egymásra, hogy ez már szinte félelmetes. De valószínűleg talán nincs meg bennem az a bizonyos plusz :)

Végül van most egy lány, aki már meghívott magához, meg jót is beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Nem is tudom, hogy miért, de annyira megfogott úgy éreztem magam náluk, mintha otthon lettem volna. Amikor eljöttem, erős volt a kísértés, hogy meg is csókoljam, de mivel az előző lánnyal még nem dőlt el teljesen, hogy mi is lesz kettőnk között, mégsem tettem. Azóta csak párszor beszéltünk, kíváncsi leszek, hogy alakul-e valami, mert nála úgy érzem, hogy tényleg működhetne. Nem mertem kockáztatni lehet, hogy hiba volt

Összességében sokat tanultam ezekről a dolgokról a saját bőrömön.

- Ha nincs probléma, és nézeteltérés egy kapcsolatban, abban nem biztos, hogy boldog az ember, és a minden nap együtt vagyunk dolog hamar zátonyra futhat

- A távolság komoly akadály, ugyanúgy, mint ahogy a túl nagyon közelség is

- Az internetes ismerkedés csak nagyon kevés esetben vezet eredményre, legyen az chat, msn, vagy akár levelezgetés is, a személyes találkozót semmi nem pótolja

- Hogy nem is olyan nehéz kapcsolatot teremteni látatlanban akár milyen lánnyal, ha van az emberben egy kis huncutság, csibészség :)

- Hiába rendes és megbízható valaki, ha ezt más nem látja meg benne

- A szerelem elmúlik, és akkor rájön az ember, hogy mennyire máshogy cselekedett volna, ha nem lilafelhősen látott volna (ami a kapcsolatok romlásához vezet sokszor sztem)

- Nem csak az a rossz, ha lekoptatnak, hanem másnak sem könnyű megmondani, ha csak nem az a kitérdekelhogymitérzel fajta

- A szeretet számít igazán, nem pedig a vad láng, mert az szinte mindig kialszik évek múlva

- És végül, hogy nem is olyan nehéz ez az élet, csak mi bonyolítjuk túl!

Jó hosszú lett, meg szerteágazó, meg lehet, hogy érdektelen is sokaknak :)

A lényeg szerintem, hogy olvashat az ember bármit, bárkitől, minden ember más, és igazából csak azt vesszük tudomásul, amit a saját bőrünkön tapasztalunk. De ez meg így is van rendjén!

Én sajnos nem zárhatom azzal a levelet, hogy és azóta is boldogan élek egy lánnyal , mert jelenleg egyedülálló vagyok, de aki még hasonló helyzetben van, annak két dolgot mondanék! :)

1., Írja meg a saját történetét, mert jó visszatekinteni, és beszélni róla! (Meg hogy sokáig legyen még meg a blog :) )

2., Fel a fejjel, mert Örökké nem eshet! :)